Népsport, 1977. október (33. évfolyam, 234-259. szám)

1977-10-24 / 253. szám

XXXIII. 253. ♦ 1977. október 24. RÖPLABDA Örökrangadó - 57 percben Vasárnap befejeződött a negye­dik idei bajnoki férfi röplabda­torna.­­Méghozzá a bajnoki cím eldöntése szempontjából is jelen­tős súlyú Csepel—Újpesti Dózsa örökrangadóval. Az első játékna­pon a piros-kékek a sérült Buzek nélkül nem keltették egységes csapat benyomását, ezúttal vi­szont, minden tekintetben felül­múlva nagy ellenfelüket, a soro­zat legjobb játékával rukkoltak ki. Végig kezükben tartották a mérkőzést, győzelmükhöz egyet­len pillanatig sem fért kétség. A két ponttal a bajnokcsapat fel­váltotta az élen a lila-fehéreket, akiket pontszámban a Bp. Spar­tacus is beért. Külön is említést érdemel a TFSE együttese: a fő­iskolások az öt nap során harma­dik győzelmüket is megszerezték — a Vasas és az U. Dózsa után a Bp. Honvédot is két vállra fek­tették —, s ezzel ezen a tornán az egyetlen négygyőzelmes, a Bp. Spartacus mögött a második helyen végeztek a képzeletbeli táblázaton ... FÉRFIAK Az 1—6. helyért Csepel —U. Dózsa 3:0 (7, 8, 9). Csepeli Sportcsarnok. V: Szele, ifj. Kiss. Csepel: SOMOGYI, BA­­BATI, NAGY L., KOVÁCS K., Mészöly, Steiner. Edző: Prouza Ottó. U. Dózsa: CZAKÓ, Szalai, Kiss L., Dvorák, Daróczi, Kolo­­zsi. Cs: Vocskó, Makszin, Varga. Edző: Jánosi Ferenc. A mérkőzés alakulása: I. Játszma: 4:0, 4:1, 10:1,10:2,11:2, 11:4, 12:4, 12:5, 13:5, 13:7, 15:7. II. játszma: 1:0, 1:2, 2:2, 2:3, 7:3, 7:6, 13:6,­­13:8, 15:8. III. játszma: 0:1, 1:1, 1:3, 7:3, 7:6, 9:6, 9:7, 10:7, 10:8, 12:8, 12:9, 11­:9. A hazaiak óriási lendülettel, sok mozgással kezdtek, nagyszerűen sáncoltak, szellemes megoldásaik­kal teljesen kizökkentették a li­la-fehéreket. A mezőnyben nagy lelkesedéssel egymást múlták fe­lül, a szép számú közönség nagy örömére. Az U. Dózsa szinte „görcsben” játszotta végig az egész találkozót, játékosai gyengél­kedtek a nyitásfogadásban, az elő­készítésben és — Czakó kivételé­vel — a befejezésben is. A baj­nokcsapat magabiztosan őrizte meg hazai veretlenségét, s ezzel visszakerült a táblázat élére, sőt előnye egy játszmáról egy pontra nőtt. TFSE —Bp. Honvéd 3:0 (9, 8, 7). Győri út, V: Balázs, Bíró. A mérkőzés mindössze 59 percig tartott. A piros-fehérek fáradt csapat benyomását keltve, alá­rendelt szerepet játszottak. Jó: Járosi, Börcsök, Kiss A., ill. Pet­­rekanits. Bp. Spartacus —Vasas 3:1 (—15, 10, 7, 8). Kőér u. V: Hurák, Sze­kér. Jó: Polányi, Kovács L., Ta­kács, ill. Mondi, Dévényi, Simon. Az NB I élmezőnye az ötödik torna előtt 1. Csepel 20 15 5 52 :28 35 2. U. Dózsa 20 14 6 49:30 34 3. Bp. Spartacus 20 14 6 49:35 34 4. Bp. Honvéd 20 11 9 39:39 31 5. TFSE 20 5 15 39:47 25 6. Vasas 20 11 9 18:58 21 Folytatás: november 7 —11. NŐK A 7 —14. helyért Külker SC — Székesfehérvári Vo­lán 3:2 (6, 11, —13, —12, 11). Kerepesi út, V: Mészáros, Borsá­­nyi. A sereghajtó váratlanul ne­héz ellenfélnek bizonyult. Jó: Póta, Beck, ill. Fésűs, Szatzker. MTK-VM — Szegedi Spartacus 3:0 (10, 12, 10). Pasaréti út, V: Bors, Huszti. Jó: Szabó L., Bé­­nyei. 7. BVSC 22 17 5 56:25 39 8. Almásfüzitő 22 14 8 49:33 36 9. Külker 22 13 9 47:38 35 10. MTK-VM 21 12 9 42:35 33 11. BSE 21 12 9 45:38 33 12. TFSE 20 11 9 43:38 31 13. Szegedi Sp. 21 6 15 27:49 27 14. Szf. Volán 21 6 21 10:63 21 NB I Bukarest: belügyi spartakiád Hétfőn este Bukarestbe, a szo­cialista országok kedden kezdődő és szombatig tartó belügyi röp­­labdaspartakiádjára utazik az Újpesti Dózsa férfi- és női együt­tese. Ennek az eseménynek rang­ja van a sportágban, hiszen az indulásra jogosult csapatok válo­gatott játékosok sokaságát vonul­tatják fel évről évre. Magyar rész­ről ezúttal egyetlen jelenlegi válo­gatott sem lesz ott a román fővá­rosban. A lila-fehéreknek a baj­nokság második helyén álló férfi­csapata továbbra is nélkülözni kénytelen az EB-n súlyosan meg­sérült Nagy Istvánt, az ugyancsak második női együttes négy válo­gatottja pedig a novemberi Világ Kupára készül. Ennek megfelelően a férfiak esélyei kedvezőbbek, mi­vel a nők közt több, még junior­­korú röplabdás is helyet kap, ugyanakkor a férfigárda a vasár­nap befejeződött bajnoki tornán szerepelt játékosokkal utazik. ­ EREDMÉNYEK ATLÉTIKA­ ­ A MAFC vasárnap délelőtti, ügyességi számokból álló felnőtt­versenyén, akárcsak a múlt hé­ten, most is aránylag kevesen in­dultak. A idényvég közeledését az erősen közepes eredmények is tükrözték. Férfiak. Magas: 1. Nagy A. (Ganz-MÁVAG) 200, 2. Győrfy (MAFC) 195, 3. Takács (TFSE) 195. Rúd: 1. Mezei (Bp. Építők) 440, 2. Sidó Sz. (MAFC) 430. Diszkosz: 1. Szauer (BVSC) 56.74, 2. Böröczky (MAFC) 51.90. Ge­rely: 1. Harmati (TFSE) 64.90, 2. Majoros (Toldy SE) 64.28. Kala­pács: 1. Kumor (Csepel) 62.52. Nők. Gerely: 1. Lukács (Vasas) 46.46, 2. Szelik (BEAC) 45.80. ★ A KSI rendezte vasárnap dél­előtt az idény utolsó országos if­júsági versenyét. Indulók hiányá­ban több szám elmaradt. A dobók, élükön Saskőivel, még mindig fi­gyelemre méltó eredményeket ér­tek el. Férfiak. Súly (6 kg): Rajniczer (Gyulai SE) 17.59, Oláh (FTC) 16.21. Diszkosz (1.5 kg): Saskői (Csepel) 66.44, Bruckner (Ganz- MÁVAG) 53.94. Gerely: Kovács L. (KSI) 64.48. Kalapács (6 kg): Bruckner 60.20, Povázson (KSI) 57.64. Nők. 3000 m: Petrik (KSI) 10.56.7. Diszkosz: Takács (KSI) 38.74. GYEPLABDA Az Olimpiai Csarnok melletti pályán vasárnaponkint élénk gyer­mekzsivaj hallatszott. Ott ját­szották ugyanis a kétfordulós Ser­dülők Kupája mérkőzéseket. Vég­eredmény: 1. Volánbusz 27 pont­tal, 2. XVI. ker. Tanács 22 (jobb gólkülönbséggel), 3. Bp. Építők 22, 4. Gödöllő 19, 5. Budai Peda­gógus lánycsapata 10, 6. Kinizsi Sörgyár 4 ponttal. A mérkőzése­ket Andorka Imre és Masa István vezette­­ közmegelégedésre. ERDEI FUTÁS A Vasas síszakosztálya vasárnap a Szabadság-hegyen rendezte a Centenáriumi Kupa-rendezvények keretében, országos erdei futóver­senyét. A kellemes időben, a kü­lönböző kategóriákban összesen 150 versenyző állt rajthoz, a sífu­tókon kívül indultak atléták, öttu­sázók és tájékozódási futók is. A felnőtt férfiak versenyében az el­ső három helyen atléta végzett, a legjobb sífutó, Doschek negyedik lett. A vasasszakszervezet által fel­ajánlott kupát a Vasas sífutói nyerték el a K. Lombik és a Hon­véd Zalka SE előtt. Férfiak. Felnőttek (20 km): 1. Fancsali (V. Dózsa) 1:08:30, 2. Tóth L. (Bp. Honvéd) 1:09:01, 3. Kele­men (PVSK) 1:09:30. 35—50 évesek (10 km): 1. Sárfalvi (K. Lombik) 33:09. 50 éven felüliek (3 km): 1. Tóth M. (Vasas) 15:30. Juniorok (15 km): 1. Bognár (Vasas) 51:03, 2. Kira (Bp. Honvéd) 56:56, 3. Faklen (O. Dózsa) 58:27. Ifjúságiak (10 km): 1. Szloboda (FTC) 32:41, 2. Kovács Zs. (Vasas) és Palácsik (Honvéd Papp J. SE) egyformán 34:17. Serdülők (3 km): 1. Molnár T. (Honvéd Zalka SE) 13:56. Nők. Felnőttek (5 km): 1. Weszelovszky Zs. (H. Zalka SE) 30:03. 35 éven felüliek (3 km): 1. Tóthné (K. Lom­bik) 18:53. Juniorok (5 km): 1. Kun (BKV Előre) 27:53, 2. Ősze (Vasas) 28:01, 3. Székely Zs. (K. Lombik) 20:53. Ifjúságiak (5 km): 1. Simon M. 28:21, 2. Wiener 28:33, 3. Sípos 28:37 (mind Vasas). Serdülők: (3 km): 1. Halász (K. Lombik) 7:53. SAKK Budapest, Budapest I. osztályú Ifjúsági csapatbajnokságának 9. fordulójában a két élen álló hon­védegyüttes rangadójára került sor. A Meresztev SE győzelmével tovább növelte előnyét a bajnoki táblázaton. A bronzéremért to­vábbra is három csapat áll harc­ban. Eredmények: Ganz Villamos­sági—KGM Vasas 1.5:4.5, Bp. Spartacus—Vasútépítő 5:1, Tipog­ráfia-Labor­vasas 3:3, Mereszjev SE—Bp. Honvéd 3.5:2.5, BEAC— Postás 5:1, MTK-VM—BVSC 2.5:3.5. A bajnokság állása: Me­reszjev SE 41.5, Bp. Honvéd 33, KGM Vasas 33, Bp. Spartacus 32.5, BVSC 28 (6), Vasútépítő 26.5, MTK-VM 25, Tipográfia 22, Labor Vasas 21.5, BEAC 18 (6), Ganz-Villamossági 14.5, Postás 6.5 pont.★ Bar. A nemzetközi férfi egyéni verseny 8. fordulójában a szí­neinket képviselő Forintos Győző — világossal — győzött Martos ju­goszláv nemzetközi mester ellen, és két hellyel előbbre lépett a táblázaton. Az élmezőny állása: Ivanovics (jugoszláv) 6 (1), Stean (angol) 5,5, Smejkal (csehszlovák) 5 (1), Hulak (jugoszláv) 5, Tria­­gov (bolgár) 4 (1), Forintos Győ­ző 4 ponttal. SÚLYEMELÉS A Testvériség súlyemelőtermé­ben folytatódott az országos vi­déki serdülőbajnokság. A máso­dik napon Wöller révén országos csúcs is született. A 79 kg-osok versenyében már szakításgyakor­latban megkísérelte megdönteni a csúcsot. Ez nem sikerült, lökés­ben viszont nagyszerű verseny­zéssel 145 kg-ról 147,5 kg-ra javí­totta a csúcsot, ami egyben új összetett országos csúcsot is je­lent. Bajnokok: 76 kg (4 induló): Rotyis (Haladás VSE) 240 kg (107,5, 132,5). 79 kg (5 induló): Wöller (Haladás VSE) 267,5 (új országos serdülőcsúcs, régi: 265­ (120, 147,5, új országos csúcs, régi: 145). 82,5 kg (3 induló): Takács (Békéscsa­ba) 235 (107,5, 127,5). + 82,5 kg (3 induló): Zubor Oroszlány 245 (100, 145).★ A Debrecen Kupáért serdülő és ifjúsági súlyemelők vetélkedtek szombaton, míg vasárnap az Ed­zett ifjúságért mozgalom kereté­ben középfokú iskolások kivá­lasztó versenyére került sor a debreceni sportiskola rendezésé­ben. A Debrecen Kupa-versenyben hatan teljesítették az aranyjelvé­nyes szintet, a serdülőknél a kö­zépsúlyú Horváth László (Ózdi Kohász) 220 kg-mal nyerte el a kupát. Az ifjúságiaknál egy aranyjelvényes eredmény szüle­tett: a könnyűsúlyban Győri Gyula (D. Kinizsi) kapta a Debre­cen Kúrát 225 kg-os teljesítmé­nyéért. A serdülőknél az ólomsú­lyú Póczos János (Ózdi Kohász) a szakításban 118,5 kg-mal új or­szágos serdülőcsúcsot állított fel, saját rekordját szárnyalta túl fél kilóval. TÁJFUTÁS Mátraháza körzetében ideális versenyidőben rendezték meg az országos éjszakai egyéni bajnok­ságot, két korcsoport részére. A fizikailag és technikailag egyaránt jó felkészülést kívánó pályákon kettős BEAC-siker született. Eredmények: F 21 elit (12 400 méter, 13 ellenőrző pont). Bajnok: Erdélyi Tibor (BEAC, edző: Vittek Lajos) 102:13, 2. Bokros (MEAFC) 1­02:46, 3. Boross Z. (Egri Sport.) 103:2­2, 4. Harkányi (MAFC) 105:40, 5. Gyurkó (LTE) 106:44, 6. Balla (MAFC) 107:32. F 17 A (7800 méter, 8 ellenőrzőpont). Bajnok: Kuron György (REAC, edző: Vittek Lajos) 63:34, 2. Ger­­gely (K. Lombik) 70:55, 3. Be­nedek (B. Vegyész) 71:48, 4. So­mogyi (ATSC) 72:50, 5. Hrenkó (Nyíregyháza) 73:48, 6. Marosi (SPE) 75:50. TEKE NŐI VÁLOGATOTTUNK GYŐZÖTT Bukarestben szombaton este rendezték a román—magyar válo­gatott mérkőzést. A találkozó 50 százalékos sikert hozott. Női csa­patunk értékes győzelmet aratott, a férfiak csak 12 fás különbség­gel maradtak alul. Nők: Magyarország—Románia 2531:2497. A magyar versenyzők­ eredményei: Pálffiné 446, Hol­czeré 432, Vadné 417, Kristyán 413, Megyesiné 412, Tompáné 411. Férfiak: Románia—Magyarország 5380:5368. A magyar versenyzők eredményei: Csányi 927, Sütő­ 910, Nagy L. 906, Révész 896, Mészá­­­ros 882, Varga 847. Csapataink vasárnap a román B-válogatottal mérkőztek. A ma­gyar nők szombati teljesítményü­ket megismételve, 2531:2459, a férfiak 5457:5178 arányban győz­ték le ellenfelüket. TENISZ A hét végén Győrött, a Rába ETO révfalui tenisztelepén került sor a Győr-Sopron megyei Tenisz Szövetség hagyományos idényzáró országos teniszversenyére. A jól előkészített hatos pályán 12 sport­egyesület 97 versenyzője állt a rajthoz. Eredmények: I. o. férfi egyes: 1. Molnár (MTK-VM), 2. György (BSE), döntő: 6:3, 7:5, 3. Erdélyi (Rába ETO) és Veress (BSE). I. o. női egyes: 1. Szabó (Haladás VSE), 2. Bátovszky K. (Rába ETO), dön­tő: 6:4, 8:6, 3. Bátovszky H. és Hegyi (mindkettő Rába ETO). II. o. férfi egyes: 1. Erdélyi (Rába ETO), 2. Sümeghi (Rába ETO), döntő: 6:3, 6:2, 3. Kamerda (UVATERV) és Györgyi (Rába ETO). II. o. női egyes: 1. Hegyi (Rába ETO), 2. Bátovszky H. (Rá­ba ETO), döntő: 6:3, 6:2, 3. Kö­vesiné (BSE) és Endreiné (Rába ETO). Ifjúsági fiú egyes: 1. Sü­meghi (Rába ETO), 2. Mikó (II. Dózsa), dönő: 6:4, 6:3, 3. Sarlós és Vermes (mindkettő Rába ETO). TOLLASLABDA________________ Szegeden vasárnap befejeződött az 1977—78. évi országos egye­temi és főiskolai tollaslabda-ver­seny. A négynapos viadal a Szegedi Orvostudományi Egyetem rendezte a DÉLÉP SC hat pálya kialakítására alkalmas sportcsar­nokában. Eredmények. Női egyes (34 in­duló): 1. Pozsik É. (TFSE), 2. Gindert (Bp. Tanárképző), 3. Sal­lai (Bp. Tanítóképző) és Szabó (Szegedi Tudományegyetem). Fér­fi egyes (64): 1. Englert I. (TFSE), 2. Ondita (Bp. Műszaki Egyetem), 3. Varró (Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem) és Tóth (Bp. Mű­szaki Egyetem). Női páros (16): 1. Pozsik (TFSE), Gindert (Bp. Tanárképző),­­ Kiss, Sallai (Bp. Tanítóképző), 3. Losonczy (ELTE), Cserháti (Szegedi Tanárképző) és Tombácz (Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem), Joó (Szegedi Tanár­képző). Férfi páros (28): 1. Eng­lert I. (TFSE), Szabó L. (Kilián FSE), 2. Andita, Tóth (Bp. Mű­szaki Egyetem), 3. Kozma P., Kozma O. (Debreceni Orvostudo­mányi Egyetem) és Hajdú, Né­meth (Bp. Műszali Egyetem). Ve­gyes páros (30): 1. Englert I., Pó­­zsik (TFSE), 2. Andita, Sallai (Bp. Műszaki Egyetem), 3. Borbély, Losonszky (ELTE) és Hajdú, Csa­nádi (Bp. Műszaki Egyetem). ★ Csaknem a teljes válogatott ke­ret részvételével került sor a Kandó Kupa I. osztályú férfiver­senyre a Zách utcai teremben. A döntőben Jankovich 9:0-ra elhú­zott, mégis Bereknyei nyerte az első játszmát (15:11). A második­ban is vesztett állásból fordított a maga javára: 2:6 után már egyetlen pontot sem „engedélye­zett” ellenfelének. Délután a pá­rosok versenyével folytatódott a viadal. Az első hely a csoport­­győztesek mindvégig izgalmas, háromjátszmás küzdelmében dőlt el. Férfi egyes: 1. Bereknyei (Kandó SC), 2. Jankovich (Zrínyi SE), 3. Jován (Kandó SC). Férfi páros: 1. Bereknyei, Papp (Kandó SC, FŐKERT SE), 2. Jankovich, Vörös (Zrínyi SE), 3. Révész, Jo­ván (Kandó SC). VITORLÁZÁS Szombaton és vasárnap került sor négy olimpiai osztályban a Tízek­ bajnokságára. A vitorlás­­szövetség évzáró versenyén Bala­­tonfüreden, szombaton ideális szél­viszonyok között két futam került lebonyolításra, vasárnap a gyenge szélben már csak egy futamot le­hetett megtartani. 1977. évi Tízek-bajnokság. Re­pülő hollandi: 1. Detre testvérek (Bp. Spartacus), 2. Littkey, Molnár (MHD), 3. Galgóczy, Payr (BKV Előre). Csillaghajóban: 1. Holo­vits testvérek (Bp. Spartacus), 2. Gereben, Kardos (Bp. Spartacus), 3. Koltay, Balogh (BKV Előre). 470-es osztályban: 1. Fináczy, Ambrózi (Bp. Spartacus), 2. Füzy, Damokos (Székesfehérvári Építők), 3. Sváb, Szilasy (Mélyépítők). Finn dingi hajóosztályban: 1. Ten­­ke T. (Bp. Spartacus), 2. Hegedűs (Mélyépítők), 3. Tus (Bp. Sparta­cus). Haán András két nyert futam után biztos győztesnek látszott, de harmadik futamát a versenyrende­zőség szabálytalanság miatt meg­óvta. TENISZ Remek bemutató a Fáy it Vasárnap délután a Vasas Fáy utcai új csarnokába igyekeztek a teniszkedvelők, vagy odahaza a televízió képernyője előtt he­lyezkedtek el. A kilences öl­tözőben ekkor még csak készü­lődtek a játékosok. A Barcelo­nából szombaton este hazatért Taróczy Balázs éppen Gottfried­­del folytatott baráti eszmecse­rét: „Mit szólsz, Rosewall nyert Gerulaitis ellen az ausztrál baj­nokság elődöntőjében?” Gott­­fried nyomban válaszolt: „Hiá­ba, az öreg még nagyon tud.” Új hírrel, a döntő eredményé­vel szakítottuk meg a párbeszé­det: „Végül Connors győ­zött Azután témát váltot­tunk, hiszen Taróczy igazán bol­dog házigazdának érezhette ma­gát. A bemutató kezdeményezé­sére, jórészt fáradozásának ered­ményeként és a Vasas igazán dicséretes támogatásával jött létre, s a látottak alapján meg­érte a fáradtságot. Az első vastaps a Barazzutti— Szőke nyitómérkőzés első játé­kában visszhangzott. Szőke üté­se nyomán a háló szegélyéről pattant­­­le a labda. Az olasz fél­röptével, ejtve adta vissza, Sző­ke beérte és védhetetlen­ül vág­ta ellenfele térfelére. Az olasz szép, könnyed ütésekkel csak játszadozni látszott. Szőke né­hány kínálkozó helyzetet elpus­kázva 8:8 után a rövidített játszmában jött bele, s ll­ll­ss állásnál csodás labdamenetet láthattunk. Szőke az olasz ta­nári módon helyezett két át­emelését is befutotta, de a be­fejezés újra a lelátón ülő fele­ségére kitekintő Barazzuttinak sikerült. A magas csizmát, hosz­­szú kard szoknyát és egyszerű kockás blúzt hordó feleség ké­sőbb férje segítségével fáradha­tatlanul fejtette a rejtvényt. Teniszt, gondolta, láthat eleget, pedig Gottfried igazán reme­kelt. A csupaizom amerikai gyö­nyörűen teniszezett. Adogatásait csuklómozdulattal berántva, nagy erővel ütötte. Tenyeresét végén pörgetve, fonákját érde­kesen megtolva, de mindig a labdát felszálló ágba maga előtt, a játékot gyorsítva ütötte. A röptéje külön élmény ... Nem­hiába mondta még a bemutató előtt folytatott beszélgetésünk al­kalmával, hogy ez a legjobb ütése. Valóban az. A labdát egy pillanatra szinte az ütője húrjára helyezve pattintotta vissza — többnyire védhetetle­­nül. „Gondoltam, hogy ez a Brian néhányszor majd hátul marad, hogy látványosabb lab­damenet alakulhasson ki” — mondta Taróczy az öltözőben. De hát akit még a bemutatón is így fűt, hajt a győzniaka­­rás?! Minden­esetre Gottfried és Taróczy jó néhányszor alkalmat adott a közönségnek a tetszés­­nyilvánításra. Erőteljes ütések és finom megoldások váltogat­ták egymást és a parkettre le­fektetett, rettenetesen gyors bolltex szőnyegen is fel tudták vonultatni a tenisz minden szép­ségét. A két egyest követő pá­ros látványos hálócsatáiról nem is beszélve. S ha izgalomról nem is lehetett szó, hiszen bemuta­tót rendeztek a Fáy utcában, az igazi, mai teniszből kaptak íze­lítőt a lelátón helyet foglalók és a televízió képernyője előtt szurkolók. Köszönet érte újra csak a kezdeményező Taróczy­­nak, s az ötletet megvalósító Vasas Sportklubnak. Örömmel várjuk a folytatást is. A bemutató sikerére jellemző, hogy a Gottfried—Szőke mér­kőzés után percekig vastapssal ünnepelték az amerikai teni­szezőt, aki később nevetve mondta: „Így még otthon sem köszöntöttek soha.” V. D.★ C. Barazzutti—Szelkie 9:8 (a rö­vidített játszmában 13:11). B Gottfried—Taróczy 9:4, Taróczy, Szőke—Gottfried, Barazzutti 9:4, B. Gottfried—Szőke 9:2, Taróczy — C. Barazzutti 9:7. VÍZILABDA Az FTC pontveszteség nélkül jutott a középdöntőbe Vasárnap mintegy 400 néző előtt befejeződött a Komjádi­­uszodában a KEK-selejtezők bu­dapesti csoportmérkőzéseinek sorozata. A magyar kupagyőztes, az FTC továbbjutását illetően különösebb izgulnivalónk nem volt, hiszen biztosnak tűnt, hogy a belga együttest is fölényesen verik a zöld-fehérek, így is tör­tént. És így az FTC pontveszte­ség nélkül, imponáló gólkülönb­séggel jutott a középdöntőbe. A mieink találkozója előtt rendez­ték meg a dán és a török kupa­győztes csatáját, amelyen jóval nagyobb volt a tét, hiszen itt dőlt el a második továbbjutó­hely sorsa. A törökök nagy gól­különbségű győzelmével az isz­­tambuliak lettek a másik to­vábbjutók, hiszen azonos pont­szám esetén — mivel körbeve­rés történt — a gólkülönbség döntött. FTC—Dauphins (belga) 11-2 (5-0, 4-1, 0-1, 2-0) V: Deste (török), Lambert (dán). ETO: Steinmetz dr. — Balla, Kövecses, Debreczeni, Ge­rendás, Fehér, Wiesner. Edző: Mayer Mihály dr. Dauphins, Perudder — Tues, Lagae, Buk­­­aen, Van der Sarren, Van Ze­­veren, Leloup. Cs: Stillatus, Partoen, Desmet. Edző: Paul Knockeart. A gólok sorrendje: Wiesner, Debreczeni (e), Fehér, Gerendás, Debreczeni, Fehér, Wiesner (4 m-esből), Kövecses (e), Van Zeveren, Gerendás (e), Stillatus, Debreczeni, Wiesner. Az első negyed olyan volt, amilyent vártak a szurkolók. Az FTC minden percben lőtt egy szép gólt. Voltak közöttük ki­fejezetten ötletes megoldásúak is. A gólsorozat a második negyed elején is folytatódott, ekkor egy Balla, Fehér összjáték utáni gól nagy tapsot kapott a közönség­től. A legveszélyesebb belga já­tékos, Van Zeveren látványos ej­téssel szépített. A harmadik ne­gyed már igen lagymatag játé­kot és erőtlen FTC-támadásokat hozott — szerepet játszott ebben természetesen az is, hogy a biztos győzelem tudatában túl­bonyolították a helyzeteket. Ku­pagyőztes csapatunk tagjai az utolsó negyedre aztán ismét ösz­­szeszedték magukat egy kicsit és két góljukkal beállították a végeredményt. Istanbul Yuzme (török) — Frem Odense (dán) 11 -4 (3-1, 2-1, 2-1, 4-1). V: Sotra (jugoszl), Knockaert (belga). Gd: Yarici (4), Silay (3), Kahyaoglu (2), Aybans, Ucansu, ill. Möller, B. Hansen (2-2). A dán csapatra rá sem lehetett is­merni. Szinte végig alárendelt sze­repet játszott a lövésekben ala­posan feljavult törökökkel szem­ben. Ez a súlyos vereség pedig azt jelentette, hogy a dán csapat nem jutott tovább. A csoport végeredménye 1. FTC 3 3 ------- 38- 8 6 2. Istanbul 3 1 — 2 21-26 2 3. Dauphins 3 1—2 14-23 2 4. Odense 3 1—2 12-28 2 Dubrovnik­ csoportban Befejeződtek a KEK selejtező csoportmérkőzések. A négy cso­portból az első két helyezett jutott a két négyes középdön­tőbe. Kijelölték a színhelyeket is. Az egyik a jugoszláviai Dub­rovnik. Itt szerepel az FTC,­­ellenfelei: a jugoszláv Kotor, a holland De Robban és a bol­gár Akademik Szófia). A másik középdöntőt Nyugat-Berlinben rendezik, itt a nyugatberlini Spandau, a török Istanbul Yuzme az olasz Pro Recco és a görög Olimpiakosz mérkőzik a döntő­be jutást jelentő első, második helyért. OB I Bp. Honvéd—Eger SE 6-4 (1-1, 2-0, 2-1, 1-2) Tüzér u., 100 néző. V.: Kőnigh, Szarka. Bp. Honvéd: Hauszler — Vindisch F., Mezei, Kucsera, Ma­­gyari, Dancs, Fonó dr. Cs.: Dá­vid. Edző: Markovits Kálmán. Eger SE: Lipovics — Kun, Sike, Szász, Hadobás, Kovács T., Gyu­lavári. Cs.: Vincze. Edző: Pócsik Dénes. A gólok sorrendje: Gyula­vári, Magyari (e), Dancs, Vin­disch (4 m-esből), Vincze (e), Me­zei (e), Dávid, Hadobás (e), Vin­disch, Kun. A vendégek szerezték meg a ve­zetést, de hamarosan egyenlített a Honvéd. A folytatásban az egriek legjobb helyzeteiket is elpuskáz­ták, közben a Honvéd két gólra növelte előnyét. A harmadik ne­gyedben sem változott a helyzet, a Honvéd biztosabban használta ki helyzeteit. Izgalmas utolsó negyed­ben Vindisch gólja után Kun szé­pített, majd Gyulavári óriási gól­helyzetben hibázott. Kitűnt: Vin­disch, Dancs, ill. Gyulavári, Sike. A bajnokság állása 1. Vasas 22 18 2 2 130- 71­­ 2. OSC 22 18 2 4 119- 69 36 3. BVSC 20 14 1 5 111- 92 29 4. FTC 18 13 1 4 93- 71 27 5. Bp. Sport­ 21 10 3 8 118-107 23 6. U. Dózsa 21 8 5 8 96- 91 21 7. Szolnok 20 3 8 9 89-106 14 8. Szentes* * * 3 20 5 4 11 74- 95 13 9. Eger 20 3 6 11 81-117 12 10. V. Izzó 20 2 6 12 66- 94 10 11. Bp. Honvéd 18 3 3 12 64- 92 2 12. SZEOL AK* 20 2 5 13 75-113 8 * A Szentesi Vízműtől és a SZEOL AK-tól egy-egy büntetőpont le­vonva. NÉPSPORT 7 CSELGÁNCS sirak bravúrja a Körcsarnokban A Bp. Honvéd nemzetközi egyé­ni versenyének rajtját az előző napinál eggyel kevesebb szőnyeg, s valamivel több néző várta va­sárnap délután a Körcsarnokban. A második napon megrendezett három felső súlycsoport közül a 86 kg-ban gyűlt össze a legnépe­sebb mezőny. A versenyzők négy csoportban, körmérkőzéses rend­szerben kezdtek. Az első csoport­ban a sokszoros válogatott Kiss Endre és Szepesi „versenyfutása” a kecskeméti cselgáncsozó győ­zelmét hozta, így aztán a folyta­tásban, a már kieséses rendszer­ben a második csoport második helyezettjével, Tiralával mérkőz­hetett. Kiss esélyesként lépett tatamira, győzelmi reményei azon­ban csakhamar szertefoszlottak. Tirala specialitását, a kontra bo­kadobást alkalmazta, s ipponnal győzött. Aztán klubtársát, Rijd­­nait is legyőzte. A döntőben ne­héz ellenfél, a lengyel Pawlak várt rá, aki a csoportmérkőzések so­rán egyszer már — ipponnal! — legyőzte. Most a Bp. Honvéd ver­senyzőjének sikerült ugyanez: alig egy-két másodperces küzdelem után lerántotta ellenfelét, s nem is engedte felkelni a leszorításos győ­zelemhez szükséges 30 másodperc leteltéig. A 95 kg-osok versenyében szü­letett a nap egyetlen külföldi si­kere, egyben a verseny második lengyel győzelme. A legnehezebbek, a 95 kg-on felüliek súlycsoportjának indulói körmérkőzéses versenyt vívtak, ötük közül E. Kovács Károly volt leginkább elemében, három el­lenfelét is ipponnal verte. A cseh­szlovák Jezek ellen ugyan csak egy segédponttal bizonyult jobb­nak, a verseny megnyeréséhez azonban ez is elegendő volt szá­mára. A második nap eredményei. 86 kg: 1. Tirala (Bp. Honvéd), 2. Pawlak (lengyel), 3. Kiss E. (Kecs­keméti SC) és Szilvási (U. Dózsa). 95 kg: il. Galacki (lengyel), 2- Papp, 3. Román (mindkettő Hon­véd Szalvai SE) és Pomikálszki (U. Dózsa). Nehézsúly: 1. E. Ko­vács K. (Kecskeméti SC), 2. Schultz (NDK-beli), 3. Jezek (cseh­szlovák).★ Miskolcon, az MVSC-sporttele­pen területi úttörő és serdülő csel­gáncs rangsorversenyt rendeztek, amelyen a legjobb hazai sportoló­kon kívül részt vettek krakkói és bukaresti cselgáncsozók is. Győz­tesek. Úttörők. 35 kg: Kopics (Krakow), 38 kg: Csonka (Győri Dózsa), 41 kg: Koller (Esztergom), 45 kg: Szobonyai (MVSC), 53 kg: Tomcsik (Krakkó), 58 kg: Airizer (MVSC), 63 kg: Keszthelyi (Pécsi Sí), +68 kg: Kra­jnyák (Pécsi Sí). Serdülők. 35 kg: Putnóczki (MVSC), 40 kg: Sárik (Esztergo­mi Spartacus), 44 kg: Szilaski (Ba­jai SE), 48 kg: Horváth (Esztergomi Spartacus), 52 kg: Putter (Győri Dózsa), 56 kg: Sziverki (Bajai SK), 60 kg: Nagy (MVSC), 64 kg: Fü­r­­jész (MVSC), 68 kg: Sági (Győri Dózsa), + 68 kg: Horváh (MVSC). ­ KÖNNYŰBÚVÁRSPORT Horváth Ildikó és Szabó László volt a legeredményesebb . A kecskeméti fedett uszodában vasárnap nyolc verseny­számmal befejeződött az országos ifjúsági uszonyos és búvárúszó-bajnokság. Eredmények: 200 m fiú uszonyos úszás. Bajnok: Löffler György (MHSZ Izzó, edző: Balázs Zoltán) 1:46.9, országos serdülő csúcs, 2. Szabó (MHSZ Kinizsi) 1:47.8, 3. Drozdik (MHSZ Kinizsi) 1:51.3. 200 m lány uszonyos úszás. 1: Buzinkai Éva (MHSZ Izzó, edző: Babos György) 1:57.8, 2. Horváth I. (MHSZ Kinizsi) 1:58.5, 3. Né­meth Gy. (MHSZ Izzó) 1:59.1. 100 m fiú uszonyos úszás. B: Löffler György (MHSZ Izzó, edző: Balázs Zoltán) 48.8, 2. Szabó (MHSZ Ki­nizsi) 49.3, 3. Benkő (MHSZ Mu­­réna) 50.1. 100 m leány uszonyos úszás. B: Horváth Ildikó (MHSZ­­ Kinizsi, edző: Ludwig Zoltán) 53.5, 2. Buzinkai É. (MHSZ Izzó) 53.9, 3. Németh Gy. (MHSZ Iz­zó) 55.2. 400 m fiú uszonyos úszás. B: Szabó László (MHSZ Kinizsi, edző: Ludwig Zoltán) 3:59.0, 2. Drozdik (MHSZ Kini­zsi) 4:02.0, 3. Rácz (MHSZ Kini­zsi) 4:04.8. 400 m leány uszonyos úszás. B: Buzinkai Éva (MHSZ Izzó, edző: Babos György) 4:14.9, 2. Németh Gy. (MHSZ Izzó) 4:20.7, 3. Dalmady É. (MHSZ Mu­­réna) 4:30.5. 4x100 m fiú uszo­nyos váltó. B: MHSZ Izzó (ördög, Nagy, Andorkó, Löffler, edző: Ba­lázs Z.) 3:23.6, országos ifjúsági csúcs, 2. MHSZ Kinizsi 3:24.6, 3. MHSZ Muréna 3:28.3. 4x100 m leány uszonyos váltó. B: MHSZ Izzó (Habrany, Drevenka, Né­meth, Buzinkai, edző: Balázs Zol­tán) 3:48.1, 2. MHSZ Muréna 3:53.6, 3. MHSZ Kinizsi 3:55.3.

Next