Népsport, 1971. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-01 / 154. szám

SÚLYEMELÉS ♦ SPORTMOZGALOM ♦ ATLÉTIKA ♦ SÚLYEMELÉS ♦ SPORTMOZGALOM ♦ ATLÉTIKA SÚLYEMELÉS ♦ SPORTM Ifjúsági vízisportnapok a Balatonon ^ Tizenkétezer fiatal ♦ Észak — Dél ellen ^ Bemutatók, sportvetélkedők Szerdán délelőtt, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda balatonföldvári nemzetközi tá­borában, Páricska Zoltán, a KISZ KB honvédelmi és sport­­osztályának vezetője sajtótájé­koztató keretében ismertette a KISZ nagy nyári akcióját, ame­lyet gondos felmérés előzött meg. A nyári tanítási szünet meg­kezdése után, az általános kö­zép- és felsőfokú tanintézmé­nyek tanulói, hallgatói ritkán kapnak igazi, szervezett sport­foglalkozásokat, kevés a lehető­ségük a sportolással összekötött üdülésre, táborozásra. Ezért ren­dezik most meg az Erőt, Egész­séget, Balaton nevet viselő programot, amely július 4-étől 11-ig tart és 12 ezer fiatalt moz­gósít. Az­­egyhetes találkozó célja: a tömeges és szervezett úszásoktatás megindítása, a ví­zisportokhoz kapcsolódó honvé­delmi sportok népszerűsítése, a Balaton természeti szépségeinek kihasználása, történelmi múltjá­nak megismertetése. A magyar tenger partján éven­te százezernél töb fiatal üdül, s a sportolásra kevés figyelmet fordítunk. Ezért az akció kere­tében több olyan testnevelési formára sor kerül, amelyeket tá­borokban, üdülőkben könnyen meg lehet valósítani. A sporthét menetrendje így alakul: Július 4. Siófok: vízifelvonulás és bemutató, autóügyességi ver­seny. Július 5. Keszthely: a kü­lönböző hajóegységekből álló balatoni vízitúra-csoport érke­zése, honvédelmi bemutatók, repülős és ejtőernyős bemuta­tó. Július 5. Balatonföldvári­­úszóverseny és vízi vetélkedő Július 6. Fonyód­liget: úttörő— KISZ-találkozó és­ az új tábor megnyitó ünnepsége. Július 7. Badacsony: sportvetélkedő, az északi és a déli part fiataljai­nak baráti találkozója. Július 8. Zánka: ügyességi bemutatók, olimpiások, élsportolók beszá­molója. Július 9. Kilián-telep: a balatoni úszások, tutás ünnepé­lyes megnyitása, sportversenyek. Július 10. Tihany—Balaton­­füred: lampionos-hajós felvo­nulás, majd sportversenyek és a balatoni Express-koktélhajó el­indítása. Július 11. Balatonfüredi úszó- és vízilabdamérkőzések, vízikarnevál és záróünnepség Az idén induló úszásoktatásban — amelyben a kilián-telepi, cso­paki, fonyódligeti, zánkai, siófoki és balatonföldvári fiatalok ré­szesülnek — elsősorban a tábo­rok lakói vehetnek részt. Hét újont a románok elleni atlétaválogatottban­ A jól sikerült bajnokság után a hét végén remélhetőleg ismét benépesül a BKV Előre Knapp utcai pályája. A magyar atléta­válogatott szombaton és vasár­nap a románok ellen vívja idei első viadalát. A MASZ szakve­zetése összeállította a csapato­kat, amelyeknek érdekessége, hogy a hét újonc — Bánhidi, Rabold, Katona, Könye, Orosz, Zsom, Kucserka — kapott ben­nük helyet. Női 400 méteren két újonc képviseli színeinket. A pá­lyára lépő váltókat a kijelölt versenyzőkből a szakvezetés ál­lítja össze. Az eredetileg terve­zett tízpróba — a románok le­mondása folytán — nem szere­­­pel a műsorban. A válogatottak közül ez al­kalommal Bognár Judit jubilál, negyvenedszer szerepel a ma­gyar csaptatban. Az összeállítás (zárójelben a versenyzők neve mellett az ed­digi válogatottság számát tün­tetjük fel): FÉRFIAK 100 m: Farkas (6), Hajdú (7). 200 m: Farkas, Fügéd! (4). 4x100­0 m: Farkas, Hajdú, Mihályfi (38), Bátori (12), Bánhidi ( —). 400 m: Fü­gedi, Rózsa (5). 4x400 m: Fü­géd!, Rózsa, Z­sínk­a (1), Bátori, Fekete (4). 800 m: Fekete, Zsin­­ka. 1500 m: Molnár Gy. (2), Ra­bold (—). 5000 m: Mecser (20), Török (4). 10 000 m: Mecser, Sze­rényi (11). 3000 m akadály: Máté (7), Magyar (3). 110 m gát: Mi­­lassin (6), Mélykúti (14). 400 m­ gát: Árva (1), Ringhof­fer (10). Magas: Major (7), Kelemen (4). Rúd: Steinhacker (4), Schulek (11). Távol: Kalocsai (36), Ka­tona (—). Hármas: Cziffra (10), Kalocsai. Súly: Varjú (38), Holub (7). Diszkosz: Fejér (13), Tégla (9) . Gerely: Kulcsár G. (52), Né­meth M. (11). Kalapács: Encsi (2), Zsivótzky (50). NŐK 100 m: Balogh Gy. (14), Nemes­­háziné (26). 200 m: Balogh Gy., Orosz (—). 4x100 ma: Balogh Gy.. Nemesháziné, Bruzsenyák (1), Pappné (4), Könye (—). 400 m: Orosz, Könye. 4x400 m: orosz, Könye, Balogh Gy., Kulcsár M­(10) , Lázár M. (5). 800 m: Kul­­csár M., Ligertkutiné (12). 1500 m: Ligetkutiné, Völgyi (1). 100 m gát: Kiss M. (6), Balogh K. (6). Magas: Rudolf (2), Komka (10). Távol: Woth (2), Zsom (—). Súly: Bognár (39), Veress (3). Diszkosz: dr. Kleiberné (28), Abaháziné (21). Gerely: Ránky­­né (9), Kucserka (—). A válogatott viadal mindkét nap 16.30-kor kezdődik, de a kalapácsvetést vasárnap 15.45 kezdettel bonyolítják le. ★ Három helyről három csoport­ban érkeznek a román atléták a hétvégi válogatott viadalra. Az első csoport — 18 női versenyző­­— már megérkezett Prágából. Csütört­ökön csatlakozik Buda­pesten a női csapathoz a Köln­ben vendégszerepelt három at­létanő — Popescu, Manoliu és Kenus —, majd pénteken ül Bu­­karestben repülőgépre a férfi válogatott. ■*­ Az országos atlétikai bajnokság további eredményei: Férfiak. 400 m­. Előfutamban: Széll (Bp. Hon­véd) 49.8, Kerékgyártó (Bp. Hon­véd) 49.9. 5000 m. T. időfutamban: Máté (U. Dózsa) 14:21.4, Jöny (Bp. Honvéd) 14:34.8, Játékos P. (T. Bányász) 14:35.0. II. is.: Klekner (V. Izzó) 14:21.4, Szekeres J. (Bp. Honvéd) 14:29.8, Babinyec (Csepel) 14:30.8. 3000 m akadály: Kárai (Csepel) 9:00.6. Magas: Gábosi (Bp. Honvéd) 200, Farkas (DVTK) 200. Nők. 400 m, előfutamban :­ Pusztai (Vasas) és Enesiné (Bp. Építők) 58.8. 800 m, előfutamban: Zsilák I. (B.-csabai Előre Spartacus) 2:15.1, Komjáthy (Kecskeméti Dózsa) 2:15.5, Szűcs (Debr. Építők) 2:16.0. Diszkosz: Gradwohl (U. Dózsa) 46.18. l ! Szép küzdelem volt! Ha nem is tökéletesen nyu­godt, de mindenképpen derűs hangulatban tekinthetünk visz­­sza arra a négy napra, amelyet több száz versenyző — és több ezer néző — társaságában az Előre-pályán éltünk át. Ha egy képbe foglaljuk a 28 számot — az 1971. évi országos atléti­kai bajnokság sikerrel zárult, még ha az időjárás kíméletle­nül meg is tréfálta a résztvevő­ket. Ilyen körülmények között már csak a találgatások között kap­hat helyet, vajon rúdugrásban nem írtunk volna-e új csúcsot a listára, ha a­­ jó formában­ levő Steinhackernek pénteken este sötétedés miatt nem kellett vol­na abbahagynia a versenyt? Vagy például szombaton, a pá­lyán kívül mit mosott még el az eső? Mit tudhatnak valójá­ban a csúszós gumin versenyző távolugrók, vagy a női magas­ugrók, akik verseny közben bőrig ázva vonultak le a pályáról? Annyi kétségtelen, hogy a férfi 1500- asok számára jó mentség volt a felázott pálya. Arra azonban már nehezebb lenne magyaráza­tot találni,­ miért nem kezdemé­nyeztek a nagy esélyesek és­­hol maradtak a hajrában? Az emelvényen egyetlen olimpiai kerettaggal sem találkoztunk.. Pedig éppen Balogh György­ bizonyította be, hogy még a rossz pálya sem lehet akadály , 400-as futása is élményszámba ment! Vasárnap a kavargó sze­let még a diszkoszvetők is megsokallták, a női távolugrás pedig valóságos szerencsejáték­ká változott. Sokat ártott a gá­tasoknak is a szintekért vívott harcban. Annyi bizonyos: ilyen körülmények között nehéz len­ne néhány számban reálisan le­mérni, hol is tartunk Helsinki előtt. .. De bármennyire is az időjárás vette a kezébe a gyeplőt, az igazi főszereplők derekasan helytálltak és sok szép, meg­nyugtató eredménnyel szolgál­tak. A bajnokság hőse Balogh­­ Györgyi Volt! Nemcsak fénye­sen csillogó három aranyérme és két klasszis csúcsa miatt, ha­nem azért is, mert ezeket az­­eredményeket a legnagyobb vizsgaidőszakban, szinte jegy­zetekkel a kezében érte el! (Egy néző: „Mit fut majd, ha formá­ban lesz?”) Harmonakue moz­gása, természetes, könnyed futása végig érvényesült ezúttal, a 400-on is. Ez pedig egyben rá­világíthat arra, hogy München­ben melyik lehetne az igazi távja ... A dobószámokban magas szin­ten, s majd mindenütt páros­­viadal formájában folyt a küz­delem a bajnoki címekért. A női súlylökés kivétel — ahol to­vábbra is csak Bognár Judit „egyszál maga” képvisel klasszist —, éppúgy, mint női gerely, amelyben az idén visszatért olimpiai bajnoknőnk már első dobá­sával „sokkolta” az aranyt­éremre pályázó vetélytársakat (Ránkyné: „Nincs most elég versenyrutinom. Olyan izgatott voltam, hogy elsőre megcsaptam a gerelyt. Számomra volt talán a legnagyobb meglepetés az eredmény ...”) örvendetes tény Kucserka derekas helytállása, Rudasné állandósuló jó teljesít­ménye és Paulányi javuló for­mája is. A férfi gerelyhaj­ítók­­n­ál akkor került előtérbe a pár­harc, amikor kiderült, hogy Csik izomhúzódással bajlódik, Boros mozgása pedig eléggé szétszórt. Németh Miklós töb­bet várt önmagától. (Németh: „Nincs semmi tragédia, még csak június végét írunk . ..”). Kulcsár Gergely küzdőképessége és eredménye pedig önmagáért beszél. A rangos viadal a kalapácsvetők (Zsivótzky: „Bí­zom, hogy legközelebb én kö­vetkezem­ . ..”), a férfi diszkosz­vetők (Fejér: „Ha az első, 64.80- as dobásnál nem lépek ki...), a férfi súlylökök (Varjú: „Elér­hető közelségben a 20 méter!”), a női diszkoszvetők (Kleiberné: „Sokáig fájt a derekam, de most már minden rendben!”) között újabb szoros küzdelmeket­­ és kiemelkedő eredményeket ígér. Az ugrószámok közül a magas vitte el a pálmát. Kelemen bí­zik abban, hogy már csak né­hány napig él­ a 220-as magyar csúcs (Kelemen,: „A múlt he­tekben zavart volt a mozgásom, most nagyon »haraptam« és si­került!”), s ebben Major éppúgy szerepet játszhat. A női fronton most 2:1 a győzelmi arány Ru­dolf Erika javára. Hármasugrás­ban folytatódott a csata két ne­ves versenyzőnk között, de ha az eredményeket nézzük: hol a régi dicsőség? S hol készül új dicsőség jó néhány futószámban? Kulcsár Magda kitett magáért. Öt hét alatt lefutott 9 kemény verseny fáradtságával a tagjaiban nyer­te két aranyérmét­­Kulcsár a 800 m után: „Idegileg kikészültem. Nincs, aki segítsen, egyedül kell iramot futnom. Bárcsak meggyógyulna Velekei Márti lába!”) Mecser májusi nagy ered­ményei után „leeresztett” a baj­nokságra, d­e az EB-t nem a jövő héten rendezik... A vág­tázó utánpótlást hiába kerestük, a férfi 100-as döntőben egyet­len futó — ■ Lovas — képvisel­te a tizenéveseket! Tartán . .. tartán ... — sóhaj­tanak fel sokan, ha a futószá­mokról van szó. Ahhoz azonban nem­ csupán korszerű pálya kell, hogy futóink megközelítsék a nemzetközi élvonalat, hanem korszerű felkészülés is. Meg olyan jelszó, hogy nem­csak a győzelem, hanem az eredmény is fontos! Elbúcsúztunk az 1971. évi, és vele együtt a salakpályás baj­nokságtól is. Kontinentális he­lyünket keresve, nincs értelme annak, hogy az eredményeket összehasonlítsuk a párhuzamo­san külföldön rendezett, tartán­pályás bajnokságokkal. Jó küz­delem­ volt! Ám,­­ önelégültségre nincs okunk,­­ éppúgy,­­mint ke­­sergésre sem. Ruszkai Katalin Szófia után — Lima előtt Erőfelmérés — magyar „szemüveggel" A szófiai Európa-bajnokságon nem írták át a teljes világcsúcs­listát. Meg kellett elégednünk kilenc világrekord megdöntésé­vel, jól­lehet, már­ hozzászok­tunk, hogy a kontinentális ve­télkedéseken az erős fiúk ha­lomra döntik a csúcsokat. Az Universiade csarnokban lépten­­nyomon azt éreztük: nagyon sok sportolónak, csapatnak fontos a jó szereplés, de a lényeg, a leg­fontosabb mégis, hogy lemér­jék, hol­ is tartanak a világbaj­noki és az olimpiai felkészü­lésiben. " Az elmúlt tizenöt esztendő alatt együttesünk tizennégyszer „lépett” Európa-bajnoki dobo­góra. Budapesten (1962) és Stockholmban (1963) egyaránt 34—34 pontot gyűjtöttünk, Szom­bathelyen pedig 39 ponttal megszereztük a második helyet a nagy vetélytárs, a lengyel csapat előtt. Szófiában 33 pont­tal, de kevesebb egyéni győze­lemmel szorultunk a harmadik helyre. Jogos a kérdés: mit tet­tek mindezért válogatottjaink? Jó alap ennek vizsgálatához az egy esztendővel ezelőtti, szom­bathelyi Európa-bajnokságon el­ért teljesítmények összehason­lítása a szófiai dobogón elért eredményekkel. A lepkesúlyban Holczreiter Sándor megismételte szombat­­helyi eredményét. Versenyzésé­ből, magatartásából arra lehet következtetni, hogy biztosabb, erősebb, s még nagy eredmé­nyek elérésére lehet képes eb­ben a súlycsoportban. Földi Imre világklasszishoz méltón versenyzett az Univer­­siade csarnokban. A szovjet Cs­etin és a lengyel Szoltysek ámúlva nézte, mire is képes a modern magyar Herkules. S ha nem „biztosít” 130 kilóval a lö­késnél, Imre világcsúccsal nyer, így „csak” 12,5 kilós előnnyel vette át az aranyérmet. Benedek János fejlődése egy esztendő alatt — 15 kiló! Kéz-7.&1 fopfhíj+n "hí ZAR ví­tjáik­ a f gének, szorgalmának, jó erőál­­­lapotának. S nem vetjük el a sulykot, amikor azt ál­lítjuk: neki a következő évek­ben még komoly szava lehet az éremosztásnál. ■ Többször írtunk arról is, hogy Máthé József nyomás- és lökés­­eredményei világklasszis szin­tűek. Csak az a szakítás... A szakvezetők látják, mi a tenni­való a tehetséges sportoló sza­­kításeredményeinek megjavítá­sára. Sokaknak meglepetésként hatott a szombathelyi súlyemelő beválogatása. Máthé bronzérem­mel válaszolt a kétkedőiknek! Szarvas Gábor egy esztendő alatt 7,5 kilót­­javult. S ha a verseny előtt nem sérül meg (csuklyási­zom-húzódást kapott), akkor bizony­­d­urencovnak, a váltósúly koronázatlan királyá­nak, a néhány esztend­eje ver­hetetlen szovjet világcsúcstartó­nak minden tudását össze kel­lett volna, szednie, hogy le­győzze Szarvast. Bagócs János viszont c­sak egy esztendeje váltósúlyú. Szófiában talán 455 kilóra is képes lett volna, de ennél is nagyobb célt tűzött maga elé. Sajnos, nem tudta teljesíteni. Bagócs ennek ellené­re a magyar súlyemelés nagy tehetsége, a jövő­­ embere. A középsúly­ ú magyar súlyemelés legerősebb pontja. A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok Bakos Károly válogatottságához nem fért két­­ség. A második ember kiválasz­tása okozott gondot. A szakve­zetés jól válogatott! Horváth György, az­ Universiadéban is­mét bizonyított. Fejlődése töret­len, s bízunk abban, hogy rö­vid idő alatt az 500 kilót is eléri. Bakos Károly a kiesés miatt talán a legelkeseredett­ebb sportolók közé számított Szófiá­ban. De­­ ez nem lehet ment­ség vagy vigasz ... Sokak szerint Nemessányi Árpád vesztette el csapatban a második helyet. Nos, nem szán­dékozunk gyakorlatainak sza­­bálytalanságát vitatni. Viszont az is tény: a huszonháromszo­ros ifjúsági világcsúcsfertó szó­fiai nyom­ásgyakorl­ata­in­ál sok­kal rosszabbakra kaptak fehér lámpát azok a versenyzők, akik­nek teljesítménye nem játszott szerepet a második helyért fo­lyó küzdelemben... Mindezek ismeretében mégis, hogyan lehetett volna legyőzni a lengyeleket? Maradjunk a nehézsúlynál, Nemessányi és Ambrus nagyszerű csatát vív egymással a hazai dobogón. Ambrus vezeti a estét 522.5 ki­lóval, Nemessányi legjobbja 520 kiló. A nehézsúly viszont az elmúlt évek alatt sokat fejlő­dött. Tavaly, Szombathelyen 517.5 kilóval a dobogón is ju­tott a hely, Szófiában az NDK- beli Grätzner 525 kilóval már csak a 7. helyen végzett. A másik sokszor elhangzott véle­mény: ha Szűcs Lajost nevezik, akkor biztos a második hely. Szűcs valóban képes 310 kiló körüli teljesítményre. Ezzel biz­tos pontszerzőnek számítható. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a szófiai szereplés egyúttal­ világbajnoki főpróbának is számított, s Peruban, a szeptember 15-én kezdődő VB-k­, a lepkesúlyban már a nagyon erős ázsiai versenyzők is a küzdőtérre lépnek. Ma már a szófiai Európa­­bajnokság eseményeivel kapcso­latban nem a versenyzők, ha­nem a szakemberek a főszerep­lők. A magyar szakvezetés is készíti a mérleget, megjelöli a további fejlődés, az erősödés útját. Máris kész a jelenlegi­­ program: regenerálódás, gyógy­kezelés az egyik fürdőhelyen (valószínű Harkányban), majd július 10-én I. osztályú ver­seny, amely egyúttal világbaj­noki válogató. Július 12-én kez­dődik a közös munka újabb szakasza, a perui szereplés vég­leges alaptozása! Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő hetek­ben- hónapokban is szorgalmas, kemény munkáról számolhatunk be olvasóinknak, a súlyemelés egyre népesebb táborának. Kincses József Baszanowski és Kaczmarek mellett a harmadik hely jutott Mattiés Józsefnek SPORT ÉS TUDOMÁNY Környezet és testalkat ELGONDOLKOZTATÓ előadás hangzott el a kö­zelmúltban a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ar­­day László testnevelő ta­nár számolt be arról, hogy m­ilyen eredményekre ju­tott az eljövendő egyete­misták testalkatának vizs­gálata közben. A szám­adatok azt bizonyítják, hogy a fiatalok fejlődése nem mutat egyértelműen pozitív változásokat. A testméreteket vizsgálva, a hosszméreteknél nagyfokú növekedés tapasztalható, de megközelítően sem kö­veti ezt a körfogati mé­retek emelkedő tenden­ciája. Az eredmények aggoda­­lomkeltőek, mert azt je­lentik, hogy a csontrend­szer növekedését nem kí­séri a vázizomzat fejlő­dése, sőt, visszafejlődésről beszélhetünk. Az alakzat­ban mutatkozó arányelto­lódás nemcsak esztétikai változást jelent, hanem összefüggésben van azok­kal az egészségügyi káro­sodásokkal, amelyek nap­jainkban elterjedtek. (A csontrendszer deformitá­sai, a magas vérnyomás, az idegrendszer megbete­gedései stb.) Ezek a károsodások, túl azon, hogy az egyén egész életére rányomják bélye­güket, megakadályozzák például a nagy társadal­mi költséggel diplomához jutott fiatalok jelentős ré­szét képességeik és fel­­készültségük elfogadható kamatoztatásában. IGEN FURCSÁN HAT, hogy korunk magas élet­színvonala mellett — a Kaup-index szerint — (Kaup-index — grammok­ban mért testsúly, osztva a centiméterben mért testmagasság­­ négyzeté­vel), a fiatalok rosszab­bul tápláltak, mint az 1945/46-os időszakban, a háborút és a nélkülözése­ket átélő tizennyolc éve­sek. Ennek okát nyilván nem a táplálék minőségé­ben, hanem az életvitel­ben kell keresni. A táp­lálkozás is szerepet ját­szik, természetesen, de nem mint szociális ténye­­­­ző. A tudatos fogyasztás a lányok esetében divat manapság és sajnos, már a fiúknál is jelentkezik. Ami az életvitelt illeti, Szent-Györgyi Albert No­­bel-díjas tudós írta le a következő sorokat 1937- ben, amikor az egészség­ről, a betegségről és a vitaminokról értekezett: „Meg vagyok győződve, hogy az ember teste épp olyan tökéletes, mint ál­­lattársaié, és látványos hiányosságai a felépítése és a környezete közötti diszharmóniából ered­nek.” Az egészségtelen élet­mód, a fizikai terhelés­­hiánya, az önpusztító szó­rakozások és káros szen­vedélyek, az ülő életmód, az egyoldalú szellemi igénybevétel, a civilizá­­ciós — urbanizációs — ártalmak fenyegető ve­szélyt­­ derítenek korunk ifjúsága számára. „Civilizációnk újkeletű — mondja Szent-Györgyi Albert — és még nem nyomta rá bélyegét a tes­tünkre. Ha egészségesek akarunk lenni, testünket vissza kell helyeznünk abba a környezetbe, amely számára kialakult. Ter­­­­mészetesen azt nem vár­hatják tőlünk, hogy visz­­szatérjünk a dzsungelbe. De azért van a tudomány, hogy segítsen megtalál­ni: környezetünknek mely tényezői lényege­sek?” HA A JÖVŐ EMBERE egészséges akar maradni, akkor újra fel kell fedez­nie a testkultúrát. De egy­ egészen más jellegű moz­gáskultuszt kell kialakí­tania, amely megvéd a civilizáció ártalmai ellen. A társtudományok — a biológia, a fizika, a pszi­chológia — összefogására van szükség, hogy a test­nevelés céljait és felada­tait a mai kornak megfe­lelően határozzák meg. Ha nem nézünk szembe ezekkel a problémákkal, akkor komoly veszély fe­nyegeti a jövő generáció­ját. (kő)

Next