Népsport, 1976. december (32. évfolyam, 288-313. szám)
1976-12-17 / 302. szám
XXXI. 302. ♦ 1976. december 17 ül „ Csak egy akartam Miért vonult vissza a bajnok? QD Bardóczi László, a Gyöngyösi VSC válogatott sízője, az ez évi 10 kilométeres biatlonbajnok visszavonult. Nem versenyez többé. Ha sízőink közül bárkiről hallottam volna hasonlót, nem csodálkozom ennyire, mint a gyöngyösi versenyző visszavonulásán. Talán éppen azért, mert az ő sportpályafutása rendhagyóan alakult... Tehetséges síugróként tűnt fel annak idején, és 1969-ben már a válogatott tagja volt, amikor súlyos baleset érte. A tizenhét éves fiú az ausztriai Mühlbachban az egyik ugrás után ,,belecsapódott” a földbe — jobb combja hat helyen eltört. Derékig gipszben, még a kórházi ágyon elhatározta, hogy újra kezdi. A fájdalom sem törte meg akaratát, újra járni, majd sízni tanult. S a makacs kitartás eredménye, hogy megnyerte a nehéz csatát, visszakerült a válogatottba és felnőtt országos bajnokságot nyert. QD Kicsit lefogyott. Vagy csak a gyöngyösi Pálma presszó sápadt világítása nyújtja meg az arcát? Hallgatunk. Vihar előtti csend. Aztán kifakadt a „burok”: — Az idén tavasszal volt egy egyesületi gyűlés, amelyen a Vezetőség eldicsekedett, hogy milyen sokat költött a versenyzők felszerelésére és jutalmazására. Talán fel sem szólaltam volna, ha nem néhány nappal azelőtt van a biatlonbajnokság, ahol a juniorok úgy nyertek váltóbajnokságot, hogy mind a négy versenyző az én lécemmel indult. Felálltam és elmondtam, hogy érthetetlen, hogy mire ment el a pénz, amikor nekünk nincs megfelelő felszerelésünk. Erre azt válaszolták, hogy ne vitatkozzam. Világítás ide, világítás oda, Bardóczi arca közben kipirult, és a lassan felhalmozódott sérelmek feltarthatatlanul ömlenek belőle. — A szakosztálynak sok hozzám hasonló vagy még tehetségesebb versenyzője volt. Hol vannak most ők? Miért hagyták abba? Egyedül maradtam, mert a sportág szeretete vakká tett. Sérülésem után csak az érdekelt, hogy ismét az élmezőnybe kerüljek... És hogy irigyeltem azokat a versenyzőket, akiknek edzőjük volt. Én mindig egyedül edzettem, mert Horváth Béla, az edzőnk az elmúlt négy év alatt sokat mondok, ha tíz edzésemen volt ott. Pedig milyen jó lett volna, ha van egy mesterem, aki néha azt mondja: Lacikám. Legyél rá egy lapáttal... Kis szünet után: — Hogy elkezdem-e újra? Talán, ha találok egy olyan edzőt, aki foglalkozik és törődik velem. QD — Lacit én nagyon szerettem ... — magyarázza Madár Sándor, a GYVSC elnöke —, nagyon meglepett, hogy abbahagyta a síelést. Van még egy vitás ügye, az egyesületnek tartozik két pár léccel. Ezt a jövőben szeretném vele tisztázni. Horváth Béláról, az edzőről faggatom. Az egyesület vezetőjének válaszaiból kiderül, hogy nem egészen tájékozott a szakosztály problémáiról. — Nem is tudtam, hogy Bardóczi a válogatott edzőjének, Holló Miklósnak az edzésterve alapján dolgozott az utóbbi években. Horváth Bélát az elmúlt ősszel írásban figyelmeztettük magatartásbeli hibái miatt. Már felmerült, hogy megválunk Horváthtól, de az egyesület vezetőségének a többsége — eddigi érdemeit figyelembe véve — mellette szavazott. GD Ha a gyöngyösi, látogatásunk során nem is, de utána sikerült beszélgetnünk Horváth Bélával. Az edző nem volt valami beszélés kedvében, kérdéseinkre röviden válaszolt: — Bardóczinak nincs igaza! Szerintem a versenyzést munkahelyváltoztatás és családi okok miatt hagyta abba ... — Az igaz, hogy a juniorok a váltóbajnokságon Laci lécével indultak, de azok a lécek az egyesületé voltak... — Alapítótagja vagyok az egyesületnek, és nem dicsekedni akarok, de működésem alatt több létesítményt építettünk ... — Hát, nem tudok mindenütt ott lenni! Mellékállásban 30—40 sízővel foglalkozom. Amikor Bardóczi edzett, akkor én a fiatalokkal voltam elfoglalva, ezért nem irányíthattam a felkészülését ... — S ami az anyagiakat illeti, nálunk minden tétel vezetve van, az elszámolást meg lehet nézni... QD Schaffer János, a biatlon - szakág vezetője — mivel pontosan nem ismeri Bardóczi viszszavonulásának hátterét — nem nyilatkozik az ügyről, viszont a két főszereplőről szívesen elmondta véleményét. — Bardóczi Lászlót a válogatott összeállításakor első helyen vettük figyelembe. Sífutó tudása a magyar mezőnyben kiemelkedő, s ha lövészetben fejlődik, akkor a biatlonválogatott erőssége lehetne. Laci jó versenyzőtípus, szorgalmát pedig a sízők között példaként emlegették. Azt felróhatom neki, hogy problémáival nem fordult a szövetséghez, hiszen eddig is mindig segítettünk. Személy szerint én kissé hibásnak érzem magam, mert felkereshettem volna őt, hiszen nem áll a biatlonszakág olyan jól, hogy Bardóczit nélkülözni tudja. — Horváth Béla jó szervező, és ennek köszönheti eredményeit. Megítélésem szerint közepes az edzői felkészültsége. Munkája rapszódikus, igen sok fiatal versenyzőt toboroz, viszont nagyon keveset tud megtartani közülük. Emberi tulajdonságai vitatottak, ezért a szövetség az utóbbi években mint csapatvezetőt nem vette figyelembe. Bardóczi László nem fegyelmi, vagy átigazolási problémák miatt hagyta abba a versenyzést. Sérülése után önmagát le tudta győzni, amikor viszont a szakosztály problémáival került szembe, olyan kőfalba ütközött, amelyről az ő kemény akarata is visszapattant. Az ügy vizsgálata során több „tanulságos” kérdés merült fel: Hogyan ellenőrzik a kis egyesületek pénzügyi kiadásait? A GYVSC vezetősége miért nyugodott bele, hogy az amúgy is leterhelt Horváth Bélára háruljon minden feladat a szakosztályban? S egy, a fiatalokkal, a jövő nemzedékét nevelő edzőnél mi a döntőbb: szakmai tudása, szervezőkészsége, vagy pedig emberi magatartása? De az alapkérdés: miért maradt magára a bajnok? Salánki Miklós A jövő évi versenyeken a válogatott erőssége lehetne... NÉPSPORT 5 FEJÉR MEGYÉBŐL JELENTJÜK Majális a tó partján A társadalmi fejlődés következménye, hogy kisközségeket, gyengébben gazdálkodó termelőszövetkezeteket összevonnak közös irányítás alá. A központosítással rendszerint együtt jár a sportkörök, a sportegyesületek összevonása is. Amennyire célszerűnek és hasznosnak bizonyul a nagyközségi tanácsok, a nagyobb területen gazdálkodó mezőgazdasági egységek létrehozása, annyira nem törvényszerű, hogy a sportegyesületi centralizáció is mindenütt sikerrel járjon. A központosított egyesület ugyan megerősödik, de közben elhalhat a központtól távol eső község sportja. A helyben lakó és ott is dolgozó, sportolni is vágyó ember nem szívesen utazik, kerékpározik azért, hogy a központi létesítményeken focizzon, kézilabdázzon, pingpongozzon. Az összevonás ott jár sikerrel, ahol a megerősödött központosított sportegyesület gondoskodik a távolabb élők, dolgozók testneveléséről és sportjáról is. Ilyen sportegyesület a Velencei-tó déli partján az Agárdi MEDOSZ SE. Tömegből minőség Az Agárdi Állami Gazdaság központjában, az egykori Nádasdy kúria díszfákkal, dísznövényekkel teli parkjában gondozott röplabdapálya figyelmeztet arra, hogy az itt dolgozók szeretik a sportot. Bent, az épületben pedig Varga Ferenc, a MEDOSZ SE ügyvezető elnöke erősítette meg első benyomásunkat: — Valóban szeretik a dolgozók a sportot, amit mi sem bizonyíthat jobban, mint az a tény, hogy a több szakosztályt is foglalkoztató MEDOSZ SE a gazdaságban folyó tömegsportból nőtt ki. Valamikor 1970-ben kezdtünk el röplabdázni, kézilabdázni, részt vettünk a MEDOSZ különböző sportversenyein, majd 1973-ban megalakult a természetbarát szakosztály is. Amikor aztán 1974-ben a járási sportfelügyelőség, a gárdonyi nagyközségi tanács javaslatára megalakítottuk a MEDOSZ SE-t, csak az alapszabályt kellett elfogadtatni, hiszen a tagság már adott volt. Részben, mert az állami gazdaság dolgozóihoz azonnal csatlakoztak a gárdonyiak, akiknek egyszakosztályos — labdarúgó — egyesületét is alig tudta eltartani a helyi termelőszövetkezet. A tömegsporthagyományok, a gárdonyiakkal kötött fúzió után joggal gondolhatnák, hogy a MEDOSZ SE-ben a labdajátékok, illetve elsősorban a labdarúgás viszi a prímet. ,Nem így van, s hogy miért, arra Varga Ferenc adta meg a választ. — Egykori igazgatónk, a MÉM miniszterhelyettese, a MEDOSZ SE díszelnöke, Vancsa Jenő, azt javasolta, hogy a sportegyesület vegye figyelembe a Velencei-tó adta lehetőséget, a velencei-tavi sportiskolát, s ezekre alapozva alakítsa ki a minőségi szakosztályát. Oszvald László, az igazgatónk, a MEDOSZ SE elnöke és az elnökség megfogadta a tanácsot: Legeredményesebb szakosztályunk a vizeseké. Előnyös szerződés A MEDOSZ SE a megalakulásakor szerződést kötött a velencei-tavi sportiskolával A megállapodás értelmében a sportiskolából kikerülő fiatalok a MEDOSZ SE-ben folytathatják a versenyzést, cserében a sportegyesület évente negyvenezer forinttal támogatja őket. Ilyen előnyös, kölcsönös szerződés után nem csoda, hogy a huszonkét evezős között öt ifjúsági válogatott kerettag van, kettő, Barcs Gabriella és Pénzes Gyöngyi pedig a Magyar Népköztársaság Érdemes sportolója. A vitorlázók közül csak hat aktív sportoló van (kettő válogatott kerettag), a többi hatvan a szórakozásért, a testedzés öröméért űzi a sportágat. Várható, hogy számuk tovább is nő, hiszen rövidesen elkészül a minden igényt kielégítő csónakház. Jönösseffrömseilérs A focisták változatlanul a járási bajnokságban gyűjtik a pontokat. A negyvenhét természetjárónak tulajdonképpen az a legnagyobb érdeme, ami az egész sportegyesületé: nemcsak magukra gondolnak, hanem az egész állami gazdaság dolgozóira és a nagyközségi tanácshoz tartozó négy falu — Gárdony, Agárd, Dinnyés, Zichyújfalu — lakóira is. Szervezik, vezetik a nyílt túrákat, a kirándulásokat. Az állami gazdaság 2200 dolgozója egymástól távoli munkahelyeken dolgozik. Elképzelhetetlen, hogy bejárjanak Agáréra sportolni, versenyezni, akik például a központtól 50 kilométerre élnek. Ezért a gazdaság a munkahelyeken is sportolási lehetőségeket teremtett. Csak 1976- ban hat kispályát adtak át rendeltetésének. Zichyújfaluban kézi- és labdarúgópálya, Gárdonyban ugyancsak focipálya és lőtér — de készül már a kézilabdapálya is —, Csillikpusztán és Elzamajorban röplabda- és focipálya áll a sportolni vágyók rendelkezésére, hogy csak néhány létesítményt említsünk a sós közül. Gárdony Nagyközségi Tanács elnökével, Mészáros Antallal is beszélgettünk az Agárdi MEDOSZ SE-ről, ő úgy vélekedett: — Nagyon örülünk a víziszakosztály eredményeinek, de még inkább annak, hogy a sportkör rendkívül nagy figyelmet fordít a dolgozók és a hozzánk tartozó községek lakóinak sportéletére, említek ezzel kapcsolatban egy példát. A sportegyesület meghirdette a kispályás labdarúgóbajnokságot a négy község és az állami gazdaság dolgozói részére. Százhúsz csapat rúgja tavasztól őszig a labdát, s egyegy mérkőzést általában száznál többen is megnéznek. S ebben nemcsak az a jó, hogy rendszeresen sportolnak a felnőttek, hanem az: baráti kapcsolatok alakulnak ki a községek a hivatalok, a mezőgazdasági egységek között. Ki-ki kedvére A tanácselnök nem beszélt a MEDOSZ-sportnapokról, a Falusi Dolgozók Spartakiádja helyi versenyeiről, a Ne csak nézd, csináld is négy sportágat felölelő akcióról, amelyek szinte majálishoz hasonló ünnepi hangulatot teremtenek a Velencei-tó déli partján. Arról sem szólt, hogy a velencei-tavi sportiskola 44x22-es tornaterme nem csak a minőségi sportéletet, hanem az agárdi és a gárdonyi általános iskola testnevelését is segíti, vasárnaponként pedig kinyílik kapuja a lakosság és az állami gazdaság dolgozói előtt. Kettőtől ötig, korra,nemre és sportegyesületi tagságra való tekintet nélkül, kedvére sportolhat itt mindenki. ) Az agárdi egyesülés tehát nemcsak hogy jó, hanem példakép is lehet ott, ahol több község, tsz összevonásával egyetlen sportkört hoznak létre. Akik esetleg kételkednének az agárdi helyzet rózsaszínűségében, szívesen látják tapasztalatcserére a Velencei-tó partján. Mint ahogy a mesében van, aki nem hiszi , járjon utána... Varga Gyula VITORLÁZÓREPÜLÉS_______________________________________________________ A Mount Everestre még seki sem intett fel egyedül Nem jó egyedül. Keressük a kis és nagy közösségek melengető biztonságát. Mégis néha szükségét érezzük, hogy kitörjünk ebből az óvó burokból. Magányra vágyunk. Időnként úgy érezzük, hogy túlságosan szervezett az életünk, a társadalom túlságosan megkönnyíti a dolgunkat, a közös munkából ránk jutó rész nem teszi igazán próbára erőnket. . Néha csak azért kell a magány, hogy számba vegyük dolgainkat, az elvégzett és az előttünk álló feladatokat vagy hogy az egyedüllét csendjében pihenjünk, új erőt gyújtsunk. De néha azért keressük a magányt, hogy kipróbáljuk, mire vagyunk képesek — egyedül. Valaki egyszer azt mondta: úgy érzi, a sportolók magányos emberek. Izgalmasan érdekes vélekedés. Igaz lehet? Bizonyos, hogy minél nehezebben elérhető célt tűz ki maga elé a sportoló, annál inkább magára marad a cél eléréséért vívott küzdelemben. A segítők serege lemarad. Útközben is sokszor, de a cél előtt, a döntő percekben, pillanatokban — egyedül vám. Nevét szólítják, kezébe veszi a sporteszközét, vagy beáll a rajthoz, és lehet körülötte akár százezer ember, magányosabb, mint az egyszemélyes űrkabin utasa. Nagyon sokan keresik és találják meg a sportban azt az egész embert próbára tevő feladatot, amivel birkózva megmérhetik önnön magukat, erejüket, kitartásukat, tűrőképességüket, jellemüket. De a legacélosabbak, a legmagányosabb farkasok is rádöbbennek előbb-utóbb arra, hogy a legmagasabb, a legcsábítóbb csúcsok ellenállnak a magányos ember ostromának. A Mount Everest meghódítására induló expedíció tagjai közül csak nagyon kevesen jutnak el a csúcsra. Kevesen, de mindig legalább ketten.• A magányos sportolók között is a legmagányosabb a vitorlázórepülő. Elszakadva az ember lakhelyéül kijelölt földtől, a madarak birodalmába merészkedve egyedül suhan erdők, mezők, folyók felett, állandóan változó körülmények között keresi a céljának legmegfelelőbb megoldásokat, másodpercek tört része alatt mérlegel és dönt. Döntéseitől függ sikere vagy kudarca, végletes helyzetben az élete is. A repülés minden csodája, mámora, kockázata mellett éppen az a legvonzóbb a vitorlázórepülésben, hogy az egyéni tudás és jellem nagyszerű próbatétele. Ezért rabja immár 26 éve Petróczy György, a magyar vitorlázórepülők válogatottjának egyik legtapasztaltabb tagja, önmagát úgy jellemzi, hogy szeret magányosan birkózni nehéz feladatokkal. Sokan, akik ismerik, úgy vélik, távolságot tartó, magának való ember. És mégis ... Éppen ő az, aki fáradhatatlanul küzd a páros repülés elismertetéséért, aki Magyarországon az elsők között ismerte fel a lengyel repülők kezdeményezésének hasznát. Klubjában, a Csepel Repülő Klubban már tíz éve repül párban Szereday Pállal. A páros repülésnek tulajdonítja, hogy még mindig tartani tudja helyét az élvonalban és azt is, hogy idén a világbajnokságon hatodik lett, ami az eddigi legjobb magyar eredmény. A vitorlázórepülő-versenyen nincs páros szám, csak az egyén teljesítményét értékelik. A mi válogatási módszerünk is az egyéni siker hajszolását sugallta, mert bár párok repülnek, a jobb helyezést elérőnek van több esélye a válogatottságra. A nemzetközi versenyekre a két legjobb eredményt felmutató repülő, nem pedig a legjobb páros utazhat. Pedig az összeszokott, egymást jól kiegészítő párosok egyéni eredménye is jobb lesz, mint két saját „szakállára” repülőé. Ezt bizonygatja szenvedélyesen Petróczy György. • 4- A páros repülés nagyszerűen példázza e sportág legnagyobb ellentmondását. A vitorlázórepülés a magányosok sportja, mégis mind között talán a leginkább közösségi sport. A gépek műszaki előkészítése, az elméleti tudás átadása, a repülés biztonságának megszervezése — kollektív munka. A repülő odafent — magányos küzdő. 4- Ha ketten összefognak és kötelékben repülnek, a gépben ugyan egyedül ülnek, de a célért, a minél jobb eredmény eléréséért azonban már együtt küzdenek. Legfontosabb a bizalom, egymás megismerése. A földi előkészítő munkák, edzések közben, a magánéletben kell olyan barátokká válniok, akik ismerik és elismerik egymás tudását, jellembeli erősségeit. A repülés közben igen sok feladatot kell megoldani, figyelni kell a térképet, a terepet, a felhőzetet, a műszereket, a változásokra gyorsan kell reagálni, dönteni. Már az is nagy segítség, ha a sok részfeladatot megosztják egymás közt a párok, rádiókapcsolat révén ellenőrizhetik egymás megfigyeléseit, taktikai döntésekben véleményt cserélhetnek. Eközben új, értékes gondolatok születhetnek. Egyedül sokkal gyakrabban fordul elő, hogy az embernek rossz ötlete támad... 4- A két gép nagyobb területen „vizsgáztathatja” a légteret, több a lehetőség, hogy a pilóták jó emelkedő légáramlatot találnak, siklás közben is könynyebb a jobb pályát megtalálni két géppel, mint egyedül. A pilóták között van, akinek, mint mondjuk, „madárérzéke” van, jól érzi a levegőt, a másik műszakilag képzettebb, gondolkodó típus. Különböző adottságaink, küzdőmodorunk van, más-más feladat végrehajtása közben érezzük elemünkben magunkat. Két pilóta tehát ezernyi módon segítheti, kiegészítheti egymást. 4- Egy élményem legyen erre a bizonyíték. Egyszer külföldi versenyen, indulás előtt vettem észre, hogy hiányzik a térképem. Ez a hiány idegen terepen egyedül megoldhatatlan feladat elé állított volna. Társam azonban irányított, láttatta velem a térképet, még akkor is, amikor leszállásra kényszerült. Sok más mellett még nem szóltam arról a segítségről, amit a lelkesítéssel adhatnak egymásnak a kötelékben repülők. Az általában két hétig tartó versenyek során egy pilóta nem mindennap képes egyforma teljesítményre, lehet fáradt, indiszponált, de a társ, ha éppen akkor jobb formában van, átsegítheti a holtponton. 4- Párban igazán eredményesen csak önzetlen pilóták repülhetnek. A két pilóta közül az egyik jobb helyen fog végezni, mégpedig a másik segítségével. Hogy ki lesz végül a szerencsésebb, azt repülés közben nem lehet tudni. Én azonban meg vagyok győződve arról, hogy a kötelékben repülők mindegyike jobb helyezést ér el így, mint magára hagyva. • Búcsúzunk. És amíg kezet fogunk, ismét eszembe jut a Mount Everest, melynek csúcsára még senki sem jutott fel egyedül. Pap Kornélia