Népsport, 1973. november (29. évfolyam, 257-282. szám)

1973-11-05 / 261. szám

XXIX. 261. ♦ 1973. november 5 TENISZ KIRÁLY KUPA Magy­ar­or­sz­ág, Norvégia 4:1 (Folytatás az 1. oldalról.) alatt nyerte. Ellenfele hadilábon állt a holtbiztos helyzetek ki­használásával is. Arne Melander edző, mosolyogva nyugtatta öccsét, Eriket. — Tegnap megtettétek a ma­gatokét. A mai nap csak ráadás volna ... Nos, úgy tűnt, a nyugtatás használt. A norvég 2:2-ig tar­totta magát. Ezután azonban Machán e­lenállhatatlan volt, fonákütései a megszokottan jók voltak, s a tenyerese is javult. 45 percig tartott a mérkőzés, ez­ 2­el a magyar válogatott 3:1 ará­nyú vezetéshez jutott, s biztosí­totta helyét a Király Kupa má­sodik fordulójában. A közönség kiváncsi volt a prágai Grand Prix-n is remekül szereplő Machán, Taróczy baj­nokpárra, ezért végig kitartott. Látványosságra számítottak, s nem is csalódtak. Machán és Ta­róczy egymást múlta felül, szin­te levegőhöz sem engedték jutni ellenfelüket. A norvég páros­ból a magyar közönségnek ek­kor bemutatkozó Ross tanúsított csak némi ellenállást. Machán szinte lehetetlen labdákat is el­ért, párosunk mindkét tagja az előkészítésben és a végrehajtás­ban is remekelt. 19 perc elég volt számunkra a játszma meg­nyerésére. A második játszma elején egy kicsit lanyhult az iram, de aztán Machánék ott folytatták, ahol korábban abba­hagyták. A hálónál mindketten remekül röptéztek, leütéseik el­len nem volt orvosság., A második fordulóban, idegen­ben az olaszok ellen, persze, fel­tétlenül többre, kiegyensúlyozot­tabb teljesítményre van szüksé­ge a magyar csapatnak. A második napi eredmények: Taróczy—P. Hegna 6:1, 6:1. Ma­chán—E. Melander 6:0, 6:3. Ma­chán, Taróczy—P. Hegna, J. E. Ross 6:2, 6:1. T. P.★ Helsinkiben Olaszország vá­logatottja a Király Kupa mér­kőzésen legyőzte Finnország csa­patát és így a második fordu­lóba jutott. A párosok előtt az olaszok 3:1-re vezetnek. A va­sárnapi egyesek eredményei: Panatta (olasz)—Saila (finn) 7:9, 6:4, 6:4, Zugarelli (olasz)—Ber­­ner (finn) 14:12, 11:9. CSELGÁNCS régen várt nagy siker Slagjarororsztgg-Franciaország 9:7 Távbeszélő-jelentésünk — (Le Mans, november 4.) Le Mans városi sportcsarnokában szombaton este mintegy hét­­nyolcezer néző gyűlt össze az el­ső hivatalos francia—magyar cselgáncsviadalra. Franciaország­ban a népszerű és az eredményes sportágak közé tartozik a csel­gáncsozás, így érthető, hogy ki­vonult a televízió is. A nehézsúly levételével valamennyi súlycso­portban kért­ két cselgáncsozó mérte össze tudását két forduló­ban. Íme a mérkőzések rövid kró­nikája. Első forduló. Pehelysúly. Az el­ső forduló bemutatkozó párja Táncsik és az Európa-bajnok Mounier volt. A magyar sportoló bátran, szellemesen támadott, űz­te ellenfelét, bírói döntéssel győ­zött. 1:0. Szabó Ferenc az ifjú­sági és junior Európa-bajnok Ba­­racco ellen ugyancsak bírói dön­téssel szerzett újabb győzel­met. 2:0. Könnyűsúly. Hetényi egy kar­préses, leszorítással a negyedik percben ipponnal győzött Gautier ellen. 3:0. Pulai és Tissot mérkő­zése döntetlenre végződött, így az eredmény nem változott. Középsúly. Szabó Mihály bírói döntéssel kikapott Guerintől. 3:1. Kiss dinamikusan versenyzett, fölé­nyesen győzte le Janicot-ot, 4:1. Félnehézsúly. Ipacs magabiztosan verte De Cherichit, 5:1. Az újonc Radnai hihetetlen becsvággyal in­dult rohamra, és egy kis belső ho­rogdobással szőnyegre vitte Brous­­set, egy pillanatig sem volt vitás a győzelme. 6:1. Nehézsúly. Varga ellen a hatal­mas termetű Rychkoff fojtásfogást kísérelt meg, de azután Varga el­lenállhatatlan volt, egyhangú pon­tozással győzött. 7:1. Második forduló. Pehelysúly. Szabó Ferencet Mounier leszorítot­ta, 7:2. Tuncsik azonban ismét ki­tett magáért. Akciók sorát hajtotta végre Baracco ellen, akit jóformán ölben vittek le a szőnyegről. 8:2. Könnyűsúly. Újabb magyar újonc — Fényes — mutatkozott be, iga­zán nagyszerűen. Gautier elleni találkozója az est leglátványosabb mérkőzése volt. Valósággal szikrá­zott a szőnyeg, akció akciót köve­tett. Végül Gautier győzött ippon­nal, 8:3. A találkozó sorsát Hetényi döntötte el. Kulturált, érett ver­senyzéssel legyőzte Tissot-ot, 9:3. Középsúly. Kiss és Guerin talál­kozója döntetlent hozott. Szabó M. pedig egy belső combdobás nyo­mán ipponnal kikapott Janicot­­tól. 9:4. Félnehézsúly. Radnai és De Che­­richi végig változatos küzdelmet ví­vott, a francia sportoló a mérkőzés vége előtt 20 másodperccel ért el ippont. 9:5. Ipacs kissé magabizto­san kezdett, és ez megbosszulta magát, hiába hajrázott, a bírók Brousset látták jobbnak. 9:6. Nehézsúly. Varga ezúttal Berthez ellen mérkőzött, valamivel passzí­vabb volt ellenfelénél, és így vere­séget szenvedett. 9:7. Amikor Szabó Mihály, a csapat­­kapitány átvette a hatalmas serle­get, olyan tapsvihar tört ki, mint­ha a francia válogatott győzött volna. Százak rohamozták meg versenyzőinket autogramért. Csa­patunk minden tagja kitett ma­gáért. Régen várt nagyszerű ma­gyar cselgáncsozósiker született szombaton éjjel Le Mans-ban. Ez a tény azt bizonyítja, érdemes cselgáncsozóinkban bízni, mert olyan alappal rendelkeznek, amelyre fel lehet építeni a követ­kező évek sikereit.­­ Küldöttségünk hétfőn 14.25 óra­kor érkezik a Ferihegyi repülő­térre. Hólya István TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS________________ Erős mezőny Szárligeten Szombaton és vasárnap bonyo­lították le Szárligeten, az OKISZ sportosztálya és a Spartacus TE rendezésében, a hagyományos No­vember 7. Kupa tájékozódási futó­versenyt. Kitűnő időben, közepes erősségű terepen 350-en álltak rajthoz, köztük 96 külföldi futó, finnek, svédek, csehszlovákok, osztrákok és bolgárok. A férfiak egyéni versenyében a finn Mäki­­nen és Hegedűs András fölénye­sen utasította maga mögé a me­zőnyt. A nők küzdelméből Mons­­part Sarolta került ki győztesen. A váltóversenyben a magyar fér­fiak nem kerültek dobogóra, a nőknél mindhárom érem idehaza maradt. Eredmények. Férfiak: 1. Ma­kinen (finn) 1:22:22, 2. Hegedűs A. (BEAC) 1 :24:22, 3. Boros (Eg­ri Spartacus) 1:31:56. Csapatban: 1. Angelniemen (I) 4:49:97, 2. BSE 5:04:10, 3. BEAC 5:04:47. Nők: 1. Monspart (Spartacus TE) 48:48, 2. Fodor (BEAC) 58:07, 3. Cser (BEAC) 58:34. Csapatban: 1. Spartacus TE 2:49:27, 2. BEAC 3:03:15, 3. KSZVSE 4:33:08. If­júságiak. Fiúk: 1. Harkányi Cs. (Kőbányai Lombik) 1:16:06, 2. Harkányi A. (K. Lombik)­ 1:17:11, 3. Horváth (ATSC) 1:17:13. Csa­patban: 1. Kőbányai Lombik 4:02:34. Lányok: 1. Dobosi E. (Spartacus TE) 34:55, 2. Szabó (KSZVSE) 35:42, 3. Kiss (K. Lombik) 36:56. Csapatban: 1. Spartacus TE 2:09:34. A váltó­verseny eredménye. Férfiak: 1. Angelniemen (f). (Mannonen Vali- Klemela, Mákinen) 2:32:16, 2. Liedon-Parma (f) 2:33:40, 3. TJ Gottwaldov (cs) 2:43:10. Nők: 1. Spartacus TE (Schmiedmeister, Szopori, Monspart) 2:06:02. 2. BEAC 2:22:25, 3. BSE 2:22:35. ^ jportmuóor HÉTFŐ JÉGKORONG. Az MNK-ért: Ú. Dózsa — Volán, Kisstadion, 17. FTC—BVSC, Kisstadion, 19.30. ÖKÖLVÍVÁS. Az Énekes István emlékverseny selejtezői, Jégszín­­ház, 17. SPORT A RÁDIÓBAN. Hét­fő. Kossuth adó, 22.00. Hírek, sport. IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai In­tézet jelenti. Várható időjárás hétfő estig, derült, száraz, az év­szakhoz képest hideg idő. Nap­közben megélénkülő déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet 4—9 fok között. SÚLYEMELÉS A Tatabányai Bányász a csapatbajnok Hanzlik új országos csúcsot ért el Vasárnap délután a Jégszínház­ban az 1973. évi I. osztályú súly­emelő csapatbajnokság 1 — 3. he­lyén álló csapatok küzdöttek a bajnoki címért. Az első forduló után a Tatabányai Bányász állt az élen 1332,6 kg-mal, az 1279.5 kg-os Csepel és az 1255.2 kg-os Kinizsi Húsos előtt. Már közvetlenül a szakítás meg­kezdése után izgalmasan alakult a helyzet, a csepeliek váltósúlyú versenyzője, Milián kétszer is si­kertelenül kísérletezett kezdősúlyá­val, a 100 kg-mal, s már-már el­veszettnek látszottak a csepeli re­mények, amikor harmadszorra végre megbirkózott a súllyal. Földi Imre nemrég érkezett ha­za az NSZK-ból, hosszú időt ki­hagyott, most a pehelysúlyban 90 kg-on kezdett. Ezt még a feje fö­­­­lé emelte, a 100 kg-ot azonban már nem. A versenyzők a nagy tét miatt­­ elsősorban a biztonságra töreked­tek, alacsony súlyokon kezdtek. Tasnádi, a Csepel SC nehézsúlyú válogatottja, például, akinek leg­jobbja 152.5 a szakításban, 130 kg-on. Harmadszorra 150 kg-ot szakított. Ebben a fogásnemben Hanzlik teljesítménye emelkedett az átlag fölé: 102,5 kg-os teljesít­ményével beállította az ólomsú­lyú szakítás országos csúcsát. A lökésben tovább élesedett a harc. A csepeliek ugyanis addig több mint 10 kg-ot­ ledolgoztak a hátrányukból, s így még maradt esélyük a győzelemre. Földi Imre ezúttal is igen ala­csonyan, 120 kg-on kezdett. Ezt sikerült kilöknie, de tovább nem jutott. A Csepel SC újabb 13 kg-ot dolgozott le hátrányából, de utána váltósúlyú és félnehézsúlyú ver­senyzőjének gyengébb szereplése miatt elvesztek a reményei. Ezután a kirobbanó erőben le­vő Hanzlik percei következtek. Már a szakításban — versenyen kívül — biztató kísérlete volt az ólomsúlyú országos csúcsot jelen­tő 165 kg-on, de ez nem sikerült. Lökésben, a 190 kg után 197,5 kg­­ra tetette a súlyt. Ezt is sikerült kilöknie, és ezzel már megjaví­totta ólomsúlyban az összetett csúcsot 380 kg-ra. (A régit Chudik 355.5-tel tartotta.) Még egy kísér­lete volt, s a 202.5 kg is sikerült! Ezzel az általa tartott 200 kg-os lökéscsúcsot is a múltnak adta át. Új összetett csúcsa pedig 365 kg. A bajnoki címet a Tatabányai Bányász három év után vissza­hódította a Csepeltől. A Magyar Népköztársaság 1973. évi felnőtt súlyemelő csapatbaj­noka: Tatabányai Bányász (Holcz­­reiter Sándor, Földi Imre, Skoflek Mihály, Szőke Ernő, Stark And­rás, Kránitz István, Hanzlik Já­nos, edző: Ablonczy Dániel) 2699.10 kg, 2. Csepel SC (Kris­tóf, Szvitók, Ambrózi, Milián, Hor­váth Gy., Burányi, Tasnádi) 258­8.8 kg, 3. Kinizsi Húsos (Ke­rekes, H­riszt­ó, Pávai, Szilárd­, Iriss, Horváth K., Karner) 2511.10, 4. Testvériség 2445.70, 5. Hala­dás VSE 2336.10, 6. Oroszlányi Bányász 2780.20, 7. Pécsi MSC 2226.70, 8. MAFC 2130.95, 9. Bp. Honvéd 2115.85. A MAFC és a Bp. Honvéd ki­esett az I. osztályból. RÖPLABDA MNK A férfimezőnyben még minden lehetséges Döntő szakaszához érkezett a röplabdázók Magyar­­ Népköztársa­sági Kupája. A május óta tartó vetélkedés után a férfiaknál már csak a négy legjobb, a kupavédő Csepel, a bajnok U. Dózsa és a múlt évi két finalista, a Bp. Hon­,­véd és a Bp. Spartacus van ver­senyben. A nőknél biztos, hogy nem ismétlődik meg a múlt évi döntő, mert a négyszeres MNK- védő és háromszoros bajnok M­M már az elődöntőben ellenfelül kapja a Bp. S­partacust — tavaly ők ket­­ten játszottak a döntőben a ku­páért —, míg a másik ágon az U. Dózsa és a Vasas Izzó van ver­senyben. Mialatt az újpesti lila-fehérek Bukarestben a belügyi spartakiá­­bon öregbítik röplabdázásunk hír­nevét, addig kedden délután a Sportcsarnokban már eldől, hogy a férfiaknál és a nőknél is me­lyik csapat kerül az egyik ágról az MNK döntőjébe. A másik ágon csak november 28-án játsszák le mind a férfi-, mind a női mérkő­zést. A Bp. Spartacus — Bp. Honvéd mérkőzésen bizonytalan csak a továbbjutás kérdése, mert az ezt követő NIMK Bp. Spartacus talál­kozón aligha lehet kétség, hogy Gerhardtné és társai ezúttal is könnyen kiharcolják a győzelmet. A férfiak összecsapásához elég annyit megjegyezni, hogy az őszi bajnoki idényben a piros-fehérek a szövetkezetiek otthonából hozták el a két pontot, méghozzá, úgy, hogy játszmát sem vesztettek. Ta­tárék ezzel szemben 3:0 arányban legyőzték a bajnok VI. Dózsát. Kovács Endre és Porubszky Lász­ló edző már kijelölte a pályára lépő kezdő hatost. Bp. Honvéd: Kovács, Polányi, Kasziba, Forgó, Urbán, Petrekanits, Bp. Sparta­cus, Tatár, Lantos, dr., Kovács L., Bánfai, Bogár, Nagy J. LEGÚJABB 4:4 ÉS 7:1 A szovjet jégkorong-válogatott Tamperében kezdte meg idei eseménydús nemzetközi műsorát. Bobrov együttese azonban kény­telen volt döntetlennel megeléged­ni az utóbbi időben sokat fejlő­dött és ezúttal is jól játszó finn válogatott ellen. A finn csatárok a szovjet védelmet áttörve, több­ször megtalálták a kapu felé vezető utat. A jelentések szerint a szovjet csapatból Harlamov, Petrov és Mihajlov játszott ki­emelkedő formában. Finnország—Szovjetunió 4:4 (1:2, 1:0, 2:2), Tampere, 9000 néző. A második mérkőzésen javított a szovjet válogatott és a Helsin­kiben lejátszott visszavágón nagy­arányú győzelmet aratott. Szovjetunió — Finnország 7:1. ♦ ÖKÖLVÍVÁS. Hivatásos harmat­súlyú mérkőzés. Johannesburg. Arnold Taylor (d.-afr.) a 14. me­netben kiütéssel győzött Romeo Anava (mexikói) ellen és ezzel megszerezte súlycsoportja világ­­bajnoki címét. MEGÉRKEZETT A BREGENZ Vasárnap este megérkezett a Tatabányai Bányász szerdai lab­darúgó KK-beli ellenfele, az oszt­rák Bregenz Vorarlberg. A vendé­gek Budapesten a Sportszállóban helyezkedtek el, s csak szerdán utaznak Tatabányára, a mérkőzés színhelyére. EDZÉSEN — Most lazítunk egy kicsit, itt jó árnyék van... VÍZILABDA A Ferencvárosé a kupa Második az OSC, harmad­i a Bp. Spartacus, negyedik a Bp. Honvéd Vasárnap a Tüzér utcában ját­szották le az MNK harmadik he­lyéért a Bp. Spartacus —Bp. Hon­véd mérkőzést, amelyen Sparta­­cus-győzelem született. Este a Sportuszodában a kupáért mérkő­zött az FTC és az OSC. FTC-OSC 4:1 (0:0, 2:0, 2:0, 0:1) V: Kőnigh. FTC: Steinmetz — Balla, Kásás, Ipacs, Győri, Köve­cses, Wiesner. Csere: Szellő. Ed­ző: Goór István. OSC: Kovács dr. — Bodnár dr., Sudár, Hámori, Windisch. Szívós, Konrád III dr. Edző: Mayer Mihály dr. A gólok sorrendje: Kásás, Ipacs, Kásás (4 m-ből), Wiesner, Vin­disch (4 m-ből). Az első negyedben egy-egy em­berelőnyös helyzethez jutott mind­két csapat. Mindkettő kihasználat­lanul is hagyta. Néhány másod­perccel a befejezés előtt Wiesner látványos csavarlövését Kovács védte. A második negyed 20. másod­perce meghozta az első gólt. Ká­sás távoli ejtésénél Kovács kissé elaludt, és a labda a hálóban kö­tött ki. A Ferencváros valamivel lendületesebb volt, ha ezen a nagy iramú mérkőzésen ezt meg lehet állapítani. Wiesnert vissza­húzásért kiállította a játékvezető. Hámori lövését azonban Steinmetz védte. Győré és Ipacs ragyogóan fordult le, és emberhátrányból Ipacs megszerezte a második fe­rencvárosi gólt. Ezután szépítési lehetősége akadt az OSC-nek, mert 4 métereshez jutott. Konrád lövését Steinmetz hárította, a já­tékvezető újra dobatta, mivel a kapus a gólvonal előtt állt. A kö­zönség tüntetni kezdett, a ferenc­városi játékosok azonban igen sportszerűen nyugalomra intették szurkolóikat. A megismételt bün­tetőnek Hámori állt neki, és úgy járt, akárcsak Konrád. Steinmetz ismét hárított. Ez, ha lehet, még inkább meghozta a közönség biz­tatását. Nagyszerű mérkőzést lát­hattunk. A harmadik negyed elején Szí­vós harcolt ki 4 méterest, de Kon­rád ezúttal sem talált a hálóba. Később Konrád 5 méterről, telje­sen tiszta helyzetből lőhetett, Steinmetz azonban bravúrral há­rított. A Ferencváros javára ítélt a következő támadásnál 4 méte­rest a játékvezető, s Kásás nem hibázott. (3:0). Ezután az OSC támadása rossz átadáson akadt el, az ellentáma­dásnál­­Wiesner ejtett és Kovács csak beljebb segítette a hálóba a labdát. 4:0). Kásást állították ki. Konrád azonban emberelőnyös helyzetből azonban a kapufára lőtt. A negyedik negyedben Bálla harmadik kiállítása után Szellő állt be. Ezután Vindisch lőtt tiszta helyzetből, de talán már unalmas is ismételni: Steinmetz ezúttal is hárított. Nem sokkal a mérkőzés befejezése előtt a har­madik négymétereshez jutott az OSC. Vindisch lőtte, és ezúttal gól is lett. Ritkán látható nagyszerű mér­kőzés volt. Igazi kupadöntő. A Ferencváros lendületesebb, ötle­tesebb játékával megérdemelten nyert a három emberelőnyt és két 4 méterest kihagyó, valami­vel fáradtabbnak tűnő OSC el­len. A találkozó után Barna Jó­zsef, a Magyar Úszó Szövetség al­­elnöke adta át Kásás Zoltánnak, a Ferencváros csapatkapitányának a kupát. Bp. Spartacus—Bp. Honvéd 4:2 (1:0, 1:1, 1:1, 1:0) Tüzér u. V: Nád­ai. Bp. Spar­tacus: Molnár — Felkai, György, Magas, Hámori II, Szabó, Ke­mény. Edző: Bolvári AntaL Bp. Honvéd: Hauszler — Molnár. Tóth E., Kucsera. Deák. Hídvégi. Dávid. Cs: Fehér. Fonó. Edző: Brandi Jenő. A gólok sorrendje: Magas. Tóth, Kemény, Fehér. Magas. Magas. A harmadik helyért vívott mérkőzés lényegesen jobb vol , mint a szombati döntőbe jutá­sért játszott két találkozó. Mind­két kapu előtt sok helyzet ala­kult ki, bár ezúttal is néhány­szor ,­ordító­­ gólhelyzetben pon­tatlanul továbbították egymás­nak a játékosok a labdát. Az első negyedben a Honvédből Híd­véginek és Kucserának volt egy­­egy helyzete, a Spartacusból pe­dig Magas akár két gólt is sze­rezhetett volna, azonkívül is, amit egy kapu előtti kavarodás után Hauszler kapujába juttatott. A második negyedben egy-egy em­berelőnyös helyzet utáni gól szü­letett és itt is kimaradt néhány gólhelyzet. A Honvéd lendülete­sebben támadott, a Spartacus vi­szont a kapu előtt volt ötlete­sebb. A harmadik negyedben cserélt a Honvéd, bejött Fehér és Fonó, és mint ahogy az már az utóbbi mérkőzéseken történt, Fe­hér rögtön gólt is ért el. Egy percre rá Magas ,,látványos” sza­bálytalanság után juttatta a lab­dát a hálóba, amit a játékvezető meglepetésre gólnak ítélt. Az utolsó játékrészben a sokat moz­gó Magas volt ismét eredményes. Sportszerű találkozó volt,, mind­össze háromszor kellett a játék­vezetőnek kiállításhoz folyamod­nia. A hat gólból négy akcióból született. Molnár ezúttal is ra­gyogóan védett, és ez nagyban hozzájárult a Spartacus győzel­méhez. Kitűnt: Molnár. Magas. Felkai. Kemény. 411. Dávid. Kucsera. MŰKORCSOLYÁZÁS A DOHÁNY, LÉNART-KETTŐS NEGYEDIK Leningrádban nemzetközi mű­­korcsolyázó- és jégtáncversenyt rendeztek, amelyen magyar ver­senyzők is indultak. A nőknél a szovjet Olenyeva győzött, Hor­váth tizennegyedik lett. A férfiak­nál a szovjet Kovaljov lett az első, Joó a tizenötödik helyen vég­zett. A jégtánc ugyancsak szovjet sikert hozott: a Garanyina, Zavo­­zin-kettős lett az első. Dohány, Lénárt-kettősünket a negyedik leg­jobbnak értékelték a pontozók. NÉPSPORT 7 VÍVÁS KÉT GYŐZELEM AUSZTRIÁBAN Nemzetközi párbajtőr versenyt rendeztek az osztrák fővárosban. A győzelmet dr. Terék (Bp. Hon­véd) szerezte meg az osztrák Lin­­ner előtt. Csapatban a HVS Wien győzött, a Bp. Honvéd második . Salzburgban szintén nemzet­közi versenyre került sor, ame­lyen Sas Márta szerezte meg az elsőséget az osztrák Rad Wings­­meier és a dán Madsen előtt. (MTI) MNK A HÉT SPORTESEMÉNYEI TÖBB NAPOS Egész h­éten: Az V. Dózsa Bukarestben szerepel a röp­labda belügyi spartakiábon.. Hétfő — szerda: Befejeződik az Énekes István ökölvívó em­lékverseny. Kedd —szombat: Nemzetközi fedettpályás teniszverseny Stockholmban, magyar indulók­kal. Péntek —szombat: Női kézi­labda-válogatottunk két mér­kőzést játszik Lengyelország­ban. Szerda —vasárnap: Kezdődik az országos egyéni női sakk­­bajnokság (befejeződik novem­ber 27-én). Péntek — vasárnap: Budapest nemzetközi egyéni tornászbaj­­noksága. II. osztályú súly­emelő CSB Budapesten. Szombat—vasárnap: Az I. osztályú serdülő tornász CSB döntője Budapesten. Nemzet­közi egyéni tornászverseny az NDK-ban, magyar indulókkal. Teljes forduló a labdarúgó NB II-ben. Mechlovits asztalitenisz emlékverseny Budapesten. Tel­jes forduló a teke NB I-ben. Megkezdődik a küzdelem a szabadfogású birkózó CSB-ért. KEDD A röplabda MNK-ért: M­M — Bp. Spartacus női és Bp. Hon­véd—Bp. Spartacus férfita­lálkozó. SZERDA A labdarúgó BEK-ért: U. Dózsa —Benfica a Megyeri úton. A labdarúgó UEFA Ku­páért: Bp. Honvéd —Lokomotív Plovdiv Kispesten. A labdarúgó KK-ért: Tatabánya —Bregenz Tatabányán. Ausztria—Magyar­­ország ifjúsági válogatott lab­darúgó-mérkőzés Eisenstadtban. NB I-es labdarúgó-csapataink barátságos mérkőzései. A férfi kosárlabda KEK-ért­: MAFC — Olümpiakosz. Tarányi kötött­fogású birkózó emlékverseny Budapesten. A kosárlabda NB I-ben BSE—TFSE női rang­adó. PÉNTEK A férfi kosárlabda BEK-ért: Csepel—Tirana találkozó Cse­pelen. SZO­MBAT A labdarúgó NB I-ért: Va­sas—Videoton. A férfi kézi­labda BEK-ért: Bp. Honvéd — IFK Helsinki visszavágó Mis­kolcon. A kosárlabda NB I-ért: MTK- BSE női és Bp. Hon­véd—MAFC férfi találkozó a Sportcsarnokban. A röplabda NB I-ért: Bp. Honvéd—Bp. Spartacus. VASÁRNAP Az első vidéki műjégpálya felavatása Dunaújvárosban. A labdarúgó NB I-ért: Csepel Bp. Honvéd. Dorog —MTK. Ha­ladás VSE- SZEOL. Tatabánya — ZTE, SBTC —Pécs, Rába ETO—FTC. VM Egyetértés — U. Dózsa. Teljes forduló a lab­darúgó NB I B-ben. Az ököl­vívó MNK első csoportjának III. fordulója Gyöngyösön.

Next