Népsport, 1974. június (30. évfolyam, 127-152. szám)

1974-06-27 / 149. szám

2 NÉPSPORT LABDARÚGÁS OSZTÁLYOZÓ MÉRKŐZÉSEK A Várpalota mér „egyenesben”­ ­­l osztályozók II. fordulója NB I B Várpalota- Pénzügyőr SE 2:1 (1:1) Gyula, 300 néző. V: Müncz. Várpalota: Palotai — Kisber, Sír­kó, Csapó, Albu, Kun, Bertalan, Kerkai, Horváth E., Horváth L., Mártai. Edző: Terbe Benjámin. Pénzügyőr: Vörös — Kuhajda, Kajtár, Kisházi (Kovács, a 65. percben), Csekő, Fonyódi (Ha­vasi, az 56. percben), Süle, Vi­­da, Matulai, Straub, Sashegyi. Edző: Miksovszky Zoltán. A 6. percben Vida átadásával Matulai kiugrott, de Palotai bra­vúrosan hárított. Hét perc múl­va viszont már vezetett a Vár­palota. Kisházi elcsúszott, Kaj­­tárt Horváth L. kicselezte és a kifutó kapus mellett a várpalotai összekötő az ellenkező sarokba lőtt, 1:0. A másik oldalon Fo­nyódi bombázott fölé. Beszorul­tak a várpalotaiak, eg­ymás után négy szögletet ívelt be Vida. A 20. percben a k. Kisber a büntetőterületen belül gáncsolta. A 11 -est Sár­hegyi a jobb sarokba vágta, 1:1. Válto­zatos volt a játék, mindkét ka­pus sokat volt munkában. A 31. percben Kerkai ügyes cselek után — nagy helyzetben — „csőrrel” — Vörös kezébe emelt. Aztán­ Horváth L. remek lövését öklözte a mezőnybe a fővárosi kapus. Szünet után esett az amúgy is közepes színvonal, sokáig szin­te semmi sem történt. A­ 71. percben Palotai az 5-östől a 16-osig vitte a labdát. Müncz szabadrúgást ítélt. Sashegyi rúg­ta a szabadot, a labda­ 15 m-ről, a bal oldali lécről pattant a ka­pus kezébe. Még egy Straub­­fejes következett, aztán a 79. percben eldőlt a mérkőzés a bá­nyászcsapat javára. Ide-oda pat­togott a labda a­zoon belül, míg végül Horváth­­ egyből a kapu jobb oldalába „zúdította”, 2:1. A hajrában már nem tudtak újítani a fővárosiak. A találkozó nagyobb részében a Pénzügyőr SE támadott, de csatárai elszalasztották a gól­szer­zési lehetőségeket. A kevésbé tetszetős labdarúgást játszó bá­­nyászok ezúttal is góveszélye­­sebbek voltak az ellenfélnél. A második vonalban valló mara­dásnak némileg szerencsésnek mondható, az is igaz azonban, hogy tapasztalt csatáraik mindkét osz­­tályozó mérkőzésükön jó napot fogtak ki. Jó: Palotai, Süke, Csapó, Kun, 111. Matulai, Straub, Fábián István 1. Várpalota 2 2 — — 5-2 — 2. Pénzügyőr 1 — — 11-2 — 3. Kecskemét 1 — — 1 1-3 — NB III I. csoport Rákóczi SE — IM Vasas (Iklad) 2:1 (1:0). Nyíregyháza, 100 né­z­ő. V: Bana, Rákóczi, Balázs — Keveházi, Rémai, Zsámár (Gaált, Kökény, Seymann, Csapó, Rácz, Kávaiak, Kocsis (Szabi.)), Viczián. Főző: Babos L­ászló. K* Vasas: Szintén (Galbavi) — Stefkó, Ger­gely, Raffai, Barsi, Cohén II, Huszár, Vanó (Mayer II), Klenk, Mayer I. Gohér I. Edző: Bárká­­nyi Tibor. Az ikladi csapat egy­ségesebb volt, végig fölényben játszott, csatárai azonban a sok jó helyzetből csak egyet tudtak értékesíteni. G: Kavalák,­ Szabó, ül. Raffai. Jó: Balázs, Rémai, Kökény, Szabó, ill. Stefkó, Go­hér I. Huszár. 1. Rákóczi SE 1 1--------2-12 2. ÉGSZÖV 1 1 - - 0-0 2 3. IM Vasas 2------2 1-2-Megjegyzés: Az ÉGSZÖV—Ik­lad mérkőzésen a két pont sor­sa 0:0-ás eredmény után 11-es rúgásokkal (5:3) dőlt el az ÉG­SZÖV javára. Egri Vasas — HÓDGÉP SE (Hód­mezővásárhely) 3:0 (1 :0). Sopron, 100 néző. V: Maróti. Eger: Tóth — Bóta, Sípos, Mezei, Csapó (Molnár), Zágo­nyi (Prommer), Princzes, Zajácz, Patkós, Hevér, Beraxa. Edző: Csizmarik Imre. HODGSP: Békefi — Kató, Sisa, Rárósi II, Rárósi I. Rummer (Bar­­tucz), Szatmári, Varga (Rárósi I), Tóth, Balogh, Patócs II. Edző: Kecskés István. Jobb csatár játé­kával — helyezés alapján — akár nagyobb arányban is nyerhetett volna az egri csapat. G: Beraxa, Hevér, Patkós. Jó: Hevér, Beraxa, Mezei, ill. Rárósi I, Balogh. Zalaszentgróti Spartacus—Le­hel SC (Jászberény) 0:0. 11-es gólok aránya 4:3 a Zalaszent­­grót javára. Sopron, 100 néző. V: Barna. Zalaszentgróti Németh — Szakonyi, Erdősi, Zab, Kiss, Simon, Laskai, Fischer, Bog­nár, Fábián, Bognár (Beledi). Edző: Tatár Lajos. Lehel: Vasas Karkusz, Sárközi, Nagy, Ká­­tai. Hajdú, Bacher, Lukácsi, Gergely (Urbán), Sánta, Marczis. Edző: Pecha Bertalan. Hatalmas küzdelem. 70 percig nyomasztó fölényben játszott­­a Lehel, 2 — 3 percenként óriási helyzetkihagyá­­sokkal. A gól nélküli hosszabbí­tás után a zalaiak 4:3 arányban értékesítették a 11-eseket. Az eredményes végrehajtók: Simon, Bognár, Fetscher, Fábián, ill. Va­sas, Kátai, Bacher. Jó: Németh, Szakonyi, Bognár, ill. Sárközi, Gergely, Karkusz. 1H. csoport Királdi Bányász—Pécsi ETC 2:0 (1:0). Cégiék, 100 néző. V: Bor­sos. Királd: Zsupennyó — Szilá­gyi, Papp, Fehér, Demján, Lup­­kovics, Kristály (Puchner), Újvá­rosi I, Kasza, Gulyás, Nagy. Ed­ző: Szendrei Béla. PETC: Sass — Kozma, Bárácz, Aradi, Dvonszki, Németh, Bíró, Görgényi, Gyurko­­vics, Radó, Palotai (Hajós). Ed­ző: Dara János. A PETC a me­zőnyben többet támadott, de a kapu előtt csatárai nem találták fel magukat. A Király jól kihasz­nálta helyzeteit. G: Kasza, Nagy. Jó, Zsuponyó, Papp, Újvárosi I. A PETC-ből senki sem emelhető ki. Tuzséri MEDOSZ—Thury SE 1:0 (1:0). Cegléd, 100 néző. V: Nagy G. Tuzsér: Révész L. — Révész Z., Tóth Á., Szűcs, Maczkó, Tóth I J., Tóth II J., Kazuska, Köblös, Révész B. (Hegedűs), Révész D. Edző: Móré László. Thury SE: Lov­­kó — Vörös, Berán, Sulyok, Lisz­­tóczky, Németh F., Pásztor (Sego­­vics), Tóth, Hegedűs, Józsi, Jánó. Edző: Tóth György. Időnként nyo­masztó fölényben játszott a Thu­­ry SE, de a lelkesen és tömören védekező Tuzsér sikeresen védeke­zett. A győztes gól a 2. percben esett.­G: Tóth II J. Jó: Révész S., Tóth Á., Révész D. ill. Berán, Já­nó, Németh. IV. csoport: Pápai Textiles — TFSE 4:2 (3:1). Szombathely, 150 néző. V: Maczkó I. Pápa: Dekovics — Horváth Z., Áldozó, Nagy, Hor­váth B., Varga, Gáti (Vörös), Pa­lusa: Benkő, Szűcs, Gáspár. Ed­ző: Szabó Sándor. TFSE: Patak­falvi — Nádori (Piros), Hor­váth, Marácz, Csopaki, Antal (Petróczi), Csáki, Kindornay, Ri­gó, Szapor, Gellei. Edző: Halász Sándor. Az első 20 percben a pápai együttes jól kihasználta a TF védelmének megingásait. Ez­után feljött a főiskolás csapat és több biztos helyzetet hagytak ki játékosai. G: Benkő, (2), Gáspár. Áldozó (11-esből), Ill, Gellei, Kindornav (11-esből). Jő: Deko­­vics, Áldozó, Varga. ül. Marácz, Szapor. Vasas Ikarus —Pásztói KSE 3:1 (1:0). Szombathely, 100 néző V: I­ambert. Ikarus: Kohut — Ki­rály, Hacskó, Zadarics. Varga, Hoffmann, Kovács L. (Bodó), Ja­niga (Vigh), Baráth, Postás, Sza­bó. Edző: Szász Dénes. Pásztó: Kelemen — Sípos, Tari, Barta, Balogh. (Almási), Bazsó, Győr (Smolek), Sándor. Maksó, Alapi, Dóra. Edző: Tóth István. Az utolsó negyedórában dőlt el a mérkőzés az Ikarus javára! A 87. percben Bodó kiállítva. G: Baráth (2), Szabó, ill. Alapi. Jó: Racskó, Hoffmann, Baráth, Sza­bó, ill. Barta, Sándor. VL csoport MOFÉM Hubertus—Bátaszéki VSK 3:1 (0:0). Kecskemét, 100 né­ző. V: Alföldi. MOFÉM: Fekete — Rácz, Székács, Major, Szimhardt, Pausits (Dominer), Pápai, Mezei, Varga, Sztojka (Mészáros), Feny­vesi. Edző: Kozári Imre. Báta­­szék: Pénzes — Pomsár, Aradi, Hollóssi, Topor, Makk, Kovács, Zágonyi (Hartony),­­ Holacsek, Tóth I (Péter), Kaposi. Edző: Tóth János. Közepes színvonalú mérkő­zésen szünet után a MOFÉM jól használta ki helyzeteit. G: Mé­száros (2), Fenyvesi, ill. Kovács. Jó: Rácz, Székács, Pápai, Mezei, ill. Pomsár, Aradi, Topor. Kilián FSE— Kiskunfélegyházi Vasas 4:0 (2:0). Kecskemét, 300 néző. V: Nagy B. Kilián FSE: Varga — Bartos, Nagy L. Hol­­ler, Molnár, Nagy A., Plausin, Tóth, Hegyesi, Kerepesi, Szaba­dos (Török). Edző: Halász Jó­zsef. Kiskunfélegyháza: Gulyás — Iványi L., Sahin, Horváth, Szegő, Varga (Lantos), Dongó Rigó, Farkas, Patyi, Iványi II (Tóth Cs.) Edző: Lantos János. A minden részében jobb szol­noki csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött. G: Mol­nár (2), Hegyesi, Tóth. Kiállítva a 62. percben Bartos. Jó: Varga, Nagy A., Tóth, Molnár, ill. Sa­­hin, Szegő, Horváth. 1. Kilián FSE 2 2 — — 7-1 4 2. K.­félegyh. 2 1 — 13-4 2 4. MOFÉM 2 1 — 13-4 2 4. Bátaszék 2 — — 2 2-6 — Kaposvári Vasas—Edelényi Bá­nyász 4:1 (0:1, 1:0, 1:0, 2:0). Ko­márom, 300 néző. V: Somlai. Ka­posvár: Rácz — Eryes, Pataki, Túli, Matán, Poór, Fülöp, Biró, Herbel, Burcsa, Laczkovics. Edző: Csanda István. Edelény: Molnár — Németh, Kósa, Takács (Stark), Kristóf, Kállai (Géher), Bodnár, Márton, Mat­iszák, Bacsó, Kalász. Edző: Káli István. Az első fél­időben az Edelény játszott fö­lényben, a második játékrészben azonban elfáradtak a borsodi játé­kosok és ettől kezdve a Kaposvár irányította a mérkőzést, de csak egyenlíteni tudott a rendes játék­időben. A hosszabbításban az edelényi csapat összeroppant. G: Herbel (2), Laczkovics, Fülöp, 111. Kristóf. Jó: Matán (a mezőny legjobbja), Herbel, Laczkovics, 111. Bodnár. Lőrinci Fonó —Dózsa SE 0:0. 11-es rúgásokkal (3:1) a Lőrinci Fonó győzött. Zalaegerszeg,­ 100 néző. V: Albert. L. Fonó: Hu­ra­­csek — Angelmann, Bakos, (Joó), Kemerle, Vágner (Csík), Sebők, Katona, Szilágyi, Karába, Pásztor, Flórián. Edző: Füles György. Dózsa SE: Kun — Raf­fai, Nemes, Verbőczi, Szatmári, Halász, Tímár, Berki, Barsi (Csizmadia), Cseh,­ Klement. Ed­u, csoport:­ző: Berta József. A Dózsa SE csatárai — 120 percen át — so­rozatban hagyták ki a helyzete­ket, az ezután következő bünte­tőrúgásokat viszont a Fonó hasz­nálta ki jobban. Kemerle, Se­bők, Katona, ill. Csizmadia ér­tékesítette a 11-eseket. Jó: Ke­merle, Sebők, ill. Verbőczi, Tí­már. KISTEXT —VCS Gépgyár 4:1 (2:0). Zalaegerszeg, 100 néző. V: Halász. KISTEXT: Perendi — Já­nosi, Pócza, Darázs, Nagy Gy. Török, Nagy F., Manikász, Sze­­mei, Majszki, Leitenbohr. Edző: Majszíki János. Vörös Csillag: Sza­bó — Lovászi, Harcsik, Pelsőczi, Dina, Sípos, Komjáti, Kállai, Gráb (Kincses), Hódosi (Angyalo­si), Illés. A KISTEXT a helyzetek­­ kihasználásában jobb volt. G: Török (2, mindkettőt 11-esből), Nagy F., Majszki, ill. Kincses. Jó: Darázs, Nagy G., Nagy F., Tö­rök, ill. Pelsőczi, Hódosi. 1. Kapos. Vasas 2 2 — 2. Répcelak 1— — 3. Edelény 1 — — -8-14 1 3-4 - 1 1-4 - 1. Pápai Text. 2. Ikarus 3. Pásztó 4. TFSE 2 2---------7-4 4 2 1 - 15-4 2 2 1 - 15-5 2 2-------2 4-8-V. csoport 1. Egri Vasas 2 2 — — 5-1 4 2. Lehel SC 2 1-14-0 2 3. Zalaszt­-grót 2 1—1 1-2 2 4. HÓDGÉP 2-------2 0-7-1. Lőrinci Fonó 2 2 — — 6-2 4 2. KISTEXT 2 1 — 15-4 2 3. VCS Gépgyár 2 1 — 14-6 2 4. Dózsa SE 2 —2 3-6 — VII. csoport 1. Tuzsér 2 2 — — 7-3 4 2. Thury SE 2 1-14-3 2 3. Királd 2 1 - 15-6 2 4. PETC 2 — — 2 2-6 — VII. csoport NB II BVSC-IIKE Fűzfői AK 2:1 (1:1) Sze­kszárd, 500 néző. V: Ems­­berger. BVSC: Mocsári — Her­­czeg, B. Nagy, Mokalisz, Sasvári, Aranyosi, Ferenc, Nagy G., Törő­­csik, Kazsányi, Olasz, Kaszás. Ed­ző : Mezei György. Fűzfő: Takács Ti — Kiss, Balatoni, Búza, Kere­kes, Gers­már, Molnár, Zaharo­­vics (Takács I. a szünetben, Szmulai, a 70. percben), Bogáti, Csukás, Fehér. Edző: Galgóczi Ottó. Az első perc végén Gerstmár 20 méteres, nagy erejű lövését védte Mocsári. Az 5. percben már a BVSC vezetett. Törőcsik átadásá­val Aranyosi kitört és 12 mé­terről a bal sarokba lőtt, 1:0. A 18. percben Kaszás kapott remek labdát, a balszélső elment védő­je mellett és 5 méterről, nagy helyzetben, a kapu mellé gurított. A 24. percben Bogáti 20 méteres szabadrúgása után Mocsári szög­letre ütötte a labdát. Bogáti ível­te be a szögletet és Molnár egy tévésről a hálóba vofozta a lab­dát. 1:1. A 23. percben Kaszás át­játszotta a fűzfői védelmet. 8 mé­terről lőtt, a labda azonban a ki­futó Takács n-ről az üres kapu mellé perdült. SZÜNET UTÁN egy ideig változatos volt a küz­delem. A 63. percben Nagy G. átemelte a labdát Takács n-n, de Balatoni a gólvonalról felszabadított. A 67. percben La­zsányi kiugratta Nagy G.-t.­ aki 13 méterről védhetetle­­nül lőtt a jobb sarokba, 2:1. A gól után kiegyenlített mezőnyjáték folyt. A 88. percben a fővárosi csapat növelhette volna előnyét. Nagy G. elől Kiss, a kaputól 2 méterre, a lövés pillanatában mentett. Közepes színvonalú mérkőzésen a BVSC végig kulturáltabban játszott és helyzetei arányán akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna. A fűzfői tes bemutatkozása csalódást kelett A BVSC csapatából Aranyosi, Herczeg, B. Naev, Mokalisz, míg a Fűzfő együtteséből Kerekes, Fe­hér és *Korszmár teljesítménye di­csérhető Fekete László 1. Volán 1 1 - - 2-1 2 2. PVSC 2 1 - 13-3 2 3. Fűzfő 1--------1 1-2 - XXX. 149. ♦ 1974. június 27 NSZK-Jugoszlávia 2:0 (1:0) Düsseldorf, 68 000 néző. Vezet­te: Marques (Brazília), (Ango­nesa — Olaszország, Perez — Peru). NSZK: Maier — Vogts, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner — Bonhof, Overath, Wimmer — Hölzenbein, Mül­­ler, Herzog. Jugoszlávia: Marics — Bul­jan, Muzsinics, Katalinszki, Radzsiabdics — Obiak, Surjak, Acsimovics — Popivoda, Kará­szi, Dzsajics. Csere: Wimmer­ helyett Hoe­­ness a 70. percben Holzenben­­ helyett Flohe a 75. percben. Dzsajics helyett Fetkovics, Ob­iak helyett Jertkovics, mindkettő a 80. percben. Góllövő: Breitner a 38. perc­ben, Müller a 78. percben. Szögletarány: 8:5 (4:1) az NSZK javára. A jugoszlávok kezdtek, de­ az első helyzet a 4. percben a ha­zaiak előtt adódott. Bonhof 11 m-ről gólhelyzetben kapu mel­lé lőtt. Ezután hosszú­ perce­kig mezőnyjáték következett, nagy harc folyt a középpályán. A 14. percben Overath egy sze­relés után nem értett egyet a játékvezető döntésével, rálegyin­­tett, ezért sárga lapot kapott. A 25. percben Dzsajics beadását Surjak 12 m-ről kapu fölé fe­jelte. A 27. percben Dzsa­pcs felvágta Vogtsot, 18 m-re a ka­putól. Overath bal külsővel kö­zépre nyeste a szabadrúgást, Bonhof 15 m-ről a jobb kapu­fa mellé fejelt. Egy perc múl­va Herzog beadását Müller le­vette Wimmernek, de a közép­pályás 6 m-ről, nagy helyzet­ben, ballal a bal kapufa mellé lőtt. A 33. percben Vogts fel­lökte Surjakot, sárga cédulát kapott. Mindjárt utána Buljan kapta meg a sárga cédulát, mert felvágta Herzogot. A 38. percben megszerezte a vezetést az NSZK. Breitner 22 m-ről a jobb felső sarokba lőtt. 1:0 SZÜNET UTÁN a hazaiak támadtak többet. A 61. percben Hadzsiabdics is sár­ga lapott kapott, mert felvágta Hölzenbeint. Egyre nagyobb fö­lénybe került az NSZK. A 78. percben Hoeness beadását Mül­ler a földön fekve öt méterről a kapu közepébe gurította. 2:0 Helmut Schön erre a ta­lálkozóra alaposan átszer­vezte csapatát. Kimaradt a kezdő csapatból Cullmann, Grabowski és Hoeness is. Nos, az átszervezett gárda elég nehezen lendült­­já­tékba. Noha többet kezde­ményeztek már a mérkőzés első felében is, de a szívó­san védekező jugoszlávok kapujára nem sok veszélyt jelentettek támadásaik. Ke­veset s pontatlanul lőttek. A jugoszlávok játéka túlságo­san is leszűkült a védeke­zésre, sok átadással, s csak igen lassan tudtak a házi­gazdák tizenhatosáig el­jutni, onnan tovább pedig alig-alig. Ehhez sem elég csatáruk, sem kellő lendü­letük nem volt. A gól után fokozatosan jött bele az NSZK válogatottja, s főleg szünet után már sok gyors, veszélyes akciót vezetett, míg ellenfele továbbra is lassú, körülményes s átütő erő nélküli játékot produ­kált, s egy pillanatig sem tudta kétségessé tenni az NSZK győzelmét. Az NSZK kapuját Maier biztos kézzel őrizte. A védelem magabizto­san­ jól játszott. Elegáns volt Beckenbauer, kemény, s határo­zott Vogts és Breitner. Az utóbbi teljesítményének értékét gólja növeli. A középpályások fokozatosan lendültek bele, itt Overath és Bonhof játszott át­lagon felül. Mindkét szélső gyors volt, Müler, ha nem is játszott jól, de végül csak beko­tort egy gólt. A csereként be­állt Hoeness is lendületes volt. A jugoszlávok kapusa, Marics, most nem volt a szokott­an magabiztos. A köz­vetlen védelemben elsősorban a két szélsőhátvéd teljesítménye érdemel dicséretet, Oblak, míg el nem fáradt, sokat szorgosko­dott a két tizenhatos között. Surjak a középpályán kevésbé volt hasznos, Acsimovics ügye­sen cselezett, de most hiányzott belőle a robbanékonyság. A csatárok mérsékelten játszot­tak, különösen Dzsajics és Ka­rászi. B­razília—NRK 1:0 (0:0) Hannover, 59 000 néző. Vezet­te : Thomas (walesi) (Babacan, török; Boskovics, ausztrál). Brazília: Leao — Ze Maria, Luis Pereira, M. Marinho, F. Marinho — L. Paulo Cesar, C. Paulo Cesar, Rivelino — Val­­domiro, Jairzinho, Dirceu. NDK: Croy — Kische, Bransch, Weise, Watzlich — Hamman, Lauck, Kurbruweit — Hoffmann, Sparwasser, Streich. Csere: Hamman helyett Irm­­scher a szünetben, Lauck helyett Löwe a 67. percben. Góllövő: Rivelino a 62. perc­ben. Szögletarány: 5:2 (5:1) az NDK javára. Unalmas játszadozással teltek a percek. Feljegyezni való ese­mény szinte alig akadt, kivé­telt képezett­­ a sárga lapok története. No, de mielőtt ezt elkezdte volna „osztogatni" a walesi játékvezető, Valdomiro 35 m-ről küldött szabadrúgá­sát a vetődő Croy kifejelte a jobb alsó sarok elől. A 13. percben Hamman kapott sárga lapos figyelmeztetést, mert F. Mariinihót felvágta, majd Jadr­­zinho rúgta meg Weisét, ugyan­csak sárga lap járt érte, ezt követően C. Paulo Cesar Hof­­man ellen szabálytalankodott — újabb sárga lap. Unalmas, eseménytelen volt a játék, gyakran hangzott fel a fütty. A 35. percben Bransch lövését szögletre ütötte Leao, majd 4 perccel a befejezés előtt, F. Marinho fölé vágta a labdát. SZÜNET UTÁN élénkeb­b lett a játék. A 62. percben szabadrúgáshoz jutottak a kaputól 20 m-re a brazilok. Rivelino állt a labda mögé, lö­vésének pillanatában a sorfal­ba beékelődő játékostársa leha­jolt, és azon a résen a kapu bal oldalába bombázott a középpá­lyás. Itt Az NDK rohamozni kezdett. A 74. percben Dirceu sárga lapos figyelmeztetést kapott, mert nem engedte elvégezni az ellenfélnek megítélt szabadrúgást. C. Paulo Cesar hagyott­­ nagy helyzetet, majd a 84. perc­ben Strech kapott sárga lapos figyelmeztetést utánra gátért. A 88. percben Hoffmann az 5-ös sarkáról nagy helyzetből a kapu fölé lőtt. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés első félideje csa­lódást okozott, mert mind­két csapat a biztonságos vé­dekezést tartotta szem előtt. Támadást alig kezdeményez­tek. Szünet után fordulat következett be, mindkét együttes erősített, nagyobb volt az iram, gyorsabb és sokmozgásosabb a játék. A brazilok egy mesterien be­gyakorolt szabadrúgás­figurából érték el a gólju­kat. Az NDK csapata ez­után saját játékát játszot­ta — amit kezdettől fogva kellett volna —, még inkább felgyorsította a játékot, bát­rabban kezdeményezett, de a brazilok most már ügyesen tartották a labdát. A brazilok közvetlen védelme­­ nagyon hi­­tet magáért, különösen F. Ma­rinho, aki főleg szünet után szélvész gyorsasággal tört elő­re, de nagyon tetszett a na­gyon rutinos és ésszerűen ját­szó Ze Maria is. A csapat kar­mesterének ezúttal Rivelino bi­zonyult, ördöngösen cselezett, sokat fáradozott, jó labdákat adott és gólt lőtt. L. Paulo Ce­sar szünet után sok támadást indított. A csatárok élükön Jairzinhóval sokat egyéniesked­­tek. Az NDK kapujában Croy nem tehet a gólról. A csapat egyik erőssége Weise volt, nagyon jól rombolt, tartotta Jairzinhót és támadás­­indításokra is telt az erejéből. Bransch is sokat segített neki. A középpályások közül Kruc­­juweit emberfogásával tűnt ki leginkább, de sokat is vállalt magára, nagy területen játszott. Elöl csupán Hoffmann gyakori helyváltoztatása, harcossága ér­demel dicséretet. Hollandia—Argentína 4:0 (2:0) Gelsenkirchen, 50 000 néző. Vezette: Davidson (skót). Hollandia: Jongbloed — Suur­­bier, Ilaan, Rijsbergen, Krol — Jansen, Neeskens, Van Ha­­negem — Rep, Cruyff, Rensen­­brink Argentína: Carnevali — Wolff, Perfumo, Heredia, Sa — Squeo, Telch, Houseman — Balbuena, Yazalde, Ayala. A holland válogatott változat­lan összeállításban állt ki az argentinok elleni mérkőzésre. Az argentinok a három sárga lap miatt nem szerepeltették Babingtont, helyette Squeót, a Racing 26 éves játékosát állí­tották be a csapatba. A találkozó előtt egy órával vihar tört ki. Sok eső zuhogott a gyepre, így amikor elkezdődött a játék, elég mély volt a ta­laj. Az idő viszont már kellemes volt: 21 fok. A mérkőzés előtti viharhoz hasonló viharos holland táma­dások futottak az argentin ka­pu felé mindjárt a kezdés után. A vezető gól a levegőben lógott,­­ s a 10. percben egy nagyszerű­­ támadás után be is következett,­­ Rensenbrink indult, van Hane-­­ gemnek adott, aki a jó ütemben­­ kiugró Cruyff elé tálalt. Cruyff állva hagyta az argentin védő­ket és belőtte első gólját a vi­lágbajnokságon. Itt Az argentinok teljesen megzava­­­­rodtak­. A helyüket állandóan változtató hollandok között so­hasem tudták, kit fogjanak. A 25. percben Jansen második szöglete után a hátvéd Krol lőtt a hálóba. 2:0 Óriási különbség mutatkozott a két együttes között. A hollan­dok a játék képe alapján a fél­időben akár 4 góllal is vezethet­tek volna. A legnagyobb helyze­tüket a 14. percben Rensenbrink hagyta ki, Jansen átadását mel­lel átvette, de közelről elhibáz­ta a lövést. A végeredmény 4:0 Hollandia javára. L­engyelország—Sv­éedország Stuttgart, 50 000 néző. Vezet­te: Barreto (uruguayi). Lengyelország: Tomaszewski — Gut, Gorgon, Zmuda, Szy­­manowski — Kasperczak, Deyna, Maszczyk — Lato, Szarmach, Gadocha. Svédország: Hellström — An­­dersson, Nordquist, Karlsson, Grip — Bo Larsson, Tapper, Grahn , Torstensson, Edström, Sandberg. A két európai együttes össze­csapására Ericsson és Górski szövetségi kapitány is változta­tott. A svédeknél az Uruguay elleni mérkőzésről hiányzott Tapper újra szerepet kapott, s jobb szélre Magnusson helye­ 1 :0 (1:0) re a Bayern München csatá­rát, Torstenssont állították. A lengyeleknél a védelem válto­zott meg, Musial nem ját­szott, s szerepét a hátvédsor­ban a Haiti ellen csereként már szerepelt Gut, az Oda Opole tagja vette át. Idegesen kezdtek a csapatok. Négy perc alatt a két együttes két gólerős szélsője, Sandberg és Lato hagyott ki nagy hely­zetet. Gyors játék alakult ki, hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A 14. perc­ben szöglet után Lato fejese a kapufa belső éléről pattant ki a másik oldalon. Tomaszewski nehezen hárította Edström lö­vésszerű beadását. A svédek enyhe fölényt harcoltak ki. A 27. percben Torstensson előtt nyílott gólszerzési lehető­ség, de fölé bombázott. Nem csökkent az iram. Már-már úgy látszott, hogy az első félidő gól nélkül végződik, amikor egy korszerű támadás végén Gut a kapu elé ívelte a labdát, Szar­mach lefejelte, és a berobbanó Hajó közelről nem hibázott. A végeredmény 1:0 Lengyel­­ország javára.

Next