Népsport, 1973. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1973-06-01 / 127. szám
XXIX. 127. ♦ 1973. június 1 LABDARÚGÁS Késhegyre menő harc az „alsóházban" A hl®séjei&li&k esélyeiről Már csak három forduló van hátra az NB I 1972/73. évi küzdelemsorozatából. A szabályok szerint, valamennyi mérkőzést egy időben kell lejátszani. Az eredeti tervek szerint, június 6-án lett volna a tavaszi 14. (a bajnokságban a 29.) forduló, de az MLSZ, a Magyarország—Svédország világbajnoki selejtező mérkőzés miatt, elhalasztotta, s június 20-án, szerdán délután fél hat órai kezdettel bonyolódik le. A Tatabányai Bányász is inkább a KK-döntőt játsszamás időpontban , s ehhez megkapta a Cselik hozzájárulását —, mert a bajnokság tisztasága, a kiesés eldöntése nem történhet úgy, hogy két kiesőjelölt — Tatabánya, VM Egyetértés —, mondjuk, már 17-én befejezi a bajnokságot, saz utolsó, sorsdöntő fordulónak csak szemtanúi ... A VM Egyetértés—Tatabánya találkozó végeredményének ismeretében úgy alakulhattak volna az események, hogy együtt, vagy külön-külön búcsúznak az NB I-től! Ez persze csak feltételezés, s egy variáció a sok közül... Hét (!) együttes még nem érezheti magát páholyban, mert a táblázat 10. helyezettjétől lefelé helyet foglaló együttesek „élete” függ a hátralevő három fordulótól. A hét csapat „éllovasa” (SBTC) és sereghajtója (DVTK) között mindössze négy (!) pont a különbség! Ez pedig egyáltalán nem behozhatatlan! Mégpedig azért nem, mert júniusban ilyen összecsapások lesznek: SBTC—SZEOL, VM Egyetértés—Tatabánya, Komló— Pécs, DVTK—Komló, SZEOL —DVTK! Valamennyi sorsdöntő összecsapás, hiszen a riválistól elvett pont duplán számít! Ilyen szempontból a legkedvezőbb helyzetben a Komló, a SZEOL és a DVTK van, mert két-két kiesőjelölttel játszik, s ha megszerzi a maximális négy pontot, akkor az nyolcnak számít! Hogyan? A győztes négy pontot szerez, a riválisok viszont négy pontot vesztenek ... De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a SZEOL vasárnap Salgótarjánban, a Komló pedig Diósgyőrött lép pályára. Azaz: a vetélytárs oroszlánbarlangjában ! Kárpótlást jelent viszont számukra — ha esetleg nem szereznek pontot, vagy pontokat (a papírforma szerint erre nincs esélyük!) —, hogy az utolsó fordulóban (!) a SZEOL otthon fogadja a DVTK-t, a Komló pedig a Pécset. Az a furcsaság is valószínűnek látszik tehát, hogy csak június 20-án, 19 óra 15 perckor tudjuk meg, melyik két csapat búcsúzik az NB I-től... Döntő lehet egyébként a gólkülönbség is, hiszen a pontegyenlőség esetén ez dönti el a helyezések — még a kiesés (!) — sorsát is! A gólkülönbséget figyelembe véve, ez a kiesőjelöltek közötti sorrend: SBTC —9, Tatabánya —11, SZEOL —15, VM Egyetértés és Pécs —17, —17, Komló —23, DVTK —28. Ha a bajnokság végén a pontszám és a gólkülönbség is egyezik, akkor az a csapat végez előbb a bajnoki táblázaton, amelyik több gólt rúgott! Éppen azért, mert a gólkülönbségnek is nagy szerepe van, érdemes szemügyre venni, hogy melyik kiesőjelölt mérkőzik még „gólgyáros” (Újpesti Dózsa, FTC, Vasas, Bp. Honvéd) együttes ellen. SBTC: FTC (Népstadion). Tatabánya: U. Dózsa és FTC (mindkettő Tatabányán). SZEOL: U. Dózsa (Megyeri út). VM Egyetértés: Vasas (Fáy utca). Pécs, Komló és DVTK. — Tehát a salgótarjáni, a tatabányai, a szegedi és a soroksári védőknek lesznek még kellemetlen perceik... Egy szó, mint száz: régen volt ilyen éles, késhegyre menő harc a kiesés elkerüléséért! Érdemes megnézni a kiesőjelöltek még hátralevő ellenfeleit. SBTC: SZEOL (o), ZTE (o), FTC (i), Tatabánya: U. Dózsa (o), FTC (o), VM Egyetértés (i). SZEOL: SBTC (i), U. Dózsa (i), DVTK (o), VM Egyetértés: Vasas (i), MTK (i), Tatabánya (o). Pécs: ZTE (o), Rába ETO (o), Komló (i). Komló: DVTK (i), Csepel (i), Pécs (o). DVTK: Komló (o), Videoton (o), SZEOL (i). Izgalomban tehát nem lesz hiány június 6-án, 17-én és 20-án... A kiesőjelöltek között ez a jelenlegi sorrend: 10. SBTC 27 8 6 13 34-43 22 11. Tatab. 27 8 6 13 24-35 22 12. SZEOL 27 6 10 11 29-44 22 13. Egyetért. 27 7 8 12 26-43 22 14. Pécs 27 5 10 12 21-38 20 15. Komló 27 5 9 13 24-47 19 16. DVTK 27 4 10 13 18-46 18 Bálint két gólt lőtt A Svédország elleni világbajnoki selejtező mérkőzésre készülődő , magyar labdarúgó válogatott csütörtökön ismét pályára lépett a Népstadionban. Az ellenfél ezúttal az V. Dózsa tartalékcsapata volt. Az öltözőben a játékosok miközben készülődtek a szerda esti BEK-döntőről beszélgettek. Azt mindannyian megállapították, hogy ez a mérkőzés jóval elmaradt a várakozástól. A Dózsa-játékosok pedig felsóhajtottak: hej, ha ők lehettek volna ott a CZ-stadionban ... Csupán karnyújtásnyira voltak a döntőtől... No, de hagyjuk a múltat, nézzünk inkább előre. A Dózsa régen kiesett, de a magyar válogatottnak még van reménye. Június 13-án — a Népstadionban. Géczi, hogy több munkája legyen, az V. Dózsa-tartalékok kapuját védte, a válogatott pedig így állt fel az első félidőben: Szigeti — Török, Páncsics, Vidíts, Szűcs — Kovács, Bálint, Tóth — Bene, Dunai II, Zámbó. Tűző napfényben kezdődött a játék, s Vidíts közei góljával már az 5. percben vezetéshez jutott a válogatott A 12. percben az első csere is megtörtént. Tóth András gyomorfájás miatt nem tudta vállalni a további játékot. Helyére Juhász István állt be. A nagy meleg nagyon zavarta mindkét együttes tagjait A 24. percben Zámbó beadását Bene lőtte a hálóba (2:0). Iilovszky 40 perc után vetett véget az első játékrésznek. Szünet után így állt fel a válogatott: Szigeti — Török, Kovács, Vidíts, Vépi — Juhász, Bálint, Szűcs — Szőke, Bene, Váradi. Az újpestieknél Rapp állt a kapuba. Az 50. és a 60. percben Bálint — Bene két jó átadásából — lőtt gólt. Több gól már nem esett Illovszky Rudolf 0t percnyi játék után lefújta a 43 percesre tervezett félidőt. — Ellenfelünk hosszú időn keresztül ügyesebben játszott, mint a válogatott — mondta csalódottan a szövetségi kapitány. A végeredmény tehát: Válogatott keret—II. Dózsa-tartalék 4:0 (2:0). A válogatott jövő héten kedden találkozik — este nyolc órakor — az MLSZ-ben, s június 13-ig az esztergomi Volán Szállóban edzőtáborozik. NÉPSPORT 3 A hónap játékosa: MIHALECZ ISTVÁN Lefejt egy csíkot a leukoplasztból, elmetszi az ollóval, aztán hosszában is kétfelé vágja. Vattával párnázott gézt helyez Achilles-ínára, s a két szalaggal keresztben leragasztja. Némán figyeljük a „szertartást”. — Csak nem sérült? — kérdezem. Mihalecz István, a ZTE középhátvédje rázza a fejét: — Semmi bajom. Csak új a cipőm és nem akarom, hogy feltörje a lábam. Láng Dodó, az egyesület intézője, a csapat volt játékosa, akit, azt hiszem, utoljára az anyakönyvezető illetett a József névvel, készségesen magyarázza: — Szenzációs dolog történt! Találtunk egy cipőt Mihalecz lábára! Óriási derültség, a szőke, nyurga középhátvéd elém nyújtja a lábát, mint valami bíró elé: — Miért? Negyvenötös a lábam. Ez olyan nagy? — Már hogy volna nagy! Éppen akkora, hogy ne lehessen vele lyukat rúgni — vigasztalom a jeles labdarúgót. — Gólt , viszont annál inkább! — Az nem az én „reszortom” — válaszolja, és kivonul a pályára. Feje majdnem eléri a felső ajtókeretet. Megkezdődik a mérkőzés. Figyelem a fiút, méghozzá különös gonddal, mert esélye van arra, hogy májusban ő legyen a hónap játékosa. Ám ugyanígy Szabónak is, a diósgyőriek kapusának. Mind a kettő jól játszik, egymás után írom nevük mellé a jó pontokat, egy-egy sikerült szerelés, továbbítás, vagy védés után. Mihalecz a korszerű védőjáték legszélesebb skáláján „zongorázik”, Szabó ugrik, vetődik, öklöz. Nem tudok különbséget tenni közöttük. Végül a második félidő hetvenedik percében ők maguk döntik el az egymás közötti párharcot. Mihalecz nekifut a tizenhat méteres szabadrúgásnak, s a labda mint az ágyúgolyó vágódik a kapu bal oldalába, a léc alá, a sorfal melletti kis résen át. Szabó csak néz, és a tarkóját vakarja. Szép, kövér nyolcast írok be a zalaegerszegi középhátvéd neve mellé, Szabónak, sajnos, már csak hetest adhatok. Eldőlt a párharc, s a történet az Aranybárány eszpresszóban folytatódik. Ott ül velem szemben a jólfésült, elegáns fiatalember, mellette Anikó, a felesége, üdén, csinosan, és persze, boldogan. — Gratulálok a szabadrúgáshoz — mondom. — Nagyon vigyáztam, nehogy fölé menjen. — Hitte volna-e akárcsak egy évvel ezelőtt Mihalecz István, hogy egyszer a Népsportban ő lesz a hónap játékosa? Határozottan rázza a fejét: — Nem. Egy évvel ezelőtt még tulajdonképpen nem is voltam a ZTE játékosa. Nélkülem jutottak be a fiúk az NB 1-be. Egyébként is elég későn kezdtem, tizenhét éves voltam, amikor a gépipari technikumban, mint az osztály „válogatottjának” tagja, pályára léptem. De aztán elég hamar belejöttem. A technikum után másfél évig a vasútnál voltam, majd bevonultam katonának és a Budai Nagy Antal SE-ben rúgtam a labdát. Amikor leszereltem, hazajöttem és a Dózsába kerültem. Nem mondhatnám, hogy valami nagyon lelkesedtek volna értem a szurkolók. Vékony, cingár, pipaszár lábú gyerek voltam, majd elfújt a pályán a szél. Különösen akkor, amikor egy év alatt húsz centit nőttem. Azért csak elbotladozgattam a pályán, úgy, hogy amikor a ZTE bekerült az NB I-be, már a közvélemény is követelte, hogy igazoljanak át. — Persze, boldogan jött a magasabb osztályba. — Boldogan, de félve is. Más az NB I! Szerencsére Szőcs János mester tudta, mit kell csinálni a magamfajta mazsolákkal. Megerősített, lelket öntött belém és a fiúk is mind rendesek voltak hozzám. Ha, már „beépültem" a csapatba és ha még messze is vagyok attól, hogy elégedett legyek magammal, néha úgy érzem, csakugyan megy a játék. — A DVTK elleni mérkőzés elején nem nagyon vettük észre a pályán... A válasz „NB I-es”: — Úgy látszik, amikor mi támadtunk ... — A ZTE sokat támad. — Támadjon is! Azt, amit eddig az NB I-ben elértünk, főleg ennek a támadó szellemnek köszönhetjük. — És a lelkesedésnek. Nemigen látni Magyarországon olyan csapatot, amelyben még a csatárok is becsúsznak, ha úgy kívánja a helyzet. Ez az a bizonyos zalaegerszegi csoda". Hisz ebben a csodában? — Nem. Csodák nincsenek. Amikor bekerültünk az első osztályba, csak abban bíztunk, hogy nem esünk ki. A hatodik helyről, amelyen például most is állunk, senki sem álmodott. — Ezt a helyet most már kiharcolták. Meg kell tartani. — Hát... hiszen nem is volna rossz__Csakhogy ez nem olyan egyszerű dolog. Igaz, hogy az igyekezet nem hiányzik belőlünk, de az is igaz, hogy eddig a szerencse is mellettünk állt. Nem is beszélek a szurkolókról, akiknek a ragaszkodása szerintem példa nélkül áll az országban. Már csak miattuk is ,mindent meg kell tennünk. De a mi csapatunk is emberekből áll, nálunk is előfordulhat, hogy nem megy a játék, jöhet visszaesés, váratlan vereség, elpártolhat tőlünk a szerencse. Szóval, mi is kikaphatunk, mint ahogyan már ki is kaptunk egyszer-kétszer. Azt a teljesítményt, amelyet, eddig nyújtottunk, nagyon nehéz lesz jövőre megismételni. — Ez mind igaz. És a szurkoló sok mindent meg is ért: a formahanyatlást, az indiszponáltságot, a balszerencsét. Csak egyet nem ért meg: a lélektelen játékot. A legrosszabb formában levő játékos mozgásáról is meg lehet állapítani, hogy legalább igyekszik-e az a fiú... — Így van. Nálunk most éppen ez az igyekezet az egyik legnagyobb erény. — Őrizzék meg! Nagyot sóhajt: — Megpróbáljuk ... Gondolkodik egy darabig, aztán hozzáteszi: — Csak attól félünk, hogy mindenki többet vár tőlünk, mint amennyi bennünk van... — Amikor a Népsportban megjelent a kérdés: ki fogja Edströmöt, úgy hallom, Zalaegerszeg valamennyi lakója egy emberként kiáltott fel: Mihalecz! Nevet. — Ez is példa arra, amit mondtam. — Miért? Nem merné vállalni a játékot vele szemben? — Aki labdarúgó, ne féljen senkitől. Merjen játszani ellene, de hogy tudnék-e, az más kérdés! Mert kitűnő játékos, az biztos. Főleg a levegőben. A földön mintha zavarná a labda... Elteszem a jegyzeteimet, ebből látja, hogy a faggatás befejeződött. Fellélegzik, megfogja a felesége karját, indulni készül. — Különben is — mondja némi szarkazmussal —, egyelőre tárgytalan a dolog. Olvasom, hogy Edström megsérült... Elköszön a fiatal pár, amint mennek kifelé, a zsúfolt eszpresszó asztalai mellől minden szem őket kíséri. Szombathy kivin Az Ajtóban mindenki hordja a vizet... SCotcoss István nyilatkozata A szerda esti Ajax—Juventus labdarúgó,BEK-döntő után Kovács István, a világhírű holland klub mestere nyilatkozott Boskovits Jenőnek, az MTI főmunkatársának. — Hogyan látott munkához az Ajaxnál? — hangzott az első kérdés. — Két éve, amikor Cruyffékhoz kerültem, a szó szoros értelmében bedobtak a mély vízbe. A vezetőség megkötötte velem a szerződést és napokon belül már csapatot kellett pályára küldenem. Az akkori állandó gárdából négyen sérültek voltak, így — kényszerűségből — fiatalokat vettem elő. Közöttük volt Muhren és Rep is. Mint az azóta megtett útjuk bizonyítja — beváltak. — Mikor tér haza Hollandiából és mik a tervei? — A döntővel járt le a megbízatásom az Ajaxnál. Már csak egy barátságos mérkőzésünk van hátra. Utána néhány napra elutazom a feleségemmel Törökországba, s június közepén térek haza Romániába. Valószínűleg a román labdarúgó-szövetségben kapok feladatot, de szívesen elvállalnék egy kolozsvári csapatot is. Külföldről is kaptam ajánlatokat: portugál, spanyol és görög klubok vezetői kerestek fel. A Benficáhozszívesen mentem volna ... — Térjünk vissza az Ajaxhoz. Hogyan dolgozott náluk? — A vezetőség — amellett, hogy bedobott a mély vízbe — szabad kezet is adott. Sohasem szóltak bele a munkámba! Leültem minden játékossal beszélgetni, ismertettem velük elképzeléseimet. Partnerek voltak az új játékrendszer kialakításában. Begyakoroltunk különböző taktikai megoldásokat, és azt hiszem, ezek emelték ki csapatunkat a holland mezőnyből. — Mi az „Ajax-rendszer” alapja? — A labdarúgás a labda körül zajlik. Ha elveszítjük, mindenkinek az a feladata, hogy visszaszerezze. Ha viszont nálunk van — természetesen a megfelelő biztosításra is gondolva —, mindenki támad. Mozogni, mozogni! Csak annak a játékosnak lehet labdát adni, aki állandó mozgásban van, aki elszakad őrzőjétől. Az előbbiek bizonyítására talán elég, ha megemlítem, hogy a bajnokságban elért százkét gólunkból harmincnégyet a középpályások szereztek. Úgy is jellemezhetném, hogy az Ajaxban nincsenek „királyok”, sztárok, akiket ki kell szolgálni, inkább „vízhordó” az egész társaság. Ez a kollektív játék eredményezte, hogy csapatomat a korszerű futball fáklyavivőjének tartják. — Hallhatnánk néhány szót az anyagiak szerepéről? — Annyi bizonyos, hogy az Ajax-játékosok nem halnak éhen. Kitűnően keresnek, főleg a holland bajnokságban. A BEK nem hoz csillagászati öszszegeket, mint ahogyan azt sokan elképzelik. — Mi a véleménye az edzőtáborozásról? — Nem vagyok hívei Belgrádba is úgy jöttünk, hogy csak hétfőn találkoztunk. Bajnoki mérkőzés előtt például sosem esik szó összetartásról. A sok egy kittlét alatt ugyanis — véleményem szerint — a játékosok megunják egymást és a labdarúgást is, mert távol vannak családjuktól. De azért is ellenzem az edzőtáborozást, mert ezzel leveszik a felelősséget a játékos válláról. Ilyenkor nyugodtan mondhatja egy-egy kudarc után: én nem csináltam semmi rosszat, láthatták a vezetők is. Ha viszont nincs tábor, a pályán kell bebizonyítania, hogy sportszerűen készült a mérkőzésre. — Kik az Ajax kiemelkedő egyéniségei? — Cruyff, Hulshoff és Neeskens a földkerekség bármely csapatában a legjobbak közé tartozna. De — mint említettem már — mindannyian kitűnő labdarúgók. — A BEK-döntő előtt megtiltott valamit játékosainak? — Csak annyit, kedd reggeltől ne fogadjanak látogatókat. * — Mi a véleménye a magyar labdarúgókról? — Az Ajaxhoz hasonló fegyelmezettséggel sokra vihetnék. Csak példás fegyelemmel lehet bírni a mérkőzések iramát, az edzések terhelését. Ez hiányzik a magyar játékosokból, és amíg nem változnak, aligha várható jelentős fejlődés. A szellemesség adva van, ehhez már csak a harci kedv szükséges. És ezt jóval könnyebb megszerezni ! — Befejezésül mondjon néhány szót a holland válogatottról is. — Az elmúlt, hónapokban sokféle nyilatkozat látott napvilágot. Ezek mindegyike azt taglalta: a Holland Labdarúgó Szövetség kiadós prémiumokkal sarkallja a játékosokat, hogy a válogatottban is úgy játsszanak, mint klubjukban. Hát ez nem egészen így van. A vezetők azt mondják: a válogatottság megtiszteltetés! És ez többet ér minden pénznél. Néhány mecénás próbálja csupán áttörni a „megtiszteltetés és nem fizetés” elvét. Talán sikerül nekik, talán nem. De ez nem lényeges, mert a holland játékosok nem anyagiasak, csupán minden erejükkel a klubjukat szolgálják.