Népsport, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-19 / 16. szám

XXXII. 16. ♦ 1976. január 19. SPORTCSALÁDOK VIKORÉK Szegedi sportvezetőknél érdek­lődőm: hol találok olyan csalá­dot, amelyben többen is spor­tolnak? Gondolkodás nélkül Vikorékat ajánlják! Miért? Dr. Vikor Sebestyén két év­tizede a K­SZVSE asztalitenisz­­csapatának játékosa, majd ed­zője és szakosztályvezetője. — Negyvenhét éves vagyok, de még szükségesnek érzem a rendszeres sportolást, a verseny­zést.­ Igaz, legutóbb kiestünk az NB I-ből, de legközelebb visz­­szakerülünk, ígérem. Mozogni, a győzelemért harcolni az NB 11- ben is lehet. Szerintem nincs szebb dolog a küzdelemnél, az ember által diktált iramnál, az előre kigondolt taktika alkal­mazásánál. Dr. Vikor Sebestyénné szintén versenyző volt, de hamar el­jegyezte magát a játékvezetés­sel. 1949 óta ül a zöld asztal­nál, nemzetközi minősítése van. — Ezt egyszerűen nem lehet abbahagyni. Ha mérkőzést veze­tek, ugyanúgy szurkolok ma­gamban a jó játékért, mint va­lamikor az asztalnál. 1950-ben még indultam a budapesti vi­lágbajnokságon, de aztán áttér­tem a másik „szakmára”. Leg­utóbb a szegedi magyar nem­zetközi bajnokságon is vezet­tem. Csak érdekességként em­lítem meg, hogy például a Ma­gyarország—Franciaország Euró­pa Liga-mérkőzést, többek kö­zött, a férjemmel vezettük le. És következik a két kislány. Beatrix húszéves, főiskolás, matematika—fizika szakos. Az NB II.es csapat játékosa. Anikó, huszonkét éves, főis­kolás, orosz—testnevelés szakos, szintén az együttes erőssége. Megkérdeztem egy szakembert róluk. Az illető azt mondta, hogy mindkét kislány igen te­­hetséges, nem véletlenül nyer­nek időnként különböző jelen­tős versenyeket. „Négyes szerelem” ez tehát, vagy nevezzük inkább nélkülöz­hetetlen hobbynak? Vikorék ugyanis minden szabad idejüket­ az asztalitenisszel töltik el. Ám­bár rendkívül elfoglalt embe­rek, érdemes meghallgatni, mi mindennel foglalkoznak. Vikor dr. a Szegedi Kender­fonó főmérnöke. A hatalmas gyárról csak annyit, hogy 1900 dolgozója van és 42 országba exportál zsineget, fonalat, ken­dert, és még ki tudja, mi min­dent. Sebestyén emellett még a Csongrád megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke és az említett szakosztály­ vezetője is. Huszon­hat éve van társadalmi funk­ciója! Vikorné, a Kenderfonó Szövő­ipari Vállalat munkaügyi osz­tályának vezetője, több ezer em­ber ügyes-bajos dolgaival fog­lalkozik. Nos, a Vikor család tagjai napközben nemigen találkoznak, este azonban a pingpongasztal­nál összefutnak, de akkor­ sem tudnak egymással túl sokat tár­salogni, mert edzeni kell. És még valamit: folyton tanulnak mindannyian. Vikor dr.­ például a műszaki egyetem mellett el­végezte a jogot is, a felesége pedig a marxizmus-leninizmus esti egyetem után kétéves fel­sőfokú terv- és kétéves felső­fokú munkaügyi tanfolyamra je­lentkezett. Mennyit kibír az ember — gondoljuk és szinte csodálat­tal nézzük az ambíciójukat, mintha nem is földi lények len­nének. Pedig csak arról van szó, hogy jól osztják be az idejü­ket, minden percet kihasznál­nak, nincs az életükben üres­járat, így aztán tartalmas is minden napjuk. — Hová mennek, ha mégis akad szabad idejük? — No, hadd mondjam el — válaszol Vikor dr. —, hogy amikor a fővárosban vasárnap délelőtt mérkőzésünk van, meg­nézem a színházak műsorát, a kiállítások nyitvatartási idejét és a vonatindulásig megfelelő programról gondoskodom az egész csapatnak. Talán nem ve­szi szerénytelenségnek, ha meg­említem, hogy 26 éves társa­dalmi munkám során a szak­osztályban mintegy ötvenen vé­geztek egyetemet. Vikorék egyébként rengeteg versenyt is rendeznek, vagy leg­alábbis közreműködnek a lebo­nyolításban. Szeged különben is az élen jár a megyék között: ott volt az emlékezetes jubi­leumi magyar nemzetközi baj­nokság, az országos főiskolai bajnokság és az országos vidék­­bajnokság is, 1975-ben. — És mit köszönhetnek a sportnak Vikorék? — Felejthetetlen élményeket, a kollektív munka örömét, az egymásért való harcot. De leg­főképpen azt tanultuk meg, hogy soha nem szabad elkese­rednünk. Ha ma vesztettünk, holnap győzünk! h.­t. TORNA A KSI az egyesületi rangsor élén A tornaszövetségben 1969-ben készítették el először az év baj­noki eredményei alapján az egyesületi rangsort. Azóta év­ről évre sor kerül az ilyen értékelésre. Az elkészült rang­sor önmagában is, de még­­inkább az előző éviekével ösz­­szehasonlítva, rendkívül tanul­ságos „olvasmány”. Ha a hét év adatait vetjük össze, kiderül, hogy ez idő alatt 13 női és 17 férfiszakosztály szerzett pontot. (A számítás alapja a nem hivatalos olimpiai pontértékelés.) A férfi „örök­ranglistán” KSI (1136 pont), FTC (692) és Dunaújvárosi Ko­hász (474) a sorrend. A nőknél ez így alakult: 1. KSI 712, 2. Vasas 516, 3. Bp. Spartacus 493. A férfi és a női eredményeket összesítve a KSI fölényesen el­ső 1848 ponttal a Bp. Sparta­­cus (962), a Bp. Honvéd (839) és a Dunaújvárosi Kohász (755) előtt. Hét év ranglistáit összevetve a férfiaknál feltűnik, hogy míg 1969—74-ig minden évben a KSI volt az első, 1975-ben — nagy fölénnyel — az FTC győzött. Ezt távolról sem csupán Magyar Zoltánnak köszönheti az egye­sület, bár ő valóban nagyon szorgalmas pontgyűjtő volt 1975-ben is. Az FTC volt a lis­tán szereplő 11 férfiszakosztály közül az egyetlen, amely mind a négy korcsoportban helyezé­seket ért el a bajnokságokon. A KSI-t és a Dunaújvárosi Ko­hászt az FTC elsősorban junior­jainak eredményeivel előzte meg, míg a két említett szak­osztály az ifjúságiak és a ser­dülők nagyszerű szereplésével vívta ki előkelő helyezését. E három szakosztály egyébként — helycserékkel — már három éve a ranglista élén áll. A hét év adatai alapján szem­betűnő az O. Dózsa eredmény­görbéjének hanyatlása. 1969-ben még 106 pontjuk volt a lila-fe­héreknek, 1975-ben már csak 19... Ha mindenre nem is, de néhány hiányzó pontra magya­rázat, hogy sérülés miatt nem indulhatott az országos bajnok­ságon legjobbjuk, Molnár Imre. A női szakosztályok közül négy (Bp. Honvéd, Postás, Va­sas, Bp. Spartacus) szerzett minden korosztályban pontot. A győztes Békéscsaba eredmény­görbéje 1971 óta töretlenül emel­kedett. Érdekes, hogy a Duna­újvárosi Kohász ezúttal pont­jainak túlnyomó többségét már az ifjúsági versenyzői révén szerezte, serdülői — nyilván csak átmenetileg — most keve­sebbet hallattak magukról. Eb­ben a korcsoportban — a KSI-t is alaposan megelőzve — a bé­késcsabaiak remekeltek: több pontot gyűjtöttek, mint a rally- l­istán még szereplő 11 szakosz­tály összesen! A férfi és a női eredmények összesítése révén kialakuló rang­sorban az első 12 között ugyan­azokat a szakosztályokat talál­juk, mint az 1974. évi listán. Egyesületi rangsor: 197.1 3 * T0 2 *o o ö d ■§ w na d s-‡ ‚u s ‘O ›•› fa Hs ro N VI V)n 1. KSI 30— 45134209 2. FTC 49 106 48 3206 3. D. Kohász— 1128 41170 4. Békéscs. 26 28— 67121 5. Honvéd 56 385 16115 6. Bp. Sport. 282 33 24 87 7. BSE 35— 16— 51 8. Postás 24 222 1­49 9. TFSE 46— — — 46 10. Vasas4 16 184 42 11.V. Izzó5 27— — 32 12. V. Dózsa4 15 19 ­­k Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív sír. Kosztolányi Dezső fűzte így egymás mellé ezeket a szavakat egy francia ötlet nyomán. A tíz legszebb francia szót így követte az író „merőben önkényes” válasz­tása. „Minden nyelv külön hangszer” — vallotta Kosztolányi, s a játék kedvéért ma­gyarra komponálta az ötletet; megszületett a tíz legszebb magyar szó is. Eljátszhatnánk a tételt a világ valamennyi nyelvén, sőt külön szólamokat írhatnánk a kultúra, a művészetek, az irodalom, a mate­matika, a biológia, a diplomácia területéről, bennünket azonban most csak egy dolog ér­dekel : a sport világa. Ha Kosztolányi merőben önkényesen ki­választhatta a tíz legszebb magyar szót, mi­ért ne tehetnénk ugyanezt a magyar sport­nyelv szavaival? Játék a játékban. Játék a sportban. Raniero Nicolai Olimpiai győztes dalok című aranyérmes művében (1920) az erő dicséretét zengi: „Úgy ereszkedj könyöködre a térdedre rugékony ívben, / és győzd le az erőt, mely magához vonna: / menj feszülő hídba, és hengergesd le azt a nagy súlyt.” P­DA Miért szép ez a szó? Mert az ember testének és lelkének egészségét hordozza magában. Biztat a se­­leztben, boldogságot sugároz a jövőbe. Mert ha kimondod a három betűt, eszedbe jut József Attila sora: „Ne hagyd el magad öregem’’." És másutt így folytatódik: „Már evezőt ragadok, gerelyem zúg, röppen a diszkosz. / holnapután kihúzom magamat; — s milyen egy dali fickó — / Így sóhajtanak utánam a lányok” Erő. A szó árnyékában ott az akarat, a hit, az önbizalom, a fegye­lem. Egyszóval a sport maga. C S TI 1"1 S Szárnyaim, szárnyalni Ain G Dül egyre magasabbra, a végtelenbe. Meghódítani a világűrt, vagy a földön többre vinni az élet számtalan terüle­tén. A csúcs tapsra ragadó kivételes pillanat a sportban is. Az ember természetes vágyá­nak beteljesülése. A csúcs elfelejteti veled, hogy a világmindenség porszeme vagy, a csúcs, hősk­öl­teménybe illő teljesítménye a homo sapiensnek, amely egész története fo­lyamán mást sem tesz, mint csúcsokat dönt és csúcsokat hódít, csakhogy fennmaradjon. A sport elképzelhetetlen csúcsok nélkül. És ha majd egyszer elérjük az emberi teljesítőké­pesség végső határát, akkor Karinthy szerint lassúsági csúcsokat fogunk döngetni. Az olim­pia jövőjét Aale Tynni neves finn költőnő az 1948-as olimpiai játékok aranyéremmel kitün­tetett versében így körvonalazza: „Hellász babérja, te büszke, csodás! / Hány himnusz koszorúzza neved! / Csúcsod fürkészi a szem.. ” A A A T Szép a gól, öröm a gól, lelke­sedéssel van teli. Ez az a szó, amelyet minden újszülött ismer, amely érzelmekre gyújt, amely sokak számára maga a boldogság. Berda József tüzet okádott mindazokra, akik mindent csak „futballfejjel” szemlélnek, s gól nélkül elképzelhetetlen az életük: „Futballfejjel gondolkozók falkája, / Ó, mint utál titeket a tiszta értelem! / Csak gól! csak goól?! S agyatok bélsárja: csak / eny­­nyi marad meg belőletek — a mérlegen!" A gól ellen, persze, Berda sem tiltakozott, a „csak gól, a csak goól” hozta ki a sodrá­ból. A tudományos világ sohasem fog eljutni oda, hogy mérni tudja az emberi érzelmek határait és hőfokait. Kevés szó fejezi ki egy­értelműen a benső örömet, kevés szó vált ki tíz- és tízezrekből egyidejű ujjongást. A gól — ezen kevesek közé tartozik. És azt­­a szót, amely viharos érzelmekre gyújt — szeretni kell! XT APp A sport lételeme. EnáUriH Az 1960-as római olimpia nagyváltósúlyú ökölvívóbajnokának, Nino Benvenutinak fel­tették az újságírók a következő kérdést: — Mi tetszik érmek a ringben? — A harc íze és a győztessé való kikiáltás boldogsága — válaszolta. A harc, az izmok, az ész játéka, a harc izgalom és feszültség, bátorság és lelemé­nyesség. \f 17 7 A harc, a gól, a csúcs, az erő­s-1 *-*• egyik értelme. A mez elkötele­zettség. A mez hovatartozás. Mez nélkül ér­telmetlen az egész játék. A szó szárnyaló és szívet dobogtató. „Nem feltűnő jelenség­e ifjúságunknak néha cinizmusnak ható közönye, szándékos elfogu­latlansága a nyilvános lelkesedés és az érzel­mek nyilvánításában megmutatkozó kedvet­lensége, melyet oly gyakran szemükre vetünk? És íme, a kedvenc csapat győzelme feletti spontán labdarúgó-manifesztáció, mintha egy csapásra megváltoztatná ezeket a józan jelle­meket, felszabadítja őket, akárcsak a modern tánczene lüktető ritmusa”. (Jiri Cerny: Fut­­ballról komolyan.) „...a mai ifjúságot bő mezben vívni taní­tod” — írta Arany János. Talán a mez szó mellett álló jelző utal a legjobban a fogalom lelkesítő voltára. TŐR ÉS KARD.­lyek nem hordoznak magukban különö­sebb eszmei tartalmat, s mégis szépek. Ilyen a kard és a tőr is, amely évezredeket ível át. 1884-ből származik a következő mondat­­töredék: „Az ősi magyaroktól... egyedül a kardvívás maradt meg állandó testgyakorlat­nak." Ha eltekintünk a hangzástól, a nemes cselekedeteket példázó tőr és kard szótól, s csak a fenti, múlt századi mondattöredéket tekintjük, máris rokonszenvet érzünk a kard­vívás és a tőrvívás iránt. A TA T­T A görögök nagy versenyein a­­ győzelmet olajfakoszorúval díjaz­ták, miként Héraklész is vad olajfáról le­vágott ágból font koszorút tűzött egykor a futásban győztes testvérének homlokára. .„Boldog a férfi és dalokra érdemes. / Ki fürge lábbal, karral a diadalt kivívja. / S a bátor erőnek drága babérját elnyeri.” — írta Pindarosz.­­ A díj megbecsülés, szimbólum, himnusz. A díj nemes gesztus. A betűk alkotta szó zene és dallam. RAJT. TJ A TIP Görögül: „Apite”, így indi-Al-is. J­í­­­tották a futókat már az ie. 776-ban. A rajt feszültség, várakozás és rob­banás. 1956, Melbourne. Olimpiai 5000 méteres síkfutás. „A rajt a hasonló versenyeken szo­katlan szenzációval szolgált. Egy szőke futó tört az élre, és az első kétszáz méteren el­szaladt vagy húsz méterrel a mezőnytől. Az Európából szép számmal egybesereglett szak­írók izgatottan lapozgattak a rajtlistán, ke­resve az ismeretlen futó nevét. — Valami Kuc.. . — mondta, aki először megtalálta, s még hozzátette: — Nagyon kezdő lehet... Figyeljék, hol lesz majd 1000 méternél.” p L1 T A rajt szó testvére a sportpá-1/ AJ. lyán „S tisztanevű Kliszenéosz lett a futásban az első: / mint amilyen szé­lesre barázdát húzhat az öszvér, / annyira hagyta le társait ő, s úgy ért el a célhoz." — olvashatjuk az Odüsszeiában. Cél nélkül nincs verseny, de­ átvitt értelemben is, a cél a sportolók kapaszkodója. Erő, csúcs, gól, harc, mez, kard, tőr, díj, rajt, cél íme a merőben önkényesen kiválasztott tíz legszebb magyar sportszó. Hogy aztán van, akinek mégis a léc, a les, a nyíl, a síp vagy a gyep a legszebb? Az élmény ereje áttör­het minden mesterkélt határt. Kő András MIÉRT SZÉP A TÍZ LEGSZEBB? NÉPSPORT 5 MIT TANÁCSOL FIATAL ATLÉTÁKNAK? Döntő a cél helyes megválasztása Soha sem hitt a derűt sugárzó, mosolyt fakasztó életútban. Ta­lán önmagából indult ki? Talán a környezete volt ilyen hatás­sal rá? Teljesen mindegy! Noha elhagyta már a küzdőtereket, de sportolói ars poeticájához ma is hű, ma is vallja, amit hajda­nán valahogy így fogalmazott meg: „Csak összeszorított fo­gakkal lehet sportolni, mert a kalapácsvetés nagyon nehéz fér­fimunka, mosolyra csak a siker után szakíthat rövid időt az em­ber”. Nem nőtt sem szélességben, sem hosszúságban. Épp oly für­gén és ruganyosan mozog, mint annak idején, csak — talán — valamivel többször mosolyog Zsivótzky Gyula. „Ma is rend­szeresen sportolok — mondja szinte mentegetőzve —, ko­cogok, síelek, súlyt emelek, vízisízek. Az évszak és a sza­bad időm határozza meg, mikor melyik sportág kerül előtérbe.” S ebben nincsen semmi külö­nös. Azok az emberek, akik ke­ménységhez szoktak, nem lesz­nek akkor sem puhányabbak, ha már nem a dicsőségért, az első­ségért szorítják össze fogukat. Ha már nem egy nemzetnek, ha­nem csupán önmaguknak akar­nak örömöt szerezni. „Aki az élen halad, annak minden terü­let szűz, amelyet meg akar hó­dítani. A felfedezés vágyát csak a sikeres alkotás öröme elégíti ki. Ez olyan öröm, amelyet sem­mivel sem lehet pótolni.” Nagy elődöktől kapta a váltó­botot. Ők is szűz területek pio­nírjai voltak. Németh Imre, a világon először dobta túl hivata­losan az ötvenkilenc métert, Csermák József négy év és tíz nap múltával éppen a helsinki olimpián lépett a hatvan méter fölötti szűzföldre, szintén első­ként a világon. Zsivótzky Gyula folytatta a hagyományt, az ame­rikai Connolly ugyan valamivel megelőzte, de az európaiak kö­zül ő lépett át elsőként az el­érhetetlennek vélt hetvenméte­­res határon. (Ma már a nyolc­van métert ostromolják.) Két világ-, hét Európa- és tizen­három magyar csúcs fémjelzi pályafutását. Az 1968. szeptem­ber 14-én Budapesten felállított 73.76 m-es magyar csúcsát (a maga idejében világcsúcs volt) a piai napig sem tudták megdön­­teni. Arról faggatom, mit tart a legfontosabbnak ahhoz, hogy va­lakiből nagy kalapácsvető lehes­sen. „A tehetség csak kiinduló alap, az adottság sem ér sem­mit, ha nem párosul határtalan szorgalommal. A kalapácsvetés­re különösen érvényes ez, mert rendkívül bonyolult mozgásfo­lyamatot kell megtanulniuk a gyerekeknek. A mindenkori cél helyes megválasztása lehet olyan ösztönző erő, amely szüntele­nül előbbre viszi az embert. S ebben rendkívül nagy a testne­velő tanárok szerepe. Az olyan eredmény, amiért meg kell küzdeni, mindig értékesebb, mint amit könnyen ér el az ember. Saját gyermekemnél is ezt ta­pasztalom.” Előzőleg említette, hogy az alkotás öröme pótolhatatlan a sportban is. „Arra gondoltam, amikor valami újat talál ki a sportoló edzőjével együtt, ami­vel bizonyos hiányosságokat pó­tol, vagy az ellenfelekkel szem­ben előnyhöz jut. Közismert, hogy nekem a súlyom nem volt ideális, tehát bármit csináltam, akkor sem tudtam olyan erős lenni, mint például szovjet el­lenfeleim. ösztönösen kerestem az új technikai megoldásokat és rájöttem, hogy ha az előlenge­­tésnél piruettszerűen áthelyezem testsúlyomat, lényegesen nagyob­bat tudok dobni.”­Jelenleg ugyan előkelő idegen­ként kívülről szemléli az atlé­tikát, de nevelői elvei határo­zottak és egyértelműek. „Nem tagadom, hogy ma is legna­gyobb szerelmem a kalapácsve­tés. Az utóbbi időben egyre töb­bet foglalkoztat a gondolat, hogy elkezdem az edzősködést, de há­rom-négy tanítványnál többet soha sem vállalok, mert akkor velük úgy­ tudok törődni, mint saját gyermekemmel” — mond­ja. A kezdőknél különösen fontos­nak tartja, hogy az edző és a versenyző között ne tanár—ta­nítvány viszony, hanem sokkal bensőségesebb, úgymond csalá­diasabb kapcsolat alakuljon ki. S erude a kapcsolatnak alak­jául eleinte a meggyőzést, ké­sőbb a vitákat, bírálatokat és önvizsgálatokat javasolja, amit a gyakorlat tükrének tart. „Az okos viták elengedhetetlenek — magyarázza hevesen —, mert ezek a tanítványnak és a mes­ternek is egyaránt sok hasznos tapasztalatot adhatnak. A kala­pácsot nem lehet könnyíteni, súlya meghatározott. Tehát a testet kell hozzá alakítani és ehhez a legmegfelelőbb mód­szereket viták közben kell ki­­­­alakítani. Még az utolsó időkben is, amikor már kiforrott ver­senyzővé válik valaki, szüksé­ges a maximális őszinteségű ke­mény kritika, mert abból ért az ember , ha igazán szereti egy­mást a mester és a tanítvány, akkor ebből nem születnek prob­lémák. Sok lelkileg kicsorbult embert láttam, akiket félreve­zettek, mert nem mertétl velük őszintén beszélni. Részsikere­kért nem szabad senkit sem ál­dozatul dobni, mert a sport mai fejlettségi fokán csak a kezdet kezdeti a játék, később nagyon komoly­ dologgá válik.” Zsivótzky Gyula egész sport­­pályafutása a sport komolysá­gát­­példázza. Noha a legered­ményesebb magyar kalapácsvető volt, de mindenért, amit elért, nagy szívóssággal megküzdött. Erényei közé tartozott, hogy tu­dott hibáiból is tanulni, amíg kialakult versenyzői jelmondata: nincsen gyenge ellenfél, csak olyan, akit le kell győzni! „Az első nagy csalódás a ró­mai olimpián ért — emlékezik.. — Zöldfülű voltam még és nem kellő alapossággal készültem fel a versenyre. Későn utaztam ki, a dobókört meg se néztem és ezért alaposan meglepett a fo­r­gós kör, ami az én gyenge lá­bamnak nagyon hátrányos volt. Mexikóvárosban, ahol olimpiai bajnokságot nyertem, már évek­kel előbb mindent ismertem. Ké­résemre még az edzőpályán is olyan dobókört építettek, mint a stadionban. Az 1966-os Európa­­bajnokságon pedig túl magabiz­tos voltam, akárcsak a diszkosz­vető Danck. Eredményeink lé­nyegesen jobbak voltak ellen­feleinknél és emiatt mindketten elhanyagoltuk a lelki, a pszichi­kai felkészülést. És a rengeteg összegyülemlett feszültség éppen ott, a nagy versenyen robbant, aminek vereség lett a,, vége. A zsákutcákat könnyebben kikerü­li az ember, ha a fizikai képes­ségek állandó fejlesztése mel­lett nem hanyagolja el a lelki tulajdonságok erősítését sem.” Nem edzősködik Zsivótzky Gyula — nagy kár! —, de fél szemmel állandóan figyeli a sportot és elsősorban az atlé­tikát. Örömmel fogadta nagy szerelmének, az atlétikának fej­lesztéséről hozott határozatot is. S maga is vallja: „Nem maxi­malista, hanem reális célokat kell ifjúságunk elé állítani. El­sősorban nem olimpiai bajnoko­kat, világrekordereket kell ne­velni. Azt kell elérni, hogy az egész nemzet természetes léleg­zetvételéhez tartozzon a sporto­lás is.” Becs István

Next