Népsport, 1972. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-29 / 24. szám

SPORTMOZGALOM ♦ KÉZILABDA ♦ GYORSKORCSOLYA ♦ SPORTMOZGALOM ♦ KÉZILABDA ♦ GYORSKORCSOLYA ♦ KÉZILABDA .a.Népsport BÉKÉS mm­mmmmmmmmmmmmmmmm MEGYÉBEN „Főnök”lett a tanulóból Az utóbbi években újjászüle­tett viharsarki megyeszékhely a ragyogó januári napfényben szebb volt, mint máskor bármi­kor. Órásbolt után érdeklőd­tem. A Csaba Szállótól nem messze, pár hónapja új órás ktsz nyitott üzletet. Odairányí­tottak. Benyitottam. A „főnök”, lupával a szemén, sérült órát f­gyógyított. Szeméről a nagyítót evette, s az újabb „beteget” — az én órámat — vette kezelésbe. Egymásután emelte ki a parányi alkatrészeket, majd mindent visszarakott. Az egész műve­let mindössze 8—10 percig tar­tott, s az ügyes kezek a piciny szerszámokkal is remekeltek. — Tessék — mondta a csinos főfőnök”. — Mit fizetek? — kérdeztem. — Semmit — válaszolta mo­solyogva ... Pedig akkor még csak én tudtam, hogy ő kicsoda. Harsán Zsófia, a megye él­sportolója, a B. Spartacus NB II-es női tekecsapatának egyik játékosa, a magyar tekeváloga­tott egyedüli olyan tagja, aki alsóbb osztályú csapatban sze­repel. Útja a magyar bajnoksá­gig, a válogatottságig, s azon túl az ízlésesen berendezett csabai órásü­zletig akár akadály­­versenynek is megfelelne, annak ellenére, hogy női akadályver­seny­e nincs. Az ő versenye a jobb, a szebb életért, a sportért mégis akadályverseny a javából,­­ most, a „verseny” végén meg­érdemelten szakította át a cél­­szalagot. Persze, ezek képletes szavak, de a szavak sok min­dent elárulnak! Ami történt, mindössze tíz év alatt történt! Mert Hursán ebben a sportág­ban — külön szám, íme, Zsófi története. — 1963-ban kezdtem sportol­ni. Atletizáltam. Nem tetszett. Elmentem egy tekeversenyre. Tetszett, de alig akartak leiga­zolni. Azt mondták — 54 kilo­gramm voltam — „elvisz a go­lyó”. 1964-ben, 15. életévemben, már bekerültem a csapatba, 370- et dobtam, ami — koromat te­kintve — elég szép eredmény volt. 1967-ben érettségiztem, s ebben az évben az országos egyéni felnőtt bajnokságban má­sodik lettem. Két évvel később a Románia elleni találkozón ma­gamra húzhattam a címeres mezt. A csapatba ugyan nem kerültem be, de másnap egyéniben „megbosszultam" magamat, 437 fával győztem. És győztem az országos bajnokságban is, ahol a 200 dobásos versenyben 843 fával végeztem az élen. De aztán bojtos évek következtek. A 70-es év már nem volt ilyen sikeres. Bár a bolzanói VB-n kint voltam, egyéniben gyen­gén ment a dobás. Párosban 12. lettem, csapatban a 4. helyen végeztünk. 1971-ben Galacban az ifi EB-n 8. lettem. Amíg iskolába járt, nem volt különösebb gondja. Érettségi után a lakatos ktsz-ben kifutó lett. Ezerrel kezdett, ezerszáz fo­rintig vitte fel. Ennyi volt a fizetése, amikor magyar bajnok­ságot nyert. — Sehogy sem tudtam a ki­­futóságba beletörődni, minden­képpen szakmát akartam tanul­ni. Mivel nem tetszik az irodai élet, 1968 augusztusában órásta­nulónak jelentkeztem. Ezután két évig reggel 6-kor ébred­tem, hidegben, melegben autó­busszal utaztam Békésre, a mun­kahelyemre, mert akkor még nem Csabán dolgoztam. Este fél hat felé indultam vissza, haza. Illetve: hetenként háromszor ro­hantam az autóbusztól edzésre és 9—10 óra körül szinte bees­tem az ágyba. Közben Oroshá­zára jártam 1970 júniusáig szak­mai gyakorlatra. Ekkor felszabadultam, ötösre vizsgáztam! Még egy évig kijártam Békés­re. Idegileg eléggé kikészített az örökös utazás. Ez, sajnos, az eredményeken is mutatkozott, hiszen a versenyekre való fel­készülés így nagyon-nagyon ne­héz volt. Harsán Zsófia — ezt is tudni kell — a megye legjobb női sportolója. 1969-ben, húszéves korában — óriási meglepetésre — országos bajnok lett, ugyan­akkor egyhangúlag Békás me­gyében az év női sportolójának választották. Bajnoksága után nem véletlenül írta a Békés megyei Népújság: „Bízunk ab­ban, hogy a fiatal versenyző minden támogatást megkap majd munkahelyén és sportkö­rében ...” Megnéztük, hol készül a baj­noknő versenyeire. A környezet — enyhén szólva — ijesztő. Kocsmai udvar?... Különben hagyjuk! De más nincs, így en­nek is jónak kell lennie ... Harsán Zsófia vallomása éle­téről­­ mutatja, hogy az egyál­talán nem az élsportolók szo­kásos életútja. Keményen meg­dolgozott a kenyérért, amit ka­pott, nem ingyen kapta. Meg­küzdött érte, igazán megérde­melte, hogy jobb körülmé­nyek közé kerüljön. Ma a vá­ros megbecsült óvája, üzlet­vezető a 22 éves, csinos, ma­gas nő. Ezernégyszáz-ezeröt­­száz forint fizetéséből még be­teg szüleit is támogatja, ami szintén Harsán emberségét bi­zonyítja. S ha azt mondjuk, hogy megérdemli a megbecsü­lést, ezzel talán nem is sokat mondtunk! Nagy József Harsán Zsófia a „beteget” vizs­gálja és gyógyítja... A sérült órát az ügyes kezek hamar rend­be hozzák. (Fotó: Barnácz) Sok függ az összpontosítástól és a dobás pillanatának megválasz­tásától Csúcsokban gazdag bajnokság a jégen Csak rekorddal adnak bajnok­ságot? — merült fel a kérdés, amikor a gyorskorcsolyázók 1972. évi Budapest-bajnokságán az első három szám országos csúcs­csal végződött. És ha a folyta­tás el is maradt, nem akármi­lyen eredménnyel jutott a baj­noki címhez, a többi öt számban sem a győztes. A bajnokok ide­jének az összehasonlítása az 1970. évihez viszonyítva 6:2-re, az 1971. évihez viszonyítva 7:1- re alakult, az idei év javára. A VM Egyetértésnek öt bajnoksá­got nyert Ihászné és Martos György, részeredményeik alap­ján pedig kiszámították, hogy mindkettőjük összpontszáma (Ihásznéé 204.967, Martos Györ­gyé 188.483) jobb a jelenlegi bel­földi rekordnál. (206.584, 188.767). Sajnos, a kiírás dönt, sehol nem létezik olyan szabály, amely távonkénti rendezés ese­tén összetett csúcseredmény hi­telesítését lehetővé tenné. Töl­gyesi kipihente fáradtságát és külföldi csúcsa után hazaival is bizonyította formáját. Tavaly három új fiatal baj­nokot mutattunk be. Közülük — némi meglepetésre — ketten most ismételtek. A junior Dé­nes Zsuzsa — most már a bel­földi 500-as csúcs­tartója is — egyre csak azt hajtogatta, hogy az edzések, de még a bemelegí­tés során sem mert ilyen idő­re gondolni. Takács András sem túl nagy önbizalommal lépett a jégre. Fáradtnak érezte magát, mert a versenynap délelőttjén, mint a kerékpáros olimpiai ke­ret tagja, kiadós edzésen vett részt. A harmadik tavalyi fiatal bajnok, Szabó Mária most visz­­szaadta első helyét Ihászáénak. Ezenkívül a BSE két bajnoksá­gát hódította el Martos György, a többi öt számban a védő győ­zött. Érdekes, hogy a sokszo­ros összetett és az idei sprint­bajnok, Martos György, 1970- ben és 1971-ben nem nyert Budapest-bajnokságot. Igaz vi­szont az is, hogy külföldi sze­replései miatt csak egy ver­senynapon vett részt. A bajnok­ságok megoszlása (a tavalyi): VM Egyetértés 5 (2), BSE 2 (4), MTK 1 (1), M­M 3 (1). Az idénynek azonban még nincs vége, a február még tele lesz versennyel. A sok munka eredménye kezd lassacskán be­érni, és a csúcsok mellett a fiatalok szereplése is az örven­detes tények közé sorolható. És végül ünneprontás nélkül: sokan tették fel azt a jogos kér­dést, hogy vajon miért nem kaptak a győztesek és a he­lyezettek bajnoki érmeket? (istenes) ESETLEG SZÓDAVÍZZEL? Ember, aki vágyik a lágy mosolyra Sok mindennek ellenálló, szi­lárd réteg osztja ketté ezt az embert. A két oldal tökéletesen elhatárolható egymástól. Mintha tűz és víz találkozott volna ben­ne, mintha csak fekete és fe­hér színek léteznének Varga István, a huszonnyolc éves, nyolcvanszoros válogatott kézi­­labdás életében. A jobbik oldala derűs. Ked­ves, őszinte, emberi, igyekvő. Varga a vendéglátóipari szak­­középiskolát végzi a Huba utcá­ban. Odahaza, a feleség, a négy­éves Pistike és a kétéves Krisz­tina édesanyja gyakran ki is használja, hogy a családfő nagyszerűen készíti a gulyást, a szendvicset, s hogy a pala­csintát is zsonglőr módra for­gatja a levegőben. A „suliban” a jó tanulók közé tartozik. Vág az agya, mint a borotva, elég, ha néhányszor átolvassa az anyagot, és már fújja is. Igen, ő így tanul, hi­szen kevés az ideje. Olimpiai felkészülés a válogatottban, meg aztán bajnoki „melódia” a Bp. Honvédban, no, és a családi élet. Szerencsére a feleség mindenben segíti a férje moz­galmas életét, azét, akit ma a sportág egyik legjobb, de leg­nehezebb emberének tartanak. A jobbik oldaláról gyakran regéket mesélnek. Ismerik, hogy mint kézilabdáé 1958-ban Abony­­ban kezdte. Aztán gyors egy­másutánban három behívót is kapott. Elment katonának, az­tán behívták a hadesregválo­­gatottba, a harmadik pedig a magyar válogatottba szólította őt. Ki­borulások Ilyen megtiszteltetés csak az igazán tehetségeseket illetheti meg. Nem is volt vele semmi probléma, de a Bp. Honvédban felbomlott a régi nagycsapat, s Varga István is az új, erős pillérek közé lépett. S ezután, mintha túlságosan szemébe tű­zött volna a reflektorfény. Ha ma Varga játszik és nem az ő szájíze szerint alakulnak a dolgok a pályán, akkor máris jaj a környezetének. Óriásira nő a hangja, s bizony amit né­ha hangosan kimond, az nem tűri a nyomdafestéket. Pedig ő maga sohasem tartozott a dur­va játékosok közé. Nagy gyen­gesége, hogy könnyen kiborul. Ez sokszor taktikai célpont is az ellenfeleknek, mert tudják, hogy miként lehet könnyen a padra küldeni a veszélyes lö­vőt. Varga nem is tagadja: — Nem tudok veszíteni. Ha nem sikerül az első lövés, már­is felmegy a „pumpa”. Igazuk van a bírálóimnak, egy számom­ra viharos mérkőzés után visz­­szapergetem a történteket, nem is akarom elhinni. Nem kell belőle kiráncigálni a beismerést. Igen, vele soha­sem volt baj a pályán kívül, csak akkor, ha a labda közvet­len bűvkörébe lépett. — Tanuljak meg veszteni? Csak tudnám, hogyan? — Esetleg egy pohár szóda­vízzel! — Magam is látom a nehéz­ségeket. Pszichológiai eset len­nék? Lehet! Ősszel a bajnokság második helyét eldöntő Bp. Hon­véd—Bp. Spartacus mérkőzésen is különös hangulatban léptem pályára. Már napokkal a talál­kozó előtt a mérkőzésre készül­tem, de annyira, hogy alig alud­tam. Szinte robbanni akartam, amikor ráléptem a salakra. El is szakadt hamarosan a „cérna”. Dúlás fúlás után Még a Honvéd-játékosok is megdermed­tek, amikor a gólében átlövő megrúgta régi barátját, az ellenfél derék játékosát, Szabó Pistát. Az­ „áldozat” vi­szont, mintha semmi sem tön­­­­tént volna, odaszólt hozzá: — „Berágtál”, öreg? És Vargát, a két- és ötperces büntetések „listavezetőjét” éle­tében először végleg kiállították. — Még ma is restellem, hi­szen a nagy dúlás-fúlás elmúl­tával legszívesebben megcsókol­tam volna Szabó Pistát. De néha még a véletlen is az idegember rosszul forgó malmá­ra hajtotta a vizet. Olyan ellen­tétbe került például klubtársá­val, a szintén válogatott Takács Sándorral, hogy már nem is be­széltek. Ám, szerencsére a Hon­véd díjkiosztóját nem a salakon tartották, így a nyugodt Varga megkérdezte a sokkal fiatalabb Takácstól: — Mondd meg, te miért ha­ragszol? — Mert te haragszol! S te miért orrolsz? — Én? Én ...? őszintén mon­dom , semmiért! Varga gondolkozott, aztán megszólalt: — Gyerek, hű, de butáik is vagyunk! A külvilág nyugalmáért Jaj, milyen nehéz is egy ilyen derék, de kétarcú ember sorsát elemezni. De az arc „viselője” segített. Megkérdezte: — Mit tegyek, hogy legyőz­zem azt a goromba, hőzöngő Vargát? Átélte a nehéz perceket, ő kereste a megoldást. — Talán elmegyek egy pszi­chológushoz, lehet, hogy egysze­rű a megoldás. Nem lehet ilyen magas „pumpával” kézilabdáz­ni, se itthon, sem az olimpiáin. Ugye, a kalapácsvető Eckschmidt pszichológus? Ő talán jobban megért. Apropó. Máris eszembe jutott valami. A mérkőzések előtt odamegyek majd a játék­vezetőkhöz, s a még nyugodt hangulatomban megfogadom, hogy jó leszek. Talán kötelez majd az ígéret De mit lehet még tenni? Azt, amit már sokan kimondtak: — Tegyen Varga Pista laka­tot a szájára, mert, ha csak „hangtalanul” mondja a magáét, akkor máris sokat tett külvilága nyugalmáért. Mi a lakat mellé ajánlunk egy pohár friss szódavizet is. Lehet, hogy majd a pszichológus is ezt­ tanácsolja a nyolcvanszoros vá­logatottnak, hiszen néhány korty is sokszor kilazította már a fe­szült idegeket. Szabó András a*.­ . \ ' »í£w» — Amikor kórházban volt a feleségem, Pista fiam mindig „el­kísért** az edzésekre. Néha ugyan unatkozott, s ilyenkor sírva fakad, de később már úgy megszokta, hogy most már akkor sír, ha nem jöhet velem Szülők, pályaválasztó FIÚK FIGYELMÉBE! Beiskolázunk általános iskolát végzett fiúkat. BIZTOS, JÓ MEGÉLHETÉST NYÚJTÓ SZAKMÁK. BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN. \^/BUDAPEST BUDAPESTEN: központifűtés-szerelő, víz-gázszerelő, általános lakatos. NYÍREGYHÁZÁN: központifűtés-szerelő, általános lakatos, hegesztő. OZDON: központifűtés-szerelő, általános lakatos, hegesztő. LENINVÁROSBAN: központifűtés-szerelő, hegesztő. VIDÉKIEK, FIGYELEM! Budapesten MODERN KOLLÉGIUMBAN teljes ellátást biztosítunk. A szorgalmas, jól tanuló fiatalok részére az ösztöndíjon felül negyed­évenként jutalmat adunk. A III. évfolyamban társadalmi ösztöndíj­­szerződést is kötünk. Részletes tájékoztatót személyesen vagy levélben az érdeklődőknek szívesen adunk. Jelentkezés: CSŐSZERELŐIPARI VÁLLALAT, Budapest XI., Budafoki út 95-97. szám, Munkaügyi Osztály. A jelentkezési lapokat az illetékes MVM. intézethez továbbítjuk.

Next