Népsport, 1976. december (32. évfolyam, 288-313. szám)
1976-12-25 / 309. szám
4 NÉPSPORT A PILLANAT EMBEREI Ritka ajándékkal áldotta meg őket a sors: olyan tehetséggel és képességgel, hogy életüket vagy annak igen jelentős részét végigjátszhatják! És játszani hány, de hány helye® s mily sokféleképpen lehet... S ha ezt valaki igazán tudja, az: Kovács István, a színész és Kovács István a labdarúgó. A jó publikum alkotótárs A Pesti Színház színésztársalgójábam, a vasajtón keresztül is felszűrődik a tapsvihar. Befejeződött egy jelenet Hernádi Gyula „Királyi vadászat” című darabjából. Van, aki még a színpadon játszik, de Tordy Géza sietve érkezik. Az öltöztető már várja. Ruha le, ruha fel. Marton László rendező szinte futva jön, aztán belép a társalgóba Kovács István. Elegáns, mint mindig. A zsakett úgy áll rajta, mintha ráöntötték volna. — A közönségnek meghatározó szerepe van — említi, miközben leveszi a kabátot és precíz mozdulatokkal akasztóra helyezi, majd be az öltözőbe: — Ráérsz ugye? Régen jársz? Megnyugtatom, hogy nem sietek. Ez az este az övé, s azé a gondolaté, hogy mit jelent számára a játék, a színpadon és a futballpályán. — Válasszuk ketté a színpadot és a zöld gyepet — mondja —, bár játéktér mindkettő, de véleményem szerint a két játék között nincs egyetlen rokonvonás sem. Vitatkozó kedvemben vagyok. — Egyet már említett is... Kérdőn néz. — Igen, igen. A közönség hatását a játék színvonalának javítására és a színészek — „játékosok” — teljesítményének negatív, vagy pozitív irányba való terelésére. — Valóban. Ez igaz. Nemcsak bennünket, színészeket emel alakítás közben magasra, vagy taszít a mélybe, hanem a labdarúgókat is. Sokkal, de sokkal jobb, olyan közönség előtt játszani, amelyik az első pillanattól kezdve lelkesedik. Biztos, hogy az a játékos, vagy csapat jobban harcol, jobban játszik, amelyiket a közönség ovációval, vastapssal, lelkesítő rigmusokkal fogad, mint az, amelyiket kigúnyolják ... A futballpályán, a stadionokban ez azonnal lemérhető. Még a kezdés előtt! Decibelekben is... — A színházban ez idegen, hiszen nem szokás már akkor vastapsba kezdeni, amikor még csak a vasfüggöny ment fel... Elnyúlik a fotelban, kényelmesen kinyújtva a lábát. — Mi a csendből is következtetni tudunk! Vagy egy-egy apró pisszenésből. Ahogy elkezdődik az előadás, tudjuk, jó-e a közönség, vagy rossz. — És ha rossz, akkor ímmelámmal játszik a színész? Felcsattan a hangja: — Nem! Az ember mindig a maximumra törekszik. Csak a rossz közönség előtt nehezebb. A jó publikum alkotótársa lesz az embernek. És, persze, mi mamagunknak és egymásnak is játsszunk, hiszen a színház, egyegy előadás, az csapatjáték. Közösen, egymást segítve küzdünk meg jelenetről jelenetre a sikerért, a tapsért... — A futball is csapatjáték! — Akkor van még egy rokonvonás a színház és a labdarúgás között! És valószínű, hogy még találunk egyet-kettőt — Sportoló sohasem akart lenni. — Nem. Bár kajakoztam, majd kosaraztam, főiskolás koromban pedig lovagoltam, vívtam. De mióta az eszemet tudom, mindig színész akartam lenni. Imádok játszani. — Akkor játsszunk további Egy-egy jó passznak, bocsánat, végszónak nincs szerepe? — Dehogynem, nem mindegy, hogyan kapja az ember. Bár mi kötött szöveget mondunk, nem tudunk rögtönözni, mint a labdarúgók, mégsincs két azonos előadás. Minden nap más és más lehet a mozgás, egy ajtó kinyitása, egy gesztus, vagy bármi... Nekünk minden pillanatot ki kell használni, mert ha elszalalatjuk, szegényebbek leszünk. Mi a pillanat emberei vagyunk, akárcsak... — Akárcsak a futballisták! A mérkőzéseken sincs soha két azonos helyzet, két azonos mozdulat, két azonos gól. A zöld gyep történései is megismételhetetlenek. — Tehát három ... — Ennyi a magyar igazság! Tovább nem jutunk, mert „végszó” érkezik az ügyelőtől: „Kovács Pista... színpadra ..., Kovács Pista ... színpadra.. A zsakettjáért indul, de még megkérdem: " — Szereti a futballt? — Nézni. Ha jó! És a góloknak nagyon tudok örülni. A futballban a gól a csattanó, s enélkül nincs és nem lehet jó egy előadás. Fél perc múlva már a színpadon játszik... ,,A felezővonalnál kell búcsúznunk“ Ilovszky Rudolf sípszava véget vet a játéknak. Az ádáz kiskapus csata harci zaja elül. A hirtelen beállt csendben tisztán lehet hallani a terem túlsó sarkából, a lábát a labdán pihentető játékos hangját: — Mester, lehet még egy kicsit játszani? Ilovszky beleegyezően bólint: — Lehet, Pista. Az edzés véget ér, a játékosok közül tízen, tizenketten futva távoznak. Tízen viszont maradnak. Sípszó harson, labda pattan és megkezdődik a játék. Lövések záporoznak a kapu mellé, fölé. Percek telnek el, míg egy-egy bombaerős lövés után megzörren Janiga hálója. Gól. A sikeres játékos magasba lendíti karját, s belecsap a levegőbe. — Fantasztikus, hogy szeret játszani és gólt lőni ez a Kovács — mormogja a fogai között Illovszky. — Ha lehet játszani, biztos, hogy marad. Megszűnik neki a külvilág, ha labda van a közelében. És miután semmi sem tart örökké, ez a mérkőzés is véget ér. Kovácsék győznek és elégedetten távoznak a zuhanyozóba. Néhány perc múlva odaül a folyosó padjára, mellém. — Miért szeret ennyire játszani? — kérdem. — Nekem a labda a mindenem! Azt mondják, hogy rúgni előbb tanultam meg, mint beszélni. — Ebben van némi túlzás ... — Lehetne az tény, hogy már kilencéves koromban igazolt játékos voltam. Édesapám klubelnök volt Nagybátonyban és évekig a pályán laktunk, míg iskolába nem mentem, reggeltől estig játszhattam. Focistának készültem. Hiszek a gyerekkori elhatározásokban az elhivatottságban ... Itt van például a fiam. Még csak egy-két szót tud mondani, fogalma sincs arról, hogy milyen mesterségek, foglalkozások vannak, de kézzel hozzá sem nyúl a labdához. Pedig nem tanítottam, nem mondtam neki. Ösztönös, amit csinál. — Mit jelent egy labdarúgónak a játék? — Ezt szavakkal szinte nem is tudom kifejezni. A játék „feltalálója” volt szerintem a legnagyobb zseni, mert a játszás öröménél nincs szebb. Nekem az a szerencse jutott, hogy a labdával játszhatok. Ez engem is szórakoztat, meg másokat is. Magamnak is örömet tudok szerezni és a szurkolóknak is. Egy futballista, vagy egy színész élete, játéka kettős célt szolgál. Mi rokonok vagyunk, hiszen nekünk , életünk a játék! Csak annyiban különbözünk, hogy ők nyugdíjig a pályán, a színpadon tudnak maradni, mi viszont életünk felezővonalánál el kel, hogy búcsúzzunk a gyeptől. — A futballisták is játszhatnak, hiszen van öregfiúk-bajnokság... — De az más! Az már csak a saját szórakoztatásunkra jó. Az az igazi, amikor nézőink vannak és az ember tudja, hogy a közönség produkciót vár, azért vesz jegyet, azért jön ki a mérkőzésre. Az ember színházba, moziba oda megy, ahol kedvére való darabot játszanak, ahol kedvencei lépnek fel. Nem véletlen, hogy a Nemzeti Színháznak más a közönsége, mint a Vígszínháznak, vagy a Madách Színháznak. De az sem, hogy valaki a Vasasnak, az FTC-nek,vagy az V. Dózsásnak szurkol. A szeretet, a népszerűség fokmérő, elhelyez bennünket egy rangsorban. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy tudnak létezésünkről és arról, hogy játszunk. Néha jól, néha rosszul. Mindenki örülni, szórakozni akar az előadáson és a mérkőzésen és nem bosszankodni. Dehát mi is emberek vagyunk ... Nekünk is lehetnek gondjaink, fájhat a fogunk, a gyomrunk, beteg lehet a gyerek. Ez persze a közönséget nem érdekli. Csak a produktumra kíváncsi. — És nincs igaza? — Dehogy nincs. És joggal el is várhatja, hogy mi, akik játszani szeretünk, minden helyzetben a legjobbra törekedjünk. De ehhez néha egy játékos kevés. Szükség van a csapattársait és a közönség segítségére, megértésére, támogatására. És a bizalomra. Arra, hogy higgyék el nekünk, hogy mi mindig és mindenkor a lehető legjobbat akarjuk produkálni. — Cserébe névrokonával? Gondolkodás nélkül válaszol: — Talán, arcot, mert jóképű férfi. Talán... Egyébként nem jó jó színész és biztos nem lenne hasonlóan jó futballista. Én pedig rossz, csapnivalóan rossz színész vagyok. Még egy 11-est sem tudok, tudtam soha „megjátszani” ... Hát akkori * Játék! Hány, de hány helyen és mily sokféleképpen lehet... Úgy is, ahogy Kovács István, a színész teszi és úgy is, ahogy Kovács István a labdarúgó. Maradjanak örökké „gyerekek”, hogy mi is azok maradhassunk, élvezve a játék örömét ... Lantos Gábor (Hl.) — A fáskörben egy alkalommal — meséli Ruzicska Guttmannn Emil — Orth, Plattkó, Takács II és én ronggyá rúgtuk az ötös bőrt és ott álltunk megfürödve. Mert nagyon akartunk tovább játszani. Na, gyerünk az Ese bácsihoz, mondtuk. A Stefánia úti sporttelepen ugyanis lakott egy szertáros-mindenes, aki pénzért kölcsönzött labdát. Igeni ám, de nekünk nem volt egy fityingünk sem. Már-már lógó orral visszaindultunk, amikor Gyuri hirtelen levette az ingét és odaadta zálogba. Az iskolacsapatban és a különböző ifiválogatottakban a szakemberek kezdenek felügyelni a játékára. Persze, a nagy klubok még nem vetik ki rá a hálójukat. De erre a „horgászásra” sem kell sokáig várnia. Egy nap a híres MTK az ő első „hivatalos” egyesületével, a Remény SC-vel játszik ifjúsági mérkőzést. Gyuri még tizenöt éves sincs és már 180 centiméter magas. Nem nehéz felfedezni az alakját azoknak, akik a lelátóról szemlélik a találkozót. De nem kell nagy szakértelem ahhoz sem, hogy valaki megállapítsa: kivételes képességű játékos bontogatja szárnyait! A fiatalok mérkőzését megtekinti sok „lesben álló” edző és vezető is. Brüll Alfréd, az MTK elnöke megkérdezi dr. Fodor Henrik főtitkártól: — Ki ez a srác? — Majd megnézem — jön a válasz —, egyelőre még csak a nevét tudom: Orth. — Jó mozgása van — folytatja Brüll. — Elég gyors is. Fejelni is tud. Jimmy Hogan, a kék-fehérek angol edzője sem állja meg szó nélkül: — Yes... ezt a fiút meg kell szereznünk! Reiner Sándor, a Vasas régebbi edzője, majd intéző-vezetője tisztán hallja a diskurzust. Hirtelen eszébe jut, hogy Kiss Sanyi már felhívta a figyelmét erre a fiúra. Láttam egy gyereket — mesélte —, aki közénk való. Olyan szerény, hogy a szavát is alig tudod venni. És mit tud csinálni a labdával! Reiner elhatározza, hogy az MTK elől megkaparintja az új tehetséget. De hogyan? Brüllel ő nem tud konkurálni! Ebben a pillanatban segítségére siet a szerencse. Mert jön valaki és közli a kék-fehérek vezetőségével, hogy az épületben kezdődhet az elnökségi ülés. Brüllék bevonulnak tárgyalni, Reiner pedig leigazolja az egész Remény SC-t a Vasasba! Mert ha csak Orthhoz nyúl, könnyen kudarcot vall a játékosszerzési képessége! 1916 májusában Görgei Arthur 99 éves korában meghal. Orthné kesereg a Dalnok utcában. Elment a szabadságharc honvédparancsnoka, egy hős volt, fiam ... Jaj, istenem, szaladj le, hozzál két mosószappant! Június 4-én az osztrákok ellen játszunk. A magyar csapatba nyolc MTK-s kerül — a kilencedik nem kapott eltávozást a katonaságtól —, az előmeccs pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség—Ifjúsági Labdarúgó Szövetség mérkőzés. Az MLSZ együttesét erősíti Orth György, a Vasas reménysége. Hogan edző hamar kijön a pályára, kíváncsi a fiatalokra. Már a félidőben felpiszkálja Brüll érdeklődését, illetve az elnök fülébe súgja: még mindig fáj a foga az Orth gyerekre! Brüll csali bólint — mint aki ezt mondja: ne félj, ő a miénk lesz —, leül a páholyba, nézni a meccset. De ezen a napon még nem történik semmi. Nem sokkal később — július 27-én — a Vasas sorsdöntő osztályozót játszik a KAOE ellen. Ezen dől el, hogy a piros-kékek bekerülnek-e a legjobbak ligájába. Hogan edző készítette fel őket, a kapus Plattkó, a jobbfedezet Orth — aki először játszik felnőtt csapatban — és a győztes: a Vasas. Csuda nagy az öröm, tivuri csak Francz Döme gratulációját fogadja közömbösen. Hogy miért? Ezt is elmondja Ruzicska Guttmann: — A Vasas általában a BKV- pályán edzett. Mi, srácok, valami miatt mindig félve mentünk ki. Az edzőnk ugyanis, akinek nagy érdeme volt a piros-kékek játékstílusának kialakításában, kissé kegyetlenül bánt velünk. Egyszer például a VAC-ban Boros Bandit bottal kergette el az edzésről, a fiú szerelésben szaladt haza. És nem riadt vissza egy-két atyai pofon kiosztásától sem. Én is kaptam tőle egy hatalmas fülest. Szóval, edzettünk, s Gyuri valamit nem jól csinált, persze véletlenül, mert ő aztán szófogadó, szorgalmas volt. Francz viszont ezt a jelenetet vette alapul. Magához hívatta, ő pedig el sem képzelte, hogy valaki megütheti, hiszen a légynek sem ártott. Csakhogy a kitűnő szakember nem volt szentimentális. Lekevert egy akkora pofont Orthnak, hogy a fal adta a másikat. Gyuri meg sem mukkant, mintha ezt a csapást a sors írta volna elő a részére, könnyezve visszajött és folytatta a gyakorlatot. Az élet pofonját azonban az edző kapta! Méghozzá attól, akinek ő adta. Történt ugyanis, hogy Brüll megelégelte a várakozást és elérkezettnek látta az időt arra, hogy beszéljen Reinerrel. — Ide hallgasson, Sándorkám, ha igazán szívügye ennek a fiúnak a fejlődése, akkor elengedi őt az MTK-ba. Nézze, maguk most kerültek fel az első osztályba, ahol mi ismét bajnokságot nyerünk. Nemzetközi találkozókon szerepelhet, könnyebben bekerülhet a válogatottba, magának magyarázzam? Jobb sora lenne, higgye el! Igen — mereng el Reiner —, megérdemelnék, hogy átadjuk nekik Orthot. Elvégre ők is nagyon rendesek voltak hozzánk, segítettek megoldani pályagondjainkat, hiszen még mindig a Hungária úton játszunk! — Brüll úr — mondja —, beszélek a vezetőséggel! És megvárja Orthot a Rákosi kávéházban. Gyuri már tud valamit, mert szomorúan lép be a helyiségbe, nem rendel semmit, csak leejti magát a székre, Sanyi bácsi mellé. — Elmegyek... Pedig a Vasas jó hozzám. Beíratott a kereskedelmibe is. De az MTK-ba kerülni, a válogatottak közé ... Meg aztán egyesek szerint itt csak dajkálom a labdát. És különben is, unom már az edző bánásmódját! Reiner sóhajt, megveregeti a fiú vállát, s nagy kő, esik le a szívéről, hogy nem neki kell bejelentenie a változást. Gyuri másodszor akkor „vág vissza” a megszégyenítő pofonért, amikor az MTK — jó néhány évvel később — szerződtetni akarja Francz Dömét edzőnek. Brüll elé áll, és bátran kimondja: — Ha idehozza őt, én elmegyek. Pedig az isten a megmondhatója, mennyire nem bosszúálló, hiszen kenyérre lehet őt kenni! De azt a pofont valahogy nem tudja elfelejteni. Ez az első és az utolsó eset, hogy ő feltételeket szab. Mondani sem kell, hogy Brüll más edző után néz. Orth Gyuri tehát a Vasas első, az FTC elleni mérkőzésén — szeptember 17-én — már nem játszik a piros-kékeknél. Az átigazolás december 15-én történik. Az MTK-ban — 15 éves korában — jobbösszekötőként debütál. Hámori Tibor (Folytatjuk.) VOLT EGYSZER EGY JÁTÉKOS... ORTH GYÖRGY NYOMÁBAN Orth és Jimmy Hogan 25 éves korában ... XXXII. 309. ♦ 1976. december 25. Karácsonyi búcsú Hosszú, több éves, kemény, következetes, kitartó munka végére kerül pont vasárnap délelőtt 11 órakor a Sportcsarnokban. Karácsony másnapján játsszák búcsúmérkőzésüket a KSI női kosárlabda-szakosztályának 1957-ben és 1958-ban született játékosai, Bild Katalin, az edző hosszú időn keresztül azon töprengett, hogyan tehetné a lányok számára legünnepélyesebbé a búcsút. Hívják ki a válogatottat? Esetleg egy külföldi mérkőzésre kerüljön sor? Végül is úgy döntött, játszanak „csak” egymás ellen a „gyerekek”, így lesz a legbensőségesebb, legcsaládiasabb és talán a legemlékezetesebb ez az utolsó nagy találkozás. Az edző valamennyi tanítványa ott lesz a mérkőzésen. Azok is, akik időközben más egyesületbe igazoltak, akik már más klubot erősítenek. Dalnoki és Váczi, a két válogatott ma már a TFSE játékosa. Gábor, Kilián is a főiskolások színeiben játszik. Hegyi, a Bp. Spartacus, a bajnokcsapat tagja, Halász és Szabó a BSE, Témái pedig a BEAC sportolója. A játékot azonban valamennyien a KSI-ben tanulták, itt szerettették meg velük. Természetesen pályára lépnek azok is, akik még a rájátszáson is a sportiskola színeiben küzdöttek: Bogár, Daróczy, Gajdán, Sámárd, Tarkovács és Ungár — a jövő reménységei is. Az edzőnő életének csodálatos pillanatait jelentheti majd ez a búcsúmérkőzés. A két csapat játékában közel egy évtizedes munkáját láthatja majd a közönség. A találkozó, illetve az azt követő bankett után a játékosok szétszélednek. A szabályok értelmében megválnak az egyesülettől. Az edző magára, azaz játékosok nélkül marad. Az NB I-től is elköszön. Egyesülete minden bizonnyal toborzót hirdet. És az edző ismét elkezd kutatni a csöppségek között. Aztán lázas munkához lát, hogy úgy tíz év múlva újfent, több tucatra való nagy tehetséget adjon át a magyar kosárlabdasportnak. Nézőcsúcsot várnak hétfőn Angliéban Folytatás az 1. oldalról Derby Leicester: Mackay menedzser menesztése óta nagy a forgalom a volt bajnokcsapat háza táján, Hales, a II. liga volt gólkirálya is a kék-fehéreket erősíti, a Leicester viszont 20 mérkőzéséből tizenegyszer döntetlenül végzett. Leeds—Manchester City: Don Revie volt csapata még nem találta meg az eltávozott nagyságok utódait. A City eddigi taktikáján változtatva idegenben csak védekezik, s egyszer kapott ki idei kilenc idegenbeli mérkőzésén. Liverpool—Stoke: A bajnokcsapat háromszor egymás után vesztett, az anyagi gondokkal küzdő Stoke viszont két legjobbja (Greenhoff és Hudson) eladásával próbálta rendbehozni szénáját, ha valahol, úgy Liverpoolban biztos a hazai siker. Manchester United—Everton: A hullámvölgybe került Manchester nyolc hete nyert utoljára, ideje lenne hát végre 2 pontot szerezniük Macariéknak. Az Everton az utóbbi hetekben fél vagyont költött új szerzeményeire, így minden tehetséges az Old Trafford stadionban. Middlesbrough—Aston Villa: A Jackie Charlton vezette vendéglátók kilenc hazai mérkőzésükön hét gólt lőttek és négyet kaptak, a vendégeknél játszik viszont a tizenkilenc mérkőzésen 17 gólt szerzett Gray, a gólkirályjelölt. Norwich—Queens Park: A Norwich nem mondható nagy csapatnak, de a múlt idényben is 3—2-re verték vendégeiket, s ezzel lett bajnok a Liverpool. Tottenham—Arsenal: Vérbeli észak-londoni rangadó, testvérháború a javából. Jennings, a hazaiak kiváló kapusa sérüléssel bajlódik, a lendületbe jött Arsenalt pedig még Hudson, az új szerzemény is segítheti. West Bromwich—Bristol City: A két újonc találkozója is hazai győzelmet ígér, bár Hunter (Leeds) és Cormack (Liverpool) a két öreg harcos bevetése a hatvanöt év után a legjobbak között szereplő Bristol mellett szól. Végül, röviden a második ligabeli mérkőzésekről: Bolton—Nottingham. A két bajnokjelölt közül a Bolton eddigi kilenc hazai mérkőzéséből nyolcat megnyert. Bristol Rovers—Wolverhampton: A vendégek legeredményesebb angol csapatként már negyvenöt gólt lőttek az idei bajnokságban. Milwall—Charlston: Vérbeli dél-londoni rangadó, hallatlan kemény belemenésekkel, elfogult közönséggel; Notts County —Hull: Mindkét középcsapat szeretne előbbre törni, a vendégeknél Bremner, a Leedsből érkezett kis vörös a kapitány... Leslie Vernon