Népsport, 1976. július (32. évfolyam, 155-183. szám)

1976-07-24 / 176. szám

XXXII. 176. ♦ 1976. július 24 NÉPSPORT 50? XXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK ♦ XXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK ♦ XXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK ® Felsebzett tenyérre! Vartan Militoszjan 192,5 kilót kér. Már szisszenés sincs a St. Michel Aréna nézőterén. A szovjet versenyző távolról mustrálgatja a súlyt, odalép hozzá, elhúzza hátra, majdnem a dobogó végéig. Otthagyja, megint távolról nézegeti. Még egy perc ötven másodperce van. A súlyhoz lép, hirtelen felkapja — egészen a válláig. Nem tudja megtartani. Ledobja, egyet még legyint utána. A bolgár Jordán Mitkové az aranyérem. Nem is annyira azon a két és fél kilón múlt, amivel Militoszjannak többet kellett volna kilöknie, inkább azon atíz dekán, amennyivel Mitkov a mérlegeléskor kevesebbnek bizonyult ellenfelénél. Ezért kellett a szovjet versenyzőnek két és fél kilóval többet kérnie, amikor Mitkov már kilökte a 190 kilogrammot. Kíváncsiság Milkoszjan csüggedten legyint a dobogóra puffanó, eldobott súlyzóra. Az újdonsült olimpiai bajnoktól azért mégis megkérdeztük utólag, hogy mit érzett akkor, amikor Militoszjan dobogóra indult. — Elsősorban kíváncsiságot, hogy sikerül-e neki a 192,5 kiló. Megmondom őszintén, nekem akkor el sem hatolt a tudatomig, hogy az én aranyérmemről van szó. Alkor még különben is csak az foglalkoztatott, hogy én kilöktem a 190-et. Ültem, figyeltem Vartant. Egyébként nagyon jó barátságban vagyunk. Sokat edzettünk együtt, nem is egymás ellen versenyzünk, hanem egymás mellett: ki-ki csinálja a magáét, amennyire futja az erejéből. Jóslatok Ezúttal Jordán Mitkovéból futotta többre. Két hónap híján hat évvel fiatalabb Militoszjannál, áprilisban volt húszéves. Hét esztendeje kezdett súlyt emelni szülőhelyén, a dél-bulgáriai Asenovgrádban. Edzője Sztojcso Sztojcsev lett, Manila középsúlyú világbajnokának, Trendafil Sztojcsevnek az édesapja. Jordán Mitkov jelenleg katonaidejét tölti, s mint ilyen, a CSZKA Szeptemvrijszko versenyzője. A váltósúly világcsúcstartója. No, és néhány perc óta olimpiai bajnok! Igaz, újabb világcsúcs nélkül, pedig ettől a párharctól azt várta a szakmai közvélemény. Mirkov az asztalra teszi a kezét, kinyitja tenyerét, ötforintos nagyságú seb éktelenkedik rajta. — Ez az oka — mutatja. — A múlt héten megvágtam, alig tudok fogni vele, így most csak a győzelem volt a fontos. Az edzéseken egyébként a csúcs fölött jártam. Visszahúzza a tenyerét. Különös pillanat, amikor rájövünk, hogy úgy ült, mintha tenyérjósnál lenne. Nevetünk rajta. — Hát akkor most maga jósoljon — kaptunk a lehetőségen. — Mikor éri el a súlycsoport a lökésben a 200 kilós álomhatárt? — Szerintem fél éven belül. Mégpedig Militoszjan vagy én érem el. — Mennyit fog teljesíteni a moszkvai olimpia bajnoka? — Összetettben 400 kilót, vagy nagyon közelit ahhoz. — Lehet, hogy éppen maga? — Én nagyon szeretném, de nagyon sok fiatal tehetség van nálunk. Már úgy érzem, akik nálam is fiatalabbak... — Mi ennek a titka? — Egyrészt az, hogy négyezernél több igazolt versenyző van Bulgáriában. Másrészt meg, hogy a legjobbak jó edzésmódszerrel, rengeteget dolgoznak. — Kit tart ma a világ legjobb súlyemelőjének? — Hriszto Placskovot Egyébként a váltósúly már megadta a választ az ólomsúlyú viadal kérdésére is, minthogy a 75 kilósok mezőnyében nem indult el a szovjet Szmirnov, bizonyosra vehető Alekszejev indulása, bár sokan rebesgették az ellenkezőjét. Az ólomsúlyú versenyig azonban még lesz néhány állomása a szovjet—bolgár párharcnak. Gyógyír A pénteki nihenőnan mán szombaton például a középsúlyban vár gazdára az aranyérem. — Kié lesz az? — kérdeztük Mitkovot. — Sztojcsev és Blagoev is képes arra, hogy legyőzze a szovjet Sarijt. De hogy végül hogyan alakul? ... Széttárja a karját. A tenyerén megint láthatóvá válik a nagy seb. De ha ráteszi az aranyérmet, alatta eltűnik és talán gyorsabban is gyógyul . Nelli, Olga és Márta Csütörtökön éjjel, a női ezerenkénti döntők befejezése után két bájos szovjet tornásznő áll a Forum-csarnok interjúszobájában az újságírók kérdéseinek kereszttüzében. Mindketten közvetlenül és talpraesetten válaszolgattak, a küzdőtér után az interjúszobában is osztatlan sikert arattak. A Nelli Kimhez intézett kérdések és válaszok közül... — A szovjet csapat vezető edzője, Larisza Latinyina ■ a verseny előtti nyilatkozata szerint két aranyat várt, örült, hogy teljesítette? — Ha az ember edzője utasításait sikerrel teljesíti, az mindig örömet jelent. Majd igyekszem a jövőben is megfogadni tanácsait ... — Mikor kezdett versenyezni? — Pontosan tíz évvel ezelőtt, kilencéves koromban. — Hány alkalommal kapott már tizes értékelést gyakorlataira? — Montreal előtt még sohasem kaptam tízest, a pontozók mindig észrevettek valami hibát a teljesítményemben. — Mit gondol, a női torna a tizenévesek sportja lesz? — Nem hinném... Nadja Comaneci rendkívüli versenyző, főleg nyugalma, magabiztossága meglepő ... Egy-egy versenyző igazi beéréséhez azonban legalább tíz évi gyakorlás szükséges... — Hogyan történt, hogy leesett a felemáskorlátról? — Nagyon örültem az ugrásban aratott győzelmemnek és egy pillanatra nem összpontosítottam megfelelően. — Mit gondol, összetettben le tudja egyszer győzni Comanecit. — Ha nem gondolnám és nem bíznék benne, már abba kellett volna hagynom a tornát... Olga Korbut következett. — Csalódottnak érzi magát. — Egyáltalán nem, a körülményeidhez képest úgy érzem a maximumot nyújtottam, változatlanul szeret a közönség, ez mindennél többet jelent számomra. — Miért bajlódik oly gyakran sérüléssel? — Néha még a gépek is elromlanak, felmondják a szolgálatot, mi pedig érzékeny emberek vagyunk. — Elégedett volt a pontozással? — A pontozással nem szabad sokat foglalkozni. A pontozók is emberek, nem csalhatatlanok, amellett maga a tornász érzi a legjobban, mit is teljesített az értékeléstől függetlenül. — Indul a moszkvai olimpián is? — Nagyon szeretnék, bár nehéz lesz bekerülni a szovjet csapatba. Azért majd igyekszem ... ★ Magyar tornászaid utoljára 1964-ben nyert az egyéni versenyben érmet az olimpián. Makray Katalin második lett felemáskorláton, Ducza Anikó pedig harmadik talajon. Most kellemes meglepetésre, kicsit váratlanul is, Egervári Márta szerzett értékes bronzérmet felemáskorlát-gyakorlatával. Szebb ajándékkal nem is lephette volna meg magát közelgő huszadik születésnapjára. A szép siker után néhány kérdésre kértük válaszát. — Hol kezdte? — A Bp. Honvéd szakosztályában 1968-ban, ahol Fekete József vett szárnyai alá. Külön örültem, hogy első mesterem is itt van Montrealban, s este személyesen is megköszönhettem neki a sok segítséget. — Hogyan folytatta? — Változatlanul a Bp. Honvéd versenyzője vagyok, és a várnai világbajnokság előtt, két éve kerültem a válogatottba. Már második esztendeje férjem, Magyar László az edzőm. — Gondolt az éremre? — Bevallom őszintén, nem . A felkészülés időszakában ugyan nagyon keményen edzettem. Tíz edzést tartok hetente, heti átlagban harminc órát töltök a tornateremben. De ilyen becsületes edzések ellenére sem lehettem biztos a dolgomban. Hiszen mások sem töltik tétlenül az időt. Nelli Kim botlása azonban megnyitotta az utat számomra a dobogó felé. Igaz, gyakorlatom is jól sikerült. — Miben látja Comaneci sikereinek titkát? — Talán még többet edz, még nyugodtabb légkörben készülhet, mint mi. Nadia, ha lehet így mondani, tornára született. Mozgáskészsége rendkívüli, idegei pedig egészen csodálatosak. — Tervei? — Jövőre az Európa-bajnokságra még felkészülök, de utána abbahagyom, átadom a helyem a fiataloknak... — Mit csinálna most a legszívesebben? — Elmennék a városiba sétálni, kicsit kikapcsolódni, hiszen már közel három hete itt vagyunk, de egyetlen leirakatot sem láttam még Montrealban ... " (z ki tudja, hogy a biztonsági szolgálat ébersége csökkent-e, vagy mi lettünk ügyesebbek?... De ténykérdés, hogy pénteken délben személyi motozás nélkül surrantunk be az Erzsébet királynő szállóba, a NOB főhadiszállására. Fekete, vállra akasztott táskánkat ugyan — ami estére már több kilót nyom a különböző versenyhelyeken összegyűjtött eredményhalmaztól — gondosan átvilágították, az ellenőrző folyosó csengője pedig berregett, némi aprópénzt és a zsebben hordható körömvágót jelezve, de a motozást végző két, csinos rendőrlány éberségét ezúttal akaratunkon kívül kijátszottuk. Lord Killanin, a NOB elnöke viszont a minap alaposan megjárta. John Roddar londoni kollégám, régi ismerősöm, az egyik este az elnök lakosztályában járt. Valaha együtt dolgoztak, az év első felében jelent meg nagy sikert aratott könyvük Az olimpiai játékok az amerikai Colliers kiadó gondozásában. Későig beszélgettek, miközben az elnök megéhezett. Úgy döntöttek, lemennek az étterembe. Ám amikor az ajtón kiléptek, a szobát őrző rendőrök parancsnoka útjukat állta, s udvariasan mondta: „Lord, bocsánatot kérek, de már elengedte testőrségét és mi hárman csak a szobáját őrizzük, nem engedhetjük elmenni .. Lord Killanin — ahogy kollégánk elmesélte — kesernyés mosollyal jegyezte meg: „Hova jutottunk?... Mi lesz veled, olimpia? ...” Majd megadva magát, visszatért a szobájába és két szendvicset rendelt telefonon, hogy éhségét csillapítsa ... az ismétlődő ellenőrzésekre és a szigorú rendszabályokra azonban, változatlanul szükség van. Egy nacionalista csoport például rendbontásokkal próbálta magára vonni a figyelmet a Szovjetunió—Kanada labdarúgó-mérkőzésen, majd a Paul Sauvé központban, a röplabda-mérkőzések színhelyért igyekeztek zavart kelteni. Próbálkozásaik azonban kudarcba fulladtak. A rendőrség közbelépett és elvezette a pórul járt provokátorokat, így van ez rendjén, az olimpia idején sincs helye a provokációnak! Már teljes lendülettel folynak az olimpia versenyei. Az első napokban rendkívüli érdekességet szolgáltatott az egykori müncheni vagy mexikói bajnokok, mint például a hátúszó Roland Matthes, a tornász Ljudmila Turiscseva és Szavao Kató, valamint a fiatalok küzdelme. Mondanunk sem kell, hogy már az is óriási teljesítménynek számít, tiszteletet, megbecsülést érdemel, ha valaki két vagy három, esetleg több olimpián megtalálható az indulók között. Hát még ha esélyes is!... A bajnoki címet védő esélyesekre azonban egyelőre nem virradt fel a nap Montrealban. Egyetlen volt bajnok sem tudta megismételni korábbi egyéni győzelmét. Külön érdekesség, hogy az említett három kiváló sportember jóval fiatalabb versenyzővel szemben kényszerült megadásra, így például Kate és Andrianov, illetve Matthes és Naber között hat-hat év a korkülönbség. Turiscseva pedig — reméljük, a kedves Ljudmila megbocsát az indiszkrécióért — kilenc esztendővel idősebb Comanecinél. Anélkül azonban, hogy e sokáig felejthetetlen párharcok valamennyi izgalmas részét elemeznénk, hivatkozhatnánk a korábbi bajnokok sérüléseire, betegségeire. Matthes például nemrég vakbélműtéten esett át, már az is csoda, hogy indulni tudott. Kató az 1974-ben rendezett várnai világbajnokságon szerzett sérülése után csak az idén tért vissza, Turiscseva felkészülése sem volt zavartalan. Ezzel együtt állítjuk, hogy a trónfosztáshoz a kivételes tehetséggel rendelkező új bajnokok minden elismerést megérdemlő, fiatalos lendülete is nagymértékben hozzájárult. A vereség mindig, még a legkisebb versenyen, a jelentéktelen eseményen is fájdalmas dolog, így elképzelhetjük, mit is érzett a három említett bajnok a trónfosztás pillanatában ! És mégis volt erejük ahhoz, hogy a győzelmi dobogón, a televíziós kamerák előtt, százmilliók jelenlétében tanúbizonyságot tegyenek nagyszerű emberi tulajdonságaikról. Amikor a Fórum sportcsarnokban Comaneci az egyéni összetett verseny remek gerendagyakorlata után újabb tízes pontszámot kapott és boldogan jött el a szertől, Ljudmila elsétált mellette és megveregette a vállát. Ezt a jelenetet sokáig nem lehet elfelejteni. Ez minden szónál, gratulációnál többet mondott feszíteni, szépen veszíteni s, egyes esetekben még a győzelem kivívásánál is nehezebb. Egy-egy verseny megnyeréséhez ugyanis másoknál kell jobb teljesítményt nyújtani, a vereség esetében viszont a versenyzőnek saját érzelmei, indulatai fölött kell diadalmaskodnia. Ha ezt az új bajnokok eltanulják az itt, Montrealban trónfosztott nagy egyéniségektől, akkor az aranyérem mellett valami nagyon fontosnak is a birtokába jutnak. Vad Dezső Montreali levél ___________________________a Lord Killanin szobafogságáról, felsült provokátorokról, , trónfosztott bajnokokról Olimpiai tarka-barka A győzelem titka Nurikjantól, a bolgárok kiváló súlyemelőjétől, a montreali olimpia légsúlyú bajnokától megkérdezték: — Mi a győzelem titka? Miért és mitől van az, hoy a bolgárok ilyen nagyszerű eredményeket érnek el ebben a sportágban? — Mi a titka? — halkította le hangját Norah Nurikjan. — A joghurt! Az tesz bennünket ilyen erőssé!... A nyilatkozat utáni napon egyébként több joghurtot adtak el Montrealban, mint máskor egy hónap alatt. „Aranyérmes” válasz — Mit érzett — faggatták Nadia Comanecit —, amikor a nagy vetélytárs, Olga Korbut kezét megszorította, és aki most, maga mellett, a fényüket vesztett csillagok közé tartozik? — Azt éreztem, arra gondoltam — válaszolta Nadia —, hogy barátok vagyunk ... A kutya, az ember meg a nacionalizmus Lemhényi Dezső, a kanadai vízilabda-válogatott magyar edzője dohogta el — nem alap nélkül — vesztes mérkőzéseik egyike .Után: — Mit lehet tenni?! A csapatban vannak francia kanadaiak, meg angol kanadaiak, így hát még az sem biztos, hogy az egyik a másiknak, ha az jobb helyzetben van, odapasszolja a labdát ... Pedig még a kutyák is ritkán hibáznak, ha ezerszer megcsináltatnak velük egy gyakorlatot! Igaz, a kutyák nem ismerik a nacionalizmust! Pihent úgy Valaki kiszámította: ha a 25 ezres lélekszámú Monaco 10 versenyzővel képviselteti magát a XXI. Nyári Olimpiai Játékokon, akkor az Egyesült Államoknak 100 ezer versenyzővel kellene jelek lennie, hogy „egálban"legyenek „Majd 1980-ban!..." A röplabdasport híveinek táborában akárha bomba robbant volna. Az olimpiai tornán, a nők versenyében: Kuba—NDK 3:1! Nosza, az újságírók megrohamozták Eugenio George-ot, a kubai edzőt: — Esélyesnek érzi csapatát az aranyéremre is? — hangzott el a kérdés. — Hogyne! Csak még nem most, hanem majd 1980-ban... — válaszolta mosolyogva az edző. És a jelenlevők lát,ván a kubai lányok pazar játékát, nem is nagyon kételkedtek a szavában Viren. Viren. Viren A finnek csodafutója igencsak foglalkoztatja az atlétika barátainak széles táborát. Különösen az izgat mindenkit, hogy vajon az 5 és 10 ezer méteres síkfutás után elindul-e maratoni futásban is? És ha elindul, győz-e? És győz-e mind a három versenyszámban? A legilletékesebbek — azaz a finn tábor — véleménye megoszlik „maratoni"-ügyben. íme: Viren: — Még nem döntöttem, hogy maratoni futásban is elindulok-e ... Vasala, a müncheni olimpia 1500-as bajnoka: — Virennek azt is el kellene felejteni, hogy létezik egyáltalán maratoni futás! Toivola finn maratoni futó: — Óriási nyereség lenne! El kellene indulnia ezen a távon is! És egy „nevét rejtő” finn szakvezető: — Ha kánikula törne Montrealra, a maratoni futás előtti napon, akkor Viren nem indul ... Tessék, csak tessék! Lehet válogatni a válaszok között! Akár fogadni is!... Fordítási csúcs Amikor a portugál Marques ezüstérmes lett traplövészetben, nyilatkozatának fordítására az egyik portugál újságíró vállalkozott. Ezek után Marques, ékes portugálsággal, félórán át ecsetelte sikerét és boldogságát, majd a kolléga mindezt lefordította. Mindössze egyetlen mondatban, így: — Marques azt nyilatkozta, hogy nagy öröm számára az ezüstérem ... E kiválóan sikerült „műfordítást” akár tömörségi világcsúcsként is elkönyvelhetjük. Pech, vagy több annál?! James Gilkes guyanai vágtázó jelentkezett, hogy hazájának visszalépése ellenére, ő indulni szeretne az olimpián. A NOB — a szabályok értelmében — Gilkes esetében sem tett kivételt, ami teljesen elkeserítette a kiváló futót. — Nem jó ez így! — csóválta a fejét. — Miért büntetnek engem, hiszen én nem szeretnék mást, csak versenyezni?! ... Elkeseredése akkor érthető meg igazán, ha tudjuk: ez már a második olimpia, ahol nem indulhatott el. Münchenben a rhodesiai, Montrealban pedig az új-zélandi „ügy” miatt. Lassacskán pedig kiöregszik. Pechje van? Ez talán nem pontos kifejezés. Ez már több, mint pech! Olyan „álpolitikusság” sújtja, mellyel jó lenne többé nem találkozni az olimpiai játékokon. A „részvétel a fontos"?... Egyre többen és egyre gyakrabban idézgetik mostanában Montrealban — sajnos, mi magyarok is —, hogy „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!’!... Például Shirley Babashoff, az Egyesült Államok kiváló úszónője is hasonló szellemben nyilatkozott Kornélia Ender 200 m-es gyorsúszásban aratott győzelme után: — Minden alkalommal, amikor úszom — mondta —, nyerni szeretnék, de ha kikapok, akkor sem érzek csalódást vagy fájdalmat.. Számomra már az is öröm, hogy itt lehetek és indulhatok az olimpián... Hmm. Nyilatkozatnak szép. Love story Egy egyiptomi atléta beleszeretett egy román atlétalányba és a román lány az egyiptomi fiúba. Már az esküvő napját is kitűzték. Közvetlenül az olimpia utánra. És a lány — csordultig a szerelemmel — elment edzeni. És a fiú — csordultig a szeretemmel — elballagott az egyiptomi csapat szálláshelyére. Ahol viszont azonnal csomagolnia kellett. Azóta nem látták egymás. Csak szeretik... Krimi helyett olimpia Az ABC amerikai tévétársaság vasárnap esti olimpiai adását este 7 és 9 óra között 25 millió tévénéző figyelte, azaz a tévénézők 47 százaléka. Ezt a sikert a szakértők szinte példátlannak tartják, hiszen a sport, az olimpia — a jelek szerint — kiütéssel győzött a krimi ellen. Persze, könnyű azoknak, akik „aranyat” kapnak jutalmul figyelmükért!