Népsport, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-09 / 7. szám

2 NÉPSPORT A Népsport jelenti Tömegsportról tárgyalt a vb A­­különböző pártszervek mind gyakrabban tűzik napi­­rendre a területükön folyó testnevelési és sportrminket, így a hét közepén például az MSZMP Szabolcs-Sz­atmár megyei Végrehajtó Bizottsága tárgyalta meg — önálló napirendként — a megye tömegsportjának helyzetét s a fejlesztésről szóló jelentést. A végrehajtó bizottság tagjai az előterjesztés alapján megállapították, hogy a megye tömegtestnevelésében és sportjában is jelentős előrelépés történt. A helyi tanácsok irányító, koordináló munkája lehetővé tette a meglevő szervezeti tornák és keretek alaposabb kihasználását,­­ amelynek következménye, hogy a lakosság közel 21­ szá­zaléka rendszeresen sportol valamilyen­­formában. Ez egyébként­ sanfiak is eredménye, hogy a megyében lénye­gesen javu­ltak az iskolai testnevelés és sport, a tömeg­­testedzés­ lehetőségei, hiszen az utóbbi esztendőben mint­egy 35 millió forintot fordítottak a létesítményfejlesz­tésre. ............ A végrehajtó bizottság az előterjesztést elfogadta, s egy­ben­­ határozatot is hozott: az MSZMP járási, városi bi­zottságainak szintén meg kell tárgyalniuk a területükön folyó testnevelési és "sportmunkát, és határozatban kell rögzíteniük a­­fejlesztőit, kapcsolatos feladatokat. ;v. k. gy. SZÖVETSÉGI ÉLET A Magyar Tollaslabda Szö­vetség január 1­1-én délelőtt 10 órakor tartja országos ér­tekezletét a Közalkalmazottak Szakszervezetének Puskin ut­cai székházában. Az értekezlet napirendjén szerepel a sportéég értékelése az előző ötéves terv­időszak eredményei alapján,­ to­vábbá az 1976. január 1-én életbe lépett sportági szabály­zatok és intézkedések részletes ismertetése.★ A paksi járási labdarúgó-szö­vetség játékvezetői tanfolyamot indít. Jelentkezni január 25- ig a sportfelügyelőség címén — Paks, Lenin u. 7.. — lehet A tanfolyamma­l egyidőben a szövetség meghirdette az „Egy egyesület — egy játékvezető”, valamint az „Egy működő já­tékvezető — egy új játékveze­tő” mozgalmat.★ A Budapesti Sakk Szövetség január 12-én 18 órakor tartja az 1976. évi csapatbajnokság, megnyitóját és sorsolását a Bu­dapesti Testnevelési és Sport­­hivatal V., Váci t­ 62. sz. alatti klubtermében. EGYESÜLETI ÉLET A Dombóvári Spartacus sportkör átvette az 1975-ben eredményesen működött Dom­bóvári KSK úszószakosztályát. A szakosztály edzéseit Csutorás József és Kecskés Andrea ed­zők irányítják.★ A Szekszárdi Dózsa NB TI­és labdarúgócsapata napi két ed­zéssel készül a tavaszi idényre. A felkészülési munkát Kormos Mihály vezető­edző irányítja, akinek segítséget nyújt Kalász János és Jerasbek Jenő. A szek­szárdi csapat 21 fős keretében egy új játékos is helyet ka­pott, a Dombóvári VSE-ből igazolt Hosnyánszki. VERSENYEK A jégkorong ifjúsági Európa­­bajnokságra készülő magyar ifjúsági válogatott január 17-én a Kisstadionban és január 18-án Dunaújvárosban két mérkőzést játszik a román ifjúsági jégko­rong-válogatottal A Ganz-MÁVAG rendezi január 18-án a Népligetben az év első országos mezei futóver­senyét, amelyen a válogatott kerettagok indulása kötelező. A verseny pályáját a hét végén jelölik ki.* Csütörtökön délután a Keleti pályaudvarról elindult a mű­­korcsolyázók, kis csapata Genf­­be, az Európa-bajnokságra. A három sportolót, Vajda Lászlót, Regőczy Krisztinát és Sallai Andrást dr. Kozár­ Józsefné csapatvezető és bíró, valamint Jurek Eszter edző kísérte el. ■te A Hoogowen Művek hagyo­mányos Wijk an Zseben sorra kerülő sakktornáján ebben az évben csak a mestercsoportban indul magyar versenyző, Faragó Iván nemzetközi mester szemé­lyében. A verseny január 15- től 29-ig kerül lebonyolításra. ISKOLAI SPORT Az Oktatási Minisztérium Testnevelési és Sport önálló osztálya a szakszövetségekkel egyetértésben január 15-re mó­dosította az egyetemi és Főis­kolai kosár- és röplabda orszá­gos bajnokság nevezési határ­idejét, és várják az intézmé­nyek jelentkezését - létesítmények Január 17-én kerül átadásra a Nabi Tsz sportkör új öltözője. A létesítmény értéke több mint kétszázezer forint, melyből öt­venezer forint, értékű, társadal­mi munkát a község sportolói végeztek eL★ A dombóvári sportfelügyelő­ség felmérése alapján az el­múlt évben a városi sportpá­lyák és sporttelepek építésénél 390 ezer forint értékű társa­dalmi munkát végeztek a helyi egyesületek versenyzői és pár­toló tagsága. HALÁLOZÁS A Magyar­­Cselgáncs­­ Szövete­ség elnöksége közli, hogy a 46 éves korában tragikus hir­telenséggel elhunyt Lákvári Ká­­rolynak, az MCSSZ fegyelmi bi­zottsága vezetőjének a temeté­se január 13-án 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben.­ ­ RÁDIÓ, TÉVÉ | Péntek. Rádió.­ Kossuth-adó, 22.15: Sporthírek. Petőfi-adó, 6.20: Torna. Televízió. Budapest, 20.00: Tévétorna.­ ­ IDŐJARtÁS ! A Meteorológiai Intézet jelenti. Változóan felhős, párás, a hajnali órákban helyenként ködös idő. Számottevő csapadék nélkül. Mér­sékelt, napközben időnként kissé megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet általában mí­nusz 2, mínusz 7 fok között, észak­keleten kevéssel mínusz 10 fok alatt. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 0, plusz, 5 fok között. fJSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS ' 1935. JANUÁR 9. Az 1954. évi bajnokság — a bajnoki év megegyezett a naptári esztendővel — befejezése néhány elmaradt mérkő­zés miatt áttolódott 1955 januárjára. Köztük volt a bajnoki cím sorsát eldöntő Bp.­­Honvéd—Bp. Vörös Lobogó (MTK) találkozó is. Ez az összecsapás mindmáig méltán viselheti a rangadók rangadója címet. Az Üllői úti sporttelep 25 ezer főnyi közönsége egészen magas színvonalú, páratlanul izgalmas, feledhetetlen 90 percet élt át ( 16 góllal fű­szerezve) ..." , Hoffy is alakult az eredmény? A Honvéd vezető góljára a kék-fehérek hárommal válaszoltak Ezután megindult a kispesti ,­,gőzhenger”, és Bozsikék meg sem álltak a 8. gólig! 8:3 után 8:4, majd 9:4 következett. A mezőny leg­jobbja, a 4 gólt szerzett Hidegkúti vezérletével a Vörös hobogó 9:1-re felzárkózott, ,,­de, újabb gólokra már nem maradt idő. ...­­A" magyar labdarúgás történetének gólokban leggaz­dagabb bajnoki­ rangadóján szerzett 2 pont a Bp. Honvéd számára biztosította a bajnoki elsőséget, bár a kék-fehé­reknél­ egy mérkőzésük még mindig hátra volt ! ASZTALITENISZ Rangos mezőny a román nemzetközi bajnokságon Rendkívül rangos mezőny je­lezte részvételét a román nemzet­közi asztalitenisz-bajnokságra, amelyet január 23. és 25. között rendeznek Bukarestben. A ren­dező ország játékosain kívül asz­talhoz állnak a Kínai NK váloga­tottjai, a japán női csapat tagjai, Nigéria legjobbjai, Európából pe­dig Görögország, Franciaország, az NSZK, Románia, Bulgária, Jugo­szlávia, az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország versenyzői. A férfi egyesben a jugoszláv Surbek az első, a kínai Liang Ko Liang a második számú kiemelt, míg a nőknél a román Alexandri és az őt követő nyugat­német Kendriksen vezeti a listát. A magyar asztaliteniszezők — mivel nem a legerősebb összeállí­tásban szerepelnek — nem talál­hatók a kiemeltek között. A két csapatot azonban rangsorolták mégpedig a harmadik-negyedik helyre. A férfiak és a nők egyaránt Bulgária ellen vívják első mérkő­zésüket. Psnsaih Kupit négy sportágban Steiermark, Szlovénia és Vas megye asztaliteniszezői, kézi- és kosárlabdázói, valamint tekézői szombaton és vasárnap negyedik alkalommal mérkőznek m­eg a Pannónia Kupáért. A három szom­szédos országrész sportolói a fel­sorolt négy sportágban először 1973-ban Szlovéniában találkoz­tak. 1974-ben a vasi főváros, Szombathely, majd 1975-ben Steiermark volt a házigazda. Az első három évben Szlovénia spor­tolói szerepeltek a legeredménye­sebben. A Pannónia Kupa verse­nyeit a teke sportág kivételével 23 év alatti sportolók részvételével bonyolítják le, így biztosítva le­hetőséget az utánpótlás fejleszté­séhez. A vasi színeket férfi és női asztaliteniszben, valamint férfi ké­zilabdában a megye­ válogatottja, férfi kosárlabdában az NB I újon­ca, a Körmendi FMTE, férfi teké­ben a szintén NB I-es újonc Saba­­ria SE, míg női tekében a decem­berben újjászervezett Sabaria SE együttese képviseli. A kézilabda­mérkőzések Velenj­ében, míg a má­sik három sportág találkozói Mari­­borban kerülnek lebonyolításra. A 60 főnyi vasi sportküldöttség pén­teken reggel Németh Lászlónak, a Vas megyei testnevelési és sport­­hivatal elnökének vezetésével uta­zik Szlovéniába. KÉZILABDA EGY ESZTENDŐ HAGYATÉKA Gondolniuk egy „Mann Mlezam“ kapcsán Lelhet, hogy férfi kézilabda­­sportunk élvonala hálából egy­szer szobrot emel ezerkilenc­­száz­hetvenötnek? És úgy emlé­kezik majd vissza erre az esz­tendőre, mint a saját­­felemel­kedésének és előrelépésének ki­indulópontjára? De szobrot emelni az idő­nek? Miért ne, ha „megérdemli”! Ha az idő akár közvetve, akár közvetlenül kikényszeríti az előrelépést Megérdemli az emlékkövet az idő, ha­­megfel­lebbezhetetlen szigorral írja elő a szakmai­­, kor­s­zerű­tlenség elvetését, s olyat kínál a he­lyébe, amellyel szélesebbre tár­hatók itthon a nemzetközi si­kerek eddig szűknek bízó­, nyúlt kapui. A képletes „szoboravató” még messze van. Még mindenütt so­kat lehet és kell tenni az ak­tatáskák­­ mélyéről­­ előkerült nagyszerű­ tervek maradéktalan megvalósulásáért, de már­­ kö­zel sem kell annyit fáradni, mint amennyit tavaly ilyenkor, az új szakasz nyitányában, az új követelmények rajtjánál. Tavaly ilyenkor olyan idő­szak kezdődött a magyar férfi kézilabdázás élvonalában, amely­ről érdemes szólni, s amelyről jó érzéssel lehet beszélni­. Igen, beszéljünk minél töb­bet az elmúlt esztendő­­ igazán nagy hagyatékáról, hiszen hi­vatalosan éppen egy évvel ez­előtt lépett életbe a kézilabda NB I-ben is a követelmény­rendszer. Talán éppen ez az igen szerény kis­­jubileum to­borozta egybe ezúttal is az ér­dekelt férfi csapatok edzőit. Jó volt tapasztalni, hogy bőven akadt mondanivalójuk. Érdekes volt a megbeszélés. Tulajdonképpen a tanácskozás­nak nem is volt igazi előadó­ja... Csak a témája volt iga­zi. Ez pedig szinte egyedül csak azt érintette, hogy milyen ta­pasztalatokat.. hozott az el­múlt év, vagyis a korábbi la­zaságok felszámolása,, és a heti tíz edzés bevezetése, ugye, emlékszünk? Koráb­ban eléggé „szabálytalan” ke­retek között edzettek az NB I-es csapatok, összevisszaság uralkodott az edzések „rendjé­ben”. Az egyik szakember köt­­képesen terhelte csapatát, a másik keveset, a harmadik még kevesebbet foglalkoztatta együttesét, így aztán a kö­vetkezmény is csak vegyes ha­tású lehetett. Közepesen kép­zett játékosok kerültek a válo­gatott keretekbe, s a jelentős, nemzetközi találkozókon kide­rült, hogy maga a tehetség és a jó szándék fabatkát sem ér, ha hiányzik a lényeg. Szinte lehetetlen elfelejteni azt, amit a Müncheniben olim­piai­­bajnokságot­­nyert jugo­szláv csapati edzője, Vlado Sten­cil megjegyzett a nyolcadik he­e­lyen végzett magyar válogatott­ról. A kopaszodásra, erősen hajlamos Stencel — már a si­ker birtokában feltette a kérdést: — Nem mozog légüres térben a magyar válogatott? Aztán megtudtuk, hogy­­mire gondolt, mert így­­ folytatta: — Kérem, nem lehet Soltra menni egy olyan csapattal, amelynek tagjai az év legna­gyobb részében fél gőzzel ké­szülnek. Egy válogatott sorsa nem csak a válogatott edzőjé­nek a kezében van, hanem na­gyon nagy mértékben az egye­sületi edzők kezében is. Tu­domásul veszik-e ezt a tételt a magyar bajnokságban szereplő csapatok edzői? . Sajnos, akkor még nem vá­laszolhattunk • Vlado Stencelnek igennel, ám, ha netán fel­tenné nekünk ugyanezt a kérdést ma, akkor már pozitív válasszal szolgálhatnánk... – Az olimpia után nálunk is „riadót” fújtak. Az MKSZ vezetőinek nem volt nehéz megállapítaniuk, hogy a régi módszerekkel csak a régi szin­tű eredményekre telhet férfi­­válogatottunk erejéből. Csele­kedni kellett! A szövetség vezetőinek nem volt könnyű megnyerni min­denkit a sokkal több erőt és fáradságot, figyelmet igénylői nagyobb feladatnak. A szokás — nagy úr. Nem volt könnyű mindenkinek felállnia a felké­szülés korábban megszokott, ké­nyelmes karosszékéből. Né­hány szakember az elején még csak ,,nyújtózkodott” egyet, aztán kényelmesen nekilátott. Szinte ,le kellett dönteni , a maradiság falát. Fel kellett ráz­ni azokat az igényteleneket, akik a bajnokságban való kö­zepes szereplés ellenére elége­dettnek érezték magukat. Hol maradt az igazi becsvágy? Mint­ha a legtöbb edzőből hiányzott volna az az igény, hogy játé­kost, igazán jó játékost adjon a válogatottnak. Az elmúlt egy esztendő két nagy kézilabdás „vívmánya”: az egyik az emelt mérce, a má­sik, és talán ez a legjelentő­sebb: a szakosztályokban meg­tört a jég.­­ Megtört a jég, mert meg­változott a szellem. Megértőb­bek lettek egymáshoz a szak­­emberek, s végre belátták, hogy­­ még a válogatott edzőjénél is sokkal többet tehetnek a jövő­ért, a felkészülés és a verseny­zés színvonalának emeléséért. Örömmel írhatjuk le azt is, hogy az edző követelmények nö­velésének hatására legutóbb már a bajnokságban is érzékelhető volt a színvonal-emelkedés. Kü­lön jó volt tapasztalni, hogy az edzők még a csapatok éles versengésének közepette sem­­ vesztették el szemük elől az igazi célt. Persze, túlzás lenne a ..kis- Jubileum” alkalmából olyat ál­­­­­­lítaná, hogy az új időszak már problémamentes. Szó sincs is ilyesmiről, de­ nagyon jó, hogy nem arról kell már az edzőik-­­kel csevegni, mennyi a kevés és mennyi a sok, hanem a­­ tartalomról. Az edzések inten­zitásáról, a felkészülés tartal-­­ másságáról és mindazokról a technikai és taktikai sajátossá­gokról, amelyek nélkülözhetet­lenek a legjobbak táboraiban. Talán még sohasem mutatko-­­­zott meg olyan élesen,­­ mint­­ most, hogy megértették szak-­­­embereink, az egyesületi csa­patok és a válogatott felkészü­­í­­ése nem választható szét,­ és­­ ezt csak a legteljesebb szak- ,­mai egyetértésben lehet végezni. I . A nyugodt, következetes­­ és alapos felkészülés, valamint a jó hangulat az elmúlt év igazi hagyatéka. Csak az tudhatja, hogy ez milyen sok, aki már a korábbi nagy világversenyek előtt is bepillanthatott férfi­­válogatottunk felkészülésének kulisszái mögé. Most jó érzéssel lehet a színfalak mögé tekinteni. A ha­tározott vezetés, a közös aka­rás biztosíték rá, hogy egyre többet „kamatozzék” az a bi­zonyos hagyaték. Ha csak ezt nézzük, egy miniszobrot máris megérdemel egy ezerkilencszázhetvenöt... Szabó András XXXI!. 7. ♦ 1976. január 9. vízilabda Sudár és Csapó a két síkirály Mátraházán — a válogatottnál (Folytatás a 1 1. oldalról.) néhány keserű tapasztalat után beláttam, hogy a Világ Kupán nem tudom majd legyőzni Gus­­tavo Thöniit. A hasonló vélemé­nyű csapattag­aikkal mi in­kább sétálgatunk, túrázunk. Egyébként én vagyok a túra­vezető. Nos, Steinmetz is a gyalogosok közé tartozik, mi­vel állítólag nincs olyan víz­szintes hó­felület, amin János ne esne el. Szóval ott álltunk a ,melegítőben, anovákban, amikor megérkezett a sétára Steinmetz. Ingben,­­ nyakkendőben, ele­gáns bőrkabátban, gondosain va­salt nadrágban, a fején szőr­mesapkával. Kicsit szokatlan viselet egy havas túrához, de hát ez ízlés dolga. ‘‘Szépen bandukoltunk az úton, egyszer csak Steinmetz elesett és csú­szott vagy harminc métert. És mindezt sítalp nélkül! Nem kell különösebb fantázia, hogy bárki elképzelje,­­ milyen lehet ak­kor a talpára kötött lécekkel. A síben tehát Steinmetz Já­nos a főszereplő. Vagyis: sze­rencsére mindig van valaki, aki biztosítja a jó hangulatot, a vidámságot. Szerencsére, mert másként bizony nehéz lenne­ el­viselni a kemény alapozó mun­kát, a szinte egymásba érő ed­zéseket. Mert a mindennapi több órás erőfejlesztő foglalko­zások, a gyöngyösi uszodában a hosszú úszások aligha adnak okot a vidámságra.­­— Nagyon fontos a jó han­gulat az olimpiai felkészüléshez — mondta Gyarmati Dezső szövetségi kapitány. — Korán kelünk, mindennap, délelőtt az erőfejlesztő teremben vagyunk, de van futás, úszás, síelés és természetesen foci is a műsor­ban. "■ Szerencsére egészsége­sek a játékosok. Az edzések vezetésében segít Goór István. Ő elsősorban a kapusokkal dolgozik, azaz Cservenyákkal, Molnárral, Hauszlerrel és Stein­­metzcel Goór edző azonban azokkal is foglalkozik, akiken némi súlyfelesleg van, vagyis azok­nak szigorított gyakorlatokat írt elő. Egy rosszmájú megjegyzés szerint maga az edző is beás­hatna, mivel a karcsúságából „vesztett” már vagy három ki­lót, mióta itt vannak. — Tegnap például eljött ve­lünk sétálni, és most olyan izomláza van, hogy ma már nem jön — mondta az egyik játékos, aki ragaszkodott a névtelenséghez. — Ráadásul ki­­hordott magának egy üres szo­bát. Vagyis Goór Istvánt is szere­tik a kerettagok. Azon jó ed­zők közé tartozik, aki úgy tudja a legkeményebb edzése­ket is levezetni, hogy utána vidáman vánszorogtak ki a fiúk a teremből. A vetélkedés­­kedv is nagy­,­szerű. Ez elsősorban két terü­leten mutatkozik meg: a síe­lésben és a teremfociban. Az előbbiben egyhangúlag Sudár Attila, az OSC hátvédje a leg­jobb, de szorosan ott van mö­götte Csapó Gábor is. Az utób­biban egy csodacsapatról be­szélt Horkai György: — Az összeállítást elárulha­tom: Csapó, Cservenyák, Kucse­­ra és Horkai. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy taní­tani kellene a mi focinkat. Olyan jók vagyunk, hogy a Szívóséknak már­ le is adhat­tunk két pontot. . Olyan jól csináltuk, hogy a Pistáért azt hitték, jobbak voltak. A beszélgetés közvetlenül ebéd után történt. Néhány szabad éra következett a kö­vetkező edzésig. Csapóék síelni mentek. Sárosi dr. egy nagy könyvvel elvonult olvasni. Cser­venyák, Steinmetz, Wiesner és Gerendás pedig , leült egy asz­talhoz. — Nyitok és két lapot kérek — mondta kisvártatva Wiesner. Kocsi Tibor Kapusok medicinlabdával. Ali Hauszler és Molnár, fekszik Cser­­venyák és Steinmetz (Geleta Pál felvétele)

Next