Népsport, 1977. szeptember (33. évfolyam, 207-232. szám)

1977-09-23 / 226. szám

XXXIII. 226. ♦ 1977. szeptember 23. LABDARÚGÁS Dalnoki monológja ,,Rangadóról rangadóra, évek óta nemcsak színvonalasak, nagyiramúak és érdekesek az összecsapásaink a lila-fehérekkel, hanem az is jellemző rájuk, hogy taktikailag mindig szolgálnak valami különleges csemegével. Ez alól a szerda este sem volt kivétel!... Amikor elkészítettem a mi taktikai tervünket, természetesen csak különböző elképzeléseim voltak arról, hogy Várhidi Pál mit is akar játszatni csapatával. Gondolom, ő is hasonló cipőben járt és ezért is alakultak érdekesen a taktikai fogások. Szerintem az Újpesti Dózsa középcsatára, Törőcsik, klasszis játékos, mérkőzéseket képes eldönteni néhány pillanat alatt. Ezért ő „kulcsfigura” volt nálam. Major mozgékony és tudom, hogy Dorogon gyakran kapott testőrszerepet, s azt jól látta el. Éppen ezért rábíztam Törőcsik őrzését, lelkére kötve, hogty árnyékként kövesse. Majort tehát elmozdítottam a védelem bal oldaláról, Vépi került a helyére, mégpedig azért, mert évek tapasztalata bizonyítja, hogy mindig jól fogja Fazekast. A sok gólt szerző Nagyra is külön elképzelésem volt, mégpedig az, hogy Martos szorosan fogja. Arra nem gondoltam, hogy Nagy ezúttal visszavonul a középpályára, de arra sem számítottam, hogy Martos a szoros emberfogást úgy értelmezi, hogy még a Dózsatérfelére is követi, méghozzá középpályás sorunk bal oldalán. Amikor ezt észrevettem, a kispadról rögtön beüzentem neki, nem is egyszer figyelmeztettem, hogy ez hiba, s az emberét csak a kapunktól 30—40 méterre vegye át, de 45 percig mégsem tudtam visszaküldeni a helyére. A szünet aztán alkalmas volt arra, hogy elmondjam neki részletesen, mit is kell játszania. Megértette, de nemcsak ő, hanem a többiek is. Azzal akartam meglepni Várhidit, hogy a középpályás sorban a játékosokat felcseréltem. Takácsnak, Tóth András semlegesítése volt a feladata, Ebedlinek és Nyilasinak pedig a kötetlen játék. Ráadásul Nyilasi azt a feladatot is kapta, hogy a bal oldalon játsszon, ott induljon el, ezzel vigye el testőrét a jobb oldalról és biztosítson szabad folyosót az előretörő társainak. Nyilasi ezt maradéktalanul meg is oldotta, de hiába volt a folyosó, a szünet előtt nem volt Martos ... Szokolai próbálkozott ezen a területen, de őt árnyékként követte Schumann. Mi mindenáron győzni akartunk, annak tudatában is, hogy az Újpest jobb formában van, mint mi. Alaposan megrázott bennünket a visszaesés, amelynek több oka van, többek között az, hogy Rab, Magyar és Mucha tehát három válogatott játékosunk is hiányzik sérülése miatt és az is, hogy megpróbálkoztak a mieink egy olyan stílussal, a sok átadásra épülő játékkal, ami nem a mi kabátunk! A Ferencvárost mindig a lendületes játék, a nagy akarat jellemezte. Ezért — és ezzel — is tudtunk két évvel ezelőtt bajnokságot nyerni! Most is ezt akartuk játszani, s ennek már különböző jeleit tapasztaltam is, s tapasztalhatták a szurkolók, azok, akik nem pártoltak el tőlünk, tehát igazi szurkolóink! Még nem az igazi, amit szerdán játszottunk, de már jobban megy, egy lépéssel előrébb tartunk... Miután nekem sem sikerült igazán meglepni Várhidit, s neki sem sikerült engem, nem véletlen a döntetlen eredmény...” . Harminc fejesgól! Az MTK-VM minden akciógólját ily módon érte el Amilyen nehezen viseljük el a csakis a szurkoló számára hosszú, nyári holt idényt, olyan hamar beleszokunk a focitól zsúfolt hetekbe. Alighogy elkezdtük, és máris nyakig benne vagyunk a labdarúgásban. Mindössze három „bajnoki hét” jutott el észrevétlenül és amit voltaképpen a kezdet kezdetének is tekinthetnének, az alig kevesebb, mint az őszi idény egy harmada. Az elejét már tudjuk, a végét még nem is sejthetjük. De az a kevés, amit megfigyelésben, tapasztalatban, elraktározhatunk elegendő ahhoz, hogy az első 45 bajnoki mérkőzés történéseitől némiképp távolabb lépve leszűrjünk néhány általános következtetést, anélkül, hogy időnek előtte elhamarkodott, végleges érvényű kijelentéseket tennénk. A jó kezdetű fél győzelem ősrégi igazságát a Tatabánya fogadta meg a legjobban. Míg a tabella elejét évek óta bérlő fővárosi együttesek három ízben is egymás ellen küszködtek a Népstadionban, a bányászok csendes, de annál eredményesebb pontgyűjtő körútra indultak. Azt a jó szokásukat, hogy otthonukban kevés esélyt adnak az ellenfeleknek, már ismerjük, de a Bányász ezúttal Kaposvárról és Szegedről is elcsent két-két pontot. ATatabánya azt a sokat hangoztatott állítást látszik alátámasztani, hogy a gárdában sokkal több erő és tudás lakozik, mint amennyit a múltban látni engedett, s mint amit játékosai hisznek saját magukról. Az alaposan nekiiramodott együttes — élve kedvező sorsolásával és a rangadók figyelemelvonó hatásával — szinte észrevétlenül lopódzott fel a csúcsra. Duzzadó önbizalommal játszanak, a mindig hiányolt felszabadultság első jeleit árulják el. Nem becsüljük le, nem is értékeljük túl első helyezésüket. Már csak azért sem, mert az igazi választóvízhez csak eztán érkeznek. A Bányász három soron következő ellenfele a Honvéd, a Dózsa és az FTC lesz. Az elkövetkezendő fordulókban válik el, kigyógyultak-e már kóros betegségükből, miszerint a főváros veszélyeit makacs következetességgel fölnagyítják és magukra vonatkoztatják. Ha igen, úgy az 1977—78-as évad legörömtelibb meglepetését tartogatják számunkra. A változás szele láthatóan meglegyintette a Csepelt és a vasgyáriak érzékeny „pontkárokat” okoztak a rangadókkal és nemzetközi kupaszerepléssel terhelt „nagycsapatoknak”. Meglepték az elmúlt két év bajnokait, a Vasast és a Ferencvárost, s szerdán Székesfehérvárott megmutatták, nemcsak "az esélytelenség árnyékából való kiugrással képesek papírformát borítani. A nehezen mérhető lelki tényezőkben, mint az egymásba vetett hit, az állhatatosság, elszántság — is gazdagodtak. Természetesen az erkölcsi tartás nagyban függ a játékosállomány erejétől. A Csepel pedig jelentősen erősödött. Az újak — Kőhalmi, Kiss, Vad — az évek óta kiesésveszélyben élő régi tornákkal is elhitetik, hogy reményeiket nem kell újra elhalasztaniok. Említést érdemel a teljesen átszervezett, új vezetésű és mindezek ellenére máris szép reményeket formálgató MTK-VM. Minden csapatrészben felbukkantak új szerzemények (Varga, Egervári, Turtóczky, Fülöp, Morgós) és a szokatlan névsor belénk plántálta a gyanút, hogy a kék-fehérek már kezdetben lefulladnak, de nem ez történt, mert az MTK-VM sora egyre feljebb megy és az őszt a negyedik helyen köszöntheti. Nem elsősorban eddigi eredményei alapján, hanem a Hungária körúton szokatlan harcos szemlélet, apróbb zökkenők ellenére is formálódó stílus láttán kockáztatjuk meg a feltételezést: a korábban szeszélyességben listavezető, az őszre személyi összetételében jócskán megváltozott együttes még össze sem csiszolódott és máris egy felfelé ívelő szakaszt kezdett meg. Az MTK-VM sikerének boncolgatásánál támpont lehet támadójátékuk. Bátran rohamoznak, nagy területen bontakoztatják ki akcióikat és feltűnő eredményességgel használják ki a légteret. Nyilván nem Mezey György okította ki a társaságot a fejelés művészetéről. Az együtt töltött néhány hét erre kevés lett volna. Valószínűbbnek látszik, hogy az új lehetőségek ésszerű kihasználásáról van szó. Borsó mellett ugyanis most már a nyurga Fülöp is a kék-fehérek légifölényét biztosítja. A két hosszúra nőtt legény ellenfeleihez képest egy emelettel feljebb várja — és kapja — a magas beadásokat. Azok érkeznek is, felváltva a rövid és a hosszú oldalra, Fülöp és Borsó pedig a pálya szélességében jól helyezkedve — a Vasastól ellesett recept alapján — éri el fejesgóljait. A Rába ellen Borsó fejese két pontot ért. Pécsett Fülöp feje igazította döntetlenre az eredményt. A DVTK-nak mindhárom gólt fejelték. Ők ketten. Legutóbb ismét Fülöp fejéről szállt a hálóba a győzelmet jelentő gól. Az MTK-VM eddig összes akciógólját fejesből érte el! De nem csak a Borsó—Fülöp kettős jelent állandó légiveszélyt. A Vasas és a Tatabánya labdarúgói is váltogatják a befejezési módozatokat. Egyet a földről — egyet a levegőből. A termetes fiúk — Kovács, Gass, Arany — homloka feltűnő gyakorisággal jelent gólszerzési felületet. Az NB I eddigi 117 góljából 30-at fejjel értek el a támadók. A kapuvonalon ragadt kapusok és a bizonytalankodó hátvédek nem nagy dicséretére. Több csapatot összetört az első öt forduló. Hamar napvilágra bújtak a bajok Szegeden. A Tisza-partiak a teljes mezőnyt szívélyesen maguk elé tessékelték. A nyitány győzelme után négy vereség érte őket. A legkevesebb gólt rúgták, a legtöbbet kapták és az utolsó helyre kerültek. Tegyük hozzá, nem tényleges játékerejük alapján. Meggyőződésünk, hogy a tabellát kifejéő együttesek közül egyikben sincs annyi rutinos, első osztályú minősítésű játékos, mint Szegeden. Akkor mégis mi lehet a kudarcsorozat okozója? A balsiker egyik összetevője minden bizonnyal a túl kedélyes, fölényeskedő hozzáállás. Többször megütközve tapasztaltuk, hogy a szegediek úgy cselezgetnek, technikáznak, mintha több góllal vezetnének. Pedig a valóság ennek rendszerint éppen az ellenkezője. Látszólag helytelen következtetéseket vontak le abból, hogy legutóbb kivételesen mentesültek a közvetlen kiesési gondoktól. Nem érződik rajtuk a betonkeménység, a szívósság, aminek a múltban sokat köszönhettek. A kulcsjátékosok nem értik, hogy állandó szorgoskodással több hasznot hajtanak, mint a terméketlen technikai felcsillanásokkal. Hojszák például az elmúlt fordulókban a következő osztályzatokat kapta: 4, 4, 4, 6. Birinyi érdemjegyei: 4, 4, 5, 5. Zámbori mind a négyszer 4-esre teljesített. Lehangoló bizonyítvány. Ezek tudatában, hogyan várhatna többet kiegészítő embereitől Himer István? A félvállról kevés részprobléma, de az egészre kiható jelenség. Az érintettek bizonyára nem tőlünk értesülnek először arról, hogy nekik kell a rendszerhez igazodni és nem ennek az ellenkezőjét erőltetni! Két hete sincs, hogy megdicsértük a Diósgyőrt. A szép jelzők láthatóan célt tévesztettek, mert azóta az MNK- győztes sorozatban bal lábbal kel fel. A Besiktastól elszenvedett kupavereséggel kezdődött a hanyatlás. Ezt még betudtuk a nemzetközi hadszíntéren való járatlanságnak. Ám az MTK-VM elleni fiaskó és a Haladás ellen mutatott kritikán aluli teljesítmény újabb kérdéseket vet fel. Immáron három mérkőzésen át gólképtelennek bizonyult a DVTK. Szabó Géza edző meghatározó játékosai — Görgei, Borostyán — kiesésében látja minden baj gyökerét. Az újoncok bátortalanok, a tapasztaltak formán kívül vannak. Elfogadható érvek, de elkendőznénk a diósgyőri valóságot, ha nem biggyesztenénk hozzá valamit: a nemzetközi kupaszereplés és a jó bajnoki rajt kissé elvitte a csapatot. Nem a kívánatos irányba. Több számmal megnőtt a mellény, elillant az igyekezet, a nem látványos, de döntő aprómunka elvállalása után nem kapkodnak. Célirányos lenne visszanyúlni a tavalyi szemlélethez, mert ennek elmulasztása szomorú helyzetet eredményezhet. És a többiek? A próbálatlan MÁV Előre számára a látványos kezdés után egyre nehezebben pottyannak a bajnoki pontok. A Csepel ellen egy jogosan bekalkulált mérkőzést veszítettek. Most pedig az Üllői útra készülnek és már sokan a kálvária kezdetét emlegetik. Reméljük, nem fagy be az újonc kezdeti lelkesedése és megérti, hogy előtte állnak még mérkőzések, amikor újra győzelmi eséllyel léphet a küzdőtérre. S ezek lesznek felemelkedése igazi erőpróbái, nem az FTC elleni találkozó. A végelszámolásnál hiányozhatnak majd azok a pontok, amelyeket a Vasas és a Bp. Honvéd elhullajtott. Kiváltképp a kispestieket aggaszthatja a kibontakozás, hiszen csapatjátékukban nyoma sincs a tudatosságnak, az elképzelésnek. Minimális különbséggel ugyan, de minden rangadójukat elveszítették. Kiszámíthatatlan, már, mikor csinál, illetve nem csinál a Videoton és a ZTE. Míg a Békéscsaba a szokott békés iramában gyűjti a begyűjthetőt. A részfelfedezéseket egységbe foglalva elmondhatjuk, hogy több csapat máris elérte a készültségi állapotot, míg mások kiengedték kezükből a jó rajt lehetőségét. Több gólt, jobb egyéni teljesítményeket, javuló csatárjátékot várunk a folytatástól. Kérdés, hogy az idegekben, erekben elraktározott energiából mennyit képesek felszabadítani labdarúgóink a következő öt forduló során! 79 V/Stílf Ahogy bekerült Lolö/Jim, a székesfehérvári MÁV Előre az NB I-be, úgy sokasodtak a szakosztályvezetés feladatai is az újonc klubnál. Sok mindenre kellett figyelnie Vermes János technikai vezetőnek, többek között egy olyan „apróságra” is, hogy beszerezzen 17 MÁV Előre zászlót, mert az újoncnak zászlóval is kel kedveskednie valamennyi ellenfelének, akik zászlóért zászlót adnak cserébe. Ahogy ez már régi szokás. Nos, beszerezte a zászlókat, s jöhetett a nyitány. Az első ellenfélként Székesfehérvárott a Kaposvári Rákóczi. A zászlót előkészítették csak, hogy Hartyáni, a csapatkapitány a nagy készülődésben az öltözőben felejtette, így aztán ő csak kapott zászlót, helyette viszont ígéretet adhatott, mondván a mérkőzés után pótolja a mulasztottakat. Így kezdődtek a galibák a zászlók körül, majd a Szegedi EOL AK ellen folytatódtak. Ekkor ugyanis a szegedi technikai vezető bevallotta, hogy ők bizony elfelejtettek zászlót hozni. Sebaj, mondták a hazaiak, akkor mi sem a pályán adjuk át, hanem majd meccs után, s a viszontlátogatásnál törlesztik az adósságot a Tisza-partiak. A hazaiak nem is vittek ki a kezdéshez zászlót, mire megdöbbenve látták, hogy a szegedi kapitány kezében meg ott van mégis. A dolog úgy történt, hogy a vendégek gépkocsivezetője hallotta, hogy mi a probléma, s segített. Leakasztotta a busz díszét, s azt adta oda. Ezek után már szinte természetes volt, hogy a Csepel ellen sem ment simán a zászlócsere. Ezúttal a vendégek feledkeztek meg a szokásról, s nem hoztak zászlót. Sebaj, mondták a hazaiak, adunk kölcsön egyet: „Mert nekünk van a falon” — mondta Vermes János, s beküldött érte. De nem lett olyant, végül is kivittek egy hasonlót. Egy piros-kéket. Azt kapták ők — maguktól. Rajta a felirat: Ganz- MÁVAG. Most várják az újabb zászlócserét — szombaton. Zártul Győrött a mérkő Adilas. z£s e!Itt a flangosbeszélőn közölték, hogy az eredményjelző tábla zárlatot kapott és így azon csak az eredményről, annak alakulásáról tudnak tájékoztatást adni. — Csak a csapat ne kapjon zárlatot! — reagált a bejelentésre a lelátó epésebb része. Nos, az első félidőben nem volt baj, a csapat gépezete jól működött, s mindenki biztos volt benne, hogy hasonló lesz a folytatás is. Ebben bíztak a hazai védők is, akik háromgólos vezetés birtokában úgy vélték, az ellenfél már porig sújtott, s örül, hogy él, nemhogy ellentámadásokban spekulálna. Alig, hogy elkezdődött a második félidő, Virágh megindult a bal oldalon, hogy támadást vezessen, mire azon nyomban felzárkózott hozzá hátvédtársa, Baumann, sőt a beállós Pásztor úgyszintén, így történhetett meg az a nagyfokú udvariatlanság, hogy az elöl maradt három csabai csatárral egyedül Cs. Horváthnak kellett foglalkoznia. Mivel Virágh beadása — bármennyire is a sajátjainak szánta — a csabaiaké lett, azok gyorsan ellentámadást indítottak, s ott állt a Fodor, Pásztor, Ravasz hármas a védelmet képviselő Cs. Horváthtal szemben. Azt annak rendje és módja szerint kipasszolták, s a vége az lett a dolognak, hogy a zárlatos táblán a 3 0 módosításra szorult. Ettől a tábla nem javult meg, viszont a zárlat átragadt a győri csapatra. Egyik végletből a másikba estek, most már mindenki hátul szorgoskodott, s ezzel testületileg biztosították a vendégek huzamos tartózkodását térfelükön. A zárlatot a mérkőzés végéig nem sikerült elhárítania a hazaiaknak, s végül örültek, hogy maradt a 3-1. A zárlatos táblán. Népszerűségi győzelemre éhes pécsi sportbarát várta, hogy megszülessen a PMSC első élvonalbeli győzelme. A pécsiek támadtak, ostrom alatt tartották a kaposvári kaput, ám a nagy hazai fölény ellenére ez mégis elmaradt. El, mert a Mecsek-alji csatárok — hasonlóan, mint az előző két fordulóban — a legnagyobb helyzeteiket is elpuskázták. A helyzetkihagyásban Dohány vitte el a pálmát. Az első félórában már eldönthette volna a mérkőzés sorsát, ugyanis három alkalommal is — ahogy futballnyelven mondani szokták — ajtó-ablak nyitva volt előtte, mégsem sikerült feliratkoznia a góllövőlistára. Először az üres kapu mellé lőtt, majd kétszer a már földön fekvő Buús kapust trafálta telibe. A mérkőzés után néhány labdaszedő gyerek ott maradt a pályán, s egymás között játszadozott. Ha az egyikük mellé vagy fölé lőtt, akkor a többi kórusban kiabálta: Dobány! A példa is bizonyítja, egy futballistát az is népszerűsíthet, ha kihagyja a helyzeteket. De Dobány ennek a népszerűségnek aligha örül. A csapatkapitányi megbízatás megtisztelő feladat. A csapatkapitány is képviseli játékostársait a zöld gyepen és a pályán kívül egyaránt. Sokszor ütközőpont, majd villámhárító, az edző, a vezetők, a játékvezető és a játékosok között. Felelősségteljes, amit csinál, ezért elvárható, hogy komolyan, megfontoltan viselkedjék és cselekedjen még a legnehezebb pillanatokban is. Talán ezért volt megdöbbentő az a jelenet, amit szerdán délután a Hungária körúti pályán láttunk Kovács Bélától, a kék-fehérek csapatkapitányától. Amikor Kovácsot az edzője az első félidő 41. percében lehívta a pályáról, letépte karjáról a csapatkapitányi szalagot, és földhöz vágta. Nem fogott kezet a helyette pályára lépő játékostárssal, hanem durcásan bevonult az öltözőbe. Sportszerűtlen eljárás volt, ami nem méltó egy NB I-es labdarúgóhoz. Kovács Bélát más embernek és más labdarúgónak ismerjük eddig, ezzel a cselekedetével bebizonyította, hogy nem méltó arra a bizalomra, amely a csapatkapitányságot jelenti számára. UTÓREZGÉSEK NÉPSPORT 3 NB I Várhidi monológja „Kaposvárról útban hazafelé az autóbuszon azon töprengtem: vajon mi lesz az eredmény a Fradi ellen? Bármilyen furcsán hangzik, de valahogyan nyugtalanított az a tudat, hogy miután megnyertünk két rangadót, s a többi mérkőzéseinket is, a Fradinak pedig nem megy valami jól, egyértelműen mi vagyunk az esélyesek, márpedig köztudott: a rangadóra ez nem mindig jó előjel. Túl az esélyek latolgatásán, vasárnaptól kezdve már az forgott a fejembe, hogy milyen taktikával lépjünk pályára. Támadjunk, vagy pedig fékezzük le középpályán a Ferencváros várható rohamait, aztán gyors, rajtaütésszerű ellentámadásokkal lepjük meg őket? Területet védjünk? Embert fogjunk? Merjünk-e négy csatárral játszani, vagy inkább erősítsük meg a középpályát? És ki vigyázzon a csapatjáték mozgatójára, az építés mesterére, a mozgékony, nagyszerű irányító készséggel rendelkező Ebedlire? Először Schumannra gondoltam. Dehát ott van Szokolai és Nyilasi is... A kis Szokolai erőszakos, gyors, gólerős, Nyilasi pedig valószínűleg csatárszerűen játszik majd, tehát közel lesz a kapunkhoz. Még a mérkőzés előtti napon is kételyeim voltak, olyannyira, hogy az előzetes összeállításban Feketét jelöltem az egyik csatárnak. Az utolsó órákban aztán megerősödött bennem az elhatározás: erőnket a középpályára kell összpontosítani, itt kell a Fradi fölé kerekedni. Úgy döntöttem, hogy Sarlós őrzi Nyilasit, Schumann Szokolait, Nagy pedig Ebedlit. Gondoltam, hogy beteszem a kezdő csapatba negyedik középpályásként Zámbót is, de neki kevéssé erénye a védekezés, a visszazárkózás, ezért esett a választásom a nagy munkabírású Kellnerre. A mérkőzés előtt azt kértem a játékosoktól, hogy merjenek bátran játszani, ügyeljünk a védekezésre, de ne engedjük át a kezdeményezést az ellenfélnek, a labda birtokában többen is támadjanak, zárkózzanak fel Törőcsik és Fazekas mellé, mégpedig lehetőleg gyorsan! Nos, a Fradi rúgta ugyan az első gólt, de véleményem szerint már az első negyedórában megnyerhettük volna a mérkőzést, de Törőcsik is, Nagy is, két-két nagy helyzetet elügyetlenkedett. Én a kispadról úgy láttam, hogy felállási formánkkal némileg sikerült meglepnünk az ellenfelet, hiszen néhány játékosuk nem tudta hová helyezkedjék. Martos például sokszor a középpályán, a bal oldalon üldözte Nagyot, s az első félidőben Nyilasi is a számára szokatlan bal oldalon tanyázott. Törőcsik sokszor átjátszotta Majort, de elkövette azt a hibát, hogy olyankor is kihúzódott a bal oldalra, amikor középen kedvezőbb helyzetbe kerülhetett volna. Szünetben bíztatónak találtam a helyzetünket, de még nagyobb aktivitást kértem a középpályásoktól. Sajnos, ennek ellenkezője történt. A játék többek között azért is laposodott el, mert a mi csapatjátékunkban kevés volt a gyors ritmus, a lüktetés, lassan mentünk át támadásba, s a labda birtokában kevésbé mertük otthagyni az ellenfelet, ösztönösen inkább a védekezésre ügyeltünk. Ekkor már a Fradi visszaállt az eredeti hadrendjére, s hátul magabiztosabban játszott. Az 1-1 után azt mondtam, hogy a három rangadó után számunkra kedvezően alakult a helyzet.”