Népsport, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-29 / 76. szám

XXXII. 76. ♦ 1976. március 29 LABDARÚGÁS Gondolatok — győzelem után Túlzások nélkül értékeljünk Ugye, milyen könnyű átbillenni azon a bi­zonyos arany középúton? Ki hitte volna egy­két évvel ezelőtt — amikor még a remény is oly ritka vendég volt labdarúgásunkban —, hogy néhány jól sikerült mérkőzés után majd mértéktartásra kell inteni az em­bereket ... Szombaton délután pedig még folyt a mér­kőzés a Népstadionban, amikor telefonon már megkaptuk az első figyelmeztetést: „Nem akarunk arról hallani többet,, hogy a VB- szereplés kérdőjeles is lehet! Elég volt az óvatoskodásból, van csapatunk, jelentsük ki végre, hogy esélyesek vagyunk cso­portunkból a továbbjutásra ..Egy másik telefonáló azt követelte: ne kapjanak többé klubmérkőzéseiken 6-osnál rosszabb osztály­zatot azok a játékosok, akik a válogatott viadalon ilyen derekasan helytállnak. Volt, aki arról érdeklődött, hogy itt voltak-e például a szovjet labdarúgás vezetői a mérkőzésen, s látták-e, hogyan fektettük két vállra Mi azokat az argentinokat, akiktől ő­k vereséget szenvedtek. Volt, aki kiszámította, hogy ha mi 2:0-ra győz­tünk, a szovjetek 1:0-ra, a lengyelek 2:1-re kikaptak, az legkevesebb három gól a javunkra!... Kerülni a kalandokat Talán__éppen ugyanazok féltették tő­lünk ma a játékosokat, akik nem is oly rég még elvakult haraggal követelték a bátrabb kritikát, a felelősségrevonást azzal, hogy aki nem támadja a sportágat, az gyáva. Fél a sztároktól, a vezetőktől. Valóban az lenne a jó, ha most „biankó csekken” adnánk a dicséretet? Valóban átugrottuk volna már azt a szakadékot, amely a magyar labdarúgást a világ legjobbjaitól elválasztotta? Ha ez ilyen könnyen menne! Ha ez ilyen könnyen mehetne! De, sajnos, a sportban nincsenek csodák. Itt minden centiméterért, tizedmásodpercért meg kell küzdeni, s hosszú hónapokba, évekbe telik, amíg valaki automatizálni tudja a megemelt edzésmunka eredményeit. Nem hálás szembeszegülni az ünnepelni aka­rással, mégis vállalni kell a dolgot — nem utolsósorban azért, mert minden eszközzel meg kell védeni a sportágat a kalandok­tól. Néhány hét múlva Jugoszláviában ven­dégszerepel a magyar válogatott, azután Svájc következik és — ne feledjük a válo­gatott gerincét adó Ferencváros keserű ku­darcát az élenjárók közé alig-alig sorol­ható osztrák Innsbruckkal szemben! És ide tartozik az is, hogy most, a Nép­stadionban is szerencsés gólokat rúgtunk, ugyanakkor, amikor az ellenfél nagy hely­zetekben hibázott. Persze, a játékhoz sze­rencse is kell, s a sportban Fortuna rend­szerint azokhoz pártol, akik megharcolnak érte. Hosszú éveken át kérdezgettük ke­serűen, hogy miért mindig Mi bénu­lunk meg a kapu előtt, s az ELLEN­FÉL kapja az ajándékgólokat. Most já­tékosaink saját sikerükből érezték, hogy a szerencsés helyzetekben is oda kell érni, ott kell lenni a kapu előtt, amikor az ellenfél kapusának a kezéből kiperdül a labda, vagy­­ utol kell érni a saját kapus mellett elgurított,­­ gólba tartó labdát! Nyilasinak, Fazekasnak, Rabnak meg a többieknek. Nincs idejük megijedni A magyar válogatott tavaszi program­jának csak a kezdeténél tartunk, mélyre­ható értékelést nincs értelme tehát még készíteni. Annyit azonban nyugodtan le­írhatunk, hogy ez a csapat nemcsak rész­letekben különbözik az elődjétől, hogy a szövetségi kapitány nemcsak formailag alapozott az útkeresésben legtöbb kockáza­tot vállaló Ferencvárosra, hanem játékosai­val együtt átvette a zöld-fehérek rohamozó, bátor, lendületes játékmódját és optimista hozzáállását. Kétségtelen, az ilyen játék­ban már elméletileg is mindig több a koc­kázat, viszont az elszántság tartást ad a csapatnak, s hatással van az ellenfélre is. Ebben a sodró játékban nincs idő meg­ijedni egy-egy hiba után, mert a hibákat siker, a rossz passzt bravúros szerelés kö­veti és már helyre is állt a lelki egyen­súly. Az egyesületekben folyó, feljavult edzés­munka hatására jelentősen megnőtt Baráti Lajos válogatási lehetősége! Rövid idő alatt öt újoncot próbált ki és szombaton egyik sem rítt ki a többi közül. Nyilasi és Ebedli a magyar labdarúgás eddigi Achilles­pontján, a pálya közepén átlagon felüli tel­jesítményre képes, mindketten biztosan ke­zelik a labdát, látnak a pályán, s most már elfogadható százalékban meg tudják oldani a kis területen való pozíciójátékot és a hosszú átadásokkal való támadás­szövést is. A csapat legfőbb erénye mégis az, hogy mindenki mozgásban van támadásban és védekezésben egy­aránt, így elöl-hátul tudnak emberfölényt teremteni! Az angol fiatalok ellen, s most szombaton is nem egyszer láttuk hátvédein­ket az ellenfél 16-osán, s csatárainkat a saját büntető területen belül. Ésszel, de nem fogcsikorgatva! És­­ lassan már nemcsak rohannak, ha­nem gondolkodnak is közben játékosaink. Angliában, a mérkőzés előtt láttak egy TV- filmet a Manchester United játékáról. En­nek alapján elemezték a legveszélyesebb labdarúgók teljesítményét, s aztán az Old Trafford poklában legalább 60 percen át meg is tudták valósítani azt a taktikát, amelyet a szakvezetők kértek tőlük. Most, az argentinok ellen, taktikájuk egyik lényeges része volt, hogy „ki a labdát a szélekre!" És emlékezhetünk rá, hogy ami­kor jól játszott, szorongatott a csapat, az azért volt, mert valóban a széleken ment a labda, s Ebedli meg Pintér az argentinok által szabadon hagyott „folyosón” vezethette az akciót a kapu felé. S még itt, a szellemi felkészültségnél ejthetünk néhány szót arról, hogy a ma­gyar csapat ezúttal már nem csak akart, hanem tudott is küzdeni! A játékosok vállalták az ember-ember elleni harcot, nem csináltak különösebb problémát abból, ha olykor a földre pottyantak, sőt, már az is előfordult, hogy az ellenfelek pattantak vissza róluk. Különösen értékes dicséret ez, ha angol, vagy argentin csapat az ellenfél. Lassan arra kell inkább ügyelni, hogy egy­­egy játékos ne „pörögjön túl”. Különösen Bálint hajlamos erre, pedig neki, mint csapatkapitánynak, inkább a tűzoltó, mint a lángot szító szerepét kellene vállalnia. Túl gyakran kap sárga lapos figyelmezte­tést, s szombaton is volt egy olyan szere­lési kísérlete, amelyért tétmérkőzésen köny­­nyen leküldhetik a pályáról. Márpedig rá a pályán van szükség ... Nyugodt légkört Ha nem is igaz tehát, hogy válogatott játékosaink már „all-round” emberekké váltak és mindent tudnak, de ebből a mai csapatból és ebből a mai játékból — tovább dolgozva, kísérletezve — lehet ha­ladni az optimális felé. Pontosan ennek az érdekében kell vi­gyáznunk arra, hogy ne legyünk szerte­lenek, s ne essünk át most a ló másik oldalára. A játékosoknak pontosan kell érezniök, milyen eredmény mennyit ér, mit tudnak most, s főként, hogy mennyit kell még tenniük azért, hogy sem a játék­ban, sem az érzelmekben ne legyenek vi­haros hullámzások. Ehhez az erőfeszítéshez kell számukra biztosítani a nyugodt légkört, s a megfelelő feltételeket. Borbély Pál második magyar gól, ahogy rajzolónk látta SZOMBATI ÚJONCAVATÁS Valamennyien megállták a helyüket Szorongás, „félsz”, de mégis valami mámorító érzés. Még egy simogató pillantás a padon fek­vő címeres mezre, aztán nagy sóhaj, ami sok mindent palás­tolni igyekszik... Mégis igaz! Az álmok valóra váltak. Az „ígéret földje” elfog­lalásra vár. Ugyanaz a pálya, most mégis más ... Játszottak már az ifik között, meg az után­pótlásban. Az igazi azonban most következik. Először a nagyok között. Szombaton este az argentinok ellen öten öltötték először ma­gukra a nagyválogatott címeres mezét. Egyikük sem keltett csa­lódást. Mindössze tizenkét perc volt számára a boldogság. A Video­ton középpályása húszéves. (­ Amikor meghallottam azt a szót, hogy „Vetkőzz!” egy pil­lanatra nem kaptam levegőt. Az­tán már a pályán voltam és jött a labda. Ezt a néhány percet is köszönöm!) WEIMPER ISTVÁN A Bp. Honvéd középcsatára, a góllövőlista éllovasa szintén hu­szonhárom éves. A régi típusú, tankszerű centerekre emlékez­tet. Egyébként ő a Bp. Honvéd időrendben 50. válogatott játé­kosa.­­— Tudtam, hogy nehéz dol­gom lesz, mert középen nincs mese, az embernek ütközni kell! A hátvédek pedig szigorúak. Ha jobban figyelek, akkor most gól­lal ünnepelhetném első váloga­tottságomat.) PARÓCZAI SÁNDOR A békéscsabaiak keménykö­tésű jobbhátvédje három éve nem hogy a válogatottságra, de még a focira is keveset gon­dolt. Kézilabdázott. Aztán a já­tékok játéka elcsábította.­­— Kicsit megszeppentem,­ amikor Lajos bácsi behívta a keretbe Török Pétert. Aztán megnyugtattam magam, hiszen már az is szép, hogy eddig el­jutottam. Nem volt boldogabb ember nálam, amikor megtud­tam, hogy játszom. Igaz, Kem­­pes néha megkevert, de az a fontos, hogy győztünk. EBEDLI ZOLTÁN A huszonhárom éves, szőke karmester időnként nagysze­rűen dirigált. Olykor negyven méterről is oda rúgta a labdát, ahová akarta.­­­ Az angol utánpótlás elleni győzelem után a pályáról le­jö­vet Baráti Lajos bácsi azt mond­ta: „Zoli, ha továbbra is így ját­szik, jó barátok lehetünk.” Örü­lök, hogy most élvezem a bizal­mat Sajnálom, hogy kihagytam azt a nagy helyzetet. Az argen­tinok nagyon tudnak focizni, ne­kem kedvezett a stílusuk.­ GIJJDÁR SÁNDOR Nemrég múlt huszonnégy éves. A vonalon magabiztos kapus, ha megtanul kifutni, akkor mél­tó utóda lehet a legnagyobbak­nak is.­­— A mérkőzés előtt izgultam. Amikor eljöttem Szegedről, még álmodni sem mertem a váloga­tottságról. Már az is megtisztel­tetés volt, hogy elrepülhettem a tengerentúlra. Köszönöm a vé­dőtársaknak és az egész csapat­nak ezt a nagyszerű élményt.) CSONGRÁDI FERENC (Videoton) (Bp. Honvéd) NÉPSPORT 3 A 2:0 további biztatást ad Baráti tagos a mieinkről és a­z argentinokról A szövetségi kapitány a mérkőzés előtt kicsit izga­tott volt, de azért nem rej­tette véka alá azt a vélemé­nyét, hogy győzelemre szá­mít. Reményét a csapat manchesteri teljesítménye táplálta. És Baráti nem csalódott. • Hogyan értékeli a 2:0-t és miként vélekedik a csa­pat játékáról?­­ A győzelem további biz­tatást ad személy szerint ne­kem, s remélem, a játéko­soknak is. Az argentinok le­győzése nem hétköznapi do­log, hiszen mindenki láthat­ta, hogy remek futballisták. A mieink ismét nagyszerűen küzdöttek, teljes erőbedobás­­sal harcoltak, bátran ütköz­tek, bírták az állandó mozgást, ügyesen kezdeményeztek, támadó szellemű játékkal lepték meg az argentinokat, örü­lök annak, hogy a csapatnak volt tartása, nem szakadtak szét a csapatrészek, mert a labda birtokában többen bátran felnyomultak, elvesztése után pedig visszazárkóztak. Per­sze, mindez nem jelenti azt, hogy kifogástalan volt a já­tékunk. Amikor például az argentinok mélységből, gyors kombinációkkal egyszerre többen is felnyomultak, közé­pen kevesen voltunk, mert a szélek felé kihúzódók helyét más­ nem foglalta el. Amikor például Nyilasi vagy Ebedli elmozgott jobbra, üres maradt egy terület, amelyet a ven­dégek kihasználtak támadások szervezésére. — Miben múltuk felül ellenfeleinket? — A gyorsabb támadásszövésben! A mieink labdával és labda nélkül is sokkal többet mozogtak, váltásokat, hely­cseréket alkalmaztak, gyorsabban továbbították a labdát. Azt hiszem, a mi játékfelfogásunk harcosabb és küzdő­­képesebb, még azt is mondhatnám, önfeláldozóbb volt.­­ És miben maradtunk alul? — Az argentinok sajátos módon, remekül bánnak a labdával, valóságos zsonglőrök, kis területen, a pálya kö­zepén is nagyszerűen alkalmazzák a kényszerítő átadásokat. Gyors felfejlődéssel jól értenek az emberelőny kialakításá­hoz, főleg a pálya közepén. Mesteri a labdavezetésük, lát­ványos a játékuk, arról nem is beszélve, hogy testtel úgy fedezik a labdát, amit tanítani kellene. Ha lendületben vannak, nehéz őket leszerelni. Megfiatalított csapatukat sokra tartom. Jobb mint a régi, mert gyorsabb. • A csapatkeresés időszakát éljük. Miért nem élt több cserelehetőséggel? — Olyan lendületben volt, olyan ügyesen játszott a csapat, hogy attól tartottam, a csere megbolygatja az együttest, s valamiféle törést okoz. Mindenki kitett ma­gáért, kétgólos előnyünket nem akartam veszélyeztetni, hiszen lényegében véve presztízsmérkőzésről volt szó. A fiatal Csongrádit végül azért küldtem be a pályára, mert Pintér — aki nagyon jól játszott — a rengeteg futás után fáradni látszott. A Fazekas visszatérése a válogatottba biztatást adhat más idős játékosnak is? — Természetesen, hiszen egy-egy idősebb játékos be­állítása nem mond ellent annak az elvnek, hogy fiatal csapatot, a jövő együttesét kell építeni. Rutinos játékosokra is szükség van. Érdekesség, hogy első számú jobbszélsőnk, Pusztai, aki sérülés miatt nem játszhatott, Fazekasnál is idősebb. Fazekas most Fekete kiválása miatt került be a csapatba, s várakozás feletti teljesítményt nyújtott. Oly­annyira, hogy végig hagytam játszani, pedig eredetileg az volt az elgondolásom: a jövő emberének, Májernak is játék­­lehetőséget biztosítok. De sebaj, erre lesz még számos alkalom.­­ A jugoszlávok ellen tervez változást? — Jelentését nem. A csapat gerince marad, hiszen a fiatalok többsége egyre inkább beérik, s teljesítményük­kel kivívják a további bizalmat. És ez azért jó dolog, mert az állandó személyi cserék hátráltatják a csapat­játék kialakulását, a taktikai alapelemek alkalmazását, bizonyos variánsok begyakorlását. Őszre ki kell alakulnia annak a keretnek, amelynek tagjai képesek lesznek a VB- selejtezőn való helytállásra. A kapitány nagy érdeklődéssel várja a hétfői MNK- mérkőzést, a Dózsa-Honvéd találkozót és a szerda-szom­bati fordulót, mert ez a válogatott játékosok újabb erő­próbája lesz. ,,Meglepetés ért bennünket Hector Horacio Scotta ezen az estén nem tündökölt. Láttunk tőle néhány valóban szép meg­oldást, amolyan igazi „dél-ame­rikai cselsorozatot”, de a góllö­vés nem ment. Pedig hazájában ő az első számú gólgyáros. Az elmúlt esztendőben például a bajnoki és a válogatott mérkő­zéseken valósággal réme volt a kapusoknak, nem kevesebb, mint hatvan góllal terhelte meg hálójukat. Az idén pedig Argen­tína első hivatalos nemzetek kö­zötti mérkőzésén, a Paraguay el­leni 3:2-es eredménnyel zárult találkozón, mindhárom gólt ő lőtte. Hector 1950. augusztus 17-én született Santa Fében. Hét esz­tendeje hivatásos labdarúgó, az Union Santa Fe együttesében kezdett, most a San Lorenzo együttesében játszik. A közel­múltban a nagy csábító, a spa­nyol Real Madrid együttese is kivetette rá a hálóját — egye­lőre sikertelenül. Az argentin válogatott eluta­zása előtt Scotta így vélekedett a szombati találkozóról: — Higgye el, minden egészen másképpen történt volna, ha . .. Ha sikerül a mérkőzés elején ki­használnom azt az ordító nagy helyzetemet. Az volt a baj, hogy nem sikerült elég jól rádőlnöm a labdára. Meg a másik, amit Kempes puskázott el az üres ka­pu előtt. Persze, kár lenne ma­gyarázkodni, a Népstadionban meglepetés ért bennünket: a magyar csapat jobb volt, mint mi, s százszor jobb, mint ami­lyen híreket kaptunk játéktu­dásáról. Hogy miben voltak jobbak a magyarok eddigi ellen­feleinknél? Nos, azt hiszem, ez mindenkinek szembe tűnt, óriá­si lelkesedéssel játszottak. Ez a csapat bárkinek veszélyes ellen­fele lehet... Reméljük, a próféta beszél belőle.

Next