Népsport, 1975. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1975-11-12 / 266. szám

XXXI. 266. ♦ 1975. november 12 TORNA ♦ Párizs a 78-as VB színhelye + Ketten Japánban * Matulai Zsuzsa a világutazó Tornászaink ,,mozgása” az év végére úgy felgyorsult, hogy alig lehet követni az elutazó, versenyző és érkező válogatottak útját. A világon mindenütt hajráznak e sportág legjobbjai, akik a jövő év derekán sorra kerülő olimpiára készülve ezekben a hetekben keresik az alkalmat a nagy ellenfelekkel való találkozásra, a versenyzésre. Két tornászunk, Donáth Ferenc és Matulai Zsuzsa a napokban villámlátogatást tett Kanadában, ahol Torontóban egynapos nemzetközi egyéni versenyen vettek részt. A Milkmeet elnevezésű találkozón mindketten ötödik helyen végeztek. A férfiversenyt az NSZK-beli Gienger nyerte, a nők között egy hazai tornásznő lett az első. A verseny szenzációját a szovjet Filatova szállította, aki talajon, akárcsak az IBV-n, ahol összetett győztes volt , tisztán megugrotta a dupla szaltót. A másik szenzáció az volt, hogy a versenyt 16 ezer ember tekintette meg a helyszínen! + Matulai Zsuzsa izgalmas napokat hagyott maga mögött. Ismeretes, hogy már a londoni Világ Kupára is két nappal később tudott csak elutazni, mint a magyar küldöttség többi tagja és élménydús utazás után éppen csak odaért a verseny kezdetére. Londonból a köd miatt késve érkezett haza és emiatt a kanadai versenyre sem tudott időben elindulni, ismét csak egyedül vágott neki a hosszú utazásnak. De az természetesen már nem sikerült neki, hogy az elmúlt hét végén Lengyelországban szereplő női válogatottunkat utolérje. Donáth Ferenc küzdőtérre léphetett a Sportcsarnokban a lengyelek elleni találkozón, a női válogatott azonban nélkülözni volt kénytelen Matulai Zsuzsát. A hármas találkozón — a lengyelek mellett svájciak voltak még az ellenfeleink — biztosan győzött a magyar női gárda, pedig Matulain kívül Egervári sem szerepelhetett, a japán útja előtt oltást kapott és belázasodott. Az egyéni versenyben öt magyar tornásznő végzett az élen. Tóth Margit győzött, mégpedig rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva. Három szeren 9.3 pontot kapott, gerendán pedig a nap legmagasabb értékét, 9.4-et érdemelte ki. A találkozó eredménye: 1. Magyarország 364.05, 2. Lengyelország 356.15, 3. Svájc 350.60. Egyéni összetett: 1. Tóth Margit (m) 73.65, 2. Kelemen (m) 73.55, 3. Nagy Zs. (m) 72.65, 4. Gyula (m) 72.05, 5. Figlár (m) 71.90, 6. Krawieczek (lengyel) 71.55. Női válogatottunk következő ellenfele az NSZK csapata lesz. A találkozó színhelye szombaton és vasárnap a Körcsarnok, (kezdés 16, illetve 10 óra). A vendégek számára ez olimpiai selejtező, szombaton az előírt, vasárnap a szabadon választott gyakorlatok bemutatására kerül sor. Sérülések miatt csak tartalékosan állhat ki a vendégcsapat, nem láthatjuk például Xita Schomt, aki 16 évesen az 1973. évi Európa-bajnokságon lóugrásban bronzérmet szerzett és összetettben a hatodik volt A hírek szerint a csapat tagjai: Rieger, Obersdorf, XWöhrle, Rieg, Schubert, Kihl. Tartalék: Lehmann. Nekünk nincsenek összeállítási gondjaink, valószínűleg több fiatal is szóhoz jut majd a kétnapos találkozón. Kedden a két vezető edző, Horváth Leona és Bordán Dezső kíséretében elutazott a hagyományos őszi japán körversenyre két válogatott tornász, Magyar Zoltán és Egervári Márta. Érdekesség ebben az, hogy női tornászaink — Békési Ilona, Kelemen Márta, Medveczky Krisztina, Császár Mónika — már többször szerepelhettek ezen a rangos versenysorozaton, idén először fordult elő, hogy magyar férfi tornászt is kitüntettek meghívásukkal a rendezők. Ugyancsak a magyar férfi tornasport nagyszerű előrelépésének elismeréseként kell értékelni azt a tényt, hogy az olimpiai selejtező csapatversenyek sorában a hónap végén Phenjanban rendezendő Koreai NDK—Szovjetunió férfi csapattalálkozó semleges zsűrijének egyik tagja, Újvári Sándor, a Magyar Torna Szövetség szakfelügyelője lesz. A Francia hírügynökség jelenti, véglegesnek tekinthető, hogy az 1978. évi tornász világbajnokságot Franciaország rendezi. A francia szövetség úgy határozott, hogy az esemény színhelye Párizs lesz. Az Újpesti Dózsa férficsapata november 21—23-án Bukarestben a tornász belügyi spartakiádon szerepel. November 18- án indul útnak, 21-én lesz az egyéni és csapatverseny, 23-án pedig a szerenkénti döntő. Az U. Dózsa női gárdát nem indít, a férficsapat tagjai: Molnár Imre, Bánki Tamás, Berkesi György, Ricz Péter, Fekecs László, Kőszegi Vilmos és Szabó Gyula. + Itthon, vidéken is lesz még idén egy szép tornaverseny. Mint minden évben, Szombathelyen, a Művelődési és Sportházban rendezik az Asztalos János emlékversenyt november 29—30-án. Ekkor egy verseny keretében szerepel a torna négy szakága, szombaton a férfi és női szertornászok, vasárnap a ritmikus sportgimnasztika és az akrobatikus torna képviselői mutatkoznak be a szombathelyi közönségnek. Tóth Margit volt a magyar csapat — és egyben az egész mezőny — legjobbja a Lengyelországban rendezett hármas találkozón ? KAJAK-KENU____________________________________________ Távol Szekszárdtól Nem tudom, más hogy van vele, én mindig szívesen olvasom a bökverseket. íme a legújabb: Kikötésnél ne szaladj a partnak, Szobádban sem mész orroddal a falnak. Hát magadnak, ha nem akarsz ilyest, Kajakodnak miért ilyennel fizess? Ő sem szeret kereszelőn csúszni! Csak a puha, sima vizen úszni... No, nem valószínű, hogy bármelyik irodalmi lapunk szerkesztője holnaptól kezdve szerződtetni kívánná az ismeretlen szerzőt. De az alkalmi rimfaragónak feltételezhetően nem is ez volt a célja. Inkább csak az, hogy a kikölcsönzött kajak többnyire dilettáns evezősét ne a sporttal össze nem egyeztethető, szigorú: „Tilos a hajóval a partnak ütközni!" mondattal figyelmeztesse. A versikét egyébként a Szekszárdi Központi SE fadd-dombori csónakházában olvastam. Az előzményekből pedig remélhetően kiderül, hogy ezen a helyen mind a mai napig rendeltetésszerűen használják az úgynevezett „Kilián-kajakokat”. Bárki — és az egyre jobban kiépülő üdülőterületen mind többen vannak ilyenek — odamehet a csónakházba, s csekély kölcsönzési díj fejérben evezhet a Duna holt ágán. A holt ág vizére mondhatnánk mi is, a verset idézve: „puha, sima”, de személyes tapasztalataink alapján még azzal is kiegészíthetnénk, hogy csodálatos. Ráadásul, a fél patkó formájú holt ágban van egy három kilométeres egyenes. Olyan ideális kajak-kenu és evezős versenypályát formált „magától” a víz, a természet, amelynek kialakítása más helyütt sok-sok millió forintba került vagy kerülne. Kétoldalt a nádas fogja fel a hullámokat, ha éppen vannak hullámok. De nemigen vannak. Ezen a vízen mindössze két motorcsónak haladhat. Az egyik a vízirendőrségé, a másik a sportegyesület edzőjéé, Héder Istváné. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy Szekszárd kajak-kenu sportja csak a véletlennek köszönhető. Persze, ilyen véletlenek nincsenek. Véletlennek lehet viszont mondani, hogy Héder István annak idején éppen abba a kislányba szeretett bele, aki viszonozta érzelmét és házasság lett a dologból. Az is lehet a véletlen műve, hogy az aszszonyt a szekszárdi kórházban várta a munka. Héder Istvánnak — katonaideje letöltése után — meg mindegy volt, hogy melyik városban telepedik le. Még azt is tekinthetjük véletlennek, hogy a jelenlegi edző legénykorában éppen kajakozni kezdett Dunaújvárosban. Ugyanígy, hogy a kórház dolgozóinak éppen a kajak tetszett leginkább, sportigényüket a Siócsatorna keskenyke vizén ezzel a sporteszközzel elégítették ki. A személyes kapcsolat révén került közéjük Héder István is. Innen kezdve viszont nincs szerepe a véletlennek. A megye sportvezetői kaptak az alkalmon, Héder Istvánt „kiemelték” a testgyakorlók közül, más feladattal bízták meg. És nemcsak feladatot, hanem lehetőséget és segítséget is kapott. Hiszen egy ember számára — bármily szakértelemmel rendelkező és ügyes szervező is lett légyen az — megoldhatatlan probléma lett volna éppen ebben a városban kajak-kenu sportot csinálni. Ami jó volt az alkalmi csónakázóknak, az már nemhogy nem jó egy ütőképesnek tervezett kajak-kenu szakosztály számára, hanem kifejezetten elégtelen volt. A Sió-csatorna keskeny vízfelületén versenyszerű edzéseket már nem lehetett tartani, így került a szakosztály Fald- Domboriba. Távol Szekszárdtól. Mert igaz ugyan, hogy a két település közti huszonöt kilométert egy autóbusz félóra alatt lefutja. Meg az is igaz, hogy ennyi időt bármelyik pesti versenyző eltölt az utazással, ha edzésre indul. A nagy különbség viszont az, hogy Pesten, ha a versenyző lekési az autóbuszt, pár perc múlva jön a másik. Szekszárdon viszont? Nincs autóbuszjárat, amelyik a versenyzők igényeihez igazodnék. A szakosztály először kölcsönbusszal oldotta meg a szállítás problémáját. Aztán, amikor már bebizonyosodott, hogy életképes a szakosztály, van értelme áldozatokat is hozni ezért a szakosztályért, kiderült, hogy van olyan is, aki meghozza ezeket az áldozatokat. Héder Istvánból főállású edző lett, a város pedig autóbusszal ajándékozta meg a szakosztályt! + A szakosztályban edző gyerekek fejlődése eddig töretlen. Tíz arany-, négy ezüst- és nyolc bronzjelvényes fiatal fémjelzi ma már ezt a szakosztályt, azt bizonyítva, hogy lehet kedvezőtlen körülmények között is, ezeket leküzdve, sikereket elérni. A fiatal szakosztály azonban ezzel még csak elindult egy úton. A következő lépés a tanmedence építése kell, hogy legyen. Kardos György, a megyei TSZZ elnökhelyettese büszkén mesélte, hogy a pénz már erre is megvan, a napokban várható, hogy sikerül kivitelezőt is találni. Héder István ugyancsak a gazda büszkeségével mutatta, hogy szélesítik — ha egyelőre nem is nagy szakaszon — a Sió-csatornát, s remélhetőleg ebből haszna lesz a szakosztálynak is. Az országos szövetség jövőre Szekszárdnak, helyesebben Fadd-Domborinak adta a vidékbajnokság megrendezésének jogát, mert erre itt minden lehetősége adott, és mert ettől is a kajak-kenu sport további helyi népszerűsödését várják. Távol Szekszárdtól — Szekszárdon valami nagyszerű történik. Naményi József MENEDÉK (Ennek az Írásnak a főszereplője híres sportember. Azoknak, akik ismerik, nem szükséges leírnom a nevét, azoknak pedig, akik nem ismerik, úgysem a neve a fontos, hanem a története.) Évek hosszú sora óta ismerem az edzőt. Mondhatnám, jó barátjának tartom magam, ezernyi jelét adta már a bizalmának. Amikor megismerkedtünk, a BVSC-ben dolgozott, a birkózócsapat egyik edzője volt. Akkoriban éppen reményekkel teli világban élt. —• Úgy néz ki, azt rebesgetik, hogy ha az öreg nyugdíjba megy, akkor engem neveznek ki vezető edzőnek — súgta a fülembe óvatosan körül-körülpillantva, mintha attól tartana, valaki ellopja a titkát. — Őszintén megvallom, alig győzöm kivárni. Ezernyi ötlet kavarog a fejemben, végre önállóan megvalósíthatok valamit. Lelkesen, őszinte szenvedéllyel beszélt, hevült mondatai egyre merészebb gondolatok felé sodorták. Öröi volt hallgatni, lázas szavaiból szinte bennem is felépült a remények kohója. Néhány hónappal később találkoztunk ismét. Haja a tarkójára nőve göndörödött a válla fölé, az arca borostásan sötétlett, zavaros, gyulladt szemeivel révetegen bámulta a világot. Alig-alig ismert meg. — Mi van veled? — kérdeztem leplezve megrökönyödésemet. — Semmi — mozdult zárkózottam — Elmentem a BVSC-ből. A Fradiba. — De hát miért? — tört fel belőlem a döbbenet. — Hiszen gyerekkorod óta a BVSC-hez köt minden. Tizenegy országos bajnokságot nyertél a vasutasok színeiben, évekig edzősködtél ott, oktatói minősítést szereztél, legutóbb arról volt szó, hogy te leszel a vezető edző. Mi történt? — Csak annyi, hogy mégsem én lettem a vezető edző. Azt mondták, az elmúlt években sokszor nem volt megfelelő a magatartásom, még egy ideig bizonyítanom kell, hogy gyökeresen megváltoztam. — És te? Te mit válaszoltál erre? , — Mit? Már elmúltam negyvenéves. Vitán felüli, korábban sok hülyeséget csináltam, de hát miként lehet azt bizonyítani, hogy megváltoztam? Akárhogy dolgozom, azokat a dolgokat nehéz elfeledtetni, sőt, aki akarja, az soha nem is felejti el. Mondtam a klub elnökének, hogy ez a sok bizonyítás fog felőrölni, és mire abba a helyzetbe kerülök, amelyben igazán tudnék bizonyítani, addigra keserű, csalódott ember leszek, akinek egy valamirevaló, ép gondolata sincs már. Keserűen, kérdőn nézett rám. Vigasztalni akartam, türelemre intőnél szerettem volna szétfoszlatni a csüggedését, de hiába. Apatikusan, közönyösen hallgatott, aztán elköszönt. A búcsúzáskor enerváltan nyújtott kezet. Mi lesz vele? — töprengtem. Mi lesz azokkal, akik nem győzik kivárni az időt, amíg végre igazán jó bizonyítási lehetőséghez jutnak. És valóban, gondolunk-e arra, hogy miközben e bizonyítási időt húzzuk, nyilván azért, hogy biztosak legyünk döntésünk helyességében, felőröljük az embert és az már-már rokkantan vívja ki a maga helyét a világban. Teltek-múltak a hetek! Hónapokig nem láttuk egymást, hírt sem hallottam felőle. Nemrégiben aztán telefonált. Edzésre hívott, a tanítványai edzésére. Féltem a találkozástól, a kiégett, közömbös embertől, sivár meghasonlottságától, szomorú, szemrehányó, vádló tekintetétől. Beszélni sem akartam vele, de azért elmentem, meglapultam egy függöny mögött. Egy sereg gyerek élén vonult be a terembe. Üdén, mosolyogva. Magabiztos hangon vezényelte a gyakorlatokat, friss, ruganyos mozdulatokkal mutatta be a fogásokat. Látszott rajta, hogy élvezettel, örömmel csinálja. A gyerekek figyelmes arccal lesték a szavait, megható igyekezettel hajtották végre az utasításait. Ahogy fogytak a percek, úgy merészkedtem elő a rejtekhelyemről. Meglátott, intett a fejével, én pedig jeleztem, hogy a végén megvárom. — Megbékéltél a világgal és önmagaddal? — kérdeztem köszönés helyett, amikor mellém lépett. — Nem. Éppen ellenkezőleg! Nem adtam meg magam. De már nem törődök a bizonyítással, már felhagytam azzal, hogy figyeljem, mások miként vélekednek rólam. Nem érdekel, dolgozom. A gyerekekkel, a legkisebbekkel. Kirekesztettem magamból a világot. Nem ügyeskedem. — Erre szokták mondani: a munkába menekült... — Szamárság! Csak rájöttem, hogy más a munka és más a bizonyítás. Én dolgozni akarok. Lehet, hogy ez valóban menedék, de mindegy. Nem könnyen jutottam el idáig, de sikerült, s most nagyon elégedett vagyok. — És a terveid? — Megvannak. De már nem beszélek róluk senkinek ... Nem beszél róluk. Csak megvalósítja! Bocs Ferenc NÉPSPORT 5 , TAPS ÉS TÜSKE Fanatismus A második félidőben lépett pályára Nené, a Benfica csatára. Tizenhármas számmal a hátán kergette a labdát az Újpesti Dózsa elleni labdarúgó BEK-mérkőzésen. 3:0-ás lila-fehér vezetés után ő volt az, aki Rothermel feje fölött a magyar hálóba rúgta a labdát, s ezzel szétfoszlatta a Dózsa továbbjutási reményeit. Röviddel a gól után volt egy jelenet, amely sokat elárult a sport szépségéből. Mario Wilson, a portugálok edzője is beszaladt a pályára és átölelte Nenét. És nem akarta elengedni! Az volt a néző érzése, hogy hitet, erőt, önbizalmat akar adni Nenén keresztül a játékosainak, hogy tartsanak ki a még hátralevő időben. Az volt a néző benyomása, hogy szuggerálni akarja Nenét, s ezért nem engedi el és tartja erősen a karjaiban. Sok példa van a sportpályán arra, amikor az edzők fanatizmusa szárnyakat adott a csapatnak és így következett be a siker. A lélektannak egyébként is nagy szerepe volt ezen a mérkőzésen. Amikor a játékvezető sípja a mérkőzés végét jelezte, Nené sírva borult a zöld gyepre. k- a- Hismerang A röplabda NB II bajnoki címéért, az NB I-be történő feljutásért az idén két nagy múltú, korábban a válogatott játékosok egész sorát adó női együttes, a Miskolci VSC és a TFSE viaskodott egymással. A pályán elért ered,mények alapján a Keleti csoport bajnokságát a TFSE nyerte, az MVSC a második helyen végzett. Ekkor jött a hideg zuhany: a miskolciak — Kutas Zita, Kelemen Éva és Moduna Ágnes jogosulatlan szerepeltetése miatt — megóvták a TFSF-vel szemben szeptember 27-én 3:0 arányban elvesztett mérkőzésüket. Az óvást első fokon elutasította az MRSZ versenybizottsága, ám a döntésbe az MVSC vezetői nem nyugodtak bele! Fellebbeztek az intéző bizottsághoz s nekik lett igazuk! A Magyar Röplabda Szövetség Intéző Bizottsága helyt adott a fellebbezésnek, megállapította, hogy a miskolciak óvása jogos. A szeptember 27-i mérkőzés eredményét 3:0 (45:0) arányban a miskolciak javára írta, ezzel a Keleti csoport bajnoki címét is az MVSC szerezte meg. Nem tudni, hogy a TFSE vezetői ismerték-e a szabályt — mely szerint halasztott mérkőzésen csak azok a játékosok szerepeltethetők, akik az eredeti időpontban már az együttes játékosai voltak —, de ez tulajdonképpen lényegtelen is. Mert a szabályok nem ismerése senkit sem mentesít a felelősségrevonás alól. Z. O. Sérülés A tájfutó VB-ken úgy kezelik a férfi váltónkat, mint biztos pontszerző csapatot. 1962-ben Csehszlovákiában harmadikok lettünk és 1974- ben Viborgban is sikerült a legjobb hat között végeznie együttesünknek. De a sikerek sohasem jönnek maguktól. A váltók összeállítása nagyfokú taktikai érzéket, megfelelő embereket kíván. Kockázatos dolog lenne például egy rutintalan újoncot hajráembernek kinevezni. A helyes öszszeállítást csak sok versenyen lehet kikísérletezni. És éppen itt a bökkenő. Mert a váltóversenyek száma , hazánkban az utóbbi időkben alaposan megcsappant. Éppen ezért várták érthető örömmel a sportág szakvezetői a DVTK Kupát, az utolsó pillanatban kiírt, versenynaptáron felüli rendezvény váltónvama . De a VB-váltó körüli csapatösszeállítási problémák nem tisztázódtak. Nem tisztázódtak az egyik nagy esélyes, a pécsi Szabó László fegyelmezetlensége miatt. A tehetséges fiatal versenyző ugyanis a felkészülésnek egy furcsa módját választotta: a verseny előtti este focizni ment és megsérült, így aztán a hosszú téli szünet előtt semmi sem tisztázódott. H. G.