Népsport, 1976. július (32. évfolyam, 155-183. szám)

1976-07-21 / 173. szám

MONTREALBA KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSAINK: ARDAI ALADAR. NAMÉNYI JÓZSEF. SZEKERES ISTVÁN, VAD DEZSŐ ^1 ■ mUBBBBBwbümmIIm Népsport AZ ORSZÁGOS TESTNEVELESI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA * * SZERDA, 1976. JÚLIUS 21. XXXIJ. ÉVFOLYAM, 173. SZÁM ARA 1 FORINT Torna Ferenc és Réczi tussal kezdett ' ' '• - * • Harmadik helyen az összetettben öttusatstmatunk Badari, Botos és Nagy mérkőzés nélkül a tizenhat között az ökölvívásban, mert maradt az eredeti sorsolás Kuba férfi röplabdacsapata legyőzte Csehszlovákiát Őt századon múlott Verrasztó Gabi középdöntőbe jutása 100 háton A bolgár kosárlabdázóitok bravúrja Amerikai siker a traplövészetben Továbbra is a csehszlovák együttes Lövészetben: 1. Adum 198 kör Az öttusa második számában, a tizenkét órás párbajtőrvivó versenyen a magyar csapat el­ső mérkőzését Kanadával vív­ta és 7:2 arányban nyert. Utá­na az olaszokat verte 6:3-ra, majd az NSZK-t 7:2-re. Az in­dulás tehát nagyon biztató volt, ekkor azonban váratlan veréség következett be: a bolgároktól kikaptunk 5:4-re. Amíg a ma­gyar csapat ezeket az eredmé­nyeket érte el. addig a csarnok másik részében drámai fejlemé­nyek következtele be. A szovjet csapatnak az angolok elleni mérkőzésén, tehát az első mér­kőzésen, Malacarne olasz ver­senybíró észrevette, hogy Onpis- csenko, fegyvere olyankor is „megszólal”, amikor nem ért el találatot. A fegyvert lefoglalta és megvizsgáltatta. A vizsgálat megállapította, hogy a fegyver szabálytalan, ezért Onyiscsenkót figyelmeztetésben részesítették. Az angolok azonban óvást jelentettek be a zsűrinél. A (Folytatás a 3. oldalon) Légsúlyú súlyemelésben Földi Imre ötödik Egy verseny, amely világ- Amikor hétfőn nyilvánosságra csúccsal kezdődött, még mielőtt került a súlyemeíés 56 kilós bárki is a dobogóra lépett vol- súlycsoportjának, a légsúlynak na... a nevezési listája, egy részt­vevőt máris gratulálók vettek' körül. A 39. évében járó Földi Imrét üdvözölték, aki a sport­ág történetében páratlan fegy­vertényt hajtott végre: ötödik olimpiáján állt rajthoz. Rómá­ban S., Tokióban, majd Mexikó­városban 2., s Münchenben első lett. Olyan fényes sikerre, mint legutóbb, most nem számítha­tott. De az elismerés — a rész­vétel puszta kivívásáért is — jogos volt! Akárcsak az előző napon, a lepkesúlyú versenyen, most is két magyar indult. Földi mel­lett tizenhét évvel fiatalabb tár­sa, á 22. évében járó Stefano- j vits Imre képviselte színeinket. Hogy milyen eséllyel? __ , A l égsúlyt a sportág jelenleg leggyengébb súlycsoportjaként tartották számon a rajt előtt. Világcsúcsán évek óta nem ja­vítottak, s ráadásul világcsúcs- • tartóját, a bolgár Atanasz Kiro­vót szakvezetői a közelmúltban, fegyelmezetlenség miatt eltiltot­ták a versenyzéstől, nem is jött (Folytatás a 2. oldalon) Női tornászcsapatunk negyedik Egervári két szeren a döntőben Egervári Márta felemáskorláton 9.9 pontot kapott szabadon válasz­tott gyakorlatára... Norair Nurikjan, München és Montreal olimpiai bajnoka. Mün­chenben pehelysúlyban, most légsúlyban bizonyult a legjobbnak az 1948. július 26-án született bolgár katonatiszt. Egykor kosár­labdázott (155 centis magassága ellenére állítólag kitűnően), majd a tornára tért át, s végül a súlyemelő kollégiumban kötött ki. Tizenkét éve versenyez és két olimpiai bajnoki címe mellett hat-hat világ- és Európa-bajnoki győzelmet mondhat magáénak Erem- és péti tíaí hlté&u t ORSZÁG I. II. III. IV. V. VI. Pont NDK 4 3 3 1 1 1 61 Egyesült Államok 3 4 2 2 12 59 Szovjetunió 3 — I 2 — — 31 >ÍSZK 1 1 — 2 2 2 23 Lengyelország — 2 — 1 — 1 14 Magyarország — 1 — Ili— 10 Kanada — — 1 — 12 8 Bulgária I — — — — — ^ Japán — — I 1 — — 7 Hollandia — — 1 — 1 — 6 Románia — I — — — — 5 Ausztria — — 1 — — 4 Csehszlovákia — — — — 2 — 4 Dánia — — 1 — — — 4 Irán — — 1 — — — 4 Nagy-Britannia — — — — — 3 3 Puerto Rico — — — 1 — — 3 Olaszország — — — ' — 1 1 3 Svájc — — — 1 — — 3 Kuba — — — — 1 — 3 Svédország | — — — — 1 _ % A m ontreali olimpián a torná­ban az első érmeket hétfőn éj­jel, a női csapatverseny befeje­zése után osztották ki. A szabadon választott gyakor­latokat az utolsó, a legerősebb csoport a késő esti órákban mu­tatta be. Ebben küzdött a ma­gyar gárda, a szovjet, a román és az NDK-beli csapat mellett. Élvezetes, rendkívül magas szín­vonalú és szoros verseny alakult ki. A román csapat Comaneci vezetésével alaposan előbbre lépett a két évvel ezelőtti vi­lágbajnoki szerepléshez képest és második lett. A Szovjetunió nagyszerű teljesítménnyel meg­védte olimpiai bajnoki címét a csapatversenyben. Harmadik he­lyen az NDK együttese végzett, Magyarország fiatal csapata megőrizte az előírt gyakorlatok után megszerzett negyedik he­lyét. NŐI CSAPATVERSENY. Olim­piai bajnok: Szovjetunió (Ljudmila Turiscseva, Olga Korhűt, Elvira Szaagyi, Nel- li Kim, Szvetlána Grozdova, Maria Filatova) 390.35 pont, 2. Románia 387.15, 3. NDK 385.10, 4. Magyarország (Eger­vári Márta, Kelemen Márta, Lóvéi Mária, Medveezky Krisztina, Óvári Éva, Tóth Margit) 380.15, 5. Csehszlo­vákia 378.25, 6. Egyesült Ál­lamok 375.05. A magyar csapatban Egervári Márta kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az egyéni összetett, versenyben több neves ellenfe­lét előzte meg, s hármas holt­versenyben a 9. helyre került A többiek is javítottak az elő­irt gyakorlatokban elért helyezé­sükön. Mind, a hat magyar tor­násznő a legjobb harminchat kö­zött végzetf, de a nemzetközi szövetség új, szabálya szerint az egyéni összetett verseny szerda esti döntőjében országonként csak a legjobb három-három tornásznő mutathatja be ismét szabadgyakorlatát. így a mieink (Folytatás a 2. oldalon) Magyarok az olimpián Szerda Birkózás Réczi és Torna F. 0, Rácz 1 hibaponttal kezdi a második fordulót. Evezés Utolsó lehetőség a döntőbe jutásra. Öttusa Folytatódik a harc a csapat­elsőségért az uszodában. Röplabda Női csapatunk visszavághat a szombathelyi 2:3-ért a ka­nadaiaknak. Sportlövészet Pap Lajos és Nagy Sándor javíthat a puskások mérlegén. Torna Medveezky, Egervári, Tóth az egyéni összetett döntőben. Úszás „Vendégségben” a magya­rok a 4x200-as gyorsváltóban. Vitorlázás Dr. Haán András előbbre léphet a 3. versenynapon. Vívás A kardvívók is megkezdik a versenyzést.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék