Népsport, 1975. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-19 / 247. szám

4 NÉPSPORT Népsport Jesenfi SPORTMOZGALOM Szabolcs-Szatmár megyében elsőként a nyíregyházi Vasvári Pál gimnáziumban indult ez év őszén testnevelés tagozatos osztály. Körültekintő kiválasz­tással ide iskolázták be a me­gye területéről különböző sport­ágak tehetséges fiataljait. A már felvettek között találjuk a ka­posvári labdarúgó tehetségkutató akción legjobb csatár címet el­nyert, Csenger községbe való, Veller Miklóst is. ★ Az Edzett ifjúságért tömeg­sportmozgalom keretében szom­bat délelőtt a VIII. kerületi KISZ-bizottság nagyszabású ver­senyt rendezett a Hűvösvölgy­ben Az első helyen Kovács Imre csapata, a Radnóti Miklós név'­­ együttes végzett. VÁLOGATOTTAK A magyar súlyemelő-válogat­­­ott közös felkészülésének szín­helye napjainkban Hajdúszo­boszló. A keret tagjai hamaro­san jelentős nemzetközi verse­nyeken állnak dobogóra. Magyar súlyemelő utazik például An­karába, Montrealba és Japánba is. VERSENYEK Jövő héten, október 26-án tel­jes fordulóval folytatódik a női és férfi kosárlabda NB I. A legnagyobb várakozás a V. Izzó —Csepel férfimérkőzést előzi meg,, amelyre az újpestiek,­ újon­­nan avatott tornacsarnokában kerül sor.★ A BVSC férfi asztalitenisz­csapata november 1-én játszik BEK-mérkőzést a Tempó Team Amszterdam együttese ellen­­ a holland fővárosban. UTAZÁS Hétfőn reggel Varsóba repül Budapest megerősített ifjúsági ökölvívó-válogatottja, amely szerdától vasárnapig Varsóban a szocialista fővárosok ökölvívó­viadalán vesz részt. A válogatott tagjai papírsúlytól felfelé: Ta­kács (Vasas), Tábi (D.­újv. Ép­­­elem), Stezák (PMSC) Fekete (Csepel), Horváth (BHSE), Ko­­zsik (BHSE), Engi (MÉMTE), Totka (KSI), Hatosi (BHSE), Kiss A. (Veszp. Dózsa), Lévai (Győri Dózsa).★ Ribli Zoltán, nemzetközi nagy­mester szombaton repülőgéppel elutazott Reykjavikba, a sakk egyéni világbajnokság európai A-zónaversenyének színhelyére. ★ Hólya István, a Magyar Csel­gáncs Szövetség főtitkára és dr. Nánássy András, a cselgáncs­­válogatott orvosa október 18-án Bécsbe utazott a X. cselgáncs VB színhelyére. Hólya István, a Nemzetközi Cselgáncs Szö­vetség kongresszusán vesz részt, dr. Nánássy András pedig a cselgáncs sportorvosok konferen­ciáján tart előadást. létesítmények Befejeződött a fonyódi sport­telep korszerűsítése. Október 19- én, vasárnap ünnepélyes pá­­lyaavatót tartanak, amelyen két NB I-es labdarúgócsapat, a Bp. Honvéd és a Kaposvári Rákóczi találkozik egymással. ★ Elkészült a Salgótarjáni Ko­hász 105x50 méteres labdarúgó edzőpályája. A 618 000 forintos költséggel épült létesítmény ki­adásainak nagy részét a Kohá­szati Üzemek biztosították, de 100 000 forint értékű t­ársadalmi munka is fekszik az új pályá­ban. 1 RÁDIÓ, TÉVÉS Vasárnap. Kossuth-adó. 18.40: Sporthírek. Totó. 22.10: Sport­hírek. Totó. Petőfi-adó. 14.25: Közvetítés a Magyarország— Luxemburg labdarúgó EB-selej­­tező II. félidejéről. 19.33: Sport­hírek. Totó. Televízió. Vasárnap. Budapest. 13.20: Magyarország—Luxemburg (színes!) labdarúgó EB-selejtező mérkőzés. Közvetítés a szombat­­helyi stúdióból. 20.25: Sporthí­rek. Szlovák tv. II. műsor. 15.00: Csehszlovákia—Románia kézi­labda-mérkőzés. IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti. Felhős, időnként erősen felhős idő, szórványos esővel, záporral, he­lyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél. Reg­gel néhány helyen köd. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 13 — 18 fok között. ..­­• SPORTLÖVÉSZET A szovjet csapat már megnyerte a pontversenyt (Folytatás az 1. oldalról.) ott a lőállást és boldogan fo­gadta a gratulációkat, elsőként a szintén Budapesten tartózkodó édesanyja ölelését. Egy biztos: egyhamar nem felejti el ezt a versenyt! Csupán amiatt bán­kódott egy kicsit, hogy pénte­ken nem ment ennyire jól,, „csak” 293-ig jutott, így meg kellett elégednie 593 körös tel­jesítménnyel. Meg is elégedett vele... Viszont, mint később kiderült, nem volt még vége a napnak Szemakin számára ezzel a szen­zációs, ritkaságszámba menő 300 körrel. A románok legjobbja,, R­osca ugyanis szintén 593-mal fejezte be a versenyt, így a szabályok értelmében szétlövés­sel kellett eldönteniük a máso­dik és a harmadik hely sorsát.. Szemakin már nem bírta ide­gekkel ezt a párharcot és Ros­­cának jutott az ezüstérmet je­lentő helyezés. A két 593-ast az NDK-beli Norbert Klaa előzte meg, aki ráduplázott pénteki 297 körére és az 594 elég volt az elsőség­hez. Pedig olyan gyorstüzelőket is láttunk a Mexikói úti me­zőnyben, mint a csehszlovák­ Frantisek Bárta, aki néhány nappal ezelőtt 596 körrel Euró­pa-bajnokságot nyert Madrid­ban! Most meg kellett elégednie 588-cal és még a ki tudja, hányadik­­vi­rágzását élő Kun Szilárd, a 23 évvel ezelőtti olimpiai ezüstérmes is megelőzte. El­ismerés érte az „öreg har­cosnak” ! Ugyanígy dicséret illeti a többi Dózsa-gyorstüzelést, hiszen tel­jesen váratlanul érték el csa­patban a második helyet. Nem kevésbé tiszteletet parancsoló a női puskások teljesítménye sem: Kunné, Bakonyi és Gál hét kört javított az országos csúcson, Kunné ráadásul az egyéniben is harmadik lett. És hogy ez a nap se múljon el világraszóló eredmény nélkül, arról a már pénteken megdicsért szovjet junior puskás kislány, Jelena Ribakova gondosko­dott: 577 körös teljesítménye pontosan megegyezik az ér­vényben levő világcsúccsal! Az a tény, hogy a felnőttek kö­zött simán nyert volna, csupán ráadásnak számít... Bekapcsolódott az utolsó két versenynap eseményeibe szom­baton a szentendrei Kossuth KFSE-lőtér is. Megkezdték ver­senyüket a nagyöbű sportpuská­sok. Az első „léi mezőny” leg­jobbjának az az Alekszandrjá­­nak bizonyult, aki kedden a szpartakiád első győzelmét aratta 599 körrel a kisöbű hatvan lövé­­ses letevőben ... Persze, az 1152 kör — azon túl, hogy nagyon jó eredmény (a világcsúcs 1157 kör, a tavalyi VB-t az amerikai Bassham 1147-tel nyerte) — még nem sokat jelent, mert a me­zőny második fele vasárnap kö­vetkezik ... Eredmények Nők. Felnőttek. Standard puska, 3x20, összetett, Egyéni: 1. Vasziljeva (szov­jet Dinamó) 575, 2. Tassner (Gwardia) 573, 3. Kun Ferencné (Dózsa) 573, 4. Kazajeva (szov­jet Dinamó) 572, 5. Kancseva (Levszki Szpartak) 571, 6. Kro­­dovseka (Gwardia) 570, ...13. Bakonyi (Dózsa) 564, 14. Gál (Dó­zsa) 564. Csapatban: 1. szovjet Dinamó 1714, 2. Guardia 1707, 3. Dózsa (Kunné, Bakonyi, Gál) 1701, országos csúcs ( régi: 1694, 3. Dózsa, 1970.), 4. román Dinamó 1700, 5. Levszki Szpar­tak 1698, 6. NDK Dynaamo 1680, 7. Ruda Hvezda 1667. Juniorok: Standardpuska, 3x20, összetett, Egyéni: 1. Ribakova (szov­jet Dinamó) 577, 2. Krilova (szovjet Dinamó) 576, 3. Holsld (Gwardia) 573, ... 7. Bedő (Dó­zsa) 569, ... 16. Farkas (Dózsa) 563, ... 20. Császár (Dózsa) 556. Csapatban: 1. szovjet Dinamó 1725,2. Gwardia 1712, 3. NDK Dynamo 1691, 4. Dózsa (Bedő, Farkas, Császár) 1688. Férfiak: Gyorstüzelő pisztoly. Egyéni: 1. Klaar (NDK Dynamo) 594, 2. Rosca (román Dinamó) 593/145, 3. Szemakin (szovjet Dinamó) 593/142, 4. Kun Szilárd (Dózsa) 589­, 5­. Kolimek (Rudá Hvezdá) 589­, 6. Bárta (Rudá Hvezdá) 588, .. .­8. Simkulák (Dózsa) 587, ...12. Cselle (Dózsa) 586, ...14. Vaszi (Dózsa) 585. Csapatban: 1. NDK­ Dynamo 2349, 2. Dózsa (Kunt, Simkulák, Cselle, Vaszi) 2347, 3. Ruda Hvezda 2339, 4. román Dinamó 3327, 5. szovjet Dinamó 2327, 6. I­evszki Szpar­­taik 3324, 7. Gvardia 2313. A nagyöbű sportpuska 3x40 lö­­véses összetett szánjának élcso­portja a mezőny első fele után: 1. Alekszandrjonok (szovjet) 1152, 2. Botwin (Gwardia) 1141, 3. Szoszvontov (szovjet) 1137, ...8. Nagy K. (Dózsa) 1112. A pontverseny állása az utolsó nap előtt: 1. szovjet Dinamó 108, 2. Gwardia 88, 3. román Dinamó 71, 4. Dózsa 70, 5—6. NDK Dy­namo és Levszki Szpartak 56—56, 7. Ruda Hvezda 55. A szovjet csapat már megnyerte a pontver­senyt. sp. KOSÁRLABDA A nők is elkezdték Szombaton délután újabb NB I -es férfi kosárlabda-mér­kőzésekre került sor és a „va­káció” után női csapatok is pályára léptek. NŐK KSI :Pécsi VSK 80:64 (49:28). Sportcsarnok. V: Kassai, Bolgár. KSI: Ungár (9), Váczi (8), DAL­NOKI (16), Lámala (3), BOGÁR (20). Cs: Tarkovács (6), Ternai (8), Daróczi (6), Gábor (2), Hegyi (2). Edző: Haris Ferencné. PVSK: Csanko ( 1), Szabóné (3), No­­taisz (12), VERBŐCZINÉ (23), Russainé (10). Cs: Bundászné (10), Kálmán (2), Ali (4). Edző: Szittya Imre. Az első tíz percben nehezen talált magára a sport­iskolás csapat, s így kiegyenlített küzdelem folyt. A 10. perctől azonban átvették a játék irányí­tását és három perc alatt 34:20- ra megugrottak. Az emberfogást és zónavédekezést váltogató hazai csapat a félidő végéig jól játszott és tovább növelte előnyét. A má­sodik félidő első tíz percében változatlanul tartotta 21 pontos előnyét a sportiskolás együttes. A 31. percben Russainé kiponto­zódott. Ettől kezdve fokozatosan feljöttek a pécsiek, és felzárkóz­tak (34. perc, 66:56), sőt, a KSI előnye tovább csökkent (38. perc, 73 4341. Közben Notaisz is kiponto­zódott. A hajrát azonban a hazai csapat bírta jobban. A várakozással ellentétben elmaradt a jó színvonalú já­ték. Mindkét csapat idény­elés­ formát mutatott, de a KSI jobbnak bizonyult, s megérdemelten győzött. Székesfehérvári Építők — TFSE 61:51 (28:32). Testnevelési Fő­iskola, 200 néző. V: Nádai dr., Král. Ed: Hegedüsné (22), Bekő (13), Hegyiné (8), 111. Csuka (18), M. Kiss (10), László (9), Szuchy (9). A fehérvári csapat győzelme meglepetés. A tartalékos főisko­lások egy félidőn át vezettek, de szünet után Hegedüsné vezérleté­vel sikerült a maguk javára for­dítaniuk a mérkőzés sorsát. FÉRFIAK Bp. Honvéd —Vasas Izzó 99:75 (47:70). Dózsa Gy. út, 200 néző. V: Cseresznyés, Horváth G. Bp. Honvéd: GELLÉRT (18), Láng (12), GYÚR ZSITS (25), Németh (6), LOSONCZY (28). Cs. AG­FALVI (6), Kálmán (—), Nagy P. (4), Márton ( —). Edző: Simon János, Csépes Béla. V. Izzó: Bán­hegyi (10), Orbán (10), Kanzál (12), DONKO A. (29), Rátkai (4), Cs. Szabó (6), Varga (4), Donko T. (—), Fodor (—). Edző: Ránky Mátyás. A Honvéd emberfogás­sal, az Izzó zónavédekezéssel kez­dett. A piros-fehérek a 2. perc­ben már 6:2-re vezettek. A ven­dégcsapatban először Kauzál pró­bált­a Gellértet semlegesíteni. Az Izzó távoli dobásokból, a Hon­véd szellemes, jól előkészített be­játszásokból szerezte pontjait. A félidő közepén feljöttek a vendé­gek, s átvették a vezetést (II. perc: 23:24). Ezzel mintha el­lőtték volna puskaporukat, mert hat percig nem tudtak kosarat elérni. A másik oldalon viszont Gyurasits közelről és távolról is pontosan dobott, és növelte csa­pata előnyét. (17. perc, 39524.) Fordulás után tovább tartott a hazaiak fölénye, az Izzó támadá­sait sok pontatlan átadás miatt nem tudta befejezni. A 23. perc­ben már 55:30 volt az eredmény, majd a 28.-ban 70:40-re nőtt a jól játszó hazaiak előnye. Ezek­ben a percekben már a csere­emberek is szóhoz jutottak a pi­ros-fehéreknél és ekkor Gyurasits helyett Gellért volt többször ered­ményes. A végig jól játszó hazai csapatnak a 100. pontot nem si­került elérnie, mert a befejezés előtt közvetlen megítélt büntetők közül Losonczy csak egyet tu­dott bedobni. Nagy kedvvel és a mérkő­zés nagy részében jól ját­szott a Honvéd. Megérdemelt győzelmének értékét az sem csökkenti, hogy a tartalékos V. Izzó változatlanul hullám­völgyben van. MAFC —Kecskemét­ SC­­92:70 (50:22). Kecskemét, 700 néző. V: Bánsági, Kardos. Ed: Újhelyi (20), Nagy L. (15), Ábrahám (14), ül. Kovács (17), Farkas (14), Felföl­di (12). Az első félidőben a rosszul védekező, s a ziccereket is sorozatban kihagyó KSC ellen a MAFC nagy előnyre tett szert. Hiába javult már fel a második játékrészben a KSC, csak szépí­teni tudott. Pécsi VSK —BSE 77:74 (37:37) Pécs. Vasutas-tornacsarnok, 500 néző. V: Weidinger, Prenker. Ed: Pálvöl­gyi (31), Gálos­ (12), Rab J. (10), 111. Czina (22), Hegedűs (12), Kárász (12). A második félidő közepéig együtt haladt a két csapat, majd a BSE elhúzott hat ponttal. A haj­rára a PVSK feljött és megfor­dította a mérkőzés állását. Bajai SK —Videoton 69:59 (41:37). Székesfehérvár, 200 néző. V: Szécsi, Kimer. Ed: Kovács (18), Karácsonyi (17), Kubaién? (16), il. Sam­i (20). Csepel SC — Soproni MAFC 114:61 (53:26). Csepeli sport­csarnok. V: Herczeg, Berendi. Ld: Megyeri (43), Lázár (23), Halmos (18), Bács (10), Gyaraki (10), ill. Lipták (22), Takács (11). XXXI. 247. ♦ 1975. október­ 19 Tájfutásban is Világ Kupa A skandináv államokban egy­re nő a tájfutás népszerűsége. Vasárnap például a svéd televí­zió által életre hívott Világ Ku­páról láthatnak kétórás színes közvetítést a sportág dán, svéd, finn és norvég hívei. Tájfutóversenyről ez lesz az első egyenes adás az 1968-ban Linköpingben rendezett VB-t felvételről közvetítették. Ezen a versenyen a sportág alkalmaz­kodik a technikához: úgy tűz­ték ki a pályákat, hogy a kihe­lyezett tizennégy kamera közül viadlam melyik mindig „lássa” a különféle színű mezekben futó versenyzőket. A világ legjobb hét országának versenyzőit — 16 férfi és 10 n­ő — hívták meg a rendezők. A svédeik mellett finnek, norvégok, dánok, svájciak, csehszlovákok és magyarok állnak rajthoz. Színeinket az ex­világbajnoknő Monspart Sarolta és a három­szoros magyar bajnok, Boros Zoltán képviseli. Ha Monspart az első öt, Boros pedig az első tíz között végezne, már értékes eredménynek számítana a ne­héz skandináv terepen. KÉZILABDA Tíz év tíz percben 1965. november 13. III. női teremkézilabda világbajnokság. Az első helyért: Magyarország— Jugoszlávia 5:3 (3:2). „A világ­­bajnoki mezőny kiemelkedő ka­pusegyénisége, Rothermel Anna ezúttal is nagyszerűen vé­dett .. ” 1975. október 6. Magyar női kézilabda-bajnokság. „A fordu­ló legjobbjai: Elekné (FTC)...’’ Elekné Rothermel Anna húsz éve kézilabdázik. Tíz éve a Fe­rencváros játékosa. Harminchét éves.★ — Mi az azonosság a 65-ös és a 75-ös énje között? — Most sem csinálnám más­képpen. Sportszeretetem, kapu­szeretetem ugyanaz. Ha válasz­tanom kellene, újra csak kapus lennék. Szerettem, ha felelős­ségtudat volt rajtam. Ez „span­­nolt”. Felelősségtudat. Volt, van is, jelenvaló és a jövőben is lesz. Sőt, egyre inkább. — Szeretem a labdát. Mindenki szereti a labdát a maga módján. Ki így, ki úgy, egyelőre nincs műszer, amely kimutatná, hogy ki-ki mennyire. — Társak szeretete. Közös cé­lért küzdés. Jó dolog, ha hét ember egyet akar a pályán. — Miért? Előfordul, hogy hét ember nem egyet akar a pályán? — Egyformán akarnak, csak nem egyformán nagyot. És sok­szor nem tudják kimutatni. A fiataloknál sok gondot okozhat a követelményrendszer. Nincs joga senkinek sem feltételezni, hogy nem egyet akar mindenki, de talán nem mindig tesznek meg mindent a sikerért. A siker rendkívül jelentős va­lami az uubv. életében! _____­ — Akkor másképpen gon­dolkodott, mint most? — Nem! Ugyanazt akartam. Nyerni. Jól védeni. Vannak dolgok, amelyek nem szabad, hogy megváltozzanak az évek során. — Mindig szerettem az egye­nes utat. A tiszta vizet. Ha nem sikerült, az rajtam kívül álló okok miatt történt. — Ma ugyanúgy megvan a láz. Nincs szörnyűbb látvány, mint egy szenvtelen sportoló. A láz is része az egész embernek, aki a győzelemre tör. — Mi a különbség a 65-ös és a 75-ös énje között? — Talán nem minden mérkő­zésen védek szívesen. Lényege­sen fáradtabb vagyok. Fárasz­tóbbak az edzések és nem min­dig esnek jól. De hát körü­löttem is megn­őtt a család. — Ami még ugyanaz: ugyan­úgy nem szeretek gólt kapni, mint régen. Bosszant, ha olyan gólt kapok, ami védhető. Ha én érzem a labdát, gyerekjáték ma is megfogni. Ha nem érez­tem, a könnyű labda is gondot okozott. Ma is és régen is. — Ha Dortmundban azt mondják, 1975-ben is védeni fog, elhiszi? — Nem hittem volna el. — Ma sem magyaráz és kiabál a pályán. — Kiabálni? Soha! Meccs köz­ben nem ér rá az ember ilyes­mivel foglalkozni. Sokszor azt sem tudom, hogy az ismerősök hol ülnek a nézőtéren. — Cikkek, dicséret vagy bírálat... — Nem fogadtam el általá­ban sem a jót, sem a rosszat. Mindig csak a benső énemre hallgattam. Kialakult egy egyéni mércém, azóta, amióta a férjem az edzőm. Tíz éve. „Ne ha­sonlítsd senkihez magadat, csak saját magadhoz. Ha megteszel mindent az edzéseken és a mér­kőzésen, akkor elégedett lehetsz önmagaddal!” Ezt hívják ma egyéni köve­telményrendszernek, amellyel nem minden játékos van tisztá­ban. A saját arcát senki sem simogathatja, csak bírálhatja. — Mi volt például mérce? — A 60-as években mérce volt, hogy nem kaphatok átlö­­vésgólt. Ma ezen a téren r­ás a helyzet, mert a védekezés függvénye a kapus teljesítmé­nyének. — Kapusok, gondok. — Sok kapust elrontottak az­zal, hogy erőltették az úgyneve­zett szemaforvédést. A kapuvé­dő legyen vonalkapus, és a zic­cereknél védjen szemaforként. Többen nem tudnak a vonalon hárítani. Kifelé indulnak. Pedig ma az átlövésnél ezt nem le­het. — Tízéves korában nagyon sok gyerek kapus akar lenni. Aztán vagy a felelősség miatt adják fel, vagy a szurkolók sér­tő megjegyzései miatt. 65-ben négy kapus közül bármelyikünk védhetett volna a VB-n. Igaz, azóta a játék keményedett. — Melyik játék a szebb: az akkori vagy a mai? — Nem mindegyik csapat tud gyors ritmusváltással védekez­ni, s ekkor jönnek a visszarán­­tások. Ha a kemény kézilabdá­zást sportszerűen csinálják, te­hát nem durván, akkor a mai látványosa­bb. Látványosság nélkül nincs igazi sportélmény. — Meddig? — Három-négy év már ráadás. A cseresorból jöttem vissza. Egész évben térdsérülés zavart. Állítólag porcleválásom volt. Mindig elfogyasztom a térdem a mérkőzés előtt, de ez gátláso­kat okoz. — VB? — A pillanatnyi forma dönt. Egyre többször hangzik el ez az állítás a legkülönbözőbb sportágak nagy versenyeinek ér­tékelésekor. — Két-három csapat mindenre képes. A tornákon váltják egy­mást a győztesek. — A magyarok? Elég szárny­szegett a csapat. De sok min­den pótolható. Bízom az ered­ményben, a dobogós helyezés­ben. A remény örök kategória." (kői NB I VITORLÁZÁS Szombaton áulamszünet Pénteken reggel Balatonal­mádiban megkezdődött a Bp. Építők vitorlás-szakosztálya ren­dezésében a hagyományos évad­záró nemzetközi flottabajnokság négy hajóosztályban: csillaghajó, sárkányhajó, repülő hollandi és 470-es osztály. Sőt, ezúttal a ter­vezett verseny még ki is bővült egy ötödik, Magyarországon ed­dig még nem ismert osztály ver­senyével, a Lézerrel. Osztrák vitorlás barátaink ugyanis öt ilyen hajót hoztak magukkal, amelyből kettőben magyar ver­senyző állt rajthoz. Az időjárás, ha lehet ilyen szerény kifejezést használni, nem kedvezett a versenyzőknek: pén­teken egész nap esett az eső és hozzá ötös erősségű szél fújt, csontig hatoló hideg kíséretében. Ez alaposan próbára tett min­den résztvevőt, miután ebben az időben is lebonyolítottak két tel­jes értékű futamot, ami több órai vízbenlétet jelentett mindenki szá­mára. Ilyen időben bizony csak a megszállottak szállnak vízre és jó dolog leírni azt, hogy a csehszlovák, osztrák és nyugat­német résztvevőkön kívül ilyen sok magyar versenyző tartozik ebbe a kategóriába, hiszen az öt osztályban csaknem hetven hajó versenyzett pénteken két futam­ban. Repülő hollandi. I. futam: 1. Detre-fivérek (Bp. Spartacus), 2. Böhm-fivérek (osztrák), 3. Lit­­key Bence, Izsák (BKV Előre). II. futam: 1. Böhm-fivérek, 2. Litkey Bence, Izsák, 3. Weöres, Tőkés (BKV Előre). Csillaghajó. I. futam: 1. Te­­legdy, Füredi (Bp. Spartacus), 2. Litkey M. Melegh (BKV Előre), 3. Kottai, Pernesz (BKV Előre). I. futam: 1. Telegdy, Füredi, 2. Kottay, Pernesz, 3. Törzs, Hil­­bert­ (MHD Vasas). Sárkányhajó. I. futam: 1. Far­kas (MHD Vasas), 2. Geischler (nyugatnémet), 3. Manger (nyu­gatnémet). H. futam: 1. Farkas, 2. Geischler, 3. Manger. 470-es. I. futam: 1. Fundák, Zalai (Bp. Epítők), 2. Finánczy, Ambrózi (Bp. Spartacus), 3. Zim­­mermann, Lehner (Velencei-tavi Vízi sportiskola). n. futam: 1. Horák, Viecinski (csehszlovák), 2. Fundák, Zalai. 3. Finánczy, Amb­rózi. Lézer. I. futam: 1. Tuss (Vi­deoton), 2. Antal (Videoton), 3. Moravetz (osztrák). II. futam: 1. Schimak (osztrák), 2. Moravetz, 3. Tuss. A versenybíróság csak a ver­seny végén számít összetett ered­ményt.★ Szombaton mintha csak az idő­járás kárpótolni akarná a részt­vevőket a pénteki zimankóért, gyönyörű napsütés és a szélcsend köszöntött be, s emiatt nem lehe­tett futamot lebonyolítani Balaton­,­almádiban. I-II i , , j 1 !

Next