Népsport, 1976. április (32. évfolyam, 78-103. szám)

1976-04-30 / 103. szám

XXXII. 103. ♦ 1976. április 30. NÉPSPORT 5 BIRKÓZÁS Aranyak lényében (1 A magyarok és a szerencse Gurics György, birkózó-válo­gatottunk vezető edzője, gond­terhelten járt fel-alá a lenin- grádi Eufópa-bajnokság első fel­vonása, a szabadfogású viadal után. Olyannyira, hogy a csil­logó érmeket ünneplők megkér­dezték tőle: talán nem is örül? „Örülök, hogyne örülnék, na­gyon boldog vagyok — hangzott a válasz —, csak azon töpren­gek, hogy mi lehet az oka Ko­csis és Bállá mérsékeltebb tel­jesítményének?” A történet mellé érdemes fel­idézni egy évekkel ezelőtt ren­dezett sajtótájékoztatón kiala­kult vitát. Arról volt szó, hogy lehet-e a győzelem feltétlen szándéka nélkül utazni világver­senyre, s nem csupán az előre védekezés, az előre mosakodás frázisa az, ha egy sportág szak­vezetése kijelenti: „A verseny felkészülésünk mérőeszköze lesz, a mértékegység pedig nem a végső helyezés, hanem a muta­tott teljesítmény.” Birkózósportunk most, a le- ningrádi kötött- és szabadfogá­sú Európa-bajnokság után kel­lemes helyzetben van. A szak­vezetés kétkedő visszhang nél­kül hangoztathatja a viadal fel­mérő jellegét — abban a biztos tudatban, hogy a sportág egy­ben megfelelt a közvélemény várakozásának is a két arany-, a három ezüst-, a két bronzéremmel, valamint azzal a ténnyel, hogy az EB tizennyolc magyar szereplője közül mindössze négyen nem kerültek súlycsoportjuk első hat helyezettje közé. Az olimpia előtti, helyzetfelmérő Európa- bainokságnak a legfőbb szakmai tanulsága éppen az — amint versenyzőink tömeges jó sze­replése bizonyítja —, hogy a felkészülés jelenlegi szakaszá­ban a magyar birkózás lépést tart a kontinenssel, sőt, annak élmezőnyében foglal helyet. Le- ningrádi mérlegünk elsősorban azért mondható kedvezőnek, mert válogatottunk nem tartott külön EB-felkészülést, csupán beillesztette a versenyt az olim­piai előkészületek időszaki rit­musába — ugyanúgy, mint az európai élmezőnyt jelentő többi szocialista ország, amelyben a hosszútávú felkészítés módszerei és ciklusai nagyjából egybees­nek. így nincs különösebb jelentő­sége annak a ténynek sem, hogy mindkét magyar aranyérem megszületését a körülmények kedvező alakulása is elősegítet­te. Vegyük Hegedűs Csaba ese­tét! Olimpiai bajnokunk sérülés és betegség miatt nemcsak há- romhétnyi edzést, hanem fon­tos erőfelmérő versenyeket is kihagyott. Ezért ezen az EB-n fizikai, technikai és akarati­lelki vonatkozásaiban a szovjet Csebokszarov elleni találkozó je­lentette neki az igazi vizsgát. Győzelme az észbirkózás bravúrja volt, nagyszerű teljesítmény, amely­nek értékéből az sem vont volna le. ha a végső hár­mas holtversenyben csupán a harmadik helyet szerzi meg, mint ahogy a bolgár Kolev el­leni vereség fontos tanulságai sem tűnnek el az aranyérem fé­nyében. A hármas holtverseny ellenére egyébként Hegedűs Csa­ba volt valóban a hatfordulós viadal egészének legjobbja, amit a végső elszámolás hűen tük­röz : amíg ő öt, addig legyő­zött je, a szovjet Csebokszarov hat, a bolgár Kolev pedig nyolc és fél hibaponttal fejezte be a versenyt. Az aranyérem értékét az is növeli, hogy Hegedűs a svájci Martinetti elleni, első napi, bemelegítő jellegű mér­kőzés után lényegében egyetlen versenynapon birkózta végig az EB-t, s négy nehéz mérkőzést vívott sikerrel, halott szereplé­sét — mint említettük — hosz- szas kényszerpihenő előzte meg. Alapvetően más volt Gál Hen­rik sikerének „dramaturgiája”. Vereséggel kezdett a román Arapu ellen, de vert helyzet­ből, négy hibapont súlyával is, csupa győzelemmel verekedte magát végig a mezőnyön. Akár­csak Hegedűs Csaba esetében, itt is azt kell kiemelnünk, hogy a magyar birkózó a verseny egé­szét tekintve emelkedett ki a mezőnyből. Arapu hiába győ­zött ellene, ha a verseny továb­bi menetében fizikailag és ide­gileg is összeomlott, amikor ép­pen az ő legyőzői, a szovjet Alahvergyijev és az NDK-beli Hauptmann ellen érte el tefő- pontját Gál Henrik teljesítmé­nye, igazolva azt, hogy a ma­gyar birkózók fizikai és idegi­lelki felkészítése megfelelő szintre jutott el ezen az olim­pia előtti állomáson. A közeli és a távlati célok megvalósításának két oldalán he­lyezkedik el a két magyar arany. Hegedűs Csaba a Csebok­szarov elleni főmérkőzésen ara­tott győzelemmel elérte a közeli célt, egy verseny egészére szóló egyenletes teljesítmény távlati céljához vezető úton viszont megbotlott Kolev ellen. Gál a legközelibb célt, az olimpiai szempontból kiemelkedően fon­tos, Arapu elleni győzelmet nem érte el, a jó sorozatbirkózás távlatához viszont — bravúr árán is — eljutott. Hangsúlyoz­zuk: az EB-nek ezek a tanulsá­gai függetlenek a végső helyezésektől, s a sikeres olimpiai szereplést nem az EB-n szerzett érmek, hanem a tanulságok, s azoknak feldolgozása befolyásolja majd. Az eredményes Európa-baj- noki szereplés természetesen döntő lökést adhat a felkészülés további menetére, hiszen meg­erősíti a szakvezetés és a ver­senyzők kölcsönös bizalmát, d igazolja az eddig végzett mun­ka helyességét. Ugyanakkor kudarcaival útba is igazít. Szerencsés esetben, kedvezőbb sorsolással Rácz Lajos is feláll­hatott volna a dobogóra. így vi­szont a legjobb alany abban a vonatkozásban, hogy az EB-sze- replés kétoldalú tanulságait ele­mezzük. Jelentős lélektani súlyt vett le a válláról azzal, hogy sok eredménytelen kísérlet után — az utolsó mozzanatokig tudatosan megtervezett birkózással — végre sike­rült legyőznie a kötöttfogás 52 kg-os súlycsoportjának világbaj­nokát, a román Gingát. Ugyan­akkor a bolgár Kirov ellen az indításokban, a görög Holídisz ellen pedig a csípődobások vé­désében kapott olyan „házi fel­adatot” az olimpia előtt, amelyet csak a Ginga ellen alkalmazott, szinte laboratóriumi finomságú taktikai felkészüléssel tud meg­oldani. Az eddigi felkészülés ered­ményei és a további feladatok a legtöbb súlycsoportban oda- vissza alapon keverednek a me­zőnyben a montreali rajt előtt. A legjellegzetesebb példa a kötöttfogás 100 kg-os súlycso-, portja A szovjet Balbosin le­győzte a román Martinescut, Martinescu a norvég Hemet, Hem a lengyel Skrzydlewskit, Skrzydlewski a későbbi győztes Balbosint __Es igy tovább. Eb­be a körbe kapcsolódott be Far­kas József is, győzelmeivel és vereségeivel egyaránt — mond­hatjuk, megbízhatóan: a papír­formának megfelelően. Most már tovább lép. A legyőzői ellen ké­szül kettőzött erővel, ellene vi­szont a legyőzöttjei... És mind­nyájan tartani akarják győzel­meik szintjét. Győzelmek és vereségek. Mind-mind egy korszak lezárását és egy új kezdetét jelentik az egyén felkészülésében. Nekünk az EB-n sok jutott a győzelem­ből. De egyetlen győzelem sem je­lent — végállomást. Mindet úgy kell tekinteni, mint kontinensünk birkózásának pillanatnyi állapotát. Szekeres István TORNA Hárman Dunaújvárosból Az olimpiára három tagja a Dunaújvárosi Kohász Sí versenyzője. Velük, Óvári Évával, Tóth Margittal, Lővei Máriával és edzőikkel, Horváth Lászlónéval és Borsos Jánossal beszélgettem az egyik edzés után. Jegyzetfüzetemben erről a beszélgetésről néhány adat mellett egy számsort rög­zítettéül: 160 — 90 — 60 — 40 -20 — 12 — 3 — 2. Ez ma­gyarázatra szorul. Dunaújvárosban tulajdonkép­pen azóta beszélhetünk torna­sportról, mióta a Kohász SE sportiskolájában megalakult a .tornaszakosztály. A három válo­gatott kislány edzői ott voltak már az alapításnál. Ök mesélték most, a kezdeti lépésekre emlé­kezve, hogy 160 kislányt hívtak meg — a város általános isko­láinak alsó tagozatában végzett előzetes felmérés után — a sportiskolába, ahol néhány hó­napos munka során szerzett ta­pasztalatok birtokában csökken­tették a létszámot 90 főre. Hogy milyen jó szeműek voltak a vá­logatók, azt bizonyítja, hogy bár e 90 gyerek nem mindegyiké­ből lett tornász, ma kivétel nél­kül megtaláljuk őket a sportis­kola más szakosztályaiban! A tornasport speciális köve­telményeinek egyre kevesebben feleltek meg, a munka jellege is azt követelte, hogy a létszá­mot újra meg újra csökkentsék. Előbb 60, majd 40. aztán 20 és végül 12 gyerek maradt meg a tornaszakosztályban az először toborzott 160-ból. Ez a 12 vi­szont ma is tornász, közülük hárman — a 14 éves Övári, a 15 éves Tóth, valamint Lövei, aki idén lesz 16 éves — az olim­piai keret. Nyalka Erika és Ko­vács Andrea pedig az IBV-ke- ret tagjai. Fy tpjlóf a jegyzetfüzetem­et. ICUul ben szereplő szám­sor magyarázata, egyben tükör­képe egy példamutatóan dolgo­zó sportiskolái tornaszakosztály munkájának. Még elképzelni is nehéz, mennyi energiát, tehet­séget, tudást fektettek ebbe az 1968-ban megkezdett munkába a sportiskola vezetői és minde­nekelőtt edzői! 1971-ben hívták Montrealra és — Moszkvára tekintenek . Balról jobbra: Tóth Margit, Lőve! Mária, Óvári Éva (Geleta Pál felvétele) fel magukra először a figyelmet a Kohász sportiskolás tornász kislányok, amikor az úttörő­olimpián szép sikereket értek el. A legjobbal! között akkor már ott találjuk Óvári Évát és Tóth Margitkát. 1972 őszén vesz­nek részt először válogatóverse­nyen és 1973-tól ők ketten, vala­mint Lővei több társával együtt az ifjúsági válogatott keret tagja. Versenyek, utazások, sikerek kö­vetik egymást. A szépen ívelő pálya felfelé törő vonalát csak sérülések — elsősorban Tóth Margit — esetében szakítják meg. Óvárira és Tóthra már külföldön is felfigyelnek. 1975- ben meghívást kapnak az olim­piai keretbe. A megtiszteltetés ^™dokfa jár. Két általános iskolás gye­rekről van szó, vidékiekről, akik számára a kerettagság azt is jelenti, hogy sokat vannak távol otthonról, a szülői háztól, az iskolától, s a szeretett, meg­hitt környezetből kiszakítva, ne­hezen eresztenek gyökeret a vá­logatottban. Pedig kis idő múl­va még egy társuk, Lövei Ma­rika is csatlakozik hozzájuk. Marikát utólag hívták meg a keretbe, miután felfigyeltek fej­lődésére, kitűnő ugrókészségére. Az edzőnő, Horváth Lászlóné meséli erről az időről: — Utravalóul azt mondtam a gyerekeknek: legyenek minden­kihez barátságosak, kedvesek, udvariasak és igyekezzenek al­kalmazkodni az idősebbekhez. Kértem őket, írjanak nekem, ha bármilyen problémájuk adód­na, ígérve, hogy azonnal vála­szolok. Jöttek ám a levelek, kezdetben egy héten három is! Most már, úgy látom, beillesz­kedtek a felnőttek közé. Meg­nyugodva figyeltem, hogy a versenyeken idősebb válogatott társaik milyen őszintén szurkol­tak a kicsiknek és mennyire örültek, ha sikerült a gyakorla­tuk. Az edzők a keretben vég­telen türelemmel és szeretettel kezelik a gyerekeket, amiért én is nagyon hálás vagyok nekik. A három fiatal válogatott még nem szokott hozzá, hogy „nyi­latkozzon”. Amint ülnek velem szemben, zavarban vannak, alig lehet szóra bírni őket. Éva igyekszik amolyan jó tanulóként felelgetni a kérdésekre, ahogy illik. Ö azt mondja, hogy a kez­det nagyon nehéz volt, de most már kezdik megszokni a meg­változott körülményeket. Tóth Margit azonban leszegett fejjel, konokul azt suttogja maga elé: — Soha ... Még mielőtt esés, elküldjük őket ebédelni. Kicsit fáj értük a szívünk, de még inkább irigyelhetjük őket. Hiszen előttük a nagy lehető­ség, Montreal ígérete és várja őket Moszkva. 1980-ban még csak Lövei Ma­rika i lesz húszéves __ Pa p Kornélia SPORTMOZGALOM Kongresszusra készülünk. Te mit mondanál? Szabadkoznak. Ha tudták volna, hogy jö­vök. .. Szerencsére nem tud­ták, legalábbis nem olyan ko­rán, hogy felkészüljenek, így hát minden különösebb előmun­kálat nélkül ugrunk fejest a témába, s két óra múltán, ami­kor íelállunk az asztaltól, vala­mennyien úgy érezzük: most kéne csak kezdeni! Mert a téma — mai témánk — végtelen és kimeríthetetlen: a KISZ és a sport, a testedzés helye a mozgalomban, sport­örömeink, gondjaink, feladata­ink. .. Mindennek különös je­lentőséget ad a KISZ május 8- án összeülő IX. kongresszusa, amelynek egyik fő témája — nem árulunk el titkot — a testnevelés és a sport lesz. Nyolcán ülünk a tanácsterem asztalánál: Bánhalmi Mária, Bossner Berd, Keszthelyi Imre, Mikesch Imre, Popovics Imre, Rakonczai Imre, Telek György, a Magyar Optikai Művek alap- szervének vezetői, többségükben sportosok és jómagam, övék a szó: magyaráznál!, vitatkoz­nak érvelnek, s az újságírónak a vitaindító kérdések után csu­pán a jegyzetelésre van gond­ja. — Hogyan fogalmaznátok meg a KISZ szerepét a sportban? Rakonczai Imre: — Megfordítanám a dolgot és úgy tenném fel a kérdést: mi a sport szerepe a KISZ-ben? Meggyőződésem szerint a sport a leghatásosabb közösségformáló erő. Általános gond azonban, hogy a sportot nem minde­nütt ismerik el KlSZ-munká- nak, bár az utóbbi időben tör­tént némi előrelépés. Alapvető az a kérdés, hogy a sport, mint nevelési eszköz, hogyan épül a KISZ-tevókenységbe? Tapaszta­lataim azt bizonyítják, hogy a sport a mozgalmi tevékenység alapvető meghatározója: ha egy alapszerv sportmunkája jó, ak­kor egész KISZ-munkája is jó. A sport „húzza” az egyéb moz­galmi tevékenységeket. Mikesch Imre: — Nézzünk csak meg egy ak­cióprogramot, bizonyos, hogy a feladatok között a sport csak az utolsó helyek egyikén talál­ható. Ma ott tartunk, hogy már mindenki hangsúlyozza ugyan a sport jelentőségét, de amikor a cselekvésre kerül sor, még nem érzik tényleges súlyát. Ebben a kérdésben, azt hiszem, jelen­tős előrelépést hozhat mostani kongresszusunk. Telek György: — Az igazság az, hogy a sport a KISZ-munkában ma még tényleg csak ötöd-hatodrangú kérdés. Sajnos, egyre inkább csökken a társadalmi munkát végzők száma a sportban is és növekszik az egy személyre eső feladatok mennyisége. Azaz: aki ma hajlandó társadalmi mun­kát végezni, az megszakadhat a munkában:.. Ugyanakkor a tár­sadalmi munkások nem kapnak olyan mértékű és értékű elis­merést — elsősorban nem anya­gira gondolok! — amely a töb­biek számára vonzó példa, biz­tató erő lenne a társadalmi munkára. — Arról, hogy a mozgalmi sporttevékenységben előrelépés­re van szükség, nem vitatkoz­hatunk. A megoldások keresé­sének egyik fóruma lesz a kongresszus is. Mit javasolná­tok a kongresszusnak? Rakonczai Imre: — A mozgalomban döntőnek tartom a sportfelel.ös személyét, aki, úgy vélem, a KISZ-titkár legfőbb segítője lehet. Sajnos, ma a sportfelelős nem kap helyzetének, feladatának megfe­lelő rangot. Hiszen nézzük csak meg, hogyan választják ma pél­dául a KISZ-vezetőségeket? Először megválasztják a titkárt, a vezetőségi tagokat, aztán a „maradékból” lesz a sportfele­lős. .. Az is igaz, hogy sporto­saink szakmai képzettsége ja­vításra szorul. Sürgetőnek talá­lom egy általános, országos szintű továbbképzési rendszer kialakítását. Keszthelyi Imre: — Talán messzire megyek, de véleményem szerint a megoldás a mozgalomban is az iskolai testnevelés lenne. Hiszen a moz­galom már kész embereket kap, s a mai KISZ-fiatalok többsége úgy nőtt fel, hogy nem érdek­li őket a sport, egyszerűen nem nevelték rá őket! A fejlődés út­ja tehát egy magasabb szintű iskolai sportélet lenne, s a kér­dés csupán az, hogy mi, KISZ- esek hogyan segíthetnénk eb­ben? Nagyszerű kerete lehet­ne ennek az Egy üzem — egy iskola akció, amelyen belül a KISZ-fiatalok segédkeznének az órán kívüli sportesemények megszervezésében és lebonyolí­tásában. — A jövő hét végén összeül a KISZ IX. kongresszusa. Játsz- szunk egy kicsit: ha benneteket kérdeznének, mit mondanátok el az ország KISZ-fiataljainak? Telek György: — A kongresszustól a köz­ponti rendezvények csökkenté­sét kérném, a helyi kezdemé­nyezések javára. Nagyszerű le­hetőségek a központi esemé­nyek is, de meggyőződésem, hogy az alapszervezetek a leg­megfelelőbb egységek a szín­vonalas, jó tömegsporttevé­kenységre. Valójában csak itt, helyi szinten lehet megmozgat­ni igazán a fiatalokat! Keszthelyi Imre: — A kongresszuson a nőkről beszélnék. Tapasztalat, hogy ne­hezebb őket megmozgatni, azon­ban nem csupán rajtuk múlik, hogy aktivitásban, lelkesedés­ben még a fiúkat sem érik utol. Itt elsősorban az alapszer­vezeteknek lenne döntő szere­pük, hiszen ismerős környezet­ben. barátok között a lányokat is könnyebben bevonhatnánk a sporttevékenységbe. Rakonczai Imre: — A kongresszuson egyetlen mondatot mondanék, amit egy tv-baszélgetésben hallottam Szent-Györgyi Alberttól. Ö ak­kor így fogalmazott: „Egész­ség nélkül nincs jó munka, sport nélkül nincs egészség.” Ha ezt a matematika szabályai sze­rint behelyettesítjük, akkor ké­zenfekvő a következtetés: sport nélkül nincs jó munka! Ennél többet, azt hiszem, nem is kel­lene mondanom. Major Árvácska TENISZ B&avis Kupa-nejt Brüsszelben (Folytatás az 1. oldalról) Ha mégis sikerül Belgiumon túljutni, a Margitszigeten Egyip­tom következik. (Az egyipto­miak ugyan úgy tudták, hogy az esetleges találkozóra az ő ott­honukban kerül sor, de az ügy időközben tisztázódott: mi len­nénk a rendezők.) Ha ezen — az ugyancsak nem lebecsülendő ellenfél ellen ví­vott találkozón — is túl va­gyunk, akkor kerül csak sor a már említett és felfokozott ér­deklődéssel várt budapesti ma­gyar—csehszlovákra. Hogy sor kerül-e erre? A magyar együttes kedd óta Brüsszelben, a mérkőzés szín­helyén tartózkodik. Az eredeti tervekhez képest némileg meg­változott összetételben: Baranyi Szabolcs lábujjsérülése miatt nem került számításba. — Az osztrákok elleni mérkő­zés után, Bécsben Jákfalvi Bé­la szövetségi kapitánnyal sokat beszéltünk az összeállításról — mondta Saroveczki Gyula, a szövetség főtitkára. — Korábbi elképzelésünk szerint a két egyest Taróczy és Szőke ját­szotta volna, s a párosban pi­hent ember bevetésére is sor került volna. Figyelembe véve azonban a tartalékjátékosok formáját, valószínű, hogy csak az említett két teniszezőnk játssza végig a találkozót. Aki elsősorban számításba jö­het még: Benyik János. De vele elégedetlenek a szakveze­tők ... Az utóbbi időben, így az elmúlt hét végén, az osztrákok ellen is többet vártak tőle. Csütörtökön elkészült a sor­solás is. Eszerint az első nap első mérkőzését Taróczy Hom- bergen ellen játssza, a második egyes mérkőzésen Szőke Mignot- val méri össze tudását. A szom­bati páros után, vasárnap for­dított párosításban játszanak a teniszezők. A külföldiek közül viszont né- hányan már túl vannak a nyitá­nyon. Egyiptom például 4:l-re győzött Írország ellen. Az A- zóna másik negyedében a Szov­jetunió 3:0-ra Vezet r.Ionacóvul szemben, tehát már továbbju­tott. Az európai B-zónában Nagy-Britannia korábban éti­re nyert Svájc ellen, Jugoszlá­via" pedig 1:0-ra vezet Görögor­szág elleni mérkőzésén. (bocsák) \ \

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék