Népsport, 1975. augusztus (31. évfolyam, 180-205. szám)
1975-08-10 / 188. szám
XXXI, 188, ♦ 1975. augusztus 10 Barátságfesztivál Találkozás — pályán kívül SZOMBATON az I. Magyar—Szovjet Ifjúsági Barátságfesztivál résztvevői megkoszorúzták a gellérthegyi Szabadság-szobrot. A szovjet küldötteket délelőtt magyar állami és társadalmi vezetők fogadták, a lenini Komszol huszonnyolc tagú csoportja az OTSH-ban rendezett fogadáson vett részt. A Szovjet Tudomány és Kultúra Házában ünnepélyesen megnyitották a gyermekklubot és a Fesztivál Klubját, amely az elkövetkező napokban a baráti találkozó egyik központja lesz. Ezzel egyidőben a Corvin filmszínházban megkezdődtek a Fesztivál Filmnapok. Este a szovjet és a magyar küldöttek megkoszorúzták a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet, és a budapesti fiatalokkal együtt felvonuláson vettek részt. Ezután a Felvonulási téren ünnepélyes keretek között, hivatalosan megnyitották a Barátságfesztivált. Nem lehet úgy elmenni az a biztatóra — „ha az elvtársaknak van kérdése...” — kérdőjelözön a válasz. Hogyan épül fel a magyar sport irányítási rendszere? Mi a KISZ szerepe a magyar sportban? Ki tartja fenn és ki ellenőrzi a sportegyesületeket? Hogyan néznek ki a községi szintű sportegyesületek? Van-e gyermekolimpia, sportiskola és sportkollégium? . . . Kérdésre újabb kérdés jön, válaszra viszontválasz a felelet. Különösen egy szőke hajú fiatalember, Nyikolaj Sevjakov jár élen a kérdezősködésben. — Otthon, mint Komszomoltitkárnak, munkámnál fogva napi feladatom a sport — mondja a találkozó után. — Résztvevőként a maximális pontszámot teljesítettem a hazai tömegsportversenyekben, és különös érdeklődéssel figyelem a sportéletet. Természetesen nemcsak hazánk sportját, hiszen más országbeliekkel találkozva, külföldön járva, az ember mindig tanul valamit, elles valami újat, követésre méltót. A magyar sporttal, bár eredményeiket ismerem, most találkoztam életkörelben először. Sok szép törekvésről hallottam ma és néhány elképzelést otthon is szívesen megvalósítanék. Kátya Flomenko Komszomoltitkár a vorosilovgrádi küldöttek vezetője: — A sportpályákon gyakran találkoztak már a két ország jegyezte meg dr. Szatmári István: — Úgy vélem, meg kellene néhány nappal hosszabbítani az önök budapesti tartózkodását, hogy legyen időnk kicsit elmélyültet beszélgetni a sportról... Az OTSH-beli találkozót látva — mi is így érezzük. VASÁRNAP a szovjet küldöttség egy csoportja Törökbálintra utazik, társadalmi munkára, délután a vendégdelegáció budapesti városnézésen vesz részt. Este a magyar csoport a Budai Parkszínpadon mutatja be gálaestjét. Major Árvácska Univerzitás Szálló mellett, hogy az ember meg ne állna, el ne révedne egy pillanatra. A zászlók lobbanása, ruhák tarkája vonzza a szemet, bent, az épületben pedig jóleső kavargás sodorja magával az embert. Soknyelvű terefere, kérdések és válaszok, készséges fölvilágosítás az információ feliratú tábla alatt, segítség a központban, tájékoztatás a sajtóirodán. Nem nehéz kitalálni: az I. Magyar- Szovjet Ifjúsági Barátságfesztivál főhadiszállásán járunk. Átfutjuk a napi programot, kapkodjuk a fejünket: koszorúzás, felvonulás, megnyitás... És egy mondat a Találkozás állami és társadalmi vezetőkkel címszó alatt: fogadás az OTSH-ban. Döntöttünk. Irány a Rosenberg-házaspár utca. Ülünk az asztalnál, körülöttünk huszonnyolc komszomolista Vorosilovgrádból, az asztalion dr. Szatmári István, az OTSH elnökhelyettese és dr■ Molnár István, az OTSH ifjúsági bizottságának vezetője. A téma — fiatalokról lévén szó, hogy is lehetne ez másképp? — a magyar diák- és tömegsport. A beszámoló, dr. Szatmári István előadása* részletes és őszinte, középpontban gondjaink és a „hogyan tovább?” kérdése. A beszámoló, ez hamarosan kiderült, csupán vitaindító. Mert fiataljai, nagyon örülök, hogy most személyesen is megismerkedhetünk. Bár a stadionokban mint ellenfelek állunk szemben, sokszor megküzdünk egymással, mégis barátok vagyunk. Ezt mutatja a mostani találkozó is. A beszélgetés felénél nevetve A Barátságfesztivál esti, ünnepélyes megnyitója előtt szombat délután a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában nyitották meg a Fesztivál Klubját, amely egy héten át ad otthont a fesztivál rendezvényeinek. Képünkön dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára (balról) ésJ. M. Tyazselnyikov, a Komszomol KB első titkára a megnyitás pillanatában (Geleta Pál felv.) KAJAK-KENU Egyszer talán mára Árva Gábor és Povázsai Péter Belgrádban konui kettesben nyert világbajnokságot. Tehát ez Árva, Povázsai páros. Épp ezért, míg világ a világ, s amíg az emberek évkönyveket lapoznak fel, kettőjük neve mindig együtt szerepel majd. Ami egyrészt magától értetődő. Másrészt viszont furcsa, meg azon kívül, hogy kenuznak; eddigi életvitelükben csak egyetlen hasonlóságot tudunk felfedezni: mindketten nőtlenek. De már ezt a tényt is különféle módon magyarázzák. Árva: „Most jól megy a hajó. . . Lehet, hogy ha megnősülnék, még jobban menne. De lehet, hogy rosszabbul!” Povázsai: „Egyelőre úgy sincs hová vinni az asszonyt. Majd ha egyszer meglesz a lakás . . .” Gríleor Kettőjük közül Árva az érzelmesebb. Tudja, hogy leülünk beszélgetni, s készült is erre a beszélgetésre. Előre megfogalmazott egy nyilatkozatot. Szabatosan fejezte ki magát. Olyan, mit mondott, ami más szájából esetleg hamisan hangzana, de az ő hangsúlya, arcjátéka mélységesen őszintévé teszi: — Életem során három ember volt igazán nagy hatással rám. Olyan Itatással, amely nélkül soha nem lett volna belőlem, sportoló. Az első a farmosi, falusi testnevelő tanár, Horváti László. Ő megismertette és megszerettette velem a sportot, ahol kiderült rólam, hogy ezen a területen, az átlagosnál jobb képességeim vannak. A másik ilyen ember a munkahelyemen, a Kender- és Jutagyár igazgatója, Huszák Vilmos. Olyan körülményeket teremtett számomra, amelyek röviden kellemesnek, nyugodtnak nevezhetők, amelyek rendbe hoztak. A régi, labilis formámnak és idegállapotomnak már a voltát is elfelejtettem. A harmadik az edzőm, Péhl József. Ő, ha arra kértük, reggel hatra jött edzést tartani, hogy időben érjek az iskolába. Ha úgy akartuk valami miatt, akár késő este is foglalkozott velünk és elérte, hogy három évi egy helyben topogás után előre léptünk... Most, hogy egyszer már világbajnok lett belőlem, azt szeretném, ha ezt a sikert mindhárman és egyformán a magukénak is éreznek. Saszárr Povázsaival csevegünk. Előbb Darvasról, hogy ő a tavalyinál mennyivel többet dolgozott a jó eredmény érdekében . . . Csak éppen olyan szerencséje nem volt, amilyen az aranyéremhez kellett volna .. . Darvas nevétől már csak egy lépés a volt olimpiai ötödik Darvas, Povázsai párosig, onnan még egy Saptei Róbert személyéig. Mert Robi bá’ vette rá Povázsait kétéves katonai szolgálatának letöltése után, hogy folytassa a kenuzást, mert lesz értelme. Lett értelme. Már első párjával, Tamással. Aztán még inkább Soltésszal, majd Darvassal — erről már szóltunk — és végül Árvával, akivel alegnagyobb sikert érték el. A jelenről csak ezután kezdünk beszélni. Vagy még pontosabban: máris a jövőről. — Most következik a bajnokság. Illene a nevünkhöz méltóan szerepelni, de erre nem nagyon lesz lehetőségünk. A bajnokságon csak az egy egyesületbe tartozó versenyzők indulhatnak párosban. Árva az MTK-VM színeiben indul, én meg most Krecskival próbálom gyúrni a párost. Nem tudom, mi lesz belőle! Életében először ült kettesbe ■ ■ ■ Együtt Árva és Povázsai viszont már két éve evez együtt. Ahogy Povázsai mondja, a tavalyi év elment azzal, hogy szokták egymást, hogy rájöjjenek arra, az utazó sebességük gyenge, anélkül pedig nincs sok keresnivalójuk. Az ideit már a VB-felkészülés jegyében csinálhatták végig. A nyár elejében Moszkvában, a kenusok „Mekka”-jában már letették a névjegyüket. Másodikak lettek, aztán hazajőve, megnyerték az első válogatóversenyen az 500 métert. — De ekkor megfáradtunk — mondta már akkor is Árva és most megismétli. — Kértük az edzőnket, hogy egy hetet lazábban csinálhassunk végig. Belement. Bízott bennünk vagy megérezte, hogy most ez a jó nekünk ... A lényeg, hogy megengedte. És attól kezdve megint javultunk ■ ■. Egészen a világbajnoki aranyig. Árva — láttam — nagyon elérzékenyült a dobogón. — Még most is van, hogy felébredek, éjszaka. Arra, hogy szinte zakatol a szívem, ugyanúgy, mint amikor emberek százai énekelték Belgrádban a Himnuszt. Még mindig könnybe lábad a szemem, ha rágondolok, hogy világbajnokok lettünk ... Povázsai a világbajnokság kapcsán inkább arról beszél, hogy nem csak harmadikak lehettek volna a rövidebb távon. Ha nem lopják el Árva térdeplőjét .. . — Nem nyertünk mi még világbajnokságot, hogy tudjuk, mit kell olyankor csinálni. Mentünk mérlegelni, hívtak az eredményhirdetéshez, hívtak a tévéhez, rádióhoz nyilatkozni. Mentünk, de csak a lapátokat vittük magunkkal. Eszünkbe sem jutott, hogy valakinek éppen a mi térdeplőnkre fáj a foga. Tanultunk belőle. Jövőre nem fordul elő. Jövőre Tényleg, mi lesz jövőre? Povázsai: — Most fel is vagyunk dobva, kétszer annyit tudunk dolgozni, mint tavaly. — Nem mint idén? — Mint tavaly is, meg mint idén is. Mert nem csináltunk mi kevesebbet tavaly sem. Nem egy év munkája az, ami most kijött. Nálam már lassan tizenöt. . . — Nálam — mondja Árva — tizenhárom. Péter két évvel idősebb, mint én. Nem teszi hozzá: huszonkilenc. — Ha nem jön közbe sérülés — jósolja Povázsai —, szerintem van még négy évünk. Nem erőltetném, de eddig még évről évre fejlődtünk, egyesben és párosban is. De abban megegyeznek, hogy biztosra nem mehetnek jövőre sem. Előbb le kell győzniök a hazai ellenfeleket, hogy egyáltalán kijuthassanak az olimpiára. Ott meg majd . .. És erről korai beszélni. Voltaképpen még azt sem fogták fel, hogy világbajnokok. Még nincs idejük rágondolni sem. A bajnokságra készülnek, meg a kanadai szövetség augusztus végi versenyére. Aztán talán majd pihenni fognak. De ez az „aztán” jelenthet akár négy évet is. Naményi József Elül Árva, mögötte Povázsai. De a dobogó tetején már egymás mellett álltak. NÉPSPORT . JVA PIHEIVBtElV Egy nemes feladat a rövid felhívás jelent meg az elmúlt napokban, többek között a Népsport hasábjain is. Az OTSH, az Oktatási Minisztérium ás a MUOSZ szólította fel a sportegyesületeket, a sportági szakszövetségeket, az iskolákat és a magánszemélyeket, hogy 1976. január 15-ig tegyék meg javaslataikat az 1975. évi Sportszerűségi díj odaítélésére. Olvasóink közül sokan talán egyszerű szervezési dírként futhattak át ezen a közleményen, hiszen az a Sportszerűségi díj ez évi kiírásának ténye mellett elsősorban azzal foglalkozott, hogy ki hol teheti meg javaslatait. A felhívás azonban ennél sokkal többet jelent, mert túl azon, hogy instrukciókat ad az előkészítés és a díj odaítélésének módjára vonatkozólag, , egyben nyomatékosan ráirányítja a figyelmet a sportszerűségre való nevelésre is. Sokszor leírtuk már ezeken a hasábokon, hogy a sport általában akkor szép, ha a mérkőzéseken és a versenyeken a küzdő ember nemes tulajdonságai érvényesülnek. Minden sportágnak megvannak az írott szabályokon kívül az úgynevezett íratlan szabályai is, amelyeknek a betartása éppen olyan kötelező, mint az írott szabályoké. Csak azt a sportolót nevezhetjük a szó igazi értelmében sportszerűnek, aki az írott szabályok százszázalékos betartása mellett mindig ügyel az íratlan szabályok figyelembe vételére is. Azaz, hogy nem is ügyel, hanem magatartásának természetéből fakad, hogy azokat soha, véletlenül sem lépi át. Sajnos, napjaink sportéletében gyakran lehetünk tanúi, hogy a sportolók, a nézők, sőt sokszor még a sportvezetők is megfeledkeznek a sportszerűség elengedhetetlen követelményeiről. Az eredmények utáni hajsza árnyékában sokszor észrevétlenek maradnak a kisebb-nagyobb sportszerűtlenségek, néhány pedig hovatovább nemcsak bocsánatos bűnnek, hanem szinte erénynek is kezd számítani. Az úgynevezett taktikai szabálytalanságot elkövető labda,vágót okos játékosnak nevezik, aki szigorúan betartja azedzői utasításokat. Mert sokszor az edzők biztatják játékosaikat a szabálytalanságra. Így aztán megérthető, hogy sokszoros válogatott játékos ismételten megfeledkezik magáról és követ el goromba szabálysértést, ráadásul olyan helyzetben, amikor egyéni indulatain kívül azt semmi észszerű indok nem támasztja alá. Hasonló példákat más sportágakból is lehetne említeni. A kis bűnök elnézése törvényszerűen nagy vétkekhez vezet, s azok a versenyzők, akik az edzéseken és a kisebb jelentőségű versenyeken nem szokják meg, hogy sportáguk írott és íratlan szabályait meg kell tartaniuk, a nagy versenyeken is könnyen megfeledkeznek magukról. Olyankor is, amikor nem csupán egyesületük és önmaguk képviseletében lépnek pályára, hanem hazánkat is megtestesítik. Sportszerűségi díjat 1867 óta adnak ki évente országunkban. A jutalmazottak többsége olyan tettel hívta fel magára a figyelmet, ami még a sportszerűen viselkedő versenyzők és játékosok tömegeiből is kiemelteüket. Magatartásuk legfőbb jellemzője az volt, hogy sportáguk szabályainak pontos betartását, ellenfeleik testi épségének védelmét saját érdekeik elébe helyezték. Tehát úgy viselkedtek, ahogyan az egy sportembertől elvárható! A kitüntetést mindnyájan vitán felül megérdemelték példamutató emberségükért, a kritikus helyzetben tanúsított sportszerű magatartásukért. Ennél azonban sokkal lényegesebb az a hatás, amelyet tettük elismerése és díjazása a sportélet egészére kivetítve jelent. A Sportszerűsági díj kiírása és odaítélése nálunk és külföldön ország-világ előtt hirdeti, hogy a sportszerű magatartás a sportélet talán legfontosabb követelménye, amelyről soha és semmi áron sem szabad megfeledkezni. A Sportszerűségi díj 1975. évi kiírása némiképpen eltér. ** a korábbi esztendőkétől. Újdonság mindenekelőtt, hogy az eddigi két kiíró szervhez harmadikként csatlakozott az Oktatási Minisztérium is. Kiegészült ezzel a kör, mert a sportszervezetek mellett az iskoláknak is feladatává vált a sportszerű magatartás ápolása. A lényeg ugyanis elsősorban nem a díjazásra alkalmas sportolók és esetek gyűjtése, hanem az ifjúság széles tömegeinek sportszerűségre való nevelése. Fontos részét képezi az ilyen irányú pedagógiai munka az iskolai oktatásnak és nevelésnek csakúgy, mint a sportegyesületekben, a válogatott keretekben folyó felkészítésnek és képzésnek. A Sportszerűségi díj kiadásának meghirdetése és a díjazás lebonyolítása csak akkor éri el igazán a célját, ha a nevelőmunka tömegméretű javítására serkenti az érintetteket, ha széles közvéleményt formálva teszi minden esetben elítélendővé, sőt súlyosabb esetekben megbélyegzővé a sportszerűtlen magatartást. Jó lenne, ha 19713. január 15-ig nagyon sok javaslat érekezne be az ország minden tájáról a Sportszerűségi díj odaítélésére. Nem csupán azért kívánjuk ezt, hogy könnyebb legyen a döntést kimondó társadalmi bizottság dolga, hanem azért is — és főként azért —, mert ez a tény híven mutatná, hogy javult az iskolák és a sportszervezetek nevelőmunkája, a sportvezetők, az edzők, a pedagógusok sokasága értette meg a nemes feladat jelentőségét és mindezek gyümölcseként alapfokon és élvonalban egyaránt sportszerűbbé vált a légkör sportpályáinkon. A. A. • • Öttusa Dózsa Kupa (Folytatás az I. oldalról.) megemberelte magát, s az utolsó sorozat 50-ese számára megfelelő, 190 körös összteljesítményt eredményezett. A harmadik és a negyedik sorozatban is „potyogtak” az 1000 pont feletti eredmények. Bratanov 197 körrel bizonyította, hogy a lövészet a bolgárok erőssége, Kelemen és a vívásban győztes Szíjj 195-ös eredménnyel hagyta el a lőállást. A végére maradt Togobjeckij 196, Tomasehof 194 köre, s egy meglepetés: az eddig nagyon gyenge spanyolok első figyelemre méltó teljesítményét érte el Varela (195 kör). Nem volt sok pihenőjük a versenyzőknek, mert délután következett az úszás a Margitszigeten. Mivel a Sportuszoda ötvenes medlencéjében az úszók vetélkedtek, az öttusázók a 33 1/3-asban mérték össze tudásukat. Ha röviden akarnánk jellemezni a történteket, akkor elmondhatnánk: olyan úszóversenyt láttunk, amilyenre számítottunk. Mindenki diftozta azt az eredményt, amire „hitelesítve” ve.-i, senki s°m okozott meglepetést, de css'ódát-' sem. Az exúszók közül Császári volt a jobb: 9 tizeddel megelőzte Lázárt. Ők osztoztak az első két helyen. Ami az összetettet illeti: az utolsó szám, a vasárnap délelőtti futás előtt mindenki ott van az első hat között — annek ott a helye, így azután óriási küzdelemre van kilátás a Szabadság-hegyen, a sísánc környékén. Eredmények: Pisztolylövés. Egyéni: 1. Borlay (Csepel) 199/1110, 2. Bratanov (bolgár) 197 1066. 3—4. Dimitrov (bolgár) és Togobieckij (szovjet) 198—196'1044—1041, 5. Szombathelyi (II. Dózsa) 196/1044, 6. Sztojanov (bolgár) 1 FIS' 1023. Csapatban: 1. Bulgária 354, 2. Csepel 3088, 3. V. Dózsa I. 2178. Úszás. Egyéni: 1. Császári (Bp. Honvéd) 3:22.4. 1256 pont, 2. Lázár (Bp. Honvéd) 3:23.3. 1248, 3. Kovács (román) 3:33 5. 1164, 4. Maracskó (Csepel) 3:35.4. 1156, 5. Dalavtvin (szovjet) 3:35.9. 1141, 6. Poljanov (szovjet) 3:36.1. 1144. Csapatban: 1. Bp. Honvéd 3536, 2. Csepel 3372, 3. Dinamó II 3328. Az összetett verseny állása négy szám után. Egyéni: 1. Szombathelyi (U. Dózsa I) 4190, 2. Borlav (Csepel) 4122, 3. Maracskó (Csepel) 4064, 4. Horváth (U. Dózsa T) 4016, 5. Poljanov (Dinamó 1) 3966, 6. Kelemen (Tj. Dózsa 1) 3932. Csapatban: 1. U. Dózsa T 12 138, 2. Csepel 12 116, 3. Dinamó I 11 484, 4. Dinamó 11 11 254. S. Bp. Honvéd 11 232, 6. Bulgária 11 128. sp.