Népsport, 1975. augusztus (31. évfolyam, 180-205. szám)

1975-08-04 / 183. szám

I Népsport. AZ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA HÉTFŐ, 1975. AUGUSZTUS 4. 0 fa: 1.20 forint • XXXI. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM Világbajnok: Csapó, a Szabó, Bakó kettős és a kajakváltó Csapó Géza Sztanity Zoltán Svidró József Várhelyi Péter Herczeg Iván Mikü­ldoff munkatársunk, Naményi József jelenti: Szegedi, Darvas és a Buday, Frey páros második, az Árva, Povázsai kettős és a női kajak négyes harmadik Belgrádi VB-mérlegünk:4 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérem! (Augusztus 3.) Elérkezett a világbajnokság utolsó napja. És végre igazán kellemes dél­előttöt jelent számunkra. Mindössze hat versenyszám­ban rendeznek középfutamokat, ezek közül minket közvetlenül csak négy érint, hiszen kenu kettesben Árva és Povázsai, a női négyesben pedig a magyar versenyzőnők az előfutamból közvetlenül a döntőbe kerültek. Nyugalmunkat ezúttal semmi sem zavarja. Nincs baj ver­senyzőink rajtszámával, min­den hajónk „hozza” a mérlege­léskor a súlyát, senkinek sem reped be a lapátja — mint leg­utóbb Várhelyié a váltó előfuta­mában — a középdöntők alatt. Csapó ezúttal is futamgyőztes, most a szovjet Morozov előtt, időeredménye a döntő kilenc részvevője közül a legjobb. Dar­vas Miklós ugyancsak első a fu­tamában, szintén a legjobb idő­vel kerül a dön­tőbe. Deme és Rátkai viszont csak második az NDK-beli Saabs és Helm mögött De gondot nekik sem okoz a to­vábbjutás. Még a váltó van hátra. Csa­patunk ellenfele az olasz és a belga együttes, tulajdonképpen nincs is ellenfelünk ... Svid­­róék kényük-kedvük szerint nyernek, szintén a legjobb idő­eredménnyel, s ebben a számban megint a spanyolok szolgálnak meglepetéssel, övék a második legjobb idő, a váltó tagjai pe­dig: Rodriguez, Diaz, Mi­siona és Vazquez, azaz a szom­baton világbajnokságot nyert négyes három tagja most is evez. Az egyébként egyénileg közép­szerű versenyzőknek hallatlan önbizalmat adott a győzelem. Közhellyel élve: szárnyak­at kaptak. Míg ezek a számok folynak a vízen, csapatunk tagjai m­ár a délutáni döntőkre készül­nek. Szabó és Bakó sajátos módon alkalmazza a turfixet, körbe­ragasztják a beülőt, nehogy a hullámfogókötény — ami mé­giscsak „kemény” anyagból ké­szült — alatt befröcsköljön a hajóba a víz. — Jól csinálják — mondja U rögi László, válogatottunk egyik edzője. — Izzadságcseppen kívül így más víz nem is lesz a hajóban. Az nem vitás egy pillanatig sem, hogy minden helyezésért meg kell izzadni ezen a­­ világ­bajnokságon! A döntők előtt azonban — szerencse, hogy előtte — megint­­csak­ átvészeltünk egy, az előző napihoz hasonló, iszonyú vi­hart. De az első rajtig elcsen­desültek a háborgó hullámok, el­csitult a szél. Másodpercre pontosan elraj­­toltak a férfi kajakosok. Csapó „magányosain” a kilences pá­lyán, mellette egy angol­ és egy belga fiú. Az igazán nagy ellen­felek alacsony rajtszámú pályá­kat kaptak ... Diba vezet a táv feléig, de Csapó már ekkor is centiméterekkel halad mögötte. Négyszáznál tisztán elöl van Csapó, remek a hajrá, előnyét egyre növeli és a célban, mint­egy másfél hajóhosszal előzi meg a tavalyi világbajnokot, Dibát. Csapó Géza ezzel visszahó­dította az 1973-ban, Tam­perében kiharcolt világelső­ségét. Hatodik világbajnok­ságát nyerte, a negyediket egyes hajóban. Komoly, meghatódott arccal hallgatja végig a Himnuszt, az­tán kitörő örömmel fogadja Di­ba és Siedziewski gratulációját. Végül is kedves városa lehet Csapónak Belgrád: itt nyerte el­ső VB-aranyát, s itt a hatodi­kat ... Kenu egyesben Darvas követ­kezett. Neki is lett volna mit visszahódítania, hiszen Petrenko előtt ő védte ebben a számban a világbajnoki címet. Hajszál, de a szó szoros értelmében véve hajszál választja el Darvast a legnagyobb sikertől, az újabb aranytól. Petrenko és Ananiev rajtja sikerül a legjobban. Dar­vas a negyedik helyről jön fel, de húzásról húzásra csökkenti hátrányát. Fantasztikus, rá jel­lemző hosszú hajrát nyit, és Petrenko csak húzáselőnnyel tud nyerni. Fél méterrel a cél után, ahol Darvas került húzás­előnybe, már ő volt az élen ... Tavalyi ötödik helyéről na­gyon ígéretesen, nagyot lé­pett előre. Az első szavai: — Ehhez kell a szerencse. Aztán így folytatja: — Nem tudtam igazán jól elindulni, de ebből lehet okul­ni a jövőre. A kajak kettesek következnek, és úgy tűnik, ez a szám volt a vasárnap legnagyobb meglepe­tése. Deméék rajtja sem sike­rült túl jól, s volt olyan sza­kasza az 500 méternek, ahol a 6—7. helyen haladtak. A szovje­tek ebben a számban meggyőző fölénnyel elsők. Árváéknak a rövidabb távon sincs szerencséjük az időjárás­sal. A kenu kettesek rajtjára ismét eleredt az eső. Mivel Ár­va ellopott térdeplője nem ke­rül elő az új rajtig, Frey Osz­káréval kényszerült indulni. A szovjet Vinogradov és Lovanov biztosan győz, Árváék nagy küzdelemben, húzáselőnnyel harmadikok. Azt is mondhatnánk, ami el­ment megelőzően a vámon Dar­vasnál, az visszajött a réven, Árváéknál. De azért ez nem ugyanaz... Erre utalt Árva is: — Tudtuk, hogy ebben a számban nincs olyan esélyünk. Amiatt, hogy ellopták a térdep­lőnket, idegesen, rosszul is aludtam. Povázsai: — Ezen a távon ennyit tu­dunk. Talán, ha az eredeti tér­(Folytatás az 5. oldalon.) Szabó István, Bakó Zoltán Birkózóink külföldön: Fodor János IBV-győztes Négy második hely a Seedenkinder-emlékversenyen (Részletes beszámolónk a 7. oldalon) NB II: 0j csapat idegenben A labdarúgó NB lI-ben és NB llI-ban elkezdő­dött az 1975-76. évi bajnoki esztendő. Felvételünk a Kőér utcában lejátszott Bp. Spartacus-PMSC NB ll-es találkozón készült. Engloner (fehér mez­ben), a pécsiek hátvédje ment Sárközi elől. A ta­lálkozót egyébként a volt NB I-esek nyerték 3:1-re. (Tudósításaink az első forduló mérkőzéseiről a 2-3. oldalon.) ht Női atlétaválogatottunk 100 százalékos sikere Biztos győzelem a britek és a hollandok ellen Drachtenben — Távbeszélő-jelentésünk — (Drachten, augusztus 3.) Va­sárnap délután kellemes, de szeles időben találkozott a hol­land, a magyar és a brit női atléta-válogatott. A célegyenes­ben az időnként lökésszerű el­lenszél rontott az eredménye­ken és a jukkor-pálya meglehe­tősen laza volt. A hármasviadal előtt elfogadtuk azt a javasla­tot, hogy a sorrendet összponto­­zás döntse el, az egyéni számok­ban 7—5—1—3—2—1, a váltók­ban 7—4—2 arányú pontozással. A technikai megbeszélésen sike­rült módosítanunk az időrendet, s így Szabó Ildikó a gát mel­lett 100-on is rajthoz állhatott. A viadalt a gátfutás nyitotta meg, számunkra nagyon kelle­mes meglepetéssel. Sterk mö­gött ugyanis mindkét váloga­tottunk megelőzte a brit lányo­kat. Tíz perccel később Szabó Ildikó 100 m-en indult és Orosz­­szal együtt a második brit futó­nő előtt ért a célba. Ezalatt két ügyességi szám pergett a pá­lyán. A gerelyhajítást füves ne­­kifutóról és hátszélben rendez­ték. A szokatlan körülmények miatt nagyon bizonytalanok vol­tak a dobók, de versenyzőink így is megállták a helyüket. A súlylökésben a papír­forma szerint nem volt két­séges a kettős magyar siker és a pontversenyben növel­tük előnyünket a britekkel szemben is. Lázár Magdolna jól és okosan futott 800 m-en. A kimért első háromszáz után felzárkózott a második helyre, azután 550-től kezdve erősített és biztosan hú­zott el ellenfeleitől. A magas­ugrás már nem úgy sikerült, ahogy reméltük. A mieink bi­zonytalanok voltak. A verseny 182-n dőlt el, van Doorn és Mátay egyaránt harmadikra ug­rotta, az előző magasságokon a kevesebb javítás a holland lány javára döntött. 400 m-en a szi­getországiak a várt fölényben voltak. A diszkoszvetés ellen­szélben, szoros küzdelmet ho­zott. Féltünk ettől a számtól, de végül a mieink a vártnál jobb eredményeket értek el, ha a harmadik-negyedik helynél nem is sikerült előbbre jutniuk. Orosz Irén 200 m-en is jól szerepelt, biztosan tartotta a második helyet. A távol­ugrásban Szabó nagyon jó sorozatot ért el, nem volt 644-nél gyengébb ugrása. Milassinné kicsit bizonytalanul kezdett, de végül biztos má­sodik lett. 1500 m-en Kulcsár beállítása helyesnek bizonyult. Bátran tartotta a lépést a van Gerwen, Stewart kettőssel, csak (Folytatás az 5. oldalon.) Szabó Ildikó négy számban indult

Next