Népsport, 1973. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1973-06-29 / 151. szám

■ Sport és filatélia Labdarúgó VB Budapesten Járt Kurt Roth, az ismert nyugatné­met filatéliai szakíró. Ta­nulmányozta filatéliai éle­tünket, és rendkívül nagy­ elismeréssel nyilatkozott a tapasztaltakról. Beszélge­tés közben, elmondta, hogy a Német Szövetségi Közt­­ársaság gyűjtői nagy ré­szének érdeklődése első­sorban a jövő évi labda­rúgó-világbajnokság felé irányul. Szorgalmasan gyűjtik a már eddig meg­jelent, úgynevezett elő­hírnökbélyegeket, és arra számítanak, hogy nagyon sok ország postája emléke­zik majd meg erről a je­lentős sporteseményről, örömmel hallotta, hogy a magyar posta kibocsátási­­ programjában is szerepel ilyen terv.­ Az NSZK pos­tája bélyegsort kíván ki­adni. Általában a gyűjtők, sőt a nem filatélista sport­barátok érdeklődése is vi­lágszerte oly nagy, hogy már előkészület történt az e témakörbe tartozó bélyege­ket magába foglaló album és speciális katalógus ki­adására. (A sportfilatélia magyar híveinek tábora is biztosra veszi, hogy postánk a labdarúgó VB alkalmából tovább gyara­pítja nemzetközi sikerű sportbélyegeink számát.) Autóverseny Megjelent az a francia bélyeg, amelyet abból az alkalomból adtak ki, hogy ötvenedszer rendezték meg a huszonnégy órás Le Mans-i autóversenyt. A ju­bileumra, mint már jelen­tettük, a Mali Köztársaság bélyegsort adott ki. Olimpia Hatmillió példányban pos­tai forgalomba került az a már jelzett, 0.10 dínáros, földgömböt és az olimpiai ötkarikát ábrázoló jugo­szláv bélyeg, amelyet a hagyományos olimpiai hét megrendezése alkalmából bocsátottak ki. — Az olimpiai érmesek tisztele­tére Felső-Volta — külön­böző sportjeleneteket áb­rázoló — öt bélyeget je­­­lentetett meg, s ezzel a sor tizenöt címletűre növe­kedett. Turisztika Uruguay bélyegen emlé­kezett meg az amerikai tu­ristaévről. A kiadvány bal oldalán a világrész tér­képe, jobb oldalán Kolum­­bus Kristóf stilizált port­réja az ábra. — Zágrábban FILAL ’73 elnevezéssel tu­risztikai­­ bélyegkiállítást rendeznek, amelyen zág­rábi, ljubljanai, trieszti,, grazi, szombathelyi és Nagykanizsai gyűjtők mu­tatják be gyűjteményüket. A három ország filatélis­­táinak közös kiállítása iránt igen nagy érdeklődés mu­tatkozik. — India a hazai alpinisták társasága fenn­állásának 15. évfordulójá­ról 20 passa névértékű bé­lyeggel emlékezett meg. III. ɧ10­Q16 XXIX. 151. ♦ 1973. június 29. UTANPOTLAS-NEVELES TATAI UTAK Salakos út vezet lefelé. A fák között imitt-amott már elő­bukkan az alsó tábor, a fahá­zak határolta négyszög képe. Egy kicsit barátkozni kell még a gondolattal. Ha az ember sportügyben Tata nevét hallja, akkor azon­nal egy másik szóra asszociál: edzőtábor. Eddig helyben va­gyunk. Csakhogy a további asszociációk szerint most él­sportolók, felkészülés, világ­­versenyek következnének. De hát, mint említettük, ez az út lefelé vezet az edzőtábor­ban. Lejjebb haladunk az élet­korban is. Ma még alig ismert kamaszsportolók közé megyünk, a központi kiválasztó táborba. Perzsel a nap. Ez még csak hagyján, de a táborban olyan csend honol, mintha semmi kö­ze nem lenne vakációzó diákok­hoz. Major Ferenc, táborvezető-he- lyettes, a tatabányai újvárosi 3. sz. általános iskola, testnevelő tanára , járkál csak szobáról szobára, egy papiéval a kezé­ben. Osztályoz! A szobarendet értékeli, ahogy az már a diák­táborokban szokás. Ami viszont másutt aligha megszokott, a csend oka a kö­vetkező: a birkózók, a labdarú­góik és a súlyemelők edzésen vannak ,­ a focistákat a nap perzseli, az edzőtermekben pe­dig még a tető és a falak is hozzájárulnak egy-két Celsi­us­szal a bőséges verejtékezéshez. Szegény gyerekek, gondolja az ember — szép kis vakáció­juk van... ★ Ha már itt tartunk, közbe kell venni egy beszélgetést, amelyből kiderül, hogy ha az ember nem szól (mármint a gyermekek verejtékéről), akkor bölcs maradhat... Kreiner Tibor, a PVSK ti­zenötéves középpályása, pél­dául egészen másképp beszél erről a kérdésről. — Korábban is vakációztál már valamilyen táborban? — kérdeztük. — Hatodikos koromban Ba­­latonmárián, úttörőtáborban voltam. — Melyik tetszik jobban? — Tata! — Miért? — A Balatonnál például vé­gig vacak idő volt. Esett az eső, meg minden... Hiába mond­tuk, hogy engedjenek ki azért focizni, nem lehetett. Itt lehet, amennyit csak akarunk! — Itt viszont nagyon is kötött a program. Nem zavar? — Én valahogy szeretem a fegyelmet. Jobb így! (Figyelik?) Aztán még azt is megjegyez­te, hogy nem akar „kutyaütő” lenni. Magyarázatképp elmond­juk, hogy előző este Hofi Gé­za járt Tatán, és műsorában gyakran­ emlegette a labdarú­gókat ...★ Szóval, Kfreiner Tibor nem akar „kutyaütőként” bevonulni a magyar sport történetébe. Igaz, máris van egy olyan eré­nye, amely ma Tatán egészen ritka tünemény. Tud fejelni! Bár azt mondja, hogy Re­­d­genbauer, Netzer és Tóth And­rás a példaképe, s hogy tőlük kívánja ellesni a hosszú, pon­tos indításokat és az okos ke­resztlabdákat, az irányítást — a tatai alkalmi csapatban be­állást kell játszania. Merthogy tud fejelni__ Kolarics Ferenc edző: — Huszonnyolc vidéki labda­rúgó táborozik most itt, de kö­zülük csak­ tíz-tizenkettő az idevaló. Hatvannégyben még olyan serdülők voltak Tatán, mint Kozma, Tóth Bálint, Kő­tár ... Az utóbbi időben viszont alig jönnek tehetségek. Vagy nincsenek (ezt nem hiszem), vagy szakvezetőik „rejtegetik” őket (ez viszont nagyon szomo­rú)... •­ Ádám Sándor táborvezető homlokán viszont kevesebb a ránc, mint a korábbi években. — A labdarúgást kivéve sokat javult a kiválasztás — mondja. — A szakszövetségek most szívügyüknek tekintették a tá­bort. Persze, hát ez az ő érde­kük elsősorban. Olyan felmé­réseket végzünk, amelyekből egy-egy sportág utánpótlásának élvonaláról kapunk képet, s a szakvezetés ehhez a képhez igyekszik alakítani a jövő szakmai feladatait. Baj viszont, ha a kép nem lehet teljes, ha a megyei és a sportiskolai tá­borok előlünk veszik el az em­bereket, s nem a józan ész diktálta módon ide is elkülde­­nék, és maguk külön is foglal­koztatnák őket. A faházak alkotta négyszög lassan benépesül. Aztán megint kiürül. A fiatalok, az edzés után leteszik a mezüket, s he­lyette törülközőt és szappant ragadnak. A kényelmességnek itt nincs helye! Ha ugyanis valaki csak meleg vízzel hajlandó zuha­nyozni, akkor felballaghat a központi épületekhez (az oda-­­ vissza egy kilométer). Ha vi­szont nem akar gyalogolni, akkor be kell érnie a faházak­ban a hideg vízzel. Persze, fejlődik ez a tábor, s a további tervekből bizonyára nem marad ki a meleg víz, a­ ruhásszekrény és a játékterem sem. Mert egyre fontosabb ez a­ tábor mindenki számára. A jövő élsportolóiról van szó, akik ma még a majdani vi­lágversenyekre készülnek. De már készülniük kell! Ez az élet rendje. ★ Az életnek ez a rendje pedig igazán tökéletes, hogy a leg­korszerűbb körülmények között folyik a munka. Kezdve azzal, hogy a táborba belépve dr. Erényi László tüze­tes orvosi vizsgálata ellenőrzi a gyerekek egészségét, alkal­masságát (ez újítás az elmúlt évekhez képest). A különböző tesztek kitűnő képet rajzolnak az új sportolónemzedékről (legfeljebb a pszichológiai fel­mérést hiányolják az edzők). Az étvágyhoz idomult az egy főre jutó napi fejadag: ma már öt­­ven forint jut fejenként a nyersanyagra. A konyha nem fukarkodik az ízekkel sem, tehát semmi gond­j­uk­ bajuk a gyerekeknek. Edzhetnek nyugodtan. A vívók és a cselgáncsozók például megkapták az új ed­­zőcsarnokot. Hadd érezzék iga­zán jól magukat. Apropó, hol vannak a vívók és a cselgáncsozók? Velük még nem találkoztunk. — Strandra mentek — adja meg a választ Óvári Sándor, a birkózók vezetőedzője, aki „régi bútordarabnak” mondja magát, lévén ez a mostani a tizenegyedik tatai nyara a fia­talokkal, hiszen a nyitányon, az 1963-as sátorverésén is jelen volt már. — A gyerekek elérkeztek az első fáradtsági periódusba. Itt a lélektani pillanat: hagyjuk őket pihenni, szórakozni, hadd élvezzék ezt a remek időt. El­végre ez vakáció is a számuk­ra! A salakos út, az alsó tábor­ból most visszafelé vezet. Fel­felé. De nyugodt lélekkel kiegé­szíthetjük a képet: a magyar sportmozgalom útjai is innen vezetnek még feljebb. (szekeres) KAJAK-KENU Születésnapra, megkésve Babella László, a váci kaja­kosok edzője. Brandenburgban, a nemzetközi verseny döntője előtt ünnepelte hamiincnegye­­dik születésnapját. Helyesebben, ő nem is ün­nepelt. Inkább csak betöltötte a harmincnegyedik évét. A nagy nap alkalmából koraeste, vacsora után megivott egy üveg — ha jól emlékszem — három és féldecis sört. Az ott induló versenyzőknek talán a fele sem tudta, hogy köszönte­­ni illene az edzőt. Ünnepélyességnek sehol sem­mi nyoma. Babella fehér far­mert és nyűtt pulóvert viselt. A farmernek egyébként törté­nete van. Nem Lee és nem Le­­vi’s és nem Rifle. Zsákvászon. Egy molnár barátjától kapta a zsákot, egy ismerőse varrt be­lőle nadrágot. Ült a kis asztal­nál és szopogatta a sört. Belé­pett az ajtón Völgyi Péter, körülnézett és mellé ült. Hogy miről kezdtek beszélgetni, nem tudom. De egyszer felharsant a nevetésük és valaki még mel­léjük ült. Már hármasban ''ne­vettek. A hangok, mint a mágnes, vonzották a többieket ■ Kerekasztal nevetgélés ala­kult ki. Völgyi tartotta magá­nál a szót — Akkoriban az öreg — mondta Völgyi, és fejével bic­centett az edző felé, aki össze­húzott szemöldökkel figyelt — még válogatott kerettag volt, én meg még csak ifi. Akkor ta­multaim evezni. Mindig együtt eveztünk, és az öreg mindig előttem. Valami istentelenül ne­héz, ócska alumínium kajak­ban. És mindig szövegelt. Egy óra alatt egy életre elégséges becsületsértést vágott a fejem­hez ... Talán most nem rész­letezem. Az, hogy lusta tetű, meg rongy kölyök, az enyhéb­bek közé tartozott. Ha nem szégyelltem volna, végig bőg­tem volna az edzést. Helyette inkább magamban káromkod­tam __ — Magadban? — és némi él bujkál Babella hangjában ... — Meg hangosan­­is. De még­iscsak inkább magamban, mert ahhoz, hogy kinyissam a szám és szóljak valamit, nem igen volt erőm ... — És mitől lett olya­n az az alumínium ladik, mint a gyű­szű? — kérdi valaki, aki alig­hanem ismeri már a történetet. — Amikor már végiképp nem bírtam a tempót, mindig tiszta erőből nekieveztem az öreg ha­jójának. Tiszta horpadás lett a vége. És amikor nekimentem, mindig csökkentett valamit az iramon. Én meg boldog voltam, hogy amikor kikötünk, mindig engedte, hogy megelőzzem. Ez olyan hallgatólagos megegyezés volt köztünk. De nem sokáig tartott... Kis kitérő következik. Szó szót követ, valaki lakásokról beszél, más valaki a férfiak örök témáját, a nőket hozza szóba, meg mindenféle teljesen hétköznapi témák bukkannak fel, akármelyik társaságra egy­formán kevésbé jellemző mon­datok ezek. Pihentető üresjárat. Mígnem — hisszük, törvény­szerűen — megintcsak az eve­zésnél, a versenyzésnél kötünk ki. Ezúttal a központi téma a hosszútáv, a „hosszú” kajak egyes, amelyben minden való­színűség szerint Völgyi indul majd magyar színekben a VB-n. "Laikusként is megkockázta­tunk egy megjegyzést:­­ — A hosszútáv azért mégis­csak szebb,, izgalmasabb, mint a rövid ... Még kicsit büszkék is va­gyunk rá, hogy Babella helye­sel: — Ott nem elég,­­ha valaki robbanékony, erős, gyors, oda még más is kell. Jó fej, va­­gányság, bátorság, taktikai ér­zék. És érezni kell nagyon a vi­zet. A víz alatt, mindannyian tudjuk, az oldalvizezést értjük. — De ahhoz születni kell, hogy valaki „érezze” a vizet — szólt közbe egy újabb hang. — Születni? — most meg Völ­gyi hangjából csendül ki némi él. Senki nem mond ellent. Völ­gyi folytatja... — Akkor volt az az időszak, amikor már kezdtem jól menni. Akkor már Laci se az alumí­nium hajóval jött. De mindig mögötte kellett vízre szállnom. Elindultunk a Dunán, az ellen semmi kifogása nem volt, hogy az oldalvizén evezzek. De, hogy megelőzzem, azt sohasem en­gedte meg. Ha a belső vizén mentem, olyan közel ment a parthoz, hogy nem tudtam el­menni mellette. Mindig kőbe szúrtam a­ lapátom. Ha meg kívülről akartam elmenni mel­lette, egyszerűen felborított. Ott verekedtünk a vízben, nyomtuk egymás fejét a víz alá, összekapaszkodtunk, mint a róka fogta csuka, , egyikünk sem akarta elengedni a mási­kat. A legtöbbször persze ő szállt be hamarabb a kajakba, aztán én megint csak a vizén mentem. Szerintem akkor ta­nultam meg „vizezni” ... Pillanatnyi csend. A vezető­edző hangja töri meg: „Gyere­kek, itt az ideje, hogy aludni menjetek...” Korán van még, fél tíz kö­rül. Az edző, meg én mara­dunk még. — Az az igazi — mondja Babella —, ha az edző még ka­jakkal tud edzést vezetni. A motorcsónak szerintem már nem ugyanaz__ Újabb rövid csend telepszik közénk. — Barátom — folytatja — harmincnégy éves vagyok. Már én is ráfanyalodom lassan a motorcsónakra. — Nem baj, Laci ... Amíg ilyen születésnapi köszöntőt hallhatsz, mint Völgyitől most, nincs gond. És ilyet mondhat még „Misa”, is, Kosztyán is, Kosdi is, Medgyes is ... Hesz, Völgyi, meg a töb­biek ugyanis Babella tanítvá­nyai. Naményi József VÍZILABDA Válogatott kérdések Gyarmati Dezsőhöz Csütörtökön reggel a menet­rend szerinti berlini géppel az NDK-ba repült vízilabda-válo­gatottunk. Szombaton és vasár­nap Magdeburgban, majd Schö­­nebeckben találkoznak legjobb pólósaink vendéglátóikkal. A két mérkőzés a szeptemberi vi­lágbajnokságot megelőzően való­színűleg az utolsó előtti nem­zetközi erőpróba lesz. Az uta­zás előestéjén a sportág idősze­rű gondjairól, a válogatott ter­veiről kérdeztük Gyarmati De­zső szövetségi kapitányt. " Megváltozott a válogatott programja: az eredeti verseny­­naptár szerint az NDK elleni két találkozóra itthon került volna sor... — Valóban így van, de hogy miért, azt nem tudom. A prog­ram — nem az én asztalom. • Milyen céllal utaznak az NDK-ba? — Milyen céllal? Természete­sen jól akarunk játszani és győzni szeretnénk. Azt hiszem, ez természetes! " Mi a véleménye a bajnok­ság most befejezett tavaszi idé­nyéről? — Időnként számomra is ért­­hete­tlenül hullámzóak voltak a teljesítmények. Egyszerűen nem találok magyarázatot például ar­ra, hogy az olyan lelkiismerete­sen, korszerűen felkészült csa­patok, mint az FTC és a Va­sas miért nem nyújtott jobb játékot? Ő ön mondta: az FTC játé­kával nem elégedett. Akkor mi­ért kapott helyet az újjászerve­zett keretben négy játékos ab­ból a csapatból, amelyik csak a negyedik helyen áll a bajnok­ságban? — Jogos a kérdés, de vissza­kérdezhetek: vajon a második helyezett Vasas Izzóból kit ve­gyek be? Martin szóba került, ő most ott lesz a hét végi csa­patban. Mellette még koránál fogva Molnár lehetne válogatott, viszont ő csapata egyik leg­gyengébb játékosa volt tavasz­­szal. — Mi a véleménye az OSC „félgőz” játékáról? — Nyerik a bajnokságot... Az ötödiket egymás után. Hogy milyen eszközökkel? Az más kérdés... 1­0 Van valami összefüggés a bajnokcsapat játéka és aközött, hogy hirtelenjében három OSC- s játékos maradt ki a keretből? — Nincs! Kovács dr. katona, s Hámori beteg volt, rájuk ért­hetően nem számíthatok. Win­­disch szerintem is határozottan sokat fejlődött ebben az idény­ben, de vele kapcsolatban egé­szen egyedi probléma merült fel. Nem akartam azt a kocká­zatot vállalni, hogy beveszem a keretbe, azután esetleg az utol­só pillanatban kimarad, mert ez egyben azt is jelentette volna, eleve megfosztom a junior Eu­­rópa-bajnokságon való, biztos­nak látszó szerepléstől is... — Meglehetősen sok játékost próbált ki március óta. Ez azt jelenti, hogy sok a válogatott szintű játékos, vagy pedig eset­leg bizalmatlan volt az állandó kerettagokkal szemben? — Valóban sokat próbálkoz­tam, de magam is rájöttem, hogy nem kellett volna. Kevés a vízilabdázás élmezőnyében a válogatott szintű játékos.­­ Akkor ezek szerint már biztos jelöltjei vannak a világ­­bajnokságra? — Ezt nem mondanám ilyen határozottan,­ de az biztos, hogy a jugoszlávok elleni első mér­kőzésen szerepelt kezdő hetes (Molnár, Bodnár dr, Görgényi, Bálla, Faragó, Szívós, Sárosi , a szerk.), a cserekapus Cser­­venyák, valamint az idény vé­gére alaposan belelendült Ká­sás helye majdhogynem „bé­relt”. Persze, vannak nehézsé­geim: például Görgényi jó kez­dés után nagyon visszaesett. Az­után itt van Konrád III... Őt valahogy mindig tiszteltem, mert a régi értelemben akarta játszani a vízilabdát. Viszont rossz felfogásban küzd: hát­védet játszik, gyakran kiállítják. Ahelyett, hogy elöl pattogna ... " Kapusproblémája a jelek szerint nincs ... — Molnárnak az év elején megmondtam, hogy teljes mér­tékig élvezi bizalmamat. Úgy látszik, ez hasznos volt, mert most már hosszú távon is ké­pes kimagasló teljesítményre. Ott tartok, hogy nyugodtan so­rolhatom a nagy magyar kapus­egyéniségek közé!­­ Mi lesz az NDK-túra után?, — Két lehetőségem van,­­ ját­szom a gondolatokkal. Egy­részt kijelölhetek egy tizenné­­gyes keretet, amelyből majd au­gusztusban kikerül az utazó ti­zenegy. Vagy: a tizenegy játé­kos közül tízet kijelölök már júliusban és egy helyet nyitva hagyok. Még nem döntöttem, hogy melyik alternatívát válasz­tom. Egyébként az előzetes ter­vek szerint július közepén részt veszünk Bukarestben egy nem­zetközi tornán, de ez még nem végleges... S. P. NÉPSPORT 5 ÖKÖLVÍVÁS Építők Kupa Pénteken kezdődik Budapes­ten az Építők Kupa nemzetkö­zi ökölvívó-verseny, hogy ha­ — azt még nem tudni. Szó sincs, persze, hanyagságról vagy fejetlenségről, hanem ... — A Sportcsarnokot péntekre a munkásdalos találkozó részt­vevői kapták meg — újságolta Huszár János, a Bp. Építők szakosztályvezetője, a szervező bizottság titkára,­­ csütörtökön délután. — Nemrég kaptam azonban az értesítést, hogy ha ilyen jó marad az idő, akkor a dalostalálkozót a Margitszi­geten rendezik meg. Így elkép­zelhető, hogy már a pén­teki rajt­ színhelye is — akárcsak a folytatásé — a Sportcsarnok lesz. Tulajdonképpen nem okozhat gondot a színhely — a nézők­nek sem. Jó idő esetén a Sport­csarnokba látogathatnak, el­lenkező esetben viszont száz méterrel odébb, a Jégszínház­ban izgulhatják végig az első napot. S hogy érdemes­ kilátogatni, arról a csütörtöki előeste min­denkit meggyőzhet. Budapestre érkezett a román Nagybányai SC 12 versenyzője, a tíz fős csehszlovák együttes ás ugyan­csak tíz versenyzővel a lengyel Szombierki Bytom, s már el­foglalta ideiglenes lakhelyét az óbudai Kunigunda­ utcai mun­kásszálló vendégszobáiban. A szervezők remélik, hogy a Koreai NDK belügyi váloga­tottjának néhány tagja mégis szorítóba lép az Építők Kupán. Mindenképpen száznál több ökölvívó várja tehát a rajtot, s a pénteken 14 órakor kezdő­dő viadal egyhuzamban tart majd a vasárnap délutáni dön­tőkig.

Next