Népsport, 1975. július (31. évfolyam, 154-179. szám)

1975-07-19 / 169. szám

XXXI. 169. ♦ 1975. július 19. VÍVÁS A magyar kardcsapat is ezüstérmes Interjú Pusch még mindig alig kap levegőt, Osztrics csendben iz­zad, Lukomszki­ a bajszát si­mogatja. Hárman ülnek az asztal túlsó felén, innen az „ezerfejű Cézár” képviseletében az újságírók. Pusch egy liter limonádét már megivott, most Osztrics dr. elöl veszi el bocsá­natkérő tekintet kíséretében az üveget és kérdi szemével: „Iszol?” Osztrics nemet int, Pusch nyugodtan nekilát tehát a második üvegnek. Lukomszkij mosolyog, s a középutat választ­ja: iszik egy pohárral. Derűsen várják a kérdéseket. Az előbb még egymás ellen mérkőztek a páston, most egy­más mellett ülnek az interjú­szobában. Pusché az első kér­dés, a választ azonnal mondja: „Nem. Reggel még semmi esé­lyem nem volt. De úgy látszik, a rengeteg edzés meghozta a gyümölcsét. Azért tudtam nyer­ni.” „Mennyi az a rengeteg?” „Naponta körülbelül három órát vívok." Faggatják még ké­sőbb, de a téma most inkább Osztrics. Hogyan kaphatott­­ki 4:0-ról? Miért kapott ki? Oszt­riga teljesen higgadtan elmond­ja: „Amíg az előnyt szerez­tem, addig egy bizonyos távol­ságról vívtam Lukomszkij el­len. Arról a távolságról én vol­tam jó, nekem jött be minden. Később megszúrta a lábamat, s világos volt, hogy a korábbi tá­volságot nem tarthatom, mert arra már ő is belőtte magát Kicsit változtattam. S az újabb távolságról nekem nem jött be már semmi, neki pedig min­den." Lukomszkij egyetértően bólogat Jó a hangulat, ők hárman igen egyszerűen, világosan, őszintén mondanak véleményt, otthon vannak a dologban. Pusch még mindig iszik, Lu­komszkij csak forgatja az üres poharat, Osztrics néha angolul vált szót egyikkel, másikkal. Aztán Pusch elfelejt kortyolni. Lukomszkij kezében megáll a pohár, arcán megütközés, Oszt­rics elpirul. Egy kolléga kérde­zi ugyanis: „A döntő elején ön volt az egyetlen ismert vívó a hat közül, Lukomszkij úr. Egyedül kiemelkedő.. Osztrics dr. mereven az asz­talt nézi, uralkodik magán, s azt hiszem, tudom mire gon­dol. Az asztalnál egyetlen olim­piai bajnok van — és az ő. Csa­patban vívott csak, dehát... Ha nem is számítom többi ered­ményét, a „kiemelkedő” talán inkább őrá illene. Lukomszkij ránéz, megértően kacsint, ő a maga részéről ismeri az erő­viszonyokat. Osztrics csak ké­sőbb, halkan súgva kérdi: „A kollégád nem olvas újságot? „Nem, olvas” — mondom —, „csak ír”. „Értem." Ám­ akkor sem tudom megér­teni, (D-d) a dolgot, nyer, ezzel lendületet ad az egész csapatnak, s aztán már nincs megállás a biztos győ­zelemig. Számunkra biztos a győzelem, s a papírformának megfelelő a döntőbe jutás. A románoknak ez lényegesen ke­vésbé kellemes, amit heves ér­zelmi kitörésekkel adnak tudtá­ra a közönségnek, s az ellenfél­nek. Már a mérkőzés alatt is többször vágták oda a pásthoz kardjukat, sisakjukat, mint azt, mondjuk, a csütörtöki első se­lejtező forduló 17 csapatában szereplő kardozó összesen tette. De ez már a múlt, legalábbis ami az érdeklődés középpontjá­ban álló esti döntőt illeti. „Nézze a magyarokat!... Nem látszanak valami vidámnak. Le­het, hogy előre elkönyvelik a sikertelenséget...” A Sport­­csarnok háta mögött szólt hoz­zám egy érdeklődő ezekkel a szavakkal a finálé előtt, látva a mieinket az egyik kézilabdapálya sarkában, nagy tanakodás kel­lős közepén. A világért sem le­hetett volna őket megzavarni... Negyed nyolc. A Sportcsarnok­ban üres széksorok. Lehet, hogy ennyire nem bízik a közönség kardozóinkban? Fél nyolc. Bízik. Tele a Sportcsarnok. Az első két csörte dókat igazolja. Krovopuskov nyer Gedővári ellen 5:4-re úgy, hogy 4:3-ra még Gedővári veze­tett. Aztán Nazsimov világbaj­noki szigorral győzi le Kovácsot (5:2). De ezután szeretnék ta­lálkozni azzal az érdeklődővel, aki azzal vádolta a magyarokat, hogy nem lelkesednek ... Gere­­vich úgy nyer 5:1-re Szigyak ellen, hogy az ötödik találat után majdnem mindenki a plafonig ugrott. Aztán keserves asszó­­ban 4:4 után győzi le Marat Vinokurovot. 2:2 a mérkőzés ál­lása. Kovács kikap Krovopus­­kovtól, megint a szovjet csapat vezet, de Gedővári egyszerűen ellenállhatatlan: 3:0-ra vezet már Szigyák ellen, amikor nagy­hírű ellenfele leveszi sisakját, megtörli a homlokát, nem érti az egészet. „Tovább Imre, ne hagyd élni!” — Larsan a lelátó tete­jéről. Kicsit erős a kifejezés, de Gedővári megfogadja. 35 má­sodperc (!) tiszta vívóidő alatt 5:0-ra nyer. Vastaps. Kellemes zene a fülünknek. Marót viszont kikap Nazsimovtól, és, nem szí­vesen tesszük, de egy kicsit el kell marasztalnunk a zsűrit ezért a vereségért. Benne volt a vi­lágbajnok 5:3-as győzelmében. Gerevich ellen Vinokurovnak semmi ellenszere (5:1). Követ­kezik a két nyeretlen, Kovács és Szigyak. Nyolc másodperc alatt 0:3. Aztán 0:4,, és utána 4:4! Nazsimov besétál­t a pástra, Rakita a pást mellett rohan elő­re ... Kezd idegeskedni az el­lenfél. Joggal, mert egy parádés elővágás és nyer Kovács. Ve­zetünk! 5:4 a mérkőzés állása. Krovopuskov aztán 4:3-ra vezet Marót ellen, amikor együttes találatok után kedvezményezett lesz és ki is használja, nyer. (Magyarország—Szovjetunió 5:5.) Gedővári és Vinokurov össze­csapása kiegyensúlyozottan kez­dődik (2:2). Gerevich Aladár és Kamuti Jenő szereli Gedővári meghibásodott fegyverét. Azt hinné az ember, hogy egy ilyen akcióban varázserő van... Ám Vinokurov vezet 3:2-re, 4:3-ra, és mégis van valami varázslat, mert 4:4. És egy tiszta Gedő­­vári-találat, amelyet mélynek ítél a zsűri. A második ugyan­­ilyet már nem! Újra vezetünk, 6:5 a javunkra. Gerevich pillanatnyi megtor­panása, sajnos, azt jelenti, hogy Nazsimov simán veri, nagyon simán, 5:0-ra. Egyenlített a szov­jet csapat (6:6). Marót ismét vezetést szerez, fantasztikusan szoros csörtet vív Szígyakkal, utolsó találata után lebukfen­cezik a pástról, de oda se neki, nyer, megint vezetünk. Vinoku­rov gondoskodik róla, hogy ne sokáig, mert 5:1-re győz Kovács ellen. Azután Gerevich 3:4 után, feledtetve előbbi kisiklását, nyer az addig veretlen Krovopuskov ellen. 8:7 a javunkra, számo­lunk, de nem sok örömünket leljük benne: a találatarány döntetlen, 57:57. Gedővárinak nyerni kellene a világbajnok Nazlimov ellen. Kellene... A feltételes módban benne van minden. Nazlimov simán nyer és ezzel a Szovjetunió a világ­bajnok, Magyarország az ezüst­érmes. Félelmetes küzdelem volt! Nem sikerült­lágbajnokságot. Az aranyérmet tekintve hiábavaló volt az az áldozatos felkészülés, amelyet kardvívóink ebben az évben folytattak. Vívásukat látva azon­ban nyugodt biztonsággal el­mondható: nem volt hiábavaló. Mert ezen a világbajnoki dön­tőn egy szenzációsan vívó, jól küzdő magyar kardcsapatot lát­tunk, amely hajszállal szorult hasonlóan jó ellenfele mögé. A mi csapatunk egységét, kiegyen­súlyozottságát dicséri, hogy minden egyes tagja ( úgyszólván egyformán vette ki részét a harcból. A vereség okait kutat­va tehát nem kell és nem is lehet különösebb és mélyebb okokat keresni. Egy óriási csa­tában szenvedtünk vereséget, a bírói tévedések elfogadható ará­nya mellett. Ugyanakkor nem szabad elhallgatnunk azt sem, hogy ezek a tévedések néhány esetben olyan szerencsétlenül osztódtak el, hogy bennünket egy-egy csörte megnyerésétől fosztottak meg. Ettől el­tekintve a kardcsapat vi­lágbajnoki döntő mind bírásko­dás, mind egyéb tekintetben megmaradt a jó verseny, a vi­lágbajnoki verseny normális ke­retei között, s emellett a lá­tott vívásról és a küzdelem hő­fokáról csak felsőfokon lehet beszélni. Nagyszerű csata volt ez, szép vívás, de olyan csata, amelyben a magyar csa­patnak a szerencséből egy csi­petnyi sem jutott. Döntő: Szovjetunió —Magyaror­szág 8:8 (58:62). (Krovopuskov — Gedővári 5:4, Nazlimov—Kovács 5:2, Szigyak—Gerevich 1:5, Vino­kurov—Marót 4:5, Krovopuskov— Kovács 5-4. Szigyak—Gedővári 0:5, Nazlimov—Marót 5:3. Vino­kurov— Gerevtclü 1:5, Szigyak — Kovács 4:5, Krovopuskov —Marót 5:3, Vinokurov—Gedővári 4:5, Nazlimov—Gerevich 5:0. Szi­gyak—Marót 4:5, Vinokurov—Ko­vács 5:1, Krovopuskov—Gerevich 4:5, Nazlimov—Gedővári 5:1. Gy: Nazamlov 4, Krovopuskov 3, Vino­kurov 1, Szigyak­ 0, ill. Gerevich 3, Marót 2, Gedővári 2, Kovács 1­. A kardcsapatverseny 1975. évi világbajnoka: Szovjetunió (Naz­simov, Szigyak, Vinokurov, Kro­vopuskov, Iljus), 2. Magyarország (Gerevich, Hammang, Gedővári, Kovács, Marót), 3. Románia (Irimiciuc, Pop, Nik­a, Marin, Fron­­za), 4. Olaszország, 5. Lengyel­­ország, 6. Egyesült Államok. (f­olytatás az­­ Oldalról) Na, ezt is megértük. Laza kis sóhaj, kellemes nyújtózkodás az ágyban, ráérünk ... Ma nem kell felkelni. Ma csak délben lesz vívás. Becsületemre, megérde­meljük ezt a fél nap pihenőt. Mit? Hogyan gondoltam ezt a dolgot, mi az, hogy megérde­meljük? Mi ez a királyi töb­bes? Jó, a többes szám helyén való, de használják inkább a harmadik személyt: megérdemlik a­­ vívók! És mi az, hogy fél nap? Úgy látszik, a lustálkodás árt a gon­dolkodásomnak ... Néhány órá­ról van szó csupán. Mondjuk, nyolctól tizenkettőig. Mit lehet csinálni ilyen rövid idő alatt? Már tudom. El kell menni, és megnézni, más­hogyan gazdál­kodik rengeteg szabad idejével. Irány tehát a Margitsziget, a Nagyszálló... Akár hiszik, akár nem, már az ajtóban álló borok is vív­nak. Na, nem a szó szoros ér­telmében, csak szövegben. Hal­lom, amikor az elyik izgatottan mondja a társának: — Tudod! Emlékszel! Az a nyúlánk, oldalra fésült hajú, fiatal srác. Az, aki este egy kicsit bicegett. Az, az ... Ő volt a világbajnok, a mingatnémet Pusch. Már úgy fogadták a pincérek is, hogy „íme, itt jön Pusch, alig kapott tust”. Hát hitted volna? A szálloda halljában bábeli hangzavar. Dr. Nedeczki László, akit tréfásan a szállásmesterek vezérének neveznek, készséggel beljebb tessékel. Az étteremben pedig kapkodom a fejem, nem is tudom, kihez forduljak. Szem­ben az olasz kardcsapat. Ha becsukott szemmel érkeztem volna, akkor is odatalálnék Montanóék asztalához... Har­sány a jókedv. — Nem értem a kérdését — komolyodik el egy pillanatra a négy Montano testvér közül a kétszeres kard világbaj­nok, Mario Aldo, majd a következő pilla­natban újabb kacagásban robban ki: — Még hogy mit csinálunk ebben a néhány szabad óránk­ban? Természetesen a délutáni elődöntőre készülünk, ahol meg­verjük majd a szovjet csapatot, azután jöhet az esti magyar— olasz, ahol mi nyerünk... Michele Maffei arcán azért látok némi gondterheltséget. Le­het, hogy az ő felében olyan gondolatok motoszkálnak, ame­lyek a kora délutáni órákban valósággá válnak? Mármint, hogy — nem lesz olasz—magyar döntő... Egy asztallal arrébb csinos ausztrál lányok reggeliznek. De ilyen kapkodva!?... Ilyen ele­gáns szállodában!?... Hamar megkapom a magyarázatot: Smith kisasszony és a többiek már napokkal ezelőtt felfedezték a Palatínust és ugye, a hűs habok vonzá­sa... Nem is zavarok tovább, egyenek jó étvággyal, minél gyorsabban. Mert a Palatínust én is ismerem. — Elnézést, Mr. Malacarne. Mi a mai programja, hiszen végre nem kell zsűriskedni, szabad a délelőtt... — Ó, már nem szabad ... Ti­zenkettőkor indulunk a kard elődöntőre, addig alig van két, két és fél óra. Korán ebéde­lünk és ebéd előtt még meg kell innunk egy-két camparit, aperi­tifnek. Az pedig, közben kelle­mesen csevegve, legalább egy óra. Az olaszok egyik vezetője, akit évek óta zsürielnökként is­mer a magyar közönség, moso­lyog, olaszosan derűs, és termé­szetesen ő is bízik kardozóik­­ban. Búcsúzás után nem tehet két lépést sem, amikor isme­rősbe botlik. Nedeczki dr. egy perc múlva megáll mellettem, érdeklődik, hogy ismerem-e ezt a nevet: Vitéz György? Beval­lom, nem. Megtudom, hogy kö­zel négy évtizede inkább George Worth néven mutatkozik be. Az Egyesült Államokban él 1936 óta. Büszkén meséli: — Az 1948-as londoni volt az egyetlen olimpia, ahol nem két, hanem négy magyar volt a kard egyéni döntőben. Ketten Ma­gyarországról, ketten Ameriká­ból. Az utóbbi kettő közül én voltam az egyik. Nyert Gere­vich Ali és én ötödik lettem. De szép volt!... Még hatvanban is vívtam a római olimpián negye­dik helyezett amerikai csapat­ban. Kevesen voltak boldogab­­bak nálam, amikor Budapest megkapta a világbajnokságot. Végre rászántam magam, hogy harminckilenc év után haza­látogassak. Nazlimovot sikerül elcsípnem egy szóra. Szokvány kérdés: mit csinál ma délelőtt? Legyint, mert neki igazán nem szabad ez a délelőtt, készülnie, pihen­nie kell. — Ne haragudjon, kicsit bo­rostás az arca. Ez valamiféle kabala, vagy az elődöntő előtt úgyis megborotválkozik? — Most egy kicsit sétálni me­gyek, azután, , ígérem, meg­borotválkozom, s az elődöntőn úgy jelenek meg, ahogyan illik — válaszol mosolyogva, sza­kállas állát dőzsölgetve. És mit csinál Pusch, a csütörtök este világbajnoka? Megvan a szobaszáma, de Emil Beck, az NSZK-sok „Bay Bélá­ja” óva int attól, hogy felkelt­sem. „Hadd pihenjen a fiú, na­gyon fáradt volt a döntő után. A vacsoránál pezsgőt bontot­tunk a tiszteletére, de ő hamar, még éjfél előtt elment aludni. Elvégre kezdődik a csapat­­verseny... Mi, vezetők, viszont ünnepet ültünk. Be kell valla­nom, hajnali négyig ünnepel­tünk. Elvégre öt éve nem volt egyéni világbajnokunk!...” Irány a belváros, azután a Szabadság-hegy. Ez az útiránya Martin Hornungnak, Heiden­­heim főpolgármesterének, aki — stílusosan, hiszen városa ad ott­hont évről évre a párbajtőr BEK-nek — a VB hajrájára ér­kezett Budapestre, a kétszeres BEK-győztes BVSC meghívásá­ra. Talán azért, hogy ne csak otthon lásson „nagy vívást”? Mosolyog, amikor ezt említem neki, majd hozzáteszi: — A vívás mellett még egy hobbim van, a lovaglás. Először vagyok Budapesten és igazán reménykedem, hogy mindkét hobbimnak hódolhatok majd. A vívás a világbajnoksággal adva van ... Carole tábornokot, a Francia Vívó Szövetség ősz hajú elnök­ét, aki a második világháborúban De Gaulle jobb keze volt, ép­pen ajándékvásárlás közben találom a Volga Szállóban. Né­hány díszes herendi porcelán tálka, két hímzett blúz (egyik gyerekméret, az unokának), egy kalocsai hímzéssel díszített stó­la... — Jusson valami az ottho­niaknak is abból, hogy én ilyen jól éreztem magam Budapesten — mondja. A „szuvenires” eladót kérde­zem: sok mindent vásároltak a vívók? „Még nem, de ha csak a felét veszik meg annak, amit már-már biztosra kiválasztot­tak, akkor is feltölthetem a jö­vő hét elején a raktárt.” A svédeket keresem. Nincse­nek sehol, mintha a föld nyel­te volna el őket. Szerencsém van: Rerrich „Pach­”, világhírű mesterüket még elérem a Sport Szállóban. Zakó, nyakkendő. Szokatlan ebben a kánikulában. — Ne haragudj, de most tény­leg sietek. Gustav Bonde, a bu­dapesti svéd nagykövet latin vendégül a csapatot. Igazán nem illik elkésni__ Apropó_ elkésni. Már három­negyed egy. És egykor kezde­nek a kardozók. Rohanás. Nyu­­godt kis „szabad délelőtt” volt. .. Serényi Péter Nyugodt kis délelőtt A NAP KRÓNIKÁJA Kardcsapat Elődöntő: Magyarország — Romá­nia 9:6 (Gedővári — Nilca 5:4, Ko­vács—Marin 5:2, Marót—Pop 2:5, Gerevich—Irimiciue 4:5, Gedővári —Marin 5:4, Marót—Nilca 5:4, Kovács—Irimiciue 3:5, Gerevich— Pop 5:1, Marót—Marin 3:5, Ge­dővári—Irimiciue 4:5, Gerevich— Nilca (Fronza) 5:2, Kovács—Pop 5:2, Marót—Irimiciue 5:1, Gere­vich—Marin 4:5, Gedővári—Pop 5:2. Gy: Gedővári 3, Kovács 2, Marót 2, Gerevich 2, ill. Irimiciue 3, Marin 2, Pop 1, Nilca (Fronza) 0.­ Szovjetunió — Olaszország 9:3. (Gy: Szigyak 3, Krovopuskov 3, Nazlimov 2, Vinokurov 1, il. Mal­iei 2, T. Montano 1, M. A. Mon­­tano 0, Romano 0.) Helyosztók az 5 — 8. helyért: Lengyelország—Franciaország 9:5, Egyesült Államok—Kuba 9:6. A III—IV. helyért: Románia — Olaszország 8:8 (59:60). Gy: Iri­­micius 3, Pop 3, Marin 2, Frunza 0, ill. Maflei 4, Rigoli 2, M. A. Montano 1, T. Montano 1.Az V.— VI. helyért: Lengyelország —Egye­sült Államok 9:3. Gy. Jablonski 3, Kortanty 3, Picula 2, Bier­­kowski 1, ill. Gwestbrook 2, Or­bán 1, Lekach 0, Apostol 0. Kilencedik nap: párbajtőrnapat Szombaton reggel 8 órakor az Olimpiai Csarnokban meg­kezdődik a világbajnokság utolsó versenyszáma, a párbajtőr­­csapatok vetélkedése. Rekordlétszámú mezőny, 26 együttes kezdi majd a kétnapos küzdelmet 6 hármas és 2 négyes cso­portban. A MAGYAR válogatott a B-csoportba került, az egyesült államok és Jugoszlávia társaságában, a reggeli első fordulóban a mieink csak nézők lesznek, 10 órától találkoznak a vesztessel. Két órával később lesz a második forduló, amely végérvényesen eldönteni hivatott, hogy melyik 16 csapat (csoportonként tehát az első kettő) kerül tovább. Délután 16 órakor újabb fordulóra kerül sor, ezúttal már egye­nes kieséses rendszerben: akik állva maradnak, vagyis győznek ebben a „kanyarban”, azok vasárnap délben folytatják a küzdel­met már az elődöntőbe jutásért. A döntő vasárnap este lesz. A ma­gyar válogatott az első mérkőzésen Fenyvesi dr., Schmitt, Kulcsár, Erdős összeállításban lép pástra, de később természe­tesen szóhoz jut az egyéni bronzérmes Osztrics dr. is. NÉPSPORT 7 VB Fogadás a Magyar Sajtó Házában A Minisztertanács Tájékozta­tási Hivatala, a Külügyminiszté­rium sajtófőosztálya, az Orszá­gos Testnevelési és Sporthiva­tal és a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetsége pénteken dél­előtt fogadást adott a Magyar Sajtó Házában a vívó-világbaj­nokságra akkreditált külföldi és hazai újságírók részére. A jó hangulatú fogadás után ülést tartott a Nemzetközi Sportújságíró Szervezet (AIPS) vívószekciója, amelynek elnöki tisztét Dávid Sándor, a Nép­sport rovatvezetője tölti be, tit­kári teendőit pedig Lutz Mau­­rer, az osztrák televízió munka­társa látja el. Az ülésen Szom­­bathy István, a Népsport fő­munkatársa, az AIPS főtitkár­­helyettese képviselte a sport­újságírók nemzetközi szerveze­tét. Az ülésen megjelent Edgar Mercier, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) főtitkára is, Pierre­s Ferrinek, a FIE elnöké­nek képviseletében. Az ülés résztvevői megelége­déssel nyugtázták, hogy a vívó­világbajnokság szervezői igen jó munkafeltételeket teremtet­tek az újságírók részére, az eredményközléstől kezdve, a tudósítások gyors továbbítá­sának lehetőségéig. A kül­földi résztvevők ezért köszöne­­tüket fejezték ki. A sportújság­­írók javasolták továbbá a Nem­zetközi Vívó Szövetségnek, hogy propaganda-bizottságában he­lyezzen nagyobb súlyt a sajtó tájékoztatására, tartson szoro­sabb kapcsolatot a szervezettel és igyekezzék minden tagszövet­ségnél elérni azt, hogy a nem­zetközi versenyeken biztosítsák az újságírók munkájához a megfelelő feltételeket. Edgar Mercier egyetértett a javasla­tokkal, és bár hangsúlyozta, hogy bizonyos érintett kérdések­ben csak a FIE kongresszusa dönthet, támogatásáról biztosí­totta a vívószekciót. Sőt, ígére­tet tett a kongresszus határoza­tainak s egyéb fontos dokumen­tumainak folyamatos megküldé­sére, az azonnali tájékoztatásra. Vívás és tudomány A Magyar Vívó Szövetség, az OTSZ és a TFKI szervezésében került sor pénteken délelőtt a Testnevelési Főiskola aulájában a FIE orvosbizottsága által javasolt tudományos konferen­ciára. Az ülésen megjelent Pi­erre Ferri, a Nemzetközi Vívó Szövetség elnöke, s bevezetőjé­ben elmondta: a szövetség nagy örömmel veszi a vívás iránt a nem vívóorvosok körében is meg­nyilvánult nagy érdeklő­dést, mert úgy véli, hogy nagyon so­kat segíthetnek a sportág fej­lesztésében. A „nagy érdeklődés” ebben az esetben nemcsak szépen hangzó szóvirág volt a FIE el­nökének szájából, hanem a va­ló tények felmérése. A FIE or­­vosbizottsága tavaly rendezett először hasonló tudományos ülést, a mostani azonban, hála a jó előkészítő munkának, amely­ből oroszlánrészt vállalt dr. Ka­muti Jenő, az orvosbizottság tagja, messze felülmúlta a múlt évit. Tizenöt igen magas színvo­nalú előadás hangzott el, s olyan nagy érdeklődés mel­lett, hogy a tervezett idő alatt nem is sikerült be­fejezni az ülést. Ami a témák ismeretében nem is csoda. Dr. Élben Ottó docens a ví­vók antropológiai vizsgálatáról tartott előadást, kifejtve, hogy vizsgálata szerint a fegyverne­mek „kiválasztják” maguk szá­­mára a megfelelő alkatú ver­senyzőket. Megfordítva tehát, alkat szerint válogatva lehetsé­ges a gyerekeket az egyes fegy­vernemekhez irányítani. Dr. Azemár (Franciaország) a bal­kezesség fiziológiai és pszichi­kai vonatkozásaival foglalko­zott, megállapítva végeredmény­ben, hogy sokan misztifikálják a ví­vásban a balkezességet és alaptalanul. Dr. Berentey György kandi­dátus a gyakori vívósérülések elkerüléséről, megelőzéséről, il­letve gyógyításáról szólt, hang­súlyozva, hogy bizonyos tipikus sérülések edzésmódszertani prob­lémákból is adódhatnak. Dr. Wa­terloo (NSZK) több mint száz versenyzőn folytatott telemetri­­kus mérésekkel végzett vizsgá­latainak eredményéről számolt be, különös tekintettel a szív­ritmus változásaira és a tejsav felszaporodására. Vizsgálatai so­rán sikerült keresztülvinnie azt, hogy az NSZK válogatott vivői például a pornói nemzetközi ver­senyen egy kisméretű rádióadó­val a plasztronjuk alatt vívták végig a versenyt. Mozgásukat filmre is vették, s az ered­ményeket összehasonlították az edzések méréseivel. Csupán egy­két adat: a pástra menés köz­ben körülbelül fél perc alatt el­éri a vívó szívfrekvenciája a maximális 190—200-as értékét, s ezen marad csaknem változat­lanul az egész csörte alatt. Sőt, a szív előre reagál: már a találatjelző gép vezetékei­nek bekötése pillanatában mintegy 140-re felszökik a pulzus. Vizsgálatainak eredményeit fel­használva igen biztos támpontot kaphatunk a versenyzők edzett­ségi állapotára vonatkozóan. Dr. Fedorova (Szovjetunió) beteg­sége miatt távolmaradt, csak előadását küldte el, amely a keringési rendszer vizsgálatai­val foglalkozik. Dr. Kogler (Csehszlovákia) a kiválasztás pszichikai módszereiről érteke­zett. Valamennyi elhangzott elő­adással most nincs módunkban foglalkozni, a későbbiekben azonban, éppen témájuk érde­kessége miatt, részletesen visz­­szatérünk valamennyire. A ki­ragadott példákkal csupán ér­zékeltetni szerettük volna, hogy a tudományos ülés, amelynek két (orvosi és pszichológiai) szekciójában dr. Berentey György, illetve dr. Nádori Lász­ló látta el az elnöki tisztet, va­lóban milyen hasznos volt, mi­lyen nagy sikert hozott. Tarpay László Dávid Sándor

Next