Népsport, 1974. július (30. évfolyam, 153-178. szám)
1974-07-25 / 173. szám
XXX. 173. ♦ 1974. július 25 LABDARÚGÁS Továbbra is a határozatok szellemében! Gazdagabb foglalkoztatottság a legjobbaknak ♦ Vizsgázik az új szakosztály modell ♦ Diplomáciai lépések a nemzetközi szövetségekben Az OTSH sajtótájékoztatóján szerdán az MLSZ számolt be a sportág jelenlegi helyzetéről, s azokról az intézkedésekről, amelyeket az új elnökség alakulása óta tett. A kezdetet az jelentette, hogy szerte az országban valamenynyi egyesületben ismertették az OTSH-nak a labdarúgósporttal kapcsolatos állásfoglalását. A rendelkezések mindenütt megértéssel, helyesléssel találkoztak. Az MLSZ megalakította különféle bizottságait, s ezek nyomban munkához láttak. Két új bizottságot is létrehoztak. Az egyik az Edző Bizottságon belül működik, s az edzők érdekvédelmével, az etikai kérdésekkel foglalkozik, a másik pedig Ádám József vezetésével a labdarúgás általános, a jövőt meghatározó kérdéseit vizsgálja. A bajnokság átformálásával erősödött a labdarúgás szervezete, csökkent az NB-s csapatok száma. Eddig 54 fővárosi együttes szerepelt az NB-ben, ez a szám most 29-re módosult. Hat megyének van NB II-es csapata! A szakágak közül a vasipar 21, a vasutas 14, a bányász pedig 13 NB-s együttessel büszkélkedhet. Felmerült az a kérdés: vajon valamennyi NB-s csapat, sportkör életképes lesz-e? Lehetséges, hogy nem, s akkor egy bizonyos idő eltelte után esetleg újabb változtatásokra, csoportbeosztásokra lesz szükség. Az MLSZ nagy figyelmet fordított a bajnokság megszervezésére, s olyan rendet alakított ki, amely biztosítja a küzdelem zavartalanságát. Az első lépést ehhez az jelentette, hogy már a felkészülési időszaknak is megszabták a menetét. A múltban gyakran előfordult, hogy a csapatok olyankor játszottak nemzetközi mérkőzéseket, amikor erre még nem voltak felkészülve, vagy amikor ezzel megzavarták a bajnokság menetét. Most ilyen eset nem fordulhat elő. Nagyon jó kezdeményezésnek látszik a Bajnokok Tornájának, s a különféle kuparendezvényeknek a kiírása (Felszabadulási, Balaton-, Tisza-), mert ezek is beleilleszkednek a felkészülésbe, segítik a játékosok formábahozását. Érdekesnek ígérkeznek a különféle jubileumi tornák is, leginkább az, amelyet az MLSZ rendez, mégpedig augusztus 19- én és 20-án, a Ferencváros, a Rába ETO, az NSZK-beli Borussia Mönchengladbach, s valószínűleg a Magdeburg (NDK) — esetleg egy bolgár együttes — részvételével. Bizonyára sokak helyeslésével találkozik az a döntés is, hogy az NB I-es mérkőzéseket a jövőben jobbára szerdán és szombaton rendezik meg. Az élvonalbeli csapatok közül csupán a Tatabánya, a Videoton és a Diósgyőr jelentette be azt az óhaját, hogy mérkőzéseit vasárnap akarja rendezni. Gondoskodnak a válogatott csapatok rendszeres szerepeltetéséről is. Olyan esetekben, amikor a programban utánpótlás- és ifjúsági válogatott találkozók szerepelnek, igyekeznek nemzetközi mérkőzést biztosítani más válogatottaknak is, hogy így is minél gazdagabb legyen a legjobb labdarúgók foglalkoztatása. A különféle válogatottak összeállításánál azonban nemcsak a tudás, a pillanatnyi forma lesz a döntő, hanem az általános emberi magatartás is! A magyar labdarúgás történetében lényegében véve először vezették be az egységes követelményrendszert. Ez azt jelenti, hogy az NB-s labdarúgóknak a hét különböző napjain olyan kötelező gyakorlatokat kell elvégezniük, amelyek segítik a fizikai képességek fejlesztését. Ezekből a gyakorlatanyagokból megadott időszakokban vizsgázniuk is kell! Az edzők az MLSZ-től technikai, taktikai és nevelési ajánlásokat is kaptak. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az edzők, a sportegyesületi vezetők a követelményrendszert elvileg hamar elfogadták, de a pályán való végrehajtáson még érződnek a kezdeti nehézségek. A játékosok egy része fanyalog a sok futás miatt, és itt-ott az edzők is engedményeket tesznek. Ezt azonban az MLSZ nem tűri el! Mi várható a követelményrendszer bevezetésétől? Tartós, állhatatos munka esetén az állóképesség, a gyorsaság, az erőnlét növekedése. Persze nem máról holnapra. Egy-két év is beletelhet, amíg igazi eredmény mutatkozik. Intézkedéseket tett az MLSZ a labdarúgósport alapjainak kiszélesítésére is. Ősztől megrendezik az országos ifjúsági bajnokságot. Szó van arról, hogy majd a 10—18 évesek részére is rendeznek bajnokságot, ebben a korosztályban jobban kihasználva a nyári vakáció időszakát is, amikor több idő van az alapelemek tanulására, elsajátítására — versenyizgalom nélkül. Létrehozták az új szakosztályi modellt. Megszűnt a szakosztályvezetői tisztség, s életbe léptek olyan funkciók, mint a technikai vezető, a vezető edző és a társadalmi elnök. A szakmai felelősség a vezető edzőé, aki beszámolási kötelezettséggel tartozik a sportköri elnöknek, vagy megbízottjának. A technikai vezetővel mellérendeltségi viszonyban van. Néhány egyesületben még ingadozás, meg nem értés, bizonytalanság tapasztalható. De nagy a valószínűsége, hogy ez nem sokáig tart, s ha zökkenők után is, kialakul majd a helyes munkastílus. Döntő az, hogy a vezető edzők ne csak az első csa-patra összpontosítsanak, hanem szakmailag fogják át, vezessék az egész szakosztályt! Rendezték az edzők bérét, körülhatárolták a játékosok státusát is! Ez biztosíték arra, hogy megszűnnek a törvénytelen bérkifizetések. Az alapelv: mindenki a munkája, a teljesítménye arányában részesüljön a kedvezményekben. A játékvezetői díjakat jelentősen felemelték. Újításnak számít, hogy az új bajnokságban a játékvezetők név szerinti küldését az egyesületek csak 48 órával a mérkőzés előtt ismerhetik meg! Szóba kerültek azok is, akik az átigazolási időszak előtt megszegték az MLSZ, az OTSH különféle rendelkezéseit. Az ifjúsági válogatott miskolci Habosak személye körül sok visszaélés történt. A játékosért a Diósgyőr, a Bp. Honvéd és a Rába ETO versengett. Komora Imre, mint a Honvéd képviselője pénzt adott Rabcsák édesanyjának. Pécsi Béla, a győriek intézője pedig a második aláírásra bírta rá a kapust. A játékost Győrbe vitték, lakást és bútort ígértek neki. Tichy Lajos, a Bp. Honvéd edzője Törőcsiket akarta rávenni arra, hogy vonja vissza átigazolási kérelmét a Dózsától. Ennek érdekében pénzt is ígért neki. Imrit azért zárták ki az átigazolási lehetőségből, mert évről évre egyesületet változtatott. A dunaújvárosi Bartók három egyesülettel is tárgyalt, majd kiválasztván a legkedvezőbbet, aláírt, s aztán mégis visszavonta az átigazolási kérelmet. Thomann Antal először a Szolnoki MTE-t hagyta ott szerződésének lejárta előtt, majd a Haladást. Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága Thomann büntetését írásbeli dorgálásra, Pécsi Béláét pedig kétéves eltiltásra módosította. A Budafok ügyében azért indított vizsgálatot az MLSZ, mert az egyik játékos bejelentette, hogy egy mérkőzést pénzjuttatás miatt szándékosan vesztettek el. Az MLSZ azonban ebben az ügyen bizonyíték hiányában nem tudott elmarasztaló döntést hozni. Ezért az MLSZ az eljárást megszüntette. Az MLSZ vezetői nemzetközi téren is tevékenykedtek már, mégpedig az UEFA és a FIFA kongresszusán. További lépést jelent majd az, hogy Joao Havelange, a FIFA brazil elnöke október elején Budapestre látogat. Sikernek számít, hogy a magyarok közül egyre többen kapnak szerepet a nemzetközi labdarúgóélet irányításában. Dr. Szilágyi György, aki eddig az UEFA és a FIFA játékvezető bizottságában is tevékenykedett, a jövőben a jobb munka érdekében csak a FIFA-ban őrzi meg tisztségét. Az UEFA technikai bizottságának tagja lett Báród Lajos, míg az újonnan alakult rádiós és tévébizottságban helyet kapott Szepesi György. Megegyezés jött létre az OTSH, valamint a Magyar Rádió és Televízió elnöke között, hogy ősszel csak bizonyos számú egyenes közvetítés lesz NB I-es bajnoki mérkőzésekről, több esetben pedig felvételről második félidőt adnak a mérkőzés után. A rádió eddigi kapcsolásos közvetítése is módosul. Egy-egy fordulóban mindössze egy vagy két mérkőzést közvetítenek. Az MLSZ vezetőinek elhatározott szándékuk, hogy intézkedéseiket továbbra is az eddigi határozatok szellemében hajtják végre. A lelátóról nézték a döntőt A SZOT V. nemzetközi ifjúsági labdarúgótornája nem hozott magyar sikert. Az elsőséget az NDK csapata szerezte meg. Immár másodszor sikerült győzni az NDK színeit képviselő fiataloknak. Tavaly is ők vitték haza a szép trófeát, most ismételtek a kékmezesek. Idén magyar csapat még döntőbe sem jutott, s csupán egy megosztott harmadik hely maradt a legjobb magyar válogatottnak, a vasutas ifiknek. Ha csak az eredményeket vesszük figyelembe, akkor szembetűnő a mostani helyzet. Először fordul elő az öt év alatt, hogy házigazdák nélkül folyt le a döntő. Képzeljük csak el, mi történt volna abban az esetben, ha a VB-t rendező NSZK nem nyer, vagy mondjuk nem jut el a döntőig? A ifitorna persze más, nem vet olyan nagy hullámokat a kudarcnak is elkönyvelhető szereplés. Elég gyorsan napirendre térnek a történtek felett azok, akik tagjai voltak a mérkőzéseknek. Azok számára pedig, akik csak a lapokból értesültek az eredményekről, legfeljebb néhány perces beszédtéma a fiaskó. De valójában mi történt, hogyan értékeljük a három csoportban lezajlott küzdelmeket? Mit jelent számunkra ez a már hagyományosnak tekinthető nemzetközi seregszemle? Az érem két oldala A SZOT sportosztálya komoly anyagi áldozatot hoz évente azért, hogy létrejöjjön a torna. Idén hét hazai szakszervezeti együttes és hét külföldi válogatott vett részt a küzdelmekben. A magyar színeket a vasas, a vasutas, az élelmezési, az építőipari, a közlekedési szakszervezet, valamint a KPVDSZ és a MEDOSZ csapatai képviselték. (Hiányzott a korábban tornát nyert bányászválogatott.) A szakemberek főként a vasutas- és a vasas-válogatottól vártak sokat. Ez a két együttes a korábbi években egyik meghatározója volt a tornának. A vasutas kétszer nyert, s most is általában jól játszott. A vasas csalódást okozott. Viszont jelentős fejlődést tapasztaltak a szakemberek az építők- és a MEDOSZ-válogatott csapatainál. Idehaza nem tudtuk megtartani eddigi helyünket, nem sikerült a mostani évjáratnak a korábbiak nyomdokaiba lépni. Ez a tény azt mutatja, hogy a hét szakmához tartozó csapatok játékosállománya gyengébb, mint az elmúlt években volt. — Igen, ez így igaz — mondta Herbert István, a SZOT sportosztályának munkatársa, aki a torna több mérkőzését látta. — Sajnos, nincsen anynyi tehetséges játékos ebben az évjáratban, mint a korábbi esztendőkben. De, azt hiszem, ez általános jelenség nálunk. Mi sem örülünk túlzottan annak, hogy megint külföldi csapat vívta ki az elsőséget,, de hát változtatni nem tudunk, öszszességében lehetett volna jobb is a helyzet. A torna előtt mi is előbbre vártuk a vasutas- és a vasas-válogatottat. Persze, a helyezés csak az érem egyik oldala. A másik: sikerült öszszeválogatni 140—150 olyan fiatalt, aki bizonyította bontakozó tehetségét. A torna számukra lényegében az első lépés volt a felfelé vezető úton. Valamennyi szakmában mintegy 150 —200 fiatalból válogatták ki a 20 főnyi keretet, így majd másfél ezer ifjúsági játékost láttak a szakvezetők. Ez a tény pedig önmagáért beszél. A torna előbb hazai, majd nemzetközi szinten is jól segítette a tehetségek felkutatását. Miért nincs időnk ? Egyet lehet érteni a fenti véleménnyel, már ami a második felét illeti. Valóban kitűnő dolog, hogy másfél ezer fiatalt sikerült szemügyre venni, játékát megfigyelni. A kiválasztó tornák, majd a nemzetközi vetélkedések bizonyára jól segítik a tehetségek felkutatását. De felmerül a kérdés: jó-e az, hogy a felkészülés nagyon rövid távú? Gyakran hallottuk, hogy az ellenfeleik, főként a jól szereplő NDK- és szlovák válogatott kitűnően összeszokott gárda volt. Vajon a magyar csapatokat miért nem lehetett ugyanúgy előkészíteni? A SZOT tornája most már rendszeres, minden évben újra visszatérő esemény, s tegyük hozzá: jelentős, fontos, szükséges seregszemle. Ha ez így van, akkor ösztönözzük a résztvevőket arra, hogy ha indulnak, tegyenek is meg mindent a sikerért. De ezt csakis akkor tehetik meg, ha alaposan felkészültek a feladatra. Feltétlenül szólni kell a rendezésről is. Mind a négy megyében, Békésben, Hajdúban, Győr-Sopronban, továbbá Szolnokon a sportvezetők, a labdarúgó-szövetségek, a klubok irányítói mindent megtettek azért, hogy biztosítsák a lehető legjobb feltételeket. Számos közös programot szerveztek. Üzemlátogatások, kulturális programok, kirándulások töltötték ki a szabad időt. Elszalasztott lehetőség Végül még egy szakmai kérdés kívánkozik értékelésünk zárásához. AZ NDK-t tulajdonképpen az ifjúsági utánpótlás-válogatott képviselte. Az az együttes, amelyik a jövő évi UEFA-tornán indul, illetve idén részt vesz a kubai IBV-n. Vajon mi miért nem használtuk ki az alkalmat? Miért nem indítottuk el ugyanezt a csapatunkat? Kitűnő alkalom kínálkozott volna arra, hogy az IBV-re kialakítsuk válogatottunkat! Elszalasztottunk egy jó lehetőséget. Jövőre ismét megrendezik a tornát. Jó, hogy folytatódik ez a kitűnő versenysorozat, örülünk, hogy egy év múlva ismét láthatjuk a különböző országok csapatait. De jó volna örülni végre a hazai sikernek, s öröm lenne kitűnően felkészített magyar csapatokat látni. Reméljük, a kívánság nem marad puszta óhaj! V. B. A tornagyőztes NDK-beli csapat kapitányának Tihamer József, a SZOT titkára adta át a díszes trófeát NÉPSPORT 3 Piros melegítőben Kinyílik az ajtó, melegítőben. Kicsit meglep a látvány. Megszoktam rajta a zöld melegítőt. Páncsics Miklóst és a Ferencvárost elválaszthatatlannak képzeltem. Mindig azt hittem, ha kiöregszik a csapatból, edző, vagy valamilyen vezető lesz belőle a Fradiban és ott őszül majd meg a haja, ahol mostanáig tizennégy éven át kergette a labdát. Annak a csapatnak a szolgálatából megy majd „nyugdíjba”, amelynek annyi éven keresztül volt az oszlopa. Egyben pedig a példákon is a fiatalabb játékosok előtt, mind a pályán, mind azon kívül. És most ez a piros melegítő... De menjünk beljebb, hiszen éppen emiatt vagyok itt. Szép a lakásuk. Nem hivalkodó, egyszerű és ízléses. A színek és a stílusok tiszta harmóniája lengi be a két szobát és a hallt, amelynek minden falát a mennyezetig borítja a könyvespolc. Jó itt körülnézni. — Nem bántam volna — mondom —, ha egyéb, kellemesebb alkalomból találkozunk... Ujfrolal a hintaszékben, félldűdetlig nyitott felső melegítője alatt jó öt centit emelkedik a fehér trikó, amikor mély lélegzetet vesz. Kicsit megvonja a vállát. — Nem annyira kellemetlen ez az alkalom, mint amilyennek látszik. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyom nélkül múlik el bennem. Nem vagyok vándormadár típus. Néha azonban úgy hozza a helyzet, hogy menni kell. — Miért? — Az edzőm kijelentette, hogy a középhátvéd posztján nem számít többé rám. Szélsőhátvédet esetleg játszhatom. De mivel előzőleg már tett olyan kijelentést is, hogy jobb- és balhátvédben szintén válogatott játékosai vannak, még miattam sem szívesen bontja meg a sort. Mit jelent mindez? A „nem kellesz többé” finomabb megfogalmazása . .. — Biztos ez? — Nem hiszem, hogy Dalnoki Jenő szavait félre lehetne érteni. De akadt éppen elég más, beszédes tény is, amely meggyőzhetett arról, hogy nincs mit keresnem a Ferencvárosban. Tavaly Belgrádban megsérültem, emiatt sok mérkőzést kihagytam. Aztán az alapozás közben Tatán izomszakadást kaptam. Ismét kiestem. Amikor felépültem, jelentkeztem játékra. Bevett szokás a Ferencvárosban, vagy mondjuk úgy, íratlan törvény, hogy a sérüléséből felépült játékosnak először a tartalékcsapatban kell bizonyítania. Igaz, hogy Albert Flórival, Mucha Jóskával és Magyar Pistával kivételt tettek, s nem kellett játszaniuk a „fakóban”, én nyertem egyet, s játszani kezdtem. Sokszor kaptam rá ígéretet, hogy viszszakerülök az első csapatba. A szép szavak elszálltak a levegőben. Egyszer kerültem az első csapatba: az Egyetértés elleni mérkőzésen, az utolsó húsz percben. Nem vagyok túlságosan önérzetes, hiú pedig egyáltalán nem, mégis, kicsit megkeseredett a szám íze, amikor végiggondoltam, hogy íme, anyngi válogatottság után, a saját csapatomban, húsz perc alatt kell bizonyítanom. Egyáltalán, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek. — Ilyenkor a legjobb tiszta vizet önteni a pohárba. — Nem is töprengtem sokat. A bajnokság végén bementem Harót Jánoshoz és megkértem, nyilatkozzék: kellek vagy nem kellek? Azt válaszolta, hogy elengednek, de csak olyan egyesületbe, amelytől kaphatnak értem megfelelő játékost. Meg kell értenem az egyesület érdekeit, satöbbi, így került szóba a Honvéd. A többit már mindenki tudja. Kispesti játékos lettem. „Rangban” tehát, nem csúsztam vissza. Nincs semmi okom arra, hogy a jövőmet illetően aggódnom kelljen. De a búcsú körülményei fájnak. Emberibb bánásmódra számítottam. Tizennégy évet töltöttem a Ferencvárosban. Ennyi idő nem múlik el nyomtalanul az emberben. Amit elértem, a Fradiban értem el. Minden szál hozzá köt. Vagyis kötött. — Ezeket a szálakat néhány évvel ezelőtt mégis el akartad szakítani. Emlékszem, mekkora meglepetést okozott, amikor híre ment, hogy levelet írtál a Fradinak: el akarsz menni. — Igen . .. Akkor nagyot hibáztam. Nevetséges dolog volna, ha tagadnám. Az ember vállalja a hibáit is. Mai eszemmel már nem követném el ugyanazt. Naiv voltam és jóhiszemű. Akkoriban megsértődtünk néhányan. Az „igaz ügy bajnokai” akartunk lenni. Nagy igazságtalanság történt a szakosztályban, egyik élmenő társunkkal kivételeztek és amikor a másik ugyanazt a kivételezést kérte, elutasították. Erre néhányan szolidaritást vállaltunkvele, összedugtuk a fejünket és elhatároztuk, hogy mindenki levelet ír. Mondanom sem kell, hogy a nagy fogadkozások ellenére egyedül én adtam fel a levelet, pedig nekem még helyem sem volt másutt, nekik pedig már igen. Csak akkor kezdtem orientálódni Újpest felé, amikor a kocka már el volt vetve. Mindegy. Úgy kell nekem. Ott kellett volna megíratnom a levelet mindegyikkel és vinni őket a postára. Elhallgat, gyftg, faszéken. — Persze, az is hiba lett volna. Nem jók az ilyen szervezkedések. Tanultam a dologból, az ember rendszerint a saját kárán tanul és megpróbáltam a játékommal, a magatartásommal helyrehozni a hibámat. Azt hiszem, és ezt nyugodtan mondhatom, hogy sikerült. — Most mégis el kellett menni. Rossz érzés, ugye? — Persze, hogy rossz. Jönnek az emlékek. És, ami eddig kedves volt, az most fájni kezd. Ott az a labda például. A feleség felugrik, hozza be a hallból. A hallban egy labda díszeleg. — Miki szerezte, de én törölgetem. — Tizenegy éve... Ez a labda jelenti életem első nagy sikerét. Az ificsapattal Olaszországban, Casale Monferratóban voltam egy tornán. A Hajdúk ellen játszottuk a döntőt. A kilencven perc nem hozott gólt. A hosszabbításban, három perccel a befejezés előtt, szabadrúgáshoz jutottunk. A sorfal felállt, észrevettem, hogy a Hajduk-srácok óriási hibát követtek el: a legalacsonyabb gyereket állították a sorfal szélére. A feje fölött éppen a felső sarokba láttam. Oda rúgtam a labdát és bement. Ezzel győztünk! — A harmincéves Páncsics Miklósban kell annyi erőnek lennie, hogy újra tudja kezdeni az életét. — Természetes. Eszemben sincs, hogy kétségbeessem. Tán jó is ez a változás. Felrázza az embert. Új közegbe kerültem. Szeretettel fogadtak. Érzem a megbecsülést. Bár valószínűnek tartom, hogy most még csak elfogadnak, de nem fogadnak be. Ezt magamnak kell elérnem, a játékommal és a magatartásommal. Nem titkolom, hogy még a válogatottba is vissza akarok kerülni. A Honvédban minden lehetőséget megkapok — És mi lesz az első Honvéd—Fradi mérkőzésen? — Mindent meg fogok tartni a Honvéd győzelméért. Nem „bosszúból” vagy önmagam igazolására. Egyszerűen: nem tudok másképpel játszani. Az egész életemet , futballnak rendeltem alá, feláldoztam minden szabad időmet, csak a tanulás kivétel. Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy sem a magánéletemben, sem a pályán, egyetlen nappal sem rövidítettem meg labdarúgó-pályafutásomat. Ezért hiszem, sőt tudom, hogy még nincs vége. Az egyetemet hamarabb be fogom fejezni, mint a labdarúgást. Erre egyébként „maszek” garancia is van, mert a feleségem szintén joghallgató. A szomszéd szobában lány. A leendő jogi doktornő felugrik. Itt a lélektani pillanat a búcsúra. Minden jót kívánok Páncsics Miklósnak. A sokszoros válogatottnak, magyar bajnoknak, sok nemzetközi és hazai győzelem részesének, az egyetlen magyar mezőnyjátékosnak, aki már 10-es osztályzatot kapott tőlünk. Mert vannak dolgok, amelyekről semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk. Szombathy Iima