Népsport, 1975. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-30 / 256. szám
XXXI. 256. ♦ 1975. október 30. ÖTTUSA Volt tanügetés is Mexikó messze van, ezt tudtuk, de hogy Székesfehérvár?!... Ezt is sikerült megtudnunk. Nekünk is, legjobb ötusázóinknak is. Amikor a válogatott szakvezetői kidolgozták a VB-felkésszülés szinte percre pontos tervét, nem számoltak az október végi, átkos időjárással. No, nem, a celsiusokkal semmi hiba, de az a köd... Mintha egy pehelypaplanba autóznánk bele... Mindegy, ez igazán semmiség, legfeljebb valamivel lassabban repeszt az öttusaválogatottal szinte már összenőtt bordó VW-mikrobusz, Csíki Pista óvatosabban nyomja a gázt, de azért odaérünk Székesfehérvárra. Az elutazás előtti utolsó lovas edzésre. — Kirándulás, környezetváltozás és edzés is egyben — magyarázza szakállát simogatva az indulás előtt dr. Nagy Imre szövetségi kapitány. Tóth Béla bácsi, a lovaglás tudora, nem tudja megtagadni önmagát és hamiskásan mosolyogva kiegészíti a kapitányt: — Rendben van, természetesen szükség van is kikapcsolódásra, de azért az is egy szempont, hogy szokatlan környezetben, ismeretlen lovakon gyakoroljanak a gyerekek. A fehérváriak remek kis bázisukon várnak minket, a Volán SC egyik vezetőjével, Tálas Mihállyal és a klub vezető edzőjével, Móczár Pistával az élen. Az öttusázóknak szokatlan edzésalkalom, a fehérváriaknak — amellett, hogy megtiszteltetésnek tekintik a vendégséget — viszont alkalom arra, hogy ígéretes tehetségeiket együtt lovagoltassák a hazai legjobbakkal. Nem is rossz ez a kooperáció! Valamelyest felszáll a köd, ■rrár ellátunk a lovarda túlsó végébe. Kellemesen bóklásznak a pályán a lovasok, egyáltalán nem erőltetik meg sem magukat, se a lovakat. A bemelegítés a legjobb alkalom a fotózásra, már amennyire ilyesmiről szó lehet a minimális látási viszonyok között. Mindenesetre némi kérés, könyörgés után sikerül összeverbuválni Maracskót, Sasicsot és Szombathelyit. Kancsal valahol a távolban szürkéink... — Ne is számítsatok rá! — ugrat bennünket szokott évődő stílusában Maracskó. — Ő most idomít, bemutat a fehérváriaknak egy kis tánügetést. Na, tanügess már ide, Tárni! Tárni, azaz Kancsal kihúzza magát a nyeregben, félszeg mosollyal érkezik, de már szó sem lehet a kvartett együttes lefényképezéséről, mert Sasics, mint egy diadalmas hadvezér, benget közvetlenül elénk, s most már legfeljebb ő és lova fér bele az optikába. Komolyabbra fordul a dolog. Nagy Imre ugyan megjegyzi, hogy ugratni csak fakultatíve kell (Maracskó rögtön jelentéstani magyarázatot követel a kapitánytól, hiszen nem hagyhatja ki ezt a ziccert!), de azután mindenki kötelező érvényűnek tekinti az akadályok kipróbálását. Jakab Gyuri és Móczár, a két fehérvári szakember egymást váltva adja a tanácsokat, melyik lóval hogyan kell bánni. — A tied olyan, hogy az első ugrás után ledobja a lovasát és a két mellső lábával egy kicsit meg is tapossa — mosolyognak (kedves fiúk ezek!) Maracskó felé. Maracskónaik egyik fülén be, a másikon ki a figyelmeztetés, őt aztán keményebb fából faragták, mintsem ilyen apróságoktól megijedjen. Fel a bankre (jókora homokdomb), egy akadály, máris jöhet a következő, a kőfal. Megy minden, mint a karikacsapás. Sasics is villog a hármasugrásnál, Szombathelyi viszont reklamál: — Emelni kellene a magasságot! . — Kérlek, ezen igazán nem múlik — válaszol Nagy Imre és hozzálátnak egy 140 centi magas korlát építéséhez. Második kísérletre „Macsek” remek stílusban át is ugrat felette. Hangos a lovarda, időnként gurulunk a nevetéstől, hiszen mi mást lehetne csinálni ilyenkor, mint sziporkázó lovas anekdotákat emlegetni. „Természetesen” Tóth Béla bácsi rovására... — Az volt nagy szám — emlékszel, Imre? — amikor valahol a Tabánban rendezték a lovaglást és Visontai nagyot bukott — meséli Móczár. — Porfelhő, rémüldözés, Béla bácsi rohan, mint akit puskából lőttek ki. Visontai közben feltápászkodott, sántákéiva elindult kifelé a pályáról.. . Béla bácsi viszont torkaszakadtából kiabált: „jódat ide, jódat gyorsan!” Visontai mentegetőzve mondta: „minek, Béla bácsi, semmi bajom!” Mire Béla bácsi: „Nem is neked! A lónak!” Hát igen, Béla bácsi a lovak szerelmese volt. Ma is az, s bizonyára az is marad. Most például kissé morcos. Magyarázókig mondja: őróla ne higgye ám senki, hogy híve az ilyen könynyed, játékos edzésnek! De egyszer, három nappal a VB-re utazás előtt, ezt is lehet... Apropó, világbajnokság. Szombaton reggel utazás, addig minden úgy zajlik, mint a múlt héten, vagy a múlt hónapban. Teljes terheléssel. Csütörtökön úszás, lövészet és futás, pénteken úszás és vívás. Sőt! A csapat vezetői olyan kitűnő útimarsalloknak bizonyultak, hogy még közvetlenül a Mexikóba indulás előtt, a kontinensen töltött utolsó órákban is lesz a fiúknak elfoglaltságuk. Amszterdamban úszóedzést tartanak! Hiába, azzal mindenki tisztában van, hogy minden percet ki kell használni. Ilyenkor. VB előtt pedig kétszeresen! Még akkor is, ha a szerdai, fehérvári kiruccanás egyszerre volt edzés és kikapcsolódás. Serényi Péter Ez is hozzátartozik a lovagláshoz és a vidámsághoz: Sasicsot Szombathelyi szabadítja meg a csizmájától. ÚSZÁS, VÍZILABDA Munkatársunk, Kocsi Tibor jelenti Magreburgból: Ahhoz képest, hogy idény vége van... Egyszer a Millenárison, egy kerékpáros pályaverseny után, beszélgettünk a látottakról, hazafelé ballagva. És körülbelül mindannyiunknak az volt a véleménye, hogy ha két gyengébb képességű kerékpáros mérkőzik, az néha ugyanolyan izgalmas lehet, mint, mondjuk, a világbajnoki döntő. Való igaz, hiszen a közvetlen, ember ember elleni küzdősportágakban, mint például az úszás, a néző elsősorban a versenyt nézi, élvezi, hogy ki kit előz meg centiméterekkel a hajrában, hogyan hozza be a váltó harmadik embere például az előtte úszó három testhosszas hátrányát. Vagyis: néhány másodperccel a szokásosnál gyengébb időeredményt is izgalmas, jó versengést szülhet. Tulajdonképpen ezt mondhatjuk el a kedden véget ért úszó és vízilabda belügyi spartakiádról is. Mert nemcsak a szálloda felé vezető úton a bokáig érő avar jelezte, hogy vége felé járunk az évnek, a versenyidénynek pedig már jócskán, hanem az úszók időeredményei is. Egyszer sem kellett kiradírozni a régi világ- vagy Európa-csúcsot. No, de nem is csoda. Világbajnoksággal, Európa Kupával, más nagy versenyekkel a hátuk mögött, az alapozás kezdetén, a felkészülési időszakban tartanak az úszók, s ha egyáltalán versenyeznek, a fő számaikban nemigen szoktak elindulni, hanem elsősorban állóképességi jellegű, hosszabb távokon. Ennek ellenére, maradva a bevezetőben említett kerékpáros hasonlatnál, mindenki ugyanannyival volt gyengébb a szokásosnál, így nagyszerű párharcokat láthattunk, a rosszabb időeredmények ellenére is. Csapatunk szereplését befolyásolta, hogy három dobogóra is esélyes pontszerző úszónkról az utolsó pillanatban le kellett mondanunk: Pelléről, Hármaikról és Tóth Jánosról. Így aztán a negyedik helyen végeztek a dózsás úszók. Talán a sportágban kevésbé jártas embereknek szemet szúr, hogy a harmadik helyen az úszósportjukról nemigen ismert csehszlovákok végeztek, de beszélgetve a csehszlovák úszóvezetőkkel, ez nem is tűnik ilyen meglepetésnek, hiszen szomszédunkban hihetetlen nagy energiát fordítanak az úszóélet fejlesztésére. Egyremásra épülnek az uszodák és rendezik a rangos versenyeket. Mi elsősorban az egri Vermes Albán jóvoltából élvezhettük a versenyt. Mellúszóeredményét és vegyesúszóstílusát tekintve élveztük. Ez a ceruzavékony fiú hihetetlen akaraterővel tud küzdeni. Ez a 200 m-es mellúszás győzelménél tűnt ki. 175 m-nél még úgy látszott, hogy meg kell elégednie a második, vagy a harmadik helylyel, de olyan utolsó 25 m-t vágott ki, hogy méltán aratott tapsot a pártatlan nézőknél is. Vermes Magdeburgban kétségtelenül a legnépszerűbb úszó volt, de ezt nem két első helyével harcolta ki, hanem egy bronzérmével. A 400 m-es vegyesúszásban olyasmit produkált, amire minden bizonnyal sokáig emlékezni fognak a jelenlevők. Vermes ugyanis „nem tud” háton úszni!... Azaz, pontosabban, halad, de valami utánozhatatlanul rossz stílusban lapátolja a vizet, mintha két karját és két lábát négy különböző fordulatszámú motor hajtaná. Az aszimmetria csodáját sűrítette bele Vermes ebbe a 100 m-es hátúszásba. A közönség enyhén szólva hahotázott és ez a nevetés csak akkor csapott át vastapsba, amikor Vermes mellen behozta 30 m-es hátrányát és a hátralevő gyorson is derekasan küzdött. Lényegesen megjavítva eddigi legjobbját és mivel ebben a számban csak mint „vendégművész” szerepelt, kétségtelenül kellemes meglepetés volt harmadik helye. Elsősorban a házigazda NDK- beliek jóvoltából néhány világnagyságot is láthattunk azért a medencében. Közéjük tartozott a gyorsúszónő Krause, akit a jövő nagy versenyzőjének tartanak. Aztán itt volt a pillangózó világcsúcstartó Rosemiarie Gábriel, akit alighanem mindenki leánykori nevén, kötbérként ismer. Nos, Gábriel a 200 m-es pillangón biztosan vezetett 180 m-ig, aztán simán kikapott a szovjet Popovától. És ekkor valami furcsa dolog történt: Gabriel Kother arajtkövet megfogva,, zokogni kezdett. — Nahát, ezt is megértük, már az NDK-sok is sírnak. Az utóbbi években nemigen volt erre példa — mondta Bakó Jenő úszóedző. Az úszóverseny másik „tragikus hőse” Cseh László volt. Ez a kitűnő hátúszó úgy lett utolsó 100 m-en, ahogy még életében soha. Ahogy a sajtóhelyről meg lehetett ítélni, elsőként, vagy legrosszabb esetben másodikként ért célba, csak éppen elfelejtett benyúlni. Így az óra akkor állt meg, amikor kimászott a vízből. — Szinte egész évben erre a versenyre készültem. Jól is ment! És akkor itt van ez a balszerencse. Elmegyek vízilabdázni __ Hát akkor vízilabdázzunk mi is. Csapatunk a második helyet szerezte meg. Mielőtt elutaztunk volna, tulajdonképpen az volt a közhangulat, hogy a legrosszabb esetben a második helyet szerezzük meg. Ezt sikerült is, ennek ellenére nem tudott senki sem maradéktalanul örülni. Bár legyőztük a legerősebbet, a végül tornagyőztes szovjet Dinamo-válogatottat, de vízilabdasportunkban szinte egyedülálló kudarcként vereséget szenvedett a Dózsa-válogatott a csehszlovák Rudá Hvezdától. Ugyanazt lehet elmondani egyébként a vízilabdásokról is, mint az úszókról. Egész évben bajnoki, válogatott és egyéb mérkőzések sorozata, érthetően kissé le is eresztettek. Néhány játékos kifejezetten formán kívül szerepelt, szintén érthető okokból. Ugyancsak nehezítette a csapat dolgát, hogy Pásztrai és Kosztolánczy megbetegedett, Sárosit pedig a román Dinamó elleni mérkőzés után eltiltották, így gyakorlatilag csupán hét embere maradt Mohácsi Attila edzőnek. A csehszlovákok elleni mérkőzésről azonban az volt a vélemény, hogy a vereséget lehet magyarázgatni, de elfogadni semmi esetre sem, mert ilyen klassziskülönbség mellett nem volna szabad rutinos, válogatott szintű játékosoknak sorozatban kihagyni az emberelőnyös helyzeteket. Ez az egyetlen kisiklása volt vízilabdacsapatunknak, hiszen a románok elleni mérkőzésen bírói „közbeavatkozás” következménye volt a döntetlen. Hiszen mást nem kell mondani: 9:1-es volt a kiállítási arány a románok javára! A csehszlovákok elleni vereség után csapatunk összeszedte magát és a torna legjobb mérkőzésén magabiztosan, nagyszerű játékkal verte meg a szovjet Dinamót. Ezen a mérkőzésen egy kitűnő ellenfelet győztünk le. Szokatlanul, a „szovjet iskolától” elütő módon, technikásan, kevés kemény jelenettel fűszerezve, kifejezetten látványos játékra törekedve játszottak a szovjetek és ebben mi lényegesen jobbak voltunk. Remekül sikerült valamennyi lefordulás, gyorsaságban felülmúltuk ellenfelünket és a kombinációs készségben is. Mivel nagyszerű csapatot győztünk le, így az eredményünk is különösen értékes. Elmondhatjuk tehát: ha történtek is kisiklások, azért a csattanóval és a végeredménynyel elégedettek lehetünk. A magdeburgi spartaikiábon nem vallottak szégyent a magyar lila-fehérek! BELÜGYI SPARTAKIAD ATLÉTIKA Ai lesz az újoncokkal a rohonok után? Összetekerték a kábeleket, s a kamerákkal együtt felrakták a Magyar Televízió feliratú autókra. Ezzel a záróképpel távoztunk a Pasaréti úti pályáról, a toborzó versenyek jól sikerült döntőjéről. Vége! Az egy hónappal ezelőtt elkezdődött versenysorozat befejeződött. A döntőn részt vevő gyerekek szép emlékekkel hazatértek városukba vagy falujukba. A munka neheze azonban még csak most jön, hiszen a feltűnt, tehetséges, 15—16 éves fiúk és lányok fejére, képzeletben felkerült a „toborzósapka” és képességeik szerint beállhatnak a sportok királynőjének „hadseregébe”. --Beállhatnak, ha van hová! Mert az ország sok helységében ma még nincs olyan egyesület, amely atlétikai szakosztálylyal rendelkezik. A fiatalokkal és testnevelő tanáraikkal folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy a megyei és fővárosi versenyeken, majd a döntőn feltűnt tehetségek zöme már jó kezekben van, a jövőben atlétikai szakosztályokba fogják őket leigazolni. Akadt azonban ellenpélda is: a férfi 100 m-en győztes Nagy István és a női távolban első Tóth Vera. Mindketten a hevesi gimnázium diákjai és jelenleg az iskola sportkörében, Tóth Gyula testnevelő tanár irányítása mellett edzenek. A testnevelő minden dicséretet megérdemel eddigi munkájáért, de a fiatalok jövőjét tekintve jó lenne, ha a gyerekek szakosztályba kerülnének. Ez viszont egyelőre nem lehetséges, mert Hevesen nincs atlétikai szakosztály. Hasonló problémákról beszélt Bognár Judit, sokszoros válogatott súlylökő bajnoknőnk, aki figyelemmel kísérte vasárnap a lányok súlylökő versenyét, sőt, a döntő előtt gyakorlatban is bemutatta a fiataloknak, hogy milyen a helyes dobótechnika. — Jó mozgású, megfelelő fizikai adottságokkal rendelkező lányok vettek részt a versenyen — mondotta. — Közülük sokan olyan községben laknak, ahol nincs atlétikai szakosztály, s ha a megyei szövetségek nem oldják meg elhelyezésüket, akkor félő, hogy elvesznek. Pedig mindegyikükből jó atléta lehet, ha nem is mindegyikből súlylökő. Dobótechnikájuk egyelőre nagyon gyenge, egyedül a győztes Hornyák Éva mozgásán látszik, hogy már eddig is megfelelő képzésben részesült. — Célunkat elértük — mondotta a tévéadás után Feledy Péter, a műsor vezetője. " Több ezer gyereket sikerült megmozgatnunk, a versenyeken megismerkedtek a sportággal, s az eredmények alapján történt kiválasztás után a legtehetségesebbek eljutottak a döntőre. A többi már a szakemberek dolga. A toborzók rendezéséből több tanulságot is levonhattunk. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy ha a jövőben hasonló versenyt rendezünk, akkor a kiírást sokkal előbb el fogjuk készíteni, mert most ez elég későn került a megyei és fővárosi rendező szervekhez, így kevés idejük volt a versenyek előkészítésére, a mozgósításra. S. M. MOTORSPORT A „beton” minden bajnoksága a Bp. Honvédé Az idei gyorsasági motorkerékpáros bajnokságon öt kategóriában hirdettek eredményt. Az egyes kategóriák bajnokainak névsora a következő. 125 kem, speciál géposztály: Juhász Károly (Bp. Honvéd). 250 kem, speciál géposztály: Drapál János (Bp. Honvéd). 350 kem, speciál géposztály: Drapál János (Bp. Honvéd). 125 kem, közúti géposztály: Hársfai Lajos (Bp. Honvéd). 250 kem, közúti géposztály: Hársfai Lajos (Bp. Honvéd). A száz százalékról Egyéb sportágakban nem nevezhető mindennapos esetnek, hogy egy év összes felnőtt országos bajnokságát egy klub versenyzői szerzik meg. A Bp. Honvédban azonban ez a teljesítmény nem számít rendkívülinek. Legalábbis beszélgető partnerünk, Csizmadia Imre főelőadó szerint: — Amikor a szakosztály évi tervét készítettük, a célkitűzés rovatba a következő mondatot is beírtuk: az országos gyorsasági bajnokságon 4—6 első hely megszerzése. Rögtön ezzel folytatja: — Nem is éreztük túlzásnak a tervet. Gyorsasági motorozásban öt bajnokságot lehet nyerni, crossban négyet. Azt tudtuk, hogy a négy cross-szám közül háromban az égvilágon semmi esélyünk nincs. Ezért aztán a tervet a betonon kellett teljesítenünk. Más kérdés, persze, hogy végül is ez nem volt túlságosan könnyű. Nem a mi versenyzőink felkészültségével volt baj, hanem az országos bajnokság megrendezése húzódott-halasztódott, s kis híján teljesen elmaradt. Hogy végül mégis sikerült megrendezni, azért, azt hiszem, éppen a mi edzőnk, idősebb Reiss János tette a legtöbbet. Az aranyak értéke A sikerek tudatában a külső szemlélő számára szinte furcsa hogy a Bp. Honvéd — ha nem is becsüli le ezeknek a bajnoki aranyaknak az értékét — nem értékeli túlságosan nagyra az öt aranyat. Azt tartják ugyanis, hogy mindazoknak a versenyzőknek, akik a nemzetközi középmezőnyből az élmezőnybe akarnak felzárkózni, a hazai bajnokságokon magától értetődő természetességgel kell az élen végezni . .. A bajnokság két legértékesebb első helyét Drapál János szerezte. Őt természetesen nem kell bemutatnunk. Annyival jobb a hazai mezőnynél, hogy az ezen az országos bajnokságon ki sem derülhetett. Nem volt elég hoszszú, elég nehéz a balassagyarmati pálya. Ennél gyorsabb, veszélyesebb pályán még inkább kidomborodott volna a tudása. A szakosztályi rangsorban ifj. Reisz János követi Drapált." Két számban közvetlenül Drapál mögött végzett, a 125 kcm-esek között pedig harmadik lett. Ebben a géposztályban a megítélés kérdése, hogy szerencsével vagy anélkül — Juhász győzött, s ugyanitt esélye volt a jó szereplésre Vlaszatynak is, aki géphiba miatt kényszerült kiállni. Az országos bajnokságon bizonyíthattak a legjobbak utánpótlásának tekinthető versenyzők: Hársfai és Fige. És ők ezt meg is tették. Nemzetközi mezőnyben A Honvéd motorosai megtették ezt korábban is a nemzetközi mezőnyben. És a hivatalos értékelés szerint többre becsülik például Vlaszaty és Juhász schwannenstadti ötödik-hatodik helyezését, Reisznek az opatijai VB-futamon elért kilencedik helyét és Drapál négy nagy nemzetközi versenyen szerzett győzelmet, mint az itthoni aranyakat. Ám még a sok siker ellenére sem sikerült a szakosztály idei terveinek maradéktalan teljesítése. Drapáltól idén azt várták, hogy egy-két alkalommal VB- futamot nyer, további két-három alkalommal pontot szerez VB- futamokon. Hogy ez idén nem sikerülhetett, abban ezúttal nemcsak a szokásos okok játszottak közre. Ebben az évben a Honvéd nem tudta azokat a versenyzési feltételeket megteremteni, amelyeket a korábbi években. A külföldi „gyári menőknél” és menedzselt versenyzőknél viszont ezek a feltételek még tovább javultak. Ám a döntő ok minden bizonnyal Drapál májusban elszenvedett válltörése volt. A kisebb jelentőségű, általában rövidebb távú versenyeken ez nem gátolta annyira, mint a nagyobb igénybevételt jelentő VB-futamokon. A jövőt tervezve Most, az idény végeztével a tervkészítés időszaka következik. Még írásban nincsenek lefektetve a célkitűzések, de ahogy Csizmadia Imre mondja, „szinten tartják a sportágat”, a ma még kevésbé ismert két tehetséges versenyzőnek, Juhásznak és Vlaszatynak is igyekeznek jobb motorokat juttatni, s mindent megtenni annak érdekében, hogy nemzetközi, szinten is előrelépjenek. — És a magyar bajnokságon? — Négy-hat aranyat akarunk nyerni. Mert mint mondtam, három cross-számban az égvilágon semmi esélyünk nincs a bajnoki elsőségre. (naményi) NÉPSPORT 5