Népsport, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-29 / 76. szám

XXXII. 76. ♦ 1976. március 29 LABDARÚGÁS Gondolatok — győzelem után Túlzások nélkül értékeljünk Ugye, milyen könnyű átbillenni azon a bizonyos arany középúton? Ki hitte volna egykét évvel ezelőtt — amikor még a remény is oly ritka vendég volt labdarúgásunkban —, hogy néhány jól sikerült mérkőzés után majd mértéktartásra kell inteni az embereket ... Szombaton délután pedig még folyt a mérkőzés a Népstadionban, amikor telefonon már megkaptuk az első figyelmeztetést: „Nem akarunk arról hallani többet,, hogy a VB- szereplés kérdőjeles is lehet! Elég volt az óvatoskodásból, van csapatunk, jelentsük ki végre, hogy esélyesek vagyunk csoportunkból a továbbjutásra ..Egy másik telefonáló azt követelte: ne kapjanak többé klubmérkőzéseiken 6-osnál rosszabb osztályzatot azok a játékosok, akik a válogatott viadalon ilyen derekasan helytállnak. Volt, aki arról érdeklődött, hogy itt voltak-e például a szovjet labdarúgás vezetői a mérkőzésen, s látták-e, hogyan fektettük két vállra Mi azokat az argentinokat, akiktől ők vereséget szenvedtek. Volt, aki kiszámította, hogy ha mi 2:0-ra győztünk, a szovjetek 1:0-ra, a lengyelek 2:1-re kikaptak, az legkevesebb három gól a javunkra!... Kerülni a kalandokat Talán__éppen ugyanazok féltették tőlünk ma a játékosokat, akik nem is oly rég még elvakult haraggal követelték a bátrabb kritikát, a felelősségrevonást azzal, hogy aki nem támadja a sportágat, az gyáva. Fél a sztároktól, a vezetőktől. Valóban az lenne a jó, ha most „biankó csekken” adnánk a dicséretet? Valóban átugrottuk volna már azt a szakadékot, amely a magyar labdarúgást a világ legjobbjaitól elválasztotta? Ha ez ilyen könnyen menne! Ha ez ilyen könnyen mehetne! De, sajnos, a sportban nincsenek csodák. Itt minden centiméterért, tizedmásodpercért meg kell küzdeni, s hosszú hónapokba, évekbe telik, amíg valaki automatizálni tudja a megemelt edzésmunka eredményeit. Nem hálás szembeszegülni az ünnepelni akarással, mégis vállalni kell a dolgot — nem utolsósorban azért, mert minden eszközzel meg kell védeni a sportágat a kalandoktól. Néhány hét múlva Jugoszláviában vendégszerepel a magyar válogatott, azután Svájc következik és — ne feledjük a válogatott gerincét adó Ferencváros keserű kudarcát az élenjárók közé alig-alig sorolható osztrák Innsbruckkal szemben! És ide tartozik az is, hogy most, a Népstadionban is szerencsés gólokat rúgtunk, ugyanakkor, amikor az ellenfél nagy helyzetekben hibázott. Persze, a játékhoz szerencse is kell, s a sportban Fortuna rendszerint azokhoz pártol, akik megharcolnak érte. Hosszú éveken át kérdezgettük keserűen, hogy miért mindig Mi bénulunk meg a kapu előtt, s az ELLENFÉL kapja az ajándékgólokat. Most játékosaink saját sikerükből érezték, hogy a szerencsés helyzetekben is oda kell érni, ott kell lenni a kapu előtt, amikor az ellenfél kapusának a kezéből kiperdül a labda, vagy utol kell érni a saját kapus mellett elgurított, gólba tartó labdát! Nyilasinak, Fazekasnak, Rabnak meg a többieknek. Nincs idejük megijedni A magyar válogatott tavaszi programjának csak a kezdeténél tartunk, mélyreható értékelést nincs értelme tehát még készíteni. Annyit azonban nyugodtan leírhatunk, hogy ez a csapat nemcsak részletekben különbözik az elődjétől, hogy a szövetségi kapitány nemcsak formailag alapozott az útkeresésben legtöbb kockázatot vállaló Ferencvárosra, hanem játékosaival együtt átvette a zöld-fehérek rohamozó, bátor, lendületes játékmódját és optimista hozzáállását. Kétségtelen, az ilyen játékban már elméletileg is mindig több a kockázat, viszont az elszántság tartást ad a csapatnak, s hatással van az ellenfélre is. Ebben a sodró játékban nincs idő megijedni egy-egy hiba után, mert a hibákat siker, a rossz passzt bravúros szerelés követi és már helyre is állt a lelki egyensúly. Az egyesületekben folyó, feljavult edzésmunka hatására jelentősen megnőtt Baráti Lajos válogatási lehetősége! Rövid idő alatt öt újoncot próbált ki és szombaton egyik sem rítt ki a többi közül. Nyilasi és Ebedli a magyar labdarúgás eddigi Achillespontján, a pálya közepén átlagon felüli teljesítményre képes, mindketten biztosan kezelik a labdát, látnak a pályán, s most már elfogadható százalékban meg tudják oldani a kis területen való pozíciójátékot és a hosszú átadásokkal való támadásszövést is. A csapat legfőbb erénye mégis az, hogy mindenki mozgásban van támadásban és védekezésben egyaránt, így elöl-hátul tudnak emberfölényt teremteni! Az angol fiatalok ellen, s most szombaton is nem egyszer láttuk hátvédeinket az ellenfél 16-osán, s csatárainkat a saját büntető területen belül. Ésszel, de nem fogcsikorgatva! És lassan már nemcsak rohannak, hanem gondolkodnak is közben játékosaink. Angliában, a mérkőzés előtt láttak egy TV- filmet a Manchester United játékáról. Ennek alapján elemezték a legveszélyesebb labdarúgók teljesítményét, s aztán az Old Trafford poklában legalább 60 percen át meg is tudták valósítani azt a taktikát, amelyet a szakvezetők kértek tőlük. Most, az argentinok ellen, taktikájuk egyik lényeges része volt, hogy „ki a labdát a szélekre!" És emlékezhetünk rá, hogy amikor jól játszott, szorongatott a csapat, az azért volt, mert valóban a széleken ment a labda, s Ebedli meg Pintér az argentinok által szabadon hagyott „folyosón” vezethette az akciót a kapu felé. S még itt, a szellemi felkészültségnél ejthetünk néhány szót arról, hogy a magyar csapat ezúttal már nem csak akart, hanem tudott is küzdeni! A játékosok vállalták az ember-ember elleni harcot, nem csináltak különösebb problémát abból, ha olykor a földre pottyantak, sőt, már az is előfordult, hogy az ellenfelek pattantak vissza róluk. Különösen értékes dicséret ez, ha angol, vagy argentin csapat az ellenfél. Lassan arra kell inkább ügyelni, hogy egyegy játékos ne „pörögjön túl”. Különösen Bálint hajlamos erre, pedig neki, mint csapatkapitánynak, inkább a tűzoltó, mint a lángot szító szerepét kellene vállalnia. Túl gyakran kap sárga lapos figyelmeztetést, s szombaton is volt egy olyan szerelési kísérlete, amelyért tétmérkőzésen könynyen leküldhetik a pályáról. Márpedig rá a pályán van szükség ... Nyugodt légkört Ha nem is igaz tehát, hogy válogatott játékosaink már „all-round” emberekké váltak és mindent tudnak, de ebből a mai csapatból és ebből a mai játékból — tovább dolgozva, kísérletezve — lehet haladni az optimális felé. Pontosan ennek az érdekében kell vigyáznunk arra, hogy ne legyünk szertelenek, s ne essünk át most a ló másik oldalára. A játékosoknak pontosan kell érezniök, milyen eredmény mennyit ér, mit tudnak most, s főként, hogy mennyit kell még tenniük azért, hogy sem a játékban, sem az érzelmekben ne legyenek viharos hullámzások. Ehhez az erőfeszítéshez kell számukra biztosítani a nyugodt légkört, s a megfelelő feltételeket. Borbély Pál második magyar gól, ahogy rajzolónk látta SZOMBATI ÚJONCAVATÁS Valamennyien megállták a helyüket Szorongás, „félsz”, de mégis valami mámorító érzés. Még egy simogató pillantás a padon fekvő címeres mezre, aztán nagy sóhaj, ami sok mindent palástolni igyekszik... Mégis igaz! Az álmok valóra váltak. Az „ígéret földje” elfoglalásra vár. Ugyanaz a pálya, most mégis más ... Játszottak már az ifik között, meg az utánpótlásban. Az igazi azonban most következik. Először a nagyok között. Szombaton este az argentinok ellen öten öltötték először magukra a nagyválogatott címeres mezét. Egyikük sem keltett csalódást. Mindössze tizenkét perc volt számára a boldogság. A Videoton középpályása húszéves. ( Amikor meghallottam azt a szót, hogy „Vetkőzz!” egy pillanatra nem kaptam levegőt. Aztán már a pályán voltam és jött a labda. Ezt a néhány percet is köszönöm!) WEIMPER ISTVÁN A Bp. Honvéd középcsatára, a góllövőlista éllovasa szintén huszonhárom éves. A régi típusú, tankszerű centerekre emlékeztet. Egyébként ő a Bp. Honvéd időrendben 50. válogatott játékosa.— Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, mert középen nincs mese, az embernek ütközni kell! A hátvédek pedig szigorúak. Ha jobban figyelek, akkor most góllal ünnepelhetném első válogatottságomat.) PARÓCZAI SÁNDOR A békéscsabaiak keménykötésű jobbhátvédje három éve nem hogy a válogatottságra, de még a focira is keveset gondolt. Kézilabdázott. Aztán a játékok játéka elcsábította.— Kicsit megszeppentem, amikor Lajos bácsi behívta a keretbe Török Pétert. Aztán megnyugtattam magam, hiszen már az is szép, hogy eddig eljutottam. Nem volt boldogabb ember nálam, amikor megtudtam, hogy játszom. Igaz, Kempes néha megkevert, de az a fontos, hogy győztünk. EBEDLI ZOLTÁN A huszonhárom éves, szőke karmester időnként nagyszerűen dirigált. Olykor negyven méterről is oda rúgta a labdát, ahová akarta. Az angol utánpótlás elleni győzelem után a pályáról lejövet Baráti Lajos bácsi azt mondta: „Zoli, ha továbbra is így játszik, jó barátok lehetünk.” Örülök, hogy most élvezem a bizalmat Sajnálom, hogy kihagytam azt a nagy helyzetet. Az argentinok nagyon tudnak focizni, nekem kedvezett a stílusuk. GIJJDÁR SÁNDOR Nemrég múlt huszonnégy éves. A vonalon magabiztos kapus, ha megtanul kifutni, akkor méltó utóda lehet a legnagyobbaknak is.— A mérkőzés előtt izgultam. Amikor eljöttem Szegedről, még álmodni sem mertem a válogatottságról. Már az is megtiszteltetés volt, hogy elrepülhettem a tengerentúlra. Köszönöm a védőtársaknak és az egész csapatnak ezt a nagyszerű élményt.) CSONGRÁDI FERENC (Videoton) (Bp. Honvéd) NÉPSPORT 3 A 2:0 további biztatást ad Baráti tagos a mieinkről és az argentinokról A szövetségi kapitány a mérkőzés előtt kicsit izgatott volt, de azért nem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy győzelemre számít. Reményét a csapat manchesteri teljesítménye táplálta. És Baráti nem csalódott. • Hogyan értékeli a 2:0-t és miként vélekedik a csapat játékáról? A győzelem további biztatást ad személy szerint nekem, s remélem, a játékosoknak is. Az argentinok legyőzése nem hétköznapi dolog, hiszen mindenki láthatta, hogy remek futballisták. A mieink ismét nagyszerűen küzdöttek, teljes erőbedobással harcoltak, bátran ütköztek, bírták az állandó mozgást, ügyesen kezdeményeztek, támadó szellemű játékkal lepték meg az argentinokat, örülök annak, hogy a csapatnak volt tartása, nem szakadtak szét a csapatrészek, mert a labda birtokában többen bátran felnyomultak, elvesztése után pedig visszazárkóztak. Persze, mindez nem jelenti azt, hogy kifogástalan volt a játékunk. Amikor például az argentinok mélységből, gyors kombinációkkal egyszerre többen is felnyomultak, középen kevesen voltunk, mert a szélek felé kihúzódók helyét más nem foglalta el. Amikor például Nyilasi vagy Ebedli elmozgott jobbra, üres maradt egy terület, amelyet a vendégek kihasználtak támadások szervezésére. — Miben múltuk felül ellenfeleinket? — A gyorsabb támadásszövésben! A mieink labdával és labda nélkül is sokkal többet mozogtak, váltásokat, helycseréket alkalmaztak, gyorsabban továbbították a labdát. Azt hiszem, a mi játékfelfogásunk harcosabb és küzdőképesebb, még azt is mondhatnám, önfeláldozóbb volt. És miben maradtunk alul? — Az argentinok sajátos módon, remekül bánnak a labdával, valóságos zsonglőrök, kis területen, a pálya közepén is nagyszerűen alkalmazzák a kényszerítő átadásokat. Gyors felfejlődéssel jól értenek az emberelőny kialakításához, főleg a pálya közepén. Mesteri a labdavezetésük, látványos a játékuk, arról nem is beszélve, hogy testtel úgy fedezik a labdát, amit tanítani kellene. Ha lendületben vannak, nehéz őket leszerelni. Megfiatalított csapatukat sokra tartom. Jobb mint a régi, mert gyorsabb. • A csapatkeresés időszakát éljük. Miért nem élt több cserelehetőséggel? — Olyan lendületben volt, olyan ügyesen játszott a csapat, hogy attól tartottam, a csere megbolygatja az együttest, s valamiféle törést okoz. Mindenki kitett magáért, kétgólos előnyünket nem akartam veszélyeztetni, hiszen lényegében véve presztízsmérkőzésről volt szó. A fiatal Csongrádit végül azért küldtem be a pályára, mert Pintér — aki nagyon jól játszott — a rengeteg futás után fáradni látszott. A Fazekas visszatérése a válogatottba biztatást adhat más idős játékosnak is? — Természetesen, hiszen egy-egy idősebb játékos beállítása nem mond ellent annak az elvnek, hogy fiatal csapatot, a jövő együttesét kell építeni. Rutinos játékosokra is szükség van. Érdekesség, hogy első számú jobbszélsőnk, Pusztai, aki sérülés miatt nem játszhatott, Fazekasnál is idősebb. Fazekas most Fekete kiválása miatt került be a csapatba, s várakozás feletti teljesítményt nyújtott. Olyannyira, hogy végig hagytam játszani, pedig eredetileg az volt az elgondolásom: a jövő emberének, Májernak is játéklehetőséget biztosítok. De sebaj, erre lesz még számos alkalom. A jugoszlávok ellen tervez változást? — Jelentését nem. A csapat gerince marad, hiszen a fiatalok többsége egyre inkább beérik, s teljesítményükkel kivívják a további bizalmat. És ez azért jó dolog, mert az állandó személyi cserék hátráltatják a csapatjáték kialakulását, a taktikai alapelemek alkalmazását, bizonyos variánsok begyakorlását. Őszre ki kell alakulnia annak a keretnek, amelynek tagjai képesek lesznek a VB- selejtezőn való helytállásra. A kapitány nagy érdeklődéssel várja a hétfői MNK- mérkőzést, a Dózsa-Honvéd találkozót és a szerda-szombati fordulót, mert ez a válogatott játékosok újabb erőpróbája lesz. ,,Meglepetés ért bennünket Hector Horacio Scotta ezen az estén nem tündökölt. Láttunk tőle néhány valóban szép megoldást, amolyan igazi „dél-amerikai cselsorozatot”, de a góllövés nem ment. Pedig hazájában ő az első számú gólgyáros. Az elmúlt esztendőben például a bajnoki és a válogatott mérkőzéseken valósággal réme volt a kapusoknak, nem kevesebb, mint hatvan góllal terhelte meg hálójukat. Az idén pedig Argentína első hivatalos nemzetek közötti mérkőzésén, a Paraguay elleni 3:2-es eredménnyel zárult találkozón, mindhárom gólt ő lőtte. Hector 1950. augusztus 17-én született Santa Fében. Hét esztendeje hivatásos labdarúgó, az Union Santa Fe együttesében kezdett, most a San Lorenzo együttesében játszik. A közelmúltban a nagy csábító, a spanyol Real Madrid együttese is kivetette rá a hálóját — egyelőre sikertelenül. Az argentin válogatott elutazása előtt Scotta így vélekedett a szombati találkozóról: — Higgye el, minden egészen másképpen történt volna, ha . .. Ha sikerül a mérkőzés elején kihasználnom azt az ordító nagy helyzetemet. Az volt a baj, hogy nem sikerült elég jól rádőlnöm a labdára. Meg a másik, amit Kempes puskázott el az üres kapu előtt. Persze, kár lenne magyarázkodni, a Népstadionban meglepetés ért bennünket: a magyar csapat jobb volt, mint mi, s százszor jobb, mint amilyen híreket kaptunk játéktudásáról. Hogy miben voltak jobbak a magyarok eddigi ellenfeleinknél? Nos, azt hiszem, ez mindenkinek szembe tűnt, óriási lelkesedéssel játszottak. Ez a csapat bárkinek veszélyes ellenfele lehet... Reméljük, a próféta beszél belőle.