Népsport, 1972. augusztus (28. évfolyam, 181-207. szám)
1972-08-19 / 196. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS „Ha lenne bal lába...” A mérkőzés kezdete előtt némi pályamódosítást hajtott végre az edző. Egészen pontosan az egyik kaput előrehozatta a felezővonalra. Erre az alkalomra persze nem ásták ki a két kapufát. Ez túl körülményes megoldás lett volna. Az egyszerűség érdekében kerítettek két téglát, s azt letették a kezdőkörnél. Így a pálya veszített ugyan a hiteléből, a mérkőzés viszont a legkevesebbet sem — komolyságából. Kölyöktoborzó volt a Kőér utcában ! »‹›»»»»»» Tizennyolcan jöttek össze a Bp. Spartacus felhívására. A tizennyolcból alakult ki a két csapat, s szemlátomást jól elfértek az összébb nyomott játéktéren is, így tudniillik valamennyien többször és sűrűbben nyúltak a labdához. És ezekre a hozzányúlásokra volt elsősorban kíváncsi a kicsik leendő edzője, a Spartacusgyerekek mestere, Dálnoki József. »»·»·»»»» A küzdelem heves volt. Különösen a kapuk előtt játszódtak le parázs jelenetek. Hogy viszonylag ritkán jutott be a kapukba a labda, azt a támadásokban és a védekezésben résztvevők magas száma indokolta Ezen a találkozón ugyanis a legtöbb játékos általában a labda közvetlen közelében tartózkodott. Az edző papírral és ceruzával a kezében vezette a mérkőzést. Árgus szemmel figyelte a gyerekek mozgását, s időnként odasétált egyikhez-másikhoz. Ilyenkor az illető megállt egy kis időre. Előbb gyors ütemben kilihegte magát, majd bemondta a nevét, s még néhány adatát. A felírtak máris megtették első lépésüket a futballkarrier felé. »»»»»»»»" A játék itt-ott persze még hagyott némi kívánni valót maga után. De azért akadtak ügyes megoldások is. Meg ügyes gyerekek. A valódi kapura játszók balszélsője — mokány, barna kis fickó — egy testcsellel úgy csapta be őrzőjét, hogy mindjárt helyzetbe is került. Hathét méterre állt csak a kaputól, s bal lábán volt a laszti is. De nem lőtt, hanem visszavette a „műszert” a másikra. A jobb lábára. Ez a művelet azonban elég sok energiát emésztett fel — tudniillik közben még egy-két védőt ki kellett cselezni — s végül a közelről leadott lövés nyomán úgymond „köhögött” a kapu felé a labda. A kapus lenyúlt érte, s vigyorogva kapta fel. — Ballal — mondta mellette az edző. — Ballal kellett volna már lőnöd! A gyerek bólintott, s ránézett a bal lábára. Mellette akesehajú, jókötésű kis hátvéd elhúzta a száját. — Ha lenne neki bal lába ... Persze a bal láb is ott volt. Arra azonban jobbára csak támaszkodott. A másik apró szélsőnek viszont remek bal lába volt. S úgy húzigálta vele a védők orra előtt a labdát, hogy öröm volt nézni. Rajta látszott, van érzéke, a játékhoz. A többiek is lelkesek voltak, ügyeskedtek rá. De azért kitűnt, hogy ezek a legények nem a labdával kelnek s fekszenek. Meglátszik, hogy a szűkre méretezett játszóterek vagy a lakótelepek nehezen termelnek ki kifejezett „labdaművészeket”. A középcsatár posztján egy Netzer-szerű fiú próbálta betuszkolni a labdát a kapuba. Jó egy fejjel nőtt társai fölé, e haja a hátát csiklandozta. A labda viszont még korántsem idomult úgy a lábához, mint az ugyancsak hosszú hajú „németnek”. A két kapus — salak ide, salak oda — igen odaadóan vagdosta magát a földhöz. A kisebb — aki a két tégla között teljesített szolgálatot — kiprózkált az alsó sarkokból két olyan lövést, aminél a szerző már-már felemelt kézzel szaladt volna vissza. »»»»»»»» Másfél óra után fújta le a meccset Dálnoki edző. Még egy levezető kört futott a társaság, s mentek zuhanyozni. Fél öt után az első csapat edzője, Szimcsák István és segítője, Németh Lajos is hazafelé tartott. — Szépen kijöttek a srácaik — mondta Szimcsák Pista — s mint ahogy Jóska mondja, van közöttük ügyes legény. S van három kapus is. Nekünk nagyon meg kell becsülni egy-egy tehetségesebb fiút, mert itt van a közelünkben a Ferencváros és a Bp. Honvéd. Előbb oda mennek a gyerekek. Aki ott nem kel el, jobbára csak az jön ide. — Ez a művészet — mondom. — A kevésbé tehetségesekből futballistákat faragni. Elmosolyodott. v. s. TT Gondok fociországban Hívom az MLSZ-t telefonon. Miért ne hívnám?! Hőség hömpölyödik gömbölydeden szobámba, s megszorul, akárcsak a szűk Somogyi Béla utcában a fel-felharsanó autókürtszólam. A telefon békésen berreg. Nem vesz tudomást az agysejteket faló forróságról. Valaki azt mondja: — Vakáció ... Vakáció? Pokol! A futball már nem vakációzik. Dong a labda szomjas füveken, fújtatnak a játékosok. Kézfejek vibrálnak előttem, s szinte söprik a homlokról a verejtéket. Hol is láttam? Tarjánban? Fehérvárott? A Fradi-pályán? Vagy mind a hármon? Fejes, a fehérvári beállós hangját hallom, amint dörmögi: — Még állva is elájul az ember __ Mert a futball már nem vakációzik. Ki így, ki úgy, de mindenki készül. Többen már elutaztak. A Vasas, a Honvéd Spanyolhonban. A Dózsa már túl a Nagy Vizen, az óceánon. Zalka Andrással kanalazzuk a fagylaltot. A vanilia halványsárgájába a kakaó barnája keveredik. A labdák színe is barna. Általában barna... — Egységes felkészülés? Az edzőbizottság vezetőjének kezében egy pillanatra megáll a Kis lapos fémkanál. — Variációk voltak egy témára! Az ablak vastag függönyén túl aszfaltot olvaszt a napfény. Rücskös autónyomok mélyednek a lágy anyagba. Személyesen, rendszertelenül. A szövetség elnöksége felkérte az edzőbizottságot, hogy az olimpiára való tekintettel dolgozza ki az NB I-es bajnokság kezdetére vonatkozó elképzeléseit ... Sok-sok érv és ellenérv után abban maradtunk, ami van: NB I-es rajt szeptember 17-én, az olimpia után ... — És valami jó tanács a felkészülésre? Zalka András legyint... „Az őskáosz idején lehetett ilyen forróság, ha egyáltalán forróság volt” — dörmögöm magamban. S amíg jegyzetelek, a fagylalt péppé olvad poharamban. Lelassul minden. Az emberi test nyüzsgő, forgalmas rengetegében csaknem leáll a forgalom. Az agysejtek ki-kikapcsolnak, mint a vezetékhibás forgalomirányító lámpák. — Lassacskán nem lesz mit irányítani! Értelmetlen mondat így önmagában. Zalka András felkapja a fejét. Kutatva néz. Próbál a homlokom mögé hatolni. Fáradtak a szemei. (Igen, a szemei, így többesszámban, mert a fáradtság megsokszorozza szemeit. Nem két gömböcske ül a homlok alatt, hanem soksok fáradt, pihegő szem.) — Csak azt akarom mondani — folytatom zavartan —, hogy néhány csapat már elutazott, a többi ezután megy. Lehet-e így felkészülési tanácsot adni? Irányítani? Ellenőrizni? Van-e egyáltalán valami rend? Valami olyan, amilyenre évek óta törekedünk? Valami rendszer a felkészülésben, hogy ne rekedjen meg az a kicsi fejlődés, ami úgy tűnik, mégis van? — Augusztus 13-tól szeptember 9-ig mindenki szabadon túrázhat. Ez tulajdonképpen hasznos is lehet. Átjátszani a holtidényt. Már játékba lendült csapatokkal elkezdeni a bajnokságot... — De... — De? Ha a magánvéleményemre vagy kíváncsi, elmondhatom: jobb lett volna szűkebbre szabni a túraidőszakot, s olyan kirándulásokat engedélyezni csak, ahol tornán vesznek részt a csapatok. Vagyis nem vándorolnak irdatlan messzeségeken át, országról országra. Csakhogy a mi felkészülésünket nem a csapatok szakmai érdekei határozzák meg, hanem a nemzetközi túralehetőségek... ■ Súlyos befejező mondat. És igaz. Súlyos és igaz, mint itt ez a hőség. Az utóbbi napokban két együttes edzéseit is láttam. Szerencsés csapatok! A „nemzetközi túralehetőség” számukra olyan időpontban adódik, amikor már túl lesznek az alapozás elemeivel „fűszerezett” formaátmentő edzéseken. Az izmok megkapják, ami az izmoké. Aztán a játékosok is, ami a játékosoké... A „Nagy Kalandot” — a portyát —, amely fölött a titokzatosság glóriája lebeg, mint szláv ikonok aszottfejű szentjeinél a túlvilági boldogság. A túrák boldogsága kétségkívül evilági boldogság. Hoz egy kis élményt, kalandot, izgalmat és pénzt is. Sőt! „Szakhasznot” is hoz valamelyest, mert a játéklehetőséggel együtt a játékbalendülést is adja-Csak a sorrenddel van valami baj! A labdarúgás szakmai érdekeiből kellene kiindulni, s ahhoz igazítani a külföldi kirándulásokat. Igaz, a túraszervezőknek (ismertebb nevükön: menedzsernek) a saját pénztárcájuk az első, nem a magyar labdarúgás szakmai érdekeinek összessége. A maguk szemszögéből igazuk van.■ A maguk szemszögéből. 1. Vajon mikor lesz már a magunk szemszögéből?! Vajon mikor lesz már, hogy nem részérdekek és részigazságok határoznak, hanem a magyar labdarúgás egyetemes érdeke? Amikor rend teremtődik önmagunkban is, és amikor megszűnik felkészülési elveinkben a zűrzavar? Vagyis az, ami most van. Most, amikor ki a téli, ki a nyári alapozásra esküszik, ki egyikre sem. De senki sem okos igazán, mert következetesen egyik felkészülést sem vittük végig. Kiki inkább csak megérzéseire hivatkozik, nem tapasztalataira. Így aztán készülődünk összevissza. Megyünk portyára télen, nyáron, bajnoki szünetben és bajnokság közben. Alapozunk és nem-alapozunk, formaátmentünk és nem-formaátmentünk. De leginkább handabandázunk indulatosan, tiltakozunk az új ellen, az érvek ellen, olykor még morzsalék-tapasztalataink ellen is. És nincs senki, sem személy, sem vezetési szint, aki, vagy amely az ésszerű következetesség szellemében döntene. ■ Iszonyatos ez a hőség? A telefonkagyló nedves lesz fó tenyeremben. De lám, az ablakon túl, valahol messze, villám cikázik át az éjsötét égbolton. Szél támad, felkapva, söpörve a szemetet. És megindul a zápor. Előbb csak néhány kövér csepp dobol ablaküvegemen. Aztán jótékony hűvös eső hull. A természet rendet teremt önmagában ... Erre pedig az ember is képes! Rózsa András Tartalmi változásokra van szükség! Egy héttel ezelőtt elkezdődtek ugyan az NB I B-ben a küzdelmek, országos viszonylatban azonban csak a hét végén népesülnek be először a labdarúgópályák bajnoki mérkőzéseken. Az NB II-től lefelé, egészen a járási bajnokságig, több ezer együttes most kezdi el az 1972— 73. évi őszi idényt. Közel kéthónapos szünet után tehát újra pályára lépnek a labdarúgók az NB II-ben és az NB III-ban is. Negyvennyolc harmadik, száznegyvenöt negyedik vonalbeli csapat vágnék a bajnoki évnek, telve reménnyel, vágygyal (ma még lelkesedéssel is). Hogy a remények és a vágyak egy év alatt hogyan realizálódnak, arra választ ma még senki sem adhat. Mint ahogyan aligha akadt volna bárki egy évvel ezelőtt, aki meg tudta volna jósolni, hogy az 1970—71. bajnoki évben,5. Bauxitbányász és az 1971—72. évi bajnokságban félévkor még 8. Ajka vasárnap nem az NB II-ben, hanem az NB III-ban kezdi az 1972—73. évi őszi idényt. Vagy azt, hogy az előző bajnokságban még 6. MVSC szinte végig vezet majd az 1971—72. évi bajnokságban... Így aztán — érdekes játéka a véletlennek — az MVSC az NB I B-ben, a Bauxitbányász az NB III-ban szerepel. Vidék—Budapest Amiből az is következik, hogy a labdarúgó NB II-ben sok minden lehetséges egy-egy bajnoki évben. Az erőviszonyok ugyanis általában kiegyenlítettek és ez a bajnokság szempontjából nagyon jó dolog. Az Északi csoportban például a kieső helyen végzett Rakamazt mindössze négy pont választotta el a 8. Kisterenyétől, Keleten az ugyancsak kiesett Postás SE-t szintén négy pont a 8. Vasas Lángtól, s a Nyugaton búcsúzó Ajkát mindössze két pont a 9. Pécsi VSK-tól! A kiegyenlített erőviszonyoknak jelentős szerepük van abban is, hogy a csapatok között nagy a körforgás ebben az osztályban. Ez is egyik oka annak, hogy a most rajtoló 48 csapat közül mindössze egy (!) — a Szolnoki MÁV — akad, amely 1956-tól ebben az osztályban játszik. Gyulától Szombathelyig, Sátoraljaújhelytől Nagykanizsáig szinte az egész országot átszövi az NB II, amely — mint minden bajnokság — elsősorban a vidéki csapatok bajnoksága. (Az NB I-ben 9:7, az NB II-ben 13:5, az NB II-ben 38:10, az NB III-ban 113:32 a csapatok aránya a vidékiek javára.) Az NB II fontossága pillanatig sem vitatható, s ebben jelentős szerepe van annak, hogy ebben az osztályban — mint az NB I B-ben is — egy-egy nagyobb városunk élcsapata szerepel. Pápa, Nyíregyháza, Veszprém, Nagykanizsa, Kaposvár, Kiskunhalas, Gyöngyös, Kazincbarcika stb. ... legjobb csapatának mérkőzéseire szívesen mennek ki szórakozni a szurkolók, s elsősorban nem rajtuk múlik, hogy számuk sok helyen fogy. Az NB III-ban a játékkal, s ma már, sajnos, igen sokszor a lelkesedéssel, az akarattal is baj van. Ez azért is furcsa, mert az NB II-ben és az NB III-ban sok a jó nevű edző, akik maguk is jól emlékezhetnek játékoskorukból arra, hogy az akarati tényezőknek egy-egy mérkőzésen milyen nagy szerepük lehet. De hát ami igaz, igaz, egyáltalán nem biztos, hogy a volt jó nevű labdarúgó edzőnek is jó. Mint ahogy ennek a fordítottja szintén sokszor bebizonyosodott: a volt „névtelen” labdarúgóból is lehet kiváló oktató. „Sztárok" és tehetségek Ha már a hibáknál tartunk, még sok mást el kell mondanunk. „Sztárjai” — sajnos —, ma már nemcsak az NB I-es, hanem az NB III-as (!) csapatoknak is vannak. Hogy miért? Pontosan ugyanaz a helyzet ezen a téren „lent”, mint „fent”. Gyengék a szakosztályok, még gyengébbek a vezetők. Természetesen általánosítani nem lehet és nem is szabad. De a szakosztályi munka színvonala mindig viszszahat a csapatra, a játékosokra. Így aztán az sem véletlen, hogy szinte hajmeresztő dolgok történnek ott is, ahol tulajdonképpen ma már tömegszintű labdarúgás folyik. Sajnos — arra is van példa —, ahol a szakosztályok vezetői a sarkukra állnak, nemegyszer el is buknak, vagy legjobb esetben — lemondanak! Mindentől függetlenül: mind az NB II-ben, mind az NB III- ban jó csapatok, jó játékosok is akadnak. Ezt mutatja az NB I B mostani rajtja, ahol jó néhány tavaly még alsóbb osztályú csapatban szerepelt játékos mutatkozott be — nem várt sikerrel! S egy-kettőnek a harmadik és a negyedik vonalból bizonyára alkalma nyílik majd bizonyítani tehetségét az NB I-ben is. Így volt ez régebben, nyilván így lesz ez ebben az évben is. Az NB II-ben és az NB III-ban számos csapat ért igen jó együttessé, s vált az NB I B-nek, illetve az NB II-nek is erősségévé. Bizonyítja ezt a Békéscsaba, a MÁV DAC, a Pénzügyőr SE és még jó néhány csapat példája. Nem beszélve a Zalaegerszegi TE-ről, amely nemrégen még az NB II-ben és az NB I B-ben bizonyította a fenti megállapítás igazságát. Ha azonban nemcsak egyes csapatokról, hanem az osztály egészéről, az NB II-ről, illetve az NB III-ról beszélünk, már korántsem lehetünk ilyen derűlátók. Az utóbbi években sem az NB II, sem az NB III nem az, amit a sportág vezetői ettől a két osztálytól, illetve az itt küzdő csapatoktól várnak. Persze, a jól ismert mondás igaza itt is bebizonyosodik: „Fejétől...” A számok bizonyítanak A problémák, főleg az NB III- ban, közismertek. A nézőszámok néhány csetepatét kivéve — hihetetlenül alacsonyak. A bevétel a kiadások elenyésző százaléka, a színvonal pedig tökéletesen szinkronban van a nézőszámokkal. Csak egy példa: 1967-ben az NB II első fordulójának 24 mérkőzését 40 ezer, 1969-ben 25 ezer, az 1971—72. évi bajnokság első fordulójában pedig 20 300 néző tekintette meg. S ennek megfelelően, ugyanezekben az években a nézők összlétszámát tekintve is fokozatos csökkenés mutatkozott. Az NB III legjobbcsapatairól nem lehet rosszat mondani. A baj nem is náluk van, de ezeknek a csapatoknak a száma alig éri el a 40—50-et. Ezek meg is felelnek azoknak a követelményeknek, amelyeket az NB III- as csapatoktól, s az NB III-tól várunk. Csakhogy ebben az osztályban 145 együttes szerepel. A baj azzal a mintegy 90— 100 csapattal van, amely utánuk következik, s amelyek legfeljebb nevükben NB III-asok, játékerejük azonban a 8—10 év előtti megyei (BLSZ I. o.) középcsapatok színvonalát sem éri el. Ez pedig nagy baj! Utánpótlás A labdarúgó NB III-ban az osztály felállítása óta nem megoldott az ifjúsági utánpótlás foglalkoztatása. Legalábbis rengeteg csapatnál ez a helyzet, ami a szakmai szempontokat tekintve rendkívül nagy probléma. Több kísérletezés történt már eddig is az ifjúsági csapatok foglalkoztatására, de a legjobb elgondolások is csődöt mondtak. Számos ok miatt. A fiatalok utazása, illetve utaztatása volt mindig a legkényesebb pont. A megyei bajnokságokban kezdet óta a felnőttekével párhuzamosan bajnokság folyik. Megyénként ezzel nincs is különösen baj, hiszen a legtöbb megyében, legalábbis a legtöbb mérkőzéstől, a kiindulástól számítva, 10—12 órán belül visszaérhetnek a csapatok otthonukba. De az NB III-ban ez már sokkal nehezebb. Arról nem is beszélve, hogy az ifjúsági csapatok legtöbbjében túlsúlyban vannak a diákok. No, és itt vannak az anyagiak, illetve azok hiánya, így azután hiába volt minden kísérletezés, a párhuzamos bajnokság rendezése mindig kudarcba fulladt. Most a Délkeleti csoportot üzemeltető Csongrád megyei LSZ mégis merész lépésre szánta el magát. Ez önmagában dicséretes ugyan, de a kísérletezés merész, s ez még nem minden! Délkeleten tehát kiírták a felnőttekével párhuzamos ifjúsági bajnokságot. Hogy hogyan sikerül, azt a jövő (és az egyesületi kassza) dönti majd el. Új idény, új remények... Va- Vajon hogyan teljesülnek? Az kétségtelen: mind a harmadik, mind a negyedik vonalban tartalmi változások szükségesek. S ha ezen az úton indulnak el a csapatok, egyszer révbe érhetnek. De csak így! Ha nem történik változás, marad minden a régiben. De az kinek lenne jó? Nagy József Mióta játszik az NB II-ben Nyugat Észak Kelet . Összesen 1956 óta: — — Szolnoki MÁV 1 1962—63: — — Szegedi VSE 1, 1963 ősz: Pápa Esztergom KISTEXT Veszprém Gyula 5 1906: — —— Cegléd MGM Debr. 2 1967: Táncsics K.-barcika Pécsi Ércb. Kisterenye Savaria Kossuth KFSE 6 1968: —— — Szegedi Dózsa 1 1969: Fűzfő Nyíregyháza Budafok Izzó Sa.újhely 5 1970: Zalaeg. D. DEAC Győri D. Leninváros Bp. Bp. Nagybátony 6 1971: Székesf. MÁV BVSC Láng Pécsi VSK Gyöngyös Kiskunhalas KOMÉP Vác Olajbányász , 9 1972: Pécsi Bányász Ózd FÖSPED Győri Elektr. KELTEX B.-csab. VTSK Körmend Rudabánya H.-böszörmény Kaposv. R. Törekvés III. ker. TTVE 12 összesen: 48 Másodszor is legyőzte az Újpesti Dózsa az AS Romát — Telexjelentésünk — Az Újpesti Dózsa — a Bostonban aratott 2:0-ás győzelem után — Montreálban ismét találkozott Helenio Herrera csapatával. A magyar bajnokcsapat ezúttal 4:2 (3:1) arányban győzött. Tóth A. szerezte meg a vezetést a 22. percben, majd Bene a 41. percben egyéni akció révén vette be a hálót.Egy perc múlva 11-eshez jutott a Dózsa, Bene állt a büntetőnek és Giaulfi tehetetlennek bizonyult a magyar csatár lövésével szemben. A félidő utolsó percében Capellini szerezte az olaszok gólját. Szünet után kicsit esett az iram, de továbbra is az újpestiek kezdeményeztek. Jellemző a játék képére, hogy a Roma második gólját Harsányi szerezte. A fiatal játékos ugyanis a 84. perceben öngólt lőtt. Végül a 84. percben Nagy L. lövése talált a hálóba. Az Ü. Dózsa nagy közönségsikert aratott, s a Roma ismételt legyőzésével tovább öregbítette nemzetközi hírnevét. Herrera taktikája — úgy érzem — a múlté. Ismétgyőzött a támadó játékos, ami a legörvendetesebb, mind erőnlétben, mind gyorsaságban felülmúltuk nagynevű ellenfelünket, a góllövésről nem is beszélve- Zámbó, Bene, Tóth A., Noskó és Szentmihályi volt a csapat gerince, de nagyon jól játszottak a fiatalok ió, legközelebb vasárnap délután Hamiltorsban játszunk, ugyancsak műanyag-pályán. Azt hiszem, a műanyag nem fog tért hódítani a nemzetközi labdarúgóvilágban. Mindig visszasírjuk a Megyeri úti pálya füvét. Jövő heti műsorunk most alakul, mivel a görög csapat nem érkezett meg. Farsang Endre Szombat, 1972. augusztus 13