Népsport, 1974. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1974-11-21 / 273. szám
2 NÉPSPORT A Népsport jelenti Mozgássérültek klubja Szombathelyen Szombathelyen két évvel ezelőtt alakult meg a Vasakarut SC, a mozgássérültek sportköre, hogy szabad idejükben a hátrányos helyzetben levők is hódolhassanak a sportolásnak és szórakozásnak. Múlt év decemberében ideiglenesen a Safrankó úti sporttelepen egy öltözőt kaptak klubhelyiségnek. Az azonban nemcsak kicsi volt, de messze is esett a város központjától. A Kőszegi utca 30. szám alatt volt a Sütőipari Vállalatnak egy raktára. Az Ingatlankezelő Vállalat egyik szocialista brigádja társadalmi munkában négy helyiségből álló klubbá építette át a hajdani raktárt. Két kis iroda, egy klubterem és egy sportolásra alkalmas termet alakítottak ki. A mozgássérültek klubja ma már a Művelődési és Sportház klubjaként működik. Az új klubot a Vasakarat SC sportolói és a városi tanács fiataljai közösen használják a hét minden munkanapján, a tanács KISZ-szervezete védnökséget is vállalt a klub felett. Kiss Alajos, a városi tanács elnökhelyettese avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy sok jó szándékú segítségre, társadalmi munkára volt szükség ahhoz, hogy a raktárból klubot varázsoljanak, hogy a Vasakarat SC sportolói végre igazi otthonra leljenek. Biztosak vagyunk, hogy a Vasakarat SC ebben az új létesítményben még számos sikert arat ka. A SPORTMOZGALOM A Győr-Sopron megyei, valamint a Győr városi part- és állami vezetők állásfoglalása alapján döntés született. Győrött a városi uszoda régi 50 méteres medencéjét 1975. augusztus 30-ig sátorral borítják be, és ezzel lehetőség nyílik a medencének egész évn át történő üzemeltetésére. " ★ A Bánkúti Síklub bentlakásos sítanfolyamot szervez december 27-től január 5-ig a téli szünidő alatt Bánkúton. A tanfolyamra az általános iskolák felső tagozatos diákjait mozgósították. A nyolcvannégy diákkal négy szakképzett síoktató, hat nevelő és egy orvos foglalkozik. A fiatalok elsajátítják a sízés alapelemeit, a szabad időben pedig pihenhetnek, szórakozhatnak, mert a szervezők külön programról is gondoskodtak. EGYESÜLETI ÉLET Marosi István, sokszoros válogatott kézilabdázó visszavonul a versenyzéstől. A jövőben az NB I-es Ózdi Kohász férficsapatának vezető edzője lesz. A következő bajnoki évben az ózdi lányokat a csapat kapusa, Andrik László irányítja. Tiba Imre, a csapat volt edzője ezentúl a két együttes technikai vezetői feladatát látja el. * A Dunaújvárosi Kohász SE jövőre ünnepli fennállásának negyedszázados jubileumát. Többek között jubileumi évkönyv kiadását, valamint régi aktívák, és sportolók visszaemlékezéseinek hangszalagra rögzítését tervezik. SZÖVETSÉG! ÉLET Szegedre látogatott Zrizsán József, az MLSZ főtitkára, ahol először a megyei TSH vezetőivel és munkatársaival tanácskozott, majd a SZEOL SC labdarúgó-szakosztályának vezetőivel folytatott beszélgetést a labdarúgás átszervezéséből adódó tapasztalatokról. Az MLSZ főtitkára végül a Csongrád megyei labdarúgó szakszövetségbe látogatott, ahol elismeréssel szólt a megyei szövetség munkájáról. A Budapesti Atlétikai Szövetés az idén is megrendezi a fővárosi atlétika elmúlt idényét értékelő értekezletét. Rövidesen kitűzik a decemberi értekezlet pontos időpontját. ★ Az MASZ intéző bizottsága november 21-én, csütörtökön tartja legközelebbi ülését, melynek napirendjén a Felszabadulási Kupa torna és a jövő évi NB II-es bajnokság lebonyolításának versenykiírás-tervei szerepelnek. A hét végén, a Jégszínház edzőtermében rendezik meg Budapest serdülő egyéni ökölvívóbajnokságának döntőit. Szombaton délután, vasárnap pedig délelőtt lépnek szomóba a fiatalok. A Nyíregyházi Járási Testnevelési és Sportfelügyelőség felhívta a körzetében levő települések lakóit, hogy hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából a testnevelés lehetőségeinek bővítéséért társadalmi munka segítségével építsenek a közeljövőben sportparkokat, látótereket. A nemrég elhangzott felhívás a jelzések szerint máris több helyen megértésre talált. * A Győr-Sopron megyei Testnevelés és Sporthivatal felhívással fordult a megye üzemeihez, hogy hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére mindenütt szervezzenek üzemi sportnapokat. A felhívás szerint az üzemi sportnapok keretén belül bonyolódik le a dolgozó nők tornája. A nyíregyházi városi sportfelügyelőség kezdeményezésére az üzemek sportfelelőseit rendszeresen megjelenő módszertani tájékoztatóval kívánják segíteni. A havonta megjelenő kiadványban ismertetik a kispályaépítések technikáját, a munkaközi torna és az üzemrészek háziversenyeinek megszervezési módját és testedzési tanácsokat is adnak. VERSENYEK Véglegessé válta röplabda Európa-bajnokság időpontja. A férfi és női EB-t 12—12 csapat részvételével a jövő év október 18—25. között rendezik meg Jugoszlávia hat városában. * Kijelölték a november 29— december 1. között Budapesten megrendezendő, első vízilabda KEK-döntő játékvezetőit. Ezek szerint az osztrák Dimweber, az olasz De Stefano és az NSZK- beli Ollmann kap meghívást. Mint ismeretes, magyar részről az FTC érdekelt ezen az eseményen. KÖZLEMÉNY Az Express Utazási Iroda kedvezményes társasutazást szervez az 1975. februári Calcuttai asztalitenisz-világbajnokságra. Irányár: 20 000 forint (repülőjegy, szálloda, ellátás, belépőjegyek, bombayi városnézés stb.). Jelentkezés: Express. Szabadság tér 16 sz. Telefon: 317—777. . KIADVÁNYOK Megjelent a REPÜLÉS legújabb száma. Hernád Sándor két MHSZ-repülőklub munkáját ismerteti, Gsécsey Imre pedig a szocialista országok műrepi növenséngéről tudósít. Érdekes vitorlázórepülő-összeálítást olvashatunk. Avarosy Éva színes írása pedig a II. Gemenci Bajnokság eseményeit eleveníti fel. • Kis alakú, 13 oldalas falinaptárt jelentetett meg az Újpesti Dózsa. A békéscsabai Knernyomdában készült kiadvány a Dózsa labdarúgóinak színes fényképeit és a játékosok adatait is tartalmazza. A fényképes sportkalendárium hamarosan megvásárolható az Újpesti Dózsa baráti körénél. RÁDIÓ, TÉVÉ Csütörtök. Rádió. Kossuthadó. 22.15: Sporthírek. Petőfiadó. 6.20: Torna. 20.13: Világ Kupa, nemzetközi férfi kézilabdatorna. Közvetítés Uppsalából a Magyarország—Románia mérkőzésről. Televízió. Szlovák tv. 16.45: A jégkorong sport, híres. Jugoszláv tv. 16.45: Kosárlabda, Boracs—Radnicski. Jugoszláv tv, 11. műsor. 18.15: Asztalitenisz. Osztrák tv, 11. műsor. 22.30: Sportmozaik. IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti. Várható időjárás csütörtökön estig: nyugat felől megnövekvő felhőzet, elsősorban az ország nyugati, északnyugati részén, helyenként eső. Mérsékelt, napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6 —11 fok között. TÖMEGSPORT A tsz-eknek is feladatuk a hatékonyabb sportélet megteremtése A termelőszövetkezetek mindinkább aktív segítői a testnevelésnek és a sportnak. Noha viszonylag kevés a tanácsi vagy termelőszövetkezeti tulajdonban levő sportlétesítmény, a felmérések arról tanúskodnak, hogy ez sem akadályozza a fejlődést. Csak a tsz-sportegyesületekben csaknem százezer tagot tartanak nyilván, ezerötszáz helyi tömegsportcsoportban harmincháromezren sportoltak az utolsó felmérés szerint, s a falusi dolgozók spartakiádjának százezren felüli résztvevői létszámának nagy hányadát is a termelőszövetkezeti tagok, alkalmazottak és családtagok adják. Jelentős társadalmi érdek, hogy a szabadidő egészséges felhasználása faluhelyen is még gyorsabban fejlődjék, s mind többen sportoljanak. Ezért a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa irányelveket fogadott el a tsz-ek testnevelési és sportmunkájának fejlesztésére. A TOT elnöksége javasolja, hogy a termelőszövetkezetek tekintsék magukénak a tagjaik, alkalmazottaik és családtagjaik testnevelését, és sportolását biztosító egyesületeket. A termelőszövetkezetek támogassák a helyi sportegyesületet, és ahol az anyagi erők lehetővé teszik, ott kezdeményezzék saját bázisú sportegyesület létesítését. Ha a településen több termelőszövetkezet tevékenykedik, lehetőleg közös bázisú sportegyesületet működtessenek. Azokon a helyeken, ahol a mezőgazdasági termelőszövetkezet hatóköre közgazdasági területre is kiterjed, a helyi adottságoknak megfelelően határozzák meg egy vagy több közös bázisú, vagytermelőszövetkezeti bázisú sportegyesület működését. A termelőszövetkezetek vezetősége évenként számoltassa be a bázisán működő sportegyesület elnökségét munkájáról és esetenként ellenőrizze a támogatás, felhasználását. A termelőszövetkezetek területi szövetségei a hatékonyabb sportélet érdekében működjenek együtt a megyei tanács vb-k testnevelési ésporthivatalaival, a területi szövetségek pedig tűzzék napirendre a hozzájuk tartozó termelőszövetkezetek testnevelési és sportmunkájának elemzését. A TDT elnöksége azt is javasolja, hogy a termelőszövetkezetekben szervezzenek helyi versenyeket a brigádok és az üzemrészek között, a tagok és az alkalmazottak vegyenek részt a falusi sportaaládokon. Lehetőleg olyan sportágakat népszerűsítsenek, amelyek viszonylag kevesebb tárgyi feltételt igényelnek. Erre az atlétikai és a labdajátékok a legalkalmasabbak, ahol viszont az adottságok lehetővé teszik, a lovassportot is fejlesszék. A termelőszövetkezetek tervezzék meg a téli sportfoglalkozásokat, elsősorban asztalitenisz, sakk, teke és birkózás sportágakban. Az anyagi, tárgyi feltételeket illetően a termelőszövetkezetek a szociális-kulturális alap terhére évente tervezzék meg a testnevelési és sporttevékenység anyagi támogatását, ezen túlmenően az 1976—1980-ig terjedő ötéves távlati időszakra is határozzák meg a testnevelésre és sportra általuk fordítható összeget. A termelőszövetkezetek működjenek közre a testnevelés és sport tárgyi feltételeinek biztosításában, s végül kísérjék figyelemmel, hogy a testnevelés és sport támogatására nyújtott anyagi hozzájárulásokat a közös és saját bázisú sportegyesületek megfelelően használják-e fel. Az elképzelések sikeres végrehajtása érdekében szükséges, hogy a TDT az OTSH- val, a mezőgazdasági tsz-ek területi szövetségei pedig a területi és helyi tanácsokkal együttműködjenek. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek testnevelési és sportmunkájának fejlesztésére dr. Beckl Sándor, az OTSH elnöke és Szabó István, a TDT elnöke csütörtökön délután megállapodást ír alá. XXX. 273. ♦ 1974. november 21. LABDARÚGÁS „Nehéz idősarkot éltünk át’ Szőcs János gondjai és tervei Szombaton délután egy órakor leül megszokott helyére a kiapadón. Mögötte, az előrejelzések szerint, legalább 15 ezer néző hangorkánya biztatja majd csapatát, a ZTE-t. A szurkolók győzelmet várnak együttesüktől. Az őszi jó hazai szereplés, az előkelőnek mondható jelenlegi 6. hely arra hangol mindenkit, aki szereti a zalaegerszegi zöldfehéreket: idén sikerül ott folytatni, ahol több , mint egy éve abbahagyta a csapat. A mester, Szőcs János, vajon milyen taktikai utasításokat ad? Milyen gondolatok járnak a fejében? A szurkoló erre csak ritkán gondol. Akkor néz a kispad felé, ha valamelyik játékos gyakran követ el hibát, vagy ha megy a csapatnak. Ilyenkor valaki mindig megszólal. Dicséri, vagy elmarasztalja a mestert. Egyenesben Szőcs tősgyökeres zalaegerszegi, ott kezdte labdarúgó-pályafutását, s oda tért vissza edzőnek. Abban az időszakban, amikor még csak nem is álmodtak az NB I-ről. És ma ott tartanak, hogy még csak meg sem fordul a fejekben: kieshet a ZTE! Inkább arról beszélnek, itt az ideje, hogy igaza középcsapattá formálódjon. — Az embert odahaza mindig kettőzött figyelem kíséri — vallja az edző. — A messziről jött szakember valahogy mindig előjogokat élvez. Ez régi szokás nálunk, mi sem lehetünk kivételek ez alól. De a bennszülöttségnek is megvan a maga előnye. Amikor reggelente viszem a gyerekemet az óvodába, gyakran szólítanak meg ismerősök és ismeretlenek. Ilyenkor a papák, akik hasonló cipőben járnak, mint én, kifejtik a véleményüket. Jók az ilyen találkozások. Lehet tanulni belőlük. — Az idén könnyebb válaszolgatni a kérdésekre, mint tavaly volt — vetettük közbe. — A ZTE a múlt idényben nehéz időszakot élt át. Az első esztendő nagy sikerei, amelyek váratlanul értek mindenkit, aki ért a labdarúgáshoz, hamis illúziókat keltettek sokakban. Már-már dobogóra vártak minket. S a Csapatnak közben birkóznia kellett egy időszakban azért hogy, az NB I-ben maradhasson. A nagy lelkesedés alábbhagyott, csökkent a nézőszám is. De, ami a lényeges, talpon tudtunk maradni. Példák sokaságát mondja el." Az első esztendőben mindenki mérkőzésre akart járni a megyéből. A kisiskolás, meg a nagymama is. Sikk volt beszélni arról: vasárnap láttam a Zetét., Akkor mindegy volt a nézők többségérvek, hogy a Dózsa, vagy az Egyetértés játszik. Az volt a fontos, hogy meccs van, s azt meg kell nézni. Együttesüket hajtotta a becsvágy. Hiszen nem titok, akkoriban szakmai berkekben is sűrűn elhangzott: mi keresnivalója van ennek a csapatnak az NB I-ben? Úgyis kiesnek, pofozógép lesz a ZTE, semmi más. Bizonyítottak. De a következő bajnoki évben már az elbizakodottság is felütötte a fejét. Sokszor hiányzott a csapatból a lelkesedés. Tavaly elmaradtak a kisiskolások és a nagymamák. Csak a 7—8 ezer főnyi törzsgárda nem tágított. — Ebben az évben mi változott Zalaegerszegen? — Ha szabad így fogalmaznom, jókor jött a követelményrendszer. Bármennyire gyakorlott is az ember, ha nincs mérce, amivel össze tudja hasonlítani tegnapját, akkor csak a sokéves általános tapasztalatokra építhet. A futball pedig nem szereti az általánosításokat. Szükség volt arra, hogy pontosan behatároljunk mindent, ami az alapokkal kapcsolatos. A ZTE mostani helyezésében benne van a követelményrendszer jó hatása is. A csapat a 8. mérkőzésre érte el csúcsformáját, akkor volt kirobbanó erőben. Több mérkőzést vesztett helyzetből nyertünk meg,és ezt a jó erőállapotunknakköszönhettük. De az sem titok, amivel elindultunk, finomításra szorul. Tagja vagyok az edzőbizottság oktatási bizottságának. Most a napokban készítettük el előterjesztéseinket a követelményrendszer továbbfejlesztésére. A futásokkal és az időszakokkal kapcsolatosan is. Jobban differenciálunk majd tavasszal. Biztosra veszem, hogy a tovább javított, a mostani tapasztalatokra épített követelményrendszer még inkább szolgálja a célt, a mielőbbi felzárkózást a nemzetközi élvonalhoz. Van mihez mérnünk magunkat — Miben lépett előre a ZTE? — Változtatni tudtunk több területen is. A labda nélküli mozgás, a jó helyezkedés, az ellenfél védelmi réseibe való gyors betörések sok gólhelyzetet eredményeztek. Taktikailag előbbre tudtunk lépni, s ez nagyon nagy dolog. Több gólt úgy szereztünk, hogy a sok mozgás következtében szabadon maradt emberünket meg tudták játszani a kellő pillanatban. — Tehát minden rendben? — Ezt nem mondanám. Sok sérültünk van. Sajnos, a védelmünk szinte széthullott. Ennek következményei az Egyetértés ellen meg is mutatkoztak. És még valami: a játékosok közül néhányan nem a mérkőzésen, az edzésen sérültek meg, mint például Molnár. A sérültek pótlása nem megy könnyen. A helyettesek kisebb képességűek, s az összeszokottság hiánya is növeli a bajokat. — Jó, hogy az utánpótlást említi. Mi a helyzet a szakosztályon belül? Mint vezető edző gyakran vesz részt a fiatalok foglalkozásain? — Mi már a követelményrendszer bevezetése előtt is kidolgoztunk különböző szinteket a "sportiskolánkban. Ezek a 10—11 éves gyermekektől kezdve a 18 évesekig mindenkire kötelezőek. Most a követelményrendszerbe építettük be, amit tavaly elkezdtünk. Az 1958—59-es fiatalok, amikor eljutnak az első csapatig, már könnyedén tudják teljesíteni a felnőttekkel szemben akkor támasztott, szerintem jóval megemelt követelményeket is. Nálunk ma az ificsapat tagjai, a 13—17 évesek a 10x30-at 3 perc 40 másodperc — 4 perc alatt futják, másfél évi gyakorlás után. A felnőtt csapatnál 3 perc 20 másodperc és 40 között futják a 101x30-at. A 12 perces futás során 3200 és 3400 méter között vannak az átlagok. A 100x30 méteres vágtákat mi két óra alatt, teljesítjük. Ilyenkor segédeszközt nem használunk. Arra is törekszünk, hogy állandóan összehasonlítsuk az egyéni eredményeket. Ezért már kezdetben csoportokat alakítottunk ki. Ezekben a hasonló teljesítményekre képes játékosok futnak. — Milyen érzésekkel ül le a kispadra az FTC elleni, szombati mérkőzésen? — Olvastam Dalnoki Jenő nyilatkozatát. Azt fejtegette, szeretne egy pontot elvinni csapatával Zalaegerszegről. Nos, mi arra törekszünk, hogy ne vigyen egyet sem el az FTC. Szombatig, remélem, néhány sérültünk rendbe jön. Ez a tény azt jelentené, hogy a jelenlegi helyzetünkben a legjobb összeállításban léphetnénk pályára. Túl a negyvenen Eddig a beszélgetés. SzőcsJános a feltétlen híve az újnak, tervei, elképzelései megalapozottak. Februárban tölti be 42. életévét. Sok tapasztalattal a háta mögött egyre magabiztosabban dolgozik. Varga Béla Szőcs: A bennszülöttségnek is megvan a maga előnye Országos ifjúsági bajnokság Szegedi csoport: Kiskunhalasi MEDOSZ— Szarvasi Főiskola Spartacus 5:1 (1:1). Szolnoki MTEBékéscsabai Előre Spartacus 1:2 (1 :0), Kecskeméti SC—Jánoshalmi Spartacus 2:1 (1:0), Békéscsabai VTSK —Szegedi Dózsa 0:0, Szegedi VSE—Szolnoki MÁV 4:2 (3:0). Szabó Lajos SE—Kecskeméti TE 4:0 (3:0). Gyulai SE— SZEQL 0:1 (0:1). Korábban játszották: Szarvasi Főiskola Sport.— Gyulai SE 0:1 (0:0). KTE — Kiskunhalas 3:1 (3:1). Szegedi Dózsa—Szabó Lajos SE 1:0 (1:0). Szolnoki MÁV-Békéscsabai VTSK 4:0 (2:0). Jánoshalma —SZVSE 2:1 (2:0). Békéscsabai. Előre Spartacus —KSC .(3:0). SZEOL - SZINTE 2:0 (2:0). Pécsi csoport: Siófok—Nagykanizsa 1:2 (0:0), Pécsi SÍ—Véménd 2:2 (0:0), Máza-Szászvár — Szekszárd 0:6 (0:2). PVSK—ZTE 0:1 (0:0). PMSC-:Kaposvári Rákóczi 5:2 (3:0). Szigetvár—Komló 1:1 (1:0). Győri csoport: Győri Dózsa — Rába ETO 0:2 (0:0). SZSE Dózsa—Péti MTE 4:1 (2:0). Soproni Textiles —Bauxitbányász 5:0 (0:0). Haladás VSE—Sabaria 2:1 (0:1). Pápai Textiles—Győri Elektromos 1:1 (0:1). ÉVI OTT MTE—Bakony Vegyész 0:0. MÁV DAC—Körmendi FMTE 0:1 (0:0). Ajkai Alumínium—Soproni VSE 4:1 (0:1). Miskolci csoport: Gyöngyös — Leninváros 3:2 (2:0). Sátoraljaújhely—Rudabánya 0:0. Nagybátony—Salgótarjáni Kohász 3:1 (2:1). Ózdi Kohász—Kazincbarcikai Vegyész 1:1 (0:1). DVTS — MVSC 0:1(0:1). Borsodi Bányász — Borsodi Volán 0 :1 (0:0). Egri Dózsa Kisterenye 2:1 (1:1), SBTC — Jászberény 2:0 (1:0). A Debreceni és a Székesfehérvári csoportban véget ért az őszi idény. *S)fioóműsor CSÜTÖRTÖK KOSÁRLABDA. NB I. Férfiak. Csepel—BKV Előre, Csepeli Sportcsarnok, 17. RÖPLABDA. NB I. Nők: V. Izzó — VM Egyetértés, Váci út, Izzó-terem, 17. Kiss. SAKK. 1974. évi országos egyéni női bajnokság, döntő, 9 forduló (Karakas—Czynder, Zsögöny — Barta, Sinka Ivánka. Verőcy—Finta. Keresztúri—Porubszky. Tokajiné - dr. Krizsánné. Kas—Honfiné). V. Néphadsereg u. 10., 16. IX. Breier emlékverseny. 9. forduló, V., Váci u. 38., 17.30.