Népsport, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-08 / 6. szám

XXX. 6. ♦ 1974. január 8. GYORSKORCSOLYÁZÁS A NŐI ÖTSZÁZ A LEGNYÍLTABB A gyorskorcsolyázók ese­ménysorozatának első állomása a szerdán és csütörtökön sor­ra kerülő, távonkénti Buda­­pest-bajnokság. A női számok tétjét fokozza, hogy a bajnok­ság egyben az első válogató verseny is az alma-atai EB-re való kiküldetésért. A legna­­yobb érdeklődés a kétségtelenül legnyíltabb szá­mot, a női 500 métert kíséri. Nem kevesebb, mint négy esé­lyese van ennek a távnak. A legutóbbi versenyeken ugyan­is Szabó, Dénes, Montskó, Nagy Judit, sorrendben válta­koztak a győztesek. Előrelát­hatólag mégis a védő Nagy Judit és — ha teljesen meggyó­gyult — a csúcstartó Dénes Zsuzsa pályázhat elsősorban a bajnoki címre. Ahogyan emel­kednek a távok, úgy csökken­nek az esélyesek. 1000 méte­ren Montskó már nem szól­hat bele az elsőségbe. Szabó, a tavalyi győztes ellen a má­sik két gyorskorcsolyázónő (el­sősorban Dénes) a siker ala­pos reményével veheti­ fel a küzdelmet. A két hosszabb tá­von, 1300 és 3000 méteren már Dénes sem tartozik a bajnok­jelöltek sorába. A jelenlegi formák alapján Nagy Judit joggal bizakodhat mindkét baj­noksága megvédésében. Klub­társnője, Szabó Mária azonban veszélyes ellenfele lehet. A férfiaknál áttekinthetőbb a helyzet. Az idei eredmények alapján a győzteseket szinte előre meg lehet nevezni , kivéve az 500 métert. Ezen a távon ugyan Tölgyesi a leg­gyorsabb, két héttel ezelőtt csúcsot is javított. Nem kizárt, azonban — akárcsak tavaly —, hogy Martos György javuló sprintformájával meglepi. A hosszabb távok közül viszont 1500 méteren Martos Györgyöt, 5000 méteren pedig Takácsot előreláthatólag semmi sem fog­ja megakadályozni a tavalyi győzelem megismétlésében. Az idényben először rendezett 10 000 méteren ugyancsak Ta­kács folytathatja 1971-ben meg­kezdett sikersorozatát. A szerdai napon a férfiak 500 és 5000 méteren, a nők 500 és 1500 méteren állnak rajthoz. A csütörtöki nap műsora: férfi 1500 és 10 000 méter, va­lamint női 1000 és 3000 m. ASZTALITENISZ Ranglistavezetők: Magos Judit és Jónyer István A Magyar Asztalitenisz Szö­vetség elnöksége hétfői ülésén jóváhagyta az 1973-as eredmé­nyek alapján összeállított férfi és női asztalitenisz ranglistát. Férfiak: 1. Jó­nyer István (Bp. Spartacus) 2026 pont, 2. Ger­gely (BVSC) 2004, 3. Klampár (Postás SE) 1640, 4. Börzsei (BVSC) 1484, 5. Tímár (Bp. Spartacus) 1440, 3. Kocsis I. (Bp. Spartacus) 1439, 7. Asztalos (Ganz-MÁVAG) 1411, 3. Faházi (Ganz-MÁVAG) 1377, 9. Belez­­nay (NÉMTE) 1314, 10. Rózsás (BVSC) 1184, 11. Bánkuti (Cse­pel) 1142, 12. Marosffy (Bp. Spartacus) 1065, 13. Kollár (Pos­tás SE) 1035, 14. Harangi ,JVSC) 970, 15. Papp (Bp. Spar­tacus) 935. Nők: 1. Magos Judit (Sta­tisztika) 2867, 2. Kisházi (Sta­tisztika) 2524, 3. Molnár (31. sz. Építők) 1494, 4. Lotailer (Sta­tisztika) 1481, 5. Hernádi (31. sz. Építők) 1407, 8. Papp (Sta­tisztika) 1128, 7. Szendy (FTC) 1105, 8. Kud­ár (Statisztika) 993, 9. Csík (Sabaria) 989, 10. Galam­bos (31. sz. Építők) 933, 11. Ju­hos (Statisztika) 914, 12. Csőke (MÁV TI) 904, 13. Zacher (VM KÖZÉRT) 869, 14. Poór (FTC) 861, 15. Ivaskó (BSE) 754. SAKK Vereséff és Sügejé Hastingsben a nemzetközi sakk­­verseny 10. fordulójában Adorján — világossal — vesztett az angol Basman ellen. Szabó László mér­kőzése az angol Miles ellen füg­gőben maradt. További eredmények: Pytel (lengyel)—Gligorics (jugoszláv) döntetlen, Keene (angol)—Tim­­man (holland) 1:0, Kuzmin (szovjet) —Stean (angol) függő, Tál (szov­jet)— Hartston (angol) 1:0, Rell­­stab (nyugatnémet) — Luttles (ka­nadai) döntetlen, Benkő (ameri­kai)—Garcia (kubai) függő. Az élcsoport: Kuzmin 7 (1), Tál és Timman 7—7, Keene 6.5, Szabó 6 (1), Adorján és Grigorics 5.5—5.5. BEK­KEK Érthetően nagy érdeklődés előzte meg a hét végi kupafor­dulót, amelyben négy magyar együttes is érdekelt volt: kettő idehaza, kettő pedig külföldön lépett pályára. A mérleg? Há­rom együttesünk is győzelemmel várhatja a visszavágót, így el­mondhatjuk, hogy röplabdázóink nem kezdték rosszul az eszten­dőt. A két hazai összecsapás, az V. Dózsa—München 1860 férfi BEK- és a Csepel—Traktor Schwerin férfi KEK-találkozó egyébként egy, már régi vita végére is pon­tot tett. Egyértelműen bebizo­nyította, hogy ez a szép, és ná­lunk már hagyományokkal ren­delkező sportág, a röplabda, ko­rántsem vesztette el varázsát, az olimpiai tévéközvetítések idején megcsodált vonzerejét. E két találkozón ugyanis, az utóbbi évek ellenkező gyakorla­tát cáfolva, nem volt hiány a tapsban, bíztatásban. A tömött lelátók ismét arról tanúskodtak, hogy a szurkolók megérzik az igazi sporteseményt! Formásmentés A Vágóhíd utcában, az V. Dó­zsa BEK-mérkőzésén biztosra mentek a szakemberek. Nos, az eredményt illetően nem is kel­lett csalódniuk, hiszen a feljö­vőben lévő NSZK-beli röplabda­­sport reprezentánsának sima le­győzése mindenképpen dicsére­tes. Nem így a nyújtott játék! A lila-fehérek nem tudták át­menteni decemberi formájukat. Csapatjátékuk akadozott, a kom­binációk hiányoztak s a védeke­zésük is elmaradt a megszokot­tól. Mégsincs ok a félelemre, bár ■— a látottak alapján — a túl­zott önbizalomra sem! A Dózsa tetemes előnyt szerzett és az egész csapat — különösen Czakó és Nagy — sokkalta többre ké­pes a szombatinál. Szükség is lesz a formajavulásra, hiszen Münchenben az ellenfél lesz otthon, s legalább 5—6 (!) ezer szurkolóra számíthat! LeF­esed's A Vágóhíd utcából Csepelre siettünk. Rossz hírrel fogadtak. „Buzek megsérült, nem játsz­hat” — morajlott végig a ter­men. A bemelegítés kezdetekor ki­derült, hogy a csepeliek kedven­ce, orvosi segítséggel, mégis vállalni tudta a játékot. Nem így a válogatottjelölt Somogyi, akinek csak a találkozó napján vették le a gipszet a lábáról. A tartalékos Csepelnek végig szüksége volt a közönség lelkes bíztatására, a Traktor Schwerin félelmetes ellenfélnek bizonyult! A teremben sokszor majdnem a mennyezetig szálltak az ellenfél feladásai, s az ilyen magas lab­dáknál nagyon nehéz kiszámíta­ni, mikor kell elrugaszkodnia a sáncnak a leütés hárítására. Az NDK-beliek félelmetesen tuda­tos, kombinatív játéka néhány­szor kizökkentette a vasgyária­kat, de szerencsére hamar túl­jutottak a hullámvölgyeken. A lelkesedés, az akarat, a szív se­gítette hozzá a csepelieket, hogy magasabbra ugorjanak, mint a néha riasztó magassági fölény­ben lévő ellenfél. Buzek ismét óriásit nyújtott, akárcsak a fiatal, balkezes ütő, Daróczi, valamint a rutinos Mé­szöly helyére beálló Bánáti, aki főként a mezőnymunkát javítot­ta fel. A közönség pedig­­ csodála­tos volt. Űzte, hajtotta Buzeké­­kat, akik ezúttal elérhetetlen labdákért is futottak, vetődtek, dobták magukat. A lelkesedé­süknek köszönhetik, hogy leg­alább a visszavágóig gondredő­­ket csaltak Manfred Heine edző homlokára. Csupán... a műsorközlő „újí­tásával” nem tudunk egyetérte­ni. A mikrofon nem szolgálhat elfogult szurkolásra, a játékve­zetői ítéletek bírálására! Kü­lföldön Le merjük írni: a MIM bécsi győzelmével már a legjobb nyolc között érezheti magát a női BEK-ben. Előre bizonyos volt, hogy a Fest SV Wien nincs egy súlycsoportban a BEK-védővel, s a negyvenperces találkozó is ezt igazolta. Az V. Dózsa női együttesének kevésbé sikerült a bizonyítás. Berlinben, a testvér Dynamo csapata váratlanul túl kemény diónak bizonyult. Az első per­cekben szabályosan lerohanta a Dózsát, s a magyar lányok nem nagyon kaptak levegőt később sem. — Nem az akarattal volt a baj — mondta a hazaérkezés után Kovács Jenő edző. — Sajnos, a döntő pillanatokban hibáztunk, akkor hiányzott a nyugalom, a higgadtság! Az azonban biztos, hogy kisebb volt köztünk a kü­lönbség, mint azt ez eredmény mutatja. Elég, ha elmondom, hogy a harmadik játszmát 3:13- as állásról nyertük... A vere­ségünk nem várt arányú, ennek ellenére nem lehetetlen a to­vábbjutás. De sokat kell nyúj­tani a visszavágón! Ez a kupaforduló, összegezve, nem sikerült rosszul, bár a vég­ső osztályzatokat csak két hét múlva, valamennyi visszavágó után lehet kiosztani. T. P. RÖPLABDA Csodálatos közönség Csepelen A 75 százalékos Negyedik a Ganz lám Befejeződött a lengyelországi Tarnobrzegben lezajló férfi kosár­labdatorna, amelyen a Ganz-MÁ­­VAG is részt vett. Eredmények: Siark­a—Legia Varsó 118:97 (64:46), Resovia Rzeszov— Ganz- MA­VAG 74:60 (35:24), Siarka— Ganz-MAVAG 85:50 (37:26). Vég­eredmény: 1. Resovia, 2. Siarka, 3. Legia Varsó, 4. Ganz-MÁVAG. JÉGKORONG Zöld-fehér gólzápor FTC—Volán 11:2 (5:1, 2:1, 4:0) Kisstadion. V: Máté, Schell. FTC: Molnár — Treplán, Ha­j­­zer II, Kereszty, Mészöly, Havrán. Csere: Szklenár, Enyedi, Farkas, Hajzer I, Póth, dr. Bikár, Deák, Földy, Gogolák, Muhr, Schilling. Edző: dr. Jakabházy László. Vo­lán: Kovalcsik — Ocskai, Né­meth, Gillán, Rétfalvi, Tasnádi. Csere: Pataki, Bánkuti, Kolben­heyer, Urbanics, Xink, Császár, Köves­, Biricskai, Farkas, Szöl­­lős, Kaidén, Kiss. Edző: Kertész József. * Gólütők: Havrán (1­ p.), Póth (2.), dr. Bikár (5.), Deák (17), Gilián (17.), Muhr (19.), Póth­­ (28.), Muhr (30.), Tasnádi (31.),­­ Kereszty (41), Mészöly (42.), dr.­­ Bikár (48.), Mészöly (56.). Kiállítás: Az FTC-nél két perc, a­ tíz perc fegyelmi + végleges fegyelmi (Treplán), a Volánnál hat perc. Már a mérkőzés második percé­ben kétgólos vezetést szerzett az FTC, s még ebben a harmadban további négy gólt lőttek a zöld-fe­hérek. A Volán játékosokon meg­látszott az utolsó két mérkőzés nagy fáradalma, s így a közepes teljesítményt nyújtó FTC könnye­dén szerezte góljait. A találkozó sportszerű légkörét a harmadik harmadban Treplán kiállítása za­varta meg, Schell játékvezető a ferencvárosi hátvédet tiszteletlen­ségért először tíz perc fegyelmi­vel, majd újabb sportszerűtlensé­gért végleges fegyelmivel sújtotta. Az U. Dózsa—BVSC mérkőzés lapunk zártakor még tartott, az eredmény a második harmad után 4:3 volt a BVSC javára. TENISZ VIDÁM VÁNDORLÓK HÉTFŐ: Vasas-teniszpálya, kétórás edzés. Gellérthegy, fu­tás. KEDD: U. Dózsa-pálya, négy­órás foglalkozás. SZERDA: TF-tornaterem, erőnléti edzés. CSÜTÖRTÖK: Gyógypedagó­giai Főiskola tornaterme. PÉNTEK: TF-tornaterem. SZOMBAT: U. Dózsa-pálya, kétórás edzés. A férfi teniszválogatott keret tagjai nap mint nap vándorolni kényszerülnek. Mindenütt csak a megtűrt vendégek. Központi létesítmény hiányában most ép­pen az U. Dózsa Németvölgyi úti fedettjének öltözőjében vár­ják, hogy felszabaduljon a pá­lya. Már fél órája várják... . Meg kell adni, a hangulatuk azért nem lankad. Sőt! Taróczy éppen Machánt ugratja. Arcán félrevezető rémület ül. — Te! Képzeld, ki kell cse­rélnem az ütőt. Eltört. — Mikor? — Nem emlékszel? A Dózsa­­díszpályán játszottunk párost, s az első játszmát az ellenfél, nyerte, 6:2-re. Már a második­ban is elhúztak... (Machán bólogat, bár látszik az arcán, hogy nem nagyon érti a történetet. Három éve játszik együtt Taróczyval, s azóta, itt­hon, nem nagyon akadtak le­győzőre.)­­ Szóval 5:2 után kaptam egy magas labdát, s fonákkal, tu­dod, ahogy szoktam, szépen, ele­gánsan belepörgettem a hálóba. Akkor vágtam először földhöz az ütőt. A következő adogatást élesen, sarokra helyeztem, de megfogták. Ismét magasan jött vissza a labda, ismét a fonákra. Ismét háló ... Akkor törtem el az ütőt. Itt, ni! (S már mutatja is Machánnak a Maxplyt. Nyoma sincsen rajta a törésnek. Robi nem is állja meg szó nélkül.­ — Nem emlékszem. Mondd, mikor is volt ez? — Ma éjjel, álmomban ... Balázsnak kimondottan sze­rencséje van. Végszóra kiürül a pálya, s ő teniszező létére elég gyorsan szedi a lábát. Meg az­tán Jákfalvi edző is a védelmé­re siet, kezdeni kell a bemele­gítést. Igaz, a december közepén megkezdődött, s az azóta tartó edzésciklus egészében is csak a bemelegítés. Az áprilisi Davis Kupára, Varsóra. Olyas­ híre­ket kaptunk, hogy Nowickiék is erősen készülnek! — Csak az a baj, hogy mind a mai napig nem tudjuk, terem­ben játszunk-e, vagy szabadban — fakad rá Jákfalvi. — Ez pedig egyáltalán nem mindegy! Ha ugyanis fedettben játszunk majd, akkor az alapozás után inkább fedettpályás versenyeken indít­juk a válogatottakat. Dehát, egyelőre, nem kaptunk választ a levelünkre. No, de sebaj! Kezd­jünk, gyerekek!­­Lazítás. Futás. Futás — sok irányváltoztatással. Ez a cél­gimnasztika az edzés talán leg­fontosabb része. Javítani kell a lábmunkát! Futás. Lazítás. Fu­tás — labdavezetéssel és sok irányváltoztatással. Taróczy, Ma­chán, Szőke, Varga, Benyik és Csoknyay lassan belejön.) — Valahol le kellett rázni a „csizmát” a lábunkról — így Be­nyik. — Hétfőn futóedzésünk volt, amerikai sprinterek edzés­módszere szerint... Baranyi bírta a legjobban! (Tényleg, hol van Baranyi? Már többször megírtuk, hogy sé­rülése után bekapcsolódott a vá­logatott edzéseibe. Ezúttal — mégis hiányzik.) — Szabolcs csak később jön — magyarázza Jákfalvi. — Ilyen­kor, amikor teniszezünk, én ját­szom vele, mert kímélnie kell a kezét.­­Közben már mindenki kezé­ben ott az ütő. Az egyik pályán ketten, a másikon négyen van­nak. Állandóan vándorolnak, cserélik a pályákat. Szaknyelven a köredzés folyik.) Befut Baranyi is. Persze, hogy van egy-két megjegyzése a do­loghoz. — Szevasztok! Látóim, megy a „vetésforgó”! Ez hamar leszedi a „csizmát” a lábatokról__ A válasz kórusban jön. „Ki érzi már ilyenkor az izomlázat? Csak aki nem melegített...” — Amíg játsztok, van még időm bemelegíteni. Talán ma már tovább teniszezhetem. At­tól függ, mikor kezdem el érez­ni a könyökömet. Sajnos, rend­szerint akkor, amikor éppen be­lejövök a játékba. Lassan me­legszem ... Taróczy rákontráz. — Tegnap, a futásnál is csak a végére jöttél bele, amikor mi már alig bírtuk szufléval... Jákfalvi kapitány sem hagy­ja szó nélkül a „trikát”. — Majd meglátjuk, szombaton és vasárnap, hogy ki bírja kö­­zületek a legjobban szufléval. Amikor egymás ellen játsztok körmérkőzést. Én, mindeneset­re, magamra vállalom a dönt­­nöki tisztet. Ahogy Baranyi a játékvezetést. De írja meg, szi­gorúan társadalmi munkában! Baranyi élénken tiltakozik. — Jobb, ha ezt nem írja meg! Én inkább szakmailag érdeklő­döm. Kiváncsi vagyok, hol tar­tanak a srácok. Érdemes-e egy­általán visszatérnem? Vagy pe­dig — irány Montreal! A kérdő tekinteteket látva, nem marad adós a poénnal sem. — Azt olvastam a Népsport­ban, hogy hosszútávfutókban hiány van! Tölgyes Péter Futás — labdavezetéssel és sok irányváltoztatással. Aki bemutatja: szőke Péter. Aki nézi: Benyik János (Záhonyi Iván felvétele) NÉPSPORT 7 KÉZILABDA Berlin, Reykjavík, Oslo és Aarhus • Hat fontos mérkőzés a VB előtt Hétfőn kora délután elutazott az NDK-ba a VB-re készülő fér­fi kézilabda-válogatottunk. Két mérkőzés után majd tovább uta­zik a csapat Izlandba, onnan Norvégiába, majd Dániába. A műsort úgy állította össze a szövetség, hogy válogatottunk összemérhesse erejét a VB ti­zenhatos döntőjének szereplői­vel. A terv azonban csak rész­ben sikerült, mert az előzetes számításokat áthúzta a váratla­nul megerősödött bolgár váloga­tott, amely, ha csak gólkülönb­séggel is, de elütötte Norvégiát a tizenhatba jutástól. A magyar válogatott kedden Berlinben az NDK válogatottjá­val mérkőzik, a visszavágót pe­dig szerdán az Odera-menti Frankfurtban tartják. Szomba­ton és vasárnap Izland váloga­tottja lesz az ellenfél Reykjavik­­ban. Ezt követően 15-én, kedden Oslóban játsszák a Norvégia— Magyarország találkozót, s a so­rozat január 17-én, csütörtökön a Dánia—Magyarország mérkő­zéssel Aarhusban ér véget. Válogatottunk a következő összeállításban utazott el a Fe­rihegyi repülőtérről. Kapusok: Bartalos, Horváth J. Mezőnyjá­tékosok: Demjén, Buday, Stiller, Vass K., Vass S, Hunyadkürti, Hertelendi, Kocsis Pál, Simó, Kovács Péter, Gubányi. Faludi Mihály, a válogatott edzője ekképpen vélekedett az elutazás előtt: — Az NDK válogatottja eggyel nehezebb „súlycsoportban” van, mint a mi csapatunk. De nem baj, hogy kétszer is mérkőzünk a február 28-án kezdődő VB egyik legnagyobb esélyesével. A többi ellenfelünk közel egyen­rangú. Biztos vagyok benne, hogy az idegenben vívott hat ta­lálkozó tovább javítja majd az együttes csapatmunkáját, tökéle­tesíti az egyes taktikai megoldá­sok végrehajtását. Válogatottunk január 19-én ér­kezik vissza Budapestre. ARANYHOMOK KUPA Kecskeméten a Városi Sport­csarnokban vasárnap 5 női és 5 férfi kézilabdacsapat részvételével megkezdődött az Aranyhomok Kupa kézilabdatorna. Az első forduló eredményei. Férfiak: Békéscsabai Előre Spar­tacus—Békéscsabai Vízmű 28:25, Szegedi Volán—Kecskeméti Épí­tők 20:15, Lajosmizse—Békéscsa­bai Vízmű 25:22, Szegedi Volán —Lajosmizse 41:11. Nők: Martfű —Szarvasi Főiskola Spartacus 10:7, Kecskeméti TE — Hódme­zővásárhelyi Spartacus 13:10, Békéscsabai Előre Spartacus— Martfű 19:6. A második forduló január 13-án, a harmadik február 3-án lesz. ­ Újabb forduló volt Óbudán Vasárnap, tovább folytatták Óbudán a Kerék utcai iskola ter­mében a férfi és női kézilabda Terem Kupát. Gólokban ezúttal sem volt hiány, egyaránt 30 — 30 gólt lőtt ellenfelének a tavaly még NB I-es Csepel és a Csömör férfi­csapata. Eredmények. Nők. Híradótech­nika—Testvériség 27:5 (8:1), TFSE—Papírfeldolgozó 18:9 (7:4), Bp. Építők—Csavargyár 17:5 (9:3), BVSC—Volán SC 9:8 (5:4), MMG—Vegyszer 11:9, DGSC —Bp. ifjúsági vál. 15:8 (6:4). Férfiak: Dunakeszi Vasutas—Budakalászi Textil 19:16 (12:10), MMG—III. ker. TTVE 21:18 (9:9), Csepel — Bp. Ifjúsági vál. 30:10 (13:5), Csömöri TSZ—Volán SC 30:24 (14:12), Telefongyár—M­AFC 23:20 (10:14 !!!), FTC—TFSE 28:15 (11:11).­­ A viadal vasárnap 8 órai kez­dettel folytatódik. A lengyelországi Opoléban be­fejeződött a férfi és női nemzet­közi kézilabdatorna. Végered­mény. Férfiak: 1. Gwardia Opole, 2. Fogon Szczecin, 3. Szondy SE. Nők: 1. Otmet Opole, 2. AKS Chorzów, 3. SC Magdeburg, 4. Dunaújvárosi Kohász. A torna legjobb kapusának járó díját a székesfehérvári Bartalos Zoltán kapta.

Next