Népsport, 1977. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1977-03-17 / 64. szám
AZ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1977. MÁRCIUS 17. Ára: 1 forint • XXXIII. ÉVFOLYAM, 64. SZÁM. XVII. ÖKÖLVÍVÓ HONVÉD KUPA Tüzes úttyitány, váratlan fordulatokkal Különösebb szenzáció nélkül, Csendben, rendben, szokás szerint jól szervezve kezdődött meg szerdán a XVII. Honvéd Kupa nemzetközi ökölvívóverseny. A rendezők ügyeltek a kiírás pontos betartására, s ennek a mérlegelésnél váratlan következménye támadt: súlyátesés miatt nem engedték indulni Glück Péter volt junior Európa-bajnokot, a Bp. Építők versenyzőjét, ugyanis harmatsúlyban hívták meg, ő viszont pehelysúlyúként, 55 kg fölötti testsúllyal jelent meg. Sajnos, a tabellák zárásakor az is kiderült, hogy a tervezettnél jóval alacsonyabb az indulók létszáma. Míg tavaly kilenc ország 105 versenyzője rajtolt, s ebből 71 volt külföldi, most öt ország 81 ökölvívója indult. A lengyel válogatott és a kubai hadseregválogatott 10—10, a Dukla Olomouc 9 és Nigéria egy versenyzőjével 30 külföldi résztvevő, s 20 hazai szakosztály 51 képviselője alkotta a mezőnyt. — A bajor és az iraki szövetség maga kérte, hogy legjobbjaik indulhassanak, de az utolsó percben visszaléptek, — mondta Bódis Gyula szakosztályvezető. — A románok a földrengés, a CSZKA Moszkva öklözői pedig programütközés miatt maradtak távol. Az indoklás a lényegen nem változtatott, szerencsére a megjelentek így is jó színvonalat ígértek. A délelőtti sorsoláson kiemelést hajtottak végre. — Az irányított sorsolásban az az elv vezetett bennünket — mondta Kincses Ferenc, a versenybíróság elnöke —, hogy a magyarok EB-felkészülését segítsük elő, s lehetőség szerint azonnal külföldiekkel kerüljenek szembe. Így vált lehetségessé, hogy a Sportcsarnokot csaknem megtöltő közönség már a selejtezők első fordulójában több izgalmas mérkőzésnek szurkolhatott a 18 pár küzdelmét hozó nyitóműsor alatt. Az alsóbb súlycsoportokban az esélyesebb versenyzők győztek. Az első kiemelkedő teljesítményt a kétszeres Európa-bajnok Badart nyújtotta: kiugratás után testre fogadó, fejre irányított pontos, kemény ütésekkel remekelt. — Ma sem volt könnyű dolgom — nyilatkozta az eredményhirdetés után. — S a folytatás sem lesz könnyebb, hiszen nagy riválisaimon, Pálfalvin és Tézslán „keresztül” vezet az út a dobogó csúcsa felé. Mindenesetre bizakodom... (Folytatás a 7. oldalon) Juhász ellen a kubai Hernandez félelmetesen kezdett, de azután a remek ütésváltásokkal tarkított mérkőzésen a magyar öklöző kerekedett felül és végül biztosan győzött Mi újság Jugoszláviában ? A sportközvélemény érdeklődése Jugoszláviában is elsősorban a labdarúgó bajnoki küzdelmek felé fordul. Eddig két tavaszi fordulót bonyolítottak le, s ezeken több mint 150 ezren szurkoltak. A küzdelem rendkívül heves, sok a sárgalapos figyelmeztetés. A válogatott, Ivan Toplak szövetségi kapitány vezetésével, készül a világbajnoki selejtezőre. A két összeszoktató edzés után a jövő héten a válogatott a Szovjetunió tizenegyét fogadja. Ez már komoly fokmérő lesz. (Összeállításunk a 8. oldalon.) Pavlcsevics, a női kézilabda-válogatott egyik gólzsákja, felugrásból kapura lő A Dinamo Kijev bravúrja a BEK-ben! (Tudósításaink a nemzetközi labdarúgó kupaküzdelmekről a 8. oldalon) Larsen gyaogelőnyével függőben a hetedik játszma Rotterdam. Szerdán került sor a sakkvilágbajnokjelölti párosmérkőzés 7. játszmájára. Ezúttal Larsen játszott világos bábukkal. A dán nemzetközi nagymester nagy erőfeszítéseket tett, hogy előnyös helyzetbe kerüljön. A 29. lépésben gyalogot nyert, de Portisch ügyesen, különböző cserékkel leegyszerűsítette a játékot. A játék a 41 lépésben függőben maradt, s bár Larsennak gyalogelőnye van, a szakértők véleménye szerint nem valószínű, hogy ezt az előnyt a folytatásban győzelemre tudja váltani. A párosmérkőzés jelenlegi állása: 4:2 Portisch javára. A hetedik játszma leírása: LARSEN—PORTISCH 1. e4, e5 2. Hf3, Hc6 3. Fb5, a6 4, Fc6; c6: 5. 0—0, Vd3 6. d4, d4: 7. Hd4:, Fd7 8. Fe3, 0—0 9. Hd2, HhS 10. h3, Vg6 11. VÍ3, f5 12. Bdl, e4: 13. Ve4: Ve4: 14. He4:, Hf7 15. Bfel, Be8 16. Fd2, c5 17. HÍ3, Fe7 18. Hg5. A hírügynökségi jelentések, sajnos, nem közölték a játszma folytatását, viszont megadták a függő állását. (Folytatás a 7. oldalon) a kupákban Döntetlen és vereség A KK-ért: Vojvodina—Vasas 2—2 (0—0) VÁLTOZATOS ELSŐ FÉLIDŐ UTÁN A 47., VALAMINT A 48. PERCBEN LŐTT GÓLOKKAL MÁR 2-0-RA VEZETTEK A HAZAIAK • KOVÁCS ÉS VÁRADI RÉVÉN SIKERÜLT AZ EGYENLÍTÉS • A VASAST MEGTAPSOLTÁK, A VOJVODINÁT KIFÜTYÜLTÉK AZ ÚJVIDÉKI SZURKOLÓK. A Kupagyőztesek Európa Kupájáért: Hamburg—MTK-VM 4-1 (2-0) • A HAZAIAK ELSŐ GÓLJA UTÁN ZAVAR TÁMADT A KÉK-FEHÉREK VÉDELMÉBEN • FORDULÁS UTÁN JELENTŐS FÖLÉNYBE KERÜLTEK A HAMBURGIAK, S BIZTOSAN JUTOTTAK A NÉGY KÖZÉ A KUPÁBAN. Kiküldött munkatársunk, Németh Gyula jelenti: CSAK AZ EREDMÉNNYEL LETTÜNK ELÉGEDETTEK Teheránban kedden 2-0-ra nyert a magyar labdarúgó-válogatott Irán ellen. Milyen következtetéseket vonhatunk le a találkozóból? Erre kereste a választ kiküldött munkatársunk. Beszélt az irániak edzőjével, a magyar küldöttség vezetőjével, Ádám Józseffel és Kárpáti Béla edzővel, illetve Fazekassal. Egy mondat Ádám József észrevételeiből: „A magyar csapat játszott már ennél sokkal jobban és szerintem ezek a játékosok is sokkal többre képesek, mint amit kedden délután produkáltak.” (Tudósításaink és visszapillantásunk a 2. és a 3. oldalon.) Spanyolmagyar: Alicantéban Az MLSZ szerdán délelőtt értesítést kapott a spanyol labdarúgó-szövetségtől, hogy a március 27-i, eredetileg Vigóba tervezett Spanyolország—Magyarország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzést Alicantéban rendezik meg, mivel a vigói stadion gyepszőnyege igen rossz állapotba került az utóbbi hetek esőzései, áradásai miatt. ELEKTROIMPEX ’77 Négy nap alatt 29 döntő a Komjádi-uszodában Mi 3 11PVP ? Csütörtökön olyan jól a lllVI. négynapos úszóesemény kezdődik a Komjádiuszodában, amilyen még soha nem volt Budapesten! Nyugodt lelkiismerettel kockáztatjuk meg ezt a kijelentést, hiszen első ízben kerülhet sor a fővárosban nemzetközi fedett bajnokságra, minden szempontból optimális és — ami nem kevésbé fontos — szabályos körülmények között. Eddig ugyanis rendre Kecskemétre látogattak legjobbjaink, ha ilyenkor tavasztáji olimpiai méretű medencében akarták lemérni tudásukat, legyen szó bármilyen jellegű viadalról. A hivatalos versenykiírás szerint a hét hátralevő négy napján az országos hosszúpályás fedett bajnokságra kerül sor. Eddig rendjén is lenne a dolog ... Viszont a vetélkedést a szövetség — nagyon helyesen — megpróbálja nemzetközivé formálni és ehhez már szüksége volt egy rendezőtársra. Már tavaly, az uszodaavatás után kiderült: a világ minden részébe elismerten kiváló minőségű eredményjelzőket szállító Elektroimpex külkereskedelmi vállalat versenyrendező mecénásként is kapcsolódni kíván a sporthoz. Ezért aztán — ha hosszú is — érdemes legalább egyszer leírni a nagyszabásúnak ígérkező erőpróba teljes nevét. Íme: Elektroimpex ’77, nemzetközi hosszúpályás fedettuszodai bajnokság. Kik jönnek? “Srzák, hogy a szövetség megpróbál valamilyen úton-módon bekapcsolódni a nagy tavaszi európai vérkeringésbe, vagyis igyekszik, most már második éve, március közepén versenyalkalmat biztosítani a hazai élmezőny mellett a nemzetközi gárdának is. Tavaly — enyhén szólva is — balsikerű volt a bemutatkozás, hiszen nem tudták egyeztetni a dátumokat és végül nemcsak a nagynevű külföldiek maradtak távol, hanem legjobbjaink is éppen a tengerentúlon tartózkodtak. Nos, ezúttal az utóbbi veszély nem fenyeget... Mint arról már beszámoltunk, 5 ország úszói biztos, hogy ott lesznek a rajtnál, de csak péntektől. A csütörtöki programban csak a ha(Folytatás a 7. oldalon) Kiss Éva, akárcsak tavaly, ezúttal is kitűnően kezdte az évet. Az elmúlt hét végén, Prágában csúcsot úszott 200 m mellen és nem is titkolja, hogy az Elektroimpex '77 viadalon rá akar duplázni erre a teljesítményre