Népsport, 1975. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1975-06-15 / 140. szám

XXXI. 140. ♦ 1975. június 15. NÉPSPORT 7 ATLÉTIKA Kelemen 222 cm-es magasugrása az élen (Folytatás a* 1. oldalról.) A női 800-asok közül Lombos bátran, 60.2 mp-es első körrel kezdett, Lázár 500-nál nyomult fel mögéje, majd élre állva is­mét egyéni csúccsal győzött, Kulcsár is biztatóan futott. A férfimezőnyt Fekete vezette 52.5-tel, a hajrába azonban a mieink már nem tudtak bele­szólni. Verseny közben, egyenesen a repülőtérről érkeztek meg a ke­nyai atléták, akiknek részvéte­lére a rendezőség már nem szá­mított. Közülük Serm rajthoz is állt 1500 méteren, amely a nap legnagyobb futószáma lett. Csernok igen bátor iramban kez­dett a kubai futó előtt, Zemen- nek a harmadik helyen 56.7-et mutatott az óra! A következő kör végén Zatonszkij ment előre, 800 méter után már csak Zemen tartott vele. A szovjet verseny­ző a harmadik körben is kitűnő iramot diktált, s 1‘100-nál már sejteni lehetett, hogy a nagy pár­harc kitűnő időt hoz. Zemen a kanyarban felnyomult ellenfele mellé, a célegyenes bejáratánál megnyitotta a hajrát, s a végén, ha kissé ki is fáradt, biztosan győzött olyan idővel, amelynél jobbat magyar középtávfutók közül egyedül Rózsavölgyi ért el! A nagy öröm után csalódás következett, mert 5000-en az el­ső körökben vezető Török 2000-ig ellőtte puskaporát, a többiek pe­dig messze leszakadtak a ven­dégfutóktól. A hosszú műsor végén az utol­só ügyességi számok kitűnő ered­ményeket hoztak. Női távolug­rásban a kubai G-arbey szerez­te meg a győzelmet a gyomor- mérgezése után érthetően erőtlen Bruzsenyák előtt, legjobb ugrá­saiknál a hátszél a megengedett erősség alatt volt. Diszkoszvetés- ben a fiatal Schmidt a Népsta­dionban is bebizonyította nagy formáját, de Murányi is három­szor dobott 62 méteren felül. Csattanónak maradt a férfi ma­gasugrás. A 215-üs magasság után javítás nélkül Kelemen veze­tett. de a 218-at Budalov ugrot­ta elsőre, s a magyar bajnok csak másodikra. A léc 220-ra került, Kelemen másodikra átjutott, Bu­daion kétszer verte és harmadik kísérletét 222-őn tette — siker­telenül. Kelemen, bár rohamá­ba még mindig ritmushibák csúsztak be, a számára egyéni csúcsot jelentő magasságot máso­dik kísérletre a nézők nagy üdv­rivalgása közben tisztán ugrot­ta. A 225-tel már hiába próbál­kozott, de így is ő vehette át a nap legjobb teljesítményéért já­ró külön tiszteletdíjat. FÉRFIAK 100 m. I. időfutam: 1. Gresa (FTC) 10.5, a Lépőid (PMSC) 10.5, 3. Gomez (kubai) 10.5, 4. Boh­man (csehszlovák) 10.7, 5. Farkas (Bp. Honvéd) 10.7 (2.2 m-es ellen­szél). H. i. f.: 1. Lukács (PMSC) 10.4, 2. Amador (kubai) 10.5, 3. Petőházi (Ajkai Alumínium) 10.7, 4. Pintér (DVTK) 10.7 (3.1 m-es hátszél). 400 m: 1. Karttunen (finn) 47.6, 2. Rózsa (MTK-VM) 48.0, 3. dr. Patty (PMSC) 48.1. 800 m. I. i. f.: 1. Szavics (jugoszláv) 1:47.2, 2. Civil (kubai) 1:47.3, 3. Hypolito (kubai) 1:47.9, 4. Zstnka (Ü. Dózsa) 1:40.4, 5. Borsos (MTK-VM) 1:48.8, országos után­pótlás csúcsbeállítás (csúcstartó: Fekete, 1070), 6. Deák (Bp. Hon­véd) 1:51.2. 200 m: 1. Wemer (lengyel) 21.2, 2. K amurién 21.3, 3. Petőházi 21.6, 4. Korona 21.6 (0.2 m-es ellenszél). 400 m gát: 1. Latek (lengyel) 52.7, 2. Kristóf (Ű. Dó­zsa) 53.6, 3. Rysavy (csehszlo­vák) 54.il, 4. Máth (Ü. Dózsa) 54.4, 4x100 m; 1. Magyar válo­gatott (Korona. Lépőid, Farkas, Gresa) 40.3, 3. Utánpótlás-vál. 4)1.0, 3. Ifj. vál. 41.6. 15(H( m: 1. Zemen (Ü. Dózsa) 3:40.4, 2. Zatonszkij (szovjet) 3:40.7, 3. Hrenek (Bp. Honvéd) 3:43.5, 4. Copu (román) 3:43.8, 5. Watras (lengyel) 3:43.9, 6. Santanen (finn) 3:44.6, 7. Serem (kenyai) 3:45.0. (Részidők: 55.7, 1:57.0, 2:56.6). 5000 m: 1. Glans (svéd) 13:47.8, 2. Dzsumanazarov (szovjet) 13:51.4, 3. Karlsson (svéd) 14:02.4, 4. Mohá­csi (MTK-VM) 14:04.4. 5. Yürdedan (török) 14:15.6, 6. Zvonicek (cseh­szlovák) 14 :19.2, 7. Török (SZEOL) 14:19.4, 8. Ndege (kenyai) 14:19.8. (Részidők: 2:39.6, 5:24.4, 8:14.0, 11:05.6). 20 km gyaloglás; 1. Sztankovics (BEAC) 1:33:15.6. 2. Sátori (Tol­di SE) 1:39:22.2, 3. Dalmati (Bp. Honvéd) 1:41:40.0. Magas: 1. Kelemen (T7. Dózsa) 222, 2. Budalov (szovjet) 218, 3. Major (Bp. Honvéd) 215, 4. Zse- kov (bolgár) 212, 5. Spencer (ku­bai) 212, 6. Farkas F. (DVTK) 208, 7. szórád (Csépelj 208. Hár­mas: 1. Katona (Bp. Honvéd) 16.35, 2. Czlffra (Bp. Honvéd) 06.05, 3. Kuczkowská (lengyel) 15.93, 4. Balogh (Bp. Honvéd) 15.75, 5. Kalocsay (Ganz-MA­VAG) 15.63, 6. Kiss T. (Bp. Hon­véd) 15.38. Gerely: 1. Csík (Bp. Építők) 85.1Ö, 2. Németh (Vasas) 82.94, 3. Erdélyi (BEAC) 80.00, 4. Bo­ros (O. Dózsa) 79.32, 5. Paragi (Csepel) 77.14, 6. Wemer (len­gyel) 74.00, 7. Kandsch (NDK­besli) 73.60. Diszkosz: 1. Schmidt (NDK-beli) 61.40, 2. Murányi (Bp. Spartacus) 62.76, 3. Morrison (kubai) 61.70, 4. Horváth G. (Bp. Honvéd) 60.18. 5. Faragó (DVTK) 59.64, 6. Szegletes (Vasas) 56.68. NŐK 100 m. I. 1. (.: 1. Orosz (U. Dó­zsa) 11.5, 2. Rosset 11.6, 3. Páni 11.6, 4. Alizé 11.6, 5. Delachanal 11.7 (mind francia), 6. Boguczka (lengyel) 11.7, 7. Szabóné (Vasas) 11.8, 8. Könye (Bp. Honvéd) 11.8 (0.4 m-es hátszél), n. i. f.: 1. Si- poklieva (bolgár) 11.6. 2. Kamps (NDK-beli) 11.6, 3. Balogh (Va­sas) 11.8. 4. Jankova (bolgár) 11.8. 5. Bottyán (NYVSC) 11.8 (1.3 m-es hátszél). 400 m: 1. Kamps (NDK-beli) 54.9. 2. Sebők (Vasas) 5(6.1, 3. Gajevska (lengyel) 57.4, 4. Gőz (DVTK) 57.4. 800 m; I. 1. f.: 1. Lázár (DEAC) 2:04.6, 2. Kulcsár (Vasas) 2:05.6, 3. Heppné (Sz. Dózsa) 2:06.1, 4. Lipcsei (DMTE) 2:06.4, 5. Horváth J. (Ha­ladás) 2:07.0, 6. Lombos (Bp. Spar­tacus) 2:07.3, 7. Acosta (kubai) 2:08.0. 100 m: S, Orosz 23.4, 2. Páni 23.7, 3. Delachanal 23.8, 4. Panaisztova (bolgár) 23.8, 5. Szabóné (Vasas) 23.9 (3.2 m-es hátszél). 4x100 m: 1. Magyarország (Könye, Szabóné, Orosz, Balogh 6y.) 45.4, 2. Francia- ország 45.5, 3. Bulgária 46.2. A len­gyel csapat túlváltott. 1500 m: 1. Csipán (Bp. Honvéd) 4:23.8, 2. Linca (román) 4:25.8, 3. Moraveczné (NYVSC) 4:25.9. 4. Li- getkutiné (Bp. Építők) 4:27.0, 5. Zsilák (B.-csabai Előre Sp.) 4:28.2. 6. Pásztor (Sz. MÁV) 4:31.4. (Részidők: 69, 2:22, 3:36). 100 m gát; 1. Berend (NDK-beli) 13.2, 2. Pollak (NDK-beli) 13.5, 3. Balogh K. (ZTE) 13.6, 4. Siska (Vasas) 13.8, 5. Klenoczky (Vasas) 14.2 (3.4 m-es hátszél). Magas: 1. Sámuel (Bp. Sparta­cus) 185. 2. Mátay (MAFC) 183, 3. Kreisz (TFSE) 178, 4. Vaszkó (Sz. Dózsa) 178, 5. Zlnk (Ganz- MAVAG) 174, 6. Plischkeová (csehszlovák) 174. Gerely: 1. Tod- ten (NDK-beli) 58.20. 2. Homolla (NDK-beli) 54.38, 2. Vágóné (U. Dózsa) 52.30, 4. Fekete (U. Dó­zsa) 51.58, 5. Paulányi (Bp. Hon­véd) 50.98, 6. Budavári (CVSE) 50.72. Távol: 1. Garbey (kubai) 646. 3. Bruzsenyák (U. Dózsa) 635, 3. Ml- lassinhé (Bp. Honvéd) 628, 4. Pap (Bp. Honvéd) 617, 5. Cserjés (TFSE) 616, 6. Kulczynska (len­gyel) 616. ASZTALITENISZ VARÁZSLÓK kapta Jónyer élménybeszámolót tartott Cegléden — a világbajnoki serlegét mutatja dr. Kecskeméti Mihálynak (Kaczur Pál felvétele) Egy ceglédi általános iskola politechnikai óráján a pingpong­ütő készítését oktatják! A városi vezetők anyagi tá­mogatásával korszerű, svéd Sti- ga-asztalokat vásároltak. Szocialista brigádok — társa­dalmi munkában — az asztalok köré paravánokat gyártottak. A város tizenkét pontján — a Főtértől ' a Vigadó-kertig — játéklehetőséget biztosítottak az ifjúság részére. Rendszeresen megrendezik a terek bajnokságát. Ma már jelentős esemény a sportágban a Ceglédi ösz-ver- seny. Minden NB I-es játékos egy ifjúsági fiút patronál, akinek a fejlődéséért felelős. Mindez a Ceglédi VSE szak­osztályának kezdeményezésére történik, ahol már komoly ha­gyományokkal rendelkeznek. — Negyven éve alakult meg az egyesületünk — mondta Utas- sy József, a klub elnöke. — Har­mincöt éve van nálunk asztali­tenisz-szakosztály. 1950-ben már eljutottunk a női NB l-ig, sőt, Máthé Sára személyében váloga­tott versenyzőt is neveltünk, de aztán kissé megtorpantunk. A férfi NB 1-ben 1972 óta játszunk. Nem nyerünk bajnokságot, örü­lünk, ha bentmaradunk, viszont elmondhatjuk, hogy a verseny­zőink tiszteletre méltó emberi tulajdonságokkal rendelkeznek. Mire gondolt az elnök? Nyilván a jó kollektív szellem­re, az áldozatvállalásra, a jelen és a jövő építésére. No, és a játékosok más területen való helytállására. Dr. Réthy Albert a járási hi­vatal csoportvezető jogásza. Farkas Albert térképmérnök. G. Bíró Albert lakatos. Cudelik Géza elektroműsze­rész. Karsai Ferenc tanár. Bodrogi József egyetemi hall­gató. Négy edző és kilenctagú veze­tőség segíti, irányítja a szak­osztály tevékenységét. Az elnök, Simon István, a városi KISZ- bizottság titkára. De őt úgy kell elképzelni, hogy ezzel jelentős társadalmi munkát végez, sokat van a versenyzőkkel, a különbö­ző viadalokra is elkíséri őket. — Nemcsak szeretem az aszta­liteniszt — mondta Simon Ist­ván —, hanem fantáziát is látok benne. Szerintem sok jó tulaj­donságra nevel, „meg lehet fog­ni” vele a fiatalokat! A szakosztályvezető egyébként — varázsló. Persze, nem egy szerződtetett indiairól van szó. Dr. Kecskeméti Mihály kapta ezt a jelzőt. — Amióta 6 foglalkozik a dol­gokkal — nyilatkozta róla Utassy József —, mintha varázsszóra történne minden. Nem ismer fá­radtságot. Nem ismer megoldha­tatlan problémát. Dr. Kecskeméti Abonyban szü­letett, s az ottani három terme­lőszövetkezet jogtanácsosa. Egye­sek most arra gondolnak, hogy a 16 ezer lakosú község női asz­taliteniszezői is híresek. Ez igaz is, hiszen egészen az NB I-ig jutottak. De vajon itt is a „va­rázsló” ügyködött? — Nem, nem az én érdemem — hárítja el a dicséretet —, mindössze annyit segítek, hogy időnként oda „irányítom” a te­hetséges ceglédi kislányokat. A ceglédieknek három termük is van, összesen 14 asztallal. Sportiskolájukban 16 fiatal ta­nulja az asztaliteniszt. Nemcsak a tehetség és a szorgalom, ha­nem a jó tanulás is a feltételük. S nem kell lámpással kutatni a gyerekek után. Ha valaki kima­rad — vagy a tanulmányi ered­ménye miatt nem járhat le ját­szani — öt jelentkezik helyette! Semmi sem véletlen. A Ceglédi VSE tornacsarnokát nem ezért látogatják a bajnoki mérkőzéseken, mert éppen arra járnak. Szervezik a közönséget. S a nézők szívesen szurkolnak nekik. Az egész NB I-ben ők rendelkeznek a legtöbb bevétel­lel. Egy év alatt 15 ezer forint ér­tékű belépőjegyet adtak el. De ez az eredmény is kevés. A szebb, a több utáni vágy fű­ti őket, még nagyobb sikereket szeretnének elérni. Most például megint merész dolgot terveznek. Egy testneve­lés tagozatú általános iskolá­jukban az asztaliteniszt szeret­nék felfuttatni. Ezt nyilván úgy gondolják, hogy a felsorolt fon­tos olimpiai sportágak fő kiegé­szítéseként tanítják. Minden­esetre érdekes kísérlet. Hogy hová jutnak el? Ki tudja. Hallunk róluk még, annyi bizo­nyos. Megváltoztatnak, átalakíta­nak sok mindent. Elvégre va­rázslók ... (hámori) ÚSZÁS Hargitay három számban (Folytatás az 1. oldalról.) hátúszószámát — ha lehet — még imponálóbban nyerte Ver- rasztó, mint a 200-at pénteken, Időeredménye szintén ugyan­ezzel a jelzővel értékelhető: nemzetközi szempontból is fi­gyelemre méltó. Örömmel üdvözöltük a 100 ill­és női mell rajtjánál Ladányi Máriát, aki 1:14.99-es eredmé­nyével a tavaszi idény egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatta. Azóta viszont csak annyit hallottunk róla, hogy rengeteget dolgozik. Most ta­pasztalhattuk ennek' jeleit, de a vasutas úszónő egyelőre 60 méternél még egy kicsit „meg­hal”. Remek versenyt vívtak a férfi 400-asok, csupán azt kell még ennél a versenyszámnál megjegyezni, hogy az eredmé­nyek változatlanul — magyar színvonalúak. A nők maratoni számában, H Ilim 800 m gyorsan Lázár több mint fél uszodahosiszat vert vetélytársmőire és ami a leg­örvendetesebb: a dobogó harma­dik fokára egy tizenhárom éves aprócska, de máris izmos te­hetség, Szedlmayer Ildikó ka­paszkodhatott fel, új korosztály- csúcsokkal. A nap végére ma­radt, mintegy csattanóként a bevezetőben már említett ve- gyesúszo párviadal Hargitay és Verrasztó között, előbbi re­mek győzelmével, sokat ígérő időeredményével. NŐK 200 m gyors: Bajnok: Pe’íle Judit (Eger) 2:13.79, 3. Lázár (Eger) 2:15.50, 3. Schaffer (Va­sas) 2:17.81. 800 m gyors. Baj­nok: Lázár Eszter (Eger) 9:22.39, 2. SchSffer (Vasas) 9:53.22, 3. Szedlmayer ■ (Bp.’ Spartacus) 10:00.24, gyermekcsúcs (400 m- es részidő: 4:56.59, gyermek­csúcs). 200 m hát. Bajnok: Csö­vek Zsuzsa (Vasas) 2:25.12, 2. Verrasztó G. (KSI) 2:30.35, a Kocaka (KSI) 2:31.90. 100 m mell. Bajnok: Ludányi Mária (BVSC) 1:16.52, 2. Emst (FTC) 1:19.05, 3. Kiss (Bp. Honvéd) 1:19.80. 400 m vegyes. Bajnok: Verrasztó Gabriella (KSI) 5:17.30, 2. Kiss (Bp. Honvéd) 5:13.85, 3. Bede (Eger) 5:23.20. 4x100 m vegyesváltó. Bajnok: Bp. Sparta­cus (Galgóczi, Kaczander, Tillner, Bedekovics) 4:47j12, 2. Eger 4:52.59, 3. FTC 4:56.18. FÉRFIAK 400 m gyors. Bajnok: Hargi­tay András (KSI) 4:12.92, 2. Ver­rasztó Z. (KSI) 4:14.39, 3. Varga J. (BVSC) 4:14.97. 100 m hát. Bajnok: Verrasztó Zoltán (KSI) 59.18, 2. Márton (BVSC) 1:01.31, 3. Cseh fU. Dózsa) 1:01.63, 4. Gulyás (KSI) 1:01.80, 5. Rudolf (KSI) 1:01.88. 200 m mell. Baj­nok: Hargitay András (KSI) 2:33.45, 2. Sós (KSI) 2:35.83, 3. Turányi (FTC) 2:40.88. 200 m ve­gyes. Bajnok: Hargitay András (KSI) 2:09.83, 2. Verrasztó Z. (KSI) 2:10.77, 3. Sós (KSI) 2:18.28. 4x200 m gyorsváltó. Bajnok; KSI (Hargitay, Sós, Tóth, Verrasztó Z.) 8:30.13, 2. BVSC 8:31.39, y3. Eger 8:44.30. EREDMÉNYEK Magyar tornászsikerek Várnában ASZTALITENISZ MŰUGRÁS A magyar férfi asztalitenisz­válogatott franciaországi vendég- szereplése során, ezúttal Colmar- bam állt asztalihoz a hazaiak leg­jobbjai ellen, s 5:2 arányú győ­zelmet aratott. A franciák mind­két győzelmét Secretin szerezte, mindkét világbajnok, Jónyer és Gergely ellen is diadalmaskodott. HAJÓMODELLEZÉS A szocialista országok ötnapos hajómodellezési versenyének meg­nyitójára Szombathelyen, a Fel- szabadulási Emlékműnél, szomba­ton délelőtt, 10 órakor került sor. Az ünnepségen részt vettek Vas­megye és Szombathely párt- és társadalmi szerveinek vezetői és Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára is. Az ünnepélyes meg­nyitó után modellező-bemutató következett a Csónakázó tavon, majd 12 órától a hat ország — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyel- ország, az NDK, a Szovjetunió és Magyarország — versenyzői meg­kezdték edzésüket. Innsbruckban megkezdődött az Asztria—Magyarország válogatott műugró viadal. A pontversenyben a magyar válogatott 12:10 arány­ban vezet. Női toronyugrás: 1.’ Kelemen Il­dikó (m) 330.55, 2. Linder Erzsé­bet (m) 327.55, 3. Karasek (o) 309-85. Műugrás: 1. Kién (o) 497.85, 2. Hajnal Attila (m) 474.35. 3. Worisch (o) 464.35, 4. Varsányi Csaba (m) 426.05. Némedi Károly versenyen kívül 5. lett 405.26 ponttal. _ RÖPLABDA KERÉKPÁR Szombat délután rendezték meg Budapest egyenkénti indításos idő- futam-bajnokságát. Kétperces idő­közönként rajtoltak a versenyzők a jászberényi országút húszas ki­lométerkövétől. Meleg időben kez­dődött a verseny, az erős ellenszél is csak a végére mérséklődött, Így a később indulóknak kedvezett. Az ifjúságiaknál Ismét Zaka diadal­maskodott, míg a juniorok szoros versenyéből Bürger került ki győz­tesen. A felnőtt mezőnyből hiány­zott a megsérült Takács, Busi pe­dig defekt miatt kiesett a verseny­ből. A helyezések a várakozásnak megfelelően alakultak. A jó for­mában levő Kiss István nagyszerű versenyzéssel és több mint három­perces előnnyel győzött. Felnőttek. 50 km (16 induló). Baj­nok : Kiss István (Ü. Dózsa) 1:08:43, 2. Szuromi (BKV Előre) 1:12:05, 3. Debreözeni (Csepel) 1:12:28, 4. Sí­pos (Ganz-MAVAG) 1:12:50, 5. Fü- löp (BVSC) 1:12:52, 6. Cseke (BKV Előre) 1:13:36. Juniorok. 40 km (42). Bajnok: Bürger Ferenc (FTC) 58:12, 2. Szűcs (KSI) 58:35, 3. Gábor (FTC) 58:40, 4. Bői (Építők) 58:53, 5. Róth (Csepel) 59:26, 6. Brünn (Csepel) 59:37. Ifjúságiak. 30 km (40). Bajnok: Zaka István (KSI) 45:35, 2. Békési (Építők) 46:04, 3. Nagy (Ü. Dózsa) 46:12, 4. Bátonyi (KSI) 46:38, 5. imoly (BVSC) 46:42, 6. Gáspár (Tipográfia) 46:56. _______ A X in. Rába Kupa nemzetközi férfi és női röplabdatorna küzdel­mei szombaton folytatódtak Győ­rött. A szombati nap eredményei. Férfiak: Győri Dózsa—Szegedi DÉLÉP 2:0 (30:11), Mazowsze— Szolnoki TITASZ 2:0 (30:6), Győri Dózsa—Csepel 2:0 (30:20), MOM—* 1 11 Szegedi DÉLÉP 1:1 (29:28), Slovan Bratislava—Mazowsze 1:1 (27:22), Szolnoki TITASZ—MOM 2:0 (30:15), Mazowsz—Szegedi DÉLÉP 2:0 (30:7), KOMÉP—MOM 2:0 (30:20). Nők: Magyar ifjúsági válogatott —Almásfüzitői Timföld 2:0 (30:8), Székesfehérvári Volán—Győri Dó­zsa 2:0 (30:12), Magyar ifjúsági vá­logatott—Győri Dózsa 2:0 (30:8), Slovan Bratislava—Almásfüzitői Timföld 2:0 (30:14), Fővárosi Díjbe­szedő—Győri Dózsa 1:1 (28:22), Slo- ván Bratislava—Mazowsze 1:1 (35:32), Magyar ifjúsági váloga­tott—Fővárosi Díjbeszedő 2:0 (32:27). Két nap után a férfiaknál a len­gyel Mazowsze, a nőknél a Ma­gyar/ Ifjúsági válogatott vezet. A torna befejező mérkőzéseire va­sárnap kerül sor. TENISZ LABDARÚGÁS Bécsben megkezdődött az Oszt­rák Labdarúgó Szövetség nemzet­közi serdülőtornája, amelyen a magyar labdarúgást a Vasas együttese képviseli. A piros-kékek Bécs válogatottja ellen játszották az első mérkőzést, s Pető két és Kökénv egy góljával, 3:1 arány­ban bizonyultak jobbnak. A má­sik találkozón: Ausztria—Bajor-vá­logatott 1:1. A Vasas vasárnap délután Ausztria ellen játszik. (MTI) ORSZÁGOS IFJÜSAG1 BAJNOKSÁG A 8. csoport végeredménye A szombat a negyeddöntők nap­ja volt az MTK-VM Meteor Ku­pa nemzetközi versenyén. Nagy érdeklődés mellett előbb a fér­fiak küzdöttek a legjobb négy közé jutásért. Hiába, a közönség mindig előre megérzi a jó mér­kőzéseket! Szőcsik már korábban biztosította a helyét s a szombati három férfitalálkozóból mindössze az egyik volt sima. Ez is azért, mert Szőke határozottan, kemé­nyen, jól adogatott, s hosszan, pontosan helyezett ütéseivel kor­látlan úr volt a pályán László Balázs ellen. Benyiknek már ke­vésbé volt könnyű a dolga Mészá­ros ellen. A döntő játszmában a két teniszező 3:3-nál még telje­sen együtt volt. Amikor a románok előkelőén rangsorolt, ismert játékosa, Traian Marcu 6:3-ra nyerte az első játsz­mát a Bp. Honvéd teniszezője, Sziráky ellen, kevesen gondolták, hogy nem a román fiú jut to­vább. Később, a második játsz­mában Sziráky vezetett 4:1-re, de amikor Marcu 5:4-re fordított, úgy tűnt, nem sok babér terem a fiatal magyarnak. Sziráky azon­ban nem adta fel! Ügyesen ki­mozgatta az erős, éles ütéseivel kitűnő Marcut, s a román, futtá­ban már sokkal többet hibázott. A döntő játszmában 2:2 után Szirákynak volt két labdája is 3:2-höz, s amikor mégis Marcu szerzett előnyt, veszni látszott a mérkőzés. De Sziráky 4:3-nál új­ra átvette a vezetést, 6:5 után már volt egyszer mérkőzésliabdá- ja' is, s a harmadikat, 7:6 után meg is nyerte. A 21 esztendős fiatalember eddigi legszebb ered­ményét érte el! Hétfőn a kiváló formában levő Szőkével mérkő­zik . . . A nőknél Széli magabiztos já­tékkal nyert a román ranglista hatodik helyezettje, Nunweiler el­len. Gráczol Ágnes is jó teljesít­ményt nyújtott, győzelméhez — Fridenzi ellen — egy pillanatig \ sem fért kétség. Mint ahogy az is hamar eldőlt, hogy dr. Borka is ott lesz a végküzdelemben. A Sziráky — Marcu összecsapás mellett a nap s talán az egész verseny másik slágere a mindösz- sze tizenöt éves román Chiriac szereplése volt. A románok re­ménysége Szűcsné Klein Beatrix ellen is bizonyította, nem volt vé­letlen a Burde és Németh felett aratott győzelme. Erősen pörge­tett éles tenyereseivel, tökéletes, megemelt, kipattanó fonák pörge­téseivel némiképp a svéd üstökös Borg játékát idézte, meglepő lab­dabiztonságával alaposan zavarba hozta, hibázni kényszerítette Kleint. A második játszmában is 3:1-re és 5:4-re vezetett... Férfi egyes, negyeddöntők: Sző­ke (MTK-VM)-—László B. (Bp. Honvéd) 6:2, 6:1, Benyik (Ü. Dó­zsa)—Mészáros (Bp. Honvéd) 6:3. 4:6, 6:3, Sziráky (Bp. Honvéd) — T. Marcu (román) 3:6, 8:6, 8:6 (!). Női egyes, negyeddöntők: Szűcs­né (Ú. Dózsa)—Chiriac (román) 3:6, 7:5, 6ál. Széli (Bp. Sparta­cus)—Nunweiler (román) 6:3, 6:1, Gráczol (Bp. Honvéd)—Fri­denzi (Ü. Dózsa) 6:4, 6:3, dr. Borka (Ü. Dózsa)—Kisgyörgy (Bp. Spartacus) 6:0, §:0. TORNA Várnában befejeződött az Arany­homok elnevezésű nemzetközi tor­naverseny, amelyen a magyar tor­nászok jól szerepeitek. A szeren- kénti döntők magyar eredményei: Nők. Lóugrás: Tóth Margit máso­dik 17.95. Gerenda: Tóth első 18.20-al. Felemáskorlát: Tóth első 18.65-tel. Férfiak. Nyújtó: Lau­fer Béla győzött 18.45 ponttal. Korlát: Laufer első 18.55-tel. Ló­ugrás: Laufer második 18.45-tel. 1. Bp. Honvéd 28 23 4 1 78-12 30 2. FTC Sí 28 19 5 4 70-24 43 3. BVSC Sí 28 16 7 5 67-28 39 4. U. Dózsa Sí 28 18 3 7 67-34 39 5. Csepel Sí 28 18 2 8 82-38 38 6. Központi Sí 28 17 4 7 53-26 38 7. MTK-VM Sí 28 15 5 8 54-32 35 8. Vasas Sí 28 11 7 10 47-43 29 9. Bp. Építők 28 9 2 17 26-52 20 10. III. k. TTVE 28 7 5 16 36-59 19 11. G.-MÁVAG Sí 28 7 3 18 21-62 17 12. Budafok 28 5 6 17 30-56 16 13. BKV Előre 28 4 7 17 18-64 15 14. FÖSPED 28 5 4 19 23-73 14 15. Bp. Spart. 28 3 2 23 16-85 8 Bp. Spartacus—MTK-VM Sí 1:3 IUZPARADE UKRÁN JÉGFESZTIVÁL Budapesten a Kisstadionban augusztus 9-tól 24-ig. Csak. két hétig! (1:1). i

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék