Népsport, 1973. november (29. évfolyam, 257-282. szám)

1973-11-05 / 261. szám

XXIX. 261. ♦ 1973. november 5 BIRKÓZÁS Az FTC versenyzői kilenc első helyet szereztek Vasárnap a Játékcsarnokban 52 egyesület 273 fiatal birkózója küzdött szabad- és kötöttfogás­ban az országos serdülő bajnoki címekért. A négy szőnyegen színvonalas küzdelmeket láthat­tunk, örvendetes, hogy rendkívül magas volt a tusgyőzelmek szá­ma, és a pontozásos győzelmek­nél is sok akciónak lehettünk ta­núi. A mezőnyből az FTC spor­tolói emelkedtek ki, a két fogás­nemben összesen kilenc bajnoki címet szereztek. Meglepetést kel­tett,­ hogy a patinás birkózó­egyesületnek ismert Vasas, Bp. Spartacus és BVSC versenyzői egyetlen első helyet sem vívtak ki. Eredmények. Szabadfogás. 42 kg (12 induló). Bajnok: Kovács Béla (Ceglédi VSE, edző: Fábián Pál), 2. Botka (Pásztó), 3. Fekete­­Bajai Sí). 45 kg (9). B: Horváth Imre (Hajdúböszörmény, e.: Kin­cses Sándor), 2. Kalapács (SZVSE), 3. Kállai (Debreceni Sí). 49 kg (10). B: Gummiller Ferenc (Szombathelyi Sí, e.: Gár­donyi László), 2. Rusztán (Haj­dúszoboszló), 3. Mogyorósi (Cse­pel Autó). 53 kg (14). B.: Van­c­sík József (FTC, e.: Dudás Mik­­l­ós), 2. Ördög (Kazincbarcikai ■'vegyész), 3. Banyi (Kaba). 57 kg (17). B.: Halász Zoltán (Kaba, e.: Sarkadi Viktor), 2. Rácz (Oros­házi SÍ), 3. Szász (FTC). 62 kg (17). B.: Muharosi Zsolt (FTC, e.: Dudás Miklós), 2. Konkoly (KSC), 3. Meiszner (Dunaújváro­si SÍ). 67 kg (19). B.: Pulai László (FTC, e.: Dudás Miklós), 2. Tóth (Dunaú­j­városi ST), 3. Bé­res (Püspökladány). 72 kg (17). B.: Osváth János (FTC, e.: Dudás Miklós), 2. Németh (FTC), 3. Wessenhoffer (Soltvadkert). 78 kg (11). B.: Dezanits Zoltán (FTC, e.: Dudás Miklós), 2. Ber­­dó (FTC), 3. Rósa (Makó). Ne­hézsúly (11). B.: Netz István (Újpesti Dózsa, e.: Székely Pál), 2. Márkos (SZVSE), 3. Gál (Szé­kesfehérvári Sí). Kötöttfogás. 42 kg (11). B.: Tiger Tibor (Szolnoki MÁV, e.: Munkácsi András), 2. Balogh (Eg­ri Berva), 3. Faragó (Veszprém). 45 kg (12). B.: Szabó Lajos (ÉVSG, e.: Béres Mihály és Csáth Géza), 2. Rácz (Egri Berva), 3. Stranduky (PVSK). 49 kg (17). B.: Sós István (ÉVSG, e.: Béres Mihály és Csáth Géza), 2. Tóth (Debreceni Sí), 3. Horváth (Sz. MÁV). 53 kg (13). B.: Tóth Tibor (FTC, e.: Paulicska Bála), 2. Gyöngyi (Orosházi Sí), 3. László (Sz. MÁV). 57 kg (15). B.: Kar­­pancidisz Dimitrisz (Bp. Honvéd Sí, e.: Alker Imre), 2. Karsai (Vasas Sí), 3. Borbély (SZVSE). 62 kg (13). B.: Harmati Pál (FTC, e.: Paulicska Béla), 2. Pa­­csai (Vasas Sí), 3. Metál (Vasas Sí). 67 kg (16). B.: Konyári Zsigmond (Kiskunfélegyházi Va­sas, e.: Besze László), 2. Fórizs (Bp. Honvéd Sí), 3. Birkás (örös­­ház( Sí). 72 kg (13). B.: Nádasi Attila (FTC, e.: Paulicska Béla), 2. Ócsai (Vasas ST), 3. Kormá­­nyos (Kiskunfélegyházi Vasas). 78 kg (12). B.: Kanpesz Sándor (FTC, e.: Paulicska Béla), 2. Föl­diák (Bp. Spartacus), 3. Rose­­necker (PVSK). Nehézsúly (14). B.: Radó Antal (SZVSE, e.: Sza­bados Ernő), 2. Mihalek (Vasas SE), 3. Nagy (Egri Berva). H­p. Im­pbí ved—A&V K­tPSiftcVi 7 .3:1.5 Kellemes birkózód­élelőttöt töl­töttünk vasárnap a Bp. Honvéd Klapka utcai termében. A piros­­fehérek kötöttfogású csapata, a fogásnem újdonsült bajnoka, az ASV Rostock együttesét fogadta. Mérkőzés nélkül kezdődött. . . Vagyis a 48 kg-ban egyik csapat sem tudott szőnyegre állítani versenyzőt. Ehelyett egy soron kí­vüli találkozót iktattak a prog­ramba a rendezők — a 62 kg­­ban: bajnokink, Lakatos András 12:4-re legyőzte a rostocki Man­­delhofot. A csapatpontokat még csak ez után kezdték osztogatni. Hetet a magyar együttesnek — sorozat­ban­ Gr^sz Deffkét, Molnár Ov. pe­dig Ri­elitert tusolta az első mé­retben. A 62­ kg-ban Kollarik 1­1 :1-re fel­érte az NDK-b­’vinksé­­nve^t Schwarzot. Kocsis J. ^-odukolta a r­ap legszebb akció­jét: 3­3-as állásnál félkaros hát­­húzótt el Grabowskitól, g l°gvő7te. Kocsis F. és Juhász — akik ez­úttal már csak vendégként bir­kóztak a Bp. Honvéd színeiben — a vártnál nehezebb győzelmet arattak: Kocsis Kossovot 3:2-re győzte le, míg Juhász is csak a hajrára melegedett be, s végül 8:4-re verte Eisenbergert. Goda ellenfél nélkül győzött. 7:0! A hidegzuhanyról Pércsi ..gon­doskodott”, a második menetben ..rászaladt” Vogelgesand válldobá­­sára — és két vállra feküdt. . . A nehézsúlyban Csatári alaposan kifárasztotta a jó húsz kilóval ne­hezebb Bollenhagent. A magyar bírók — talán vendégszeretetből? — nem javasolták a nagydarab rostocki legény jogos leléptetését, így maradt a döntetlen, s ezzel a Bp. Honvéd 7.5:1.5 arányban­­nyert. _ ... Lothar Metz, az NDK olimpiai bajnok birkózója, a rostocki együttes bírója elmondta, hogy az ASV máris meghívta a Bp. Hon­védot Rostockba, ahol jövőre — március 2 — 3-án — nagyszabású nemzetközi viadalt rendeznek. Mi evés induló A Borsod megyei Birkózó Szö­­veteg I. o. országos kötöttfogású versenyén 13 egyesület 46 birkó­zója indult. Eredmények: 48 kg: 1 Homolya (DVTK). 52 kg: 1. Káló (Vasas), 2. Tóth (Kinizsi Hú­sos). 57 kg: 1­ Sárosi (Nagykő­rös), 2. Piricz (DVTK), 3. Don­­csecz (Vasas). 62 kg: 1. Szűr­ő Vasas), 2. Kiss J. (Bp. Honvad), 3. Kiss I. (Vasas). 68 kg: 1. Ba­rát­h (Vasas), 2. Torna F. (Vasas), 3. Szombati (DVTK). 74 kg: 1. Torna M. (Vasas), 2. Seres I. (Kiskunfélegyháza). 82 kg: 1. He­gedűs M. (Vasas), 2. Berd( (DVTK), 3. Pétsy (Vasas). 90 kg: 1. Sélyei (Vasas). 100 kg: 1. Svá­ban (Jászapáti), 2. Kovács (Üi­­p°sti Dóssa), 3. Kovács (Szondy SE). Nehézsúly: 1. Farkas (Va­sas), 2. Edrényi (Újpesti Dózsa). A nehézsúly dön­tött Vasárnap délelőtt Debrecenben a Bocskai SE rendezésében ke­rült sor az I. osztályú szabadfo­gású birkózó csapatbajnokság el­ső fordulójának három mérkőzé­sére. A találkozók közül elsősor­ban az FTC—DVSC összecsapá­son láthattunk igazi szabadfogá­sú birkózást. Az FTC —Bocskai SE mérkőzés közepes színvonalat hozott. A Bocskai SE a 48 és az 52 kg-ban nem indított verseny­zőt. A DVSC —Bocskai SE talál­kozón igen jó mérkőzést vívott a 62 kg-ban Lázár és Sándor. A 90 kg-ban a vezető Deák ellen Fazekas a 8. percben sérülés miatt visszalépett. Az FTC —DVSC mérkőzésen az 57 kg-ban Idei a 4. percben tusveszélyes helyzet­ben vállsérülése miatt feladta a mérkőzést az erőteljesebben küz­dő Jámborral szemben. A 82 kg­­ban P. Nagy ellenfél nélkül győ­zött, mert az FTC vezetői az if­júsági Tarnayt, bár az 74 kg­­ban mérlegelt, a 82 kg-ban ne­veznék. Ez szabálytalan, ifjúsági versenyző csak saját súlycsoport­jában indulhat, feljebb nem. A 90 kg-ban Deák ügyes lábkulccsal már az első percben kétvállra fektette Kispétert. A 100 kg-ban Kovács J. legyőzte Giczit. Ekkor 4.5:4.5-re állt a mérkőzés. A ne­hézsúlyban dőlt el a találkozó, a 7. percben a debreceni Lajos egy pillanatra kihagyott, Balla ezt kihasználta és kétvállal győzött. Eredmények: FTC — Bocskai SE 6:2. Vezette: Palócz, Kassai, Szé­kely. Győztesek: Szigeti ellenfél nélkül. Frauenberger e. n.: Szé­les, Fehér, Tamay, Vígh, ill. Fa­zekas, Péter. A Gál—Skóbel és az Urbán — Taricska mérkőzés kettős leléptetéssel fejeződött be. DVSC — Bocskai SE 8:1. V: Palócz, Kas­sai, Székely. Gy: Inczédi, Rádi (mindkettő e. n.), Jámbor, Fodor T., Sári. P. Nagy, Deák, Kovács J., ill. Sándor. A Lajos- Taricska mérkőzés kettős leléptetéssel vég­ződött. FTC —DVSC 5.5:4.5. V: Palócz, Kassai, Székely. Gy: Szi­geti, Gál, Széles, Fehér, Balla, ill. Jámbor, P. Nagy e. n., Deák, Kovács J. A Vígh — Suba mérkő­zés döntetlen lett. A csapatbajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 2 2--------18 : 2 4 2. FTC 2 2--------11.5:6.5 4 3. DVSC 2 1—1 12.5: 6.5 2 4. Szondi SE 2 1— 1 9.5: 9.5 2 5. U. Dózsa 2 1—1 6.5:12.5 2 6. Orosházi Sp. 2----------2 5 :15 — 7. Bocskai SE 2----------2 3 :14 — ÚSZÁS Nagy érdeklődés mellett ren­dezte a Budapesti Úszó Szövetség idei, utolsó területi béka-sereg­szemléjét, vasárnap délelőtt és délután a Sportuszoda fedett me­dencéjében. Szinte kivétel nélkül valamennyi versenyszámban óriási mezőnyök gyűltek össze, és nem volt ritka a 6—8 futamos szám sem. A nagy mennyiségi javulás természetesen minőségi fejlődést is hozott, és a győzelmek, vala­mint a helyezések sorsa csak szo­ros párharcokban dőlt el. Számos fővárosi egyesület mellett az eg­riek képviseltették magukat (ők tartoznak ehhez a területhez) és két számban a győzelmet is meg­szerezték. Ami a résztvevő klu­bok sorrendjét illeti: a Bp. Spar­tacus és az OSC 4 — 4, az egriek mellett a Bp. Honvéd 2 győzel­met aratott. A szövetkezetiek kü­lönösen a fiúknál számítanak szinte egyeduralkodóknak, míg az orvosegyetemiek legifjabbjai való­sággal taroltak a lányok számai­ban. Fiúk. 200 m gyors: 1. Rékási (Bp. Spartacus) 2:44.6, 2. Énekes (Bp. Spartacus) 2:45.9, 3. Hege­dűs (Vasas) 2:50.6. 100 m pil­langó: 1. Énekes (Bp. Spartacus) 1:24.2, 2. Hegedűs (Vasas) 1:32.6, 3. Kiss (OSC) 1:36.9. 100 m hát: 1. Gledura (Egri Sí) 1:27.6, 2. Rékási (Bp. Spartacus) 1:29.6, 3. Énekes (Bp. Spartacus) 1:30.6. 100 m mell: 1. Dorkó (Egri Sí) 1:40.5, 2. Hegedűs (Vasas) 1:40.9, 3. Váradi (Egri Sí) 1:42. 4x33 1/3 m vegyes: 1. Énekes (Bp. Spartacus) 1:59.9, 2. Hegedűs (Va­sas) 2:00, 3. Rékási (Bp. Sparta­cus) 2:08.9. 4 x100 m vegyes vál­tó: 1. Bp. Spartacus 6:16.5, 2. Egri Sí 6:17.3, 3. OSC 6:41.8. Lányok. 200 m gyors: 1. Du­nai (OSC) 2:52.2, 2. Gulyás (Bp. Honvéd) 2:53.2, 3. Kákos (OSC) 3:01.7. 100 m pillangó: 1. Kákos (OSC) 1:40.5, 2. Szeip (Vasas) 1:42.1, 3. Kovács (Bp. Honvéd) 1:43. 100 m hát: 1. Dunai (OSC) 1:29. 2. Kákos (OSC) 1:30.1, 3. Kálmán (Bp. Honvéd) 1:30.7. 100 m mell: 1. Gulyás (Bp. Honvéd) 1:39.1, 2. Kákos (OSC) 1:39.2, 3. Szeip (Vasas) 1:42.8. 4x33 1/3 m vegyes: 1. Dunai (OSC) 2:04.6, 2. Kákos (OSC) 2:07.3, 3. Szeip (Vasas) 2:09.5. 4x100 m vegyes­váltó: 1. Bp. Honvéd 6:26, 2. OSC 6:41.5, 3. Vasas 6:44.6. TORNA Magya­roltán nyert (Folytatás az 1. oldalról.) zen, de aztán annál lelkesebben tapsolhatott a közönség Magyar és Molnár szál­lójának. Miután egy­forma pontszámmal álltak az élen, izgatottan várták Mol­nár ugrása után a pontozók ér­tékelését. Magyar ugrásának íve maga­sabb volt, és megérdemelten kapott 2 tizeddel többet, így újabb aranyéremmel gyara­pította gyűjteményét. Az utolsó „vegyes” forduló­ban szép női talajgyakorlatokat és kevésbé sikeres férfi korlát­munkát figyelhettünk meg. Itt üdítő kivétel volt Magyar gya­korlata (9.50). Molnár, aki ezen a szeren az élen állt és meg­szerezhette volna második arany­érmét, sokat bizonytalankodott, rontott és csak R.70-et kapott. Császár Mónika talajon gyönyö­rűen előadott gyakorlatával megelőzte Medveczkyt és így végeredményben egyik összetett bajnoknak sem sikerült min­den szeren megszereznie a győ­zelmet. Érdemes volt megvárni a dél­utánba átnyúló verseny végét, mert az utolsó szeren, a nyúj­tón is izgalmasan alakult a küz­delem. Molnár és Bánrévi azo­nos pontszámmal állt az élen és közel azonos volt gyakorlatuk erőssége. Bánrévi egy tizeddel jobbat ért el pontosabban kivite­lezett duplaszaltós lóugrásával. De a nevető harmadik Magyar lett, aki 9.65-öt és vastapsot aratva mindkét ellenfelét meg­előzte. A Magyar Népköztársaság 1973. évi mesterfokú bajnoksága sze­renkénti döntőinek eredménye. Nők. Lóugrás. Bajnok: Medvecz­­ky Krisztina (Vasas, edzők: Lan­­tosné Ducza Anikó és Ecseky Kálmán) 18.925, 2. Nagy Zsuzsa (BSE) 18.775, 3. Császár Mónika (Bp. Postás) 18.700, 4. Bánfai (Bp. Spartacus) 18.650, 5. Matu­lai Zsuzsa (Bp. Spartacus) és Figlár Gabriella (Bp. Honvéd) 18.525. Felemáskorlát. Bajnok: Med­veczky Krisztina 18.050, 2. Eger­vári Márta (Bp. Honvéd) és Csá­szár Mónika (Bp. Postás) 18.800, 4. Szommer (BSE) és Kelemen (Bp. Honvéd) 18.675, 6. Matulai (Bp. Spartacus) 18.475. Gerenda. Bajnok: Medveczky Krisztina 19.050, 2. Kelemen Már­ta (Bp. Honvéd) 18.575, 3. Bán­fai Ágnes (Bp. Spartacus) 18.550, 4. Császár 18.300, 5. Gál (Vasas) 18.125, 6. Bundzsák (Vasas! 17.000. Műszabadgyakorlat. Bajnok: Császár Mónika (Bp. Postás, ed­ző: Kovács Lászlóné Balikó Györgyi és Tamás Csaba) 19.025, 2. Medveczky Krisztina 10.775, 3. Nagy Zsuzsa 18.725, 4. Bán­fai 18.700, 5. Kelemen 18.425, 6. Matulai 18.250. Férfiak. Mfiszabadgyakorlat. Bajnok: Molnár Imre (Újpesti Dó­zsa, edző: Balek Géza és Bordán Dezső) 18.600, 2. Tihanyi Endre (FTC) 18.325 3. Magyar Z. (FTC) 17.950, 4. Polszter (V. Izzó) 17.900, 5. Don­áth (TFSE) 17.325, 6. Berkes­ (U. Dózsa) 17.650. Lólengés. Bajnok: Magyar Zol­tán (FTC, edző: Vígh László) 19.400, 2. Molnár Imre 18.775, 3. Sivadó János (TFSE) 18.475, 4. Bánrévi (Bp. Honvéd) 18.300, 5. Polszter 17.875, 6. B. Kiss (V. Izzó) 17.825. Lóugrás. Bajnok: Magyar Zol­tán 18.725, 2. Molnár Imre 18.525, 3. Tihanyi Endre (FTC) 18.000, 4. Polszter 17.975, 5. Reggel (FTC) 17.750, 6. Donáth 13.125. Gyűrű. Bajnok: B. Kiss István (V. Izzó, edző: Farkas Béla) 18.050, 2. Magyar Z. 18.425, 3. Bíró István (Bp. Honvéd) 18.350, 4. Molnár Imre 18.200, 5. Bánrévi 18.050 6. Ziszisz (Bp. Spartacus) 17.150. Korlát. Bajnok: Magyar Zol­tán 13.950, 2. Békés István 18.425, 3. Molnár Imre 18.325, 4. Cser (V. Izzó) 17.875, 5. Donáth 17.575, 6. Polszter 17.100. Nyújtó. Bajnok: Magyar Z. 18.825, 2. Bánrévi Imre 18.600, 3. Molnár Imre 18.500, 4. B. Kiss 18.175, 5. Cser 17.900, 6. Molnár István (V. Izzó) 14.700. A bajnokság befejező aktusa­ként átadták Magyar Zoltánnak, a legeredményesebb férfiverseny­­zőnek az 1971-ben alapított Ke­­rezsi Endre vándorserleget. TERMESZETJÁRÁS Békék­­ minden mennyiségben„Vándor, vidd hírül...” A résztvevők özönlöttek. Bu­dapestről és vidékről. Vonattal, autóbusszal, gépkocsival közelí­tették meg a napfényben fürdő tisztást. Sokan közülük, például a harmincegy soproni „vándor”, már szombaton hajnalban útra keltek, hogy leróják kegyeletü­ket. Vajon mi késztette erre az embereket? Schmider Magda, a nyugdíjas műtősnő, aki a BTSZ és a Tu­rista Magazin nyílt túrájával jött Pilisnyeregre, így fogalmazta meg a választ: — Számunkra a kirándulás, a túrázás minden évben április 4-én kezdődik és novemberben a pilisnyergi tisztáson ér véget. E két túrán azokra emlékezünk, akik életüket áldozták értünk. Tenyei Lászlót, a Komárom megyei Természetbarát Szövet­ség elnökét sokan állták körül, fiatalok és idősebbek. — Tudjátok-e, hogy ilyenkor, november elején tulajdonkép­pen mire is emlékezünk? — kérdezte. Választ nem kapott, talán nem is várt, mégis lassan idézni kezdte a múltat. — Ismeritek-e a thermopilei szoros történetét? Mert itt sok száz évvel később megismétlő­­dött a történelem. Klastrom­­pusztától északkeletre, 580 mé­ter magasan, minden lakott helytől órajárásnyira áll Buda­pest thermopilei szorosa, amely­ben egy maroknyi hős megtette a lehetetlennek látszót, ezreket feltartóztatott. Itt, a Pilisnye­regben, az Esztergom—Dobogó­kő—Pomáz útvonal felett egy szovjet rohamszakasz 16 embere megakadályozta a fasiszták Bu­dapest felé induló ellentámadá­sát. Volt közöttük egy 18 éves gimnazista, Tyihon. Pufók, pi­ros arcú, hirtelenszőke fiú. Két­szer lent járt a klastrompusztai turistaházban hírekért, élele­mért. A nyolcadik napon, ami­kor egy német páncélos meg­próbált az irtáson át a dorogi szovjet frontvonal hátába ke­rülni, az erdőben a tank után szaladt és kézigránáttal meg­semmisítette. A védelmi harc utolsó napján esett el, amikor a németek végső kísérletet tet­tek, hogy leszámoljanak a Pilis védőivel. Tüdőlövést kapott, s a klastrompusztai turistaház szom­szédságában temették el. A tizenegyedik nap éjszakáján, miután a 16 védő közül minden­ki megsebesült, és többen el­estek, megérkezett a szovjetek felmentő csapata... Az idős természetbarát hallga­tott egy sort, majd ezzel fejez­te be a történetet. • A dorogi bányászok a hősök emlékére emeltek e helyen em­lékművet, amelyet a magyar természetbarátok minden novem­ber elején felkeresnek, hogy le­róják kegyeletüket. • Az emlékműnél Budapest 22 kerületéből, s az ország több vá­rosából mintegy ötezren sora­koztak fel. Az emlékünnepség fő szervezője, Tenyei László kö­szöntötte a vendégeket, közöttük Székely Miklóst, a Magyar Ter­mészetbarát Szövetség főtitká­rát és Papp Sándort, a Komá­rom megyei Testnevelési és Sporthivatal elnökét. Ezután Gál Sándor, az MSZMP Dorogi járási Bizottságának munkatár­sa mondott ünnepi beszédet. Az emlékmű talapzatán koszo­rúkat, virágcsokrokat helyeztek el a küldöttek. Tisztelegtek a fővárosi kerületek, a megyék, a KISZ-alapszervezetek, a szocia­lista brigádok. A Magyar Természetbarát Szö­vetség ezt az alkalmat használ­ta fel arra is, hogy átadja 1973 legjobb természetbarátainak a megérdemelt kitüntetéseket, öt­venöten kapták meg a Kék túra jelvényt, négyen érdemes ter­mészetjáró, kilencen aranyjel­vényt kaptak.• Az ünnepség után a pilis­nyergi tisztás lassan elcsendese­dett. Két fiú: Kisfalvi Péter és Szilvási István skandálta e sorokat: Itt fekszünk. Vándor, vidd hírül a spár­taiaknak. Megcselekedtük, amit megkö­vetelt a haza. Varga Gyula Az emlékezők koszorúja a pilisnyergi emlékműnél ÖKÖLVÍVÁS Énekes István Az idén is, mint minden év­ben, nagy érdeklődés mellett ke­rült sor az ifjúsági ökölvívók legrangosabb hazai seregszemlé­jére, az Énekes , István emlék­­versenyre. S mint az utóbbi években annyiszor, ezúttal sem teljesültek teljesen a remények. A várt 200 körüli létszám csak­nem felére olvadt: 41 sportkör 108 versenyzője rajtolt vasárnap este a Játékcsarnokban. Örven­detes, hogy a szakosztályok több mint fele küldött versenyzőt a seregszemlére. Elszomorító it­ emlékverseny szont, hogy 16 egyesület csak egy-egy képviselőjével jelentke­zett. A súlycsoportok létszáma a papírsúlytól kezdve így alakult: 9. 7, 9, 16, 42, 15, 12, 9. 7, 6. 6. A selejtezők napján alig 200 néző előtt 9 súlycsoportban — félnehéz- és nehézsúly nélkül — harminckét pár lépett a szorító­­ba. Különösen meglepetés nél­kül, az esélyesek győzelmével fe­jeződött be az első forduló. Az emlékverseny hétfőn este 17 órakor a Jégszínház nagyter­mében 32 pár küzdelmével foly­tatódik. NÉPSPORT 5 LÉTESÍTMÉNY Tervek a levéltárból Az egykoron híres, másfél ki­lométer hosszú soproni szánkó­pálya a Károly-magaslat észa­ki oldalán épült 1924-ben, Kienzl József bécsújhelyi mér­nök tervei alapján. A pálya — és a hozzá tartozó melegedőház — építését a soproni Muck András vezette. A létesítmény a második világháborúban meg­rongálódott, s azóta használha­tatlan. A gyönyörű környezet és a remek lejtő felújításra ösz­tönözte Sopron város úttörő­­elnökségét, KISZ-bizottságát és MHSZ-szervezetét. A régi ter­veket a levéltárban megtalál­ták , és máris megkezdődött a társadalmi munka, amelyet dr Mollay Jánosné, a hegyvidéki erdészet vezetője irányít. Az úttörők, KISZ-esek és jó néhány sportszerető, idős sop­roni a napokban megkezdte a felvezető út tisztítását. A pá­lya szintezését az Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatói vég­zik, a földmunkában pedig se­gédkeznek a határőrség kato­nái és az ideiglenesen hazánk­ban tartózkodó szovjet katonai egységek komszomolistái. A Tanulmányi Erdőgazdaság és a Soproni Idegenforgalmi Ki­­rendeltség felajánlotta, hogy összesen száznegyvenezer fo­rinttal járul hozzá a felújítás­hoz. A Károly-kilátónál melege­dő házikó is épül. A „kivitele­zők” a munkát november köze­pére szeretnék befejezni. Már egy tervet is dédelget­nek a soproniak: a szánkópá­lya elkészítése után talán meg­kapják egy téli úttörő-olimpia megrendezési jogát. (Udvardi)

Next