Népsport, 1974. június (30. évfolyam, 127-152. szám)

1974-06-27 / 149. szám

XXX. 149. » 1974. június 27._________________________________________ KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSAINK ÉS KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÓINK JELENTIK „A skót futball feljövőben... ” Tízezer lelkes szurkoló ünne­pélyesen fogadta a hazatérő skót válogatott csapatot Glasgow­­ban és olyan riadalme tet­et ren­dezett, mintha derék északi szomszédaink megnyerték volna a világbajnokságot. Az a tény, hogy a gárda két héttel a döntő előtt érkezett vissza, nem na­gyon érdekelte az álomvilágban élő tömeget. A veretlen soro­zatot komoly sikerként könyv­el­ték el és a főszereplők nyilat­kozatai is tele vannak büszke elkeseredettséggel. Orm­ond, a szövetségi kapi­tány ezt mondta: ,,A­­játékveze­tők ütöttek el bennünket a to­vábbjutástól. Mi azonban meg­mutattuk a világnak, hogy a skót futball feljövőben van és komoly szerepet fog játszani a soro­z következő Európa-bajnok­ságon.” Denis Law: „Nevetséges az a rendszer, amely attól teszi függővé a továbbjutást, hogy ki milyen arányban püföl el egy afrikai csapatot.” Billy Bremner: „Későn ébredtünk fel, túl nagyra becsültük ellenf­eleinket, és kissé óvatos, tartózkodó taktikát alkal­maztunk. Ha továbbjutottunk volna, meg is nyerhettük volna a VB-t.” Ha... ha... Íja... — ennek a kis szónak a fontosságát nem kell elemeznem a magyar olva­sóknak. Ha minden veretlen csa­pat benne lenne az utolsó nyolc­ban, akkor Belgiumnak és Ma­gyarországnak is helye lenne s ott. Ha Máltát jobban megver­ték volna Benéék, akkor ugye­bár. .. Józanul nézve: a skótok, habár hősiesen harcoltak, sok-sok hi­bát követtek el. Előkészületük nem volt kifogástalan. Jons­tone-t és Bremnert majdnem hazaküldte Ormond a VB rajtja előtt, rakoncátlankodásért. A játékosok — edzés helyett! — egy napot azzal töltöttek, hogy lekaparják cipőikről az ADIDAS jellegzetes csíkjait­­, mert az a cég nem ígért nekik elég pénzt. Zaire ellen, a 2:0-ás vezetés tudatában lefékeztek, érthetetlen módon húzták az időt, ahelyett, hogy javítottak volna az élet­halált jelentő gólkülönbségen. Skócia sohasem verte még meg a brazilokat, de a félidőben már Ormondnak tudnia kellett vol­na, hogy ettől a brazil csapat­tól nem kell annyira tartani és nyugodtan lehet támadó szellem­ben játszani. A jugoszlávok elleni mérkőzés nagyon nehéznek ígérkezett, hiszen csak két pont segített volna a brit, labdarúgást képvi­selő „sógorokon”. Ennek ellené­re megint 4—4—2-t játszottak. Jordán jóformán egyedül har­colt elől,­­ a középpályások rit­kán jöttek fel segíteni. Nem volt második hullám, a széleket nem használták ki és minden labdát Bremnerre játszottak. Amikor Karászi gólja után végre a skó­tok rájöttek, hogy nincs veszte­ni valójuk, alaposan megzavarták a jugoszláv védelmet! Van persze pozitívum is. Mind a négy Leeds-játékos — Har­­vey, Bremner, Lorimer, Jordan — kitűnően szerepelt, a csapat­szellem javult, s a skótok végre felfedezték, hogy nem szabad kisebbségi érzéssel kifutni a pályára. Ormond már bejelen­tette, hogy erre a gárdára fog­ja építeni az Európa-bajnokság­­ra készülő csapatát Leslie Vernon . LONDON „A hiba a klubokban van...” Az olasz labdarúgás átélt már keserűbb csalódásokat is VB-n, de a vereség mindig fájó, és Olaszországban, ahol a labdarú­gás közügy, milliókat foglalkoz­tat, a stuttgartihoz hasonló csú­fos kudarc nem múlhat el nyomtalanul. A vita, az önvizs­gálat és a vádaskodás megindult már a lengyelek ellen elvesztett mérkőzés órájában . . Mi az oka a mélyen vára­kozás alatti szereplésnek? Kit kell vádolni? A játékosokat, a vezetőket? Vagy mélyebben, az olasz labdarúgás egész rendsze­rében, felfogásában van a hiba? Egy bizonyos: a diadalmas időszak, amelynek csúcspontja a mexikói ezüstérem volt, a hosszú veretlenségi sorozat, amelynek alapján az olasz vá­logatottat mindenütt a világ lab­darúgásának élvonalához számí­tották, lezárult. Vegyük sorra a véleményeket! Mit mond mindenekelőtt az el­ső számú felelősnek tartott szakvezető, Ferruccio Valca­reggi? Szerinte a csapat a há­rom mérkőzésből még a lengye­lek ellen mutatta a legjobb já­tékot, de a kiesés a balszeren­csén is múlott. Több gólt kel­lett volna rúgni Haitinak, és akkor továbbjutottak volna.­­.Akárhogy nézem, ha újrakez­deném a munkát, a válogatást, ugyanígy csinálnék mindent.. Edzési módszereink, játékfelfo­gásunk akkor is ugyanez volt, amikor győztünk. Most azért bírálja mindenki, mert kikap­tunk ... Az alapvető hiba a klu­bokban van, ott kellene változ­tatni, de arra a szövetségi ka­pitánynak nincs hatalma...” — mondja. Valcaregga nem mond le, de felkészült arra, hogy a szövetség esetleg felbontja szerződését. A lemondás gondolatával foglalko­zik viszont Franchi, a szövet­ség elnöke, aki kizárólag , az UEFA vezetésének kívánja szen­telni ezentúl idejét. A sajtó — mint rendesen — a fentieknél sokkal szókimondóbb: az olasz válogatott sem erőn­létben, sem játékfelfogásban nem állta ki a versenyt az at­­létikusabb, gyorsabb, korszerűbb lengyelekkel, mint ahogy nem állta volna a hollandokkal és az NDK-beliekkel szemben sem — írják a lapok. Valcareggi (de a klubok több­sége is — és ebben igaza van a kapitánynak) még mindig a szoros emberfogásos védekezés­re, az ebből indított meglepetés­­szerű ellentámadásra építik a játékot. Ezt már kiismerték mindenütt, ezt már felváltotta a posztok nélküli, egyaránt vé­dekező és támadó játékosokra épülő labdarúgás, amely persze nagyobb fizikai felkészültséget igényel. Valcareggi a régi sémá­ra — és a régi játékosokra épí­tette csapatát. Kulcsemberei: Burgnich, Facchetti, Rivera, Mazzola, Riva — ugyanazok, akik Mexikóban kivívták a si­kert. Az olasz csapat átlagélet­­kora 30 év. A legmagasabb volt a VB mezőnyében. A kulcsem­berek fizikailag már nem képe­sek ugyanarra, mint négy évvel ezelőtt Valcareggi nagy rutin­jukban, tapasztalatukban, tech­nikájukban bízott. Ez azonban nem érvényesült, mert a játé­kosok fáradtak voltak, alig áll­tak a lábukon. Egy nehéz baj­noki idény volt a hátuk mögött. A bajnokság befejezése előtt a szövetségi kapitány nem hívhat­ta össze őket. Az olasz csapat szélsők nél­kül, öt belső csatárral játszott — hangzik a további vád. Sem Mazzola, sem Riva (a 7-es és 11-es mez viselői) nem szélsők, mindketten más taktikai felada­tot láttak el. Valcareggi váltig hangoztatja, hogy a 21 legjobb játékost vitte magával a VB-re Ez azonban csak részben igaz. A keret a Juventus, az Inter és a Milan játékosaira épült (ame­lyek idén a bajnokságban is rosszul szerepeltek). Az idei bajnokcsapat, a Lazio csak há­rom játékost adott a válogatott­nak, közülük is csak ketten ju­tottak szóhoz — egy-egy félidő erejéig. Sok szó esik a sztárkultusz­ról, a játékosok túlfizetéséről, az üzleti szellemről, a túlzott elbi­zakodottságról, egyre inkább utat tör az a vélemény, hogy a válogatottnak meg kell sza­badulnia a „kedvencektől” , és az elavult sémáktól. Nagyobb gondot kell fordítani az atleti­­kus képzésre, a gyorsaságra. „Fiatal, korszerűen gondolkodó szövetségi kapitányra is szükség lenne ...” — mondják a fiata­labbak , a közönség egyetért velük. Magyar Péter ROMA Bánatosan jönnek ki a repülőgépből a hazaérkezett olasz váloga­tottak. Balról Rivera, a jobb oldali képen az első Mazzola (MTI, Külföldi Képszolgálat) Változott a ritmus Sok millió bolgár szurkoló szomorúan vette tudomásul, hogy legjobb labdarúgóik nem jutottak be a világbajnokság nyolcas mezőnyébe. Negyedszer voltak ott a világ legjobbjai kö­zött és negyedszer búcsúztak győzelem nélkül. Most érték el a legjobb eredményt (1—1 pon­tot szereztek a svédektől és az Uruguayiakitó­l), de az is igaz, hogy a 270 perc alatt mindössze egyszer tudtak az ellenfél kapu­jába találni, mert második VB- góljukat a holland hátvéd, Krol szerezte. A szakemberek és az újság­íróik véleménye megegyezik ab­ban, hogy sok fontos techni­kai és taktikai elem hiányzik a bolgár csapat játékából és a játékosok erőnléte sem megfe­lelő. A bolgárok talán a leg­­lassúbb futballt játszották a 16 csapat közül. A játékosok több kilóval nehezebbek a kívánatos­nál. Mladenov edző az uruguayi és a svéd mérkőzésen is védekező taktikát választott. A­­ kapu­védő Goranov, aki egyébként biztos­kezű kapus, többször hibázott. Úgy tűnik, végül is, hogy csa­patunk taktikai hibák miatt bú­csúzott el a további küzdelmek­től. Legutolsó mérkőzésünkön, a hollandok ellen egy egésze­n más csapat lépett pályára, mint az előző két mérkőzésen. A világbajnoki búcsú után valamennyi bolgár edzőnek el kell gondolkoznia azon, hogy a ritmus a labdarúgásban is meg­változott. Emil Antonov SZÓFIA NÉPSPORT 3 Jeles személyiség kereste fel a jugoszláv labdarúgókat. Jo­­szif Broz Tito jugoszláv államelnök tett látogatást a csapat szál­láshelyén az NSZK elleni összecsapás előtt. Manapság mindenki agyondicséri Ronnie Hellströmöt, a svéd válogatott kapusát. Persze nem érdemtelenül. A szőke. 186 centiméter magas fiú az eddigi találkozókon remekül őrizte a svédek hálóját, akárcsak a brazil Leao, ő sem kapott még gólt. Hellström Malmőben született, s a Hammerby játékosa. Igaz, nem sokáig, ugyanis az új idényben már a nyugatnémet Kaiserslautern együttesét erősíti. — Csak a feleségem és a két gyerek miatt csinálom. Szük­ségem van a pénzre! — mondta a szenzációs reflexekkel ren­delkező, higgadt kapuvédő. Az NSZK válogatottja is szállást változtatott s északról, a malentei sportiskolából délebbre, a Dortmund melletti Kaiss­­rauba költöztek át. Annak idején a magyarok elleni válogatott mérkőzés előtt is itt laktak. Most kissé hűvösebben fogadták őket a helyiek, s nem Müllerék neveit kiabálták, hanem azt: Spar­­wasser ..., Sparwasser . .. Jan Jongbloed, az FC Amszterdam 33 éves kapusa tulajdon­képpen a véletlennek köszönhette, hogy ő az első számú háló­őre a holland válogatottnak. Michels edző korábban csak mint tartalékot vette őt számításba, de a VB előtt az argentinok elleni barátságos mérkőzésen játéklehetőséget kapott. Hadd véd­jen ő is egy kicsit! Nagyot védett. .. Akkorát, hogy Michels már nem is tudta őt kihagyni a kezdő tizenegyből. S ha egy üzlet beindul... Jongbloed hároméves szerződést kapott az Ajaxtól! Dacára a 33 évének!...­­ Kazimierz Deyna, a Legia Varsó középpályása nem csupán remekül dirigálja együttesét, hanem ő maga is gyakran vesz részt a kapuk döngetésében. S ha lő, recseg a léc, sajog a ka­pusok tenyere, s majd kiszakad a háló. Az olaszok elleni mérkő­zésen akkora gólt lőtt Zoffnak, hogy hat centiméteres repedés támadt a cipőjén. A háló állapotát nem ellenőrizték. Agaidnak, az argentinok Spanyolországból , az Atletico Madridban játszik — hazahívott csatárának ígéreteit, úgy fest, nem szabad szentírásnak venni. A negyvencentis ,,sörénnyel” rendelkező futballista az utolsó csoportmérkőzés előtt ígéretet tett arra, hogy ha továbbjutnak, levágatja a haját. Aztán to­vábbjutottak, a haj ennek ellenére nem hullott a porba. Ami­kor számon kérték korábbi ígéretét, a csatár így válaszolt: — Nem tudom levágatni a hajam, mert nem akad a világon olyan fodrász, aki bele merne vágni. Hátha még keresné is! ... Helmut Schmidt, a Német SZK új kancellárja a döntő előestéjén 800 személyes fogadást ad Münchenben a világ­­bajnokság alkalmából. A FIFA vezetői, a csapatok képviselői mellett az előkelőségek soraiban ott lesz a fogadáson Lord Kil­­lanin, a NOB elnöke is. A közmondás azt tartja, hogy egy nadrággal két lovat nem lehet megülni, ám minderre fittyet hány Rinus Michels, a hol­land kapitány. Ő pillanatnyilag még üli „mindkét lovát”. Hol­landia továbbjutott csoportjából, tehát még játszik néhány mér­kőzést. De játszik az edző újdonsült csapata, a spanyol Barce­lona is. Méghozzá kupamérkőzéseket! Most az Atletico Madrid ellen lépett pályára 80 000 néző előtt, s Rinus Michels irányítása mellett. A szakember ugyanis magánrepülőre ült, s hipp-hopp, „átugrott” Spanyolországba.­ A Barcelona nyert 2:1-re, s jogot nyert a döntőben való szereplésre. Június 29-én tehát újból el­küldik a gépet az edzőért. Az egyik csapata már döntős. A másik — még lehet. .. Az angol fogadási irodák jelenleg így látják a világbajnok­ság esélyeit: NSZK 9—4, Hollandia 7—2, Lengyelország 7—1, Brazília és Jugoszlávia 8—1, Argentína és NDK 11—1, Svéd­ország 20—1. A tengerentúliak kissé szomorúak Az Óperenciás-tengeren is túl... Csaknem minden mese így kezdődik, de néhány „Ópe­­renciás-tengeren túli” csapat számára egyáltalán nem mese az, ami a X. labdarúgó-világ­bajnokságon történt. A nyolc búcsúzó csapat közül öt tenge­reken túli és csupán három az európai... Szomorúságuk azonban föld­részhez tartozástól függetlenül — érthető. A kenguru csoda elmaradt — Csodálatos lett volna leg­alább egyszer győznünk! — só­hajtott kevéssel elutazásuk előtt Manfred Schäifer, az ausztrálok német származású labdarúgója. — Igaz, nekünk a VB előtt sem voltak különösebb illúzió­ink és most sem várnak majd bennünket otthon rothadt pa­radicsomok záporával, vagy záptojáscsővel__ Világbajnoki szereplésünket nem érezzük ku­darcnak, Ausztráliában sem tartják annak. Hiszen mi úttö­rői vagyunk ennek a szép sportágnak, és már az is nagy siker volt, hogy eddig eljutot­tunk __ Hazatérve kötelessé­günknek tartjuk, hogy még job­ban megszerettessük a gyere­kekkel a labdarúgást és NSZK- beli tapasztalatainkat is fel­használva, olyan labdarúgó­nemzedéket neveljünk fel, amely már nagyobb eséllyel in­dul majd a futball nagy nem­zetközi csatáiban. A feltételeink adottak. Kitűnő, dúsfüvű terü­leteink vannak, van labda, cipő, szerelés bőven__ Innen gazdag filmarchív anyagot és könyvtárnyi szakirodalmat vi­szünk haza, ráadásul a jövő kapcsolatainak is leraktuk az alapját. .. Csak legalább egy­szer győztünk volna — tette hozzá szomorúan —, Chile el­len, amire még az esélyünk is­­megvolt... De hát fizikai ké­pességekben és taktikában, az az igazság, elmaradtunk. Csu­pán technikailag nincs jelentős különbség köztünk és a közép­mezőny között... A pezsgő Európában maradt A chileiek még az ausztrálok elleni mérkőzésük előtt össze­csomagoltak, de nem haza ké­szültek, csupán Düsseldorfba ... — Ausztráliát legyőzzük, az NSZK megveri az NDK-t — hangoztatták. Aztán ők is pontot vesztet­tek, meg az NDK is győzött. — Minden összejött — jelen­tette ki szűkszavúan L. Alamos szövetségi kapitány és ennél többet alig-alig akart mondani. Végül annyit még hozzáfűzött nyilatkozatához: — Az időjárás is bennünket sújtott. Az auszt­rálok elleni második félidőben zuhogott az eső és az nekünk nem kedvezett__ Nyilvánvaló, hogy a lényege­sebb okok — mások. Az azon­ban biztos, hogy a FIFA-segéd­­lettel eddig jutott chilei csa­pat csak statisztaszerepet ját­szott a VB-n. Pedig ládaszám hoztak magukkal pezsgőt és vörösbort­­ ünnepelni. A rako­mányt azonban Nyugat-Berlin­­ben hagyták felbontatlanul. Ők pedig elutaztak. Már az elnök sem telefonált A haiti válogatott utolsó csa­táját nem a zöld gyepen vívta, hanem hazafelé menőben — 12 000 kilométeres légi utazása előtt — a repülőtéren. Olyan óriási túlsúlyú csomagokkal je­lentkeztek ugyanis, hogy azok elszállításától a légitársaság képviselői mereven elzárkóztak. Végül egy zenekar könyörült meg rajtuk. Jegyüket átíratták egy későbbi gépre, így zöld utat kapott a labdarúgók cso­magpiramisa. Pedig kevesebben utaztak el, mint amennyien jöttek... A doppinghasználaton kapott Jean Josephet már korábban hazaküldték, a Zoff ritka soro­zatát megtörő Sanon pedig az FC Antwerpenhez írt alá profi­­szerződést. (Igaz, kapusuk, Fran­­cillon is csak azért utazott ha­za, hogy otthon csomagoljon össze, s utána visszatérjen a TSC 1860 München csapatá­hoz.) A hazautazó gárda hangulata egyébként vegyes: 1. Büszkék arra, hogy először ők csorbították meg az olaszok tekintélyét. 2. Elkeseredettek, mert jobb eredményekben — titokban még a továbbjutásban is! — re­ménykedtek. 3. Duvalier elnök már nem is telefonált nekik, dicsé­retre tehát otthon nem számít­hatnak. „Mindent újra kell kezdeni!” Két repülőtéri kép Montevi­­deóból. Az NSZK-ba utazáskor 10 000 szurkoló szállta meg a repülő­tér környékét, éltette az induló együttest, amelynek egy-két tagja világbajnokságot ígért az uruguayiaknak. Hazaérkezéskor csupán né­hány rokon, közeli barát és az elmaradhatatlan újságírók vár­ták a gárdát, azaz, még csaló­dott szurkolók sem. Ami közben történt? Ismert. Legfeljebb nem mindenki vont le megfelelő következteté­seket. Egyes labdarúgók ta­gadják, hogy játékukban lett volna a hiba. Mások a játék­vezetőkre, a sérülésekre, a bal­szerencsére, a kihagyott helyze­tekre, a kapufákra fogják a sikertelenséget. Csupán Roberto Porta szövet­ségi kapitány őszintébb. — Világbajnoki leszereplé­­sünkből azt a tanulságot von­hatjuk le — mondta —, hogy mindent újra kell kezdeni, új alapokon. És addig nem lesz igazán jó uruguayi válogatott, amíg tagjai külföldi csapatok­ban játszanak, mint ahogy most is hét idegenlégióst kellett vá­logatottunkban szerepeltetni... Juan Masnik, a csapatkapi­tány is őszinte lett végül: — Nagyon nagy csalódást okoztunk... Bocsánatot kell kérnünk­ közönségünktől... Persze, az uruguayi lapok szerint ennyivel nincs elintézve a dolog. Búcsúzik a varázsló ? Vidinics mást ígért!” — jön­nek az első hírek Zairéből és köztük olyanok is akadnak, amelyek szerint „Vidinics va­rázslót” menesztik, mert csalód­tak „mágikus” erejében. Vidi­­nicset azonban ez nem zavarja. — A nehezén túl vagyunk — mondta. — Játékosaim kezdik megérteni, hogy a sportban a jobbra nem szabad meghara­gudni. Labdarúgóim már csu­pán néhány napig, jómagam a döntőig maradok. Utána haza­megyek Jugoszláviába egy kis szabadságra, majd visszatérek Zairéba, ahol még egy évig vezetem a válogatott edzéseit. Tapasztalataink alapján a leg­döntőbbnek azt tartom, hogy adjanak lehetőséget a Zairéből való kimozdulásra. Ha csapa­tom utazik, hozzászokik az ide­genben éléshez, az idegen el­lenfelekhez, akkor néhány éven belül elérheti a labdarúgás kö­zépmezőnyének színvonalát... ★ Ezek az első hírek, visszhan­gok a tengerentúli kiesettekről. Az elemzés, az alaposabb mun­ka még odább van. És még az is elképzelhető, hogy az idő másít majd a véleményeken. B. P. — V. D.

Next