Népsport, 1977. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-27 / 22. szám
XXXIII. 22. ♦ 1977. január 27, TOLNA MEGYÉBŐL JELENTJÜK ...és akkor az igazgató legyőzte az osztályt Az igazgató könnyedén emelte fel „önmagát”, vagyis a testsúlyánál is nehezebb tárcsás vasszerkezetet. Amikor ugyanis Scherer Sándor, a szekszárdi Babits Mihály testnevelés tagozatos általános iskola igazgatója bemutatta a hatalmas épület alagsorát, s a volt széntárolóba érkeztünk, megpillantván az egyik — éppen hatvankilós— súlyt, odaugrott, s csak úgy zakóban, nyakkendőben és félcipőben egyszerűen a feje fölé emelte. Sajátos pillanat volt. Aztán hamarosan kiderült, hogy az igazgató csupán jelezte azt, hogy közel áll hozzá a súlyemelés. Persze, korábban már sok helyütt hallottuk: — A szekszárdi Babits iskola az erős emberek iskolája! Tényleg, egy kicsit sajgott is a kezünk, amikor a bemutatkozás műveleteként kezet fogtunk Scherer Sándorral, aki egyben a városi sportiskola súlyemelőszakosztályának elnöke. A mellette álló Balogh László edző és társa, Andics József csak mosolygott, mert meglátták szenvedő ábrázatunkat. Balogh odasúgta: — Az elnökünk birkózó volt és atléta. Talán még mindig ő az iskola legjobb középtávfutója, nem is olyan régen például legyőzte az egyik osztályt. Láthatták és talán érezhették is az erejét... Mindezek után tekintsük az eddig leírtakat egy olyan kalandos bevezetőnek, amelynek a folytatása is hasonló. Amelyben épp úgy szerepe lesz az iskolaigazgatónak, mint a jelzett egykori szenespincének, vagy mint a tehetségeket az egész megyében motorkerékpáron kereső edzőnek, avagy mint azoknak a Kadarka utca környéki derék szülőknek, akik az iskolában megfogalmazott mondat, az „Egy szabad, szombatot az iskoláért? mozgalom keretében több mint tizenhatezer óratársadalmi munkát végeztek és fárasztó tevékenységük után, izomlázzal a lábukban és a karjukban, köszöntek el mindig egy újabb hétre. Igen, ezeknek az embereknek is nagy szerepük van abban, hogy jelentős fordulatot vehetett az egész iskola testnevelése és sportélete, s hogy az iskola rózsaszínre festett falai között egyebek mellett igazi otthonra találhatott a megye legjobb súlyemelő közössége. Szorosamn a tárgyhoz tartozik, hogy lényegében az iskola korszerűsítése segítette tovább küzdelmes útjukon a vasembereket. „Leváltották” a szenespincét, és ennek értelmében a továbbiakban már nem fekete gyémánttal, hanem folyékony arannyal, vagyis olajjal fűtötték a tantermeket. A nagy változás idején még egy másik iskolában (jobb híján ott csak a folyosón) edzettek a súlyemelők. Aztán a jelzett széntároló kiürítése új távlatokat nyitott. Az iskolaigazgató körülbelül két és fél évvel ezelőtt felkereste az erős embereket, s azon a bizonyos szellős folyosón néhány furcsa kérdést tett fel Balogh edzőnek. Megkérdezte: — Tudtok-e például betonfalat vésni? — Tudunk! De minek az? — Ajtónak! — Minek az ajtó, igazgató úr? — Hogy ne kelljen majd például az ablakon át járkálnotok ki és be az új helyiségetekbe! Van már hely__Jöhettek hozzánk, csak hát egy kicsit át kell pofozni a környezetet. Remekül vésték a betont a gyerekek. És akkor már nem voltak egyedül! Az ajtóvésés időszaka ugyanis egybeesett az iskola alagsorának teljes rekonstrukciójával és a hatalmas udvar „sportosításával”. Becslések szerint kétszázhetven szülő segítette a nagy kezdeményezést. Faragtak az ácsok, kopácsoltak a kőművesek, fűrészeltek, gyalultak az asztalosok, mázoltak és ragasztottak a festők, lapátoltak, megrakott talicskát toltak az emberek. Lassan megváltozott a sivár kép. Kint felbitumenezték a pályát, betonlelátót építettek mellé, az egész terepet átrendezték, aztán füvesítettek, s fölhúzták a kerítést is. Ezalatt az alagsorban létrehozták a súlyemelőtermet, az öltözőt, a kondicionálótermet, külön egy kis tornatermet és a szertárakat. Az iskola vezetői nem azt kiáltották: „Előre, szülők!” — hanem azt, hogy: „Utánunk, papák és mamák!” . Az egyik osztály testnevelőjének egyszer fontos dolga akadt házon kívül, s felkérte helyettesítésre az igazgatót. És ezen az órán az igazgató a megszokott lendületével egy kicsit megfuttatta az osztályt. Ő is futott, mindig elöl, s negyvenkilenc éves kora ellenére egyetlen gyerek sem tudta őt megelőzni. Ám egy cseppet sem örült gyerekei vereségének... Íme, az emlékezése: — Egyenesen megdöbbentem. És ekkor rájöttem, hogy semmit sem ér a mi nevelőmunkánk, ha tűrjük, hogy ügyetlen, akarat nélküli, fizikailag gyenge, a küzdést sem ismerő gyerekek kerüljenek ki a kezünk alól. Valahogy ez a felismerés is magyarázta, hogy testnevelés tagozatos lett a Kadarka utcai iskola, s hogy Scherer igazgató szívesen nyit kaput a szekszárdi sportiskola súlyemelőinek, cselgáncsozóinak és labdarúgóinak. Írásunk főszereplői természetesen a már országos hírű szekszárdi súlyemelők, velük együtt pedig az a 104 négyzetméteres otthon is, amelyben rendszeresen hatvan gyerek küszködik a Föld vonzerejének legyőzésével. Az akarás, meg a rendszeres munka már , szép sikereket hozott. A tizenhét éves Mátrai Gyuszi például tagja az országos ifjúsági válogatottnak, s bár még csak két éve jár ebbe a közösségbe, máris teljesítette az első osztályú felnőtt szintet. No és mi történik a „kiöregedő” gyerekekkel? Balogh edző válaszolt: — Tőlünk a Szekszárdi Dózsába mennek a fiúk! A mi sportiskolai szakosztályunk tulajdonképpen „leányvállalata" a helyi Dózsának. Zengett a terem, dongtak a dobogók, s már versenyre készültek a legkisebbek is. Versenyeznek már a legkisebbek, vagyis a kezdők?... Hogy is van ez? No, nem aggódnak a szekszárdi mamák és papák, mert ebben a sportiskolában ügyes módszert választottak a tizenkét évnél idősebb gyerekek versenyeztetésére. Nekik még nem súlyt kell emelniük elsősorban, hanem stílusvizsgát kell termiök. És csak az léphet tovább, aki sikeresen vizsgázik önfegyelemből, akaratból és teljesíti a technikai követelményeket. — Van elég kezdő? Az edző röviden csak annyit mondott, hogy igen! Szavai mögött azonban egy fáradságos tevékenység rejtőzik. Ha ugyanis futja az idejéből, felül a motorjára és elindul a tehetségkutatásra. Belátogat még a tanyákra is. És Balogh László már nem egy gyereket hozott be motorkerékpáron a megye fővárosába. Legutóbb például a mosolygós Mailinger Jancsit ültette fel Szentgálpusztán a motorja pótülésére. Mitagadás, a kis zömök fickó úgy ült hátul, mintha történetesen egy Mercedes puha ülésén utazott volna. Aztán menten kipróbálták a képességeit. És most azt mondta róla Balogh edző: — Remek fickó! Már itt tanul a Babitsban, remekül. És ösztönösen is nagyszerűen bánik a súllyal. Valóban, erre a sportágra termett. Ügyes, gyors, erős, ruganyos és fogékony. És ismeri a súlyemelővilágot is, hiszen élete legelső interjúja alkalmából kijelentette: — Voronyin a példaképem! Ismervén Voronyin sokoldalúságát, keresztkérdést tettünk fel Jancsinak: — És tudsz-e már úszni? — Még nem, de jövőre megtanulok. Szentgálpusztán? — Nem ott, hanem itt, helyben! — És hol? Talán a zuhanyozóban? — Nem! A medencében! Lehet, hogy a kis erős ember akaratlanul is elárulta a babitsosok legújabb tervét. Lehet, hogy rövidesen fedett uszodát is építenek itt közös erőből? Megkérdeztük az igazgatót, de ő nem adott határozott választ. Csupán bizonytalanul csóválta a fejét és igen halkan mondta: — A Kadarka utcában vízre is szükség van! Most már sejtem, hogy Szekszárdon hogyan csinálják a sportszerető emberek a „hosszúlépésit” ... Szabó András Mátrai Gyula, az országos ifjúsági válogatott tagja, edzés közben Amikor az egykor volt láb■darúgó tántorogva átjutott a zebrán, és a „túlparton” a részegek bárgyú vigyorával nézett vissza az utolsó pillanatban fékező autóbuszra, többen felismertek. Egy szakállas dörmögve mondta: — Pedig jó kis játékos volt. Emlékszem, amikor. . Egy vékony asszony még vékonyabb hangja azonban félbeszakította: — Le is törném a fiam derekát, ha sportolna!.. Ilyenek ezek mind! Pláne, a futballisták! Tömött buszon könnyű pártot ütni. Van tömeg, inger és hangulat a vitára, melyet bajos lenne összefoglalni, s amelyből legfeljebb azt lehetett közös motívumként kihámozni, hogy az élsportoló — rúgja bár a labdát, hajítsa a gerelyt vagy vívjon — egy adott közösség szemében közéleti emberré válik. Kéretlen példává, akaratlanul példává, olyan valakivé, akinek a személyén át az átlagember summásan ítél. A vékony asszonyság — szerencséjére — leszállt a következő megállóban, bár lehet, hogy kászálódás közben megakadt a fülében az utána küldött mondat: — Ha a fia is olyan, mint maga, akkor pedig ráférne.. Elvonult hát az asszonyság, kesernyés parfümillatot hagyva maga után, meg vitát a sportról és töprengést a példáról. Azzal már a sportot kevésbé ismerő is tisztában van, hogy „élsportolni” sok-sok lemondást jelent, olykor az egész fiatalság feláldozását, elmaradását az élet apró örömeinek, valami nehezen megfogható — és megfogalmazható — cél érdekében. És talán nemcsak az eredmények, hanem az élsportoló-tulajdonságok — önfeláldozás, lemondás, szigor, következetesség, csak azért is stb. — is példává emelik személyét, hiszen az átlagember ezekkel a tulajdonságokkal ritkábban rendelkezik. Megcsinálja hát a maga modelljét az ideálról és ha éppen akkor találkozik vele, amikor az tántorog, gúnyolódni kezd. Talán önmaga fölött is. Pedig jól tudtuk mi okán azon a buszon, hogy ez a „Pláne a futballista”, oly sokszor szedi össze a környék gyerkőceit egy kis szívet-lelket frissítő focizásra, s ezek a lurkók olykor úgy áradoznak róla, mintha Petével játszottak volna. De éppen ez a súly kötelez. A népszerűség, a rajongás, az ideállá válás súlya. Az a valami, ami képes ezreket vonzani egy tömegsportnapra, ha azt — élsportoló vezeti. Az a valami, ami miatt — persze, győztes meccs után — csaknem kirángatták kocsijából a mámoros szurkolók a kedvenc csapat kapusát. Az a valami, ami miatt ezernyi ezer gyermek melengeti lelkében az „olyan akarok lenni” vágyát, és ha nem is lesz mindegyikből élsportoló, sportot szerető, egészséges ember mindenképpen. Talán ezt is elmondtuk ott egymásnak a tömött buszon mi, akik tovább utaztunk. Elmondtuk, hogy jómagunknak is melegítőt kellene húzni, tornacipőt venni és körbefutni néhány háztömböt. Vagy vasárnap délelőttönként összeverődni az autóknak készített aszfaltmezőkön egy kis lábteniszre vagy kispályás focira, mert hiányzik a mozgás. — Csak kezdené el valaki! Őszintén szakadt ki a sóhaj az egyik buszozó társból, és tízen cáfolták az ellenvéleményt: — Még hogy én fussak, aztán röhögjenek rajtam! Inkább az ulti a kománál, hideg sörrel, meleg szobában ... De vajon 0, az ulti és a sör szerelmese, nem jönne-e futni velünk, ha többen lennénk. Sokan. És az élen valaki azok közül futna, akit mindnyájan ismerünk, mert élsportoló, s éppen itt lakik a környékünkön?! És vajon nincs-e meg minden kis helynek a maga — maga szintjén levő — élsportolója. Olyan, akit még mi, felnőttek is szívesen követnénk?! — Jó példa kerestetik__ — mondta ki valaki, és ez a mondat többszörösen és áttételesen is igaz. Jó példa kell az emberi tartás formálásához. Jó példa kell a háztömb körüli egészségügyi futkározáshoz. Jó példa kell az egészséges élethez, az egészséges morálhoz. Mindenhez. A sportnál pedig kevés alkalmasabb közeg van a jó példák közvetítéséhez. Talán ebben maradtunk. Talán nem ebben maradtunk. Jyl indenesetre mi, akik x,x legtovább utaztunk a buszon, sietősre fogtuk lépéseinket *a végállomáson Metszett a szél, csikorgott lábunk alatt a hó. De futni nemcsak ezért esett jól. Igaz, senki sem látta amint mámorosan szippantgatjuk a friss levegőt. Besötétedett már. Rózsa András Ahogy én látom Jó példa kerestetik NÉPSPORT 5 Megelőzni az idei T hagyományos, immár közel két évtizede minden negyedik esztendőben megismétlődő esemény előtt áll sportéletünk: csütörtökön újjáalakul a Magyar Olimpiai Bizottság, megválasztják a MOB tagjait és tisztségviselőit, létrejön az a testület, amely összehangolja és ellenőrzi a magyar sportolók felkészülését a moszkvai olimpiára. Az újonnan megalakuló bizottság nemcsak a kevésbé sikeres montreali szereplés örökségét kapja munkájához, s azzal a közvélemény fokozott várakozását , hanem, mint támaszt, az előző négyéves ciklus előre mutató tanulságait is. Amint az a magyar sportmozgalomban néhány esztendeje — tendenciáját tekintve — kialakul, s a montreali szereplés tapasztalatainak elemzése közben is hangsúlyos megerősítést nyert, a hagyományainkhoz méltóbb olimpiai eredmények legfőbb záloga csak a hatékonyabb központi irányítás lehet. Ebben az irányító tevékenységben nem pusztán a célok, a munkafeladatok megfogalmazása kap szerepet, hanem — mondhatjuk: döntő súllyal — a következetes ellenőrzés is. A központi irányelveket a hétköznapok fegyelmezett, összehangolt, tudatos munkájával kell megvalósítania a magyar sport minden munkájának a maga tevékenységi körében. Ennek a munkának olyan irányítóellenőrző bázisai vannak, mint a sportági szakszövetségek, a kiemelt sportegyesületek és a különböző sportágak legmagasabb szintű, úgynevezett A-kategóriás szakosztályai. A Magyar Olimpiai Bizottság, s annak két ülése között a választott elnökség tulajdonképpen kitaposott utat talál mindezekhez a bázisokhoz, hiszen régi gyakorlat már az, hogy a MOB megvizsgálja a különböző területek helyzetét, s foglalkozik a felkészítés minden összetevőjével, a személyi és tárgyi feltételekkel éppúgy, mint magával a szakmai munkával. A világ sportjának mai — nem túlzó frázisa — rohamléptű fejlődése ugyanakkor azt az igényt szüli, hogy ez a beszámoltatás és ellenőrzés még közelebb kerüljön a hosszútávú felkészítés tervszerű ritmusához, hogy szakaszonként és egyénenként ítéljük meg a végzett munkát. A majdani moszkvai olimpiai válogatott végül is napjainktól választódik ki, különböző nemzetközi vizsgák sorozatán át. A különböző világversenyek eredménye azonban nem az egyetlen, hanem csupán az egyik mutatója annak, hogy hol tartunk, s helyes úton járunk-e az olimpiai felkészítésben. Senki előtt nem lehet vitás az, hogy — mint minden olimpia után — az őrségváltást még inkább szorgalmazó montreali szereplést követően szinte valamenynyi sportágunkban újabb sportolónemzedéket kell nemzetközi szinten versenyképessé tennünk. Az egyszerű emberi időérzék csalóka tünemény: mi csak most kezdjük megszokni azt, hogy új évszámot írunk, 1977-nél tartunk már — a sport időmértékével 1980 már sürgetően közel van. Meg kell találni az új nemzedék legjobbjait, s azokat a legmegfelelőbb feltételek között, a legkiválóbb szakemberek irányításával, korszerű, tudományosan megalapozott módszerekkel kell felkészíteni. Mindez a folyamat, amelynek ismerjük az egyes állomásait, s amelynek elérendő szintjeit tervszerűen programozhatjuk. A fejlődés üteme nem lehet a tegnapi, hiszen nemcsak pillanatnyi lépéshátrányunkat kell behoznunk a sikeres moszkvai szereplés érdekében, hanem dinamikus színvonalemelkedéssel bizonyos értelemben meg is kell előznünk az időt... Az előttünk álló olimpiászban ugyanakkor egyszersmind a következő olimpiák igényei is kopogtatnak: utánpótlás-nevelésünknek a későbbi őrségváltások megnyugtató, reális alapjait kell leraknia, összetett, a korábbi hasonló időszakhoz képest nehezebb, s a következetes, közös munkát parancsolóan követelő feladat vár tehát az egész magyar sportmozgalomra. S ugyanaz természetesen az újjáalakuló Magyar Olimpiai Bizottságra is, amely minden olimpiai tennivalónk mozgatója, és amely mégsem a sportmozgalom fölött távol lebegő intézmény , hiszen tagjai sorában nálunk hagyományosan helyet kapnak az egyes sportágak élő gondjaihoz leginkább közel álló szakemberek, sportvezetők, akik a maguk mindennapos munkájában a központi irányelvek megvalósítását szolgálják. Nyyilván ünnepies lesz sportmozgalmunk e jelentős eseménye, hiszen a különböző tisztségek éppúgy, mint maga a MOB-tagság megtisztelő feladat. De feladata a szó legigazibb értelmében! Nagy felelősséget ró viselőjére, hiszen köteleznek hagyományaink, a világraszóló eredmények egész sora, kötelez olimpiai történelmünk, az, hogy hazánk kezdettől fogva tagja a nagy, nemzetközi olimpiai családnak. És következetes, fegyelmezett munkára kötelez a ma, egész társadalmunk anyagi és erkölcsi támogatása, s várakozó figyelme. SPORTMOZGALOM A sportegyesületek rangsorában a Bp. Honvéd a megyék között Fejér az első Az OTSH sportágak főosztálya elkészítette az 1976. évi országos sportegyesületi rangsort, s a megyék pontversenyét is. Az egyesületek között — a nyári olimpiai sportágak figyelembe vételével — a Bp. Honvéd megvédte elsőségét, jelentős fölénnyel előzte meg vetélytársait. Elvileg a Központi Sportiskola került a második helyre, lévén azonban, hogy a KSI nem sportegyesület, hanem utánpótlásnevelésünk módszertani központja, nem rangsorolható. Az első tíz között mindössze annyi a változás 1975 eredményeihez képest (az akkori helyezési számokat az egyesület neve után, zárójelben közöljük), hogy a hatodik helyre szorult Vasas „kárára” egy-egy helyet lépett előre a Bp. Spartacus és a BVSC. Az egyesületek rangsora: 11. Rába ETO (14.) 339, 12. Tatabányai Bányász (13.) 328, 13. DVTK (12.) 328, 14. SZEOL (16.) 289, 15. Haladás VSE (17.) 242, 16. PMSC (15.) 241, 17. Ganz-MÁVAG (19.) 207, 18. Kecskeméti SC (11.) 197, 19. Miskolci VSC (39.) 168, 20. Bp. Építők (18.) 167, 21. BSE (21.) 126, 22. Vasas Izzó (27 — 28.) 125, 23. TFSE (27—28.) 121, 24. ZTE (38.) 120, 25. Szekszárdi Szöv. SE (33.) 110 pont. A megyék rangsora: 1. Fejér megye (1.) 860 pont, 2. Borsod (2.) 819 3. Komárom (5.) 555 4. Heves (3.) 526, 5. Győr-Sopron (6.) 524, 6. Csongrád (8.) 457, 7. Baranya (7.) 445, 8. Bács-Kiskun (4.) 419, 9. Pest (10.) 357, 10. Hajdú-Bihar (11.) 295, 11 — 12. Békés (9.) és Vas (13 — 14.) 258—258, 13. Szolnok (12.) 248, 14. Tolna (13 — 14.) 228, 15. Veszprém (15.) 206, 16. Zala (17.) 156, 17. Szabolcs-Szatmár (16.) 144, 18. Nógrád (18.) 121, 19. Somogy (19.) 63. A téli olimpiai sportágak alapján készült rangsor. Sportegyesületek: 1. NM 268, 2. VM KÖZÉRT 213, 3. Vasas 178, 4. BSE 150, 5. Bp. Honvéd 122, 6. Bp. Spartacus 110. Megyék: 1. Heves 123, 2. Nógrád 87, 3. Borsod 55, 4. Fejér 16, 5. Pest 8. Felnőtt Junior Ifjúsági Serüly Összesen 1. Bp. Honvéd (1.) 652 276 318 243 1489 — KSI 250 13 380 419.5 1062.5 2. FTC (2.) 261 174 236 282 953 3.0. Dózsa (3.) 412 169 197 108 886 4. Bp. Spartacus (5.) 186 31 189 349 755 5. BVSC (6 ) 250 49 157 229 685 6. Vasas (4) 274 107 160 93 634 7. Csepel (7.) 243 150 98 101 592 8. MTK-VMSK (8.) 142 132 98 125 497 9. Dunaújvárosi Kohász (9.) 75 50 225 87 437 10. Egri Dózsa (10.) 69 1 122 159 351