Népsport, 1974. július (30. évfolyam, 153-178. szám)

1974-07-25 / 173. szám

XXX. 173. ♦ 1974. július 25 LABDARÚGÁS Továbbra is a határozatok szellemében! Gazdagabb foglalkoztatottság a legjobbaknak ♦ Vizsgázik az új szakosztály modell ♦ Diplomáciai lépések a nemzetközi szövetségekben Az OTSH sajtótájékoztatóján szerdán az MLSZ számolt be a sportág jelenlegi helyzetéről, s azokról az intézkedésekről, amelyeket az új elnökség ala­kulása óta tett. A kezdetet az jelentette, hogy szerte az országban valameny­­nyi egyesületben ismertették az OTSH-nak a labdarúgósporttal kapcsola­tos állásfoglalását. A rendelkezések mindenütt megértéssel, helyesléssel talál­koztak. Az MLSZ megalakította kü­lönféle bizottságait, s ezek nyomban munkához láttak. Két új bizottságot is létrehoztak. Az egyik az Edző Bizottságon be­lül működik, s az edzők ér­dekvédelmével, az etikai kérdé­sekkel foglalkozik, a másik pedig Ádám József vezetésével a labdarúgás általános, a jövőt meghatározó kérdéseit vizs­gálja. A bajnokság átformálásával erősödött a labdarúgás szer­vezete, csökkent az NB-s csapatok száma. Eddig 54 fővárosi együttes sze­repelt az NB-ben, ez a szám most 29-re módosult. Hat me­gyének van NB II-es csapata! A szakágak közül a vasipar 21, a vasutas 14, a bányász pedig 13 NB-s együttessel büsz­kélkedhet. Felmerült az a kérdés: vajon valamennyi NB-s csapat, sport­kör életképes lesz-e? Lehetsé­ges, hogy nem, s akkor egy bizonyos idő eltelte után eset­leg újabb változtatásokra, cso­portbeosztásokra lesz szükség. Az MLSZ nagy figyelmet fordított a bajnokság meg­szervezésére, s olyan ren­det alakított ki, amely biz­tosítja a küzdelem zavar­talanságát. Az első lépést ehhez az jelen­tette, hogy már a felkészülési időszaknak is megszabták a menetét. A múltban gyakran előfordult, hogy a csapatok olyankor játszottak nemzetközi mérkőzéseket, amikor erre még nem voltak felkészülve, vagy amikor ezzel megzavarták a bajnokság menetét. Most ilyen eset nem fordulhat elő. Nagyon jó kezdeményezés­nek látszik a Bajnokok Tor­nájának, s a különféle kupa­rendezvényeknek a kiírása (Felszabadulási, Balaton-, Tisza-), mert ezek is beleilleszkednek a felkészülésbe, segítik a játéko­sok formábahozását. Érdekesnek ígérkeznek a kü­lönféle jubileumi tornák is, leg­inkább az, amelyet az MLSZ rendez, mégpedig augusztus 19- én és 20-án, a Ferencváros, a Rába ETO, az NSZK-beli Bo­­russia Mönchengladbach, s va­lószínűleg a Magdeburg (NDK) — esetleg egy bolgár együttes — részvételével. Bizonyára sokak helyeslésével találkozik az a döntés is, hogy az NB I-es mérkőzéseket a jö­vőben jobbára szerdán és szom­baton rendezik meg. Az élvo­nalbeli csapatok közül csupán a Tatabánya, a Videoton és a Diósgyőr jelentette be azt az óhaját, hogy mérkőzéseit va­sárnap akarja rendezni. Gondoskodnak a válogatott csapatok rendszeres szerepelte­téséről is. Olyan esetekben, amikor a programban után­pótlás- és ifjúsági válogatott ta­lálkozók szerepelnek, igyekez­nek nemzetközi mérkőzést biz­tosítani más válogatottaknak is, hogy így is minél gazdagabb legyen a legjobb labdarúgók foglalkoztatása. A különféle vá­logatottak összeállításánál azon­ban nemcsak a tudás, a pilla­natnyi forma lesz a döntő, ha­nem az általános emberi ma­gatartás is! A magyar labdarúgás törté­netében lényegében véve először vezették be az egy­séges követelményrendszert. Ez azt jelenti, hogy az NB-s labdarúgóknak a hét különbö­ző napjain olyan kötelező gya­korlatokat kell elvégezniük, amelyek segítik a fizikai ké­pességek fejlesztését. Ezekből a gyakorlatanyagokból meg­adott időszakokban vizsgázniuk is kell! Az edzők az MLSZ-től technikai, taktikai és nevelési ajánlásokat is kaptak. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az edzők, a sportegyesületi vezetők a köve­telményrendszert elvileg ha­mar elfogadták, de a pályán való végrehajtá­son még érződnek a kezdeti nehézségek. A játékosok egy része fanya­log a sok futás miatt, és itt-ott az edzők is engedményeket tesznek. Ezt azonban az MLSZ nem tűri el! Mi várható a kö­vetelményrendszer bevezetésé­től? Tartós, állhatatos munka esetén az állóképesség, a gyor­saság, az erőnlét növekedése. Persze nem máról holnapra. Egy-két év is beletelhet, amíg igazi eredmény mutatkozik. Intézkedéseket tett az MLSZ a labdarúgósport alapjainak ki­szélesítésére is. Ősztől meg­rendezik az országos ifjúsági bajnokságot. Szó van arról, hogy majd a 10—18 évesek ré­szére is rendeznek bajnoksá­got, ebben a korosztályban job­ban kihasználva a nyári vaká­ció időszakát is, amikor több idő van az alapelemek tanulá­sára, elsajátítására­ — verseny­izgalom nélkül. Létrehozták az új szak­osztályi modellt. Megszűnt a szakosztályvezetői tisztség, s életbe léptek olyan funkciók, mint a technikai ve­zető, a vezető edző és a tár­sadalmi elnök. A szakmai fe­lelősség a vezető edzőé, aki be­számolási kötelezettséggel tar­tozik a sportköri elnöknek, vagy megbízottjának. A tech­nikai vezetővel mellérendeltségi viszonyban van. Néhány egye­sületben még ingadozás, meg nem értés, bizonytalanság ta­pasztalható. De nagy­ a való­színűsége, hogy ez nem sokáig tart, s ha zökkenők után is, kialakul majd a helyes mun­kastílus. Döntő az, hogy a ve­zető edzők ne csak az első csa-­­patra összpontosítsanak, hanem szakmailag fogják át, vezes­sék az egész szakosztályt! Rendezték az edzők bérét, körülhatárolták a játékosok státusát is! Ez biztosíték arra, hogy meg­szűnnek a törvénytelen bér­­kifizetések. Az alapelv: min­denki a munkája, a teljesít­ménye arányában részesüljön a kedvezményekben. A játékvezetői díjakat jelen­tősen felemelték. Újításnak számít, hogy az új bajnokságban a já­tékvezetők név szerinti kül­dését az egyesületek csak 48 órával a mérkőzés előtt ismerhetik meg! Szóba kerültek azok is, akik az átigazolási időszak előtt megszegték az MLSZ, az OTSH különféle rendelkezéseit. Az ifjúsági válogatott mis­kolci Habosak személye körül sok visszaélés történt. A játé­kosért a Diósgyőr, a Bp. Hon­véd és a Rába ETO versengett. Komora Imre, mint a Honvéd képviselője pénzt adott Rab­­csák édesanyjának. Pécsi Béla, a győriek intézője pedig a má­sodik aláírásra bírta rá a ka­pust. A játékost Győrbe vit­ték, lakást és bútort ígértek neki. Tichy Lajos, a Bp. Honvéd edzője Törőcsiket akar­ta rávenni arra, hogy vonja vissza átigazolási kérelmét a Dózsától. Ennek érdekében pénzt is ígért neki. Imrit azért zárták ki az átigazolási lehető­ségből, mert évről évre egye­sületet változtatott. A dunaúj­városi Bartók három egyesület­tel is tárgyalt, majd kivá­lasztván a legkedvezőbbet, alá­írt, s aztán mégis visszavonta az átigazolási kérelmet. Tho­­mann Antal először a Szolno­ki MTE-t hagyta ott szerződé­sének lejárta előtt, majd a Ha­ladást. Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága Thomann büntetését írásbeli dorgálásra, Pécsi Bé­láét pedig kétéves eltiltásra mó­dosította. A Budafok ügyében azért indított vizsgálatot az MLSZ, mert az egyik játékos bejelentette, hogy egy mérkő­zést pénzjuttatás miatt szándé­kosan vesztettek el. Az MLSZ azonban ebben az ügyen bi­zonyíték hiányában nem tudott elmarasztaló döntést hozni. Ezért az MLSZ az eljárást megszüntette. Az MLSZ vezetői nemzetközi téren is tevékenykedtek­­ már, mégpedig az UEFA és a FIFA kongresszusán. További lépést jelent majd az, hogy Joao Havelange, a FIFA brazil elnöke október ele­jén Budapestre látogat. Sikernek számít, hogy a magya­rok közül egyre többen kap­nak szerepet a nemzetközi lab­­darúgóélet irányításában. Dr. Szilágyi György, aki eddig az UEFA és a FIFA játékvezető bizottságában is tevékenykedett, a jövőben a jobb munka érde­kében csak a FIFA-ban őrzi meg tisztségét. Az UEFA technikai bi­zottságának tagja lett Bá­ród Lajos, míg az újonnan alakult rádiós és tévé­bi­zottságban helyet kapott Szepesi György. Megegyezés jött létre az OTSH, valamint a Magyar Rá­dió és Televízió elnöke között, hogy ősszel csak bizonyos szá­mú egyenes közvetítés lesz NB I-es bajnoki mérkőzésekről, több esetben pedig felvételről második félidőt adnak­­ a mérkőzés után. A rádió eddigi kapcsolásos közvetítése is mó­dosul. Egy-egy fordulóban mind­össze egy vagy két mérkőzést közvetítenek. Az MLSZ vezetőinek elha­tározott szándékuk, hogy intéz­kedéseiket továbbra is az ed­digi határozatok szellemében hajtják végre. ­ A lelátóról nézték a döntőt A SZOT V. nemzetközi ifjú­sági labdarúgótornája nem ho­zott magyar sikert. Az elsősé­get az NDK csapata szerezte meg. Immár másodszor sikerült győzni az NDK színeit képvi­selő fiataloknak. Tavaly is ők vitték haza a szép trófeát, most ismételtek a kékmezesek. Idén magyar csapat még döntőbe sem jutott, s csupán egy meg­osztott­ harmadik hely maradt a legjobb magyar válogatottnak, a vasutas ifiknek. Ha csak az eredményeket vesszük figyelembe, akkor szem­betűnő a mostani helyzet. Elő­ször fordul elő az öt év alatt, hogy házigazdák nélkül folyt le a döntő. Képzeljük csak el, mi történt volna abban az eset­ben, ha a VB-t rendező NSZK nem nyer, vagy mondjuk nem jut el a döntőig? A ifitorna persze más, nem vet olyan nagy hullámokat a kudarcnak is elkönyvelhető szereplés. Elég gyorsan napirendre térnek a történtek felett azok, akik tag­jai voltak a mérkőzéseknek. Azok számára pedig, akik csak a lapokból értesültek az ered­ményekről, legfeljebb néhány perces beszédtéma a fiaskó. De valójában mi történt, ho­gyan értékeljük a három cso­portban lezajlott küzdelmeket? Mit jelent számunkra ez a már hagyományosnak tekinthető nemzetközi seregszemle? Az érem két oldala A SZOT sportosztálya komoly anyagi áldozatot hoz évente azért, hogy létrejöjjön a torna. Idén hét hazai szakszervezeti együttes és hét külföldi válo­gatott vett részt a küzdelmek­ben. A magyar színeket a va­sas, a vasutas, az élelmezési, az építőipari, a közlekedési szakszervezet, valamint a KPVDSZ és a MEDOSZ csapa­tai képviselték. (Hiányzott a korábban tornát nyert bányász­vá­logatott.) A szakemberek főként a vas­utas- és a vasas-válogatottól vártak sokat. Ez a két együt­tes a korábbi években egyik meghatározója volt a tornának. A vasutas kétszer nyert, s most is általában jól játszott. A vasas csalódást okozott. Vi­szont jelentős fejlődést tapasz­taltak a szakemberek az épí­tők- és a MEDOSZ-válogatott csapatainál. Idehaza nem tudtuk meg­tartani eddigi helyünket, nem sikerült a mostani évjáratnak a korábbiak nyomdokaiba lépni. Ez a tény azt mutatja, hogy a hét szakmához tartozó csapa­tok játékosállománya gyengébb, mint az elmúlt években volt. — Igen, ez így igaz — mondta Herbert István, a SZOT sportosztályának munkatársa, aki a torna több mérkőzését látta. — Sajnos, nincsen any­­nyi tehetséges játékos ebben az évjáratban, mint a korábbi esz­tendőkben. De, azt hiszem, ez általános jelenség nálunk. Mi sem örülünk túlzottan annak, hogy megint külföldi csapat vívta ki az elsőséget,, de hát változtatni nem tudunk, ösz­­szességében lehetett volna jobb is a helyzet. A torna előtt mi is előbbre vártuk a vasutas- és a vasas-válogatottat. Persze, a helyezés csak az érem egyik oldala. A másik: sikerült ösz­­szeválogatni 140—150 olyan fia­talt, aki bizonyította bontakozó tehetségét. A torna számukra lényegében az első lépés volt a felfelé vezető úton. Vala­mennyi szakmában mintegy 150 —200 fiatalból válogatták ki a 20 főnyi keretet, így majd más­fél ezer ifjúsági játékost lát­tak a szakvezetők. Ez a tény pedig önmagáért beszél. A tor­na előbb hazai, majd nemzet­közi szinten is jól segítette a tehetségek felkutatását. Miért nincs időnk ? Egyet lehet érteni a fenti vé­leménnyel, már ami a második felét illeti. Valóban kitűnő do­log, hogy másfél ezer fiatalt si­került szemügyre venni, játé­kát megfigyelni. A kiválasztó tornák, majd a nemzetközi ve­télkedések bizonyára jól segí­tik a tehetségek felkutatását. De felmerül a kérdés: jó-e az, hogy a felkészülés nagyon rö­vid távú? Gyakran hallottuk, hogy az ellenfeleik, főként a jól szereplő NDK- és szlovák vá­logatott kitűnően összeszokott gárda volt. Vajon a magyar csapatokat miért nem lehetett ugyanúgy előkészíteni? A SZOT tornája most már rendszeres, minden évben újra visszatérő esemény, s tegyük hozzá: je­lentős, fontos, szükséges sereg­szemle. Ha ez így van, akkor ösztönözzük a résztvevőket ar­ra, hogy ha indulnak, tegyenek is meg mindent a sikerért. De­­ ezt csakis akkor tehetik meg, ha alaposan felkészültek a fel­adatra. Feltétlenül szólni kell a ren­dezésről is. Mind a négy me­gyében, Békésben, Hajdúban, Győr-Sopronban, továbbá Szol­nokon a sportvezetők, a lab­darúgó-szövetségek, a klubok irányítói mindent megtettek azért, hogy biztosítsák a lehe­tő legjobb feltételeket. Számos közös programot szerveztek. Üzemlátogatások, kulturális programok, kirándulások töl­tötték ki a szabad időt. Elszalasztott lehetőség Végül még egy szakmai kér­dés kívánkozik értékelésünk zárásához. AZ NDK-t tulaj­donképpen az ifjúsági utánpót­lás-válogatott képviselte. Az az együttes, amelyik a jövő évi UEFA-tornán indul, illetve idén részt vesz a kubai IBV-n. Va­jon mi miért nem használtuk ki az alkalmat? Miért nem in­dítottuk el ugyanezt a csapa­tunkat? Kitűnő alkalom kínál­kozott volna arra, hogy az IBV-re kialakítsuk válogatot­tunkat! Elszalasztottunk egy jó lehetőséget. Jövőre ismét megrendezik a tornát. Jó, hogy folytatódik ez a kitűnő versenysorozat, örü­lünk, hogy egy év múlva is­mét láthatjuk a különböző or­szágok csapatait. De­­ jó vol­na örülni végre a hazai siker­nek, s öröm lenne kitűnően fel­készített magyar csapatokat látni. Reméljük, a kívánság nem marad puszta óhaj! V. B. A tornagyőztes NDK-beli csapat kapitányának Ti­hamer József, a SZOT titkára adta át a díszes trófeát NÉPSPORT 3 Piros melegítőben Kinyílik az ajtó, melegítőben. Kicsit meglep a látvány. Megszoktam rajta a zöld melegítőt. Páncsics Mik­lóst és­­ a Ferencvárost elvá­laszthatatlannak képzeltem. Mindig azt hittem, ha kiöreg­szik a csapatból, edző, vagy valamilyen vezető lesz belőle a Fradiban és ott őszül majd meg a haja, ahol mostanáig tizen­négy éven át kergette a labdát. Annak a csapatnak a szolgála­tából megy majd „nyugdíjba”, amelynek annyi éven keresztül volt az oszlopa. Egyben pedig a példákon is a fiatalabb játé­kosok előtt, mind a pályán, mind azon kívül. És most ez a piros melegítő... De menjünk beljebb, hiszen éppen emiatt vagyok itt. Szép a lakásuk. Nem hival­kodó, egyszerű és ízléses. A színek és a stílusok tiszta har­móniája lengi be a két szobát és a hallt, amelynek minden falát a mennyezetig borítja a könyvespolc. Jó itt körülnézni. — Nem bántam volna — mondom —, ha egyéb, kelleme­sebb alkalomból találkozunk... U­jfr­olal a hintaszékben, fé­­lldű­detl­ig nyitott felső melegítője alatt jó öt centit emelkedik a fehér trikó, ami­kor mély lélegzetet vesz. Kicsit megvonja a vállát. — Nem annyira kellemetlen ez az alkalom, mint amilyennek látszik. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyom nélkül múlik el bennem. Nem vagyok vándormadár típus. Né­ha azonban úgy hozza a hely­zet, hogy menni kell. — Miért? — Az edzőm kijelentette, hogy a középhátvéd poszt­ján nem számít többé rám. Szélsőhátvé­det esetleg játszhatom. De mi­vel előzőleg már tett olyan ki­­jelentést is, hogy jobb- és bal­­hátvédben szintén válogatott já­tékosai vannak, még miattam sem szívesen bontja meg a sort. Mit jelent mindez? A „nem kellesz többé” finomabb megfogalmazása . .. — Biztos ez? — Nem hiszem, hogy Dalnoki Jenő szavait félre lehetne ér­teni. De akadt éppen elég­ más, beszédes tény is, amely meg­győzhetett arról, hogy nincs mit keresnem a Ferencváros­ban. Tavaly Belgrádban meg­sérültem, emiatt sok mérkőzést kihagytam. Aztán az alapozás közben Tatán izomszakadást kaptam. Ismét kiestem. Ami­kor felépültem, jelentkeztem já­tékra. Bevett szokás a Ferenc­városban, vagy mondjuk úgy, íratlan törvény, hogy a sérülé­séből felépült játékosnak elő­ször a tartalékcsapatban kell bizonyítania. Igaz, hogy Albert Flórival, Mucha Jóskával és Magyar Pistával kivételt tet­tek, s nem kellett játszaniuk a „fakóban”, én nyertem egyet, s játszani kezdtem. Sokszor kaptam rá ígéretet, hogy visz­­szakerülök az első csapatba. A szép szavak elszálltak a leve­gőben. Egyszer kerültem az el­ső csapatba: az Egyetértés el­leni mérkőzésen, az utolsó húsz percben. Nem vagyok túlságo­san önérzetes, hiú pedig egyál­talán nem, mégis, kicsit meg­keseredett a szám íze, amikor végiggondoltam, hogy íme, any­­ngi válogatottság után, a saját csapatomban, húsz perc alatt kell bizonyítanom. Egyáltalán, hogy ilyen helyzetbe kerülhe­tek. — Ilyenkor a legjobb tiszta vizet önteni a pohárba. — Nem is töprengtem sokat. A bajnokság végén bementem Harót Jánoshoz és megkértem, nyilatkozzék: kellek vagy nem kellek? Azt válaszolta, hogy el­engednek, de csak olyan egye­sületbe, amelytől kaphatnak ér­tem megfelelő játékost. Meg kell értenem az egyesület ér­dekeit, satöbbi, így került szóba a Honvéd. A többit már mindenki tudja. Kispesti já­tékos lettem. „Rangban” tehát, nem csúsztam vissza. Nincs semmi okom arra, hogy a jö­­vőmet illetően aggódnom kell­jen. De a búcsú körülményei fájnak. Emberibb bánásmódra számítottam. Tizennégy évet töltöttem a Ferencvárosban. Ennyi idő nem múlik el nyom­talanul az emberben. Amit el­értem, a Fradiban értem el. Minden szál hozzá köt. Vagyis kötött. — Ezeket a szálakat néhány évvel ezelőtt mégis el akartad szakítani. Emlékszem, mekkora meglepetést okozott, amikor hí­re ment, hogy levelet írtál a Fradinak: el akarsz menni. — Igen . .. Akkor nagyot hi­báztam. Nevets­éges dolog vol­na, ha tagadnám. Az ember vállalja a hibáit is. Mai eszem­mel már nem követném el ugyanazt. Naiv voltam és jó­hiszemű. Akkoriban megsértőd­tünk néhányan. Az „igaz ügy bajnokai” akartunk lenni. Nagy igazságtalanság történt a szak­osztályban, egyik élmenő tár­sunkkal kivételeztek és amikor a másik ugyanazt a kivételezést kérte, elutasították. Erre néhá­­nyan szolidaritást vállaltunk­­vele, összedugtuk a fejünket és elhatároztuk, hogy mindenki le­velet ír. Mondanom sem kell, hogy a nagy fogadkozások el­lenére egyedül én adtam fel a levelet, pedig nekem még helyem sem volt másutt, nekik pedig már igen. Csak akkor kezdtem orientálódni Újpest felé, amikor a kocka már el volt vetve. Mindegy. Úgy kell nekem. Ott kellett volna megíratnom a levelet mind­egyikkel és vinni őket a pos­tára. Elhallgat, gyftg, faszéken. — Persze, az is hiba lett vol­na. Nem jók az ilyen szervez­kedések. Tanultam a dologból, az ember rendszerint a saját kárán tanul és megpróbáltam a játékommal, a magatartásommal helyrehozni a hibámat. Azt hi­szem, és ezt nyugodtan mond­hatom, hogy sikerült. — Most mégis el kellett men­ni. Rossz érzés, ugye? — Persze, hogy rossz. Jön­nek az emlékek. És, ami ed­dig kedves volt, az most fájni kezd. Ott az a labda például. A feleség felugrik, hozza be a hallból. A hallban egy labda díszeleg. — Miki szerezte, de én töröl­­getem. — Tizenegy éve... Ez a labda jelenti életem első nagy sikerét. Az ificsapattal Olasz­országban, Casale Monferrató­­ban voltam egy tornán. A Hajdúk ellen játszottuk a dön­tőt. A kilencven perc nem ho­zott gólt. A hosszabbításban, három perccel a befejezés előtt, szabadrúgáshoz jutottunk. A sorfal felállt, észrevettem, hogy a Hajduk-srácok óriási hibát követtek el: a legalacsonyabb gyereket állították a sorfal szélére. A feje fölött éppen a felső sarokba láttam. Oda rúg­tam a labdát és bement. Ezzel győztünk! — A harmincéves Páncsics Miklósban kell annyi erőnek lennie, hogy újra tudja kezdeni az életét. — Természetes. Eszemben sincs, hogy kétségbeessem. Tán jó is ez a változás. Felrázza az embert. Új közegbe kerültem. Szeretettel fogadtak. Érzem a megbecsülést. Bár valószínűnek tartom, hogy most még csak elfogadnak, de nem fogadnak be. Ezt magamnak kell elér­nem, a játékommal és a ma­gatartásommal. Nem titkolom, hogy még a válogatottba is vissza akarok kerülni. A Hon­­védban minden lehetőséget meg­kapok — És mi lesz az első Hon­véd—Fradi mérkőzésen? — Mindent meg fogok tartni a Honvéd győzelméért. Nem „bosszúból” vagy önmagam igazolására. Egyszerűen: nem tudok másképpel játszani. Az egész életemet , fut­ballnak rendeltem alá, feláldoztam minden szabad időmet, csak a tanulás kivétel. Nyugodt lé­lekkel mondhatom, hogy sem a magánéletemben, sem a pá­lyán, egyetlen nappal sem rö­vidítettem meg labdarúgó-pá­lyafutásomat. Ezért hiszem, sőt tudom, hogy még nincs vége. Az egyetemet hamarabb be fo­gom fejezni, mint a labdarú­gást. Erre egyébként „maszek” garancia is van, mert a felesé­gem szintén joghallgató. A szomszéd szobában lány. A leendő jogi doktornő felugrik. Itt a lélektani pillanat a bú­csúra. Minden jót kívánok Páncsics Miklósnak. A sokszoros váloga­tottnak, magyar bajnoknak, sok nemzetközi és hazai győzelem részesének, az egyetlen ma­gyar mezőnyjátékosnak, aki már 10-es osztályzatot kapott tő­lünk. Mert vannak dolgok, ame­lyekről semmiképpen sem sza­bad megfeledkeznünk. Szombathy Iim­­a

Next