Népsport, 1976. június (32. évfolyam, 130-154. szám)

1976-06-05 / 133. szám

* ------------------------------------­KÉZILABDA Biztos győzelem Csehszlovákia ellen (Folytatás az 1. oldalról) Csehszlovákia: Maharaczková — Angyalová, Labajová, Spilková 1, Horacsiková 2, FOLTINOVÁ 3, POLACSIKOVÁ 3. Cs: Kraj­­csovicsová 1, Kolarová 1, Kop­­csiková 1. Csapatunk már az első perc végén Vadászná góljával meg­szerezte a vezetést. A jó kez­dés után aztán kissé megtor­pant a magyar csapat és a ven­dégek a 7. percben kiegyenlí­tették kétgólos előnyét. Tizenegy perc elteltével Ster­­binszky két nagyszerű bejátszá­sa, valamint Csikné szélről el­ért gólja után 5:2-re alakult az eredmény. Tóth-Harsányi Bor­bála a 13. percben lépett elő­ször pályára és rögtön két gól­lal mutatkozott be. A csehszlovákok ritkán vál­lalkoztak lövésre, s azok több­ségét a jó formában levő Buj­dosó biztosan hárította. A fél­idő második részében szóhoz ju­tottak a cserejátékosok is, s a magyar csapat így is növelte előnyét. Szünet után a kezdőcsapat folytatta a játékot és I­elkes­­né révén rögtön gólt ért el. Csikné került két percre kiál­lításra. Az em­berhátrány elle­nére Sterbinszky elcsípett egy labdát és pontos indításával Va­dászná újabb gólt ért el. Aztán váratlan fordulat kö­vetkezett: 14 percen át nem tudtak gólt elérni a magyar lányok, ezalatt a csehszlovákok egymás után hatszor találtak Bujdosó kapujába. A 45. perc­ben megszületett az első 7 mé­teres, amelyet Foltinová érté­kesített. Az utolsó percben a magyar csapat is 7 métereshez jutott — Sterbinszky nem hibázott. A 26. magyar—csehszlovák ta­lálkozó csapatunk szünet utáni megtorpanásától eltekintve biz­tos magyar győzelmet hozott. Az első félidőben Ster­­binszky irányításával fris­sebben és szellemesebben játszottak a magyar lányok, mint ellenfelük. A csehszlo­vákok ekkor nem tudtak ki­bontakozni. Szünet után ért­hetetlenül rossz felfogásban kezdtek a magyar csapat tagjai. A 6-os fallal véde­kező csehszlovákokkal szem­ben a bejátszásokat erőltet­ték, hátul pedig védekezési hibákat is elkövettek. A mérkőzés hajrájára azonban feljavult a magyar csapat és ekkor biztosan növelte előnyét. NSZK—Kanada 15:10 (8:2). V: Hal de J, Tekauex. A nemzetközi tornán első ízben szereplő Ka­nada és a nemzetközi élvonal­hoz nem tartozó NSZK váloga­tottjának találkozója hibákkal tarkított, gyenge játékot hozott. A nagyobb tapasztalat döntött. A kanadai játékosok egy kicsit fáradtan mozogtak. Ld. Beyer 5, Berndt 4, Peterson 3, ill. Ro­­ber 0, Tetriu 3. XXXII. 133. ♦ 1976. június 5. VÍVÁS SZOCIALISTA ORSZÁGOK VERSENYE Szovjet 99há&ibt&mn (Folytatás az 1. oldalról) Tőrre, a román Oancea és Frunza, valamint a magyar Gu­­lácsi, a másodikban a lengyel Korfanty, Jablonowski és a ma­gyar Fröhlich kiesése sorolha­tó a váratlan eredmények kö­zé. Nagyszerűen vívott viszont Szepesi, aki mindkét forduló­ból csoportelsőként biztosította a továbbjutását a tizenhatos táblára. A „direkt” első fordulójában szembe került egymással a szovjetek két kitűnősége, Vino­­kurov és Nazsimov. Szoros csörtében Vinokurov győzött, vigaszágra küldve honfitársát, a tavalyi esztendő egyéni világ­bajnokát. A következő forduló­ban, amely már az egyenesági döntőbe jutásért folyt, Nébald György nagy meg­lepetésre 10:8-ra verte az olimpiai bajnok, Szigyakot. A magyar vívó három szov­jet versenyző — Krovo­­puskov, Vinokurov és Burcev — társaságában került a legjobbak közé. Persze, volt még két kiadó hely a délutáni döntőben, amit a vigaszágon, nagy harc után szintén két szovjet kardozó — Szigyak és Nazlimov — szer­zett meg. Tehát a rajthoz állt öt szovjet vívó mindegyike be­került a legjobbak közé. A Sportcsarnok nagytermében került sor a délutáni döntőre, amely csemegét ígért a szak­embereknek (annak ellenére, hogy csak egy magyar részt­vevője volt), hiszen „élőben” láthatták a ma­gyar kardválogatott minden bizonnyal legnagyobb mont­reali ellenfelét, a szovjet ötöst. A fekete hajú, balkezes Krovo­­puskov Szigyak elleni 5:1-es győzelmével kezdődött a döntő, majd hasonló fölényű Nazsimov­­győzelemmel ért véget a szovjet vívó Nébald elleni csatája. No­ha a Honvéd fiatal kardozója a következő két összecsapásban is alulmaradt (5:4—5:4 arányban) , nem vívott rosszul. A döntő felénél Krovopuskov állt az élen három győzelem­mel, veretlenül, míg a többiek­nek már legalább egy vesztett csörtéjük volt. Vinokurov tette nyílttá ismét az elsőség kérdé­sét, miután 5:4-re legyőzte Kro­­vopuskovot. De nem kellett so­káig tippelni a végső győztesre, mert a három győzelemmel és egy vereséggel álló Vinokurov kikapott Nazsimovtól, Krovo­puskov viszont megverte utolsó ellenfelét, így egyedül neki si­került elérnie négy győzelmet. Egyeneságon a nyolc közé ju­tásért: Szigyak (szovjet)—Ortiz (kubai) 10:6, Nébald Gy. (ma­gyar)—Höltje (NDK-beli) 10:8, Krovopuskov (szovjet) —Novara (lengyel) 10:7, Nik­a (román) — Gellert (magyar) 10:3, Burcev (szovjet)—Ulbrich (NDK-beli) 10:7, Marin (román)—Nagyházi (magyar) 10:3, Vinokurov (szov­jet)—Nazsimov (szovjet) 10:8, Szepesi (magyar) —Dimitrov (bol­gár) 10:6. A döntőbe jutásért: Nébald Gy.—Szigyak 10:8, Krovo­puskov—Nik­a 10:8, Burcev—Ma­rin 10:9, Vinokurov—Szepesi 10:9. Vigaszágon a négy közé jutá­sért: Szigyak—Ortiz 10:9, Nova­ra— Marin 10:7, Nazlimov—Nil­a 10:9, Szepesi — Ulbrich 10:7. A döntőbe jutásért: Szigyak—Nova­ra 10:7, Nazlimov—Szepesi 10:7. A kardverseny végeredménye: 1. Krovopuskov 4, 2. Nazlimov 3, 3. Vinokurov 3, 4. Szigyak 3, 5. Burcev 2 győzelem (vala­mennyi Szovjetunió), ,6. Né­bald Gy. (Magyarország) 0. (pildál) ATLÉTIKA • •­érfi hosszútávfutónk 14 percen belül (Folytatás az 1. oldalról) Magas. Bajnok: Szórád Péter (Csepel) 312, 2. Basa (Bp. Spar­tacus) 208, 3. Gerstenbrein (Cse­pel) 208, 4. Major (Bp. Honvéd) 208. Hármas. Bajnok: Pedro Pe­rez (kubai) 16.51, 2. Herrera (ku­bai) 16.38, 3. Cziffra (Bp. Hon­véd) 15.88, 4. Katona (Bp. Hon­véd) 15.68, 5. Kiss L. (REAC) 15.13. Diszkosz. Bajnok: Murányi Já­nos (Bp. Spartacus) 60.72, 2. Fa­ragó (DVTK) 60.68, 3. Fejér (Bp. Honvéd) 59.16, 4. Szegletes (Bp. Építők) 56.68, 5. Szauer (Bp. Hon­véd) 54.26, 6. Katona (Vasas) 54.12. Kalapács. Bajnok: Eck­schm­idt Sándor (Újpesti Dózsa) 67.54, 2. Encsi (Bp. Építők) 66.44, 3. Tamás (GEAC) 65.16, 4. Zeitler (FTC) 63.06. NŐK 200 m. Bajnok: Könye Irma (Bp. Honvéd) 24.0, 2. Orosz (II. Dózsa) 24.2, 3. Acosta (kubai) 34.3, 4. Balatoni (TFSE) 24.7 (1.3 m-es ellenszél). 800 m. Bajnok: Steffi Kloppe (NDK-beli) 2:03.8, 2. Lázár M. (DEAC) 2:05.1, 3. Horváth J. (Haladás VSE) 2:05.8, 4. Ponton (kubai) 2:07.3, 5. Bukis (lengyel) 2:09.3. 3000 m. Bajnok: Ligetkúti Ákosné (Bp. Építők) 9:32.6, 2. Völgyi (FTC) 9:34.0, 3. Babi­nyeczné (Csepel) 9:37.0, 4. Mons­­part (Bp. Spartacus) 9:40.0. 400 m gát. Bajnok: Mohácsi Éva (Bp. Honvéd) 60.5, 2. Baumann (II. Dózsa) 60.7, 3. Czene (Csepel) 67.4. Távol. Bajnok: Annabella Ale­xander (kubai) 634, 2. Garbey (kubai) 619, 3. Pap M. (Bp. Hon­véd) 609, 4. Milassinné (Bp. Hon­véd) 598, 5. Máté (TFSE) 597. Diszkosz. Bajnok: Varga Gabriel­la (Bp. Honvéd) 54.62, 2. Herczeg (Csepel) 54.58, 3. Fallayné (DVTK) 53.80, 4. Molnár (Vasas) 51.36, 5. Varga G. (FTC) 49.84. Az utánpótlás Belszerszeg ellen A magyar utánpótlás-váloga­tott vasárnap és hétfőn az Augsburg közelében fekvő Haunstettenben harmadik alka­lommal mérkőzik a bajorokkal. A felső korhatár 20 év. Az elő­ző két találkozón biztosan győz­tek a mieink, de az idei viadal nagyon szorosnak ígérkezik s kimenetele nyílt. Sérülések és más okok miatt sokan kiestek a számításba vett idősebb ver­senyzők közül. A kalapácsve­tésben nincs is második válo­gatott, mert erre a helyre mindkét jelölt hétközben meg­sérült. A férfi csapat tagjai­nak több mint fele még ifjú­ságiakból áll. Az utánpótlás-válogatott össze­állítása. FÉRFIAK. 100 m, 200 m és 4x100 m: Babáj, Tatár, Pintér, Lóránd, Bagyura. 400 m és 4x400 m: Takács J., Szermák, Deák, Nagy M. 800 m, 1500 m és 5000 m: ötvös, Mezei, Ruri­cs­­ka, Farkas R., Varga J. 3000 m akadály: Illés, Szeleczki. 110 m gát: Kiss A., Bodó. 400 m gát: Paulinyi, Simon-Baja. 10 km gyaloglás: Takács M., Kolonits. Magas: Nyikos, Ecseki. Rúd: Bagdi, Szalma. Távol: Szalma, Pintér. Hármas: Bakosi, Tóth J. Súly: Kácsor, Csere. Diszkosz: Saskői, Egri. Gerely: Valkusz, Bárfai. Kalapács* Bizizde. ? . . , NŐK. 100 m, 200 m és 4x100 m: Németh I., Bartha, Lajer, Baumannn. 400 m és 4x400 m: Váczi, Petrika, Forgács, Bau­­marin. 800 m: Váczi, Erdélyi. 1500 m­: Jankó, Ujhelyi. 100 m gát: Bartha, Klenóczky. Magas: Éger, Gubán. Távol: Németh I., Fazekas. Súly: Horváth V., Papp T. Diszkosz, Csőke, Tomasovsz­ky, Gerely: Fekete, Járnák- 1­i LEGÚJABB ÚSZÁS. Szovjet bajnokság, Ki­­jev. A harmadik napon is csak csúcsokkal lehetett bajnoki cím­hez jutni. Férfiak. 200 m gyors: Krilov 1:52.97, 200 m pillangó: Manacsinszkij 2:02.44. A 4x200 m-es férfi gyorsváltó első embe­reként Andrej Krilov 1:52.80 per­ces teljesítménnyel kiváló csúcsot állított fel. Nők: 200 m gyors: Vlaszova 2:06.12. 200 m pillangó: Cselofasztova 2:14.04. 100 m hát: Sztavko 1:04-91. KÉZILABDA: Csehszlovákia— Német DK­B 26:19 (15:7), Prága, nemzetek közötti férfimérkőzés. A vendégek az első találkozón is B-csapatukkal szerepeltek — el­lentétben a hírügynökségi jelen­téssel­. MODERN GTMN A SZU­K­A. Szov­jet bajnokság. Tbiliszi. Szeren­ként­ döntők. Szabadgyak: Su­­gurova 18.65. Labdagyak: Sugu­­rova 19.85. Karikagyak: Suguro­­va 19.75. Buzogánygyak: Derju­­gina 19.50. Szalaggyak: Derjugina 19.80. A bajnokság legjobbjaiból összeállított válogatott két hét múlva Szófiában, a bolgár együtt­­essel méri össze tudását. ★­­ A BEK-győztes Bayern München és a KEK-védő An­­derlecht augusztusban mérkőzik az úgynevezett Szuper Kupa ke­retében. Az első mérkőzést Mün­chenben, a másodikat pedig Brüsszelben rendezik. Ha a ta­lálkozók fölött az UEFA nem vál­lal védnökséget , akkor is le­bonyolítják, barátságos alapon, közös rendezésben. EREDMÉNYEK ASZTALITENISZ Pénteken nagy meglepetés tör­tént a férfi asztalitenisz NB I- ben. A Ganz-MAVAG lelkes csa­pata legyőzte a sokszoros bajnok BVSC-t­ Ganz-MAVAG -BVSC 13:12. Gy: Asztalos 5, Faházi 3, Kocsis 11 2, Guttmayer 3, Gréczy 1, ill. Rózsás 4, Harangi 3, Nozicska 3, Bürzsei 2, Kovács 0._______________ ATLÉTIKA A pozsonyi nemzetközi verse­nyen jól szerepeltek hosszútáv­­futóink. 10 000 m: 1. Leiteritz (NDK-beli) 28:45.2, 2. Fancsali (magyar) 28:58.4, 3. Mohácsi (magyar) 28:59,2. Szekeres J. 1600 m-nél feladta. 110 m gát: 1. Casanas (kubai) 13.63. Ge­rely: 1. Michel (NDK-beli) 82.44. KÖNNYŰ BÚVÁRSPORT Dunaújvárosban a nemzetközi Kohász Kupa második napján ki­tűnő eredmények születtek. Bú­várúszás. Férfiak. 100 m: 1. Éles T. (Ganz-MÁVAG) 44.25, 2. dr. Kertai (Muréna) 44.95, 3. Kiss F. (Muréna) 46.25. 400 m: 1. dr. Kertai (Muréna) 3:54.05, 2. Ke­­mecsei (Izzó) 3:56.75, 3. Kiss F. (Muréna) 4:09.00. 800 m­: 1. Ke­­mecsei (Izzó) 8:23.85, 2. Éles (Ganz-MÁVAG) 8:46.55, 3. Brüll­­ke (NDK-beli) 8:53.45. Nők. 400 m: 1. Pallagi (Muréna) 4:21.80, 2. Pagel (NDK-beli) 4:38.20, 3. Fodor (Dobó) 4:38.30. Uszonyos úszás. Férfiak. 200 m: 1. Dr. Ker­tai (Muréna) 1:46.75, 2. Reiss­­land (NDK-beli) 1:49.15, 3. Tóth A. (Kinizsi) 1:49.60. 400 m: 1. Pátzold (NDK-beli) 3:56.65, 2. Tóth Á. (Kinizsi) 3:57.95, 3. Tess­­mann (NDK-beli) 4:01.20. 1500 m: 1. Pátzold (NDK-beli) 16:00.10, 2. Tessmann (NDK-beli) 16:15.90, 3. Rétcsán (Izzó) 16:55.75. Nők. 200 m: 1. Buzinkai (Izzó) 2:02.30, 2. Puls (NDK-beli) 2:04.00, 3. Pallagi (Moréna) 2:04.5. 400 m: 1. Seliger (NDK-beli) 4:19.55, 2. Buzinkai (Izzó) 4:19.90, 3. Bock­­hold (NDK-beli) 4:23.05. 800 m: 1. Seliger (NDK-beli) 9:02.10, 2. Bockhold (NDK-beli) 9:03.50, 3. Buzinkai (Izzó) 9:04.75. 200 m váltó: 1. NDK 8:22.60, 2. MHSZ Rába 9:14.65, 3. MHSZ Pécs 9:20.05. KÉZILABDA Telefonelhallás miatt csütörtöki számunkban tévesen jelent meg az Ózdi Kohász — Savaria NB I B-s női kézilabda-mérkőzés ered­ménye. A helyes eredmény 19:16 az Ózdi Kohász javára. ÖKÖLVÍVÁS Pénteken délután a Csepeli Sportcsarnokban közel félezer né­ző előtt bonyolították le a Cse­pel Kupa selejtezőinek második részét. Ezúttal 13 ifjúsági és 18 felnőtt pár küzdött az elődöntő­be jutásért. Az ifjúságiaknál igen kevés volt az említésre mél­tó összecsapás, mindössze három pár mérkőzése ért véget ponto­­zással. A papírsúlyban Villás (Bp. Honvéd) győzte le biztosan Pap­­pot (Cs. Autó), a könnyűsúly­ban ugyanilyen fölényesen győ­zött Magyar (PVSK) Szűcs (Bé­kési SZMTE) ellen. A váltósúly­ban pedig igen szoros küzdelem­ben 3:2 arány­ban győzte le Bu­­ris (ózdi Kohász) Dobost (Cse­pel). Ezután került sor a felnőttek küzdelmére. A papírsúlyban Ge­­dó György (Vasas) nyitotta meg a sort. Mérkőzése mindössze más­fél percig tartott Kiss (Bp. Épí­tők) ellen, akire nyolcat számol­tak, kevéssel utána pedig felad­ta a küzdelmet. Könnyűsúlyban született meg az első meglepetés. Varga J. (SZIM) legyőzte Len­­eset (Vasas). A kisváltósúlyban az izgalommal várt Rácz (Oros­házi MTK) — lukei (Kaposvári Dózsa) találkozó az utóbbi sérü­lése miatt, már első menetben be­fejeződött. A váltósúlyban mind Demét (Vasas), mind Metzgert kétszer intették és 6 :2-re győ­zött Deme. A nagy váltósúly­ban Lévai (Kaposvári Dózsa) két me­netben jól harcolt Rapcsák (Bp. Honvéd) ellen, d­e aztán fel­adásra kényszerült, Rapcsák ke­mény ütései folytán. A félnehézs­súlyban Tóth I. (Vasas) bizto­san, bár nagy csatában győzte le Szegedit (Csepel), míg a nehéz­súlyban Lévai (Győri Dózsa) Lő­­rinczet (Ózdi Kohász), akire két­szer is rászámoltak. Az elődöntőket szombaton 16.00 órai kezdettel vívják a Csepeli Sportcsarnokban. ________ RÖPLABDA Moszkvában a nemzetközi fér­fi röplabda Szavin- emlékverse­nyen a magyar válogatott érté­kes győzelemmel mutatkozott be. A találkozó első játszmájában még az amerikaiak voltak job­bak, de aztán az erősen felja­vult magyar együttes biztosan fordította a maga javára az eredményt. Magyarország—­Egyesült Álla­mok 3:1 (— 3, 5, 12, 11), Csehszlo­vákia— Kuba 3:0 (11, 4, 6), Csehszlovákia—Jugoszlávia 3:0 (6, 3, 14), Lengyelország—Szovjetunió II 3:0 (11, 10, 8), Szovjetunió—Kuba 3:0 (7, 6, 5). ★ A legjobb hat férficsapat há­rom bajnoki tornájával egyidő­­ben a juniorok is összemérték tu­dásukat. Akárcsak tavaly, az idén is kimagaslik a Kecskeméti SC gárdája, tavasszal valamennyi mérkőzését megnyerte. A tavaszi végeredmény 1. KSC 15 15 6 45: 6 30 2. Csepel­­ 15 10 5 32:18 25 3. V. Dózsa 15 9 6 33:20 24 4. V. Izzó 15 7 8 24:29 22 5. Bp. Honvéd 15 4 11 16:36 19 6. Bp. Spartacus 15 4 15 4:45 15 A* A válogatott játékosok nélkül szereplő legjobb hat NB I-es női röplabdacsapat részvételével folyó Olimpiai Kupában újabb két for­dulót bonyolítottak le, ezzel a kör­­mérkőzéses viadal a hajrájához ér­kezett. A bajnok NIM valamint a Közgazdasági Egyetem egyaránt újabb kettős győzelmet aratott,­­ így a kupa sorsa a kettőjük kö­zötti visszavágón dől majd el. NIM—II. Dózsa 3:0 (8, 5, 4), Vágóhíd u., NIM—Bp. Spartacus 3:1 (6, 4, —12, 10) Szentkirályi u., Közgazdasági Egyetem—Bp.Spar­­tacus 3:1 (7, 4, —11, 10) Kini­zsi u., Közgazdasági Egyetem— Lehel SC 3:1 (12, 10, —8, 7) Jászberény, Vasas Izzó—Lehel SC 3:1 (13, —15, 15, 5). Jászberény, Vasas Izzó—U. Dózsa 3:1 (10, 14, — 10, 7) Váci u., Izzó-terem. A torna állása három fordulóval a befejezés előtt: 1. M­M 7 7 — 21- 6 14 2. Közgazd. Egy. 7 6 1 20- 8 13 3. Vasas Izzó 7 4 3 17-13 11 4. Bp. Sport. 7 3 4 14-16 10 Taróczy Balázs a francia nem­zetközi bajnokság férfi egyesének 2. fordulójában az amerikai Billy Martin ellen 6:4, 6:2, 7:6 arányban nyert és továbbjutott. (MTI) ★ A párizsi nemzetközi teniszver­seny női egyesének első fordulójá­ban Szabó Éva 6:7, 7:6, 6:1 arány­ban győzött az amerikai Greer el­len 5. Lehel SC 7 16 5-18 8 6. V. Dózsa 7 1 7 5-21 7 TENISZ ]­­ Emberlakta madárház — Hát, te vagy az az Angyal János, aki hét évvel ezelőtt műanyagból készült magasugró­­léccel akartad megváltani a vi­lágot? — Én vagyok — mondja és erősen megrázza a kezemet. — Te tartottad bennünk a lelket. A cikkeiddel... — Hát ez túlzás, de mondd, mire jutottatok?­­ — Hét év után találtunk egy vállalatot, amely elkezdte gyár­tani a lécet, s most már Szaud- Arábiából is kaptunk megren­delést. — Teljes tehát a siker? — Teljes! — Hét évig képesek voltatok hinni abban, hogy egyszer majd mások is elhiszik: egy csoda­léccel állnak szemben? Közben a sok kilincselés, a magyaráz­kodás, a bürokrata hivatalnokok között a sok kérem szépen, meg a­hogy tetszik lenni, csak hogy szóba álljanak veletek ... — Nem volt könnyű. — Szóval te vagy az az An­gyal János, aki most levelet írt nekünk, mert tagjai kíván­tok lenni a Pályaépítők Klubjá­nak. — Gyere, igyunk egy kávét, aztán megmutatok mindent, mit csináltunk és milyen terveink vannak. Bemegyünk a Salgótarjáni Kohász SE központi irodaépü­letébe. Azzal fogadnak, hogy tudom-e mi történt azután, hogy évekkel ezelőtt megírtam a Tanár úr csipked című cikke­met. A tanítónő, aki megmutatta az újságírónak a gyerekek test­­nevelési óráiról készült rajzait és apró vallomásait, fegyelmit kapott, s azóta önszántából Pestre költözött. Abbahagyta a tanítást, s egy vállalatnál­ he­lyezkedett el. A testnevelő ta­nárt, aki tettleg bántalmazta a gyerekeket, elbocsátották. A nagy tisztogatási akció után, sajnos, továbbra sem megnyug­tató a helyzet ebben az általá­nos iskolában... — Azt írod a levélben —for­dulok Angyal Jánoshoz —, hogy néhány évvel ezelőtt egy kis ál­latkert működött itt, s szomszé­dos Zala-ligetben, vagy ahogy az őslakók nevezték, a Dolinká­­ban. — Fenntartási és egyéb okok miatt megszűnt az álatkert és üresen maradt többek között a madarak téli szálláshelyét bizto­sító épület. De menjünk, néz­zünk körül — mondja és elin­dulunk a liget felé, amely a Kohász-sporttelep felett húzó­dik. Az éjszaka esett, a föld alig itta be az égi áldást, de az em­berkéz gyalulta ösvényeken nem lesz sáros a cipő. Egyébként is ki törődik most ezzel, a látvány, a friss levegő és az akácillat megbolondítja a látogatót, öt­ven méterenként változik a táj, több dimenzióban. Cserjék, fe­nyők, gesztenyefák, akácok, fű­zek követik egymást. Messziről a Pécskőhegy csúcsa integet. Ahogy haladunk felfelé, árván ásító, elhagyott ketrecek tűnnek elő. A hatalmas vasrácsok mö­gött az életnek semmi nyoma. — A salgótarjáni futballisták éj­ekkel ezelőtt két medvebo­­csot hoztak haza a Szovjetunió­ból — mondja vendéglátóm — itt, aztán felnevelődtek a mó­kusok, a nyulak, és a különböző madarak szomszédságában. Ami­kor megszűnt az állatkert, a medvék a budapesti Állatkertbe kerültek. Meredek lépcső visz fel a madárházhoz.. Amikor felérünk, és kifújjuk magunkat, Angyal János kihúzza magát és azt mondja: — Hát ezért írtunk nektek! Ez a mi büszkeségünk. Pirosra festett, hagymaskupo­­lás épület, három oldala csu­pa üveg. Belül „kínzószerek” Erre mondjuk hogy: kondíció­terem. Hogyan lett a madárházból máról holnapra, elsősorban az atléták számára, erősítő terem? — Hát nem máról holnapra, de mindenesetre gyorsabban, mint ahogy a magasugráléc betört a hazai piacra. Az el­múlt év végén merült fel ben­nünk a gondolat, hogy anyagi segítséggel és sok-sok társadal­mi munkával át lehetne ala­kítani a madárházat oly mó­don, hogy a sportolók­­elké­szülését szolgálja. Tóth Ká­rollyal, atlétik­ai szakosztályunk elnökével megkerestük bázis­vállalatunkat, a Salgótarjáni Kohász Üzemeket és kértük, hogy adják nekünk az­ épüle­tet. A gazdasági vezetők és a társadalmi szervek támogatták elképzelésünket, de akadtak el­lenzők is. A madárház ugyan­is az állatkert megszűnése után a brigádok találkozóhelye volt. Meg kellett értetnünk a brigád­tagokkal, hogy nem ellenük csatázunk, hanem közös érdek­ből szeretnénk a sport céljai­ra felhasználni az épületet. Vé­gül aztán kezet nyújtottunk egymásnak, s üzemünk száz­ezer forintot is mellékelt. El­kezdődött a tervezés. A mű­szaki rajzokat igen rövid idő alatt a Frankel Leó ifjúsági szocialista brigád készítette el. Ezután derült ki, hogy még mindig szükségünk van száz­ezer forintra. Bekopogtattunk Szunyogh Tiborhoz, az MTSH elnökéhez és bemutattuk a terveinket. Tetszett, amit akar­tunk, s így a hiányzó összeget a megyei testnevelési és sport­hivataltól kaptuk meg. Január elején elkezdődött az igazi munka. A Kamerovo asztalos szocialista brigád a mennyezet építését, az üvegezést és a fes­tést vállalta. A tanműhelyis­ták az ajtókat hozták rendbe és különböző segédeszközöket ké­szítettek, hasonlóképpen a Ku­­lich Gyula alapszervezet tag­jai és az atléták. Egyesületi el­nökünktől kezdve a legkisebb sportiskolásig mindenki segí­tett. A lelkes összefogásnak és a mintegy 1800 óra társadalmi munkának köszönhető, hogy a közelmúltban ünnepélyesen is birtokba vehettük a kicsinosí­tott „madárházat”, az egymil­lió forintot érő kondicionáló­termet. Arad Angyal Jánosból a szó és még folytatná, ha nem mon­danám, hogy azért levegőt is vegyen. Végigsímítja még egy­szer a terem berendezéseit, s mindegyikről van néhány sza­va. Hogy a hasizomerősítő ma­sinát ő rajzolta meg és a gyár KISZ-esei készítették ők Hogy a fűrészporos kályha is társa­dalmi munka eredménye, é­s csak ideiglenesen segített ki a télen. Novemberig szeretnék bevezetni a központi fűtést. — Állj ide és nézz ki — mondja. — Mit látsz? — Csupa zöldet és fényt. — No, látod, hát ebben is különbözik a mi kondicionáló termünk a többitől. Ezek a ter­mek általában nélkülözik a fényt és a föld alatt vannak. Az ilyen helyen végzett mun­ka idegileg sokkal jobban fá­raszt, mint amikor megnyug­tatásul ott a szemnek a termé­szet. — Menjünk be az üzembe folytatja —, szeretném, ha ta­lálkoznál másokkal is, akik­nek részük vann abban, hogy ilyen gyönyörű létesítménnyel rendelkezünk. Földi Jenő, a KISZ nagy­üzemi szervező titkára arról beszél: az emberek érzik, a társadalmi munka, a tömegeit számára is nagyszerű sportolási lehetőségeket teremthet. Per­sze, a társadalmi munka er­kölcsi oldaláról sem szabad megfeledkezni. Nem szerencsés, ha például túl nagy a neki­buzdulás és közben kevés a tennivaló. Ha a szervezés egy­szer rosszul sül el, legköze­lebb nehéz újra összekovácsol­ni az embereket. Szántai Fe­renc, egy leendő munkacsar­nok és a futófolyosó munka­ter­vét mutatja. — Ez még csak álom, de ha lesz erőnk és pénzünk, egy-két év múlva talán ebből is lesz valami — jegyzi meg Angyal János. — Gyere, megmutatom, hol lenne a helye. Elindulunk vissza, a sportte­lep felé. Útközben nekem sze­gezi a kérdést: — Szóval felvesztek bennün­ket a Pályaépítők Klubjába? Visszakérdezek: — Mitől van neked ilyen nagy hited, Angyal János? Más a te helyedben már régen fel­hagyott volna a magasugróléc­­cel, amikor ti még kitartotta­tok; nyughatatlan hangyaként harcolsz a létesítményekért; a kezed alatt ifjúsági bajnokok bontogatják a szárnyaikat... . Nem sokat törődik azzal, amit mondok. Fiatalságával, harmincegynéhány évével rohan velem, hogy megmutassa a sal­gótarjáni városi sportcsarnokot. Mert azt is látni kell... Kő András NÉPSPORT 7

Next