Népsport, 1975. május (31. évfolyam, 102-127. szám)

1975-05-05 / 105. szám

2 NÉPSPORT LABDARÚGÁS Baróti: „A széleken akarunk rohamozni” Kovács Ferenc az olimpiai válogatott edzője • Kőtár sérült• Csapó kerettag A bolgárok elleni olimpiai se­­lejtezőre készülődő válogatott­jaink szombaton késő este ta­lálkoztak az MLSZ-ben. Baróti Lajos, a­ csapat szakvezetője nyomban a játékosok egészségi állapota­ felől érdeklődött. Kide­rült, hogy az újpesti Kolár Achiles­insérülése miatt nem tud játszani. Baráti úgy dön­tött,­ hogy a tatabányai Csapó Károly is csatlakozik a kerethez. Az MLSZ most a Videoton szakvezetőjét, Kovács Ferencet bízta meg az edzői teendők ellá­tásával, míg a 23 éven aluliak válogatottjánál Mészöly Kálmán, a budafokiak edzője lesz a szak­mai irányító. Vasárnap délelőtt a Rudas fürdőben magunk is tapasztal­hattuk, hogy a magyar játéko­sok, ha kissé szorongó érzések­kel is, de bizakodva készülnek a bolgárok ellen. Ez kiderült a hangulatból, a beszélgetésekből. Nem szurkol különösebben a há­rom újonc, Kovács László, Cze­­czeli Károly és Magyar István sem. Lelkileg is felkészül Kovács László álma valóra vált. A székesfehérváriak 24 éves kapusa eddig 74 NB I-es mérkőzésen védett, háromszor őrizte az utánpótlás-válogatott hálóját és hétszer volt az A-csa­­pat tartaléka. Mondta is: — Amikor reménykedtem, ak­kor nem sikerült. Most meg va­lósággal az ölembe pottyant a válogatottság . . . Itt a nagy le­hetőség, meg kell ragadni! Az lenne az­­igazi, ha­ be tudnám bizonyítani, hogy méltó vagyok a bizalomra. " Elérzékenyült. — Szegény édesapám, hogy ezt nem érhette meg . . . Szóba került az is, vajon nem lesz-e lámpalázas, mint legutóbb, amikor az A-válogatott kapuját kellett védeni az A-csapat ellen. — Most más lesz a helyzet. Akkor azt mondták, hogy bizo­nyítanom kell. Ettől ideges let­tem. Miért kell nekem egy edző­­mérkőzésen igazolni a rátermett­ségem? A hetven NB I-es mérkőzés nem volt elég? Most napokkal előbb tudom, hogy én védek, lelkileg is felkészülök. Nem lesz semmi baj! Gyorsak, kemények, harcosak Czeczeli Károly a Kaposvári Vasason, az Eger Dózsán és a Videotonon keresztül jutott el a válogatottságig, 64 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, volt már U-válogatott is. Eddig tíz gólt lőtt, jobbára szabadrúgásból. Még nincs 24 éves. Érthetően­ nagyon örül.­­ A mérkőzés előtt egy órá­val Feri bácsi, az edzőnk közöl­te, hogy válogatott leszek. És mindjárt a kezdő csapatban! Azt hittem, forog velem a világ. Most is nehezen akarom elhinni, hogy igaz. El­komolyodott. — Egyéves kivárással kerültem Egerből Székesfehérvárra, s a kezdet bizony nehéz volt. Ke­serves igyekezettel értem ma­gam utol, s tavaly többször ki­maradtam a csapatból. — Mit tud a bolgárokról? — Gyorsak, kemények, harco­sak, de nekem is vannak hason­ló erényeim, így nem félek. Tag­ja voltam annak az U-váloga­­tottná­l, amely EB-mérkőzése­n, a­ Népstadionban , 2:0-ra legyőzte Bulgáriát. Miért ne ismétlődhet­ne ez meg szerdán? Mit ígér Magyar? Magyar István üstökösként tűnt fel labdarúgásunk egén. Augusztusban lesz húszéves! A Szolnoki Vegyiművek NB III-as csapatából került a Ferencváros­ba. 1973 augusztusában szerepelt először a Fradi első csapatában, a Videoton ellen. Azóta további 32 meccset játszott, de egy idő­ből­ vissza akart menni Szol­nokra. Vajon miért? Kuncogva emlékezett: — Egyszerűen nem akartam el­hinni, hogy megállom a helyem, a legjobbak között. Akkoriban úgy éreztem, nem nagyon bíz­nak bennem . . . Aztán egyedül is voltam. Hiányzott az édesanyám, a nővérem, no meg az ikertest­vérem, Józsi . Nehéz volt meg­szokni ... De mióta az első csa­patban játszom, egyszeriben min­den megváltozott. Már vannak barátaim,­­otthonosan mozgok az Üllői úton, s eljutottam már Ausztráliába is! És most itt a válogatottság! — Hát igen. Ez valami csodá­latos. Arra gondoltam, hátha be­válogatnak a 21 éven aluliak csapatába. És íme, itt vagyok az A-csapattal! — Mi lesz szerdán? — Nem vagyok ijedős, ezt már bebizonyítottam idegenben is. Elvégre nem volt kis dolog az sem, hogy KF­K-elődöntőt kel­lett játszani Belgrádban száztíz­­ezer néző előtt. Egyet ígérhetek: mindent megteszek a győzele­mért! „Nem vagyunk olyan rosszak..." Baróti Lajos, az olimpiai vá­logatott szakvezetője bízik a já­tékosokban, a csapatban. Mint mondta: a játékosok jó formá­ban vannak, s­ az együttes szer­kezetileg erősnek, egységesnek látszik. — Arra törekedtem, hogy min­denki a saját posztján játsszék, s a csapatrészek a körülmények­hez képest összeszokottak le­gyenek. A védelem eddig meg­állta a helyét. Tóth Jóska saj­nálatos kiválása után azért esett a választásom Czeczelire, mert ő a Videotonban Nagy III mellett, játszik, alaposan ismerik tehát egymást. A pálya közepén az újpestiek: Dunai III, Fazekas, Tóth András diktálják majd a tempót. Elöl Müller és a kis Magyar jó formában van, Kozma­­ pedig a gólkirály. — Fazekas a Dózsában jobb­szélsőt játszik. Nem lesz szokat­lan neki belül? — Nem hiszem. Sokoldalú, ru­tinos, technikailag nagyon kép­zett játékos, aki belül és a szé­len is képes helytállásra. Szeren­csés megoldásnak látszik az, hogy Mutterrel együtt alkotja a jobbszárnyat, mert­ Müller is otthonosan mozog beljebb. ■ Ké­pesek lesznek tehát helycserékre, szárny­váltásokra. — Mit remél? — Bulgária jobb, mint Wales, de a hazai környezetben mégis győzelmet várok. Nem vagyunk olyan rosszak, mint ahogyan so­kan hiszik! A bolgárok idegen­ben bizonyára a védekezésre összpontosítanak. Mi bátran kez­deményezünk majd, s főleg a széleken akarunk rohamozni. Hétfőn két edzés lesz, kedden pedig egy. Levetítik a­­játékosok­nak a Wales elleni EB-mérkő­­zést is. Okulás céljából! Németh Gyula A három újonc. Balról: Magyar István, Czeczeli Károly, Kovács László (Záhonyi Iván felvétele) Kilenc csapat gólképtelen Az NB II állása FÖSPED Szállítók— Dorogi AC 0:0 Czabán S. tér, 2000 néző. V: Halász M. FÖSPED: Lanczkor -­­Egri, Kárpáti, Kanyó, Aspirány — Kiss L., Stef­án — Márkus, Csé­­pány, Márton, Szilágyi. Edző: Bund­zs­ák Dezső. Dorog: Schnit­­zer — Engelbrecht, Tóth, Horváth F., Gabala — Kácsor, Horváth P. — Gubán (Merényi 82. perc), Ló­­di, Szabó (Ecker 74. perc), Bar­­talos. Edző: Hári László. 29. perc: Csépány átemelte a labdát Horváth F., felett, de bal­­lábas lövésében népi volt erő. 42. perc: Szabó jó cselei után szétnyílt a FOSPED-fal, de lö­vés helyett még egy cselt csi­nált, s szerelték. 60. perc: Bartalos szögletére a kapus nem mozdult, a labda — szerencséjére — a felső lécre csa­varodott. 63. perc: Bartalos megismétel­te csavart szögletét, s ezt is a kapu torkában nehezen mentet­ték a védők. 83. perc: Csépány elől az utol­só pillanatban mentettek szöglet­re a dorogiak. A kapuk úgy­szólván nem is kerültek veszélybe, a csatárok nem is lőttek. Úgy tűnt, mindkét csapat jó eredménynek véli a döntetlent, legalábbis úgy­ játszot­tak. . .­­ Jó: Egri, Kárpáti, Kanyó, ill Tóth, Horváth F., Kacsor, Pál László 58. perc: Lőrincz beadását a kapu torkában Lipták és Pogány is elvétette. 87. perc: Zentai hazaadását Bu­davári elsodorta Flack elől, Né­meth a jó labdát azonban el­­ügyetlenkedte. A Spartacus elsősorban közép­pályásai révén kezdetben mezőny­­fölényben játszott. Szünet után kiegyenlített volt a mérkőzés. A kapuk azonban továbbra is csak elvétve kerültek veszélybe­... Jó: Zentai, Palicskó, Lőrincz, Jónás, ill. Trenkó, Rab, Dorogi, Kaszás, Sár­osi István Oroszlány— Dunaújváros 0:0 Oroszlány, 800 néző. V: Zá­­vovszky. Oroszlány: Kerekes — Németh, L­zabó, Korodi —­ Vízke­leti, Aradi — Egyed, Holánszky (Torma, a 60. percben), Papp, Babai, Kovács (Horváth, a 46. percben). Edző:­­ Mészáros Imre. Dunaújváros: Németh — For­maggini, Faji, Kerekes, B­orom­­­issza — Paizs, Fajkusz, Szepesi (Szebelkó, a 73. percben) ,— Tí­már (Kántor, a 65. percben), Mártha, Tatár. Edző: Palicskó Ti­bor. 1. perc: Holánszky jól indí­totta Egyedet, a jobbszélső két védő között, mintegy 13 méter­ről alig lőtt kapu fölé. 6. perc: hazai szöglet után Papp a kifutó Németh mellett, kapura fejelt, Fajt a gólvona­lon mentett. 13. perc: Szepesi lefutotta őr­zőjét, beadását Tatár kapu mellé fejelte. 14. perc: Aradi szöktette Egye­det, aki lefutotta Fajtot és a ka­pu torkából fölé lőtt. 27. perc: Egyed jól adott be, Babai elügyetlenkedte a gólszer­zés­i lehetőséget. 51. perc: Holánszky ügyes cse­lekkel játszotta tisztára magát, beadását Fajt önfeláldozóan szög­letre fejelte. Jó játékvezetés mellett élveze­tes, küzdelmes, erős iramú mér­kőzést vívott a két együttes. A hazaiak játszottak fölényben, a Dunaújváros okosan védekezett és két gyors előretolt csatárral pró­bált ellentámadásokat vezetni — eredménytelenül. Jó: Németh, Víz keleti, ,Egyed, ill. Fajt, Paizs, Kerekes. Füredi István 69. perc: Czompó Labdájával Baranyi kiugrott, lövését Fekete b­izt­os­an védte. 72. perc: gyors hazai akció után Lászlóhoz került a labda, közeli lövését védte bravúrosan Fekete. 76. perc: Gálvölgyi szabadrúgá­sa az egyik védőről Garics elé került, a jobbszélső 10 méterről védhetetlenül vágta kapuba a labdát. 2:1. Az I. félidő közepes színvonala után a II. félidőben gyorsabb lett a játék. A várpalotaiak kapujuk­hoz szegezték a vendégeket, a szolnoki védelem szilárdan állt a lábán, sőt ellentámadásai révén veszélyes helyzeteket is tudott teremteni és jobb helyzetkihasz­nálásával megérdemelten győzött. Jó: Fekete, Arany, Kovács, Ma­gos, B­ürtös, ill. Lukoviczki, Kisber, Csíki Iván Ózdi Kohász- Egri Dózsa 3:0 (1:0) Ózd, 4500 néző. V: Dr. Deme­ter. Ózd: Fekete — Marton, Mu­rányi, Madai, Kovács (Fükő II. 65. perc) — Bíró, Barna, Bács­kai (Ligeti 65. perc) — Csukány, Tiba, Tóth. Edző: Kertész János. Eger: Csank — Patvaros, Kovács, Hosszú, Lakatos — Zsidai (Csató, 65. perc), Bánkuti, Nagy — Bar­­ta, Mártha, Galántai (Vigh 65. perc). Edző: Várallyay Miklós. 12. perc: Bánkuti az alapvo­nalról vis­sz­agurított, de Fekete ki­vetődve mentett Barta elől. 17. perc: Barta a 11-es ma­gasságából kapura lőtte a labdát, de az megpattant Murányi lábán és a léc fölött hagyta el a játék­teret. 36. perc: Korszerű támadás vé­gén Tóth hatalmas lövése nyo­mán a labda a bal kapufa tövé­ről vágódott a hálóba. 1:0. 53. perc: Bánkuti a 16-osról a felső lécre emelt. 78. perc: Csank kiütötte Csu­kány lövését, a labda Fükő H. elé pattant, aki a fekvő kapus mellett a léc mellé gurított. 82. perc: Kovács röviden adott haza, Tiba elcsípte a labdát, s a kifutó kapus mellett a kapuba gurított. 2:0. 87. perc: Csukány kapott jó labdát, a 16-oson két védőt is kicselezett és az ötös sarkáról a hálóba­­lőtt. 3:0. Hatalmas volt az iram, de a játék csapkodó, s időnként durva is. A labda inkább a pálya köze­pén pattogott. A csatársorok a kapu előtt sokat ügyetlenkedtek. A 3. félidő közepén a vendégek szorongattak, míg a hajrában az Ózd. Jó: Madai, Bíró, Bácskai, ill. Kovács, Nagy, Mártha. Vincze Zoltán 15. perc: Antal szögletrúgásá. Vasa a bal felső sarok felé tejel­te, de Tóth L. bravúrral mentett. 20. perc: Antalt feltartotta Sülé a 16-oson belül. A közvetett sza­badrúgás után Vass lövése a felső léc fölött zúgott el. 26. perc: Buli szöktette Molnárt, a középpályás a felfutó Horváth elé adott, a középcsatár gyenge lövését Nagy védeni tudta. 42. perc: Hevesi kiugrott a lesre játszó győri védők között, Tóth L. kifutott elé, a hátvéd azonban az üresen maradt kapu mellé lőtt. 46. perc: Mészárt, Tóth K. a 16- oson oldalvonalánál felvágta. An­tal szabadrúgását Vass Tóth L. lába közt továbbította a hálóba! 1:0. 49. perc. Mészárt felvágták a győri védők, kapujuktól mintegy 25 méterre. Antal szabadrúgását Zámbori a kiugró Mészár elé ad­ta, s Mészár néhány lépés után­ a kapuba bombázott, 2:0. 50. perc. a 16-oson belül járó Mészárt Kiss felvágta. A büntetőt Vass értékesítette, 3:0. 59. perc. Formás Mészár—­Szeg­halmi—Mészár támadás végén Mé­szár beadását Hágelmann a 16-os­­ról a bal sarokba lőtte, 4:0. 86. perc. Varga átjátszotta a győri védőket, majd a 11-es pont közeléből kapura lőtt, de a labda Tóth L.-ről szögletre pattant. Már az első félidőben is a MÁV DAC térfelén folyt a játék, azon­ban a szegedi csatárok akkor nem találták meg a vendégek lestakti­kájának ellenszerét. A sok ado£a­­tással szett hazai támadásokban rendszerint közbe tudott lépni egy-egy győri védő. A szünet utáni lendületes támadások nyo­mán, alig 5 perc alatt eldőlt a mérkőzés sorsa. Jó: Mészár, Vass, Szeghalmi, Antal, ill. Molnár, Buti. Hernádi Gyula Debrecen—Szekszárd 3:0 (2:0) Debrecen, 10 000 néző. V: dr. Jármai. DVSC: Szabó — Sóvágó, Vachter, Tóth (Waczlavik a szü­netben), Lipok — Herczeg, Kiss, Potyók — Rósa, Bodonyi, Gott­­diener. Edző: Makray Balázs. Szekszárd: Pólyák — Fodor, Pusztai, Laki, Micskó — Kovács, Freppán, Márkus — Lugosi, Kiss, Bulla (Németh a 75. percben). Edző: Kormos Mihály. 6. perc: A szekszárdi védők felszabadítottak, a labda Lipők­­höz került, a védők ,,vezény­szóra” előrerohantak, hogy lesre állítsák a hazai támadókat, de Unok nem adta le a labdát, ha­nem kiugrott vele és 25 m-ről a kifutó kapus mellett az üres kapu jobb alsó sarkába helyezett, 1 :0. 24. perc: Vachter rövid haza­adását Bulla elcsípte, és közelről Szabót találta el. A kapustól el­pattanó labdát Sóvágó elő­revágta, Bodonyi Kosának adott, aki visz­­szarúgta a labdát középre, és a berohanó Bodonyi 6 m-ről a ka­puba lőtt. 2:0. 32. perc: Micskótól elvette a labdát Kosa, megugrott vele, majd a kifutó Pólyák lábába rúg­ta. 46. perc: Egy előrevágott labda Bodonyihoz szállt. Bodnár part­jelző lest intett, Bodonyi az in­tésre leállt, dr. Jármai továbbot intett, erre a fiatal debreceni csa­tár elhúzott, és közelről a kimoz­duló kapust találta el. 50. perc: Gottdiener elől Fodor kézzel húzta le a labdát. 11-es! Bodonyi a balra mozduló kapus mellett a jobb alsó sarokba he­lyezte a labdát. 3:0. 64. perc: Gottdiener három vé­dőn is átvitte a labdát, amikor Pusztai buktatta. Újabb 11-es! Ismét Bodonyi rúgta, a büntetőt, ismét a jobb alsó sarkot vette célba, de most Pólyák vetődve el­csípte a labdát. 78. perc: * Waczlavik—Kiss—■ Rosa adogatás után Kosa, 6 m-ről az üres kapu fölé lőtt. Mindkét csapat nagy lelkesedés­sel játszott. A debreceniek a játékidő legnagyobb részében fö­lényben voltak, a szekszárdiak lestaktikával igyekeztek rr megállí­­tani a hazaiak lendületét, de erre a döntő pillanatban (az első gól­nál) rá is fizettek. A játék képe és a helyzetek alapján nagyobb arányban is győzhetett volna a DVSC. Jó: Sóvágó, Vachter, Lipők, Bodonyi, Gottdiener, ül. Pólyák, Kovács, Fülep Kornél 1. SZEOL 29 16 5 8 52-31 37 2. Rákóczi 29 15 5 9 47-28 35 3. Volán 29 14 6 9 44-33 34 4. Komló 29 10 14 5 34-29 34 5. DVSC 29 13 7 9 41-32 33 6. Dorog 29 12 9 8 30-28 33 7. J4AV D. 29 9 13 7 39-34 31 8. SZMTE 29 11 8 10 35-32 30 9. D.-üjv. 29 9 11 9 34-35 29 10. Szekszárd 29 10 9 10 39-47 29 11. Oroszlány 29 7 15 7 25-33 29 12. Várpalota 29 10 7 12 36-33 27 13. Bp. Sp. 29 8 11 10 44-43 27 14. Olajb. 29 9 9 11 40-40 27 15. Budafok 29 8 10 11 37-39 26 16. KKFSE 29 9 8 12 28-37­ 26 17. FÖSPED 29 9 8 12 32-42 26 18. Ganz­ M. 29 7 10 12 27-32 24 19. Ózd 29 8 6 15 31-47 22 20. Eger 29 8 5 16 29-49 21 Komlói Bányász- Volán SC 2:2 (1:1) Komló, 4000 néző. V: Müncz. Komló: Bum (Erdösi a szünet­ben) — Keller, Kovács, Tak­ósi, Csordás — Lingl, Ladó (Kiss 63. perc), Pál — Fábián, Kolesánsz­k­i, Cs. Kovács. Edző: Lantos Mi­hály. Volán: Benes — Vigh, Sze­pesi, Lutz, Márkus — Urban, Ta­kács, Hajdú (Rattmann 68.­­perc) — Földes,­ Molnár, Bartosik. Ed­ző: Preiner Kálmán. 5. perc: Keller 18 méteres csa­vart lövését Benes nagyszerű ér­zékkel védte a jobb saroknál. 10. perc: Kolesánszki lefejelt labdáját Pál tovább csúsztatta és az ötös sarkán álló Lingl a ka­pustól zavarva, mellé gurított. 30. perc: Hosszan előrevágott labdára Cs. Kovács és Márkus rajtolt. Cs. Kovács érte el és a kapu közepébe helyezett. 1:0. 33. perc: Lahó éles szögből, váratlanul lőtt, Benes a bal fel­ső sarok elől szögletre tenyerel­­te a labdát. 37. perc: Bartosik 20 m-es sza­badrúgást végezhetett el. A rosz­szul helyezkedő Buús fölött a kapu jobb oldalába lőtt. 1:1. 55. perc: Lahó a 11-es ponton kapta a labdát, de kivárt és az eléje vetődő Benest találta el. 67. perc: Molnár kicselezte Tallósit, balról jól adott középre és Bartosik sakk-matt helyzetből továbbított a hálóba. 1:2. 75. perc: Rattmann röviden adott haza. Cs. Kovács rácsapott és nagy nyugalommal lőtte a labdát a hálóba. 2:2. Az eseményekben gazdag, jó iramú, de közepes színvonalú mérkőzésen a bányászok végig aktívabbak voltak. Vezető gól­juk után azonban megtorpantak. A fővárosiak ezt jól használták ki, megfordították a találkozó állását. A hazaiak csak óriási erő­feszítések árán egyenlítettek ki, a győzelemre már nem futotta erejükből. Jó: Kovács, Lingl, Cs. Kovács, ill. Lutz, Márkus, Barto­sik, Vízhányó Imre Kossuth KFSE— Bp. Spartacus 1:1 (1:1) Szentendre, 1500 néző. V: Mo­hácsi. KKFSE: Flack — Palicskó, Zentai, Stier, Varga — Mészöly, Bartha — Pogány (Nagy M. a 68. percben), Lipták, Lőrincez, Jó­nás. Edző: Budai László. Bp. Spartacus: Szőke — Idei, Trenkó, Strasszer, Rab — Zöldi, Dunai, Dorogi — Kaszás, Németh, Buda­vár). Edző: Szamcsák ,István. 9. perc: palicska jó beadását a befutó Jónás nagy helyzetben fölé f­e­j­elte. 14. perc: Lipták labdáját Jónás estében 5 m-ről lőtte fölé.­­ 15. perc: szöglet után hibázott a Spartacus-védelem. Jónás 5 m­­ról lőtt a hálóba, 1:0. 29. perc: Lipták nagy helyzet­ben kivárt, Rab beérte és sike­rült mentenie. 41. perc: Budavári a kifutó Flack fölött az üres kapura ívelt. A hálóba tartó labdát Zentai ki­rúgta, Mohácsi játékvezető. Szabó partjelző beintése alapján, gólt ítélt, 1:1. Nagykanizsa- Ganz-MÁVAG 0:0 Nagykanizsa, 300 néző. V: Bau­­er. Nagykanizsa: Vlaszák — Ke­szei, Kovácshegyi, Müller — Han­gár, Simon — Pávu­cz, Füle dr. (Vastagh, a 62. percben), Bogáti (Krénusz, a 62. percben), Söjtör, Sulyok I. Edző: Harcz János. Ganz-MÁVAG: Meyer — Stapim­­ler, Monostori, Kovács, Marczell — Molnár, Nagy, Végh — Bodo­­nyi (Csukás, a 62. percben), Vas­kor, Tóth. Edző: Nagy János. 2. perc: Pávlicz labdájával Han­gái tört kapura, 16 méterről alig lőtt mellé. 14. perc: Kovács tisztára játszot­ta magát, majd éles lövését Vla­szák a sarok elől ütötte szöglet­be. 20. perc: Vaskor kiugrott a vé­dők közül, lövésébe a kanizsai kapus önfeláldozóan belevető­­dött, majd a védők nehezen tisz­táztak. 31. perc: Tóth belőtt labdáját Bodonyi 8 méterről fejelte kapu­ra, Vlaszák bravúrral hárított, majd Marczell lövését mentette a kapufa segítségével. 34. perc. Végh és Tóth is lyu­kat rúgott az 5-ösön . . . 38. perc. Nagy 12 méterről kapu mellé bombázott. 44. perc. Sulyok 1­­0 méterről kapu mellé lőtte a labdát. 64. perc. A kitörő Pávliczot a kaputól 20 méterre buktatták. A szabadrúgást Söjtör kapu fölé vágta. Alacsony színvonalú, sok hibá­val tarkított, küzdelmes mérkőzé­sen a vendégek ügyesen szűrték meg a nagyon gyengén játszó ha­zaiak erőtlen kísérleteit, és meg­érdemelten vitték el az egyik pontot. Jó: Vlaszák, Kovácshegyi, Si­mon, ill. Nagy, Tóth, Vaskor. Balogh Antal Szolnok—Várpalota 2:1 (1:1) Várpalota, 3000 néző. V: Kőrös. Szolnok: Fekete —­öze, Arany, Sím­om, Kovács — Árvai, Czir­­­ák, Gálvölgyi — Girics, Magos, Fürtös. Edző: dr. Czibulka Mi­hály. Várpalota: Palotai — Luko­­viczki, Csapó, Czompó — Kisbej Bor (Kun a szünetben), Kerkai — Albu, Bertalan (László a szü­netben), Baranyi, Mártai. Edző: Palovecz Béla. 4. perc: Baranyi a bal szélen kapura tört. Simon, szabálytala­nul akasztotta a 16-oson belül. A büntetőt Kisbér a jobb alsó sarokba rúgta, 0:1. 30. perc: Czirnák elhúzott, kö­zépre adott, Garics a befutó Ma­gos elé játszott, aki a tehetetlen Palotai mellett kényelmesen he­lyezte laposan a kapuba a labdát. 1:1 34. perc: Bertalan beadását Ba­ranyi tiszta helyzetben az ötösön kapta, de Fekete kifutással a fe­jéről ütötte le a labdát. 36. perc: Kovács kapu elé ívelt labdáját gólhelyzetben lőtte mellé Garics. 64. perc: Garics szöglete után nagy kavarodás támadt a hazai kapu előtt. Czirnák közelről nagy erővel kapura lőtt, de Palotai nagy bravúrral bántott. XXXI. 105. ♦ 1975. május 5 Kaposvári Rákóczi— Budafoki MTE 3:1 (1:1) Budafok, 3600 néző. V: Győri. Kaposvár: Hegedűs — Németh, Ágfalvi, Patyi (Márton, 28. perc), Hoffmann — Konrád, Nagy, Bur­­csa — Túras (Petrok, 78. perc), Kováts, Duschák. Edző: Mathesz Imre. Budafok: Fatér — Kal­már. Kapitány, E­le­ki, Tóth — Sárközi, Harangi­ — Fazekas (Szöllőtti, 55. perc), Nap, Nell, Pozsár (Haffner, 73. perc). Edző: Mészöly Kálmán. 21. perc: Tóth remekül szöktet­te a bal oldalon Harangit, akinek bedőlt labdáját Sárközi 8 méterről a védőktől szorongattatva lapo­san a hálóba pofozta, 0:1. 25. perc: közvetett szabadrúgás­ból Nagy legurította a labdát a Tú­rásnak, a csatár 18 méteres lövé­sén Fatér rajta volt, de a labda kiperdült a kezéből és a hálóba vánszorgott. (Nagy potyagól.) 1 :1. 28. perc: az előretörő Kalmárt buktatták a 16-oson belül, de a játékvezető sípja néma maradt. 30. perc: Márton a 16-oson be­lül kézzel ütött el egy labdát, de a játékvezető nem vette észre az esetet. 36. perc: Nap a kapu torkában a léc fölé bombázott. 40. perc: Fazekas jó helyzetben a léc fölé emelt. 43. perc: Túrái bal oldali szög­lete nyomán a labda a felső lé­cen csattant. 44. perc: pozsár az üres kapu fölé durrantott. 46. perc: Duschák tört előre, a hazai védők nem támadták meg, Duschák elhúzott Kapitány mel­lett és a megdermedt Fatér mel­lett a hálóba lőtt, 2:1. 60. perc: Túrai —Kováts kény­szerítő átadás után Túrai óriási erővel a hosszú sarokba bombá­zott, 3:1. 89. perc: sárközi közel, fejesét Hegedűs bravúrosan kiöklözte. Jobbára a kaposváriak térfelén folyt a játék, mégis — három nagy védelmi hibából — hazavit­­ték a két pontot a lelkese­n és kitűnően védekező vendégek. Iz­galmas, változatos és érdekes volt a küzdelem. Jó: Túrás (a mezőny legjobbja), Hegedűs, Ágfalvi, Kováts, Du­schák. Itt a budafokiaktól senkit nem lehet kiemelni. Kun István SZIOL—MÁV DAC 4:0 (0:0) Szeged, 5000 néző. V: Petri. SZEOL— Nagy — Hevesi, Bán­falvi dr., Varga, V. Tóth — Zom­­­bori, Vass, Mészár — Szeghalmi, Hágelmann, Antal. Edző: Kontha Károly. MÁV DAC: Tóth L. — Kiss, Kovács, Süle. Herczeg — Tóth K., Gyomoroi, Molnár — Csollány, Horváth, Buti. Edző: Kovács Im­re. TECHNIKA

Next