Népsport, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-23 / 19. szám

XXXII. 19. ♦ 1976. január 23 LABDARÚGÁS A végcél egy csendes kis borozó? Akik nem szeretik, azok sem tagadják. Zámbó Sándor a magyar labdarúgás elmúlt évtizedének egyik kiemelkedő játékosa. Az már az ő balszerencséje, hogy erre az évtizedre esett a sportág hazai hanyatlásának időszaka. Nem az ő vétke csupán a marseille-i kisiklás, a legutóbbi VB-selejtező kudarca, az olimpiai szerepléstől való búcsú. Amiért elmarasztalható, az nem annyira a játéka, mint... Játék és botrány Feszült, ideges, nem érti, miért is keresem. — Mit lehet rólam írni? — kérdez vissza. Aztán, anélkül, hogy bármit mondanék, hozzáteszi: — Egyetlen dolgot mondhatok: nem vagyok még öreg! Ezt hamarosan a pályán is be fogom bizonyítani! Megnyugtatom, már amennyire válaszom megnyugtató lehet: — Nem a koráról akarok írni, hanem a viselkedéséről. Egy klasszisjátékos a figyelem középpontjában áll. Hétről hétre ezrek és ezrek vesznek róla példát, utánozzák nemcsak a mozdulatait, hanem a magatartását is... Lehiggad. Furcsa: mintha kellemetlenebb témát várt volna. Mintha erről szívesebben beszélne, mint a koráról, amiről pedig nem tehet. Tíz perc gondolkodási időt kér, azután megjelenik és különösebb bevezető nélkül várja a kérdéseket. Beínte óvatosan, rosszat sejtve, később egyre jobban belemelegedve, pillanatnyi megállás, fontolgatás nélkül válaszol. Beszélgetésünk egyre folyamatosabb, a végén már szinte kérdezni sem kell. Van mondanivalója... — Nemcsak kitűnő játékosként, hanem botrányok, verekedések főszereplőjeként is bekerült a neve a köztudatba, legutóbb pedig nem kis része volt abban, hogy az Újpesti Dózsának búcsúznia kellett a BEK- től. Felesleges krakélereskedéséért kiállították, s ezután lőtte a továbbjutást jelentő gólt a Benfica... — Nagyon megbántam — feleli a szokottnál lényegesen halkabban. — Valósággal lelki beteg voltam két hétig, nem mertem az utcára, emberek közé menni. De azért hozzátartozik e dologhoz, hogy nemcsak miattam estünk ki. Portugáliában, az első mérkőzésen, amikor öt gólt kaptunk, sérülésem miatt nem játszottam. S itthon, kiállításom után is lett volna mód elhárítani azt a támadást... — Az eseten túl: mi az oka annak, hogy annyi kifogás van a viselkedésére, a modorára? Hogyan kerülhetett például öszszetűzésbe a hatósági közegekkel, s verekedett eszpresszóban? Nem érezte a felelősségét annak, amit éppen rendkívüli képességei, s az ezáltal szerzett hírneve jelent? ... — Dehogynem! — válaszol rögtön. — De azok, amiket felidézett, régi dolgok. Félórával utána már legszívesebben viszszacsináltam volna mindegyik esetet. S egyébként is, azóta sokat változtam. — A legutóbbi kiállítása nem ezt bizonyítja ... — Olyan a természetem — tör ki belőle —, hogy hamar felmegy bennem a pumpa. De azt nyugodtan állíthatom: soha nem rossz szándékból verekedtem! Ma is sokszor elkap a hév. Az idegességemnek azonban megvan az oka. A feleségem például üzletvezetői tanfolyamot végzett, s ma ebben a munkakörben dolgozik. De nem a legcsendesebb környéken, s itt ki van téve sértő kijelentéseknek is, amiket nem tudok szó nélkül elviselni... — A vendéglátóipar jól fizető állásai tele vannak ellentmondásokkal, amelyekkel már az induláskor számolni kell... — Igaz, igaz. Nem is csak ez az oka a balhéknak. Az alaptermészetem túlságosan hirtelen, kicsit forróvérű vagyok. És ha megbántanak, bizony nem szeretek adós maradni! A következmény nem számít (Eszembe jut, hogy néhány perccel azelőtt, az öltözőben nem ilyen finoman fogalmazott. Később Dunai Anti magyarázta meg: „Kikaptak egy góllal az edzőmérkőzésen, s ez nagyon megviselte...") — Természetes, hogy a sértéseket nem hagyja szó nélkül, az pedig erény, hogy minden vereség bántja. De a reagálásai nem méltóak egy válogatott sportolóhoz .. .■ Nem szoktaátgondolni, hogy egyes cselekedeteinek milyen következményei lehetnek? Rázza a fejét ! Soha nem gondolkozom előre! Mindig az adott pillanatban döntöm el, hogy mit is csinálok. A pályán rendszerint ezért találom meg a jó megoldást — A pályán... A pályán kívül viszont nem törődik azzal, hogy milyen véleményt alakít ki magáról? Sok ezren ismerik... — Hogyne törődnék ezzel! De az alaptermészetemen nem tudok változtatni! — A jövőjéről milyen elképzelései vannak? — Pillanatnyilag nem töröm rajta a fejem. Az biztos, hogy edző nem akarok lenni. Ha a tiszti akadémiát kijárom, akkor minden máskép alakult volna. De, sajnos, nem volt időm továbbtanulni, a válogatottság, s az egyesületem nagyon lekötött. Egy dolgot azért talán tervezek: a mostaninál csendesebb környéken szeretnék a feleségemmel együtt vezetni egy borozót... — Milyen végzettsége van? — Nyolc általánosom. És van egy iparigazolványom. Aztán hirtelen, elvágva a témát, hozzáteszi: — Még játszom! És sokáig játszani szeretnék! — Mégis, meddig? Harminckettedik évében van ... Látszik rajta, hogy ez a téma foglalkoztatja a legjobban. — Göröcs, Solymosi és a többiek példája után, anélkül, hogy bárkit is meg akarnék bántani ezzel a feltételezéssel, fel kell készülnöm a búcsúra. Lehet, hogy a mostani idény végén, ha nem leszünk bajnokok, közüik velem, nincs rám szükség. Pedig nagyon szeretem a játékot! És egyáltalán nem érzem idősnek magam. Szeretem a Dózsát is. Ha elküldenek, abbahagyom. Ha viszont nem így lesz, még évekig játszani szeretnék! — Nem érzi, hogy adósa maradt a sportágának? Csodálkozik. És azt hiszem, nagyon őszinte szándékkal mondja: — Nagyon sokat köszönhetek a Labdarúgásnak. Annyit, hogy azt elmondani sem tudom. Mindent, mindent... Erkölcsileg, anyagilag. De nem érzem adósnak magam! Nyugodtan kijelenthetem: a pályán, játék közben mindig igyekeztem a tőlem telhetőt megtenni. Adósság? — elmereng a szón. — A világbajnokságokra nem jutottunk ki, s most az olimpiára sem. Ebben részem van nekem is, nem is kis részem. De az nem jut eszébe senkinek, hogy annak idején, 1969-ben három gólt rúgtunk a világbajnoki selejtezőn a csehszlovákoknak és 3:1-ről egyenlítettek? Hogy a svédeknek 1973-ban ugyancsak három gólt lőttünk, az osztrákok ellen két góllal vezettünk, mégsem nyertünk? Nem csak a csatárok hibásak abban, hogy kiestünk! Mindebből kiderül, hogy sokat foglalkoztatják a válogatott kudarcai, s a pályafutásával kapcsolatos kérdőjelek. Pontosabban: úgy érzi, hogy van mit tisztáznia ... — Tudja, mit akarok? — reagál rögtön. — Bebizonyítani, hogy ott, a helyem nemcsak a csapatban, hanem a válogatottban is! Hogy nem én rajtam múltak a kudarcok! Nem lesz könnyű feladat. Sok előítélet van a harmincon felüliek korosztályával szemben. Az Újpesti Dózsában lassan már csak Fazekassal maradok a kezdőcsapatban az idősebbek közül. Igaz, tudom, ez az élet rendje, legalábbis így mondják. De azért gondolja meg, milyen idegesítő dolog úgy játszani, hogy az embernek a karmesteri pálcát kell tartania, ugyanakkor pedig meg kell harcolnia a puszta elismerésért is! A rossz szereplés után az idősebbekre mondják először, hogy hibáztak. A fiatalokkal talán minden rendben van? Néha úgy érzem, hogy az a baj: túlságosan is haverkodunk velük. Aztán a kevésbé intelligensek később egyenrangúnak érzik magukat s azt hiszik, hogy a szé lámbó és az egyéniség Csak a játék?! Ebben nem értünk egyet. Külön lehet-e választani a játékot a sokszor éppen azt meghatározó magatartástól, viselkedéstől? El lehet-e választani a klasszis szinten, sokszor lelkesen, szellemesen futballozó Zámbót — a nemegyszer meggondolatlanságával csapatát is sújtó Zámbótól?! Játék és magatartás szorosan összetartozik. Együtt adja ki a játékost, szerencsés esetben a nagybetűvel írt Egyéniséget. Az Egyéniséget, akire — Zámbó szerint is — a legnagyobb szüksége van ma a magyar válogatottnak. Az Egyéniséget, aki nemcsak szereti, nemcsak játssza ezt a játékot, hanem tisztában van vele: a labdán kívül emberek is körülveszik, cselekedetei u ugyanúgy jellemzőek lehetnek rá, mint lövésed, cselei, sőt, jellemzőek lehetnek arra a korszakra is sportágaiban, amelyben kiemelkedett társai közül. " Hogy Zámbó Sándor, rendkívüli adottságai ellenére mégsem tartozik a nagybetűvel írt Egyéniségek közé, hogy egyre sűrűbben kényszerül emlegetni a korával járó hátrányokat, hogy nemritkán ideges, meggondolatlan, annak okát maga fejtette meg: „Nem akarok és nem is tudok előre gondolkozni. Sem a pályán, sem az életben .. Utólag legfeljebb azon elmélkedhetünk. Kár, hogy mások nem szoktatták, ha úgy tetszik, nem kényszerítették pályafutása kezdetétől fogva a felelősségteljesebb viselkedésre! A tanulságot egyszer — amíg késő nem lesz — neki kell levonnia. S az ő példáján keresztül talán levonhatják mások is. Bocsák Miklós reggel mindent pótolni lehet. Pedig a pályán csak a játék számít! Mérföldkő filmszalagon A Játékvezető Bizottság vezetőinek felkérésére, egy népstadionbeli kettős mérkőzésen nem szerelt le az adás végén a televízió stábja. Az első találkozót egyenes adásban sugározták, a másodikon, a Ferencváros— Vasas rangadón — a játékvezetőt követte a kamera! Persze titokban, nehogy Hámori Lászlót megzavarja a szokatlan filmszerep. Volt neki enélkül is elég teher a vállain, végre ismét zsúfolt nézőtér, dobok, zászlók, kórusok ... és a pályán két ambiciózus csapat, amelyeknek nagyon-nagyon kellett mind a két pont__ Most, utólag kiderült, hogy az operatőr az első percek után panaszkodott: fárasztó a reflexekkel vívott küzdelem. Amióta a gép mögé állt, a labdát követte az optikával, és ha lekésett az akciókról, az hibának számított. Most is magától tapad rá a keze, a szeme, a tudata, a már-már meginduló mozdulatot kell tehát minduntalan lefékezni, hogy a „főhős", a játékvezető maradjon premier planben. Ez később — Hámori jóvoltából — egyre könnyebb feladattá vált, s elkészült a film, amely összevágva, hangosítva, egyszóval „szalonképesen", nagyszerű szemléltető eszköze a játékvezetők most folyó továbbképző tanfolyamának. Pereg a film ... Hámori versenyt fut a labdával, s a többi játékvezető itt, a szobában szurkol neki, nehogy lemaradjon. A hangszóróban fütty harsan a lelátóról, mi azonban felnagyítva látjuk, hogy nincs igazuk a tiltakozóknak, Ebedli félreérthetetlenül gáncsolt. Én ezt a következtetést vonom le, a továbbképzést irányító Zsolt István azonban egészen másra hívja fel a kollégák figyelmét: — Ha valakinek titokban még mindig gondot okozott, hogy miért adtuk fel az átlós irányban történő mozgást, fiatalkorunk játékvezetői alaptételét most összeírhatja az érveket. A legfontosabb: csak úgy lehet mindenütt jelen a játékvezető, hogy szakít a hagyományokkal és a beidegzésekkel, bátran bemegy a 16-oson belülre is. Mindenüvé, ahol a labda van! íme, egy akció: közeli lövés, kapufa, egy hátvéd nyújtott lábbal akar szerelni, mégis újabb lövés és a gólvonalról ment valaki. Bonyodalmak sokasága, elgondolni is rossz, mi lett volna, ha Hámori nem az alapvonalon áll. A kapufa mellett, azaz: az egyetlen jó, a legjobb helyen! Nem is vitatkozik senki, sem a pályán, sem itt, a teremben. A képernyőn tovább hullámzik a játék, s milyen csalfa az emlékezet: újra és újra felfedezem, hogy későbbi veresége ellenére a Vasas játszik meggyőzőbben. Futnak és harapnak, vagy inkább fordítva: mindenütt ott vannak, s ha a helyzet úgy kívánja, beledobják magukat a labda útjába. Zsolt: — Hámori itt személytelen. A magyar játékvezetői kar élvonalát képviseli. Ugyanígy fordítotok hátat mindannyian a kapunak a mellé-fölészálló lövések után, hogy mielőbb a pálya közepére jussatok, megelőzzétek a kirúgást. Pedig a labdáról sosem szabad levenni a szemet, mögöttetek a szabálytalanságok egész sora történhet... Na, és az oldalvonalról kapu elé ívelt szabadrúgásoknál a sorfal távolsága! A bíró áll kilenc méterre, a védők talán négyre, vagy ötre. Mégsincs egy szava sem hozzájuk. Hányszor beszéltünk pedig már róla!... Pereg a film... És olykor megáll, visszapörget a technikus, hogy a kritikus mozzanat, a kifogásolt hiba újra felvillanjon a vásznon, s az emlékezetbe rögződjék: ezt nem szabad! Hámori most is beleizzad a produkcióba, pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy azon a rangadón fényesen helytállt. Bárki utánanézhet, versenyt futott valamennyit akcióval és bár olykor tetemes hátránnyal indult — rendre utolérte a labdát! 43 évesen! Két évvel azután, hogy behívatták a JB-be és figyelmeztették: ha nem javítja meg jelentősen erőnlétét — lemondanak róla. A játékvezető most várja a FIFA-jelvényt, ami a világ minden bírójának a csúcsot, az álmok beteljesedését jelenti. Mi pedig a játékvezetőkkel együtt köszönjük a Televíziónak, hogy segítséget nyújtott a világ első ilyen jellegű filmjének az elkészítéséhez. Mérföldkő — filmszalagon! Furcsa párosítás, de így van, s nagy öröm, hogy ezt a követ mi rakjuk le a labdarúgás fejlődésének az útján. (borbély) NÉPSPORT 3 Mindig magasabbra (f1.) .Húsz az tizennyolc? A terem közepén Németh Lajos, a Videoton másodedzője. A vezető edző sehol. „Rosszkor jöttek — magyarázza Németh —, Kovács Ferencnek Májerral és Csongrádival, a két sérülttel ellenőrzésre kellett utaznia Budapestre." „Edzés azért lesz?" „Hát persze." Döngenek a falak, pattognak a labdák. Egymást követik a gyakorlatok. Kovács László, a válogatott kapusok edzésén van, Szalmásy még mindig harcképtelen, így csak tizennyolcan követik Németh utasításait. „Labdavezetés!” — harsan az edző hangja. Mialatt a játékosok körbe-körbeszaladnak, Németh Lajos rendelkezésünkre áll. „Milyen akkor edzést tartani, amikor nincs jelen a vezető edző? Észre lehet ezt venni a játékosok mozgásán?” A másodedző őszinte és korrekt. Mondhatná: egyedül is ugyanúgy öszsze tudja fogni a társaságot, neki is megvan a kellő tekintélye. Mondhatná, de nem mondja. „Az embert, amikor egyedül van, a gyakorlatanyag köti le. Aki az edzést vezeti, egy-egy játékosra nem tud annyira figyelni, képtelen igazán ellenőrizni.” Ellenőrzésre szükség van Néhány perc múlva mindezt Vass István egy személyes példával be is bizonyítja. A feladat a következő: a labdarúgók párokat alkotnak, egyikük négykézlábra ereszkedik, a másik oda-vissza hússzor átugrik felette. Vass Czeczeli fölött repked. Egy, kettő, három, négy, öt, hat. .. aztán vége. Megáll, a to- vábbiakban már csak csicsereg. Azért nem ez a jellemző. Kovács Józsefnél a húsz az húsz és a látottak alapján Nagy II is jól számol. Nagy III és Wollek azonban, különösen ha fekvőtámaszról van szó, már olykor téved ... Amikor az edzés után a másodedzővel és a játékosokkal beszélgetünk, a téma azonos: az öntudat! „Szerintem — kezdi Németh Lajos — az elmúlt évekhez képest a mennyiség emelkedett a legkevésbé. A múltban is nagyon sokat dolgoztunk. Amiben kétségtelenül előre léptünk, az a minőség és a fegyelem. — Gyorsan hozzáteszi: — még ha néhány momentum ez ellen is szólt." „Ha valaki egy-kettőt lecsíp a gyakorlatokból, abból igazán nem kell ügyet csinálni — így Fejes. — Amit mi le-lecsalunk, azt az edzők eleve bekalkulálják. Jól tudják, ha húszat mondanak, az nálunk csak tizennyolc." Érdekes, mert mindezt olyan csapat játékosa mondta, amely — bátran kijelenthetjük, hiszen nemcsak a másodedző szavai, hanem az eredmények is ezt igazolják — a Ferencváros mellett sok vonatkozásban talán a legtöbbet fejlődött. Fizikai és technikai képzettségben, állóképességben, erőnlétben, taktikai vonatkozásban és — hozzáállásban. Ha náluk, a Videotonnál ma egyeseknek tizennyolcat jelent a húsz, akkor mennyit jelenthetett az a múltban, vagy mennyit jelent máshol? Nem véletlen Időközben megérkezik a vezetőedző. Kovács Ferenc — érthető — hirtelenjében nem érti a fenti kérdést. Beszámolunk neki tapasztalatainkról, néhányan kevesebbet csináltak stb. Neveket nem mondunk. Azt mondja, ő úgyis kitalálja. Fél percig fürkészi a névsort, majd megszólal: „Vass..." Csendben figyeljük. „Talán Wollek és Nagy III.” Most már bámuljuk. „Mi úgy éreztük, véletlen, hogy ezt a három játékost „szúrtuk ki”. Most, ma éppen ők hibáztak. Nem is akartunk ebből messzemenő következtetéseket levonni.” „Nem, ez nem véletlen!” — hangzott a válasz. — Vass Pista, hát, hogy is mondjam, kilóg a csapatból. Wollek egész héten a leglassúbb volt. Sérülése miatt hosszabb kihagyásra kényszerült, elnehezedett, most szinte kínlódik, nehezen bírja a terhelést. Nagy 111 az összes közül a legkevésbé tud „szenvedni”, márpedig ebben a ciklusban nemegyszer erre van szükség. Ahol van rá mód, ott könnyít. Mentségére szól, hogy a térde még mindig nincs teljesen rendben.” Ami a távollétét illeti, Kovács Ferenc kifejtette: náluk erre viszonylag többször is sor kerül. Amikor a válogatottnál segédkezik, Németh Lajos mindig egyedül marad. A többség azon már túlhaladt, hogy csak akkor hajtson, ha lesik. A Videotonnak sikerült éveken át megőriznie vezető helyét az élvonalban, s ez nagy felelősséget ró a játékosokra. Felhívták magukra a figyelmet! Ma már hazai földön bárhol játszanak, sikernek számít legyőzni őket. A játékosok tudják, mit jelent számukra, ha az élbolyban maradnak, ebből fakadóan azzal is tisztában vannak, mit miért tesznek. Nagy általánosságban még könnyelműség lenne kijelenteni, de a labdarúgók jelentős hányada már látja mindennapi munkájának értelmét. Kovács Ferenc itt elgondolkodott. „A ma délelőtti edzésen történtek ismeretében is azt mondom, ha előfordulna egy olyan eset, hogy se én, se a másodedző nem érne rá, a Videoton játékosai már akkor is végrehajtanák a feladatot. Valami megindult nálunk. Nem véletlen, az őszi harmadik helyezés: idén már jóval magasabbról indultunk, mint korábban. Például a futóeredmények is ezt bizonyítják, önmagukért beszélnek." Magasabb szintről indultak Elővesz egy hatalmas dossziét. Időpont: 1975. január 14. 3600 méteres futás: Csongrádi 13:30, Végh 13:30, Tieber 14:10, Karsai 14:57, Czeczeli 15:12 (!). 1976. január 20-án Pálfai János, az MLSZ ellenőre ugyanezen a távon ugyanezeknél a játékosoknál az alábbi időket mérte: Csongrádi 12:56, Végh 12:56, Tieber 13:12, Karsai 14:30, Czeczeli (ugyancsak felkiáltójellel!) 13:40. Hatalmas a fejlődés, akárcsak a 10x30 méternél. Ebben Karsai 0.5 másodpercet, Csongrádi 0.6-ot, Jankovics 0.5- öt javult. Átlagban 0.3—0.4 mp a különbség... A vezető edző az edzésnaplót is előveszi. Újabb és újabb bizonyságokat kapunk a fejlődésről, de a legdöntőbb érv most is a játék: a székesfehérváriak az őszi idényben hazai pályán egyetlen vereséget sem szenvedtek. Csupán egy gólt kaptak, azt is tizenegyesből! „Haladásnak számít — így az edző —, hogy ma már a huszonkettes keretben legalább tizennyolc közel egyenértékű játékosom van. A válogatottjelölt Májer sérülését ugyanúgy el tudtuk viselni, mint Tieberét. A tények, a számok, a kimutatható, látható dolgok mind a magasabbra törekvést jelzik. Most már csak azt kell elérni, hogy a játékosoknál legbelül, a fejekben is minden elrendeződjön. Apróságnak tűnik, mégis nagy jelentőséget tulajdonítok neki, hogy a húsz mindig húsz legyen!” Igaza van Kovács Ferencnek, erre ma még, sajnos mindenütt nagyon kell ügyelni. Pedig már az általános iskola első osztályában tananyag... Gyárfás Tamás ! 1. Ki nyeri az MLSZ mezei futóversenyét január 29-én? 2. Melyik csapat bizonyul a legjobbnak? 3. A játékosok közül ki fut be utolsónak a célba? ....... Név: Cím: A szavazólapnak, levelezőlapra ragasztva, 1976. január 28-án délig kell szerkesztőségünkbe érkeznie. (Cím: 1918 Budapest, Vili., Somogyi Béla utca 6.)