Népsport, 1972. december (28. évfolyam, 288-312. szám)

1972-12-18 / 303. szám

GYEPLABDA S­orsolásra várva Bármilyen izgalmas volt — legalábbis a gyeplabdajátékosok és vezetők számára — a baj­nokság, különösen a hajrá küz­delmei, elcsendesültek a pá­lyák. Illetve ... Maradjunk talán annyiban, hogy nincsenek mér­kőzések, de — mint körkérdé­sünk nyomán kiderül — az élet azért nem állt meg. Hat csa­pat képviselőjét kérdeztük meg, mit csinálnak a sportág hazai hívei, miután véget értek a csa­ták. Dr. Folánszky Ferenc (Sör­gyár): — Pénteken délután önma­gunkat ünnepeltük — éremki­osztó szakosztályi ülésen. Jól­eső érzés az aranyérmeket kéz­be venni, s ugyanilyen jóleső érzés, noha izgalmakkal keve­redik, várni a jövő évi BEK- sorsolást, amelyre a közeljövő­ben kerül sor. A tél folyamán kispályás labdarúgó-mérkőzése­ket rendezünk, amelyek talán jelentőségükben nem veteksze­nek a miskolcival, de a küz­delem legalább olyan heves lesz nálunk is. Cerva László (MAVAUT Vo­lán): — Nálunk már korábban meg­történt az ünnepélyes díjkiosztás. Reméljük, nekünk is módunk lesz teremfoci-mérkőzéseket rendezni. Speciális felkészülé­sünk január másodikán kezdő­dik, sok mezei futással és olyan kiegészítő játékokkal, ahol a labdáé a főszerep, legyen az kosár- vagy kézilabda. Dr. Konozd­ Gyula (Bp. Épí­tők): — Egyelőre hetenként kétszer, hétfőn és szombaton „levezet­ek” a csapat tagjai. Laza me­zei futásokkal, kis gimnaszti­kával. Mi is január másodi­kán kezdjük a felkészülést, s eleinte asztaliteniszt is a mű­sorba iktatunk. A „holt idényt” arra is fel szeretnénk használ­ni, hogy toborozzunk és talál­junk fiatalokat a sportág szá­mára. Ják­alvi Ferenc (Gödöllő): — Sajnos, a tél számunkra csak abban különbözik a nyár­tól, hogy hidegben kell dolgoz­nunk. Tornatermi lehetőségeink ugyanis nincsenek, s amíg az időjárás megengedi, illetve ami­kortól már ismét megengedi, a szabadban készülünk. Kner János (Postás SE): — A jövő év elejéig szabad­ságra engedtük a fiúkat. Ná­lunk addig a vezetőség van nagy munkában. Igyekszünk megtalálni azokat a lehetősé­geket, amelyek sportágunk szá­mára talán az eddiginél is jobb helyzetet eredményeznek. Raubinek Tibor (Budai Pe­dagógus): — Január másodikán kezdő­dik nálunk is a munka. Addig csak élvezzék a fiúk az „arany­szabadságot”, mert utána az eddiginél erősebb felkészülés kö­vetkezik. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a pálya környé­kén festői környezetben hul­­lajthatják majd a játékosok ve­­rejtékcseppjeiket... (óváry) BUDAPESTI NAGYVÁLLALAT KERES okleveles, általános út, vasút vagy közlekedési építőmérnököt. Vasúti pályafenntartási szakaszmérnök gyakorlattal vonalmérnöki munkakörbe. Valamint építészmérnököt beruházási munkakörbe. Jelentkezést eddigi tevékenységet magába foglaló önélet­rajzzal „BERUHÁZÁS” jeligére kérjük az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Hirdetési Osztályára (Bp. VI., Révay u. 16.) Felvételre keresünk energetikus mellé villamos­­automatikához értő műszerészt technikumi végzettséggel. Jelentkezess ORSZÁGOS BANYAGEPGYÁRTO VÁLLALAT, Budapest IV., Baross utca 91-95. 4 I Ke­z­demény­ ­ A Vasas Sport Club Sportisko­ I­­ája — az MTI XVI. ker. Tanácsá­­■ nak közreműködésével — a birkó­zás sportágban utánpótlás bein­dítást szervezett meg 10—14 éves fiúk részére a XVI. ker. (Cinkota), Georgina út 19. sz. alatti Általános Iskolában. Az edzések ideje: hétfő — csütörtök 10 — 20 óra között. Jelentkezni lehet: a megjelölt he­lyen Eiosenthal György testneve­lőnél és Devecsai János edzőnél. Szeretettel várunk minden birkóz­ni vágyó fiatalt! A magyar pedagógusok nagy múltú lapja a • « KOZ­NE¥E" LES 1973. január elsejétől hetilappá alakul. ♦ GAZDAGABB TARTALOM + MEGVÁLTOZOTT FORMA ♦ FRISS TÁJÉKOZTATÁS ♦ A KÖZ­NEVE­LÉS nélkülözhetetlen szakmai információkat nyújt tanítónak, tanárnak időszerű oktatáspolitikai elképzelésekről, az iskolai élet eseményeiről, a pedagógus életének, hivatásának valamennyi elvi, gyakorlati kérdéseiről. A KÖZNEVELÉS évi előfizetési díja: 36.— Ft. KISEBBEETÉSZB ’ Építőipari szövetkezet rövid határidőre vÁLLAL: tetőfedő, bádogos, víz­csatorna-,­­ központifűtés-, kazánjavítás, festő-mázoló, asztalos (szériamunkáza is), lakatos (könnyűfémszerke­­zetű vasvázas épü­letek felállítása), villanyszerelő, világítási és erőát­viteli elektromos munkát, valamint öntött­­vaslemez fokozott biztosítók elkészítését. Felvilágosítást ad a termelési csoport. Telefon: 638—161. Levélcím: XVI. ker. Éní­őivari Ktsz, BUDAPEST XVI., BAKOS ÚT 93. Budapesti Vegyiművek felvesz az újpesti telepére (Bu-’apest IV., Váci út 72.) középiskolai érettsé­givel és bérelszámo­lói gyakorlattal ren­delkező telepi adminisztrá­tort, valamint Azonnali belépést* ELVESZÜNK: « műszakos munka­körbe szakképzett olajkazánfűtőt,­­ műszakos munka körbe liftkezelőt, üzemi takarítót, segédmunkást egy műszakos műn­­­­kakörbe­­III sezil­leti munkahelyre ifi vizsgázott fűtéscsőszerelőt fin kerületi mun­kahelyre is), valamint gyors-és gépírókat JM.HNTKEZES: HABSELYEM KÖTÖTTÁRUGYÁR BUDAPEST XX., TÖRÖK FLO­RIS U. 16. Munkaerőgazd­a em 28 szoba. Telefon: 479—100 105 n £69 eset! Felveszünk tmk-részlegbes villanyszerelőt, építőipari gépszerelőt jelentkezéES Általános Építőipari Szövetkezet munkaügyi össz, BUDAPEST VT.. Zichy Jenő SEtea­­§*1­§8 Keresünk FŰSZER azonnal felvesz: villany­­szerelőket, víz-, gázszerelőket központi fűtés szerelőket kőműveseket, betanított és segéd­munkásokat Jó kereseti lehetőség. JELENTKEZÉS: BUDAPEST IX., KOPPÁNY U. 5/1 Kohászati üzem felvételre keres daru­vezetőt, villanyszerelőt, motor­­tekercselőt, kazáng­épészt és kazánkezelőt gépkezelést­ kazán­hoz, valamint segéd­munkásokat Jelentkezés: Dunai Vasmű Lőrinci Hengerműve, BUDAPEST XVIII., HENGERSOR UTCA 38. Az ÉPFU t. sz. üzemegysége portásokat (lehet nyugdíjas 1b) Nyugdíjasokat éjjeliőr* szolgálatra felveszünk. Jelentkezés: Általános Építőipar Szövetkezet munkaügyi csa&B BUDAPEST VI., Zichy Jenó utca 2#—26 1AJTÓMÜ­­SS FELVONÓGYÁR L sa Gyáregység® azonnali felépésre elvesz:­­amintakészítő szak-s­unkásokat, orgécsoló szak­munkásokat, azonnali belépésre közgazdasági szak­­középiskolát végzett fiatal munkaerőt anyag­könyvelőnek, valamint 1—2 éves gyakorlattal rendel­kező bérelszámolót. Jelentkezés: Építőipari Szállítási Vállalat I. sz. szállítási üzemegysége, Budapest V., Arany János utca 34. szám. Telefon: 118—250. Személyzeti osztály: hivatásos gépjármű­vezetői tanfolyamot indít 1973 január első felében az Autóközlekedési Taninézet szervezésében katonaviselt, Buda­pesten és környékén lakó személyek részére. A tanfolyam összes költségeit az üzem­egység viseli. Havi munkabér a tafolyam idejére: 1200 Ft Jelentkezés: Közgazdasági technikumi végzettséggel az ÉPFU 1. sz. üzemegység forgalmi osztályán, forgalmi könyvelőt keres gépipari vállalat. Telefon: 203-054. Szenny­csatorna­dugulást, mosatást. Lakosság és közületek részére azonnalra VÁLLALUNK Telefon: S19—897. Dózsa Mi Tsz, BUDAPEST XIII., Béke út 16. Bp. III., Zoy u. 1-3. II. em. 201. sz. Telefon: DS6-060. Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 3. sz. gyára felvételre keres szakképzettség nélküli nőket és férfiakat. Jelentkezés: BUDAPEST XIII., TEVE UTCA 62. Borda műhely. Fővárosi Patyolat Vállalat azonnali belépésre felvesz kazánfűtőt IV.. Attila u. 156. lakatost, villanyszerelőt Vili., Baross u. 85. villanyszerelőt, éjjeliőrt XI., Nándorfehérvári út 80—86. JELENTKEZÉS: szombat kivételével, a fenti telephelyeken. Targonca­kezelőt és erőtelepi főgépészt gyakorlattal azonnal felveszünk. Jelentkezés: PNYV Textilfestőgyár, Bp. III., Szent­endrei út 89—93. A KHV 1. sz. Gyár Sr BUDAPEST XI., (Albertfalva), Hunyadi János u. 9. felvesz: gépész­technikust, autó­közlekedési technikust, valamint érettségizett lányokat Felvételre keresünk: bíkko­zerű-, köszörűgépekre jelentkező dolgozókat (esetleg betanítunk). E­ztergályosokat, marósokat, automatagépre beállítót. Felveszünk továbbá sörétgyár­­áshoz férfi dolgozókat. Ezenkívül norma technológust, 1—3 éves végzettség­gel rendelkező gépe­s technikust diszpécseri, GYEGÖS-r­éti szerkesztő­­i munkakörbe. Cím: Kéziszerszám­gyár Omega Gyáregysége Munkaügyi osztály Budapest IV., Labdarúgó u. 4. (Dózsa-stadion mögött.) CSEPEL* SZERSZÁMGÉPGYÁR felvételre SEREI esztergályos, marós, köszörűs, hűtőgépész, kokilla­lak­atos, géplakatos szak­munkásokat továbbá edző szök­és betanított munkást, teljesítménybérezés mellett. Képzettségtől függ( megegyezés szerint váltóműszakos beosztásban. Továbbá betanított gép­munkásokat váltóműszakos és segéd­munkásokat (férfi) ! műszakos beosztásban. Szükség esetén szállót biztosítunk Telefon érdeklődés: 273-590/ 29-53 mellék,­ül • Sólyom. FELVESZÜNK! gépkocsi­vezetőt, gépkocsi­szerelőt, rakodómunkást JELENTKEZÉS: Általános Építőipar­ Szövetkezet, szállítási osztály, BUDAPEST XI., Péterhegyi út Zt. Elektromotorok, dinamók tekercselését 30 kW-ig rövid határidőn­­* soron kívül vállaljuk Cím: Általános Építőip* Szövetkezet, BUDAPEST HI.. Székely Bertalan au Zt »Rudas L «u «farrer kőművest, kubikost, segéd­munkást, festőt, asztalost, ácsot, villanyszerelőt, víz-, fűtés-, gázkazán­szerelőt, bádogost, lakatost, tetőfedőt, szigetelőt, csatorna­­tisztítót. JELENTKEZÉS( Általá­nos Építőipar) Szövetkezet munkaügy oszt. BUDAPEST VI. 7,1 CWV IE­ft I- 24 [rrel A METRÓ Budapesti Földalatti Vasút kerzs ÁLLOMÁSPÉNZTÁROSI, valamint mozgólépcső- és peronzár-ügyeletesi munkakör betöltésére érettségizett fiatalokat. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ: VILLANYSZERELŐ (gyakorlott), ELEKTROMUSZERESZ szak­munkásokat, valamint szakképzetlen férfi és női munkavállalókat PÁLYAFENNTARTÁSI. ALLOMASKARBANTARTOI (takarító) munkákra, jelentkezés és részletes felvilagositás: BU JDAPEST XIV., HUNGÁRIA KÖ3UT 46., földszint 42. Felvételi iroda, telefon: 637-637,275, v. 276. mellék. f O­­CQ wCISvj SvUL,, ■ ..................................................................................................................................................... fényezőket, “ Felveszünk munkásokat, targonca- hegesztőket, vezetőket, szerkezetlakatost, női, férfi segéd- esztergályost, munkásokat, mintakészítő szakmunkásokat 3y©fS és és betanított munkásokat, gépirónőket. JELENTKEZÉS Jelentkezés: 'izemgazdasag* wztaivan 110u.Est ORSZÁGOS BANYAGEPGYÁRTÓ VÁLLALAT, i-EHbKVaKi i-l TELEFON Budapest IV., Baross utca 91 -95. •SO—556­olde* mi ___________________________________ _

Next