Népsport, 1972. augusztus (28. évfolyam, 181-207. szám)

1972-08-19 / 196. szám

LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS „Ha lenne bal lába...” A mérkőzés kezdete előtt né­mi pályamódosítást hajtott végre az edző. Egészen pontosan az egyik kaput előrehozatta a fe­lezővonalra. Erre az alkalomra persze nem ásták ki a két kapufát. Ez túl körülményes megoldás lett vol­na. Az egyszerűség érdekében kerítettek két téglát, s azt letet­ték a kezdőkörnél. Így a pálya veszített ugyan a hiteléből, a mérkőzés viszont a legkeveseb­bet sem — komolyságából. Kölyöktoborzó volt a Kőér ut­cában ! »‹›»»»»»» Tizennyolcan jöttek össze a Bp. Spartacus felhívására. A tizen­nyolcból alakult ki a két csapat, s szemlátomást jól elfértek az összébb nyomott játéktéren is, így tudniillik valamennyien többször és sűrűbben nyúltak a labdához. És ezekre a hozzányúlásokra volt elsősorban kíváncsi a ki­csik leendő edzője, a Spartacus­­gyerekek mestere, Dálnoki Jó­zsef. »»·»·»»»» A küzdelem heves volt. Külö­nösen a kapuk előtt játszódtak le parázs jelenetek. Hogy vi­szonylag ritkán jutott be a ka­pukba a labda, azt a támadások­ban és a védekezésben résztve­vők magas száma indokolta Ezen a találkozón ugyanis a leg­több játékos általában a labda közvetlen közelében tartózko­dott. Az edző papírral és ceruzá­val a kezében vezette a mérkő­zést. Árgus szemmel figyelte a gyerekek mozgását, s időnként odasétált egyikhez-másikhoz. Ilyenkor az illető megállt egy kis időre. Előbb gyors ütemben kilihegte magát, majd be­mondta a nevét, s még néhány adatát. A felírtak máris megtették el­ső lépésüket a futballkarrier fe­lé. »»»»»»»»" A játék itt-ott persze még ha­gyott némi kívánni valót maga után. De azért akadtak ügyes megoldások is. Meg ügyes gye­rekek. A valódi kapura játszók bal­­szélsője — mokány, barna kis fickó — egy testcsellel úgy csapta be őrzőjét, hogy mind­járt helyzetbe is került. Hat­hét méterre állt csak a kaputól, s bal lábán volt a laszti is. De nem lőtt, hanem visszavette a „műszert” a másikra. A jobb lá­bára. Ez a művelet azonban elég sok energiát emésztett fel — tudniillik közben még egy-két védőt ki kellett cselezni — s vé­gül a közelről leadott lövés nyo­mán úgymond „köhögött” a ka­pu felé a labda. A kapus lenyúlt érte, s vigyorogva kapta fel. — Ballal — mondta mellette az edző. — Ballal kellett volna már lőnöd! A gyerek bólintott, s ránézett a bal lábára. Mellette a­­keseha­jú, jókötésű kis hátvéd elhúzta a száját. — Ha lenne neki bal lába ... Persze a bal láb is ott volt. Arra azonban jobbára csak tá­maszkodott. A másik apró szélsőnek vi­szont remek bal lába volt. S úgy húzigálta vele a védők orra előtt a labdát, hogy öröm volt nézni. Rajta látszott, van érzéke, a já­tékhoz. A többiek is lelkesek voltak, ügyeskedtek rá. De azért kitűnt, hogy ezek a legények nem a labdával kelnek s feksze­nek. Meglátszik, hogy a szűkre méretezett játszóterek vagy a lakótelepek nehezen termelnek ki kifejezett „labdaművészeket”. A középcsatár posztján egy Netzer-szerű fiú próbálta betusz­kolni a labdát a kapuba. Jó egy fejjel nőtt társai fölé, e haja a hátát csiklandozta. A labda vi­szont még korántsem idomult úgy a lábához, mint az ugyan­csak hosszú hajú „németnek”. A két kapus — salak ide, sa­lak oda — igen odaadóan vag­dosta magát a földhöz. A kisebb — aki a két tégla között telje­sített szolgálatot — kiprózkált az alsó sarkokból két olyan lö­vést, aminél a szerző már-már felemelt kézzel szaladt volna vissza. »»»»»»»» Másfél óra után fújta le a meccset Dálnoki edző. Még egy levezető kört futott a társaság, s mentek zuhanyozni. Fél öt után az első csapat ed­zője, Szimcsák István és segítő­je, Németh Lajos is hazafelé tar­tott. — Szépen kijöttek a srácaik — mondta Szimcsák­ Pista — s mint ahogy Jóska mondja, van kö­zöttük ügyes legény. S van há­rom kapus is. Nekünk nagyon meg kell becsülni egy-egy tehet­ségesebb fiút, mert itt van a kö­zelünkben a Ferencváros és a Bp. Honvéd. Előbb oda mennek a gyerekek. Aki ott nem kel el, jobbára csak az jön ide. — Ez a művészet — mondom. — A kevésbé tehetségesekből futballistákat faragni. Elmosolyodott. v. s. T­T Gondok fociországban Hívom az MLSZ-t telefonon. Miért ne hívnám?! Hőség höm­­pölyödik gömbölydeden szobám­ba, s megszorul, akárcsak a szűk Somogyi Béla utcában a fel-fel­­harsanó autókürtszólam. A tele­fon békésen berreg. Nem vesz tudomást az agysejteket faló forróságról. Valaki azt mondja: — Vakáció ... Vakáció? Pokol! A futball már nem vakáció­zik. Dong a labda szomjas fü­veken, fújtatnak a játékosok. Kézfejek vibrálnak előttem, s szinte söprik a homlokról a ve­rejtéket. Hol is láttam? Tarján­­ban? Fehérvárott? A Fradi-pá­­lyán? Vagy mind a hármon? Fejes, a fehérvári beállós hangját hallom, amint dörmögi: — Még állva is elájul az em­ber __ Mert a futball már nem vaká­ciózik. Ki így, ki úgy, de min­denki készül. Többen már el­utaztak. A Vasas, a Honvéd Spanyolhonban. A Dózsa már túl a Nagy Vizen, az óceánon. Zalka Andrással kanalazzuk a fagylaltot. A vanilia halványsár­gájába a kakaó barnája kevere­dik. A labdák színe is barna. Általában barna... — Egységes felkészülés? Az edzőbizottság vezetőjének kezében egy pillanatra megáll a Kis lapos fémkanál. — Variációk voltak egy témá­ra! Az ablak vastag függönyén túl aszfaltot olvaszt a napfény. Rücskös autónyomok mélyed­nek a lágy anyagba. Személye­sen, rendszertelenül.­­ A szövetség elnöksége fel­kérte az edzőbizottságot, hogy az olimpiára való tekintettel dol­gozza ki az NB I-es bajnokság kezdetére vonatkozó elképzelé­seit ... Sok-sok érv és ellen­érv után abban maradtunk, ami van: NB I-es rajt szeptember 17-én, az olimpia után ... — És valami jó tanács a felké­szülésre? Zalka András legyint... „Az őskáosz idején lehetett ilyen forróság, ha egyáltalán forróság volt” — dörmögöm ma­gamban. S amíg jegyzetelek, a fagylalt péppé olvad poharam­ban. Lelassul minden. Az emberi test nyüzsgő, forgalmas renge­tegében csaknem leáll a forga­lom. Az agysejtek ki-kikapcsol­­nak, mint a vezetékhibás for­galomirányító lámpák. — Lassacskán nem lesz mit irányítani! Értelmetlen mondat így ön­magában. Zalka András fel­kapja a fejét. Kutatva néz. Pró­bál a homlokom mögé hatolni. Fáradtak a szemei. (Igen, a sze­mei, így többesszámban, mert a fáradtság megsokszorozza szemeit. Nem két gömböcske ül a homlok alatt, hanem sok­sok fáradt, pihegő szem.) — Csak azt akarom mondani — folytatom zavartan —, hogy néhány csapat már elutazott, a többi ezután megy. Lehet-e így felkészülési tanácsot adni? Irá­nyítani?­­ Ellenőrizni? Van-e egyáltalán valami rend? Valami olyan, amilyenre évek óta töre­kedünk? Valami rendszer a felkészülésben, hogy ne reked­jen meg az a kicsi fejlődés, ami úgy tűnik, mégis van? — Augusztus 13-tól szeptem­ber 9-ig mindenki szabadon tú­rázhat. Ez tulajdonképpen hasz­nos is lehet. Átjátszani a holt­idényt. Már játékba lendült csa­patokkal elkezdeni a bajnoksá­got... — De... — De? Ha a magánvélemé­nyemre vagy kíváncsi, elmond­hatom: jobb lett volna szűkebb­­re szabni a túraidőszakot, s olyan kirándulásokat engedé­lyezni csak, ahol tornán vesznek részt a csapatok. Vagyis nem vándorolnak irdatlan messzesé­geken át, országról országra. Csakhogy a mi felkészülésün­ket nem a csapatok szakmai ér­dekei határozzák meg, hanem a nemzetközi túralehetőségek... ■ Súlyos befejező mondat. És igaz. Súlyos és igaz, mint itt ez a hőség. Az utóbbi napokban két együttes edzéseit is láttam. Sze­rencsés csapatok! A „nemzetközi túralehetőség” számukra olyan időpontban adódik, amikor már túl lesznek az alapozás elemei­vel „fűszerezett” formaátmentő edzéseken. Az izmok megkap­ják, ami az izmoké. Aztán a já­tékosok is, ami a játékosoké... A „Nagy Kalandot” — a por­tyát —, amely fölött a titokza­tosság glóriája lebeg, mint szláv ikonok aszottfejű szentjeinél a túlvilági boldogság. A túrák boldogsága kétségkí­vül evilági boldogság. Hoz egy kis élményt, kalan­dot, izgalmat és­­ pénzt is. Sőt! „Szakhasznot” is hoz valame­lyest, mert a játéklehetőséggel együtt a játékbalendülést is ad­ja-Csak a sorrenddel van valami baj! A labdarúgás szakmai érde­keiből kellene kiindulni, s ah­hoz igazítani a külföldi kirán­dulásokat. Igaz, a túraszerve­zőknek (ismertebb nevükön: menedzsernek) a saját pénz­tárcájuk az első, nem a magyar labdarúgás szakmai érdekeinek összessége. A maguk szemszögéből igazuk van.■ A maguk szemszögéből. 1. Vajon mikor lesz már a ma­gunk szemszögéből?! Vajon mi­kor lesz már, hogy nem rész­érdekek és részigazságok hatá­roznak, hanem a magyar labda­rúgás egyetemes érdeke? Ami­kor rend teremtődik önmagunk­ban is, és amikor megszűnik felkészülési elveinkben a zűrza­var? Vagyis az, ami most van. Most, amikor ki a téli, ki a nyári alapozásra esküszik, ki egyikre sem. De senki sem okos igazán, mert következetesen egyik fel­készülést sem vittük végig. Ki­ki inkább csak megérzéseire hi­vatkozik, nem tapasztalataira. Így aztán készülődünk össze­vissza. Megyünk portyára télen, nyáron, bajnoki szünetben és bajnokság közben. Alapozunk és nem-alapozunk, formaátmentünk és nem-formaátmentünk. De leginkább handabandázunk in­dulatosan, tiltakozunk az új ellen, az érvek ellen, olykor még morzsalék-tapasztalataink ellen is. És nincs senki, sem személy, sem vezetési szint, aki, vagy amely az ésszerű következetes­ség szellemében döntene. ■ Iszonyatos ez a hőség? A telefonkagyló nedves lesz fó tenyeremben. De lám, az ab­lakon túl, valahol messze, vil­lám cikázik át az éjsötét ég­bolton. Szél támad, felkapva, sö­pörve a szemetet. És megindul a zápor. Előbb csak néhány kö­vér csepp dobol ablaküvegemen. Aztán jótékony hűvös eső hull. A természet rendet teremt ön­magában ... Erre pedig az ember is képes! Rózsa András Tartalmi változásokra van szükség! Egy héttel ezelőtt elkezdődtek ugyan az NB I B-ben a küzdel­mek, országos viszonylatban azonban csak a hét végén né­pesülnek be először a labdarúgó­­pályák bajnoki mérkőzéseken. Az NB II-től lefelé, egészen a járási bajnokságig, több ezer együttes most kezdi el az 1972— 73. évi őszi idényt. Közel kéthónapos szünet után tehát újra pályára lépnek a lab­darúgók az NB II-ben és az NB III-ban is. Negyvennyolc harma­dik, száznegyvenöt negyedik vo­nalbeli csapat vágnék­ a bajnoki évnek, telve reménnyel, vágy­­gyal (ma még lelkesedéssel is). Hogy a remények és a vágyak egy év alatt hogyan realizálód­nak, arra választ ma még senki sem adhat. Mint ahogyan alig­ha akadt volna bárki egy évvel ezelőtt, aki meg tudta volna jó­solni, hogy az 1970—71. bajnoki évben,5. Bauxitbányász és az 1971—72. évi bajnokságban fél­évkor még 8. Ajka vasárnap nem az NB II-ben, hanem az NB III-ban kezdi az 1972—73. évi őszi idényt. Vagy azt, hogy az előző bajnokságban még 6. MVSC szinte végig vezet majd az 1971—72. évi bajnokságban... Így aztán — érdekes játéka a véletlennek — az MVSC az NB I B-ben, a Bauxitbányász az NB III-ban szerepel. Vidék—Budapest Amiből az is következik, hogy a labdarúgó NB II-ben sok min­den lehetséges egy-egy bajnoki évben. Az erőviszonyok ugyanis általában kiegyenlítettek­ és ez a bajnokság szempontjából na­gyon jó dolog. Az Északi cso­portban például a kieső helyen végzett Rakamazt mindössze négy pont választotta el a 8. Kis­­terenyétől, Keleten az ugyan­csak kiesett Postás SE-t szintén négy pont a 8. Vasas Lángtól, s a Nyugaton búcsúzó Ajkát mindössze két pont a 9. Pécsi VSK-tól! A kiegyenlített erő­viszonyoknak jelentős szerepük van abban is, hogy a csapatok között nagy a körforgás ebben az osztályban. Ez is egyik oka annak, hogy a most rajtoló 48 csapat közül mindössze egy (!) — a Szolnoki MÁV — akad, amely 1956-tól ebben az osztály­ban játszik. Gyulától Szombat­helyig, Sátoraljaújhelytől Nagy­kanizsáig szinte az egész orszá­got átszövi az NB II, amely — mint minden bajnokság — első­sorban a vidéki csapatok baj­noksága. (Az NB I-ben 9:7, az NB I­I-ben 13:5, az NB II-ben 38:10, az NB III-ban 113:32 a csapatok aránya a vidékiek ja­vára.) Az NB II fontossága pillana­tig sem vitatható, s ebben je­lentős szerepe van annak, hogy ebben az osztályban — mint az NB I B-ben is — egy-egy na­gyobb városunk élcsapata sze­repel. Pápa, Nyíregyháza, Veszp­rém, Nagykanizsa, Kaposvár, Kiskunhalas, Gyöngyös, Kazinc­barcika stb. ... legjobb csapa­tának mérkőzéseire szívesen mennek ki szórakozni a szur­kolók, s elsősorban nem rajtuk múlik, hogy számuk sok he­lyen fogy. Az NB III-ban a já­tékkal, s ma már, sajnos, igen sokszor a lelkesedéssel, az aka­rattal­ is baj van. Ez azért is furcsa, mert az NB II-ben és az NB III-ban sok a jó nevű ed­ző, akik maguk is jól emlékez­hetnek játékoskorukból arra, hogy az akarati tényezőknek egy-egy mérkőzésen milyen nagy szerepük lehet. De hát ami igaz, igaz, egyáltalán nem biztos, hogy a volt jó nevű lab­darúgó edzőnek is jó. Mint ahogy ennek a fordítottja szin­tén sokszor bebizonyosodott: a volt „névtelen” labdarúgóból is lehet kiváló oktató. „Sztárok" és tehetségek Ha már a hibáknál tartunk, még sok mást el kell monda­nunk. „Sztárjai” — sajnos —, ma már nemcsak az NB I-es, hanem az NB III-as (!) csapatoknak is vannak. Hogy miért? Pontosan ugyanaz a helyzet ezen a téren „lent”, mint „fent”. Gyengék a szakosztályok, még gyengéb­bek a vezetők. Természetesen általánosítani nem lehet és nem is szabad. De a szakosztályi munka színvonala mindig visz­­szahat a csapatra, a játékosokra. Így aztán az sem véletlen, hogy szinte hajmeresztő dolgok történnek ott is, ahol tulajdon­képpen ma már tömegszintű lab­darúgás folyik. Sajnos — arra is van példa —, ahol a szakosztá­lyok vezetői a sarkukra állnak, nemegyszer el is buknak, vagy legjobb esetben — lemonda­nak! Mindentől függetlenül: mind az NB II-ben, mind az NB III- ban jó csapatok, jó játékosok is akadnak. Ezt mutatja az NB I B mostani rajtja, ahol jó né­hány tavaly még alsóbb osztályú csapatban szerepelt játékos mu­tatkozott be — nem várt siker­rel! S egy-kettőnek a harmadik és a negyedik vonalból bizo­nyára alkalma nyílik majd bizo­nyítani tehetségét az NB I-ben is. Így volt ez régebben, nyilván így lesz ez ebben az évben is. Az NB II-ben és az NB III-ban számos csapat ért igen jó együt­tessé, s vált az NB I B-nek, il­letve az NB II-nek is erősségé­vé. Bizonyítja ezt a Békéscsaba, a MÁV DAC, a Pénzügyőr SE és még jó néhány csapat példája. Nem beszélve a Zalaegerszegi TE-ről, amely nemrégen még az NB II-ben és az NB I B-ben bizonyította a fenti megállapítás igazságát. Ha azonban nemcsak egyes csapatokról, hanem az osztály egészéről, az NB II-ről, illetve az NB III-ról beszélünk, már ko­rántsem lehetünk ilyen derűlá­tók. Az utóbbi években sem az NB II, sem az NB III nem az, amit a sportág vezetői ettől a két osztálytól, illetve az itt küz­dő csapatoktól várnak. Persze, a jól ismert mondás igaza itt is bebizonyosodik: „Fejétől...” A számok bizonyítanak A problémák, főleg az NB III- ban, közismertek. A nézőszámok néhány csetepatét kivéve — hihe­tetlenül alacsonyak. A bevétel a kiadások elenyésző százaléka, a színvonal pedig tökéletesen szinkronban van a nézőszámok­kal. Csak egy példa: 1967-ben az NB II első fordulójának 24 mér­kőzését 40 ezer, 1969-ben 25 ezer, az 1971—72. évi bajnokság első fordulójában pedig 20 300 néző tekintette meg. S ennek megfe­lelően, ugyanezekben az években a nézők összlétszámát tekintve is fokozatos csökkenés mutatko­zott. Az NB III legj­obb­­csapatairól nem lehet rosszat mondani. A baj nem is náluk van, de ezek­nek a csapatoknak a száma alig éri el a 40—50-et. Ezek meg is fe­lelnek azoknak a követelmé­nyeknek, amelyeket az NB III- as csapatoktól, s az NB III-tól várunk. Csakhogy ebben az osztályban 145 együttes szere­pel. A baj azzal a mintegy 90— 100 csapattal van, amely utánuk következik, s amelyek legfeljebb nevükben NB III-asok, játékere­jük azonban a 8—10 év előtti me­gyei (BLSZ I. o.) középcsapatok színvonalát sem éri el. Ez pe­dig nagy baj! Utánpótlás A labdarúgó NB III-ban az osztály felállítása óta nem meg­oldott az ifjúsági utánpótlás fog­lalkoztatása. Legalábbis renge­teg csapatnál ez a helyzet, ami a szakmai szempontokat tekintve rendkívül nagy probléma. Több kísérletezés történt már eddig is az ifjúsági csapatok foglalkoz­tatására, de a legjobb elgondo­lások is csődöt mondtak. Számos ok miatt. A fiatalok utazása, il­letve utaztatása volt mindig a legkényesebb pont. A megyei bajnokságokban kez­det óta a felnőttekével párhuza­mosan bajnokság folyik. Me­gyénként ezzel nincs is különö­sen baj, hiszen a legtöbb megyé­ben, legalábbis a legtöbb mérkő­zéstől, a kiindulástól számítva, 10—12 órán belül visszaérhetnek a csapatok otthonukba. De az NB III-ban ez már sokkal nehe­zebb. Arról nem is beszélve, hogy az ifjúsági csapatok leg­többjében túlsúlyban vannak a diákok. No, és itt vannak az anyagiak, illetve azok hiánya, így azután hiába volt minden kísérletezés, a párhuzamos bajnokság rende­zése mindig kudarcba fulladt. Most a Délkeleti csoportot üze­meltető Csongrád megyei LSZ mégis merész lépésre szánta el magát. Ez önmagában dicséretes ugyan, de a kísérletezés merész, s ez még nem minden! Délkele­ten tehát kiírták a felnőttekével párhuzamos ifjúsági bajnoksá­got. Hogy hogyan sikerül, azt a jövő (és az egyesületi kassza) dönti majd el. Új idény, új remények... Va- Vajon hogyan teljesülnek? Az kétségtelen: mind a harmadik, mind a negyedik vonalban tar­talmi változások szükségesek. S ha ezen az úton indulnak el a csapatok, egyszer révbe érhet­nek. De csak így! Ha nem tör­ténik változás, marad minden a régiben. De az kinek lenne jó? Nagy József Mióta játszik az NB II-ben Nyugat Észak Kelet . Összesen 1956 óta: — — Szolnoki MÁV 1 1962—63: — — Szegedi VSE 1, 1963 ősz: Pápa Esztergom KISTEXT Veszprém Gyula 5 1906: — —— Cegléd MGM Debr. 2 1967: Táncsics K.-barcika Pécsi Ércb. Kisterenye Savaria Kossuth KFSE 6 1968: —— — Szegedi Dózsa 1 1969: Fűzfő Nyíregyháza Budafok Izzó Sa.­újhely 5 1970: Zalaeg. D. DEAC Győri D. Leninváros Bp. Bp. Nagybátony 6 1971: Székesf. MÁV BVSC Láng Pécsi VSK Gyöngyös Kiskunhalas KOMÉP Vác Olajbányász , 9 1972: Pécsi Bányász Ózd FÖSPED Győri Elektr. KELTEX B.-csab. VTSK Körmend Rudabánya H.-böszörmény Kaposv. R. Törekvés III. ker. TTVE 12 összesen: 48 Másodszor is legyőzte az Újpesti Dózsa az AS Romát — Telexjelentésünk — Az Újpesti Dózsa — a Boston­ban aratott 2:0-ás győzelem után — Montreálban ismét találkozott Helenio Herrera csapatával. A magyar bajnokcsapat ez­úttal 4:2 (3:1) arányban győzött. Tóth A. szerezte meg a vezetést a 22. percben, majd Bene a 41. percben egyéni akció révén vet­te be a hálót.­­Egy perc múlva 11-eshez jutott a Dózsa, Bene állt a büntetőnek és Giaulfi tehetet­lennek bizonyult a magyar csa­tár lövésével szemben. A félidő utolsó percében Capellini szerez­te az olaszok gólját. Szünet után kicsit esett az iram, de továbbra is az újpes­tiek kezdeményeztek. Jellemző a játék képére, hogy a Roma má­sodik gólját Harsányi szerezte. A fiatal játékos ugyanis a 84. perceben öngólt lőtt. Végül a 84. percben Nagy L. lövése talált a hálóba. Az Ü. Dózsa nagy közönségsi­kert aratott, s a Roma ismételt legyőzésével tovább öregbítette nemzetközi hírnevét. Herrera taktikája — úgy ér­zem — a múlté. Ismét­­győzött a támadó játék­os, ami a legör­­vendetesebb, mind erőnlétben, mind gyorsaságban felülmúltuk nagynevű ellenfelünket, a gól­lövésről nem is beszélve- Zámbó, Bene, Tóth A., Noskó és Szentmihályi volt a csapat gerince, de nagyon jól játszot­tak a fiatalok ió, legközelebb vasárnap délután Hamiltorsban játszunk, ugyan­csak műanyag-pályán. Azt hi­szem, a műanyag nem fog tért hódítani a nemzetközi labda­rúgóvilágban. Mindig visszasír­juk a Megyeri úti pálya füvét. Jövő heti műsorunk most ala­kul, mivel a görög csapat nem érkezett meg. Farsang Endre Szombat, 1972. augusztus 1­3

Next