Népsport, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-09 / 7. szám
XXXII. 7. ♦ 1976. január 9. A két Kocsis — ugyanaz — Emberileg nincs semmi kifogásom ellene — mondja dr. Lakat Károly mesteredző —, de a pályán nem nyújtja azt, amire képes. Igyekszik, de... A lassúsága gátolja. Gyorsabban kellene mozognia és... talán gondolkodnia is Nem tör előre, meg sem kísérel felzárkózni a támadásokhoz, márpedig ezt is várjuk tőle! Nemcsak a ranglista, nemcsak az edző érvei bizonyítják: Kocsis István jobban játszott Pécsett, mint Budapesten. A Honvéd, amelynek csapatában Kocsis fontos szerepkörhöz jutott, közel kétszer annyi gólt kapott a legutóbbi idényben, mint azt megelőzően ... Vidéken válogatott szentig jutott hátvédek sora küzdött fővárosba kerülése után látszatra leküzdhetetlen nehézségekkel. Hogy csak a legutóbbi éveknél és a Pécsi MSC-nél maradjunk, Maurer rövid idő után a bajnokcsapatból viszszatért anyaegyesületéhez, s ma a második osztályban kergeti a labdát. De a már Újpesten játszó Tóth József sem az igazi — legalábbis egyelő-e ... Pécsett talán más a levegő?! Dózsa György út, Honvéd-tornatereim. Kocsis István mosolyogva kerül elő az ölözőből. Azt hiszem, örül, hogy foglalkoznak vele, sőt.. Mintha maga is megmagyarázhatatlan vagy annak tűnő dolgokon törné a fejét. — Magam is tisztában vagyok vele, jobban kellene játszanom — ismeri el mindjárt a beszélgetés kezdetén. — És mi az akadálya? Sokáig hallgat a válasz előtt. Időt adva az újságírónak arra, hogy végiggondolja pályafutásának látszólagos ellentmondását. A Pécsi MSC-ben, az NB I-ben többnyire hátul kullogó, kiesés ellen küzdő csapatban a védelemnek lényegesen nehezebb volt a feladata. Ebben a védelemben lett Kocsis az idény legjobb játékosa, itt lőtt nem is akármilyen gólokat (!) ugyanakkor, amikor egy fővárosi nagycsapatban, amelyben sokkal kisebb nyomás hárul a hátsó alakzatokra — nem tud mindig megfelelni a követelményeknek. Már attól félek, nem értette a kérdést amikor hosszú idő után belekezd a válaszba: — Pécsett kizárólag söprögetőt játszottam. Azokat a labdákat, amelyek innen-onnan lepattantak, jó helyezkedéssel megszerezhettem, s máris szabad volt az út előre. Most viszont? Gyakran „egy az egyben” kell embert fognom, s egyszerűen nem érzem, hogyan is kell ezt csinálni. Nem tudom néha, hol kísérjem az ellenfelet? Maradjak előtte, gondolva arra, hogy így, váratlan ellentámadásunk esetén előnyösebb helyzetben leszek, s ugyanakkor tegyem ki magamnnak, hogy a hátam mögé kerülve esetleg akadálytalanul törhessen a kapunk felé? Vagy legyek mögötte, s akkor mondjak is le az előretörésről? Pécsett, veszély esetén ott voltak a társaim körülöttem. A Honvédnél a védők is gyakran előretörnek, könnyebben zavarba jövök, ha magamra maradok... — Elég pörsnek érzi m- zni ? __ Nem! Bizonyos, hogy ezen a téren van mit javítanom. De nemcsak a gyorsaságon múlik ... — A társak? _ Nem lehet egy rossz szavam sem ellenük. Szűcs Lajos, meg a többiek segítenek, bátorítanak, nagyon hasznos tanácsokat adnak. — Annak idején, idekerülésekor még bizonytalanabbnak látszott ... — Féltem. Félre jöttem, ez az érzés ma sem csökkent. Azt hiszem, hogy amit előbb említettem, a szerepkör „megérzése” önbizalmon is múlik, úgy szeretnék látszani, hogy minél kevesebb gól száradjon a telkemen... Tudom, ehhez nagyon sokoldalú javulásra van szükségem, de most már... kezdek bízni magamban. Dr. Lakat Károly szavai jutnak eszembe. ..Nem kell bántani, de azért jó lenne, ha a cikkből is érezné: többet várunk tőle ...” Ahol hiányzik, ott önbizalmat csöpögtetni, ahol netán túl sok van — ott elvenni... Nem könnyű feladat. Nemrég a magyar labdarúgómezőnyben — legalábbis az osztályzatok alapján — a legjobb volt. Ma, ehhez képest kissé elszürkülve, huszonhét esztendősen, új környezetben vívódik számára teljesen szokatlan, s talán nem is egészen egyéniségére szabott feladatkörével. — Pécsett a csapat egyik legjobbja volt. Most — a csapatba kerülésért is nemegyszer harcolnia kell. Meg lehet ezt az érzést szokni? Mosolyog. Szerényen, halkan válaszol— Nehezen ... Kifelé indulnánk, de nem ismeri pontosan a járást egyesülete tornatermében. — Erre menjünk — invitál —, a másik ajtó nem tudom, hová vezet. Jó lenne, ha élete pályafutása kis és nagy rejtélyei mielőbb megoldódnának előtte... Hiszen a két Kocsis — az első és a negyvenhetedik — ugyanaz. Bocsek Miklós ma 1 x Két játékosrangsor: 1973—74: 1. Kocsis István (Pécsi MSC). 1975 ősz: 47. Kocsis István (Bp. Honvéd). * ^ ^ ^ i LABDARÚGÁS - 1975. A lelkesedés önmagában még az NB III-ba is kevés C/vb minijont — jót, rosszat egyaránt — seami..nem el lehet mondani az NB III eddig lejátszott 780 mérkőzéséről, egyet azonban nem lehet vitatni, a szurkolók érdeklődése a találkozók iránt vidéken tovább fokozódott. És, mivel ebben az osztályban 66 vidéki együttes játszik, a nézőszám újabb mintegy húsz százalékos emelkedése (az 1974—75. évi bajnoksághoz képest) igen jelentős. Már csak azért is, mert a hetvenes évek eleji mélypont után, az előbb említett 1974—75. évi bajnokságban — nem véletlenül — már jelentős volt a emelkedés. A jónak ígérkező küzdelmek iránt ismét nagy az érdeklődés, a rangadók, egyegy városban, ma már újra igazi „eseménynek” számítanak. Egyáltalán nem volt ritka a három-négyezres nézőszám. Miskolcon, Nyíregyházán egyszer-egyszer közel ötezren, a szabolcsi megyeszékhelyen, a megyei rangadónak számító Nyíregyháza—Rakamai mérkőzésen hétezren (!) szurkoltak. Persze, az ilyen nagy tömegeket megmozgató mérkőzések száma, viszonyítva az osztály 79-es létszámához, ma még kevés, de a sportág minden barátját örömmel töltheti el az a tény, hogy a vidéki szurkolók egyre többen és újra szívesen töltik el szabad idejüket vasárnap délután a sportpályán. Ha a felsőbb osztályok csapatainak, játékosainak a küzdőszellemét, az őszi idény után dicséret illeti, még inkább elmondható ez a harmadik vonalbeli csapatokról, játékosokról. Legalábbis a többségükről. „Valami” tehát lent is megindult (az „új” négycsoportos NB III tavalyelőtt indult, s itt, a nagy arányú átszervezés miatt az első év valóban próbaévnek számított), ez azonban semmiképpen nem jelenti azt, hogy az NB III-ban nincs sok tennivaló. Arról van szó, hogy számos vezető és sok száz játékosa már hisz a munkában, s ma már nemcsak elismeri a lelkesedésben, a töretlen küzdőszellemben rejlő erőt, hanem maga is lelkesedik, teljes erejével küzd a győzelemért. Ez tetszik a nézőknek, akik nemcsak lelkesednek, hanem lelkesítenek, színel-lélekkel szurkolnak csapatuk, városuk, községük sikeréért... Itt tart ma 32 NB i. A játékosok, 111 401 , legalábbis legtöbbjük küzdőszellemével nincs is különösebb baj, a mérkőzések zömében az iram is megfelelőnek mondható. A labdarúgók elszántan küzdenek 90 percig, illetve addig, ameddig erejükből telik. Ez az idő viszont még nem 90 perc. Hogy miért? „Lent” az NB III-ban napjainkban sok helyen még az „új” (korszerűbb, jobb, eredményesebb) nagy harcot vív a „régivel”. Az „új” győzelme minden bizonnyal csak idő kérdése, de hogy ez az idő mikor jön el, az elsősorban a klub- és a szakosztályi vezetőktől függ! A lelkesedés azonban önmagában kevés. Részsikereket elérhet, de tartós , sikerekre nem számíthat a leglelkesebb csapat sem. Ami a legfontosabb: a tudásszint emelésének, a fizikai képességek eddiginél magasabb fokú megszerzésének a lehetőségei számos NB III-as csapatnál biztosítottak. Csak éppen a „kivitelezéshez” szükséges megfelelő vezetők sok helyen hiányoznak. Ez pedig nagy baj! Már csak azért is, mert az NB III elsősorban a vidék bajnoksága. 60 helység (benne közel 20 község) 66 csapata küzd a pontokért (a fővárost már csak 13 együttes képviseli). Az edzők közül sokan még magasabb osztályban is engedményeket tesznek, hogyne tennének ott, ahhol nemcsak a követelmények kisebbek, a szakosztályi ellenőrzés is (ha egyáltalán van ilyen) lazább, a központi ellenőrzés pedig sokkal nehezebb, mint a fővárosban. Arról nem is szólva, hogy az NB III-ban ezt a munkát a harmadik vonalban a legtöbb edző mellék foglalkozásban végzi. Persze, kivételek azért szép számmal akadnak. Sőt! A kivételek vannak többségben. Tisztesség, rend, fegyelem! Többek között ezt írta (képzeletbeli) zászlajára két évvel ezelőttaz új MLSZ. Eddig is sok mindent tett azért, hogy a szakosztályok életében ezek a nagyon tiszteletre méltó elvek érvényesüljenek. De vajon érvényesültek-e? Vezetők, játékosok megtettek-e mindent érte?. . A jelek szerint nem mindenben, illetve nem mindenütt. Hetvenkilenc csapatbaz csaknem ezer, ha pedig a tágabb keretek létszámát nézzük, több mint másfél ezer játékos nevelődik, formálódik szakmailag és erkölcsileg egyaránt ebben az osztályban. Mert az MLSZ a szakmai nevelésen kívül erkölcsi követelményeket is támaszt a klubok, a szakosztályok vezetőivel, s a játékosokkal szemben. A mérkőzések színvonala az előző évihez viszonyítva nagyon keveset, úgyszólván semmit sem javult. Ebben sok minden szerepet játszott. Húsz csapat „alulról” érkezett a megyei (BLSZ) bajnokságból. Aztán meg: számos együttes jelentősen megfiatalodott. És amiben nem történt változás a „régihez” képest.. Illetve úgy is mondhatnánk, még több a változás: számos csapathoz új szakvezető került... ígyaztán miért is csodálkoznánk azon, hogy továbbra is baj van a színvonallal a harmadik vonalban! Ami — a tapasztalat szerint — nemcsak a játékosok hiányos felkészültségének tudható be, hanem annak is, hogy bár a szakosztályi munka sok helyen javult, tervszerűbb, sokrétűbb mint régebben volt, a legtöbb egyesületben még megközelítőleg sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. De hogyan is lehetne olyan! A megyei bajnokságból felkerült legtöbb csapat például előzőleg megközelítően sem edzett (nem is edzhetett) úgy, mint ahogyan a Nemzeti Bajnokság harmadik osztályában edzenie kell. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy labdarúgásunk harmadik vonalában akad még olyan oktató, aki megelégszik a sablonedzésekkel. Akad az edzők között több olyan, aki csupán az edzések vezetésére elutazik a csapathoz, aztán — mint aki jól végezte dolgát — gyorsan visszautazik abba a helységbe, ahol lakik... És, ha van ilyen edző, miért ne volna ilyen (azaz kijáró) labdarúgó is... Hogyan ! ketséges akkor mi is" h°sy " ennyi hiányosság ellenére újra nagyon népszerű az NB III, s ilyen jelentősen emelkedett a nézőszám? Úgy gondoljuk (sok szakember megkérdezése és a saját tapasztalatok után), hogy ebben jelentős szerepet játszanak a sportágat irányító felsőbb vezetés határozatai, illetve szerepet játszik a vezetésnek az egyesültekre, illetve szakosztályokra (játékosokra) gyakorolt hatása. Sok szakosztály, ha az ott folyó munka még nagyon messze is van attól a színvonaltól, amelyet a vezetés tőle elvár, a rendelkezéseket igyekszik betartani és betartatni. És ez is valami. De csak egyelőre! Mert az „út” előre (és nem hátra) vezet! Persze a tisztességes, becsületes játék is döntő volt a nézőszám emelkedésében az őszi ■lényben. A pályára lépő csapatok „akartak” győzni, s ez igen fontosnak bizonyult. És ha ez a küzdőszellem tavasszal, s a hajrára is megmarad, bizonyára további szurkolókat nyer meg az NB III a sportág számára. Mindezt teljes határozottsággal el lehet mondani akkor is, ha a sportágat ma jellemző hiányosságok és fogyatékosságok leginkább éppen az NB HIbán lelhetők meg. Valamit a rendr°’18 a fegyelemről is szólnunk kell. Mert itt aztán valóban baj van labdarúgásunk harmadik vonalában. De csak a játékosok hibásak abban, hogy közülük számosan — enyhén szólva — eléggé el nem ítélhetően viselkedtek a játékvezetőkkel szemben. Az illetékes bizottság nyilván mindig alaposan utána néz mindennek, mielőtt ítélkezne. Az azonban mégis elgondolkoztató, hogy az a játékos, aki a mérkőzés rendjéért felelős játékvezetőt becsületében sérti, megbántja, egy-két héttel megússza... Csak dicsérni lehet a JB-t, hogy a hűsítő italként szervírozott szeszes italt (!) a játékvezetők öltözőjéből kitiltotta. De egyáltalán... Mit keres a szeszes ital az öltözőben? És mit keres a mérkőzés alatt , a nézőtéren? Persze az aktatáskát, a sportszatyort a jegyszedő sem nézheti meg! Ezek után azon sem lehet csodálkozni, hogy a nézőtéren, ha ritkábban is, felháborító jelenetek játszódnak le. Nem véletlen, hogy jó néhány egyesület (Dombóvár, Lőrinci Fonó, ÉGSZÖV, Soproni VSE stb...) felszólítást kapott, hogy a bírók zavartalan bevonulását a mérkőzés után az öltözőbe biztosítsa. A Nemzeti Bajnokság első és második osztályában lényegesen csökkent a kiállított játékosok száma. Az NB III-ban? Egyenesen megdöbbentő: a bajnokság első húsz fordulójában több mint 200 játékost állítottak ki. Ezeknek a játékosoknak mintegy félezer mérkőzést kellett „kihagyniuk” — eltiltás miatt. Úgy hisszük, ehhez semmiféle magyarázatra nincs szükség! Ii motivo! IRI STI bajnokoknak először ( megyeiolol) nyílt akulimuk tudásuk bizonyítására (az 1973—74. évi bajnokságban nem volt innen feljutó). Eddigi szereplésük pontosan azt igazolta, amit év végi értékeléseinkben hosszú évek óta hangoztattunk: a megyei bajnokságok színvonala — még akkor is, ha van köztük néhány NB III-as képességű együttes és jó néhány tehetséges játékos — nagyon alacsony. Ennek természetes következménye a feljebb került csapatok gyenge szereplése. Húsz forduló után tíz csapat, csoportjában az utolsó öt hely egyikén áll, s akad köztük nem is egy, amelyik — „futballnyelven” szólva — az NB III-ban alig „rúgott labdába”. S a többiek? Négyen a 8—10., négyen pedig a 11—15. helyen várják a tavaszt. Legjobban eddig az Ajkai Bányász szerepelt, az 5. helyen végzett. Igaz, ez a csapat nem is olyan régen már az akkori NB II-ben játszott. Mi lehet itt a teendő? Egyetlenegy! Érdekesebbé, színvonalasabbá kell tenni a megyei bajnokságot is, hiszen ma már az itt szereplő legtöbb községi (városi) klubnak is komoly lehetőségei vannak. Ez, persze, már egy másik téma, de mivel szorosan kapcsolódik az NB III-hoz (tulajdonképpen a 19 megye a maga 310 csapatával a képzeletbeli labdarúgópiramis alapja), ennyit meg kellett említeni róla. A 79 együttes tágabb keretében több mint másfél ezer labdarúgó kapott helyet A keretek meglepetése: igen kevés az 1945 előtt. Igen sok az 1955 után született játékos. Az előbbiek közül igen kevesen, az utóbbiak közül mind többen jutnak szóhoz a csapatokban. S bár a 791-es mezőnyben akad még néhány „öreg” gárda, nem ez a jellemző a mostani NB IH-ra. Azok az idősebb játékosok, akik még „beférnek” egy-egy csapatba, legtöbbször irányító, összefogó szerepet kapnak, mert arra is alkalmasak. Nemcsak tudásukkal, hanem legtöbbször emberi magatartásukkal kiérdemelték a szakosztály, a játékostársak megbecsülését, bizalmát. Az új hullám bizonyára az NB II-ban is nagy „áradást” okoz majd, s akkor hosszabb távra is nyugodtabban tervezhetnek az edzők De a hullámzásról más is eszünkbe jutott.. Miként az NB I-ben és az NB II-ben, úgy az NB III-ban is óriási cserebere történt nyáron, az edzői fronton. Több mint 30 (!) csapathoz került más edző, amit az előző bajnoksághoz viszonyítva — mintegy 40 százalékos változást jelentett A változások általában elkerülhetetlenek. De azért ez már kicsit mintha sok volna... Nagy József A kép a Miskolci VSC—Hejőcsabai Cement SE mérkőzésén készült. Lukácsot (MVSC) két hejőcsabai játékos igyekszik a labdától elválasztani. Balról jobbra: Zajácz, Lukács, Kuzma (Szabó István felvétele) Három pont A Hajdú-Bihar megyei bajnokságból felkerült balmazújvárosi újonc ősszel meglepő teljesítménnyel vonta magára a figyelmet. Az egyetlen az NB 116 csapata közül, amely egyszer sem győzött. Adott góljainak (16) ötszörösét (80) kapta vissza, amire bizony a Nemzeti Bajnokságban elég ritkán akad példa. „Sorsa” tulajdonképpen már a második fordulóban eldőlt, s a Salgótarjáni KSE 12:1-re győzte le. Máshol a közönség az ilyen gyengén szereplő együttes pályáját meszsze elkerülné. Balmazújvárosban azonban — úgy tűnik — nem így gondolkoznak a szurkolók. Igaz, az első hazai találkozóra még mintegy 2000-en gyűltek össze, de az utolsóra, decemberben (Rakamaz 0:5), a vendégekkel együtt még mindig 700-an voltak kíváncsiak. Ami — ezek után — a legfurcsább: a csapat iránti érdeklődés néha lényegesen nagyobb, mint a csapat lelkesedése. Pedig... Ha a BTSE mindig úgy küzdene, mint a Nyíregyháza (2:2) és a Leninváros (2:2) ellen tette, bizonyára nem három (!) pontja lenne... Se tudás, se lelkesedés, így bizony nehéz. NÉPSPORT 3