Népsport, 1975. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1975-06-14 / 139. szám
XXXI. 139. ♦ 1975. június 14, LABDARÚGÁS 357 játékos a fedélzeten Tizenkilencen túl a 250. NB I-es mérkőzésen Évről évre hagyomány, hogy a labdarúgó NB I befejezése után különböző statisztikák, tabellaparádék látnak napvilágot. Ez az év sem kivétel... Az 1974—75. évi bajnokságban 357 játékos jutott szóhoz. Közöttük vannak olyanok, akik mégisjátszották a bajnokságot, az első perctől az utolsóig, akadnak viszont olyanok is, akik csak perceket töltöttek a pályán. Van közöttük újonc , és olyanok, akik már túl vannak a 250. NB I-es mérkőzésükön. Végigjátszottak A 357 játékos között mindössze 14 van, aki az első perctől az utolsóig szerepelt: Gujdár, Pintér (Bp. Honvéd), Ruzsinszki, Gulyás (Csepel), Salamon (DVTK), Martos (FTC), Horváth Á., Halmosi (Haladás VSE), Kocsis (PMS), Sebők (Rába ETO), Szabó Gy., Kovács T. (Tatabánya), Nagy III (Videoton), Molnár (ZTE). Percekig szerepeltek ! Tizennyolc játékos — van közöttük újonc, de akad olyan is, aki már évek óta NB I-es játékosnak számít — csak néhány percet játszott. A legkevesebbet a salgótarjáni Szalai, mindössze 11 percig volt tagja csapatának, a Videoton ellen. A sorrend: 1. Szalai (SBTC) 11 perc, 2. Radics (Tatabánya) 12, 3. Pásztor (Rába ETO) 15. Németh J. (Haladás VSE) 15, 5. Angyal (SBTC) 17, 6. Kovács L. (Csepel) 19, 7. Lengyel (Békéscsaba) 20, 8. Becsei II (Vasas) 23, 9. Popovics (Csepel), Hódi (Békéscsaba) és V. Tóth (MTK-VM) 24—24, 12. Józsi II (ZTE) és Menyhárt (Bp. Honvéd) 29—29, 14. Valuch (MTK-VM) 30, 15. Borbély II (II. Dózsa) 32, 16. Szőke (SBTC) 33, 17. Magyar (Rába ETO) 34, 18. Dákai (Tatabánya) 36. Különös cserék Az edzők gyakran éltek — elsősorban taktikai okokból — a csere lehetőségével. Az egyik legérdekesebb taktikai cserét Thomann Antal, a Csepel vezetőedzője hajtotta végre. Az ősszel a VM Egyetértés ellen Somogyit a 30. percben küldte be, de miután a játékos nem tudott eleget tenni az edző követelményeinek, lecserélte. A 65. percben hagyta el a pályát... Sárosi László, a Haladás VSE vezetőedzője viszont Királyi Győrött, a Rába ETO ellen a második percben kénytelen volt lüvni a pályáról, mert megsérült, s nem tudta folytatni a játékot. Újoncok - futószalagon Sok olyan játékos szerepelt, aki életében először jutott szóhoz az NB I-ben. A legtöbb természetesen a Békéscsabában, a legkevesebb pedig a Bp. Honvédban, az FTC-ben és a Haladás VSE-ben. Az idén debütáltak: Menyhárt (Bp. Honvéd), Paróczai, Pásztor, Zielbauer, Schneider, Kerekes, Vágási, Királyvári, Bánáti, Lengyel, Moós, Csepregi, Erős, Kvasz, Zsíros, Alberti, Hódi (Békéscsaba), Kovács Gy., Karalyos, Popovics, Kovács L., Wéber (Csepel), Tóth, Egri, Horváth E., Kutasi, Koleszárik, Káplár, Szűcs J., Martis, Borostyán, Fükő, Tamás (DVTK), Rab (FTC), Tendli (Haladás VSE), V. Tóth, Kőhalmi, Valuch (MTK-VM), Kiss, Schulteisz, Jankovics, Rott, Katzirz, Dárdai L., Lutz (PMSC), Varga, Mile, Füzi, Szokolai, Szabó, Pásztor (Rába ETO), Kovács III, Tóth K., Konyha, Angyal (SBTC), Halász, Csapó, Bánfi (Tatabánya), Törőcsik, Schumann (II. Dózsa), Pólyák, Becsei II, B. Kovács, Szűcs (Vasas), Csongrádi, Végh, Mayer (Videoton), Antoni, Ambrus Z., Józsi II, Kósa, Ács, Méhes (ZTE). Csak egyszer Csak elvétve akad egy-egy együttes, amelyikben nincs olyan játékos, aki csak egyszer szerepelt. Egy alkalommal kaptak játéklehetőséget a következők: Menyhárt (Bp. Honvéd), Lengyel, Kvasz, Hódi (Békéscsaba), Kovács L., Popovics (Csepel), Demján, Engelbrecht, Viczkó (FTC), Németh J. (Haladás VSE), V. Tóth, Tulipán, Valuch (MTKVM), Jankovics (PMSC), Magyar, Brandisz, Pásztor (Rába ETO), Angyal, Szőke, Szalai (SBTC), Radics, Dukai (Tatabánya), Schumann, Borbély II (II. Dózsa), Becsei II, B. Kovács, Szűcs (Vasas), Szabó, Garamvölgyi (Videoton), Józsi II, Ács, Kósa, Bicsák, Méhes, Déri (ZTE). 1. Bene, 2. Laczkó, 3. Zámbó Tizenkilenc olyan futballista van, aki ebben a bajnokságban túljutott a 250. NB I-es mérkőzésén. Az élen az újpesti Bene áll: 384 találkozón szerepelt eddig, őt a tatabányai Laczkó követi — az ősszel visszavonult — 313 mérkőzéssel, harmadik az ugyancsak újpesti Zámbó 312 találkozóval. További sorrend: Szuromi (MTK-VM) — 310, Géczi (FTC) — 308, Dunai II (II. Dózsa) — 306, Rapp (PMSC) — 297 (visszavonult), Puskás dr. (Vasas) — 292 (visszavonult), Szűcs (Bp. Honvéd) — 287, Vellai (Csepel) és Juhász I. (FTC) — 283—283, Török (MTK-VM) — 280, Kovács T. (Tatabánya) — 277, Szabó (Tatabánya) — 275, Konrád (PMSC) — 273, Kocsis (Bp. Honvéd) — 271, Noskó (II. Dózsa) — 261, Básti (SBTC) — 253 és Csetényi (MTK-VM) — 252. Nyilasival — négysze ri kiórni — átvitt értelemét igeiélben — bizonyos reményekre jogosító személy, akitől a jövőben sokat várhatunk. A tehetség természetadta, velünk született hajlam, képesség valamire. Ígéret és tehetség! Ez például a fiatal Nyilasi Tibor is! Vajon beváltja-e a reményeket? Négyszemközt beszélgettünk, de sokan látták. Előttünk az Üllői úti stadion betonvonalai__ — Szép ez a stadion! — mondta csodálattal — aztán prózaibb hangon folytatta: — Kár, hogy még mindig idegen. Keveset játszunk ezen a gyepen. Hirtelen megkérdeztem: — Mi van az iskolával, Tibi? A csend néhány pillanatra körülfogott bennünket. — Sajnos, abbahagytam... Finommechanikai műszerész szakközépiskolába jártam. A Budapest ifiválogatottban játszottam és az iskola nem engedett a mérkőzésekre. Kiléptem! Ez az utolsó szó, ha nem is fölényesen, de úgy hangzott, mintha ez lett volna a megoldás legtermészetesebb módja. Bennem egy pillanatra felrémlett egy labdarúgópapával folytatott beszélgetés. Az illető elpanaszolta, hogy tehetséges fia együtt focizott és együtt járt iskolába Nyilasiékkal, de ő nem engedte abbahagyni neki a tanulást. Most érettségizik, „azok” viszont keresnek. „Melyik a jobb?” — kérdezte. Azt válaszoltam, hogy az érettségi. Lehet, hogy Nyilasit is meglepte a hangsúly, mert így folytatta: — Tudom, nem volt jó ötlet. Bár a foci kitölti az ember életét, s az elején minden szép, minden jó, később azonban rájön, hogy más is van a világon. Ezért most beiratkoztam a Vendéglátóipari Technikumba, de újra kell kezdenem, mert nem számítják be azt a két évet, amit a szakközépiskolába jártam. Amann • Vendéglátóipari nyiupu. Technikum! Ez most a labdarúgók gebinálmának gyalogösvénye. De sebaj, csak tanuljanak. — Részt vett a ferencvárosi ifik „lázadásában”? — Csak ott voltam, hiszen az előző korosztály lázongott. Talán azért is, mert mi, fiatalabbak kerültünk be a csapatba. — Mit tanult Rákosi Gyulától? — Elsősorban lelkesedést tanultunk tőle. Mondhatom ezt többes számban, hiszen, akik a keze alatt voltunk, mind sokat köszönhetünk neki. Az az igazság, hogy elég „linkek” voltunk, lógtunk az edzéseken. Húzódásunk volt, ha futni kellett. Gyula bácsi leült velünk, s megmagyarázta, hogy saját magunkat csapjuk be. Aztán olyan edzések következtek, amelyeknek később itt, az első csapatban nagy hasznát láttuk. Velem különösen sokat foglalkozott. Látta, hogy nem vagyok villámember, ezért állandóan sprinteltetett. — Érzése szerint miben kell még fejlődnie? — Még mindig a gyorsasággal van bajom. Aztán gyenge a bal lábam. És a termetemhez képest rosszul fejelek. Főleg a szögleteknél nem tudom kihasználni magassági fölényemet. Azt viszont nagyon szeretem, ha odaívelik nekem a labdát és én visszafejelhetem a befutónak. — Mikor valósult meg az álmok álma? -1973. május 17-én Jartam először az első csapatban. A Komló ellen győztünk 1:0-ra a Népstadionban. Hű, de szép volt abban a csapatban játszani. De az akkori teljesítményem után nem mertem volna gondolni, hogy itt maradok. 1973-ban hárman kerültünk fel az első csapatba: Magyar, Takács és én. Őszintén szólva akkor még azt sem tudtam, hogy köszönjek a Flórinak ... Most már természetes minden. — Talán túlságosan is. Azt mondják, egy kicsit a fejébe szállt a dicsőség. Különösen a... — Tudom. A Malmö elleni visszavágó mérkőzés után meg mközt kaptam a magamét az újságoktól és a közönségtől egyaránt. Nem szeretnék még egyszer olyat produkálni. Volt egy kis vitám magammal és győzött a jobbik eszem. Persze, akadt más mérkőzés is, ahol nem ment valami fényesen, de szerencsére az intő szavak mindig kijózanítanak. — Milyen tapasztalatokat vont le a KEK-döntőből? — Maga a mérkőzés fájó emlék, mégis nagy élmény volt. Az volt a foci, amit a kijeviek játszottak. Mi meg voltunk zavarodva. Én is csak lődörögtem a középpályán. Egyszer és mindenkorra meggyőztek, hogy nem lehet állva futballozni! — Melyik poszton szeret játszani? — A középpályáról indulva támadni. Ez az én világom. Bár még sokszor nem érzem, mit kell csinálni. — Hogyan viseli el a népszerűséget, nem esik nehezére a lemondás? — A népszerűség múlandó, a lemondásnál pedig azzal győzöm meg magam: „látod, irigyelnek!” — Példaképei? — Albert és Cruyff. — A nagyválogatottság? — Erre még gondolni sem merek! Rákosi Gyula azt mondta Nyilasiról, hogy néha hamar feladja. Sokkal többet tud, mint amit most nyújt. Lehet jó játékos belőle. Ígéretnek ígéret, jó lenne, ha beérne. Babits Mihály junnt eszembe: „Az akarat valóban csodát tesz, ha ész, tehetség és fiatalság szolgálja parancsát.” Az utóbbi három megvan. Csupán az akarat hiányzana? Boross Dezső Augusztus 10-ék: Irán—Magyarország mérkőzés Az NB I-es csapatokban szereplő játékosok szabadsága június 25-ig tart. Utána megkezdődik a felkészülés, majd érdekes tornák, nemzetközi találkozók szerepelnek a műsorban. A tavaly nagy sikert aratott Bajnokok Tornájára az idén is sor kerül. Az időpont még nem végleges, de az biztos, hogy a küzdelmeket augusztus 7-ig befejezik, mivel a magyar labdarúgó-válogatott Iránba utazik és 10-én hivatalos, országok közötti mérkőzést vív Irán válogatottjával. A Bajnokok Tornáján az elmúlt évi mezőny szerepel: a korábban bajnokságot nyert hét csapat, éspedig az U. Dózsa, a Bp. Honvéd, a Ferencváros, a Vasas, az MTK-VM, a Csepel és a Rába ETO, valamint a Videoton. Az idén is sor kerül az MLSZ Kupára. Végleges a Ferencváros, a Csepel, a CSZKA Moszkva részvétele. A negyedik szereplő egy neves külföldi együttes lesz, amellyel még folynak a tárgyalások. A bajnoki rajt előtt több csapat külföldi tornákon is részt vesz. Sok a fegyelmezetlenség a nemzetközi találkozókon Az UEFA fegyelmi bizottsága most hozta nyilvánosságra összesített statisztikáját a nemzetközi találkozókon történt szabálysértésekről. A BEK-mérkőzéseken Kellner, Nagy László, Tóth András és Zámbó kapott figyelmeztetést, Harsányit pedig annak idején 2 mérkőzéstől eltiltották. A KEK-találkozókon szerepelt Ferencvárosból Bálint, Takács, Kelemen és Juhász kapott figyelmeztetést, Nyilasi két alkalommal sárga lapot kapott. Az FTC-t azért marasztalták el, mert a Liverpool elleni kupamérkőzésen egy néző üveget dobott a játéktérre. Az UEFA Kupában játszott a Rába ETO. Varsányi és Pozsgai részesült figyelmeztetésben. Varsányi két sárga lapja miatt egyszer nem játszhatott. Az Európa-bajnokság csoportmérkőzései során Mucha, Kántor és Mészáros részesült sárga lapos figyelmeztetésben. Az utánpótlás EB-n szereplő csapatból Czeczeli és Csorna kapott figyelmeztetést. Csorna a Luxemburg és az Ausztria elleni találkozón sárga lapot kapott. Arról is készült összesítés, hogy melyik válogatottak és klubcsapatok fegyelmezetlenkedtek a legtöbbet. Az EB-n játszók közül Görögország, Wales és Törökország, a kupatalálkozókon szerepeltek közül pedig az FC Köln, a Dinamo Bukarest, az FC Amsterdam (19 figyelmeztetés), az FTC, a Dinamo Kijev, a Bursaspor, a Juventus, a Banik Ostrava, a Derby County és a Velezs Mosztar (9 sárga lap!). NÉPSPORT 3 SÍPSZÓ ELŐTT Három fordulóval az NB II-es labdarúgó-bajnokság befejezése előtt még mindig tisztázatlan az a nagyon fontos kérdés, hogy melyik két együttes folytatja ősztől egy osztállyal feljebb, az NB I-ben. A 36. fordulóban a legnagyobb érdeklődés a Debreceni Volán rangadót kíséri. A Volán pontszerzés, vagy győzelem esetén óriási lépést tenne a feljutás felé. Nehéz percek várnak a Kaposvári Rákóczira az Olajbányász otthonában. A legkönnyebbnek ezúttal a SZEOL helyzete látszik: a Tisza-partján fogadja a Kossuth KFSE gárdáját. A kapitányok véleménye Vass Ferenc (SZEOL). • A Kossuth ellen a mérkőzés esélyeseinek látszunk, de azért nem ennyire egyértelmű a helyzet. A Kossuth egységes, jó csapat, ráadásul már tét nélkül játszik, sem feljutási reményei nincsenek, sem a kiesés réme nem fenyegeti őket. Éppen Kaposvárott bizonyították kitűnő képességeiket, ott nyertek, ahol mi kikaptunk. Véleményem szerint csak akkor kerülhetünk az NB I-be, ha a hátralévő három találkozón hat pontot szerez a csapat. Buús György (Komló): • Biztos, egy-két gólos győzelmet várok a Budafok ellen. Még akkor is, ha idegenben játszunk. A mi csapatunk egységes, rutinos, összeszokott, s ez elégnek látszik a Budafok lendületével szemben. Csatársorunk is ütőképesebb lesz, hiszen Keller, aki villámgyors játékos, ezúttal a jobbszélen kap helyet. Konrád László (K. Rákóczi): " Valamennyien azt valljuk: győzünk Nagykanizsán. Tudjuk, hogy az Olajbányász nagyon kemény ellenfél, s őket a 3:2-es kaposvári vereség miatt a visszavágás vágya is fűti. Mi most olyan lehetőség előtt állunk, hogy az Olajbányász ellen erőnkön felül is küzdünk majd jelenlegi helyezésünk megtartásáért. Szepesi Dezső (Volán): • Az NB I felé vezető úton az egyik legnehezebb állomás következik. A DVSC otthonában még akkor is nehéz győzni, ha nem ekkora tét forog kockán. Nekünk győznünk kell, mert a csapat jó formában van, s mindenkit hevít a vágy , az első osztály lehetősége. Nem fogunk védekezni, bátran támadunk majd, s ha a DVSC is ezt teszi, nagyon érdekes, izgalmas, változatos összecsapásra van kilátás. Illovszky Rudolf tippjei NB II A bajnokság állása: 1. Kaposvár 351961057-3244 2. Volán 3519111054-3644 3. SZEOL 351871059-3743 4. Komló 351216642-3442 5. D.újv. 351313949-4139 6. DVSC 351591147-4139 7. Dorog 351214935-3438 8. MÁV D. 3511141048-4236 9. Szolnok 5512111238-3735 10. Szeksz. 3512 111244-5735 11. Kanizsa 3512101351-5034 12. Oroszl. 35 91fi1033-4334 13. KEF SE 3512 91434-4233 14. V.-palota 3511 101443-4132 15. Bp. Spart.3510 121852-5532 16. FŐSPED 3511101441-5032 17. Budafok 3510 111442-4531 18. Eger 3511 51940-5927 19. Ganz M. 35 7121f133-4426 20. Ózd 358 81932-5424 DVSC—Volán 2 Olajb.—K. Rákóczi 2 SZEOL—Kossuth KFSE 1 Budafok—Komló 2 Szekszárd—Eger 1 Dunaújv.—MÁV D. 1 Ózd—FÖSPED — Várpalota—Bp. Spart. 1 Szol. MTE—Ganz-M. 1 Oroszlány—Dorog 2 így kezdenek DEBRECENI VSC-VOLÁN SC Debrecen, 17, Müner. Debrecen: Szabó - Sóvágó, Vachter, Tóth, Lipők - Potyók, Kiss, Waczlavik — Nagy, Bodonyi, Gottdiener. Volán: Benes - Vigh, Szepesi, Lutz, Márkus - Hajdú, Takács, Urbán - Földes, Molnár, Bartosik. OLAJBÁNYÁSZOK: RÁKÓCZI Nagykanizsa, 17, Halász M. Olajbányász: Vlaszák — Kovácshegyi, Doszpod, Simon, Müller — Hangai, Söjtör, Bogáti — Pávlitz, Brúder, Füle dr. K. Rákóczi: Hegedűs — Németh, Ágfalvi, Márton, Hoffmann - Nagy, Konrád, Burcsa - Túrás, Kováts, Duschák. SZEOL-KOSSUTH KFSE Szeged, 17, Nagy B. SZEOL: Nagy - Hevesi, Bánfalvi dr., Kozma III, V. Tóth - Hojszák, Zámbori, Birinyi - Szeghalmi, Vass, Antal. KKFSE: Szendrei - Palicskó, Zentai, Stier, Varga — Barta, Mészöly — Pogány, Lipták, Lőrincz, Jónás. BUDAFOK-KOMLÓ Budafok, 17, Palotai. Budafok: Fellegi - Somfalvi - Kalmár II, Kapitány, Pető, Tóth — Tátrai, Nell — Sárközi, Kalmár ,1, Harangi. Komló: Buús - Kovács, Tallósi, Pál, Csordás - Tresch, Ladó, Kiss - Keller, Kolesánszky, Fábián. SZEKSZÁRD-ECER Szekszárd, 17, Petri. Szekszárd: Pólyák — Fodor, Pusztai, Simon, Lubastyik — Micskó, Laki — Kovács, Kiss, Lugosi, Márkus. Eger: Csank — Patvaros, Lakatos, Zsidai, Csapó - Kovács, Hosszú, Bánkuti - Mártha, Bartha, Galántai. DUNAÚJVÁROS-MÁV DAC Dunaújváros, 17, Kristóf. Dunaújváros: Németh — Formaggini, Fajt, Kerekes, Tóth — Boromissza, Mártha, Fajkusz — Bartók, Szepesi, Horváth. MÁV DAC: Tóth L. — Kiss, Süle, Molnár, Szalai — Németh, Lénért, Gyömörei — Csollány, Horváth, Buti. ÓZD-FŐSPED SZÁLLÍTÓK Ózd, 17, Somlai. Ózd: Fekete — Márton, Bíró, Madai — Barna, Füke I - Csukány, Ligeti, Tiba, Bácskai, Tóth. FŐSPED: Lanczkor - Egri, Kárpáti, Hirbeck, Szilágyi - Kanyó, Losonczy, Kiss L. Márkus, Csépány, Stefán. VÁRPALOTA-BP. SPARTACUS Várpalota, 17, Hámori. Várpalota: Palotai — Lukoviczki, Csapó, Kisber, Czompó — Baranyi, Kun, Kerkai — Albu, Martai, Horváth. Bp. Spartacus: Szőke — Idei, Dunai, Strasszer, Rab - Szalai, Dorogi, Karakas - Kaszás, Zelics, Budavári. SZOLNOK S MTE-GANZ-MÁVAG Szolnok, 17, Győri. SZINTE: Fekete — Őze, Arany, Simon, Kovács - Árvai, Czirnák — Porhanda, Garics, Magos, Fürtös. Ganz-MÁVAG: Polina - Stamler, Monostori, Zsoldos, Marczell — Molnár, Nagy — Kecskés, Végh, Bodonyi, Tóth. OROSZLÁNY—DOROG Oroszlány, 17, Taporczai. Oroszlány: Kerekes - Koródi, Szabó, Aradi, Jelinek - Németh, Papp, Kovács - Egyed, Holánszky, Babai. Dorog: Schnitzer - Engelbrecht, Tóth, Horváth F., Gabala - Kácsor, Lódi — Gubán, Rozgonyi, Szabó, Bartalos.