Népsport, 1976. május (32. évfolyam, 104-129. szám)

1976-05-17 / 117. szám

_ NÉPSPORT__________ A KÜLFÖLD SPORTJA VÉLEMÉNY Az olimpiai körforgásról Az örökmozgó gép, a per­petuum mobile megvalósítása valaha a nyugtalan feltalálók erőfeszítéseinek középpontjá­ban állt. Manapság, a raké­ták korszakában, amikor már a holdat is meghódítottuk, az örökmozgó fabrikálása leke­rült a napirendről . . . Igaz, közben arra is rádöbbentek a tudomány művelői, hogy ennek a bizonyos perpetuum mobile-nek a kivitelezése le­hetetlen, valamiféle külső erőforrás, energia feltétlenül szükséges hozzá. Ezt a fizikai tételt igazolja egyébként a világ sportjának jelenleg kialakult, állandó moz­gása, körforgása is. A hajtóerőt az olimpia biztosítja. A négy­­évenként ismétlődő ötkarikás verseny valamiféle mágnes­ként hat a világ sportjára. Kiválóan tükrözik ezt az olyan, tucatjával hallható és olvasható nyilatkozatok, ame­lyek szerint a versenyzők döntő többsége például Mün­chenből hazatérve, néhány napos pihenés, kikapcsolódás után megkezdte az előkészü­leteket Montrealra. S amíg jelenleg már hetekben és na­pokban számoljuk a Kanadá­ban rendezendő játékok meg­nyitójáig hátralevő időt, ezzel egyidőben már Moszkva, a következő olimpia is csak­nem állandóan napirenden van. A körforgás olimpiától olim­piáig állandónak mondható. S hogy egyszerűen nincs megállás, azt a montreali uszoda június végi avatóver­­senyének résztvevői példázzák legjobban. Ezen a versenyen ugyanis nem Nancy Garapick és a júliusban kezdődő olimpiára készülő társai, ha­nem Moszkva, az 1980-as Olimpia kanadai jelöltjei lép­nek a rajtkőre. A hasonló pél­dák felsorolását még folytat­hatnánk annak érdekében, hogy még jobban felhívjuk a figyelmet erre az olimpiai körforgásra. Ezzel kapcsolatban egy ér­dekes szemléletbeli változás­nak lehetünk tanúi. Koráb­ban a legtöbb országban a válogatás kérdése, illetve a kiküldetéshez, a részvétel biztosításához szükséges anya­giak előteremtése jelentett gondokat. Manapság viszont a tehetségek kiválasztása s ezek felkészítése került elő­térbe. Azaz, bátran kimond­hatjuk, amíg korábban az olimpia részvételi költségei jelentették a fő tételt, jelen­leg a felkészülésre jóval töb­bet áldoznak. Franciaország­ban például — amint erről beszámoltunk — több mint hatszáz atléta számára ter­veztek tavaszi edzőtábort, de két tucatnál több versenyzőt aligha indítanak Montreal­ban. Vagy itt van Drut pél­dája is. A világcsúcstartó gát­futó számára kizárólagos használatú video-recordert vá­sárolt a francia szövetség, amelynek segítségével tetszés szerint, akár állandóan ellen­őrizheti mozgását, techniká­ját. Hiába, az olimpiai turiz­musnak a legtöbb országban hadat üzentek, de lényegesen jobban felkészült versenyzőt küldenek ki az olimpiai játé­kokra. Az említett, megállás nél­küli körforgáshoz tartozik még jó néhány újítás, fon­tosnak mondható módszerta­ni kérdés is. Világszerte vi­tatott probléma például a fia­talok, jelen esetben az 1980- as, vagy 1984-es játékokra készülő tehetségek mai ver­senyeztetése. Az edzők, szak­vezetők maguk sem tudják, hogy az egyes jelenlegi ver­senyekre készítsék fel a fia­talokat, ösztönözzék őket különféle szintek teljesítésé­re, vagy inkább hosszú távon gondolkozzanak. A kérdésre az NDK-ból kaptunk most el­gondolkoztató tájékoztatást. A közelmúltban átszervezték a fiatal labdarúgók bajnoki rend­szerét. Azt tartják, hogy lab­darúgósportjuk fejlesztésében, előrelépésében a fiatalokkal való foglalkozás a legdön­tőbb, a legfontosabb. S en­nek kapcsán leszögezték, hogy a versenyrendszer a legfonto­sabb edzési eszköz, azaz a fia­talok jól adagolt mérkőzései, versenyei tulajdonképpen ed­zésnek tekinthetők. A sport örökmozgó gépe te­hát nem áll meg. Az olim­piai körforgás állandó moz­gásban tartja a sportvilág ha­talmas gépezetét. S éppen ezért, most, a montreali haj­rá idején sem árt Moszkvára is gondolni!... Vad Dezső Népsport Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Szabó Béla. Főszerkesztő-helyettes: dr. Ardai Aladár. Szerkesztő­­ség: 1981 Budapest Vill., Somogyi Béla U. 6. Telefon: 130-460. Telex: 22-5245. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Petrus György igazgató. Kiadóhivatal: 1374 Budapest VI., Révay utca 16. Telefon: 116-660. Terjeszti a Posta Központi Hírlapiroda, 1900 Budapest V., József nádor tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 24 forint, negyedévre 72 forint Megjelenik naponta, kedd kivételével, Szikra Lapnyomda, Budapest Index, 25 004. Az uszodát már felavatták” Betódulunk hiszen aki leül, mindkét könyö­két karfára teheti. Csak éppen a szomszédjával is osztoznia kell. — Az egész uszoda légkondi­cionált — folytatja Jean Loisel­le —, a nézőtér befogadó képes­sége 10 000, de biztos vagyok benne, hogy lesznek itt tizenkét ezren is, amikor majd a dön­tőkre kerül sor. De van itt még sok minden más. Jöjjenek utá­nam! Lemegyünk a nézőtér alá, ahol nagy tornaterem, több szauna, és az öltözők egész sora várja a sportolókat. Természetesen egész­ségügyi helyiségek is lesznek, megfelelő számban áll majd he­lyiség a versenybírók, vezetők rendelkezésére, hogy a büféről és egyéb kiszolgálóhelyiségekről ne is beszéljünk. — Egyszerre 150 úszó tud majd öltözni, illetve vetkőzni az öltözőhelyiségekben. Azt hiszem, szóba kerül a nagy építész, Roger Taillibert neve, akiről már többször hallottuk, hogy nehéz egyéniség. Az öntudatnak sincs díjával, mert amikor ille­tékes montreali vezetők csökken­teni akarták az építkezésre szánt költségeket, Taillibert úgy vála­szolt, hogy Michelangelo sem garasoskodott és ő sem tűr el semmi engedményt, azért, hogy egy-kétmillió dollárral keve­sebbe kerüljön az építkezés. Kit érdekelt annak idején például, mondta nem kis éllel, hogy mennyi ráfizetéssel épült a ró­mai Colosseum! A mostani ráfizetés sok gon­dot okoz ... Montreal adófizető polgárai alighanem nagyot nyel­nek majd, ha következő adó­ívüket megkapják. Viszont olyan olimpiai parkjuk és abban olyan uszodájuk lesz, amilyet nehéz találni bárhol a világon... Jean Loiselle nekidől a kor­látnak, szembefordul velünk, akik a félig kész nézőtér lép­csőjén állunk, és körbemutat­ létesítményt. A nagy medence mérete 50x25 méteres, mögötte láthatják a 25x25 méteres mű­ugró medencét, amelyben már a víz is benne van, három ug­­róhely, 3.5, 7.5 és 10 méteres magasságban, ahogy a szabályok előírják. Ezenkívül ott a 25x12.5 méteres bemelegítő medence, há­tra pedig a könnyűbúvár sport­nak szánt 50 méter mély me­dence, amelyet az olimpia alatt természetesen nem fognak hasz­nálni. Érdemes lenézni, de fog­ják egymást, mert a korlát még nincs készen. Két ember fogja a harmadi­kat, aki előrehajol és lenéz. A mélység valóban szédítő, 16—18 emelet lefelé! A színek szintén a tervező íz­lését dicsérik. Látszik, hogy a színes televíziós közvetítésekre is gondoltak. A nézőtér A-olda­­lán pirosak a székek, a B-olda­­lon narancssárgák. Középütt lesz majd a kék víz, a meden­cét világossárga sétány fogja kö­rül. Betódulunk SSIÜSSK kabátunkról az esőt és körülné­zünk. Szerfölött békés a kép. Az egyik sarokban három munkás fekszik a műanyag padlón. Az egyik szemére húzza nagy, fe­hér védősisakját, s alszik, a má­sik Montreal Star sportrovatát olvassa odaadó figyelemmel, a harmadik sonkás szendvicset eszik, és tekintete fent kalando­zik a mennyezet betontraver­zein. Arrébb öten ülnek egy másik sarokban, és vitatkoznak. A le­látó folyosójára nyíló ajtó előtt a kis sarokban megint csak ha­sonló „csendélet”, és mintha még horkolást is hallanék. Valósággal itthon érzem ma­gam. Annak idején volt ugyan­is alkalmam megszemlélni a bu­dapesti Körcsarnok építési mun­kálatait. Jean Loiselle-hoz, a COJO egyik prominens vezetőjéhez fordulok és rámutatok a „csend­életre”: — Nem nagyon törik össze magukat azért, hogy az uszoda elkészüljön. Loiselle felemeli a kezét: — Bocsánat! Ebédszünet! A szakszervezet mindenütt jelen van. A „melósok” szemmel látha­tóan ügyet sem vetnek ránk. Megszokták már, hogy jönnek a külföldiek ebben a szériáért hu­moros sisakban és tátott szájjal bámulják az épületet, no meg őket is. Nekik ez hétköznap, ne­künk pedig ritka lehetőség; megnézhetjük, hogyan áll a montreali olimpiai uszoda épít­kezése. Sztrájk és egyéb gondok el­lenére is már majdnem teljesen készen áll. Néhány lépcső törít egy legmodernebb uszodájának bel­ső tere. Ez is korszerű és cél­szerű, mint általában a többi kanadai olimpiai létesítmény. Van, aki futuristának minősíti, ami persze túlzás, mert sokkal inkább jellemzi a józan célsze­rűség,k ész az ízlés, mint a túl­zott és észszerűtlen modernke­dés.­­ Az uszoda is készen lesz időre, sőt még hamarabb. A tervezők mindenre gondoltak, ar­ra is, hogy az olimpia után ugyancsak kihasználhassuk a ennyi elég is lesz. de Hondát egyébként már­­U­UDIUUdl „felavatták”, mint halljuk. Amikor először enged­ték tele a műugrótorony alatti medencét vízzel, éppen ugyan­csak külföldi sportújságírók jár­tak, az uszodában. Az egyik ren­dező tréfásan megjegyezte, hogy ki lehet próbálni a medencét, mire egy francia rádióriporter pillanatok alatt levetkőzött, a medence szélére futott, és bra­vúros fejessel ugrott a tíz­fokos vízbe. Nyilván készült er­re az akcióra, mert fürdőnadrág volt rajta, és „véletlenül” egy fotós is azonnal előkerült. Kilépünk a főbejáraton, előt­tünk a Sherbrooke Street újon­nan épült viaduktjának hatal­mas, merész ívei. Alattuk fut­nak majd be a stadionba a ma­ratoni futás résztvevői, és innen indul az út az olimpiai faluhoz is. ÖttpfPC mirtá, hogy minden . Az­ embernek kedve volna azt utcite aju­dó, széknek csak iS végigjárni. De esik az eső, egy karfája van: bal oldalt. És, különben is, júliusban lesz Ezzel is sok helyet spóroltak rá éppen elég lehetőség, meg, és a dolog fel sem tűnik. Szombathy István Ötletes $ 1 Lauda újabb győzelme A Forma–1 autók világbajnok­ságának idei ötödik futamát Bel­giumban, Zolderben rendezték meg. A győzelmet a világbajnoki címet védő osztrák Niki Lauda szerezte meg, s már 27 ponttal vezet Regazzoni előtt. A 34. bel­ga Nagydíj eredménye: 4. Lauda (osztrák) Ferrari autón, 1:42:53, 2. Regazzoni (svájci) Ferrari, 1:42:56.69, 3. Laffite (francia) Ligier Gitane, 1:43:29.61. A VB állása: 1. Lauda 42, 2. Regazzoni 15, 3. Depailler (francia) 10, 4 —5. Mass (NSZK-ben) és Scheck­­ter (dél-afrikai) 8—8, 6. Laffite 7 pont. ATLÉTIKA. A hallei versenyen több kitűnő eredményt értek el az NDK atlétái. Férfiak. Magas: Lau­­terbach (18 éves) 223. Diszkosz: W. Schmidt 67.68. Kalapács: Sachse 75.34. Nők. 800 m: Gluth 1:59.98. A form­ia­ nemzetközi verseny további eredményei. Magas: Wszola (lengyel) 221. Rúd: Buciarski (len­gyel) 530. Diszkosz: Wilkins (ame­rikai) 64.70. A Lincolban (Nebraska ál­lam) rendezett verseny legjobb eredményei. 100 m: Smith 10.1. 200 m: Jackson 20.3. 400 m: Udo (nigériai) 45 2. 110 m gát: Coleman 13.5. 400 m gát: Cromwell 49.5. Ma­gas: Page 219. ASZTALITENISZ. Válogatott férfi viadal, Croix: Franciaország —Csehszlovákia 3:2. RÖPLABDA. Nemzetközi női torna, Kumamoto: Japán—Kanada 3:0, Kuba—Szovjetunió 3:1. Válogatott férfi találkozó, Gra­­nollers: Lengyelország—Spanyol­ország 3:0. SAKK. Nemzetközi verseny, Amszterdam. A világbajnok szov­jet Karpov az első fordulóban függőben maradt játszmáját az amerikai Browne ellen megnyer­te. A második fordulóban döntet­lenül mérkőzött az izlandi Olafs­­sonnal. Ebben a fordulóban a holland Timman győzött Browne ellen. A verseny állása: Karpov és Olafsson 1.5—1.5, Timman 1, Browne 0 pont. SÚLYEMELÉS. Karagandában a szovjet bajnokságon, az ólom­súlyban a világcsúcsot javító Alek­­szejev (435 kg) mögött Kuzmin 422,5 és Rahmanov 420 kg-ot ért el. TENISZ. Nemzetközi verseny, Bournemouth. Férfi egyes, döntő: Fibak (lengyel)—Oranjes (spanyol) 6:2, 7:9, 6:2, 6:2. Női egyes, dön­tő: Masthoff (NSZK-beli) —Barker (angol) 5:7, 6:3, 6:2. ÚSZAS. Nemzetközi verseny: Santa Clara. Férfiak 200 m gyors: B. Furniss 1:54.37. 200 m hát: Hardcastle 2:09.59. 400 m pillangó: Bottom 57.55. 400 m gyors: S. Furniss 4:38.41. Nők. 200 m gyors: Brogh 2:07.44.200 m hát: Gibson (kanadai) 2:22.14. 100 m pillangó: Shipmen 1:04.56. 400 m vegyes: Gibson 5:05.57. A többi győztes amerikai. Nemzetközi műugróverseny: Rennes. Férfi toronyugrás: 1. Di­­biasi (olasz). Női műugrás: 1. Knape (svéd). G­ URRUTIA VILÁGCSÚCSA A Havannában rendezett súly­emelő versenyen a kubai Ro­­berto Urrutia a környűsúlyban szakításban 140 kg-mal világcsú­csot állított fel. A régit a lengyel Kaczmarek tartotta 139,5 km-mal. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Portugália. Kupa negyeddöntő: Sporting—Varzim 1:0, Boavista— Estori 2:2, Guimaraes—Porto 2:1, Portimonense—Setubal 0:1. A három győztes bekerült az elő­döntőbe, míg a Boavista és az Estoril újból találkozik. S­zerdai számunkban kiküldött munkatársunk telefonjelentése Újvidékről, a Jugoszlávia—Magyarország labdarúgó EB-elődöntő visszavágó mérkőzés előkészületeiről Tornász OB előtt A súlyemelő OB tapasztalatai Totóútmutató Telefonjelentésünk Z­ágrábbal: Változatlan összeállításban A Magyarország és Jugoszlá­via utánpótlás labdarúgó-válo­gatottjának budapesti találkozó­ja előtt a szakemberek és a já­tékosok is abban reménykedtek, hogy szoros eredményt érnek el az FTC-stadionban, s így megtart­ják a reményt a visszavágóra. Ezt a feladatot a j­ugoszláv lab­darúgók teljesítették, s most nagy lehetőségük van rá, hogy beváltsák a reményeket, bizto­sítsák az Európa-bajnokság döntőjébe való jutást. Bizako­dunk! Az utánpótlás-válogatott, ha­zatérése után együtt maradt Belgrádiján, és folytatta felké­szülését az újvidéki visszavágó­ra. Sztevan Vilotics, a vezető­edző elégedett volt a játékosok teljesítményével és küzdeni­akarásával, így érthetően nem is akar változtatni az összeál­lításon. Egy kényszercserét még­is kénytelen volt eszközölni: Primorac, aki Budapesten is csak húsz percig játszott, tüze­tes orvosi vizsgálaton esett át, s az eredmény­ nem játszhat. A helyére Vilotics, a rijekai Radint hívta meg. A szakvezetés és a szurkolók fokozott figyelemmel kísérik a huszonhárom évesek felkészülé­sét, a nagyobb érdeklődés még­is a szombaton, Gardiffban sor­ra kerülő Jugoszlávia-Wales EB-negyeddöntő visszavágója felé fordul. Zágrábban, mint is­meretes, a kékek 2:0 arányban győztek, s az­ általános véle­mény szerint, ennek elegendő­­nek kell lenni a továbbjutáshoz. Mladinics szövetségi kapitány most kedvezőbb helyzetben van, mert, mint mondta, a zágrábi találkozó előtt sok volt a sé­rült, most pedig mindenki egész­ségesen jelent meg a gyülekező helyen. Biztos, hogy sem Dzsa­­jics, sem Acsimovics játékára nem számíthat, ezért az után­pótlás keretből három labdarú­gót is meghívott: Muszlin, Halil­­hodzsics és Dzsordzsevics szá­mításba jöhet de csak az újvi­déki mérkőzés után! Térjünk azonban vissza az utánpótlás-válogatotthoz. A játékosok hétfőn utaznak, s csak közvetlenül a szerdai mérkőzés előtt érkeznek Új­vidékre. A szerdai talál­kozó 16.30-kor kezdődik, s a te­levízió egyenesben közvetíti. A mérkőzést az NDK-beli Prokop vezeti. Újvidéken és környékén élénk érdeklődés mutatkozik a visszavágó iránt, s mindenki biztosra veszi, hogy színvona­las, élvezetes játékot láthat. Slavo Svoboda Síét halálos bukás Az olaszországi Mugellóban va­sárnap került sor az idei motor­­kerékpáros gyorsasági világbaj­nokság harmadik futamára. A küzdelmek során két halálos végű baleset történt. Előbb a 350 kcm­­es kategóriában a 28 éves olasz Paolo Tordi az egyik kanyarban bukott és olyan súlyosan megsé­rült, hogy kórházba szállítás köz­ben meghalt. Nem sokkal később a 250 kcm-es géposztályban az ugyancsak olasz Otello Busche­­rini csúszott ki a kanyarban olyan szerencsétlenül, hogy a kórházban sérüléseibe belehalt. Eredmények: 50 kcm: Nieto (spanyol) 30:49. 125 kem: Bianchi (olasz) 46:54.2. 350 kem: Ce­votto (venezuelai) 55:01.8 perc. , 'r-Mt C­esátov­' * XXXII. 117. ♦ 1976. május 17, Lacombe helyett Pintenat Párizsi jelentésünk: Lacombe, a Lyon játékosa megsérült, ezért Michel Hidalgo szövetségi kapi­tány Pintenat-t, a Sochaux csatá­rát hívta meg. Herbin, a BEK- döntőben szerepelt St. Etienne csapatának edzője kérte a szövet­ségi kapitányt, hogy tekintsen el a keretben szereplő hat játékosa szerepeltetésétől. Herbin arra hi­vatkozott, hogy együttesének rövid idő alatt kell pótolnia a bajnok­ságban elmaradt mérkőzéseket. Hidalgo nem teljesítette Herbin kérését, mert mint mondta, a magyarok ellen a legjobb össze­állításban akarja játszatni csapa­tát, s a találkozó a világbajnoki együttes kialakítását is szolgálja. F. L. A Torino hetedik bajnoksága LABDARÚGÓ-BAJNOKSAGOX Olaszország. Egy pont előnnyel érkezett a Torino az utolsó for­dulóhoz. Szurkolói mind bíztak a győzelmében, hiszen csapatuk va­sárnapig mind a 14 hazai mér­kőzését megnyerte. Ennek ellené­re éppen a legutolsón, otthon pontot vesztett — a Cessna elle­nében. A Perugia azonban a Ju­­ventus elleni győzelmével előse­gítette a Torino bajnokságát. A Torino most jutott a hete­dik bajnoki címhez. Az elsőt még 4926—27-ben nyerték, de ezt ké­sőbb visszavonták. 1927—28, 42 —43, 45—46, 46—47, 47—48, 48— 49 és most 1975—76. hozott ér­vényes bajnoki címet — huszon­hat évi szünet után. A 48—49. évi bajnokságot nem örmepelihet­­ték, hiszen 1949. május 4-én a futbálltörtónelem legnagyobb légi szerencsétlensége érte a torinóia­­kat: Lisszabonból hazatérve a gép Supergánál lezuhant és 18 labda­rúgó meghalt. Az utolsó forduló egyébként sok gólt hozott, egyedül a bajno­ki címet védő Juventus bizonyult gólképtelennek. Feltűnő a Cag­­liari szép búcsúja, Milánóban nyert. A Cagüari mellett egyéb­ként a Como és az Ascoli a má­sik két kieső. Bologna—Intemazionale 1:2, Como—Lazio 2:2, Fiorentina—Ve­rona 2:2, Milán—Cagliari 2:3, Pe­rugia—Juventus 1:0, Roma—Ascoli 1:1, Sampdoria—Napoli 2:1, To­rino—Cesena 1:1. Az 1975—76. évi végeredmény 1. Torino 30 18 9 3 49-22 45 2. Juvent. 30 18 7 5 46-26 43 3. Milán 30 15 8 7 42-28 38 4. Lnter 30 14 9 7 36-28 37 5. Napoli 30 13 10 7 40-27 36 6. C es en a 30 9 14 7 39-35 32 7. Bologna 30 9 14 7 32-32 32 8. Perugia 30 10 11 9 31-34 31 9. Fiorent. 30 9 9 12 39-39 27 10. Roma 30 6 13 11 25-31 25 11. Verona 30 8 8 14 35-46 24 12. Sampdor. 30 8 8 14 21-32 24 13. Lazio 30 6 11 13 35-40 23 14. Ascoli 30 4 15 11 19-34 23 15. Como 30 5 11 14 28-36 21 16. Cagliari 30 5 9 16 25-52 19 A B-osztályban rossz napjuk volt az élcsoportbelieknek. Kika­pott: Catanzaro, Novara, Brescia, Ternana; döntetlenül játszott: Varese, Foggia. Egyedül a Genoa nyert, méghozzá idegenben 3:0-ra. így sok a változás az élen. Brescia—Modena 1:2, Brindisi— Novara 1:0, Lanerossi—Catanzaro 2:1, Palermo—Foggia 1:1, Pescara —Avellino 1:0, Piacenza—Sambe­­nedettese 2:0, Reggiana—Atalanta 1:1, Spal—Catania 2:0, Ternana— Genoa 0:3, Varese—Taranto 0:0. 1. Genoa 33 12 14 7 49-30 38 2. Varese 33 13 12 8 43-31 38 3. Foggia 33 12 13 8 24-22 37 4- Catanz. 32 12 12 8 29-21 36 5. Novara 32 9 18 5 27-22 36 6. Brescia 33 11 14 8 37-34 36 7. Spal 33 13 9 11 36-30 35 8. Pescara 33 11 13 9 23-27 35 9. Palermo 33 10 14 9 31-29 34 10. Modena 33 11 12 10 26-28 34 11. Ternana 33 11 12 10 25-29 34 12. Samben. 33 11 11 11 23-27 33 13. Piacén. 33 10 12 11 38-41 32 14. Laner. 33 8 15 10 32-30 31 15. Atalanta 33 10 11 12 19-22 31 16- Taranto 33 8 15 10 21-26 31 17. Avell. 33 12 7 15 28-33 30 18. Catania 33 7 15 11 22-26 29 19. Reggiana 33 5 14 14 29-41 24 20. Brindisi 33 7 10 16 19-35 24 Söpörtm űóor HÉTFŐ ATLÉTIKA. Budapesti kö­zépfokú iskolai bajnokság (II. korcsoport), Népstadion edző­pálya, 14.30. KÉZILABDA. Magyarország —Kanada, nemzetek közötti barátságos férfi mérkőzés, Ta­ta, edzőtábor, 16.30. ÖTTUSA. A KSI országos if­júsági versenye, lövészet, Fe­hér út, 14.30. SAKK. A Statisztika PSC Elekes Dezső emlékversenye, vegyesmester csoport, döntő, utolsó forduló: Zamárdi, KSH- üdülő­, 9. KEDD ATLÉTIKA. Budapesti kö­zépfokú iskolai bajnokság (II. korcsoport), Népstadion edző­­pálya, 14.30. GYEPLABDA. Magyarország — Csehszlovákia válogatott mérkőzés, Fehér út, 17.30. KÉZILABDA NB I. Nők: Bakony Vegyész—Csornai SE, Szolnok, 18. FTC —Borsodi Bányász, Körcsarnok, 16. Hír­adótechnika— Postás, Körcsar­nok, 17.15. ELZETT—Gold­­berger, Körcsarnok, 18.30. Csepel—Vasas, Körcsarnok, 19.45. TFSE —Tatabányai Bá­nyász, Kerék u., 18.15. Ma­gyarország—Kanada, nemzetek közötti férfi mérkőzés, Tata, edzőtábor, 16.30. ÖTTUSA. A KSI országos ifjúsági versenye, úszás, Sport­uszoda, 17.30.

Next