Népsport, 1976. december (32. évfolyam, 288-313. szám)
1976-12-12 / 298. szám
XXXII. 298. ♦ 1976. december 12 ÚSZÁS A jó munka jutalma: útilapu Október elején az Utolsó nekifutás című cikkünkben beszámoltunk arról, hogy végre megoldódott, a BVSC úszószakosztályának több mint három és fél évig húzódó vezetőedző-problémája. A klub elnöksége Littomeritzky Mária mesteredzőt bízta meg a szakmai irányítással. A szeptember 9-i intéző bizottsági ülést követően minden jel arra vallott, hogy megkezdődött a rendcsinálás a vasutasok háza táján, szilárd alapokat próbálnak kialakítani ahhoz, amit általában jövőépítésnek nevezünk. Írásunkban kitértünk, a korábbi, alig palástolt személyi ellentétekre is. Idézzük: — „Biztosak abban, hogy azok, akik nemrégiben még — enyhén szólva — barátságtalanul figyelték egymás ténykedését, most alárendelik személyes érdekeiket, elképzeléseiket a vezetőedző terveinek? — Ennek így kell lennie! Egyébként egyikük (teljesen mindegy, melyik, mert, reméljük, valamenynyien így gondolkoznak!) kijelentette: hajlandó beállni a sorba, vállalni a felelősséget, s ha sor kerül rá, akkor a felelősségrevonást is, de cserébe azt kéri, hogy a sikerből is az elvégzett munka arányában részesüljenek vezetők és beosztottak. Ezt mostantól kezdve alapelvnek tekintjük!” Kérdésünkre a választ Vágvölgyi Mátyás, a BVSC ügyvezető elnöke adta. P. Tóth Erzsébet — mert ő volt a válaszban meg nem nevezett edző — szeptember 9-én nyilatkozta a fent idézetteket. Vágvölgyi Mátyás október első napjaiban válaszolt kérdéseinkre. Tóth Erzsébet 1976. június 17-én szült, s ezután a törvény által biztosított szülési szabadságát töltötte. Rendszeresen, először hetenként, majd külön felszólításra kéthetenként leadta annak a csoportnak az edzéstervét, amelyet a szülése előtt irányított, minden hónap másodikén megjelent a fizetéséért, még október 2-án is szívélyesen érdeklődtek tőle, hogy mikor áll ismét munkába? Egy hónappal később, november 2-án közölte, hogy szülési, majd rendes évi szabadsága lejárta után jön dolgozni. November 17-én az ügyvezető elnök szóban, s egyúttal írásban közölte vele, hogy a klub 1977. január 1-től — a szakosztályvezetés javaslatára — nem újítja meg szerződését. Ezt kiegészítették még azzal, hogy november 29-től (ekkor jártak le a szabadságok) december 31-ig dolgoznia kell. Ezt a szakmailag — finoman fogalmazva is — megalapozatlan döntést most nem részletezzük... Mindenfajta találgatás, az ebből adódó félreértések elkerülése végett sietünk kijelenteni: egy klub azzal az edzővel köt szerződést, amelyikkel akar. Mivel azonban nem szaladgálnak tucatszámra „szabadon” az eredményesen dolgozó szakedzők (Tóth Erzsébet ilyen volt), s egyébként is hajtott bennünket az újságírói kíváncsiság, elhatároztuk, hogy utánanézünk a BVSC-döntés hátterének ... Utoljára 1975 nyarán kellett a szakosztálynak jelentést készítenie a Magyar Úszó Szövetség számára, az abban foglaltak egyáltalán nem voltak hízelgőek Littomeritzky Máriára. Ugyanakkor Tóth Erzsébetről ezt állapították meg: A BVSC úszószakosztályánál 1970 óta dolgozik. Jelenleg az SI szakágvezető edzője. Munkáját nagy hozzáértéssel és eredményesen végzi. Ezt bizonyítják versenyzőinek elért eredményei. Szigorúságával, következetességével sokszor nem értenek egyet, félreértik. Munkaszeretete, munkabírása még nagyobb feladatok megoldására is alkalmassá teszik. Feltétlenülemlítésre méltó klubszeretete. Szakmai munkáján túl szívesen vállal más szakosztályi és egyesületi feladatot is. Továbbképzéséről folyamatosan gondoskodik, az úszás rohamos fejlődésével igyekszik lépést tartani és ezt kamatoztatni. Hibája nagyfokú érzékenysége.” Az edző jellemzését — még egyszer hangsúlyozzuk: tavaly nyáron — ugyanaz a Vágvölgyi Mátyás írta alá, aki a korábban már idézett értesítést, igaz, akkor még „csak” szakosztályvezető volt az úszóknál Mit mondanak az érdekeltek? P. Tóth Erzsébet: „1960-ban kezdtem edzősködni a III. kerületi TTVE-nél, 1966-tól 1968-ig a Bp. Spartacusnál, majd 1968-tól 1970-ig a KSI-nél tevékenykedtem. 1970-ben, már mint szakoktató kerültem a BVSC-be, ahol 1974. január 1-től vagyok az SÍ szakágvezetője, vagyis az utánpótlásért felelős edző. Nem dolgozhattam rosszul, mert 1970- től 1975-ig tanítványaim 48 bajnokságot nyertek. Őszintén örültem, hogy szeptemberben végre megoldódott a vezető edzői probléma, hiszen addig lógtunk a levegőben. Egyetlen percig sem titkolom, hogy voltak, elsősorban felfogásbeli vitáink Littomeritzky Máriával, s éppen ezért éreztem úgy: hozzá kell szólnom az elnökség döntéséhez, bizonyára kíváncsiak a véleményemre. Még egyszer hangsúlyozom: őszintén örültem az elnökség határozatának, s hasonlóképpen őszintén gondoltam, hogy beállok a sorba, mindenben követem a vezetőedző utasításait. Ezért aztán, mint derült égből a villámcsapás, ért a hír, hogy 1977-ben már nem számítanak a munkámra. Eddig valamennyi munkahely-változtatásom úgy történt, hogy engem hívtak, s nem nekem kellett állásért kilincselnem. Ehhez abszolút nincs tehetségem, pedig lehet, hogy most erre is sor kerül ? ...” Vágvölgyi Mátyás (Németh István párttitkárnak, Szendrei Károlyné személyzetisnek és Tóth Istvánnak, az úszószakosztály vezetőjének társaságában): „Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy vállalom a tavaly nyári véleményemet, de azóta sok minden megváltozott. Tóth Erzsébet ellen szakmailag a legkisebb kifogás sem merülhet fel, viszont az új alapokra helyezett úszószakosztály vezetősége októberben elkészített véleményezésében kifejezetten javasolta, hogy tekintsünk el Tóth Erzsébet szerződésének megújításától, a szakosztály felemelkedését kizárólag nélküle tudják elképzelni. Elfogadtam a szakosztályvezetés véleményét, eleget tett a klub elnöksége is a kérésnek, Tóth Erzsébettel ezért nem kötünk szerződést 1977-re.” Szívesen idéztük volna a szakosztályvezetésnek a klub elnökéhez előterjesztett véleményét, de a jelenlevő személyzet is határozottan ellenezte azt, hogy betekintést nyerjünk ebbe a jelentésbe, pedig gyakorlatilag ezt vehetjük a történtek alapjának. Meg kellett tehát elégednünk azzal, hogy a jelenlevők mindegyike homályos célzást tett a Tóth Erzsébettel összefüggő személyi ellentétekre, híresztelésekre, a vele kapcsolatos emberi hiányosságokra. Vágvölgyi Mátyás még hozzáfűzte, hogy Tóth Erzsébet szülése után három volt tanítványa is eltávozott a klubból. Bejelentették, hogy nem kívánnak tovább a BVSC-ben úszni. Az elnök szerint ezt azért időzítették így, mert már nem kellett félniük P. Tóth Erzsébet szigorától. Ruza József, a MUSZ szakfelügyelője: amennyiben a BVSC szakmailag nem tudja megmagyarázni döntését, akkor ez a lépés indokolatlan... Két eltávozott gyermek édesapjánál jártunk__ Horváth Zsolt 1971 és 1975 között 16 egyéni bajnoki címet nyert a különböző korosztályokban, egyike a hazai legreményteljesebb 12 éveseknek. Fiatal kora ellenére az elmúlt esztendőkben egyértelműen a BVSC első számú, valóban legeredményesebb úszója volt. Most az FTC-ben edz, s bízik abban, hogy nem kell tétlenül eltöltenie az egyéves, kivárási időt. Szüleitől hallottuk: „Zsolt 1969- ben tanult meg Tóth Erzsitől úszni és 1975 végéig, egyetlen eset kivételével, amit gyorsan tisztáztunk, soha, semmiféle nézeteltérés nem volt kettejük között. A gyerek azonban belépett a kamaszkorba, ráadásul Tóth Erzsébet terhes volt ebben a kritikus időszakban, így az utolsó félévben sokat veszekedtek egymással, a gyerek nem is fejlődött a megfelelő mértékben, persze, valljuk be, elég sokat lógott az edzéseken is. Már korábban elhatároztuk, hogy férfi edzőt keresünk Zsoltnak. Kapóra jött, hogy a BVSC edzői, vezetői közül nem kísérte le senki sem Zsoltot a zalaegerszegi magyar NDK utánpótlásválogatott versenyre. Itt Zsolt, aki 1500 közben, egy nagyot ivott, kis híján belefulladt a vízbe, s utána az FTC edzője, Boros István próbálta vigasztalni. Némileg tényleg megkönnyítette helyzetünket, hogy Tóth Erzsébet szülési szabadságon volt, hiszen ki szereti a látványos válásokat. Gyorsan döntöttünk: mivel a BVSC-ben zömében nők dolgoznak, visszük Zsoltot a Fradiba, Boros Istvánhoz .. László Frigyes két évvel idősebb Horváthnál, de a szakemberek megítélése szerint későn érő, ügyes gyerek. Van benne fantázia,szintén 1500-as. Édesapja azt mondta: „Eszünk ágában sem volt eljönni a BVSC- ből! Elvégre ott nőttek fel a gyerekek, kisebbik fiam még ma is ott úszik, öt percre lakunk a Szőnyi úti uszodától... Miután Tóth Erzsébet szülési szabadságon volt, néhány hét kivételével, jóformán semmit nem csináltak a gyerekek az uszodában. Fociztak, játszottak az edzésidőben. Szeptember közepén, amikor még mindig nem történt változás, elmentem az egyesület elnökéhez. Korábban jártunk a KSI-ben, Széchy Tamásnál, így nyugodtan elmondhattam, hogy okulva a BVSC-ben folyó több hónapos semmittevésből, két lehetőséget látok a fiam további sportolását illetően. Az egyik az, hogy írásba adják: Tóth Erzsébet visszatérése után ismét nála úszhat a gyerek, a másik pedig az „átköltözés”, vendégségbe a KSI-be. Miután az első változatot nem teljesítették és én nem akartam különböző korábbi, megalapozottnak látszó véleményeim alapján a gyereket Littomeritzky Mária kezei alá adni, kértem, engedjék a KSI- be, tényleg vendégként, hivatalosan továbbra is BVSC-úszóként... Ezt a kérést sem teljesítették, s ezután választottuk az Újpesti Dózsát... Ha a gyerek Tóth Erzsinél úszhat, akkor még ma is BVSC-s!” Sajtószóvivők ilyen esetekben sejtelmesen mosolyognak és széttárják karjukat: „No comment”. Vagyis: nincs mit hozzáfűzni ... Serényi Péter ATLÉTIKA Mennyit fejlődött a közép- és hosszútávfutó ! Tavaly ilyenkor örömmelszámoltunk be arról, hogy a közép- és hosszútávfutásban a férfi utánpótlást megmozgató hullám határozottan erősödött. Az idén elmondhatjuk, hogy a lendület nem tört meg, s ez az eredményekben és a versenyzésben egyaránt jelentkezett s a fiatal gárda újabb tehetségekkel bővült, terebélyesedett. Különösen örvendetes, hogy a hullámmal már korábban feltűnt komoly tehetségek nem kallódtak el, kevés kivétellel biztatóan fejlődtek, s néhányan már a felnőtt válogatottba is bekerültek. Ez kétségtelenül annak is köszönhető, hogy az állásfoglalás jegyében a szakosztályok, a szövetségek már sokkal jobban figyeltek ezekre a reménységekre, igyekeztek biztosítani számukra az előrelépéshez szükséges feltételeket. A juniorok között a már nagyválogatott Hrenek mindkét középtávon utánpótlás-csúccsal került az élre. Sokkal eredményre törőbben versenyzett, s nemcsak 1500-on fejlődött, hanem 800-on is többször megjavította még 1973-ból való legjobb idejét (1:48.9). A múlt év meglepetése, a 800-as bajnok Paróczai katonai szolgálata miatt június végéig nem versenyzett. Tavalyi nagy kiugrása után most, csak három tizeddel került előbbre, de biztató, hogy 400-on 48.6-ról kerek 48 mp-re szorította le egyéni csúcsát. Gergely feledtette tavalyi bátortalan, hullámzó szereplését és 800-as előretörése mellett ősszel a válogatott 4x400-as váltónak is tagja lett. Borsos 1500-on nagyot javult és ezért érthetetlen, hogy a rövidebb távon visszaesett. A négyszázról áttért középtávfutók közül Verle, továbbá a két húszéves, Mezei és Sári L. teljesítménye is figyelmet érdemelt. Meg kell említeni, hogy 1975 egyik legjobbja, Deák (1:49.5, 3:45.3) átigazolása miatt az idén nem versenyzett, jövőre azonban már újra számíthatunk rá. Hasonlítsuk össze az említett juniorok idei és tavalyi, 800-on, illetve 1500-on elért legjobb eredményeit (zárójelben a koruk)! 1975 1976 Hrenek (22) 1 :49.3 1:48.3 3:42.6 3:41.1 Paróczai (20) 1 :49.1 1 :48.8 Gergely (21) 1:50.9 1:49.2 Borsos (22) 3:52.6 3:45.3 Verb (21) 1:55.1 1:52.9 Mezei (20) 1:54.7 1:52.8 Sári L. (20) 4:00.2 3:52.8 A tavalyi nagy ifjúsági ígéret, a hosszúra nőtt Ötvös, 800- on ugyan három tizeddel elmaradt az ificsúcstól, de biztos 1:50-en belüli futó lett. Felkészülésében inkább az állóképességi munka érvényesült, s segítségével 1500-on korához képest nemzetközi színvonalú csúccsal robbant ki! Mögötte az idény második felében két ifi középtávfutó ugrott ki. A Jászberényből a fővárosba került, 188 centi magas Gulyás, aki megnőtt állóképességével 10 000 m-en is az eddigi legjobb ifjúsági eredményre (30:46.8) volt képes és az ugyancsak gyorsan előretört keszthelyi Zöld. A még fiatalabb gárdából biztatóan fejlődött Sulyok, a serdülők közül pedig kiemelkedett Sándor. De az ifik komoly javulására még több példa is akadt. Eredményeik összehasonlítása mindennél többet mond. A névsor azonban korántsem teljes. Az ifik közül nagy javulással tört előre 800-on az ózdi Farkas L. (1:54.4), a középiskolai bajnokságon felfedezett győri Takács J. (1:54.8), a nyíregyházi Gyarmati (1:54.8), vagy a még csak 17 éves, győri Freier (1:54.8) is, akik 1973-ban még jóval 2 percen felüli időkkel szerepeltek a listán. 1500 m-en tizennyolc ifi futott az idén 4 percen belül. Ebben az idényben nagyot léptek előre a hosszútávra készülő juniorok is. Horváth Béla utánpótláscsúcsokat javított, 5000 m-en már betört az élvonalba, sikeresen mutatkozott be ősszel a nagyválogatottban és közben megnövekedett gyorsaságát 3:43.4-es 1500-as idejével is bizonyította. Varga kétszer is áttörte a 14 perces határt. Gyovai és Czvikovszky, ha ingadozásokkal is, pedig megközelítette. Laposa katonai szolgálata után, június végén kezdte el a rendszeres versenyzést és 1500- on ugrásszerűen javult (3:51.4- ről 3:43.9-re). A vele együtt leszerelt Siető és Szénégető viszont valahogy nem találta el a kellő edzésmunkát, s így a tavalyi szinten maradt. A többiek fejlődését egy év alatt a következő táblázat mutatja. Horváth B. (21) 14:03.2 13:48.4 Varga J. (20) 14:35.0 13:57.6 Gyovai (22) 14:15.0 14:07.2 Czvikovszky (22) 14:44.0 14:07.8 Brenner (22) 14:51.0 14:15.0 Laposa (20) 14:28.2 14:19.4 Illés (20) 15:18.8 14:32.2 Tóth L. (21) 15:10.8 14:36.8 Az ifjúsági hosszútávfutógárdában 5000 m-en jóval szerényebb volt a javulás. Az idén igazában csak a 18 éves, komlói Kiskirály (14:35.0) ugrott ki, kívüle még a komlói Andó (19) futott 15 percen belül (14:53.2). A többség 3000 m-en versenyzett. Itt elsősorban a fővárosi, 18 éves Vörös (9:00.4-ről 8:28.8-ra), azután a nyíregyházi Majer (17), a tatabányai Szatyina (18), a budapesti Gajdos (18), a keszthelyi Keszler (17) és a dunaújvárosi Sály (17) lépett előre. A közép- és hosszútávon mutatkozott fejlődés az akadályfutásban, sajnos, elmaradt. A juniorok között ez alól csak Brenner (8:55.8) és Illés (8:57.4) jelentett kivételt. Az ifjúsági mezőnyből messze kiemelkedett a síktávokon is nagyot javult ceglédi Szeleczki. 2000 m-en 5:43.6-tal az eddigi harmadik legjobb hazai ifieredményt érte el és felnőttek 3000 m-es távján is 9:06-ot futott. Az egy helyben állás oka, hogy az indulók nagy többsége csak beugró, akadályvételük javításával nem törődnek az edzők, és még a régi, rálépéses technikát is rosszul hajtják végre. Eddig csak a férfiakról volt szó. És mi van a női utánpótlással? Helyzete, sajnos, nem változott, a tavalyi biztató jelek után az idén a fejlődésre hiába vártunk. A junior és ifjúsági mezőnyben még azok a versenyzők is csak keveset javultak, akikhez a szakvezetés reményeket fűzött. Az egyetlen pozitívum, hogy a serdülők gárdája szélesedett. A szakmai munkában még mindig jelentkeztek a régi hibák, az edzők húzódoznak attól, hogy a fiatal atlétanők edzésterhelését megfelelően növeljék. Feltűnő az is, hogy a szakosztályokban a férfi utánpótlást eredményesen nevelő edzők alig, vagy egyáltalán nem foglalkoznak futónők felkészítésével. Nagyon sok még a tennivaló, hogy a női utánpótlás a férfiakhoz hasonló fejlődésnek induljon. (s.z.) 1975 1976 ötvös (19) 1:50.0 1:49.2 3:54.0 3:42.6 Gulyás (19) 1:54.4 1:52.4 4:06.6 3:48.9 Zöld (19) 1:56.2 1:51.9 4:07.6 3:52.3 Sulyok (17) 1:58.8 1:53.2 4:00.0 3:52.9 Sándor (16) 1:58.1 1:53.7 Balás (17) 2:00.9 1:54.1 Orosz (19) 4:00.4 3:52.0 Szeleczki (19) 4:05.2 3:52.2 NÉPSPORT 5 napirenden A tudomány és a gyakorlat kölcsönhatása !igyelemre méltó tudományos ülésszakot rendeztek a múlt héten a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az előadók gondolatmenetében több ízben visszatért az, hogy a gyakorlati tevékenység vezérfonalát jelentő elmélet tulajdonképpen tervszerű megfigyelésen, vagy kísérleten alapul, ezért az elmélet és a gyakorlat szoros kölcsönhatása mind a tudománynak, mind pedig a gyakorlat fejlődésének lényeges feltétele. Ebben a körforgásban nyilvánvaló, hogy az elméletek előnyükre módosulnak, a gyakorlati tapasztalatokból érkező információk révén megváltozott elmélet pedig a cselekvő, gondolkodó ember eddigi ismereteit, állásfoglalásait és természetesen gyakorlatát teszi mássá, remélhetően jobbá. Ha pedig megfigyeléseinkhez optimális feltételeket nyújtunk, azaz tudományos kutatás keretében vizsgáljuk a jelenségeket, akkor lényegesen nagyobb az esélyünk arra, hogy tevékenységünk a kor színvonalára kerüljön. A tudományt a legdinamikusabban a kutatás befolyásolja, a kutatás a tudomány egyetlen, éltető forrása. Olyan kutatás, amelyik új ismeretek, összefüggések feltárását teszi lehetővé a valóság — esetünkben a testnevelés és sport — területén. Bár a sportkultúra terén fejlett országokban a tudományos kutatás számunkra egyelőre elérhetetlenül gazdag tárgyi és személyi feltételekkel rendelkezik, mégis azt kell mondanunk, hogy hazánkban az utóbbi néhány évben a sportkutatások fejlesztésére fordított összeg többszörösét teszi ki a megelőző évtizedben rendelkezésre bocsátott összegnek. A felzárkózáshoz azonban erőfeszítésekre, az erők összefogására van szükség, mert a sportbeli felkészülésnek egyre jelentősebbé váló tényezője a tudományos karakter. A tudománytörténet azt mutatja, hogy a fejlődés legfőbb akadálya mindig szemléleti volt. A tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása előtt meredező akadályok ma sem elsősorban anyagi természetűek. „Amit nem tudunk, az után nem vágyódunk” — tartja az ismert közmondás, amit még az ókorban lejegyeztek. Túlzás lenne azt állítani, hogy sportéletünkre a tudományellenesség volna jellemző. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a szakemberek körében inkább közömbösséget tapasztalunk. Ez a közömbösség tulajdonképpen sérti az edző érdekeit is. Az edző-versenyző kapcsolat erősségét, tartósságát a magasszintű szakmai felkészültség befolyásolja a legkedvezőbben. Az a sportoló, aki felkészülése érdekében nagy erőfeszítéseket végez, elvárja, hogy szakszerűen irányítsák, jóleső érzéssel nyugtázza az edző kutató-kereső, jobbra törekvő magatartását, így fogadja el hitelesként teljesítményének, fejlődési távlatainak megítélését. A szakmai kérdésekben bizonytalan edző éppen a legtehetségesebb, tehát a legigényesebb tanítványaival kerül szükségszerű összeütközésbe. A nyelvtudás, széles látókör, kulturált magatar tás fontos összetevője a sikeres nevelői tevékenységnek. A korszerű szakismeretek, a friss szakmai tájékozottság pedig elengedhetetlen feltétele a sikeres edzői munkának. Ez ad szilárd hátteret a versenyzővel szemben támasztott követelésekhez. A tudomány iránti érdeklődés kialakulásában sok múlik azon, hogy miként értelmezik a kutatási eredményeket, közérthető-e az elméleti megfontolások fogalmazása. Az emlélet alapvető feladata azonban mindenekelőtt az, hogy bemutassa: mi történik a jelenségek meghatározott körében. Tudományterületünk nemzetközi és hazai fellendülésének — természetes, de nem szükségszerű — velejárójaként tapasztaljuk azt, hogy sok az új szakkifejezés, ugyanakkor a lényeg alig változik. Semmiképpen nem cél az elméletek szaporítása, sokkal inkább arra kell törekedni, hogy több, új, termékeny gondolatot adjunk a gyakorlatnak. Gyakran elriasztja a szakembert az, ha öncélúan alkotott, új, ismeretlen, számára tartalmatlan fogalommal találja szembe magát A tudósoknak, kutatóknak nem kell sietniük az elméletalkotással. Hagyják erősödni és érvényesülni az elmélet és gyakorlat kapcsolatát, mert e kapcsolatnak a folytonossága segít a lényeges és lényegtelen kiszűrésében. Gyakran halljuk azt is, hogy a tudományos leutalásnak " nálunk nincsenek meg a szükséges feltételei. Vagyis egyelőre meg kell azzal elégednünk, hogy néhány intézményünk foglalkozik sporttudományos kutató munkával. Ez az álláspont , amelyik legalább olyan pesszimista, mint amilyen kényelmes — nem veszi számításba azt, hogy a tudományos kutatás körébe „olcsó” eljárások is besorolhatók, így a tervszerű, céltudatos megfigyelés, adatgyűjtés is. Az NDK kutatói másfél-két évtizeddel ezelőtt, amikor a jelenleginél szerényebb személyi és műszerbázissal rendelkeztek, a gyakorlati munkában jól felhasználható lényeges felismerésekhez jutottak puszta adatgyűjtéssel, akapott adatok szellemes feldolgozásával és értelmezésével. Vizsgálták például azt, hogy az 1966. évi „Gyermek és ifjúsági spartakiád” döntőjének versenyzői hogyan készültek. Rájöttek arra, hogy sportbeli felkészülésben az edzésterjedelem (tehát a heti edzések száma, az egy edzésen végzett munka mennyisége) a legszorosabb kapcsolatban van a teljesítménnyel. Kiderült, hogy tornában, úszásban, műugrásban, kajak-kenuban, atlétikai összetett versenyszámokban azok a fiatalok végeztek a mezőny első felében, akik heti minimum 5—6 alkalommal, vagy annál többször edzettek. Örvendetes módon alakul a tudomány iránti érdeklődés nagy sportegyesületeinkben — Bp. Honvéd, Vasas, Rába ETO, DVTK, Bp. Spartacus — és egyes megyei sportközpontjainkban, például a Fejér megyei TSH-nál. Jelentős anyagi erőket is mozgósítottak már a tárgyi feltételek előteremtéséhez. Ebben a törekvésben az a felismerés jelentkezik, hogy a sportbeli megalapozás, mindenekelőtt a tehetséges, fiatal sportolók felkészítése, nem nélkülözheti korunkban a tudomány segítségét. Bármilyen bevált magas szinten általánosított is az edző tudása — amennyiben csak a tapasztalatokra támaszkodik — hozhat a jelenben eredményt, de a jövő igényeinek képtelen már megfelelni. A sportolók felkészítésében a tudomány alkalmazása tulajdonképpen két fő területre összpontosul: a felkészülési programok egyénhez mért összeállítása és az edzésfolyamat ellenőrzése területére. Az első esetben meg kell állapítanunk azt, hogy milyen a sportoló edzettsége, milyen célokat, követelményeket állíthatunk vele szemben. A második esetben folyamatosan kell ellenőriznünk — pszichológiai, élettani, biomechanikai stb. vizsgáló eljárásokkal — az edzettsége alakulását, azért, hogy megállapíthassuk, vajon a sportoló fejlődése a kívánt irányba halad-e? Így kellő időben beavatkozhatunk a felkészülés menetébe azzal, hogy enyhén, vagy erőteljesen, alapvetően módosítjuk a felkészülési programot. Sokoldalúan alátámasztott program és folyamatos ellenőrzés nélkül nincs reális lehetőség a formaidőzítésre, de még a végzett munka elemzéséhez sem tudunk kellő alapot teremteni, vagyis a kudarcból sem tudunk tanulni. I mivel a tudományos kutatás jelentős szellemi és anyagi energiákat igényel, nagy gonddal kell gazdálkodnunk a rendelkezésre álló és a jövőben nyújtandó lehetőségekkel. Elfogadhatjuk ezért Szentágothai Jánosnak, az MTA megbízott elnökének tanácsát: „A következő ötéves terveket elsősorban abból a szempontból kell az illetékes testületeknek elbírálniuk, vajon van-e bennük előremutató koncepció. A tudomány eredményes művelésének egyetlen, teljesen nélkülözhetetlen alapfeltétele van — és ez az új elgondolás.” N. L.