Népsport, 1976. június (32. évfolyam, 130-154. szám)

1976-06-14 / 141. szám

XXXII. 141. ♦ 1976. június 14 — XXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK — 1976 JÚLIUS 17—AUGUSZTUS 1. — MONTREAL BIRKÓZÁS TÍZBŐL HAT! A kötöttfogású takváro?dz°fe előtti pillanatai. A versenyzők félkörben ültek. Volt, aki a me­­legítője villámzárával babrált, más a mezét igazgatta. Minden­kinek az arcán volt egy csipet­nyi feszültség. Dr. Bíró Mihály­nak, a birkózó szövetség elnö­kének bevezető szavai után Gu­­rics György vezető­edző kihir­dette az olimpiára utazó csapa­tot. A fiúk alig észrevehetően megemelték a fejüket. Minden szempár Gurics arcát fürkész­te Talán azt figyelték, milyen hangsúllyal ejti ki a nevüket? Vagy az­t, hogy az arca elárul-e valamivel többet, mint amit mond? Sorolta a neveket és indokolta a döntést Seres, Rácz, Réczi... Doncsecz nyugodt maradt Csak az arca rezzent egy picit Kimaradt volna? De akkor ki utazik? Teljes csapat megy ... Gurics tovább sorolja a neve­ket: Torna Mihály, Hegedűs Csaba, Séllyei, Farkas, Rovnyai. Torna Feri maga elé mered. Bátyja ránéz. Gurics elnézést kérve mondja, hogy Doncsecz nevét véletlenül kifelejtette. Torna Misi szava csattan. — Az öcsémét is! — Igen, természetesen — mondja az edző. — Doncsecz és Torna Ferenc is utazik. Néma csend. Senki nem moz­dul. Nem néz senki senkire. Ülnek. Vajon milyen gondolat köti le őket? Mi van a mozdu­latlan arcok mögött? Hegedűs Csaba első mondata is mintha önmagának szólt volna. — Köszönjük a bizalmat. Lejegyeztem, később leírtam Csaba további szavait is. Aztán kihúztam. Csak ott, abban a légkörben, azzal a hangsúllyal voltak hitelesek. Leírva hami­san csengnének. A lényege ez volt: teljesítjük megbízatásunkat. Dr. Bíró Mihály megköszönte azoknak a munkáját, akik nem utaznak és kérte őket, hogy to­vábbra is segítsék teljes oda­adással a felkészülést. Kp'/flíinilí az edzés. Szód­a- IvtZUUÜlK nok a fiúk Csak a Vasas versenyzői verődnek önkéntelenül is egy csokorba. Egymásra néznek, elmosolyod­nak. Kezdik a bemelegítést. Hat Vasas-birkózó utazik a kötöttfogású csapattal az olim­piára. Müller Ferdinánd, a Va­sas edzője töprengve mondja: — Ilyen azt hiszem, még nem volt, hogy egy szakosztályból hatan vettek volna részt olim­pián. Örülök, hogy ez éppen nekünk sikerült, önkéntelenül is a Vasas bir­kózóit kezdem figyelni. Doncsecz a terem végében a tükör előtt gyakorol. Mintha abban is ellenőrizni akarná, hogy szemre is elég erős-e már az 57 kg-ra. Münchenben még az 52 kg-ban küzdött. Torna Feri élvezi a küzdel­met. Magabiztosan véd minden támadást. Ez neki erőssége. Jól bontakozik ki a bonyolult hely­zetekből. Az edzés pergő ritmusú. Egyre erősebb a terhelés. Torna Misi kemény, mint a szikla. Olyan nehezen mozdítha­tó is. Jól áll a lábán. Áll? Egy pillanatig sem. Megy előre, megy és őrli az ellenfél erejét. Mint a világversenyeken általában. Az ő ereje mintha kifogyhatat­lan lenne. Mint minden nagy versenyen. Séllyei mozdulataiban a töl­gyek ősereje rejlik. Hajlítha­­tatlan is, mint a tölgyek. Nem villog, de nagyon biztonságosak az akciói. Kegyetlenül erő­s, rendkívül stabil. Mint... Bo­csánat. A tölgyfát már említet­tük. Hegedűs Csaba önelemző. Kérdez minden mozdulata után. A partner, a bátyja, Miklós precízen felelget. Csaba elgon­dolkodik a mondottakon. Töp­reng és újra nekilendül. Tuda­tossága szembetűnő. Még az egyperces, felfokozott iramú, fogás nélküli küzdelmek vannak hátra az edzésből. Min­denkiről folyik a veríték. Még­is friss a mozgásuk. Fark­as a farkasok harciassá­gával küzd. Mozgása kiszámít­hatatlan. Mintha semmit nem akarna, aztán egy villanás és ... bohó! Nem szabad dobni. Visszateszi ellenfelét é­s hajt to­vább. Ugyanolyan iramban, mint az edzés első percében. Vége. — Egy petákot nem adtam volna a kiutazásomért, mond­juk 1972-ben — sóhajt egyet a kis, hatásos szünet után Farkas József. — De azt hiszem, má­sok sem... Összesereglenek mett, viccelődnek, kacagnak. . — Meg vannak még a poha­rak, Nándikám? Az elmúlt év végén a szak­osztály évzáró vacsoráján már arról volt szó, hogy hat Vasas versenyzőnek kellene kiharcol­nia a kiutazás jogát. Müller Fer­dinánd, az edző pedig hat, szép poharat kapott ajándékba. Ki sem csomagolta. Csak a do­bozra írta rá mind a hat jelölt a nevét. — Ha kijuttok és jól szerepel­tek megkapjátok a poharakat. Mindenki azt, amelyikre a ne­vét írtam. Az első akadályt mind a ha­tan sikeresen vették. Mi a titka, hogy ilyen sok, nagyszerű birkózójuk van? Az edző szerint Nyokhban a 74.­lik. Akik a Vasasban birkóztak, visszajárnak és segítik a töb­bieket. Keresztes Lajos, Vágó (Wagner) Róbert már abbahagy­ták ugyan az edzősködést, de a kapcsolat nem szakadt meg. A Vasas-szív, Vasas-szív maradt. Hegedűs Csaba még hozzáte­szi: " Az olimpiára való kijutá­sért a harc már négy évvel ez­előtt kezdődött. Egymást buzdí­tottuk, hajtottuk. A kollektíva ereje mindenkit magával sodort. Most már mindenki önmagával van elfoglalva, de akkor a csa­pat összefogása sok embernek adott erőt. — De még mennyire! — mondja Farkas. — 1974-ben a világbajnokságon, Katowicében helyezetten lettem, összetörtem. Csaba vitt magával és bíztatott, hajtott. Ha ő nincs, akkor talán lemondok a kiküldetésért folyó harcról. Ott volt. Mint ahogy Torna Feri mellett ott állt mindig Torna Mihály és bíztatta. Ő pe­dig a technikásabb öccsétől ta­nult sokat. Mindenki mindenkit segít, mert nagyon jó közösség. A hat Vasas-fiú ott lesz Montrealban. Kiharcolták,, Se­gítette őket a közösség ereje és saját dacosan kemény elhatáro­zásuk. A Vasas-fiúk vasakarata az első menetben diadalmasko­dott. Kaszás Sándor ÖRÖM Nyolc évet kellett várni erre a pillanatra! Nyolc évvel ezelőtt si­került az egyik fotóripor­ternek elkapnia azt a rendkívüli jelenséget, amikor Bánfai Ági, a vá­logatott tornász szemléle­tes mutatvánnyal bizo­nyította, hogy a strandon sem válik a vér vízzé. Napozás céljából egy­szerűen egy vízilabda­­kapu tetejét szemelte ki, elvégre annyira emlékez­tet a gerendára. A kép nyilvánosság elé került. S az egyik tor­nász kislánynak, Lővéi Máriának azóta vágya, hogy egyszer ő is újfaj­ta „gerendagyakorlatot” mutasson be. Ehhez azonban nem elég akármilyen gerenda, sőt, nem is akármilyen hangulatra és pillanatnyi elhatározásra is szükség van. S lám, eljött ez a pil­lanat. Amikor kihirdették az olimpiai csapatot, s a lá­nyok megtudták, hogy ki került be, akkor a mont­reali reménységekkel ma­darat lehetett volna fo­gatni. S az már bizonyá­ra nem véletlen, hogy a fotoriporter vállalkozott az öröm szokatlan meg­nyilvánulásainak szokat­lan megörökítésére. íme, a bizonyíték. A tatai edzőtábor labdarú­gókapuja nem magasabb, mint más labdarúgó ka­pu, de ahhoz elég ma­gas, hogy a legbravúro­sabb tornásznak számára is merészséget jelentsen a megmászása. Mit, megmászás? .­ Az öröm kifejezése: Vass Károly és Kovács Péter válogatott kézi­labdázók segítségével Lő­véi Marisza egy pillanat alatt a kapufa tetején ter­mett. Támadó állást vett fel, míg a másik duna­újvárosi olimpiai váloga­tott, az egy évvel fiata­labb Óvári Évi függőle­ges spárgával növelte a látványosságot. Ostobaság? Szeszély? Hiúság? A csodát. Mindez csupán azt fe­jezi ki, hogy nagyon bol­dogok és végtelenül sze­retik a tornát. S hogy ehhez miért kel­lett pont egy labdarúgó­­kapufa? Mert hasonlít a geren­dához. Nekik pedig ked­venc szerük a gerenda. Hollalá! Csak fel a magasba. Csak fel, csak fel, csak fel. Olimpia előtt biztató választás. (Z. Vincze — Geteta) NÉPSPORT 5 VÍVÁS Kiegészíteni egymást Reméljük, javaslatunk még idejében érkezik az illetéke­sek elé. Arról van szó, hogy az olim­piára készülő párbajtőrcsapa­tunk felkészítésébe néhány ki­adós eszmecserét kellene beik­tatni, amelynek meghívott elő­adója a BVSC együttese len­ne. A vasutascsapat ugyanis a közelmúltban olyan mezőny­ben nyerte el a párbajtőr Baj­nokcsapatok Európa Kupáját, ahol komolyabb ellenfelek gya­korlatilag nemzeti válogatottja­ikkal szerepeltek. Hogy ez a győzelem lehet vé­­letlen is? Hát... egy alkalom­mal még elképzelhető. Második esetben már aligha. Ha pedig ez a siker harmadszor is bekövet­kezik — méghozzá egymás után! —, akkor teljesen­­kizárt, hogy mindez a Fortunának köszönhe­tő. ■4­ Tavaly és tavalyelőtt, az első két győzelmünk megszerzé­sekor mi voltunk a heidenheimi közönség kedvencei (minden év­ben a nyugatnémet városban kerül megrendezésre a párbaj­tőr BEK — a szerk.), mert sike­rült megtörnünk a verhetetlen­nek hitt CSZKA Moszkva egyed­uralmát — mondja dr. Nedeczky László, a BVSC szakosztályve­zetője. — Az idén viszont már szinte mindenki ellenünk szur­kolt, hasonló okokból. Ez, per­sze, érthető. A közönséget a meglepetések érdeklik, az ő szá­mára egy ilyen sorozat már unalmas. Különösen, mert nem a sajátjaiért izgulhat. Ami min­ket illet, még nem unjuk ... A dolog érdekessége, hogy míg a BVSC ilyen örvendetes rend­szert csinált a válogatottakkal, egyenértékű klubcsapatok le­győzéséből, addig legjobbjaink — ugyanezen riválisok ellen mérkőzve — München óta nem álltak a dobogó legmagasabb fokára a világversenyeken. Fenemód kacifántos ügy. 1. Ezek szerint elképzelhető, hogy legjobbjaink — mégsem a leg­jobbjaink? Elképzelhető, hogy Fenyvesi dr. és Erdős Sándor — a klub két válogatottja — Pap Jenő, Erdős Gábor és Nedeczky György társaságában jobb eredményekre képes, mint válo­gatott társaival. Kulcsárral, Schmittel, Osztrics dr.-ral? -1­ Sajátos légköre van a csa­patversenyeknek — mondja Er­dős Gábor. — Mindenféle vir­tuóz vívásnál többet ér, ha va­laki alá tudja rendelni egyéni ambícióit a csapaténak. Itt nem elég, ha az ember „csupán” le­győzi ellenfelét, aztán félrevo­nul a maga bajával törődni. Mert lehet, hogy ő ugyan vala­mennyi csörtéjét megnyeri, klubtársa viszont elveszti a leg­fontosabbat, mert a döntő pil­lanatban nem volt, aki bekiált­sa neki a hátralevő időt, aki csavarhúzóval a kezében odaro­hanjon hozzá, kizökkentve ezzel lendületéből az ellenfelet, nem akad egy hang, amely odakiált­sa: „A lábadra vigyázz!” vagy csak annyit: „Nyugi”! A BVSC párbajtőrözőinek ki­tűnő csapatszelleméről egyéb­ként az idei OB is szemléletes ízelítőt adott, ahol a vasutasví­vók — ha csak parányi különb­séggel is — az első helyen vé­geztek. Hányadik alkalommal? Hát azt hirtelenjében nehéz len­ne összeszámolni, csupán alnnyi bizonyos, hogy a mostani győ­zelem megszakítás nélkül az ötödik vasutas bajnoki siker. -+■ No, azért álljunk meg an­nál az egységes csapatszellem­nél — tréfálkozik Nedeczky György. — Pap Jenei például rendszeresen lázong amiatt, hogy minden alkalommal neki kell cipelnie Heidenheim és Bu­dapest között a BEK vándordí­ját, amely bronzból van és mel­lesleg hat kiló. De hát ha egy­szer ő a legfiatalabb?... Pap Jenő különben a „Fakír” elnevezésnek örvend (?) csapat­társai körében, amit úgy kell értelmezni, hogy ő az az ember, akit senki és semmi nem tud kihozni a sodrából. Mindez — vívásról lévén szó — aranyat ér. Mint a példa mutatja, a szó eredeti értelmében is. Erdős Gábor az „ítéletvégre­hajtó”, magyarán a befejező em­ber. Általában ő teszi fel azt a sokat emlegetett pontot az i-re. De csak általában, mert utolsó csörtéjére igen gyakran már sor sem kerül, mivel a csapatgyőze­lem valamelyik korábbi össze­csapás után bizonyossá vált. Nedeczky Györgyről is csak efféle hízelgő dolgokat lehet mondani. Mint ötödik ember, ál­landóan készen áll a beugrásra, és ha erre lehetősége nyílik , nem okoz csalódást. 4- Ők hárman voltak idei BEK-győzelmünk hősei —­ mondja dr. Nedeczky László. — Fenyvesi dr. és Erdős Sándor ugyanis ezúttal halványabban szerepelt. A három esélytele­nebb fiú viszont ezekben a kri­tikus pillanatokban hozta ki magából a maximum felettit. És azt hiszem, a siker titka ez: kiegészíteni egymást. Dr. Fenyvesi Csaba és Er­dős Sándor jellemzésével ezúttal adósak maradunk. Majd úgy másfél hónap múl­va visszatérünk rá. Remélhetőleg hasonló hangnemben! Pilhál György Fenyvesi dr. és az a bizonyos hatkilós vándordíj, amelyet nemcsak kiharcolni, felemelni is nehéz... SPORTLÖVÉSZET A „hetekről" van szó... Meglehetősen nyüzsgő az élet a sportlövő szövetség hivatalos helyiségében, s így a hangulat némileg emlékeztet egy lőteré­hez. Csak a fegyverropogás hiányzik... Ezt is pótoljuk! A szemben levő fotelben Stelczámer Rezső szövetségi ka­pitány foglalt helyet. Ő a cél­tábla, záporoznak a kérdé­sek. .. Az esetet, lévén szó mindenről, ami csak a lövészek olimpiai szereplésével kapcsola­tos, leginkább a puskások ösz­­szetett számához hasonlíthat­nánk. Legalábbis, am­i érdeklő­désünk széles skáláját illeti. — Vágjunk mindjárt a közepébe! Az elmúlt esz­tendők világversenyeire ál­talában úgy utaztak el a magyarok, hogy tarsolyuk­ban az esetek többségében volt jó néhány számottevő eredmény. És maradt is ugyanennyi, tisztelet a ki­vételnek. . Most nem va­gyunk ebben a helyzetben, tavasszal, egy-két olimpiás kivételével, inkább közepe­sen, mint jól lettek a válo­gatottak. Mi ez? Formaidő­zítés? — Miután a válogatási alap­elvek szerint a Montrealba uta­zók közül legalább négy-öt ver­senyző már korábban biztosí­totta, legalábbis elvileg, a repü­lőjegyét, érthető, hogy tavasz­­szal nem születtek sorozatban nagy eredmények. — Még a válogatotton be­lül is sokrétű volt a telje­sítmény, hiszen Pap Lajos szinte mindig. Bodnár Ti­bor, Sziró Gyula, Gruber György egyszer-kétszer ki­válóan szerepelt, nem úgy viszont a többiek... — Pap már a korábbi esz­tendőkben egyértelműen megál­lapodott versenyző lett. Ez az ő esetében 595-ös fekvő és­­U 60-as összetett eredményt je­lentett, minimálisa­n. Ez a sta­­­bilizáció, ha lehet, idén tovább folytatódott. Nagy-nagy örö­münkre! — És a másik két pus­kás? Ők sem „mai gyere­kek”. .. — Hammerl dr. a sportág nagy egyénisége, olimpiai baj­­nok volt 1964-ben, ezüstérmes 1963-ban és azóta mindig ott van az élmezőnyben. Nagy Sán­dor 1974-ben, olimpiai számítás szerint, ötödik lett a világbaj­nokságon, tavaly is, a legjobb hat között volt az EB-n. Ham­merl korábban valóban sokat bizonytalankodott, de kiderült, hogy ennek objektív okai vol­tak: rossz volt a fegyvere. Most puskát cserélt, egyre jobban be­lejön, többször lőtt 595 felett a fekvőben, és biztos, hogy en­nél csak jobb lesz az olimpián. Nagy Sándort kétségkívül nyo­masztotta egy kissé a bizony­talanság tudata, hiszen a múlt nem jelentett százszázalékos biztosítékot a jövőt illetően. Két-három alkalommal így is megállta a helyét, csillogtatta tudását, anélkül, hogy külön készült volna a tavaszi erőpró­bákra.­­ Mikor dőlt el, hogy Pap mindkét puskás szám­ban indul, s mellette Ham­merl a fekvőben Nagy az összetettben képviseli a ma­gyar színeket? — Menet közben. Döntésün­ket, persze, igazítottuk múltbe­li tapasztalatainkhoz, hiszen Hammerl már régen jobb a fekvőben, mint az összetettben. Aztán a tavaszi versenyek iga­zolták ezt az állásfoglalásunkat. — Későb­b még egyszer szóba fog kerülni, de már most fel kell tennünk a kérdést: mit szóltak az időnként „ijesztően" kiváló külföldi eredményekhez? — Nem voltunk ott minden versenyen, nem tudjuk, hogy a maximális 600-hoz közeledő fekvő, valamint az 1170 körüli összetett eredmények milyen kö­rülmények között születtek. A körülmények pedig döntő je­lentőségűek.­­ — Ezt indokolni is tudja? — Hogyne. Néhány nappal ezelőtt Bukarestben 599, 598 és 597 volt a három érmes ered­ménye. Mindhárman a szélvé­dett, maximálisan jól megvilá­gított szektorban lőttek. .. — Váltsunk témát. Be­széljünk a futóvadlövőkről, hiszen ketten, Szabó Gyula és Bodnár Tibor, kerültek a csapatba. Legutóbb, Wies­­badenben nagyon gyengén szerepeltek... — A wiesbadeni 550—555 kö­zötti teljesítmények minket is kellemetlenül érintettek. Jobb­ra számítottunk! Azok után, hogy Szabó Gyula rutinos, ta­pasztalt versenyző, s már évek óta az 570 közelében vagy fe­lett van, és Bodnár áprilisban 578-cal tette le a névjegyét. — Van valamilyen konk­rét oka a­­cudarénak? — A verseny előtt nagyon ment a két fiúnak, talán ez nyomasztotta őket. Mindeneset­re jókor jött fiaskóként köny­veljük el ezt a kisiklást. Úgy érzem, lelkileg már rendbe is jöttek és szinte kizárólag pszichikai célból indulnak a va­sárnap kezdődött MHSZ-verse­­nyen. Tíz-tizenöt körös javulást várok tőlük. Ha beváltják a re­ményeket, akkor talán ők is el­hiszik, hogy tudnak még lőni. .. Ezt tartom most a legfonto­sabbnak. — És Montrealban? A ri­válisok félelmetesek.... — Sok a pályázó, nemcsak az érmekre, hanem az élmezőny helyeire is. Remélem, Szabó hozza szokott formáját. Bodnárt pedig talán még egyszer fel le­het úgy „piszkálni”, mint áp­rilisban. — Lépjünk tovább. Hosszú évek után ismét indulunk a koronglövő számokban. — Igen, Talabos István a skeetesek között, Gruber György a traposok mezőnyében. — Utóbbi egészen külön­leges körülmények között került be az utazók közé, hiszen a tavaly ősz óta kö­zösen készülő olimpiai ke­retnek tagja sem volt.­­ így igaz. Külön, de egyez­tetett felkészülési elképzelések szerint gyakorolt télen Fűzfőn, hiszen számítottunk rá. Április végén azután sorozatban szál­lította a nagy eredményeket, három hét leforgása alatt lőtt 196-ot, 194-et, majd végül 198- as országos csúcsot. — Miért lett csak 9. az EB-n? — Brnóban 194 korong kellett a győzelemhez. Gruber megáll­ta a helyét. 191 korongot lőtt, és ahogy mondani szokás: „szé­pen veszített”. Mindössze 21 esztendős, övé a jövő! — Talabos még fiata­labb. .. — Ő a válogatott Benjáminja, 20 éves. Tavaly mindenki őszin­te ámulatára — a miénkre is! — nyolcadik lett a VB-n, idén holtverseny után negyedik volt Brnóban, a juniorok között. Bu­karestben 194 korongot lőtt, fel­jövőben van, csak javulhat. .. ! — A további program? — A puskások és a korongo­sok már nem versenyeznek, csak ellenőrző jellegű edzés­versenyeket iktatunk majd a felkészülésbe, amely nem sokban különbözik az eddigiek­től. — Ha nem vesszük figye­lembe, hogy az idő múlik és minden egyes célzásnak, lövésnek fokozott a jelen­tősége, akkor tényleg nem lehet sok változás... — Persze, azt hiszem, hogy ezt mi érezzük a legjobban... Serényi Péter !

Next