Népsport, 1976. július (32. évfolyam, 155-183. szám)

1976-07-01 / 155. szám

AZ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1976. JÚLIUS 1. • Áfái­­ följu­t • XXXII. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM. Az FTC-ben érzik a bajnokcsapat felelősségét! A győztes utólag azt mond, amit akar... Már úgy általában, mert Dalnoki Jenő, a Ferencváros vezető edzője nem él vissza azzal, hogy az idő őt igazolta. Őszintén beszámol a szakosztály átszervezésének szakmai és lélektani problémáiról, azokról az elvekről, amelyek szerint nevelték a játéko­sokat, elemzi a csapat játékának formálódását... Azaz messze túlmegy az idény szokványos értékelésén. Elmondja, hogyan lehetett egy tehetséges gár­dából — jó partnerként együtt dolgozó vezetők irányítása mellett — két év alatt bajnokcsapatot faragni! (Cikkünk a harmadik oldalon.) Nyilasi, az FTC válogatott középpályása a Békéscsaba elleni mérkőzésen kicselezi Albertit, a földön fekvő Királyvárin már túljutott A háttérben Rab figyeli az akciót (Záhonyi Iván felvétele) s négy mesterlövész JL Mancsai 196 körrel KRIMI? A Fehér úti lőtéren­­ a kísérteties, fülledt mozdulatlanságba egy piros mik­­obusz gördül... Éles robajjal el­vágódik a buszajtó, és kiszáll négy fekete diplomatatáskás úri­ember. Libasorban megindulnak a leállások felé. Itt valami készül... — Az olimpiások utolsó ver­senyszerű leedzése — nyugtat meg dr. Nagy Imre szövetségi kapitány. PRÍÍRA Kíváncsian figyeljük I UUIJi­ t, a négy mesterlövészt, Xancsalt, Maracskát, Szombathe­­yit és­ Sasicsot, amint mechani­­kus mozdulatokkal ,,kicsomagol­nak” és megtöltik a pisztolyokat Puff... Puff... Puff... A hangos pisztoly dörrenések hirtelen szétvágj­ák a kánikulai csendet — a versenyzők beme­legítő lövéseiket végzik,­­ majd átsétálnak a jobb oldali lőállás­ba. Három hét múlva olimpia! — ezt a mondatot nem mondja ki­­ senki a jelenlevők közül, de ki­mondatlanul is ott lóg a leve­gőben , és minden percnek olim­piai hangulatot ad. Kancsalék szinte gondolkodás nélkül, ruti­nosan végeznek minden mozdu­latot. Reméljük, Montrealban, is ilyen nyugodtan „fújják majd a leckét”. (Folytatás a 7. oldalon) Megállapodás Kedden Miskolcon megbeszélést tartottak a Diósgyőri VTK fejlesz­téséről. A megyei és városi tanács, valamint az egyesület bázisszerve­ a Lenin Kohászati Művei és a Diósgyőri Gépgyár vezetőinek részvételével lefolyt tárgyaláson azt egyesület helyzete, az 1930-ig terjedő időszak feladatai voltak napiren­den, majd a résztvevők és dr. Beckl Sándor ál­lamtitkár, az OTSH elnö­ke, megállapodást írtak­ alá. Ennek alapján a kö­vetkező években a sport­egyesületben gyorsabb ütemű fejlesztést kell biz­tosítani az atlétika, a birkózás, a súlyemelés és a kajak-kenu sportágak­ban. A létesítményellá­­tottság javítása érdeké­ben pedig edzőterem, atlétikai futófolyosó, ka­jak-kenu tanmedence és uszoda építésére kerül sor. Mesterek a mérlegen Új utakon - ez a címe az immár nyolcadik cik­kével jelentkező egyesületi sorozatnak, amely ez­úttal klubjaink mestereiről, az edzőkről szól. Ma már ott tartunk, hogy a kiemelt egyesületekben dolgozó edzőknek nem kell „guberálniuk” a tu­dást, mint tette ezt egyik levélírónk, de, hogy való­jában milyen örömteli jelenségekkel, fájó gondok­kal találkozunk ezen a területen egyesületeinkben, erről szól írásunk a 4. oldalon. Gondok, indigóval Megszoktuk már, hogy a világ sportolóinak négy­­évenkénti nagy találkozó­jához hasonlítjuk piros nyakkendőseink országos viadalát. Az elmúlt idő­szakban azonban nem­csak az örömök, hanem a gondok is indigóval készültek: a nagy olim­pia gondjait tökéletes hűséggel másolta le út­törőink versenye. A ked­den Budapesten befeje­ződött verseny csak to­vább rajzolta a kérdője­leket, újabbakat sora­koztatva az eddigiek mellé. Ezekről szól írásunk a 4. oldalon. W3&­­BUDAPEST 70 Olimpiai főpróba a Komjádi-uszodában Hargitayék: vendégségben, rövidtávon... Az egész körülbelül olyan lesz, mint ha egy operai szuperpro­dukcióra készülő társulat tagjai könnyed, kellemes hangulatú dalestet adnának, áriákat és egyéb operarészleteket énekelné­nek a főpróbán. Bízván abban, hogy amikor a legjobban szük­séges, összeáll az előadás a részletek főpróbája nyomán is... Még ha valahol sátít is a fen­ti hasonlat, a párhuzam tagad­hatatlan. Olimpiára készülő úszóink ugyanis csütörtökön és pénteken úgy tartják verseny­­szerű főpróbájukat, hogy min­denki idegen számra és távra rúndul ki. Ha... Nos, semmi sem végleges még! Széchy Tamás szövetségi kapitány ugyanis (maradjunk most már a zenénél) valóságos kívánsághangversenyt hirdetett. Csütörtökön délelőtt kell vég­érvényesen bejelenteni, hogy ki és milyen számban kíván este rajtolni. Ez aztán demokrácia. Azért annyit elárult a kapi­tány, hogy például Verrasztó Gabi ,részben már döntött: 100 gyorsot és 100 pillangót kért... Valószínűleg lesz 200 férfi gyors is, hiszen az tulajdonképpen mind a hét férfi válogatottunk­nak ismeretlen terület. S a cél — most már az edzések java részében is — a gyorsítás. Te­hát: a szombat délelőtti elutazást megelőző utolsó negyvennyolc órában a vágtaszámoké lesz a főszerep a Komjádi-uszodá­­ban... Szerdán délelőtt a helyzet sok mindenre inkább emlékez­­tetett, mint olimpiai előkészü­letre. Még szerencse, hogy meg­érkezésünkkor — körülbelül ne­gyed nyolckor — még vízben (Folytatás a 7. oldalon) Figyelőállásban. Hargitay András és Koczka István a számháború,­zás kellős közepén ... (Záhonyi Iván ferv.)

Next