Népsport, 1976. április (32. évfolyam, 78-103. szám)
1976-04-30 / 103. szám
\\ XXXII. 103. ♦ 1976. április 30. BIRKÓZÁS Aranyak fényében 1 A magyarok és a szerencse Gurics György, birkózó-válogatottunk vezető edzője, gondterhelten járt fel-alá a leningrádi Európa-bajnokság első felvonása, a szabadfogású viadal után. Olyannyira, hogy a csillogó érmeket ünneplők megkérdezték tőle: talán nem is örül? „Örülök, hogyne örülnék, nagyon boldog vagyok — hangzott a válasz —, csak azon töprengek, hogy mi lehet az oka Kocsis és Balla mérsékeltebb teljesítményének?” A történet mellé érdemes felidézni egy évekkel ezelőtt rendezett sajtótájékoztatón kialakult vitát. Arról volt szó, hogy lehet-e a győzelem feltétlen szándéka nélkül utazni világversenyre, s nem csupán az előre védekezés, az előre mosakodás frázisa az, ha egy sportág szakvezetése kijelenti: „A verseny felkészülésünk mérőeszköze lesz, a mértékegység pedig nem végső helyezés, hanem a mutatott teljesítmény.” Birkózósportunk most, a leningrádi kötött- és szabadfogású Európa-bajnokság után kellemes helyzetben van. A szakvezetés kétkedő visszhang nélkül hangoztathatja a viadal felmérő jellegét — abban a biztos tudatban, hogy a sportág egyben megfelelt a közvélemény várakozásának is a két arany-, a három ezüst-, a két bronzéremmel, valamint azzal a ténnyel, hogy az EB tizennyolc magyar szereplője közül mindössze négyen nem kerültek súlycsoportjuk első hat helyezettje közé. Az olimpia előtti, helyzetfelmérő Európabajnokságnak a legfőbb szakmai tanulsága versenyzőink éppen az — amint tömeges jó szereplése bizonyítja —, hogy a felkészülés jelenlegi szakaszában a magyar birkózás lépést tart a kontinenssel, sőt, annak élmezőnyében foglal helyet. Leningrádi mérlegünk elsősorban azért mondható kedvezőnek, mert válogatottunk nem tartott külön EB-felkészülést, csupán beillesztette a versenyt az olimpiai előkészületek időszaki ritmusába — ugyanúgy, mint az európai élmezőnyt jelentő többi szocialista ország, amelyben hosszútávú felkészítés módszerei és ciklusai nagyjából egybeesnek, így nincs különösebb jelentősége annak a ténynek sem, hogy mindkét magyar aranyérem megszületését a körülmények kedvező alakulása is elősegítette. Vegyük Hegedűs Csaba esetét! Olimpiai bajnokunk sérülés és betegség miatt nemcsak háromhétnyi edzést, hanem túl erőfelmérő versenyeket fonis kihagyott. Ezért ezen az EB-n fizikai, technikai és akaratilelki vonatkozásaiban a szovjet Csebokszarov elleni találkozó jelentette neki az igazi vizsgát. Győzelme az észbirkózás bravúrja volt, nagyszerű teljesítmény, amelynek értékéből az sem vont volna le, ha a végső hármas holtversenyben csupán a harmadik helyet szerzi meg, mint ahogy a bolgár Kolev elleni vereség fontos tanulságai sem tűnnek el az aranyérem fényében. A hármas holtverseny ellenére egyébként Hegedűs Csaba volt valóban a hatfordulós viadal egészének legjobbja, amit a végső elszámolás hűen tükröz : amíg ő öt, addig legyőzöttje, a szovjet Csebokszarov hat, a bolgár Kolev pedig nyolc és fél hibaponttal fejezte be a versenyt. Az aranyérem értékét az is növeli, hogy Hegedűs a svájci Martinetti elleni, első napi, bemelegítő jellegű mérkőzés után lényegében egyetlen versenynapon birkózta végig az EB-t, s négy nehéz vívott sikerrel, halott mérkőzést szereplését — mint említettük — hosszas kényszerpihenő előzte meg. Alapvetően más volt Gál Henrik sikerének „dramaturgiája”. Vereséggel kezdett a román Arapu ellen, de vert helyzetből, négy hibapont súlyával is, csupa győzelemmel verekedte magát végig a mezőnyön. Akárcsak Hegedűs Csaba esetében, itt is azt kell kiemelnünk, hogy a magyar birkózó a verseny egészét tekintve emelkedett ki a mezőnyből. A kapu hiába győzött ellene, ha a verseny további menetében fizikailag és idegileg is összeomlott, amikor éppen az ő legyőzői, a szovjet Alahvergyijev és az NDK-beli Hauptmann ellen érte el tetőpontját Gál Henrik teljesítménye, igazolva azt, hogy a magyar birkózók fizikai és idegilelki felkészítése megfelelő szintre jutott el ezen az olimpia előtti állomáson. A közeli és a távlati célok megvalósításának két oldalán helyezkedik el a két magyar arany. Hegedűs Csaba a Csebokszarov elleni főmérkőzésen aratott győzelemmel elérte a közeli célt, egy verseny egészére szóló egyenletes teljesítmény távlati céljához vezető úton viszont megbotlott Kolev ellen. Gál a legközelibb célt, az olimpiai szempontból kiemelkedően fontos, Arapu elleni győzelmet nem érte el, a jó távlatához viszont sorozatbirkózás — bravúr árán is — eljutott. Hangsúlyozzuk: az EB-nek ezek a tanulságai függetlenek a végső helyezésektől, s a sikeres olimpiai szereplést nem az EB-n szerzett érmek, hanem a tanulságok, s azoknak feldolgozása befolyásolja majd. Az eredményes Európa-bajnoki szereplés természetesen döntő lökést adhat a felkészülés további menetére, hiszen megerősíti a szakvezetés és a versenyzők kölcsönös bizalmát, igazolja az eddig végzett muna helyességét. Ugyanakkor kudarcaival útba is igazít. Szerencsés esetben, kedvezőbb sorsolással Rácz Lajos is felállhatott volna a dobogóra, így viszont a legjobb alany abban a vonatkozásban, hogy az EB-szereplés kétoldalú tanulságait elemezzük. Jelentős lélektani súlyt vett le a válláról azzal, hogy sok eredménytelen kísérlet után — az utolsó mozzanatokig tudatosan megtervezett birkózással — végre sikerült legyőznie a kötöttfogás 52 kg-os súlycsoportjának világbajnokát, a román Gingát. Ugyanakkor a bolgár Kirov ellen az indításokban, a görög Holídisz ellen pedig a csípődobások védésében kapott olyan „házi feladatot” az olimpia előtt, amelyet csak a Ginga ellen alkalmazott, szinte laboratóriumi finomságú taktikai felkészüléssel tud megoldani. Az eddigi felkészülés eredményei és a további feladatok a legtöbb súlycsoportban odavissza alapon keverednek a mezőnyben a montreali rajt előtt. A legjellegzetesebb példa a kötöttfogás 100 kg-os súlycsoportja A szovjet Balbosin legyőzte a Martinescu román Martinescut, a norvég Hemet, Hem a lengyel Skrzydlewskit, Skrzydlewski a későbbi győztes Balbosint__És igy tovább. Ebbe a körbe kapcsolódott be Farkas József is, győzelmeivel és vereségeivel egyaránt — mondhatjuk, megbízhatóan, a papírformának megfelelően. Most már tovább lép. A legyőzői ellen készül kettőzött erővel, ellene viszont a legyőzöttjei... És mindnyájan tartani akarják győzelmeik szintjét. Győzelmek és vereségek. Mind-mind egy korszak lezárását és egy új kezdetét jelentik az egyén felkészülésében. Nekünk az EB-n sok jutott a győzelemből. De egyetlen győzelem sem jelent végállomást. Mindet úgy kell tekinteni, mint kontinensünk birkózásának pillanatnyi állapotát. Szekeres István TORNA Hárman Dunaújvárosból Az olimpiára három tagja a Dunaújvárosi Kohász Sí versenyzője. Velük, Óvári Évával, Tóth Margittal, Lővei Máriával és edzőikkel, Horváth Lászlónéval és Borsos Jánossal beszélgettem az egyik edzés után. Jegyzetfüzetemben erről a beszélgetésről néhány adat mellett egy számsort rögzítettéül: 160 — 90 — 60 — 40 -20 — 12 — 3 — 2. Ez magyarázatra szorul. Dunaújvárosban tulajdonképpen azóta beszélhetünk tornasportról, mióta a Kohász SE sportiskolájában megalakult .tornaszakosztály. A három válogatott kislány edzői ott voltak már az alapításnál. Ők mesélték most, a kezdeti lépésekre emlékezve, hogy 160 kislányt hívtak meg — a város általános iskoláinak alsó tagozatában végzett előzetes felmérés után — sportiskolába, ahol néhány hónnapos munka során szerzett tapasztalatok birtokában csökkentették a létszámot 90 főre. Hogy milyen jó szeműek voltak a válogatók, azt bizonyítja, hogy bár e 90 gyerek nem mindegyikéből lett tornász, ma kivétel nélkül megtaláljuk őket a sportiskola más szakosztályaiban! A tornasport speciális követelményeinek egyre kevesebben feleltek meg, a munka jellege is azt követelte, hogy a létszámot újra meg újra csökkentsék. Előbb 60, majd 40, aztán 20 és végül 12 gyerek maradt meg a tornaszakosztályban az először toborzott 160-ból. Ez a 12 viszont ma is tornász, közülük hárman — a 14 éves Óvári, a 15 éves Tóth, valamint Lövei, aki idén lesz 16 éves — az olimpiai keret. Nyalka Erika és Kovács Andrea pedig az IBV-keret tagjai. Fy tpjlól a jegyzetfüzetemet. ICUu- ben szereplő számsor magyarázata, egyben tükörképe egy példamutatóan dolgozó sportiskolai tornaszakosztály munkájának. Még elképzelni nehéz, mennyi energiát, tehetőséget, tudást fektettek ebbe az 1968-ban megkezdett munkába a sportiskola vezetői és mindenekelőtt edzői! 1971-ben hívták a fel magukra először a figyelmet Kohász sportiskolás tornász kislányok, amikor az úttörőolimpián szép sikereket értek el. A legjobbal között akkor már ott találjuk Óvári Évát és Tóth Margitkát. 1972 őszén vesznek részt először válogatóversenyen és 1973-tól ők ketten, valamint Lővei több társával együtt az ifjúsági válogatott keret tagja. Versenyek, utazások, sikerek követik egymást. A szépen ívelő pálya felfelé törő vonalát csak sérülések — elsősorban Tóth Margit — esetében szakítják meg. Óvárira és Tóthra már külföldön is felfigyelnek. 1975- ben meghívást kapnak az olimpiai keretbe. A megtiszteltetés a Tudokra jár. Két általános iskolás gyerekről van szó, vidékiekről, akik számára a kerettagság azt is jelenti, hogy sokat vannak távol otthonról, a szülői háztól, az iskolától, s a szeretett, meghitt környezetből kiszakítva, nehezen eresztenek gyökeret a válogatottban. Pedig kis idő múlva még egy társuk, Lövei Marika is csatlakozik hozzájuk. Marikát utólag hívták meg keretbe, miután felfigyeltek fejlődésére, kitűnő ugrókészségére. Az edzőnő, Horváth Lászlóné mesélt erről az időről: — Útravalóul azt mondtam a gyerekeknek: legyenek mindenkihez barátságosak, kedvesek, udvariasak és igyekezzenek alkalmazkodni az idősebbekhez. Kértem őket, írjanak nekem, ha bármilyen problémájuk adódna, ígérve, hogy azonnal válaszolok. Jöttek ám a levelek, kezdetben egy héten három is! Most már, úgy látom, beilleszkedtek a felnőttek közé. Megnyugodva figyeltem, hogy versenyeken idősebb válogatott a társaik milyen őszintén szurkoltak a kicsiknek és mennyire örültek, ha sikerült a gyakorlatuk. Az edzők a keretben végtelen türelemmel és szeretettel kezelik a gyerekeket, amiért én is nagyon hálás vagyok nekik. A három fiatal válogatott még nem szokott hozzá, hogy „nyilatkozzon”. Amint ülnek velem szemben, zavarban vannak, alig lehet szóra bírni őket. Éva igyekszik amolyan jó tanulóként felelgetni a kérdésekre, ahogy illik. Ő azt mondja, hogy a kezdet nagyon nehéz volt, de most már kezdik megszokni a megváltozott körülményeket. Tóth Margit azonban leszegett fejjel, konokul azt suttogja maga elé: — Soha ... Még mielőtt esés, elküldjük őket ebédelni. Kicsit fáj értük a szívünk, de még inkább irigyelhetjük őket. Hiszen előttük a nagy lehetőség, Montreal ígérete és várja őket Moszkva. 1980-ban még csak Lövei Marika i lesz húszéves__ Pap Kornélia Montrealra és Moszkvára tekintenek . Balról jobbra: Tóth Margit, Lővei Mária, Óvári Éva (Geleta Pál felvétele) NÉPSPORT 5 SPORTMOZGALOM Kongresszusra készülünk. Te mit mondanál? Szabadkoznak. Ha tudták volna, hogy jövök. .. Szerencsére nem tudták, legalábbis nem olyan korán, hogy felkészüljenek, így hát minden különösebb előmunkálat nélkül ugrunk fejest témába, s két óra múltán, amikor felállunk az asztaltól, valamennyien úgy érezzük: most kéne csak kezdeni! Mert a téma — mai témánk — végtelen és kimeríthetetlen: a KISZ és a sport, a testedzés helye a mozgalomban, sportörömeink, gondjaink, feladataink. .. Mindennek különös jelentőséget ad a KISZ május 8- án összeülő IX. kongresszusa, amelynek egyik fő témája — nem árulunk el titkot — a testnevelés és a sport lesz. Nyolcan ülünk a tanácsterem asztalánál: Bánhalmi Mária, Bossner Berci, Keszthelyi Imre, Mikesch Imre, Popovics Imre, Rakonczai Imre, Telek György, a Magyar Optikai Művek alapszervének vezetői, többségükben sportosok és jómagam, övék a szó, magyaráznál, vitatkoznak érvelnek, s az újságírónak a vitaindító kérdések után csupán a jegyzetelésre van gondja. — Hogyan fogalmaznátok meg a KISZ szerepét a sportban? Rakonczai Imre: — Megfordítanám a dolgot és úgy tenném fel a kérdést: mi a sport szerepe a KISZ-ben? Meggyőződésem szerint a sport a leghatásosabb közösségformáló erő. Általános gond azonban, hogy a sportot nem mindenütt ismerik el KISZ-munkának, bár az utóbbi időben történt némi előrelépés. Alapvető az a kérdés, hogy a sport, mint nevelési eszköz, hogyan épül a KISZ-tevékenységbe? Tapasztalataim azt bizonyítják, hogy a sport a mozgalmi tevékenység alapvető meghatározója: ha egy alapszerv sportmunkája jó, akkor egész KISZ-munkája is jó. A sport „húzza” az egyéb mozgalmi tevékenységeket. Mikesch Imre: — Nézzünk csak meg egy akcióprogramot, bizonyos, hogy a feladatok között a sport csak az utolsó helyek egyikén található. Ma ott tartunk, hogy már mindenki hangsúlyozza ugyan a sport jelentőségét, de amikor a cselekvésre kerül sor, még nem érzik tényleges súlyát. Ebben a kérdésben, azt hiszem, jelentős előrelépést hozhat mostani kongresszusunk. Telek György: az Az igazság az, hogy a sport KISZ-munkában ma még tényleg csak ötöd-hatodrangú kérdés. Sajnos, egyre inkább csökken a társadalmi munkát végzők száma a sportban is és növekszik az egy személyre eső feladatok mennyisége. Azaz: aki ma hajlandó társadalmi munkát végezni, az megszakadhat a munkában... Ugyanakkor a társadalmi munkások nem kapnak olyan mértékű és értékű elismerést — elsősorban nem anyagira gondolok! — amely a többiek számára vonzó példa, biztató erő lenne a társadalmi munkára. — Arról, hogy a mozgalmi sporttevékenységben előrelépésre van szükség, nem vitatkozhatunk. A megoldások keresésének egyik fóruma lesz kongresszus is. Mit javasolnántok a kongresszusnak? Rakonczai Imre: — A mozgalomban döntőnek tartom a sportfelelős személyét, aki, úgy vélem, a KISZ-titkár legfőbb segítője lehet. Sajnos, ma a sportfelelős nem kap helyzetének, feladatának megfelelő rangot. Hiszen nézzük csak meg, hogyan választják ma például a KISZ-vezetőségeket? Először megválasztják a titkárt, a vezetőségi tagokat, aztán a „maradékból” lesz a sportfelelős. .. Az is igaz, hogy sportolóink szakmai képzettsége javításra szorul. Sürgetőnek találom egy általános, országos szintű továbbképzési rendszer kialakítását. Keszthelyi Imre: — Talán messzire megyek, de a véleményem szerint a megoldás mozgalomban is az iskolai testnevelés lenne. Hiszen a mozgalom már kész embereket kap, s a mai KISZ-fiatalok többsége úgy nőtt fel, hogy nem érdekli őket a sport, egyszerűen nem nevelték rá őket! A fejlődés útja tehát egy magasabb szintű iskolai sportélet lenne, s a kérdés csupán az, hogy mi, KISZ- esek hogyan segíthetnénk ebben? Nagyszerű kerete lehetne ennek az Egy üzem — egy iskola akció, amelyen belül a KISZ-fiatalok segédkeznének az órán kívüli sportesemények megszervezésében és lebonyolításában. • A jövő hét végén összeül a KISZ IX. kongresszusa. Játsszunk egy kicsit: ha benneteket kérdeznének, mit mondanátok el az ország KISZ-fiataljainak? Telek György: — A kongresszustól a központi rendezvények csökkentését kérném, a helyi kezdeményezések javára. Nagyszerű lehetőségek a központi események is, de meggyőződésem, hogy az alapszervezetek a legmegfelelőbb egységek a színvonalas, jó tömegsporttevékenységre. Valójában csak itt, helyi szinten lehet megmozgatni igazán a fiatalokat! Keszthelyi Imre: — A kongresszuson a nőkről beszélnék. Tapasztalat, hogy nehezebb őket megmozgatni, azonban nem csupán rajtuk múlik, hogy aktivitásban, lelkesedésben még a fiúkat sem érik utol. Itt elsősorban az alapszervezeteknek lenne döntő szerepük, hiszen ismerős környezetben, barátok között a lányokat is könnyebben bevonhatnánk a sporttevékenységbe. Rakonczai Imre: — A kongresszuson egyetlen mondatot mondanék, amit egy tv-beszélgetésben hallottam Szent-Györgyi Alberttől. Ő akkor így fogalmazott: „Egészség nélkül nincs jó munka, sport nélkül nincs egészség.” Ha ezt a matematika szabályai szerint behelyettesítjük, akkor kézenfekvő a következtetés: sport nélkül nincs jó munka! Ennél többet, azt hiszem, nem is kellene mondanom. Major Árvácska TENISZ Bravis Kupa-nett Brüsszelben (Folytatás az 1. oldalról) Ha mégis sikerül Belgiumon túljutni, a Margitszigeten Egyiptom következik. (Az egyiptomiak ugyan úgy tudták, hogy az esetleges találkozóra az ő otthonukban kerül sor, de az ügy időközben tisztázódott: mi lennénk a rendezők.) Ha ezen — az ugyancsak nem lebecsülendő ellenfél ellen vívott találkozón — is túl vagyunk, akkor kerül csak sor a már említett és felfokozott érdeklődéssel várt budapesti magyar—csehszlovákra. Hogy sor kerül-e erre? A magyar együttes kedd óta Brüsszelben, a mérkőzés színhelyén tartózkodik. Az eredeti tervekhez képest némileg megváltozott összetételben, Baranyi Szabolcs lábujjsérülése miatt nem került számításba. — Az osztrákok elleni mérkőzés után, Bécsben Jákfalvi Béla szövetségi kapitánnyal sokat beszéltünk az összeállításról — mondta Saroveczki Gyula, szövetség főtitkára. — Korábbi elképzelésünk szerint a két egyest Taróczy és Szőke játszotta volna, s a párosban pihent ember bevetésére is sor került volna. Figyelembe véve azonban a tartalékjátékosok formáját, valószínű, hogy csak az említett két teniszezőnk játssza végig a találkozót. Aki elsősorban számításba jöhet még: Benyik János. De vele elégedetlenek a szakvezetők ... Az utóbbi időben, így az elmúlt hét végén, az osztrákok ellen is többet vártak tőle. Csütörtökön elkészült a sorsolás is. Eszerint az első nap első mérkőzését Taróczy Hombergen ellen játssza, a második egyes mérkőzésen Szőke Mignotval méri össze tudását. A szombati páros után, vasárnap fordított párosításban játszanak a teniszezők. A külföldiek közül viszont néhányan már túl vannak a nyitányon. Egyiptom például 4:1-re győzött Írország ellen. Az A- zóna másik negyedében a Szovjetunió 3:0-ra vezet I.Ionacóval szemben, tehát már továbbjutott. Az európai B-zónában Nagy-Britannia korábban öllre nyert Svájc ellen, Jugoszlávia pedig 1:0-ra vezet Görögország elleni mérkőzésén. (bocsák)