Népsport, 1971. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-01 / 154. szám

^EtNES 1/7^,­­ ***»K dFent és Bent­­a „hátországban" A maratoni ZUB I B-s bajnokságban történt Vége! Eldőlt a 306 mérkőzés 612 pontjának a sorsa, a legnagyobb létszámú bajnokságban is. A bizonyítvány-ki­osztás megtörtént, az Egyetértés (másodszor) és az Egri Dózsa (harmadszor) jövőre újra próbálkozik az NB I-bert, talán több sikerrel, mint az előzőkben. A szomorúan bú­csúzó hármas (BVSC, Székesfehérvári MÁV Előre, BKV Előre) pedig az NB II-ben próbálkozik. Egy ilyen mamut­bajnokságban sok minden történhet egy év alatt. Történt is! Az alábbiakban egy-kettőről emlékezünk meg. Csabai csemege A presszók gombái alatt kel­lemes volt az árnyék, hideg a sör. A szurkolók három leg­­derekabbja azonban minderről nem vett tudomást, szörnyen dühös volt. Dühítette őket az, hogy a Békéscsaba 2:0-ra „le­fázott” a BVSC-től. Valamit sejtettek a 0:2 mögött. Erről a valamiről vitáztak, amikor a szomszédos asztalnál széket hú­zott maga alá Dobó János, a csapat egyik játékosa. Vele volt Tuskó, azaz Baukó András, a lila-fehérek gyúrója. — Te mit kaptál? — érdeklő­dött Baukó. — Egy ötöst — hangzott Dobó sokat sejtető válasza. Szinte ki sem mondta még a két szót, már sugárzó arccal jött a másik János, Láza. Le sem ült, máris mellének szegez­ték a kérdést: — Te mit kaptál? — Egy négyest — hangzott a felelet, és ez úgy érte a szom­szédos asztalnál ülőket, mint derült égből a ménkő. Szemük összevillant, szó nélkül is meg­értették egymás gondolatát. Te­hát megvan a bizonyíték! És az összefüggés is: a 0:2, a ka­pott „ötös” meg a „négyes” kö­zött. Egyikük már a telefonhoz akart rohanni, hogy már min­dent tudnak, mindent értenek. Egy kicsit azonban még ma­radtak, mert a másik gomba alatt a frissen érkezett gyúró vette át a szót: — Képzeljétek, előbb habo­zott az elnök, de amikor mar­komban tartottam a borítékot, már minden rendben volt. A szurkolók szinte a székhez ragadtak. — Már a gyúró is? — hi­le­­deztek. Odaát a fiúk nagyot húztak a Colából. Tuskó folytatta: — Szóval megkaptam a borí­tékot, benne a tízes tételt, a mohácsi vészt! Elmondtam, a tanárok bólogattak, hogy min­den rendben van és már ott sem voltam. A három „bennfentesnél” ek­kor esett le a tan­­úsz. Rájöt­tek: a két Jani és Baukó Bandi ezen a napon érettségizett tör­ténelemből és arról beszélget­tek, ki hányas tételt kapott. . . A klub vezetői viszont mosta­nában arról beszélgetnek: elé­gedettek a 1­6. hellyel, s az is dicséretes, hogy az NB I B-s kezdő csapat valamennyi tagja — a gyúróval együtt — most már középiskolai érettségivel rendelkezik. • László-napi búcsú Soroksáron ■Köszöntők, kézfogások, virág­csokrok. Kedves figyelmesség, meghitt pillanatok. Illik viszo­nozni? Természetesen!. 45 per­cen át" úgy látszott, az Egyet­értés-játékosok tapintatlanok. Semmit sem viszonoztak. To­logatták, lökdösték, emelgettél-: a labdát, minden ötlet, elgon­dolás nélkül. Halápi az üres kapu előtt úgy rúgta el a bőr­golyót, mint egy izgatott kö­­lyökjátékos a próbamérkőzésen. A kisasszonyfrizurás Siklósi társait az ellenféllel tévesztette össze az átadásoknál. Varga ka­pus a partjelző iránti elégedet­lenségét furcsa mozdulatokkal is érzékeltette. Figyelmeztetést kapott érte. — Nem lesz így jó, fiúk! — hangzott félidőben a levonuló játékosok felé. Szünet alatt történt valami az öltözőben. Rejtély, hogy mi, de valami mégis történhetett. A II. félidőben ugyanis egy merő­ben új Egyetértés volt a pályán, amely már bajnokcsapathoz méltóan küzdött és játszott. A hármas sípszó után aztán ne­kiláttak az ünneplésnek. Volt mit ünnepelni,­ hiszen­­a baj­nokság mellett a Lászlókat is éltették. Nem is keveset. Az edzővel­­ együtt hatot, mert öt László van a csapatban. Soroksárott a László-napi bú­csújátéknak mindenki örült va­sárnap. Az Istvánok, a Józsefek, a Péterek és a Pataki is... Fordulópont Jó kezítés után nagyon rossz szériába került a Szolnoki MTE és ismét fenyegette a kiesés réme. — Fegyelmezetlenek vagytok, nem készültök rendesen, sport­szerűtlenül éltek — korholta fiait Lazányi edző. Következett a legnehezebbnek ígérkező mérkőzés, az ak­kor már bajnoknak tekinthető Egyet­értés ellen. Pénteken délben edzőtáborba vonult a csapat. Utólag derült ki, mi történt a táborban. Nagy Ferenc csapat­­kapitány vezetésével, a vezetők tudta nélkül, összeültek a já­tékosok. — Fiúk, nem hagyhatjuk ma­gunkat, kerüljük el a sok le­­tolást, a vitát, bizonyítsuk be, hogy tudunk játszani! Nem igaz, hogy fegyelmezetlenek va­gyunk, s hogy sportszerűtlenül élünk — beszélt szenvedélyesen a kapitány. A játékosok csendben hall­gatták. Következett a mérkőzés. Az eredmény ismert. A Szol­noki MTE tavaszi legjobb tel­jesítményével biztos, 3:1-es győzelmet aratott. Szolnokon ezt a találkozót tartják fordulópontnak a kiesés ellen sikerrel végződött küzde­lemben. Annál is inkább, mert az ezután következő hét mérkő­zésen mindössze kétszer szenve­dett vereséget az SZMTE. Szerencse ? A BVSC legutóbb már a har­madik percben gólt „szerzett”! A menteni akaró Kollár bele-, lépett Aradi lövésébe és lábáról a labda a hálóba került, öngól! Utána a vasutasok újabb gólt értek el, ez viszont már az Oroszlány hálójába jutott. A hajrában a vendégek felülkere­kedtek, s bár összesen csak egy gólt rúgtak, mégis 2:1-re győz­tek. Hiába, a futballhoz szeren­cse is kell. De így is kérdezhet­nénk: a BVSC leesése valóban csak a balszer­encsének köszön­hető? * Kecskeméti bánat Kecskemétnek még sohasem volt NB I-es csapata, pedig a K. Dózsa nem is egyszer állt már az NB I kapujában. Ennél tovább azonban nem jutott. Az őszi forduló ezúttal sem sike­rült, az együttes az 5. helyen fordult. — Tavaszi csapat vagyunk és most jó a sorsolásunk, bízunk a feljutásban — mondta Lutz József Csapatkapitány a nyitány előtt. Először úgy látszott, hogy a jóslat nem alaptalan. Az első 5 fordulóban nyolc pontot szedett össze a K. Dózsa és következ­tek hazai mérkőzései. És­­ ez volt az a bizonyos kapu, amely előtt már annyiszor megtorpant a lila-fehér gárda. A következő nyolc fordulóban a döntetlenek sorozatát csak egyszer szakította meg egy vereség, illetve egy győzelem. Tavaly novemberben „Labda­rúgó vágyak és a valóság” cí­men cikk jelent meg a kecske­métiekről a Népsportban, így fejeződött be: „Ha a csapat az NB I-ben játszatta, állandóan nyolc-tízezer nézője lenne a Dózsa-mérkőzéseknek — mond­ják itt is, ott is a városban. Eh­hez azonban még sok-sok türe­lemre és a jelenleginél jobb csapatra van szükség.” Pár nappal később a megyei lap cikket közölt, amelynek szerzője a játékosokat (!) szó­laltatta meg, akik — enyhén szólva — megkontrázták a Nép­sport cikkét... Az idő nem őket igazolta. A Kecskeméti Dózsa ezúttal 4. lett a bajnokságban... HIRDESSEN A NÉPSPORTBAN Gyula, Veszprém és a többiek az NB II-ből Arató bosszúja — Ha a város labdarúgása annyit fejlődött volna egy év alatt, mint például az idegen­­forgalom, jövőre akár az NB I B sem tűnne álomnak — mond­ják manapság igen gyakran a gyulai szurkolók. Egyelőre azon­ban ez a „veszély” nem fenye­geti a gyulaiakat, mint ahogy azt az idei bajnokság is bizo­nyította. Majdnem végig csak az volt a kérdés: bent marad-e, vagy kiesik-e a város csapata? Az a bizonyos „nagy kő” már leesett a szívekről és keserves kínokkal mégis csak bent ma­radt a Gy. MEDOSZ, de azért?. .. Hogy végül is melyik gól, vagy melyik pont jelentette a bentmaradást? Legtöbben az MGM elleni mérkőzésre, illetve az ott 11-esből rúgott gólra sza­vaznak. 62 percig nem bírt a két csapat egymással, amikor a gyulaiak büntetőhöz jutottak. Ki legyen az ítéletvégrehajtó? „Rúgd te, Gabi”, biztatta Arató a hátvéd Lovászt. „Én nem rúghatom, a mester téged jelölt ki”, szólt vissza amaz. Almási játékvezető sokat­­mondóan nézte az óráját, Him­­mer edző idegesen bekiáltott játékosaihoz, de a 11-es végre­hajtása tovább késett. Végül a tapasztalt Arató a jobb sarokba pofozta a labdát. A végered­mény is 1:6 maradt. „És ha kihagyom? Mindenki biztosra vette volna, szándékos a dolog”, mesélte a mérkőzés után Arató. Az NB I-ből visszakerült lab­darúgónak ugyanis tavaly volt egy nagyon emlékezetes lakás­ügye. („Kilakoltattak” címen, a Népsport is foglalkozott ve­le.) A találgatások, következte­tések elmaradtak, Arató pedig remek tavaszi formájával bizo­nyította, nem fűti „bosszú­vágy”. Pedig lakása még ma sincs, se állami, ,is OTP. S az­óta már saját pénzéből is akart lakást venni ... Öregek és fiatalok A Bakony Vegyész idei tel­jesítménye nagy csalódás! Nyílt titok volt a városban: az NB II-es csapat magasabb osztályba pályázik. És nemcs­ak­, hogy az NB I B nem sikerült, hanem még az élmezőnyből is alapo­san lecsúszott a B. V. Elég sok bonyodalom volt a csapat­ kö­rül, az öreg-fiatal vita sem vált hasznára a csapatnak. De sem az öregek, sem a fiatalok nem győztek. A szakosztályban nem fordítanak kellő gondot, a fia­talokra, s érdemileg nem is tudtak fiatalítani. Az idősebbek — Ba­logh, Egyházi, Gazsó — (ha­bár sokszor illették őket szemrehányással), legtöbbször bizonyítani tudtak. A vihar azonban csak az idény végén csendesedett le, akkor, amikor Veszprémben is rájöttek: nem az számít, hogy öreg, vagy fia­­tal-e valaki, hanem az, hogy jól vagy rosszul játszik egy labdarúgó. Most szövegelj, Öcsi! A Szolnoki MÁV—Középület­építő SE mérkőzésen történt. Szünet után mindent elsöprő lendülettel rohamozott a helyi együttes. 3:2-es vezetésnél a szolnoki Koródi eliramodott a bal szélen, de a 18 éves Han­gái kézzel belekapaszkodott. Koródi ki akarta tépni magát kezei közül, közben a cipője is leesett, sípcsontvédője is­ ki­esett, de hiába cibálta magát. Hanga­ még estében se rajta csüngött. Füttyszó után a sza­baddá vált szolnoki­ balszélső ingerülten fordult Hangsai felé, mire ő válogatás nélküli szi­dalmakkal illette Koródit. Egy­szóval nyomta a szöveget. De nemcsak ő, hiszen a játéktér szinte zsibvásár volt. Miközben majd mindegyik játékos a civa­­kodással volt elfoglalva, a szemfüles Földesi Szabó Gy­­hez gurította a szabadrúgáshoz letett labdát. Ő a jobb szélen belement, futtatta, akinek a be­adását N. Szabó , csukafejessel juttatta a kapuba, így lett az addig szoros 3:2-ből 4:2 az Sz. MÁV javára. A kezdéshez fel­ ■ állt játékosok közül Földesi, a szolnokiak mokány középpályá­sa odaszólt a közben lecsilla­podott Hangárhoz, aki elsősor­,­ban volt ludas a kapott gólért: — Most szövegelj, öcsi! A sablon nem minden A Pécsi Ércbányász Savaria elleni 8:0-ás szombathelyi győ­zelme az év talán legnagyobb NB II-es meglepetése volt. A gólfesztivál tapasztalatait már a következő héten igyekezett fel­használni a pécsi csapat a Pápa ellen. Harcrendjét hasonlóan alakította ki, főleg jobb oldalon vezetni m­ors támadásokat és a Szombathelyen öt gólt szerzett Farkas II eredményességét ki­használni! Az első félidőben ez az elképzelés két mutatós gólt eredményezett. De még jó né­hány gólszerzési alkalma akadt a pécsieknek. Ők legyintettek, megelégedtek a 2:0-ás vezetés­sel. Nem így a pápai gárda. Amikor látták, hogy a hazaiak szünet után csak játszadoznak, kitámadtak és két védelmi meg­ingás után egyenlítettek. A ha­zai szurkolók szinte megdöb­benve szemlélték, hogy a má­sodik 45 percben a pápaiak ka­pusának még csak védeni va­lója sem akadt. És megtörtént a meglepetés: az idegenbeli 8:0 után hazai 2:2 következett. Tanulság: a sablon nem minden­kor alkalmazható, s nem min­den csapat ellen jó. Felemás csapat 4:0, 4:1, 3:0, 1:1, 4:0, 3:0, 1:2 1 11 pont, 20-4-es gólkülönbség. A Zalaegerszegi Dózsa tavaszi ott­honi mérlege, ám, ebből a ki­tűnő teljesítményből elhamarko­dott dolog lenne azt a következ­tetést levonni, hogy magabiztos, sok gólt rúgó, jó védelemmel rendelkező csapatról­­ van szó. Mert íme az idegenbeli ered­mények: 0:2, 1:4, 0:5, 1:3, 1:3, 0:5, 2:3, 0:4. 0 pont, 5:29-es gól­különbség.­­ Gáspár László edző magyarázata így hangzik: „Tehetséges fiatalokból­­ áll csapatunk, de húsz év alatti ka­ton­a­j­á­t­ék­os­a­i­n­k idegenben bátortalanná válnak, a legjobb helyzetekben is reszket a lá­buk.” Ami — katonákról lévén szó — kicsit furcsa magyarázat... Ez a bajnokság sokáig emlékezetes marad az NB II­­ben is. Győztesek, és vesztesek számára egyaránt. Csodá­latos véletlen folytán mindhárom csoportban az őszi má­sodikak lettek a végső győztesek. A Volán, a Dorog és a Pénzügyőr SE jövőre az NB I B-ben bizonyíthatja az NB II erejét. Mint ahogy most a MÁV DAC és a DVSC, az előző bajnokságban pedig a Békéscsaba és a Zalaegerszeg bi­zonyította. Ez a bajnokság is tele volt eseménnyel. Kevés a hely, de azért néhány érdekességet innen is felelevenítünk. Csütörtök, 1971. július 1.3 2160 mérkőzés után — az NB III-ban Labdarúgásunk negyedik vonalában 144 csapat küz­dött a bajnoki címért, illetve a kiesés (25) elkerüléséért. Izgalomról gondoskodtak a csapatok, sok helyen a szur­kolók is. Talán (ez a nagy létszám miatt érthető is) itt akadt a legtöbb elgondolkoztató eredmény, különösen a hajrában. De hát bizonyíték nincs, így csak a fejünket csó­váljuk és el-elgondolkozunk. Tanulságnak azonban ez is elég. Persze, csak akkor, ha jövőre kicsit jobban szem előtt tartják a mérkőzéseket azok, akiknek ez kötelességük. De félre a „télies” dolgokkal, beszéljünk inkább másról. Vagy az a baj, hogy az előbbiekről is „csak” beszélünk? A 2688. perc A Pápai Vasas évek óta a ki­esés ellen harcol, e rendszerint csak az utolsó vagy azt megelő­ző fordulóban biztosítja benn­maradását, így volt ez most is. A vezetők, a játékosok, a szurkolók évek óta az első perctől izga­lomban voltak, bent maradnak-e vagy nem az NB III-asok. Szinte az első fordulótól a kiesés el­len harcoltak, sőt, néhány héttel ezelőtt helyzetük már-már ment­hetetlennek látszott. Aztán elkö­vetkezett a pápaiak „ideje”, a hajrá! Az utolsó három fordulóban öt pontot gyűjtöttek. Vasárnap élet­halál harcot vívtak az Ikarus AR-rel, de csak a 78. percben biztosították benta maradásukat. Tizenkét perccel a bajnokság befejezése előtt 1­­:0-ra győztek, s a pápaiak bent, maradtak, a fehérváriak pedig kiestek! Ami a legérdekesebb az egészben: egyetlen alkalommal sem álltak kiesést jelentő helyen. De min­dig csak egy vagy két hellyel feljebb s ezért kellett idegesked­niük 2688 percen át! A kétlaki — Nagylaki — Szombathelyi Dózsa—Me­­reszjev SE mérkőzés 12. percé­ben a Mereszjev SE balhátvéd­je 11-est vétett. A játékvezető sípolt és a 11-es pontra muta­tott. A büntetőnek a középhát­véd Tóth futott neki. Nagylaki, a Mereszjev SE kapusa remek vetődéssel ütötte ki a bal sa­rokra helyezett labdát. A játék­vezető azonban úgy látta, hogy a kapus lövés előtt elmoz­dult, és ezért újra rúgat­­ta a 11-est. Most a középcsatár Janzsó futott a labdának, ő a kapu jobb oldalát célozta meg, Nagylaki azonban újra résen volt, parádésan védett. A nézők ámultak, de valamiről­­ meg­feledkeztek! Nagylaki annak idején Szombathelyen együtt is­merte meg Tóthtal és Janzsó­­val a labdarúgás csínját-bínját. Később ugyan elkerült Szom­bathelyről, de azt nem felejtet­te el, hogy Tóth és Janzsó hová lövi a 11-eseket. Akik „kifellebbezték" magukat A hanyi vidéken közigazgatá­silag már egy a két teljesen ösz­­szeépült település, Petőháza és Fertőszentmiklós. A két helység lakói sok tekintetben egyesítik erejüket a közös célokért, a sport területén azonban még nagy a rivalizálás. Ezekben a napokban a sportbarátok a hosszúra nyúlt község egyik végén lakodalmat ülnek, a másikon „temetnek”. A Petőháza bajnokságot nyert a megyében, a Fertőszentmiklós viszont kiesett az NB III-ból és jövőre éppen a Petőháza helyén küzdhet majd a bajnoki ponto­kért. Fertőszentmiklóson most az okokat kutatják. A kiesésben ugyanis nagy szerepet játszottak a szurkolók és egy kicsit be­segítettek a vezetők is. Miért? November 11-én játszották le Fertőszentmiklóson a Komárom elleni mérkőzést, amelyen 2 :1-es hazai vezetésnél, egy kiállítás miatt, teljesen érthetetlenül és értelmetlenül a közönség ellep­te a pályát, majd többen bántal­mazták a játékvezetőt. Elveszett a mérkőzés már kezükben levő két pontja és a szövetség a ha­zaiak pályaválasztó jogát egy mérkőzésre megvonta. A szinte nevetségesen enyhe ítéletet azonban a hazaiak megfelleb­bezték, s erre alaposan ráfi­zettek. II. fokon a pályaválasz­tói jog megvonását négy mérkő­zésre emelték, öt hónapon ke­resztül nem játszhatott otthon az FSE. Az állandó utazgatás, a hontalanság megtörte a csapat lendületét, s a 9. helyről a 15.-re zuhant vissza. Így a­ Fertőszent­­miklós saját magát „kifelleb­bezte” az NB III-ból. Postás-öröm Sashalmon A Postásnak a bajnoksága, a Sashalomnak a kiesése forgott kockán. Legalább döntetlenre volt mindkét csapatnak szüksé­ge ahhoz, hogy biztosítva le­gyenek. Döntetlen lett! A mér­kőzés után a Postás-szurkolók vállukon vitték le a pályáról a játékosokat. Katona Gyula, a Postás SE edzője boldogan mondta: „1954 óta most sikerült visszajutnunk az NB 11-be. Amikor másfél éve a csapatot átvettem, egyik fő célom az volt, hogy sportbarátokat, a szó ne­mes értelmében vett sporttársa­kat neveljek. Úgy hiszem, sike­rült! És sikerült megnyernünk a bajnokságot is. Lehet ennél na­gyobb öröme edzőnek?” Óvári zöld-fehérek és kék-fehérek Három év után ismét felcsil­­­lant a lehetőség, hogy Moson­magyaróvár is az NB­H-ben kép­viseltesse magát. A MOTIM TE állt a kapu előtt, de ahhoz, hogy az kitáruljon, még némi „segít­ségre” volt szüksége. És a se­gítséget — milyen a sors! — a hazai­­rivális MOFÉM Huber­­tusnak kellett adnia. Neki jutott a feladat, hogy legyőzze a lista­vezető KOMÉP csapatát. Ha a MOFÉM győz, s a MOTIM Ta­tán szintén győz, akkor ... # Érthető, hogy idei nézőcsúcs született a MOFÉM-pályán és hogy a zöld-fehérek (MOFÉM) győzelméért elsősorban a kék­fehérek (MOTIM) szurkolóinak szíve dobogott a leghevesebben. Bizakodásuknak az első félidő­ben még volt némi alapja. A Hubertus szinte az egész 45 percet végigtámadta. Az NB I-es tapasztalat azonban még „öreg­korban” is aranyat ér az NB III-ban. A Szekeressel és Juhos­sal erősített KOMÉP-védelem remekül helytállt. És a 72. perc­ben Juhosék gólt értek el! A szurkolókra nem­ lehet pa­nasz- ők mindent beleadtak, de a gólokat a pályán és nem a nézőtéren „gyártják”. Dühös­­ködtek is eleget, amikor azon­ban a MOTIM váratlan tatai vereségének a híre megérkezett, megnyugodtak. És egyben meg­egyeztek: ezt a bajnokságot nem a MOFÉM-nak kellett volna biz­tosítania a város másik csapata számára, hanem magának a MOTIM-nak akkor, amikor a 25. fordulóban vereséget szenvedett Móron. A timföldgyáriaknak te­hát nem sikerült kikapartatni a gesztenyét, amelyet ők könnyel­műen elhajlattak.

Next