Népsport, 1976. május (32. évfolyam, 104-129. szám)

1976-05-16 / 116. szám

4 NÉPSPORT ATLÉTIKA MNK­I TORNA Németh M. 82.90m-rel mutatkozott be Két tízezres csücsködésben Napos, de szeles időben rajtolt szombaton a Népstadionban a Magyar Népköztársasági Kupa csapatbajnokság első fordulója. Él­vonalbeli atlétáink egy része még erősen idényeleji formában szere­pelt, de a rendezőség sem állt ép­pen feladata magaslatán és a tá­jékoztatás sokszor akadozott. Az első számban, a gerelyhají­tásban Németh Miklós biztatóan, 83 m körüli kísérlettel kezdte idei szereplését a teljesen új ezerrel. Volt még egy 80-on felüli dobása a többiektől viszont erre hiába vár­tunk. Igaz, hogy a kavargó, időn­ként erős szél sokat zavart, de technikailag rosszul is dobtak, sok­szor felvágták a gerelyt. Csík ha­jított meg közülük viszonylag leg­egyenletesebben, Paragi utolsó kí­sérletével előzte meg, Boros gyo­­morbántalmak miatt hiányzott az ötösből. A nők versenyén Paulányi követte Németh példáját, elsőre érte el legjobbját, de Budavári most is erős ellenfélnek bizonyult. A távolugrásra a szél elcsende­sedett, de a nekifutásnál még za­varta az ugrókat. Milassinné öt­ször belépett, egyetlen érvényes kísérletével azonban az ötödik so­rozatig vezetett. Akkor a rohamá­ban ugyancsak bizonytalankodó Er­­délyiné Szabó Ildikó a csapattag­­sági szintnél (630 cm) jobb ered­ménnyel túlugrott. A férfiaknál Némethnek is csak egyszer jött ki a lépés Az élénk ellenszél végigkísérte a rövidtávokat és sokat rontott az amúgy is foghíjas vágtázó mező­nyök eredményein. A két 400-as döntő már jobban sikerült. A nőit Könye jó erőbeosztással, eddigi legjobbjával biztosan nyerte. A fér­fiaknál a veterán Rózsa nagy küz­delemben vívta ki az elsőséget az egyéni csúcsot javító Ha­nvacsek előtt. A női 1500-asokat Lipcsei na­gyon álmos iramban vezette. Az utolsó 200-on azután a Szocsiból szombaton reggel hazaérkezett, eléggé fáradt Lázár, Csipán kettős vette át a vezényletet. Más képet mutatott a férfi középtávfutók versenye. Szatmári erős első kör­rel „elhúzta” klubtársát, üreseket a mezőnytől s senki sem próbálta követni őket. Hrenek 650-nél élre állt és nagyon merészen folytatta.­­ Eddig még egyszer sem kezdte 1:59-nél erősebben az első két kört, most­­800-nál 1:55.5-öt mutatott ne­ki az óra és 1200-as részideje is jó­val 3 percen belül volt. Teljesen magára maradva, a végén érthe­tően már elfáradt, de csak az ilyen bátor versenyzés biztosíthatja a komoly fejlődést. Jogos dicséretet érdemelt bátor­ságáért Fancsali is a befejező 10 000 m-en. Elejétől kezdve gyúrta­­az iramot, s a táv második felében sem engedte csökkenni. Egyedül Szekeres J. maradt a nyomában, de csak a cél előtt 2 körrel v­áltotta fel. Az utolsó 200-on már-már el­húzott, Fancsali azonban magára talált és a célban majdnem be­fogta. Az újpesti futó érdeme, hogy az első versenyen már 7 mp-re megközelítették Mecser lassan tízéves országos csúcsát. FÉRFIAK 100 m: 1. Lukács (Baranya) 10.6 (előfutamban 10.5), 2. Far­kas (S. VOSE) 10.7, 3. Petőházi (Veszprém) 10.8 (10.7), 4. Babás (Hajdú) 10.9, 5. Telegdi (S. VOSE) 10.9. (1.3 m-es ellenszél­) 400 m: 1. Rózsa (MTK-VM) 47.8, 2. Hor­­nyacsek (UI. Dózsa) 47.8, 3. Nagy T. (Hajdú) 48.1 (cf. 48.0), 4. Ma­gyar (Bp. Honvéd) 48.2, 5. Galán­­tai (Pest) 48.2. Dr. Patty (Baranya) 48 mp-es előfutam után a döntő­ben nem indult. 1500 m: 1. Hre­nek (FTC) 3:44.0, 2. Török (Csongrád) 3:47.7, 3. Ötvös (Tol­na) 3:48.7, 4. Molnár G. (Bp. Hon­véd) 3:49.2, 5. Horváth B. (FTC) 3:49.8. (Részidők: 56.0, 1:55.5, 2:57.4.) 10 000 m: 1. Szekeres J. (Bp. Honvéd) 28:34.0, 2. Fancsali (U. Dózsa) 28:34.0, 3. Kerékgyár­tó (U. Dózsa) 29:08.2, 4. Babi­nyecz (Csepel) 29:38.0, 5. Pfeffer (FTC) 29:49.0, 6. Báthori (FTC) 30:12.6. (Részidők: 3000 m 8:34.6, 5000 m 14:18.6.) 3000 m akadály: 1. Sári (Hajdú) 8:56.6, 2. Hazai (FTC) 9:04.4, 3. Illés (MAFC) 9:04.4. 110 m gát: 1. Mi­­lassin (Bp. Honvéd) 14.2, 2. Kiss A. (U. Dózsa) 14.7, 3. Deák (Ba­ranya) 14.7. (0.9 m-es ellenszél.) 4x100 m: 1. Hajdú 41.8, 2. S. VOSE 41.8, 3. Vasas 42.3, 4.5 REAC és TFSE 42.6. Távol: 1. Németh Gy. (Vesz­p­­rém) 757, 2. Sárközi (FTC) 730, 3. Szalma (Vasas) 725, 4. Fülöp (FTC) 704. Rúd: 1. Weisz (Bp. Honvéd) 500, 2. Steinhacker (Bp Spartacus) 470, 3. Makó (Bp. Spartacus) 460, 4. Kalmár (Bp. Spartacus) 460. Súly: 1. Várko­nyi (MTK-VM) 17.45, 2. dr. Nagy (BEAC) 17.19, 3. Kácsor (Pest) 16.68, 4. Lukács (Bp. Honvéd) 16.28. Gerely: 1. Németh M. (Va­sas) 82.90, 2. Paragi (Csepel) 78.98, 3. Csík (Bp. Építők) 78.56, 4. Erdélyi (BEAC) 76.36, 5. Szo­­boszlai (Szabolcs) 75.56, 6. Temesi (Vasas) 70.30. NŐK 100 m: 1. Orosz (VI. Dózsa) 12.3 (cf. 12.2), 2 Németh I. (Bp. Spar­tacus) 12.3, 3. Balogh K. (Zala) 12.4. (2.3 m-es ellenszél) 400 m: 1. Könye (Bp. Honvéd) 53.9, 2. Halmosiné (Vas) 54.5, 3. Sebők (Vasas) 54.9, 4. Váczi (Csepel) 55.9, 5. Lukics (Bp. Honvéd) 56.2. 1500 m: 1. Lázár M. (Hajdú) 4:25.0, 2. Csipán (Bp. Honvéd) 4:25.3, 3. Lipcsei (Hajdú) 4:25.8, 4. Horváth J. (Vas) 4:26.0, 5. Kulcsár (Vasas) 4:27.4, 6. Fessler (Szabolcs) 4:28.2 (Részidők: 72, 2:24.0, 3:39.0.) 4x100 m: 1. Bp. Honvéd 47.7, 2. TFSE 47.8, 3. Tolna 48.6. Távol: 1. Erdélyiné (Szabolcs) 634, 2. Milassinné (Bp. Honvéd) 604, 3. Pap M. (Bp. Honvéd) 605, 4. Máté (TFSE) 604, 5. Németh I. (Bp. Spartacus) 591. Gerely: 1. Paulányi (Bp. Honvéd) 56.40, 2. Budavári (Bp. Spartacus) 55.76, 3. Fekete (II. Dózsa) 50.40, 4. Rákóczi (TFSE) 48.06, 5. Varga (BVSC) 47.74. A forduló vasárnapi műsora: férfi 200 m, 800 m, 5000 m, 400 m gát, 4x400 m, 20 km gyaloglás, magas, hármas, disz­kosz, kalapács, női 200 m, 800 m, 3000 m, 100 m gát, 4x400 m, ma­gas, súly, diszkosz. ÍJÁSZAT Szombaton délután a Fehér úti pályán került sor az íjász egyéni és csapatbajnokság második for­dulójának hosszútávú számára. Az erős, hűvös szélben a vártnál gyengébb eredmények születtek. Nők, 70 m: 1. Kovács (Bp. Spartacus) 262, 2. Bulsz (Pécsi Vízügy) 248, 3. Barta (Tipográ­fia) 234, 60 m: 1. Kovács 293, 2. Bulsz 285, 3. Hamvas (Tipográ­fia) 272. összetettben: 1. Kovács 355, 2. Buls­z 533, 3. Barta 401. Ifjúságiak. 70 m: 1. Szász (Bp. Spartacus) 198, 60 m: 1. Szász 199. Férfiak, ifjúságiak. 70 m: 1. Lórán (Bp. Spartacus) 237, 60 m: 1. Tokaji (MALÉV) 270. összetettben: 1. Szankner (Bp. Spartacus) 492. Felnőttek. 90 m: 1. Nagy B. (Tipográfia) 263, 2. Balázs I. (M. Viszkóza) 224, 3. Ács I. (Sárbogárd) 217. 70 m: 1. Nagy 283, 2. Ács 278, 3. Valek B. (Pécsi Vízügy) 27­­5. összetettben: 1. Nagy 543, 2. Balázs 498, 3. Ács 495. ih fort&tMlé* SPORTLÖVÉSZET Vendégsikerek a Bp. Honvéd nemzetközi versenyén A péntekihez képest valame­lyest javult ugyan az idő szombat­ra, de a szél okozta változó fény­viszonyok alaposan befolyásolták az eredményeket a Bp. Honvéd ■Szabad Május 1. elnevezésű, ha­gyományos nemzetközi sportlövő­versenyének első napján. Leg­alábbis, ami a minket különösen érdeklő kisöbű sportpuskás ver­­senyszámot illeti... A közepes­nél is gyengébb teljesítmény ele­gendő volt a bolgár Koszevnek az első helyhez. Pap Lajos megfá­zással bajlódik, viszonylag gyen­gébb volt, mint idén megszoktuk és meg kellett elégednie 590 kör­rel, s a 7­. hellyel. Még három verseny­szám feje­ződött be szombaton. A női pus­kások a Mexikói úton színvona­las, szoros versenyt vívtak, s ugyanígy lehetne jellemezni a sportpisztolyosok és a női stan­dard pisztolyosok vetélkedését is. Ez utóbbi hozta egyébként a nap kiemelkedően legjobb eredményét: a szovjetek Európa-bajnoka, Sztol­­jarova a világcsúcsnál 1 körrel jobb teljesítménnyel végzett az élen! Megkezdték kétnapos viada­lukat a gyorstüzelő pisztolyosok is. Meglepetésre 30 lövés után nem a kétszeres olimpiai bajnok Za­­pedzki vezet, hanem a bolgár Pet­­kov áll az élen. Eredmények. Férfiak. Kisöbű sportpuska, 60, fekvő: 1. Koszev (CSZKA Szófia) 593/99, 2. Daniel­­ka (Dukla Prága) 593/98, 3. Nagy B. (Bp. Honvéd) 592/99, 4. Kur­­ka (Dukla) 592/98. Csapatban: 1. Bp. Honvéd 2355, 2. CSZKA Szófia 2349, 3 Dukla 2347. Sport­pisztoly: 1. Csicskov (CSZKA Moszkva) 565, 2. Hrouda (Dukla) 562, 3. Stoiskal (ÖHSV Wien) 557. Csapatban: 1. CSZKA Moszkva 2207, 2. Dukla 2185, 3. ÖHSV 2144. Gyorstüzelő pisztoly: 30 lö­vés után: Petkov (CSZKA Szó­fia) 297. Orlik és Zapedzki (Legia Varsó), Zsák (Bp. Honvéd) 596 — 596. Nők. Standard puska, 60, fek­vő: 1. Kiszelj­eva (CSZKA Moszk­va) 595/100, 2. Uszirkova (CSZKA Moszkva) 595/98, 3. Bojko (CSZKA Moszkva) 582, 4. Rolinska (Legia) 580, 5. Krestova (CSZKA Szófia) 589, 6. Kunné (II. Dózsa) 585. Csapatban: 1. CSZKA Moszkva 1782, 2. CSZKA Szófia 17­48, 3. Bp. Honvéd 1736 Standard pisz­toly: 1. Sztoljarova (CSZKA Moszkva) 588, 2. Kudrjavceva (CSZKA Moszkva) 586, 3. Ganze (CSZKA Moszkva) 582, 4. Kis­­györgyné (Bp. Honvéd) 572, 5. Stempfen (Legia) 571, 6. Gönczi (Bp. Honvéd) 571. Csapatban: 1. CSZKA Moszkva 17­56, 2. Bp. Honvéd 1700, 3. Legia 1684. Biztos előny Győrben A tél folyamán, amikor nyilvá­nosságra került a tornászok 1976. évi versenyműsora, a sportkedve­lők szeme megakadt a május köze­pére kiírt Magyarország—Románia női találkozón. A románok mögöt­tünk végeztek a várnai világbaj­nokságon és azóta az ott még nem szereplő Nadia Comaneci neve fo­galommá vált a sportvilágban, a csapat pedig sikert sikerre hal­mozott. A női válogatottunk találko­zása a román csapattal köz­vetlenül az olimpia előtt igazi sportcsemegét ígért. Találgattuk, kik lesznek a vendég­együttesben, jön-e Comaneci? A derűlátók remélték, hogy láthatják a románok legjobbjait is, a reali­tással számolók azonban már biz­tosra vették, hogy csak a második­­gárda érkezik. Hiszen az olimpiára készülő román tornásznők idén már rendkívül zsúfolt verseny­programot bonyolítottak le. Aligha lehetett tehát arra számítani, hogy ennek végén éppen a legerősebb ellenfélnél tett látogatással tesznek pontot. A vendégek között valóban hiába kerestük a legjobb román tornásznőket, bár Trusca, Jon, Sabau neve nem volt ismeretlen előttünk. A nagy „elszámolás” te­hát az olimpiára halasztódott. Még­sem csalódtak, akik szombaton délután elmentek a nemrégen ava­tott, gyönyörű győri városi sport­­csarnokba, ahol a nemzetközi ta­lálkozó 14 résztvevője az előírt gyakorlatokat mutatta be. A Ma­gyarország—Románia női­­torna­­viadal az első nemzetközi esemény itt. A magyar csapat a legerősebb összeállításban lépett a küzdő­térre, a legjobb formában levő olimpiai válogatottak szippantottak egy utolsót a nemzetközi versenyek légköréből, Montreal előtt. A két csapat vezetői előzőleg megálla­podtak abban, hogy 7­7 verseny­ző szerepel, mindegyik eredménye számít, így senki sem kerül a tar­taléksorban hátrányos helyzetbe. Lóugrással kezdődött a verseny. Matulai megnyugtató 9.3-mal in­dította a mieinket, akik aztán egy­mást múlták felül. Lővei 9.55-tel a mezőny legjobbjának bizonyult. A vendégek elég jól tartották ma­gukat, szoros volt az eredmény. A felemáskorláton mindkét csa­pat kellemetlen rontásokat, kisebb hibákat könyvelhetett el, de a ma­gyar együttes nagyobb tudása itt már kezdett kibontakozni. Két szer után 94:80:93.15 arányban vezettek a magyar lányok, az egyéni versenyben Egervári, Lő­vei. Óvári volt a sorrend, a leg­jobb román, Trusca a 4. helyen állt. Gerendán a vendégek biztonság és előadásmód tekintetében egy­aránt alulmaradtak a mieinkkel szemben, bár egyénileg Trusca megelőzte a forgás után erősen megingó Óvárit és felnyomult a 2. helyre, Egervári mögé. Három szer után 2.45 pont volt a magyar csapat előnye. Ez a talaj gyakorlat bemutatása után tovább nőtt. Talajon alakult ki egyébként a nap legszínvonala­sabb versenye, amit két gyönyörű gyakorlattal (Óvári, Egervári 9.6— 9.6) fejeztek be a mieink, akik végül kereken 3 pont előny bir­tokában várhatják a küzdelem vasárnapi folytatását. Tíz órakor, ugyancsak a győri városi sport­­csarnokban a szabadon választott gyakorlatok bemutatása követ­kezik. A találkozó állása az előírt gya­korlatok bemutatása után: Magyar­­ország— Románia 188.60,185.60. Egyéni összetettben: 1. Egervári Márta (magyar) 38.20, 2. Óvári (magyar) 37.75, 3. Trusca (román) 37.65. 4. — 5. Kelemen (magyar) és Sabau (román) 37.40 — 37.40 6.—7. Matulai (magyar), Lővei (magyar) 37.20—37.20. KAJAK KENU Sztanity legyőzte Csapót! Kenuban: 1. Szeged női falukban: 1. Horváth Harmincöt perc késéssel kez­dődött az év első kajak-kenu tájékoztató versenye az Újpesti­­öbölben. Ez a megállapítás ezúttal nem kritika. Csak tényközlés. Mert egészen már tizenegyig nem le­hetett megkezdeni a versengést. Fel s alá jártak a kishajók, de­­reglyék, úszódaruk az öbölben. Dolgoztak a hajógyárban ... Azt mindenki megértheti, hogy ezen a helyen még egy olimpiai tá­jékoztató miatt sem szüntethe­tik be a munkát. Másfelől az is érthető, hogy ilyen körülmények között nem lehetett elengedni a mezőnyöket.­­ Ám ha augusztus vége óta ki­bírtuk verseny nélkül, kibírtuk még ezt a harmincöt percet is. Addig legalább kibeszélhettük magunkat. Régen látott ismerő­sökkel, versenyzőkkel. Vén Lajos, a Rába ETO ed­zője ugyan nem közéjük tarto­zik, de ezért vele is megáll­tunk egy szóra. „Inkább később beszélgessünk... A gyomrom már fekélyes az idegességtől. .. — szabódott. És nem voltak sokkal nyu­­godtabbak a sok nagy csatában győztes világbajnokaink sem: Árva, Bakó, D­eme, Rátkai, Vargha, Povázsai, Pfeffer ... Pedig „csak” előfutamok ke­rültek sorra először. Ezekből Pfeffer kivételével mindenki biz­tosan jutott tovább. Am­i, úgy látszik, túl ideges volt... „Há­rom­­percre elméláztam a vízen a bemelegítés közben. Majd­nem lekéstem a rajtot. Már a rajt előtt kieveztem magam .. — mondta. — Ezt, úgy tűnik, még ő sem engedhette meg magának. Néhány számból, ezek köszé tartozott a női egyes is, az elő­futamokból egyenesen a döntők­be kerültek a versenyzők. Egyes hajóban hatos, párosban négyes döntőkre került sor. Már az első bombameglepe­tést hozott. A győri Sztanity 300 métertől fokozatosan elhú­zott Csapótól, s a végén „csó­nakázva” is fölényesen győzött. „Könnyebb volt, mint gondol­tam” — mondta a díjkiosztás után. — „Persze, legközelebb biztos nehéz lesz, ha Csárli ösz­­szekapja magát . Szegedi a kenu egyesek dön­tője előtt mesélte: „Vendégeket várunk ... Sietnem kell...” A táv elején azonban Frey „sie­tett” a legjobban, aztán Dar­vas vette át a vezetést, de 300 métertől Szegedi ellenállhatatlan volt, s Wichmann is „ragadt rá”. Szegedi: „Mondtam, vendégek jönnek.. Persze, ha ezen múlna... Minden válogatottnál trakta len­ne minden válogató jellegű verseny napján. A női döntőben — innen Raj­nai hiányzott, nem kapott or­vosi engedélyt az indulásra — szintén meglepetésre a két év után visszatért győri Horváth Erzsébet nyert. A táv feléig harcolt az elsőségért Pozsonyi­val, felváltva vezettek, de Hor­váth hajrája volt erőteljesebb. „Így képzelte a visszatérést? — kérdeztük. — „így remél­tem ...” — válaszolta. Kajak kettesben 300 méter után még teljesen nyílt volt az elsőség kérdése. Deméék és Szabóék teljesen együtt halad­tak, s alig maradtak le mögöt­tük Vargháék is. 400 métertől kezdve azonban csapásról csa­pásra szereztek előnyt Deméék a leginkább szélárnyékos pá­lyán, s nyertek is, újból bizo­nyítva, hogy ők ketten klasz­­szis párost alkotnak. Az utolsó felnőtt tájékoztató számban két fiatalember, Soly­már és Vaskúti győzött. A 20 és 21 éves fiú tavaly nyert már ugyan nemzetközi versenyt Brandenburgban, jelenlegi győ­zelmük mégis meglepetés, mert ebben az évben csak a hullámos, szeles tatai távon evezhettek. „Leszünk mi még jobbak is, ha igaz ...” — mondta Vaskúti. „Mi is...” — folytatta Vas­­kútitól függetlenül, de vele majdnem azonos időben Pová­zsai. — „Most örülök, hogy így is ment a délelőtti előfutamok után. A sima víz után be kel­lett állítanunk a hajónkat a szeles, hullámos vízre.” « Sok meglepetést hozott tehát a felnőttek első versenyének el­ső napja. S akadt hasonló az ifikén is, akik ezúttal a bochu­­mi nemzetközi versenyre válo­gathatták magukat.” Felnőttek. Férfiak. K I. 500 m: 1. Sztanity (Rába ETO) 1:54.5, 2. Csapó (SZEOL) 1:55.2, 3. Svid­ró (SZEOL) 1:58.4, 4. Herczeg (Bp. Honvéd) 1:59.4, 5. Hesz (FTC) 2:00.2, 6. Joós (Rába ETO) 2:00.8. K II. 500 m: 1. Deme, Rátkai (Szolnoki VC, Bp. Honvéd) 1:43.4, 2. Szabó, Bakó (MTK­ VM, Bp. Honvéd) 1:44.5, 3. Várhelyi, Vargha (U. Dózsa, FTC) 1:46.3, 4. Giczi, Romhányi (V. Izzó, U. Dózsa) 1:47.4. C 1. 500 m: 1. Szegedi (Bp. Épí­tők) 2:03.5, 2. Wichmann (MTK­­VM) 2:04.5, 3. Darvas (Bp. Hon­véd) 2:06.0, 4. Haraszti (Bp. Spar­tacus) 2:06.7, 5. Frey O. (Bp. Honvéd) 2:07.4, 6. Parti (Csepel) 2:10.1. C 1. 500 m: 1. Solymár, Vaskúti (FTC, Bp. Építők) 1:58.6, 2. Árva, Povázsai (MTK-VM, FTC) 1:59 2, 3. Vághy, Viktorik (V. Dó­zsa) 2:01.4, 4. Szemán, Parti (V. Hajó) 2:02.2. Nők. K I. 500 m: 1. Horváth (Rába ETO) 2:10.4, 2. Pozsonyi (U.­ Dózsa) 2:11.2, 3. Sándor (KSX) 2:11.5, 4. Tőzsér (U. Dózsa 2:11.9, 5. Dragos (BKV Előre) 2:15.6, 6. Zakariás (U. Dózsa) 2:21.5. Ifjúságiak. Fiúk: K 1. 500 m: 1. Csécsey (Nagymaros) 1:59.8, 2. Trieb (Nagymaros) 2:00.2, 3. Mil­­jánovics (Bp. Honvéd) 2:00.6 K II. 500 m: 1. Trieb, Harangozó (Nagymaros) 1:48.4, 2. Nagy L., Lichtenstein (SZEOL) 1:49.2, 3 Pongrácz, várföldi (Rába­tező( DVTK) 1:50.0. C I. 500 m: 1. Kertész (MTK-VM) 2:07 0, 2. Ka­­lecz (V. Hajó) 2:03.4, 3 Kerepe­si (Bp. Honvéd) 2:03.3. C II. 500 m: 1. Reményi, Viling (Csepel, Bp. Honvéd) 1 :58.0, 2. Ring ,s., Száz (FTC) 1:58.1, 3. Domonkos, Paraszt (Bp. Honvéd) 1 :59.4. Lányok. K­b. 500 m: 1. And­­rássi (FTC) 2:16.0, 2. Makatus (DVTK) 2:16 6, 3. Mészáros (Rá­ba ETO) 2:17.2. XXXII. 116. ♦ 1976. május 16. EREDMÉNYEK ATLÉTIKA Az athéni nemzetközi verseny első napján Bruzsenyák nyerte a távolugrást, Major második lett magasban, Zsinka alaposan meg­javította egyéni csúcsát 1500 m-en. Férfiak, 1500 k m: 1. Wasilewski (lengyel) 3:39.8, 2. Moorcroft (brit) 3:40.2, 3. Skowronek (lengyel) 3:41.5, ... 6. Zsinka 3:42.1.. 5000 m: 1. Ziubrak (lengyel) 13:50.6. Ma­gas: 1. Ghiassi (iráni) 214, 2. Ma­jor (magyar) 211, 3. Wielart (hol­land) 211. Távol: 1. Hadjisztathisz (görög) 781, csúcs. Nők, 100 m­ gát: 1. Nowak (lengyel) 13,7. Magas: 1. Gusenbauer (osztrák) 180. Tá­vol: 1. Bruzsenyák (magyar) 623, 2. Jannakidou (görög) 615, 3. Lam­­bru (görög) 606. Diszkosz: Rosani (lengyel) 60.54. A götzisi nemzetközi női öt­próba verseny első napja után Papp Margit 2761 ponttal a har­madik helyen áll a kanadai D. Jones (280 m-­p) és az NDK-beli világcsúcstartó Pollak (2801 p) mögött. Papp gáton 14.1-et futott, súllyal (15.36) és magasban (176) jobb eredményt é­rt el, mint a leg­utóbbi budapesti versenyen, ame­lyet 4506 ponttal nyert meg. BRIDZS Monte-Carlóban folyó bridzs­olimpián Magyarország legutóbb legyőzte Monaco csapatát 14:6-ra és Írországét 11:9-re, kikapott Olaszországtól 10:7 arányban. A mérkőzés után a versenybíróság az olaszokra szabálytalanságért 3 büntetőpontot szabott ki. Magyar­­ország a 19. forduló után a 25. helyen áll 184 győzelmi ponttal. Az élmezőny: 1. Anglia 312, 2. Svédország 281, 3. Olaszország 267, 4. Lengyelország 266, 5. Svájc 263, 6. Franciaország 259, 7. Brazília 253, 8. NSZK 247, 9. Egy. All. 244, 10 —11. Kanada és Izrael 227 pont. EVEZÉS Götz Gusztáv, a Hungária Eve­zős Egylet közelmúltban elhunyt Európa-bajnoka igazán méltó ar­ra, hogy versenyt rendezzenek em­lékére. De valamivel izgalmasab­bat, színvonalasabbat érdemelt vol­na, mint amilyen az MTK-VM or­szágos B-kategóriáj­ú minősítő via­dala volt. Persze a legkevésbé a rendezők tehetnek arról, hogy többnyire izgalommentes döntőket láthattunk a Gubacsi-híd­ feletti Duna-szakaszon. Bár egy fölényes győzelmnek mégis örülnünk kell! Ez pedig egyik olimpiai reménysé­günk, Ambrus Mariann — több mint két hajóhossz előnnyel kiví­vott — elsősége. Egyébként a többi válogatott egység is jól szerepelt, megállták a helyüket. Feltűnően sok visszalépés történt, ellenben többen csak versenyen kívül in­dulhattak a késői nevezés miatt. Eredmények. Nők. Felnőttek: Egypárevezős: 1. Ambrus (váloga­tott A) 3:39.0, 2. Kászonyiné (vá­logatott B) 3:43.3, 3. Reisinger (MTK-VM) 3:57.7. Kormányos nél­küli kettes: 1. Balasi, Gulyás (vá­logatott A) 3:54.5, 2. Raffai, Kisfa­ludy (válogatott C) 3:58.6, 3. Serly, Borbély (MTK-VM) 4:02.3. Kor­mányos négyes: 1. MTK-VM (Bor­bély, Serly, Kisfaludy, Raffai, K. Pál) 3:43.0 (versenyen kívül), 2. Vasas 3:47.3. Ifjúságiak. Egypár­evezős: 1. pénzes (Velencei SE) 4:02.4, 2. Székely (Acélöntő) 4:06.7, 3. Gyulavári (MTK-VM) 4:09.0. Kormányos négyes: 1. SZEOL (Keszthelyi, Bárdi, Kalmár, Berta, K. Rácz) 3:45.0, 2. MTK-VM A 3:58.8, 3. MTK-VM B 3:59.13. Ju­niorok. Kétpárevezős: 1. Jenei, Czakó (MTK-VM) 3:38.5. Négypár­­evezős: 1. Győri Spartacus (Sto­­ckerné, Cseh, Knauszné, Grábics, k: Tenk) 3:51.2. Serdülők. Kétpár­evezős: 1. Török, Kováts (Velence Sí) 3:51.4. Nyolcas: 1. Vasas (Be­­nyik, Bancs, Balaskó, Major, Ge­rencsér, Kunszti, Dudás, Kárpáti, k: Farkasinszkiné) 3:34.2. Férfiak. Felnőtt. Egypárevezős: 1. Prokopovics (MHC) 7:21.8, 2. Bányai (Csepel) 7:25.7, 3. Fejes (REAC) 7:39.5. Kormányos nélküli négyes: 1. Csepel (Pergel, Hege­dűs, Melis A., Melis Z ) 6:30.0, 2. Mohácsi TE 6:38.5, 3. FTC 6:44.4 Kormányos nélküli kettes: 1. Ba­logh, Kormos (Rába ETO) 6:55.0 (versenyen kívül), 2. Kiss L., Kiss F. (Csepel) 7:01.8. 3. Búza, Ákos (Bp. Honvéd) 7:06.1. Kormányos 1. 7Karans, k: Bá­lint (Csepel) 7:56.0, 2. Szécsi, Nagy, k: Sebestyén (MTK-VM) 7:58.6. Kormányos négyes: 1. Csepel (To­ronyi, Karaus, Cimulán, Mátyási, k: Bálint) 6:38.0. 2. Rába ETO 6:39.1. 3. Csepel ) 7:06.8. Ifjúságiak. Egynárevezős: 1. Muhi (Váci Ha-Tó) 5:38.8. 2. Tóth I. (Bp. Honvéd) 5:42 9. 3. Németh (Rába ETO) 6:01.9. Juniorok. Kétnárevezős: 1. Radics, Karácsony (MTK-VM) 6:511.6. Ser­dülők. Kormányos nélküli négy­­nárevezős: 1. Rába ETO (Imre, Körmendi, Somogyi, piszker) 5:04.6. Nyolcas: 1. Csepel A (Lá­zárt, Dunszt, Vass.­nétár, Sz­erer, Ficsor, Fábián, Juhász, k: Kapi­tány) 4:38.0, öregfiúk. Egypárevezős: 1. Rom­vári 3:38 0. Nyolcas: 1. MTK-VM (Sipos, dr. Varró, Bíró, Kovács, dr. Wágner, Muntsán, Zsitnik, dr. Harmath, k. Nagy) 3:37.5, 2. Hol­landia 3:48.7. KERÉKPÁR A nemzetközi kerékpáros béke­versenyen az ötödik szakasz után az összetett verseny állása a kö­vetkezőképpen alakult. Egyéniben: 1. Hartnick (NDK- beli) 19:25:59, 2.­Szozda (lengyel) 19:27:31, 3. Iszajev (szovjet) 19:27:39. Magyar versenyző az első húsz között nem szerepel. Csapatban: 1. Szovjetunió 58:21:39 2. NDK 58:25:04, 3. Csehszlovákia 59:25:24, ...11. Magyarország 60:01:41.★ Szombaton a 6. szakasszal foly­tatódott a verseny Kitűnően haj­tott a lengyel Szezda, aki a Krak­kó Kielce közötti 118 km-es tá­von első lett. összetettben Szozda a­z NDK-beli Hartnick mögött a második helyen áll, de hátránya igen kicsi. A 6. szakasz eredménye: 1. Szozda (lengyel) 2:41:19, 2. Lau­­ke (NDK-beli) 2:41:29, 3. Barto­­nicsek (csehszlovák) 2:41:39. Csa­patban: 1. Le­ngyelország 8:04:57, 2. NDK 8:05:07, 3. Csehszlovákia 8:05:17. Egyéni összetettben: 1. Hartnick (NDK-beli) 22:07:48, 2. Szezda 22:08:47, 3. Iszajev (szov­jet) 22:09:28. KOSÁRLABDA Az olaszországi Faenzában foly­­­­tatódott a nemzetközi női kosár­­labdatorna. A magyar válogatott második mérkőzésén 19 pontos győzelmet aratott. Eredmények: m­­agyarország — Hollandia 74:55 (32:74), Olaszország — Kanada 66:42 (31:18). IKOM­/BBU­VÁRSPORT A szigetszentmiklósi Delfin-tó­ban szomtpaton megkezdődött a tájékozódást buvántozó Budapest­­bajnokság. Az első napi eredmé­­nyek igenyereji formákról tanús­kodnak. Eredm­ények. Három ból­jasz­írok. Felnőnek. Bajnok: Gyur­­csik Katalin (MHSZ Ganz, edző: Pintér Béla) 620, 2. Nassayné (FTSK Delfin) 501, 3. Latkóczy (MKSZ BHG) 250. Ifjúságiak. Baj­nok: Holik Edit (MHSZ BHG, edző: Földi György) 250. Férfiak. Bajnok: Hatházi István (MHSZ Ganz, edző: Pintér Béla) 1025, 2. Pintér (MHSZ Ganz) 991, 3. Ács (MHSZ Ganz) 670. Ifjúságiak. Bajnok: Attilás Győző. (MHSZ Ganz, edző: Pintér Béla) 250. ÖTTUSA Pénteken és szombaton a Nem­zeti Lovardában bonyontották le a KSI ifjúsági verseny­ének lovas számát. A 36 induló küzdelmét nemzetközivé tette négy bolgár versenyző indulása, a könnyű vo­nalvezetésű, alacsony ugrásokból álló pályán, több maximális 1100 pontos eredmény született. Lovaglás. Egyéniben: 1. Móra (KSI A) Dollár nevű lovon 1:29.3 — 1100 pont, 2. Baranya (KSI A) Dollár n. 1. 1:32 — 1100, 3. Hunyadi (KSI B) Ajéndék n. 1. 1:38.8—1100, 4. Tompa (Bp. Hon­véd) Hurrá n. 1. 1:40.4—1100, 5. Afanaszenko (Ú. Dózsa) Vénusz n. 1. 1:42.5 — 1100, 6. Duck (V. Dózsa) Sziget n. 1. 1:42.8 — 1100. Csapatban: 1. Bp. Honvéd 3276, 2. V. Dózsa HL 3276, 3. Ű. Dó­zsa II. 3268. A verseny vasárnap 8 órakor a vívással folytatódik a Sportcsar­nokban RITMIKUS GIMNASZTIKA A Vágóhíd utcai Dózsa-csarnok­­ban rendezték meg — immár má­sodik alkalommal — az U. Dózsa rendezésében az országos ifjúsági , ritmikus sportgimnasztika minősí­tő versenyét. Hét egyesület hu­szonöt ifjúsági versenyzője állt rajthoz. Eredmények. Egyéni ösz­­szetett: 1. Rózsa (B. Dózsa) 36.45, 2. Kollár (Bp. Spartacus) 36. 40, 3. Palli (BijaC) 36.30. Csapat ösz­szetett verseny: 1. BEAC 107.05 pont, 2.F­U Dózsa 206.45, 2.­­ Bp. Spartacus 104.65. Szerenként­ egyé­ni verseny. Ugrókötél: 1.—2. Gáti (BEAC), Kollár (Bp. Spar­tacus) 9.25—9.25. Labdagyakorlat: 1. Rózsa (I. Dózsa) 9.10. Karika­­gyakorlat: Szabad (OSC), Kollár,­­ Rózsa 9.15 — 9.15. Szalaggyakor­lat: 1. Rózsa 9.05. SAKK Budapest. Az országos férfi egyéni bajnokság elődöntőjének­ végeredménye. IV. csoport: 1. Bauer Péter mj. (Vasas) 8, 2. Hever mj. (Kölvi Vasas) 7.5, 3. Borlóy m. (Láng) 7.5, 4. Csapó 6.5 5. Schneider m. 6.5, 6. Csiz­mánk 5.5, 7. Mészáros A. 4.5, 8. Varasdy m. 4.5, 9. dr. Balogh m. 4.5, 10 Rotaridesz 4, 11. Schrammel m. 4, 12. Juhász B. 3 pont. Az 1 — 3. helyezettek ve­hetnek részt az országos közép­döntőben.★ Zamárdi: Széll Lajos mester győzött az Elekes Dezső emlék­­verseny 12. fordulójában és első­sége bizonyosnak látszik. A for­duló eredményei: Széll—Kovács J. 1:0, Vigh B — dr. Földi 1K), Pe­­rényi—Varasdy 0:1, Lakat—Bu­­dinszky 1:0, Kunos—Varga 0:1, Csiszár—Papp B. 0:1, döntetlen: Marosi —Fábián, Bíró Gy. — Wald­­mann, függő:­örtel—dr. Sallay, Juhász—Grács. Budapest. Az országos csapat­­bajnokság 8. fordulójában­ befe­jezetlen játszmák értékelése nem fejeződött be. Az eredmények tel­jes megállapítása a jövő hét ele­jén történik meg. ★ Dortmund: Jól szerepelt Fl­esch János nemzetközi mester a 12 résztvevős nemzetközi verseny­en. A 10. forduló után az élmezőny állása: Flesch 8, Romanyisin (szov­jet) 7.5 (1), Miles (angol) 6 (1) pont. J­öz­lem én­­j­ek A távolsági tévé­vétellel foglal­kozó TV DX Monoszkópvadász­ Klub 1976. május 25-én, kedden 18 órakor tartja alakuló ülését, a XIII. ker. József Attila tér 4. alatti Művelődési Központban. URH- és sztereó-rádiózás iránt érdeklődő­ket is szívesen látnak. Megközelít­hető a 4-es jelzésű busszal. it Nemsokára Itt a kemping-idő­szak, de már most várja önt nagy választékkal, előnyös ajánlattal a WIMPASSING! Felfújható gumi­matracok és felfújható gumicsó­nakok, szépkivitelű sátrak, kém­­­únybútorok, kerti pavilonok, kerti rernyők, habszivacs ágybetétek, '■i-reákok, sportruházati cikkeit, *Vi'*ap°st. VI., Népköztársaság út­ja 8. Telefon: 315 — 722.

Next