Népsport, 1976. június (32. évfolyam, 130-154. szám)
1976-06-05 / 133. szám
XXXII. 133. ♦ 1976. június 5. Bál*. XXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK — 1976. JÚLIUS 17—AUGUSZTUS 1. — MONTREAL NÉPSPORT 5 BIRKÓZÁS RENDEZŐ: GURICS GYÖRGY Társrendezők: Hajdú Imre és Tóth Gyula Gurics György: Birkózásban a kötelező adag elvégzése természetes. Feltűnő, ha valaki a mennyiségi munkát nem végzi el. Örömet pedig az jelent, ha a minőségi munkában csillan fel valami új. Erőt sugároznak a szavak. Magabiztos, jó felfogást. S a hétköznapok ténnyé formálják. Mint forgatókönivet a rendező. S A szőnyegen Bállá küzd. Nem edz, küzd. A partnerrel és önmagával. A rákövetedett véleménnyel: nincs kellő önbizalma. Jogos a vélemény? EB-n történt. Bállá 8 pont különbséggel verte a bolgár Gercsevet, aki utána 40 másodperc alatt két vállra fektette a szovjet Angyijevet. A szovjet fiú Ballával került össze, aki ekkor csak árnyéka volt önmagának. Félt. Attól a versenyzőtől, akit az általa már legyőzött Gercsev szinte lemosott a szőnyegről. Balla kikapott Angyijevtől... Mert nem hitte el, hogy ő a jobb. Vélemények. Zsibrita János egyesületi edző: Bállá megszállottan szorgalmas. Gurics György: Zseniálisan tehetséges. Koltai László, volt testnevelő tanára: Őserő. Igaz ez is. Igaz az is. Egy küszöböt kell átlépnie Ballának. A küszöbön innen áll a képességekkel, tulajdonságokkal felvértezett birkózó. A küszöbön túl a ,,nagyok" édenkertje. A küszöböt át kell lépni. Mi kell hozzá? Baliának nem újabb tulajdonságot kell megszereznie, hanem egyetelveszteni. A kishitűséget, az ellenfél túlzott, tiszteletét. Akkor ott az éden!... Már tudja. Tesz érte. Még több munkát vállal. A hitet a siker acélozza. A sikert a biztonság szüli. A biztonságot a végzett munka tudata élteti. Ballá új és új rohamra indul. Akciózik. Megy! Ment évekkel ezelőtt is. Most könnyebben megy. Pedig minden rezzenését érzik a hazai ellenfelek. Ismerik. Mégis megy. Mégis biztatni kell. Bonyolult. Mint a nagyság kapuját átlépni, Hegedűs Csaba lép szőnyegre. Elemében van. Élvezi a birkózást. Mégis töprengő. A titokzatos laboratóriumban készül valami. A súlypontáthelyezés titkait kutatja. Csak beleshetünk az ablakon. A laboratórium ajtaja még zárva. Csak az izmok, az idegek és az agytekervények kezdték meg összehangolt munkájukat. A kémcső alján biztosan marad valami. Új, meglepő. Csabára jellemző. Az edzés mégis olyan, mint minden más napon... . — Gál nagyon színesen birkózik — mondom Henkó váratlan akcióit látván. Tóth Gyula nem reagál. A szabadfogásúak edzője megbűvölten nézi a szőnyeget. Megismétlem a mondatot. Csend. Harsan a síp. Tóth Gyula viszszazökken az áhítatból. — Valamelyik nap csinált egy szokatlan fogást — mondja. — Megdicsértem: ez az, Henkó, így színesedik a munkád! Azóta ontja az akciókat. Egy mondat hangzott el. Egy, ez edzéseken sokszor kimondott biztató szócsoport. Egy ember erre szárnyalni kezdett. A szürkébb technikájú Gál virtuóz lett. Soha nem látott csillogásba kezdett. Nem, még nem ez az ő birkózása. Ez még csak itt megy, az edzéseken. De lehet, hogy új út kezdete. Az első lépés. Meglátjuk ... A tény mindenesetre színfolt. Jellemző a felkészítés finomságára.■ Rácz Lajos csendes. Ül a padon és meditál. Mered maga elé. Kis idő múlva ő következik Seres Ferivel. Seres robban — Rácz repül. Ugyanez még egyszer. Fordul a kocka. Rácz gyönyörűen kicsiszolt mozdulattal viszi el Serest. Hajdú Imre, a kötöttfogásúak edzője súg: — Néha ilyen! Belemélyed a gondolataiba és nehezen zökken vissza. Rácz elmélkedő típus. De most... Már az igazi Rácz, a birkózás mestere van a szőnyegen. Hátraesés hátraesést követ. A gondolatok már kizárólag az izmok finom mozdulatait vezérlik. *1 Seres mindig robban. Edzésen. Versenyen. Robbant a müncheni olimpián is, Angelov ellen. Mint a csillagszóróból a szikrák, úgy hulltak az akciók. Seresnek nem írtak be egy kétpontos akciót a bírók. Edzője, Tombor István saját költségén is vállalta volna az óvást. A képmagnó felvételére hivatkozott. Az a felvétel „titokzatos módon” elveszett. — Majd szólunk az ellenfeleknek, hogy lassabban birkózzanak ellened, legyen a bíróknak idejük mindent feljegyezni — mondják most neki a társak. — Inkább az operatőrt figyeljétek, hogy meglegyen a dokumentum. Ha kell... — morog vissza. Még keményebben ront neki az ellenfélnek. A szavak éle korbácsként hasít. Ez is a kelléktár darabja. Sok kell belőle. Ahány ember, ennyiféle.■ A sok munkát vállalják a birkózók. Ez náluk természetes. A hangulati elemek pedig szükségszerűek. Adagolásuk edzői mestermunka. Filmen azt lehetne felírni: rendező: Gurics György, társrendezők: Hajdú Imre és Tóth Gyula, Kaszás Sándor KAJAK-KENU Wichmann Tamás ismét nagy nemzetközi versenyt nyert. Brandenburgban, kenu egyesben, ezer méteren. Ezzel egy csapásra új megvilágításba helyezett néhány dolgot. Beszélgetni az MTK-VM népszigeti csónakházának társalgójába baktatunk. Tamás éppen végzett az edzéssel, bordó melegítőjére egy lilászöld fürdőköpenyt húzott.. A jégszekrényből félliteres, zacskós kakaót vesz elő, meg valahonnan kék műanyag poharat. Leül, tölt, kortyol a kakaóból. Aztán már csak forgatja négerbarnára sült, izmos, inas kezében a poharat. Udvariasan, előzékenyen felnéz. Szinte túlságosan is udvarias, túlságosan is előzékeny. Arcán hűvös nyugalom, így várja a kérdést. Lehet, hogy sértődötten? Elvégre két éve már, hogy újságíró hosszabb lélekzetű beszélgetésre nem hívta, nem kérte. Másokat kérdeztek, másokat hívtak. De lehet, hogy csak én gondolom így. Nem sértődött, csak fáradt. Vagy nem fáradt? Csak még komolyabbá vált? A beszélgetés végén summázni tudom fel sem tett kérdéseimre aválaszt. Kicsit sértődött, meglehetősen fáradt és nagyon komoly. De a témánkhoz messzebbről kanyarodunk. — Hogyan kezdted az évet, Tamás? — Munkával. Sok munkával. Télen a sífutásban és a futásban is nagyon jó voltam már.. No, amilyen a kérdés, olyan a válasz. Magyarázni kezdem, hogy nem erre irányult a kérdés. Lelkileg hogyan kezdett neki az évnek? — Abból indultam ki, hogy az olimpiai csapat kijelölésénél a világbajnoki eredményeket veszik majd figyelembe a szakvezetők. Mert erről is volt szó... De menet közben az elv megváltozott. Kimondva, kimondatlanul más lett. Kiderült, hogy mégis mindenki „tiszta lappal” indul a csapatba kerülésért. Attól kezdve ezt vettem tudomásul. És kezdtem úgy megszervezni az életemet, hogy csak a versenyzésre, csak az olimpiára összpontosítsak. A munkára, a versenyekre... Itt aludtam kint, a csónakházban, hogy még a családi élet apróbbnagyobb gondjai se terheljenek. .. — Sokszor? — Sokszor. — Mit szólt a feleséged? — Nem örült. Persze, hogy nem... De ez másképp van. És magyarázza a mázkéntst. — Hogy másnak mit jelent a versenysport, az a más dolga. Nekem, még ha ez furcsán is hangzik másoknak, alkotás. Terület, ahol kiteljesedhet az ember egyénisége. Ennyiben mindenképpen az, még akkor is, ha kézzelfogható eredménye nincs is. De alkotás abban az értelemben, hogy az embernek egy adott pillanatban képességei legjavát, vagy annál valamivel többet is kell tudni nyújtania. És, hogy ez az „alkotás” létrejöjjön, ahhoz ,,alkotóház” szükséges. Olyan körülmények, amelyek mások, mint a normális emberi életvitel körülményei. — Azaz, nem normális? — Úgy van! Naponta kétszer kell eljutni a fáradtságküszöbig. Nem normális dolog. Normális ember egy hónapban egyszer jut el idáig, ha eljut... Nekem kétszer kell elérni a fájdalomküszöbig, hogy meg tudjam szokni? — Meg lehet szokni? — Teljesen nem. De tudnod kell, milyen az, amikor jön az ólmos fáradtság, amikor alattomosan támad a fájdalom. Készülni kell rá, hogy ne érjen váratlanul a versenyen. Már nem is mondom, hogy még mindig elértette az első kérdésem. Hogy azt szerettem volna hallani tőle. „Úgy kezdtem az évet hogy kijussak az olimpiára..Tulajdonképpen már megválaszolta. Csak mert számára annyira természetes ez az indíték, fölöslegesnek tartotta megemlíteni. Folytassuk hát ott, ahol abbahagytuk. — Nem nagy ár, nem túl nagy ár ez az olimpiai kiküldetésért? — Annak nagy, aki nem jut ki. Aki ugyanazt a munkát végezte, mint mi. Annak nem éri meg... És itt borzasztó ez, mert lehet, hogy még többet is fektetett bele, hogy többet evezett, hogy jobban belefáradt. Annak nagy ár. Meg annak, akit kifejezetten csak a személyes becsvágy hajlott. — Téged sohasem sarkallt a becsvágy? — Eleinte egyáltalán nem. Tizenöt éve azért kezdtem kenuzni, mert szerettem a vizet, a srácokat, a csónakázást. Az a külön szerencsém, hogy jól ment a kenu. És amikor már nagyon jól ment? Még akkor sem gondoltam semmi igazán nagyra. Nánássy volt akkor az edzőm, amikor már felnőtt bajnokságot nyertem, ő mondta először nekem: „Te, fiú, te még világbajnok is lehetsz...” Akkor Nánássy volt az edzője, most Ürögi László. De Ürögi most is inkább csak „Lackó”, noha velünk ül, inkább csak hallgatja a beszélgetést, csak ritkán szól hozzá, mintha nem is lenne semmiféle személyes érdeme, része, hogy Wichmann megint győzött nagy nemzetközi versenyen. Tamás felkel a székről, megint a hűtőszekrényhez megy. Most egy literes zacskós tejet halász elő, fogával feltépi a műanyagot, tölt a pohárba, kortyol. — Hol hagytuk abba?... Hol folytassuk? — Megnyerted a brandenburgi versenyt__ — Természetesen! — feleli. És olyan gyorsan, olyannyira gondolkodás nélkül, hogy válasza őszinteségéhez kétség sem férhet. — Miért olyan természetes ez? — Mert arra készülök, hogy versenyeket nyerjek. Ha nem arra készülnék... Akkor minek eveznék... Akkor abba is hagyhatnám. — Mégsem annyira természetes. Tavaly is arra készültél, mégsem nyerted meg__ — Az más. Tavaly kísérleteztünk. Tavaly például lapátot cseréltem. És nem jól tettem. Az ember hozzányúl az eszközéhez és az eszköze visszahat rá. Tavaly kipróbáltam a szovjetek által használt, „hátracsapott” lapátot. De ez a lapát rém az én egyéniségemhez illik. Visszatértem a régi lapátomhoz. .. — Idén nem kísérletezel? — Jó lenne, ha nem kellene. De kell. Abban a helyzetben vagyok, hogy nekem még Szegedi ellen kell bizonyítanom. És úgy érzem, azt is bizonyítanom kell, hogy ötszáz és ezer méteren is nélkülözhetetlen vagyok. Ha ezt bebizonyítom és bekerülök az olimpiai csapatba, csak akkor, akkortól kezdhetek majd a külföldi ellenfelek ellen készülni. De mert ez így van, és így van másoknál is, tudomásul veszem és vállalom. Tamás úgy érzi, bizonyítania kell. Én nem mondhatom neki, hogy érezzen másképp. Legfeljebb még leírhatom félkomoly, féltréfás megjegyzését, amelyet az interjú utolsó mondatának szánt: „Olimpiai felkészítésem a terveknek megfelelően folyik.” (noi) Wichmann Tamás ismét... CSELGÁNCS Nyelvlecke nehézanlétókneik Ember ki itt belépsz... Csak akkor hagyj fel a reménnyel, ha a nehézatlétikát eddig az ökölvívással, a birkózással, vagy éppen a súlyemeléssel azonosítottad. Nem törődtél a cselgáncsozókkal, akik pedig itt vannak a Sportcsarnok alagsorában, a megszámlálhatatlan ajtó valamelyike mögött... De melyik mögött? Innen hölgyek ugranak fel riadtan — már felöltözötten —, amonnan gépek zaja árad ... Ha végre, ki tudja hányadik próbálkozásra rátalálsz az igazi ajtóra, kálváriád csak akkor kezdődik igazán! Te, aki olyan ritkán láttál egyesületi edzőt a válogatott edzésén, a válogatott edzője mellett, békében, egyetértésben ... Egy kicsit már akkor meglepődsz, amikor még csak hébehóba találsz itt vendégeket. Amikor még csend honol a kívülről nem éppen impozáns, belülről annál rendezettebbcsarnokiján, méterekkel a föld alatt. Meglepődsz, mert megtudod: a válogatottakra várni kell. A válogatottak egyesületi edzésről érkeznek, második „otthonuk”ból, az Újpesti Dózsából, a Bp. Honvédből, a Bp. Spartacusból és máshonnan. Akik itt vannak, edzőtársak. Nem tagjai az olimpiai keretnek, legszebb álmukban sem gondolhatnak Montrealra. Kovács, Szilvási meg a többiek csupán azon törhetik a fejüket: nem csak az a menő, aki ed, hanem aki kap is ... Aztán nagyobb társaság érkezik, tolmáccsal. Mert magyarul nem tudnak, vendégségben járnak hazánkban. Egy egyesület, a Bp. Spartacus fogadja őket, a tíz szovjet cselgáncs-centrum egyikének kiválóságait, az egyetemi válogatottat. Króner Ferenc, a Bp. Spartacus edzője hozta ide őket, s ha megkérdeznéd tőle, miért, csak ennyit mondana: — Hogy segítsék a válogatottat is. S miközben — ismét csak más sportágak — egyesületi túrái futnak végig az agyadban, melyekről a válogatottal együtt csak utólag értesültél, kezdesz megbarátkozni a légkörrel, kezd tetszeni mindaz, ami itt történik. Közben benépesül terem, segítész a vezető edző, Horváth István , együtt végzi a többiekkel. De nemcsak ő dirigál, mellette Anzai Etsuo, japán edző is ezt teszi. Kezdetben csak arról ismerni fel, hogy ő nyög, a legnagyobbakat (vagy inkább ő gazdálkodik a legjobban a levegővel?!). Mellettük, harmadikként, a szovjet vendégek mestere is irányít. Milyen különös? Mindhárman ugyanazt vezénylik... — Etsuo részt vesz a gyakorlati munkában, beáll legjobbjaink közé és technikai mozdulatokat oktat. Aztán konzultálunk. Sok mindenben nem egyezik a véleményünk, de végül mindig dűlőre jutunk! — mondja két levegővétel között Horváth. Aztán újabb ismerősre találsz: Andrássy László érkezik, az Újpesti Dózsa vezetőedzője — egyenesen Kubából. — Tavalyelőtt a londoni EB-n, tavaly a bécsi VB-n gyűjthettem tapasztalatot több edzőtársammal. Most Kubában láthattam néhány kiválóságot, s mindennek nem a színhelyek, hanem a tapasztalatok miatt van óriási jelentősége. Ez a sportág állandóan fejlődik, változik. Tanulni pedig csak az élvonalban lehet__ „Ucsimata!...” ..Taotosi!... Nem japán nyelvleckét ad, hanem fogásokat magyaráz Etsuo. Másodperceken belül felhangzik ugyanaz oroszul, magyarul, bár a többség már három nyelven is ismeri. A vezető edzőnek van egy kis ideje , és csodálkozásodat értve magyarázni kezd. — Mi nem Válogatott SC-t akarunk! Nem is akartunk sohasem. Egy feljövőben levő, illetve feljönni akaró sportág nem engedheti meg magának, hogy az egyesületi lelkesedést letörje. Ha az egyesületi munka szétzilálódna, a magyar cselgáncs alapjait veszítené! Kételyek tömege vetőd,en Szakmai viták, edzői nézeteltérések jutnak eszedbe, s válogatott keretek, amelyek csak úgy juthattak ki a kátyúból, hogy szigorúan, mereven egy személy kezébe tették a vezetését ... És máris kérdezel: — Itt talán mindenki ugyanazt akarja? Itt mindenki egyetért? Ezen azért a cselgáncsozók vezető edzője is mosolyog. — Szó sincs róla. De a szakmai vitákat is meg lehet oldani, ha végsősoron mindenki egyet akar. Tűnődsz a közhelyszerű igazságon, tűnődsz és rájössz: az igazság néha olyan egyszerű, hogy már csak közhelyszerűen lehet kifejezni. Tűnődszés figyelsz, közben tovább tanulsz oroszul, japánul és úgy veszed észre, hogy a magyart is jobban tudod. „Közösen!” „Nektek is jó, nekünk is jó!” Mintha már hallottad volna ezeket a szavakat. De szívesen ismételgeted. (Kocsák) ATLÉTIKA Manyi magára talált Látszólag nincs különösebb változás. Papp Margit mégis más, jobb kedvű, derűsebb, kiegyensúlyozottabb, mint amilyen tavaly volt. A különböző okokból gyengén sikerült múlt idény ma már csak emlék. Keserűség nélkül, tárgyilagosan beszél róla: — A tavalyi amolyan kísérleti év volt. Megpróbáltuk a futást a felkészülés középpontjába állítani, de ez nem vált be. Tudom, hogy sokan már elfelejtettek, lemondtak rólam. Csak a szereplésemből ítéltek, nem tudták, hogy éppen annyit dolgoztam, mint azelőtt, nem tudhattak nehézségeimről a pályán kívül. Nem akartam így abbahagyni, bíztam abban, hogy ha rendeződnek a körülményeim, újra magamra találhatok. Ez a meggyőződése már a nyáron kialakult, pedig akkor az eredményei még nem sok alapot adtak a bizakodásra. Az sem vette el a kedvét, hogy ősszel az olimpiai keret névsorából hiányzott a neve. Lelkileg már túl volt a nehezén, amikor október végén megkezdte a felkészülést. Mindjárt hozzáteszi: nem „olimpiacentrikusan”, akkor még nem tűzött ki ilyen nagy célt. — Nekem először saját magamat kellett legyőznöm, bebizonyítani magamnak, hogy elérhetem a régi szintet. Ez volt a legfontosabb! A téli munkát nem zavarta meg sérülés. Bírta a megterhelést, az edzések már olyanok voltak, ahogyan a nagykönyv előírja. Jól megértették egymást edzőjével, Bakai Józseffel. A volt tízpróbabajnok is sokat tanult az elmúlt évek tapasztalataiból. Egyre jobban érzi, mikor, mit kell végeznie, tudja, hol a terhelésben a határ. A fedettpályás idényben a megerősödött Papp Manyi kicsit módosított technikával jóval 15 m-en felül lökte a súlygolyót. Nem készült ezekre a versenyekre, de a többi eredménye is igazolta, hogy valóban magára talált. Nagyobb önbizalommal folytatta. Tavasszal már érezte, hogy a szabadban is menni fog, felveheti a harcot az olimpiai kiküldetés követelményeivel. Május elején az edzéseredményei, ahogyan mondani szokták, már sokat sejtettek. Eredetileg ugyan nem tervezték, de azután elindult az Újpesti Dózsa ötpróbaversenyén. Érdemes volt: mindjárt 4500 ponton felüli teljesítménnyel jelentkezett, pedig egyik-másik számban még nem jött ki a lépés. Az igazi meglepetést azonban a futásban okozta. Azelőtt rendszerint küszködött kétszázon a 26 mp-es határral, most pedig „egyből” 24.9-et futott. A nagy futómunka, ha késéssel is, mégis csak kamatozott. Készen állt az igazi próbatételre, a götzisi nemzetközi versenyre. Itt volt a nagy alkalom, hogy világszínvonalú eredménnyel bizonyítson. Nem valami jól kezdődött. A gáton futamában csak az ötödik rajt sikerült és tetejébe ellenszél rontott az időkön. Régi, erős számában, magasban, bizony, kínlódott, amíg átjutott a 176-on. Másnap azonban távolban egyéni csúccsal folytatta és bár kétszázon, ahogy mondja, a végén kissé „szétesett”, a harmadik helyen végezve 54 ponttal javította meg 1973-as legjobb eredményét. S a legjobban annak örült, hogy nem akárkik ellen gyűjtötte össze, ezt a 4582 pontot, hanem olyan erős mezőnyben, ahol a világcsúcstartó is indult. Vajon lehet ez a pontszám még több? így látja a lehetőségeit: — Most sokkal gyorsabb vagyok, mint voltam, s ha ez gáton is érvényesül, akkor még elektromos méréssel is 14-en belül kell futnom. Súllyal helyből lökök 14.80-at, s erre többet kellene rátenni ötven-hatvan centinél, de a becsúszás még nem megy. Magasban olyan sokáig kíméltem érzékeny derekamat, hogy közben elfelejtettem felugrani, ezt kell javítani. Távolban a götzisi 640-es ugrásomnál sem fogtam lécet. Őt is maradtak még fontos centik.. Az ötpróbázó nem engedhet meg magának pihenőt. Minden tized, minden centi sokat érő pontokat jelent. Papp Manyi már második hete újra nagyon kemény edzéseket végez, ezért nem indul közben versenyeken. A következő állomás a Montreal felé vezető úton, a válogatott finnországi kupaviadala lesz, amelyen az ötpróba is szerepel. (s. z.)