Népsport, 1977. május (33. évfolyam, 103-128. szám)
1977-05-02 / 104. szám
A KÜLFÖLD SPORTJA _ NÉPSPORT_________ VÉLEMÉNY A koppenhágai tanácskozásról Tíz nap múlva jelentős esemény színhelye lesz Koppenhága. A dán fővárosban ezúttal nem kézilabdázók vagy kerékpárosok mérik össze tudásukat, hanem kontinensünk országainak sportvezetői ülnek asztalhoz, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezendő Európai Sportkonferencia keretében tárgyaljanak időszerű kérdésekről. A külföldi hírügynökségek, a dán fővárosba sereglő újságírók tudósításaiban nem olvashatunk majd világcsúcsokról, szenzációs eredményekről, ám a barátság, a békés egymás mellett élés szellemében történő véleménycsere, a sport területén eddig kialakult gyümölcsöző együttműködés erősítése a jelen esetben akár Beámon távolugró álomcsúcsánál is nagyobb jelentőségű. Külön öröm lehet számunkra, hogy a napirenden szereplő három előadás egyikének, a fő referátum, megtartására „A sport szociális felelőssége” címmel magyar előadót kértek fel, míg a házigazdák képviselője „Szabadidő és a sport, valamint Sport és a család”, a hollandok küldötte pedig „Az európai sportbeli együttműködés jövője” címmel tart vitaindító előadást. Mindez egyben azt is jelenti, hogy időszerű kérdések kerülnek napirendre a dán Idraets-Förbund, azaz a dán sportszövetség székházában rendezendő tanácskozáson. A napirend egyes pontjai széles körű, alapos és egyben termékeny vitára csábíthatják a jelenlevőket. A sport szociális felelőssége például ma már egyre összetettebb kérele. A sportolás feltételei nem is olyan régen sokkal szerényebbek voltak, arról nem is beszélve, hogy csak egyes szűk réteg, kiváltságos osztályokhoz tartozók élvezhették előnyeit. A rendszeres sportolást, az egészséget védő testedzést, a mozgást csak a legutóbbi időszakban emlegetjük — nagyon helyesen — a széles tömegek életszükségleteként. A jövő nemzedék egészsége, munkabírása és életereje, a már nem is éppen fiatalok egészségvédelme éppúgy a sport szociális felelősségéhez tartozik, mint például az élsportolókról való gondoskodás, a versenyzői pályafutás befejezése utáni újrakezdésben, az életbe való viszszailleszkedésbe történő segítségnyújtás, amire a versenyzés időszakában lehet és kell felkészülni. A következő két napirendi ponttal kapcsolatban is számos gondolatot vethetnénk papírra. A sport területén kialakult együttműködést ugyanis rendkívüli módon lehetne erősíteni. Nem csupán az egyre sűrűbben ismétlődő kölcsönös edzőtáborozásokra gondolunk. Ugyanilyen lehetőség volna az edzők és szakemberek, edzésmódszerek és kutatási eredmények, tapasztalatok még az eddiginél is sűrűbb cseréje. Az európai sportvezetők ismétlődő tanácskozásai még Helsinkit megelőzve mutatták meg a békés egymás mellett élés egyre szélesedő lehetőségeit, hiszen a mindenkit valamilyen formában érdeklő sport közös nyelvén beszélve a barátok jól megérthetik egymást, az ellenségek pedig eláshatják azt a bizonyos csatabárdot. Nagyszerű példája ennek az Egyesült Államok és Kuba között megindult párbeszéd néhány újabb eseménye. A dél-dakotai egyetem kosárlabdázóinak ismert kubai vendégszereplése messze túlnőtt egy baráti sportrendezvény keretein. A csapat játékosai az USA felírást viselték mezükön, tiszteletükre nemcsak az amerikai zászlót vonták fel, hanem a himnuszt is eljátszották. S azok, akik a gazdasági blokádtól kezdve a fegyveres intervencióig mindent megtettek az amerikai kontinens első szocialista országának megfojtására, leültek a televíziós készülékek elé, s élvezték a játékot. McGovern, a kosárlabdázókat Havannába elkísérő, Fidel Castroval is tárgyaló szenátor pedig a gazdasági blokád részleges feloldása mellett szállt síkra a szenátusban. A sport egyre nagyobb erővel formálja hát korunk társadalmát. A jövő nemzedék egészségének biztosítása mellett a béke és barátság, a kölcsönös megértés szellemének erősítéséhez is rendkívüli mértékben járul hozzá. S ennek lehetőségét nem utolsósorban a nemzetközi összefogást hirdető, örvendetes módon egyre több országban piros betűs májusi ünnep teremtette meg Európában és a világon egyaránt. • • Vad Dezső A lengyelek már pozsonyban A legutóbbi világbajnokságon harmadik helyezést szerzett lengyel labdarúgó-válogatott, vasárnap kora délután Koppenhágában, játszott fontos világbajnoki selejtezőt. Gmoch átszervezett, a hazahívott Lubanskival felálló együttese értékes győzelmet aratott, s ezzel Portugália után másik csoportbeli veszélyes ellenfelét is legyőzte idegenben, páholyban érezheti magát. A dánok ugyan nehezen adták meg magukat, csapatukban több külföldön szereplő játékos jutott szóhoz, de így sem tudták megakadályozni a vendégek győzelmét. Lengyelország —Dánia 2 —1 (1—0). Koppenhága, 46 500 néző. G: Lubanski (7. és 55.p.), illetve Simonsen (49. p.). Az első csoport állása: 1. Lengyelo. 3 3-------9-16 2. Dánia 4 2-211-44 3. Portugália 3 2 — 13-34 4. Ciprus 4-------4 2-17 — A csoport legközelebbi mérkőzése: Ciprus—Lengyelország, május 15.★ 21 éven aluliak EB-mérkőzése: Dánia —Lengyelország 6 — 2 (3—2), Koppenhága. Népsport Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja. Szerkeszti:a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Szabó Béla. Főszerkesztő-helyettes: dr. Ardai Aladár. Szerkesztőség: 1981 Budapest Vill., Somogyi Béla u. 6. Telefon: 130-460. Telex: 22-5245. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Petrus György igazgató. Kiadóhivatal: 1374 Budapest VI., Révay utca 16. Telefon: 116-660. Terjeszti a Posta Központi Hírlapiroda, 1900 Budapest V., József nádor tér 1. Előfizetési díj: egy hónapra 24 forint, negyedévre 72 forint. Megjelenik naponta, kedd kivételével. Szikra Lapnyomda, Budapest, Index, 25 004. ISSN 0133—1809. HÁROM ÉVTIZED TÖRTÉNETE A naptár 1948. május elsejét mutatott, délután 14 óra 30 perckor rajtolt a kerékpáros Békeverseny mezőnye. A jelenlevők közül akkor bizonyára kevesen gondolták, hogy történelmi jelentőségű esemény szemtanúi lesznek. A Rudé Právo, a Csehszlovák Kommunista Párt központi lapja, a varsói Trybuna Budu és a berlini Neues Deutschland testvérlapokkal együtt, vállalta a világ legnagyobb, legjelentősebb amatőr kerékpáros versenyének védnökségét. Közép-Európában egyedülálló versengés indul a szocializmus útját járó népek közötti szorosabb és őszinte barátság jegyében — írta a Rudé Právo. — A verseny kialakításánál egyenlőségre törekedtünk, igyekeztünk kiküszöbölni a profizmus szellemét. Az üzlet helyett a sport került előtérbe. A győztesek mezét Picasso békegalambja díszíti. Az eddig lebonyolított huszonkilenc versenyen öt kontinens képviseltedében 35 ország több mint háromezer kerékpárosa taposta a hajtókart három országon keresztül. A magyarok már az első versenyen nyeregbe szálltak. Juszkó, Megyerdi, Takács, Szlipcsevics nevét Csehszlovákiában, az NDK-ban és Lengyelországban egyaránt jól ismerik, hiszen szakaszgyőzelmük után nem is egyszer viselték a sárga mezt. — A Békeverseny az amatőr kerékpársport legékesebb gyöngyszeme — mondta Andriano Rodoni, a Nemzetközi Kerékpár Szövetség olasz elnöke. A kemény küzdelmet vivő barátok nagy találkozásának légkörét számos emlék, történet példázza. Ezekből idézünk néhányat ... GD Amikor Gustav Adolf Schur, a későbbi kétszeres világbajnok, még csak bontogatta szárnyait, a csehszlovák Jan Vesely már a Béke verseny összetett győztese volt. Az 1955-ben rendezett versenyen éles küzdelem folyt közöttük a sárga mezért, ugyanakkor, mint a csehszlovák és az NDK-beli csapat kapitányai, az első helyezett együttest megillető kék mezért is versengtek. — Schur mintegy tizenöt méteres előnnyel fordult be előttem a wroclawi stadion kapuján — emlékezett Vesely. — Mindenki biztosra vette, hogy a küzdelem már eldőlt, de én nem adtam fel. Egyszer csak láttam, Gustav barátom „kezdőként” hagyta, hogy a lendület a belső pályára vigye, s végül én nyertem. Schur az első pillanatban érthetően dühöngött, de azután hirtelen jóízűen, ahogy csak ő tudott, nevetni kezdett. Hozzám lépett, s melegen átölelt. Addig is ismertük, tiszteltük egymást, de akkor egy életre szóló barátságot kötöttünk ... A barátság szálai ma is erősek, bár a két bajnok már csak a kisérő kocsiból figyeli a küzdelmet. Amikor Schurck családjában fia született, Jan nevet kapta, a nagy ellenfélre, az igaz barátra, Jan Vesélyre emlékezve. 1967-ban a csehszlovák Jan Smolik hajtott sárga mezben. Három évvel korábban már megnyerte, az összetett versenyt, s akkor is a legjobb úton haladt győzelmének megismétléséhez. Kitűnő formában versenyzett, bár csapattársaitól kevés segítséget kapott, rendszerint egyedül maradt az „idegenek” között. Állandóan az élen haladt, s már csak három szakasz választotta el a végső céltól, amikor — ráadásul a hazai országutakon — egy fiatal belga, Marcel Maes megelőzte, s meg is nyerte a versenyt Smolik lógó orral járkált, a visszavonulás gondolatával foglalkozott. Karácsony előtt képeslapot kapott Belgiumból, legyőzője, Marcel Maes kereste fel soraival. — Tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a Békeversenyen aratott győzelmem megnyitja előttem a profik közé vezető út kapuját. Egyelőre csak vízhordást bíznak rám. A baráti légkör hiányzik, mintha nem is sportversenyen, hanem háborúban volna az ember. Szinte ellenségekkel vagyunk körülvéve. A legnehezebb pillanatokban mindig eszembe jut a Békeverseny nagyszerű légköre, ahol teljes erőbedobással, de sportszerűen, igazi baráti hangulatban küzdöttünk a győzelemért. Sajnálom, hogy elhagytam ezt a baráti együttest, de most már késő a dánod... A harmincas évek gazdasági válsága Közép-Európát is elérte. Alex Pawlisiak, a fiatal bányász is a munkanélküliek táborát szaporította. A két háború közötti Lengyelországban nem kapott munkát, vándorbotot vett a kezébe, Franciaországiban kötött ki. Kerékpározni is ott tanult meg, de eszébe sem jutott, hogy ez a kerékpár hosszú évek múltán milyen szerephez jut életében ... A franciaországi lengyelek csapatában ugyanis 1953-ban Alex Pawlisiak is helyet kapott. A rajt napján betöltött negyven évével a Békeverseny egyik történelmi jelentőségű csúcstartója, korelnöke lett. Mégis fiatalokat meghazudtoló lendülettel, szívósan versenyzett. Igaz, az a hír hajtotta, hogy Lódzban halottnak hitt édesanyja várja. Valóbam olyan iramot diktált, hogy azt a szakaszt meg is nyerte. Az évek óta nem látott anya és fia egymást ölelte, csókolta. Még csak nem is hallottak egymásról. Így Pawlisiak érthetően soha sem felejti el, hogy a Békeverseny adta vissza édesanyját... ★ A közelgő napokban, május 8-án harmincadik alkalommal rajtol a Béteverseny mezőnye. A Békeverseny, amelynek egyik legkedvesebb történetét egy francia kollégánk írta meg. „Hatéves lányom kérdezte tőlem: Apu, mindig lesznek háborúk? A meglepetésről szóhoz sem tudtam jutni: hogyan juthat ilyesmi egy csöppség eszébe?! — Elmegyünk vasárnap kerékpározni? — kérdezte ezután. — Nem tudok elmenni, kislányom. —Hért nem? — Mert nem leszek Párizsban ... — Hol leszel? — Prágában .. . — És mit csinálsz ott? — Békeverseny kezdődik. — No látod — mondta a kislányom —, akkor nem lesz háború.” Prága, május 1. Jiri Cerny Útban a célelé Újra a Juve az élen labdarúgó-bajnokság Olaszország A 27. forduló újabb helycserét hozott a továbbra is hallatlan izgalmas torinói párharcban: a Juve, a szerdai UEFA Kupa döntőre való tekintettel már szombaton lejátszotta Napoli elleni mérkőzését és ha egygólos győzelemmel is, de otthon tartotta a két pontot. Az eredmény ismeretében nagy érdeklődés kísérte a Torino vasárnapi, római vendégszereplését. Graziani azonban otthon hagyta góllövő cipőjét. A 17 gólos torinói csatár nem talált a kapuba, s kiábrándítóan gyenge első félidő után a másodikban élénkült az iram. A Lazio több veszélyes támadására a Torino is válaszolt, de Zaccarelli talán az év legnagyobb helyzetét is kihagyta, s a 90 perc gól nélküli döntetlennel ért véget. A forduló csupán nyolc gólt hozott, s ennél kevesebb gól az idei bajnokságban csupán egyetlen alkalommal esett, a bajnoki címért folyó versenyfutás pedig most, három fordulóval a befejezés előtt továbbra is teljesen nyílt.... Cesema—Gemoa 1 — 1, Fiorenítina—Perugia 1—0, Foggia — Gatamzaro 1—0, Internazionale—Bologna 0 — 0, Juventus—Napoli 2 — 1, Lazio—Torino 0—0, Sampdoria— Roma 1—0, Verona—Milán 0—0. 1. Juve (U) 27 20 5 2 45-20 45 2. Torino 27 18 8 1 43-13 44 3. Inter 27 10 12 5 33-21 32 4. Fiorent. 27 10 10 7 33-31 30 5. Napoli 27 9 11 7 34-30 29 6. Perugia 27 8 10 9 27-23 26 7. Lazio 27 8 10 9 29-27 26 8. Genoa 27 7 11 9 37-38 25 9. Roma 27 8 9 10 26-32 25 10. Verona 27 6 13 8 24-30 25 11. Foggia 27 9 6 12 29-34 24 12. Milán 27 3 17 7 25-29 23 13. Bologna 27 6 11 10 18-28 23 14. Sampd. 27 5 12 10 25-36 22 15. Catanz. 27 6 7 14 21-37 19 16. Cesena 27 3 8 16 20-40 14 XXXIII. 104. ♦ 1977. május 2 SPORTMŰSOR HÉTFŐ KERÉKPÁR. Csepel Kupa* négynapos nemzetközi országúti verseny első versenynapja. Rajt. Csepeli Sporttelep, 11. KÉZILABDA. NB I. Nők: Csepel—TFSE, Körcsarnok, 15.30. Férfiak: Debreceni Dózsa—Békéscsabai Vízmű, Debrecen, 18.30. FTC—Bp. Honvéd, Körcsarnok, 17. H. Szondi SE—Tatabányai Bányász, Székesfehérvár, 18. Rába ETO — Vasas, Győr, 17. Csepel—Szegedi Volán, Csepel, 17. Elektromos—Bp. Spartacus, Kőér utca, 17. ÖTTUSA. Budapest Kupa, lövészet, Fehér út, 13.30. RÖPLABDA. NB I. Férfiak, az 1 — 6. helyért: Bp. Spartacus —TFSE, Kőér utca 16. Mészáros, dr. Vaszily. Bp. Honvéd— Csepel, Dózsa György út. 16. Pécsi, Szekér. SAKK. Statisztika Petőfi SC u. Elekes Dezső országos emlékversenye, 1. forduló. Zamárdi, Damjanich u. 3. (Statisztikai Hivatal üdülője) 14. MTK-VM országos női versenye, 1. forduló. I., Hunyadi János út 12., 16. TÁJFUTÁS. Vasutas Kupa nemzetközi váltóverseny, Balatonföldvár, 8 óra. TENISZ. Budapest-bajnokság, selejtezők, Bp. Spartacus-pálya, 114. KEDD ATLÉTIKA. Szombathely— Murska Sobota nemzetközi serdülő találkozó. Szombathely, Ifjúsági Sporttelep, 14.30. A 6. sz. fővárosi körzet felnőtt bajnoksága, Csepel, 16. KERÉKPÁR. Csepel Kupa nemzetközi országúti verseny második versenynapja. Rajt. Budapest—Bécsi út és Ürömi út sarok, 10. ÖTTUSA. Budapest Kupa. Lovaglás, ifjúságiak, Nemzeti Lovarda, 9., úszás, Hajós Alfréd uszoda, 16.30. RÖPLABDA. NB I. Férfiak, az 1—6. helyért. U. Dózsa— Bp. Spartacus, Vágóhíd u. 116.30. ifj. Kis, Rádi. Csepel — TFSE. Csepeli Sportcsarnok 16. Molnár, Balázs. Vasas—Bp. Honvéd, Pasaréti út 16. Szele, Síkos. SAKK. Statisztika Petőfi SC n. Elekes Dezső országos emlékversenye, 2. forduló. Zamárdi, Damjanich u. 3. (Statisztikai Hivatal üdülője) 8.30. MTK-VM országos női versenye, 2. forduló. I., Hunyadi János út 42., 116. TENISZ. Budapest-bajnokság, selejtezők, Bp. Spartacus-pálya, 14. Szerdai számunkban A kapu mögött a szovjetmagyar válogatott viadalon Visszapillantás a labdarúgó NB II és NB III vasárnapi eseményeire, beharangozó a szerdai NB I-es fordulóra A mesterfokú tornászbajnokság a mérlegen A hetedik hasáb JÉGKORONG VB Könnyű győzelem Az osztrák fővárosban, a jégkorong VB során szombaton este a Szovjetunió válogatottja könnyen nyert az Egyesült Államok együttese ellen. Mihajlovék csak fél órán keresztül játszottak teljes erőbedobással, 5-0 után lefékeztek, s az amerikai csapat ekkor jutott lélegzethez. A szovjet jégkorongozók a hatodik forduló után is pontveszteség nélkül állnak. Hétfőn a svédekkel játszanak. Szovjetunió—Egyesült Államok 8—2 (5—0, 3—2, 0—0). Gólütő: Mihajlov (3), Petrov (2), Salimov, Kapusztyin, Sadrin, ill. Olds, Hynes. Vasárnap 3000 néző előtt került sor a Kanada—Románia találkozóra. A 10. percben a román együttes meglepetésre 2—1-re vezetett, a későbbiek során a kanadaiak legyűrték az ellenfél ellenállását és biztosan nyertek. KANADA—ROMÁNIA 7—2 (2—2, 2—0, 3—0) G: Macadam (2), Ellis, P. Esposito, Vail, Merrick, Klassen, ill. Turcanu, Axintie. A VB állása: 1. Szovjetu. 6 6 ------- 64-11 12 2. Svédo. 6 5 — 1 34- 8 10 3. Csehszl. 6 4 1 1 40-17 9 4. Kanada 7 4 1 2 28-22 9 5. Finno. 6 2 — 4 18-36 4 6. Egy. Áll. 6 114 15-29 3 7. NSZK 6 114 16-41 3 8. Románia 7----------7 12-63 2 Az első világcsúcs A Philadelphiában rendezett nemzetközi atlétikai versenyen állították fel a szabadtéri idény első világcsúcsát. Az Arizona Egyetem Williams, Darden, Burl, Frazier összeállítású 4x200 m-es váltója 1:21.4 percre javította a világcsúcsot. A régit 1972 óta az olasz válogatott tartotta (1:21.5 perccel). További eredmények: 100 m: Riddick 10.31. 1 mérföld: Waigwa (kenyai) 3.53.8, idei legjobb eredmény: 3000 m :akadály: Bockford 8.33.6. I1i10 m gát: Robartson 13.89. Magas: Stones 225. Hármas: Jordán 16.29. Gerely: Reisse 79.68.★ A westwoodi verseny: 100 és 200 m: Edwards 10.13, illetve 20.29. 400 m: Andrews 46.44. Távol: Dougley 792. Rúd: Tully 549.★ Don Ritchier skót atléta 50 kmes gyaloglásban Ewellben 2:51:38 órás eredménnyel, a világ legjobb eredményét állította fel ezen a távon. A versenyt nagy szélben és esőben rendezték. Sefienék folytatják A világbajnoki címet védő NSZK labdarúgó-válogatottja szombati, belgrádi mérkőzése után tengerentúlra készül, s négy alkalommal lép pályára. Az együttes menetrendjében pontosan egy tucat nemzetek közötti találkozó szerepel, a VB jövő júniusi rajtjáig. Az időpontok és ellenfelek: jún. 5. Argentína (idegenben), 8. Uruguay (i), 11. Brazília (i), 14. Mexikó (i), szept. 7. Finnország (i), okt. 8. Olaszország (otthon), nov. 16. Svájc (o), dec. 14. Wales (o), 1978. febr. 22. Anglia (o), márc. 8. Szovjetunió (o), ápr. 5. Brazília (o), és ápr. 19. Svédország (i). Érdekesség lehet, hogy előbb sorozatban öt mérkőzést játszanak idegenben, majd hatot odahaza. ■ gg®MÍiP €& Még tart a kötélhúzás Beckenbauer ügyében. Neudecker, a Bayern München elnöke és Toye, a Cosmos képviselője továbbra sem tudott megegyezni a kapitányért fizetendő lelépés összegében. „A játékvezetés és az ezzel kapcsolatos problémák” címmel, hétfőn és kedden rendezik meg Monacóban a hagyományos labdarúgó kerekasztal megbeszélést. A nemzetközi tanácskozást követően ül össze a FIFA végrehajtó bizottsága, a napirend egyetlen pontja: az 1978. évi Argentínában rendezendő világbajnokság előkészületei. TENISZ: A Davis Kupáért. Amerikai zóna döntője: Argentína — Egyesült Államok 2:1. Buenos Aires, McNair, Stewart (am)— Cano, Alvarez 6:3, 6:4, 6:3. A vendégek szépítettek, a hazaiaknál Vilas már pihent, s ha a befejező napon megnyeri Stockton elleni egyesét, az argentinok jutnak tovább. Nemzetközi verseny: München. Férfi egyes döntő: Franulovics (jug)—Pecci (paraguayi) 6:1, 6:1, 6:7, 7:5.