Népsport, 1977. november (33. évfolyam, 260-284. szám)

1977-11-11 / 268. szám

XXXII. 268. ♦ 1977. november 11 TÖMEGSPORT Fordítsuk meg a piramist Kicsit furcsa, hogy az ember a BKV kék autóbuszával is el­juthat egy tsz-be. Pedig így van, sőt, az Óbuda Mezőgazdasági és Kertészeti Termelőszövetkezet kétemeletes, modern, Bojtár ut­cai székháza közelebb fekszik a belvároshoz, mint például az Újpesti Dózsa stadionja. A hangulat azért már elég falusias erre, kint­ az óbudai te­mető felé. Kis tacskó ugat rám ádázul a vaskerítéssel védett kert biztonságából, ki sem lát­szik a némán didergő őszirózsák közül. Az eső is esik, persze, csak a hangulat kedvéért, mert így mindjárt van taposni való sár és kerülgetni való pocsolya. Ezek után mondanom sem kell, hogy a szél is fúj, természete­sen szemből, hogy az ingem alá is bepréselhesse a vizes ködöt. Belépni a jól fűtött és szépen berendezett irodaépületbe, való­ságos megváltás. Rázom magam, mint a vízbe esett kutya. — Ezek a foglalkozással járó ártalmak — nevet Varga Ferenc, az Óbuda tsz elnöke. — Meg kell szenvedni a riportért. — Meg­­­csapkodom a kala­£­­ómról a vizet. — De még jób­an, amikor már írja az em­­­ber... Leültet, megállapítjuk, ki mennyit őszült az elmúlt évek alatt, azóta, hogy nem láttuk egymást. Mert nem ez az első találkozásunk. Varga Ferenc, bármilyen beosztásban dolgozott is, mindenhová vitte magával a sport szeretetét. Gyöngyösön ne­ki volt oroszlánrésze abban, hogy az ökölvívósport úgy fel­lendült, miközben felvirágoztat­ta a nagyrédei tsz-t is. Talál­koztunk Egerben és másutt. Mindenütt volt valami köze a sporthoz, ugyanúgy, mint ma, amikor a Pest megyei ökölvívó Szövetség elnöke. — Ma nehezebb dolgunk lesz — jegyzem meg. — Az Edzett Ifjúságért mozgalomról és a tö­megsportról kellene beszélget­nünk ... — Állok elébe. — Tudom, mindenki­­áll elébe, mert most már egyre több gaz­dasági vezető észreveszi, hogy nem kerülheti el a „témát” és cselekszik is. A többi azonban nem mond semmit. Legalábbis azon kívül, hogy ő is nagyon fontosnak tartja a dolgot... Előrehajol, rákönyököl a két térdére. — Én pedig úgy állok elébe, hogy mondok is valamit. Leg­feljebb nem mindenkinek fog tetszeni. — No, ennek meg én állok elébe. — Kezdjük kicsit távolabb­ról. A sportról sokféle fogalma van az embernek. Elsősorban az, hogy szép­ öröm volt nézni an­nak idején Papp Laci ökölvívá­sát, Balczó futását, vagy ma ugyanilyen esztétikai élményt nyújt Magyar Zoli lólengés­­gyakorlata. A sportolás egész­ségfejlesztő hatásáról pedig va­lóban kár beszélni, hiszen min­denki meggyőződött már róla. Csakhogy nem elég a beszéd. Sokféle felmérés, statisztika ké­szül mostanában, s ezek riasz­tó jelenségekre hívják fel a fi­gyelmet. Sok a gyenge fizikai felépítésű fiatal, akadnak gyere­kek, akik nem válnak be ka­tonának és így tovább. Pedig most aztán igazán nem éhezünk! Viszont, iskolapadban, munka­helyen és a tv-készülék előtt egyfolytában csak ülünk. Ez a baj. Az Edzett ifjúságért moz­galmat tehát feltétlenül üdvözöl­ni kell, mert ebből a tespedés­­ből akarja kirángatni a fiatalo­kat. De ne várjunk tőle cso­dát, és főleg ne egy-két év alatt — Miért? — Egyrészt azért, mert évti­zedek alatt meggyökeresedett szemléletet kell átformálni. A tömegsportot nagyon sok he­lyen külön kezelik, mint valami kötelező penzumot, amelyre ki­fizetik a rendeletek által meg­állapított összeget, aztán jó na­pot! Ez nem így van! A tömeg­sport a sportmozgalom bázisa, vagy — mai hasonlattal élve — a piramis alsó négyszöge. Er­re kell felépülnie az egész sport­­mozgalomnak, beleértve az is­kolákat is. Meg kellene már fordítani ezt a piramist, már ami a megbecsülést illeti. Sok százezer közül könnyebb tehet­séges sportolót találni, mint né­hány ezer között. A tömegsport­tal való foglalkozás tehát nem kötelező feladat, nem szüksé­ges rossz, amit előírtak, hanem társadalmi ügy. Semmi esetre sem csak a sportszerv­ezetek és a különböző állami, társadalmi szervezetek sportosztályának ügye. — Tehát mindenkié. — Mindenkié! — Ide érti a gazdasági veze­tőket is... — Méghozzá nem is utolsó­sorban. Nagyon sok függ tőlük. Nem elég, ha csak a termelé­si feladatokkal foglalkoznak. Észre kell venniök a sportmoz­galom társadalmi vetületét is, amely később anyagilag is ka­matozik, persze, közvetve. — Mondana példát? — Egyszerű a dolog. A mi téeszünk másfél milliót költ minden évben a sportra. Sok ez vagy kevés? — Hát... szép összeg ... — Ahogy vesszük. Ebből a pénzből él az ökölvívó-szakosz­tályunk, amelynek nyilván hal­lotta már hírét, a női és férfi labdarúgó-szakosztály, a termé­­szet­járó-szak­osztály, a sakk­­szakosztály, a sportlövő-szak­osztály, amely, eredményei alap­ján, január elsejétől A-kategó­­riás lesz. Végül a tömegsport is ebből a pénzből él. Azt mon­dom tehát, hogy másfél millió nem elég. Még akkor sem, ha mi ebből a pénzből elég tisz­tességesen virágzó üzemi baj­nokságokat rendezünk, az emlí­tetteknél is több sportágban. — Mennyi kell tehát? — Nekünk e pillanatban húsz­millió! December elsején rakjuk le annak a sportkombinátnak az alapkövét, amelyet a Magyar Televízióval együtt építünk, te­kintettel arra, hogy a TV nagy műszaki üzeme itt van mellet­tünk. Ebben a sportkombinátban lesznek teniszpályák, labdarúgó­­pályák, a legmodernebb automa­ta tekepálya, minigolfpálya, ké­zilabda-, kosárlabda-, röplabda­­pályák. Ezenkívül tornaterem, edzőtermek, orvosi rendelő, ét­terem, büfé, élelmiszerbolt, sőt még fodrászat is. — A fodrász a társadalmi ve­­tület... — Hát... jelképezheti ... A mi helyzetünk ugyanis eléggé különleges. Téesz a városban! Munkatársaink nagy része Pest­ről jár ide dolgozni, mert már rájött, hogy itt szépen lehet ke­resni. Munka után azonban ro­han haza, mert még a sportolni vágyó is különb lehetőséget kap Pesten, a nagy klubokban, mint amilyet eddig nyújtottunk. De ha mi majd a pesti klubot is felülmúljuk­? Nem fog elmen­ni innen ... Munkaidő után be­vásárolhat itt, a nők elmehetnek a fodrászhoz. Nincs miért haza sietni, mindenki felszerelést és minden igényt kielégítő öltöző­ket, pályákat, termeket, meden­cét kap a sportoláshoz. A saját dolgozónk a mienk lesz egészen. És ugyanígy a saját sportolónk is. Nem egy példa van rá, hogy élvonalbeli ökölvívóink, miután abbahagyták az aktív verseny­zést, itt maradtak dolgozni a téeszben, így például Papp Ti­bi, Szabó Gyula és Surányi Jós­ka, hirtelen csak ez a három név jutott eszembe, de sokkal több van, így is meg lehet for­dítani a piramist. Nem sport­állással szerzünk sportolót, ha­nem sporttal szerzünk munkást. No, ehhez kellenek a teljesen kulturált és modern létesítmé­nyek, egyéb lehetőségek. És így, tehát közvetve, szépen vissza­térülnek a sportkombinátba fek­tetett milliók. Sőt, kamatoznak. — Mindez valóban elismerés­re méltó. De nem minden téesz milliomos Magyarországon ... Nem csattan fel a hangja, sőt inkább lehalkul. Nagyon vigyáz rá, nehogy a szerénytelenség látszatába essék, így válaszol: — Tudom. De a legtöbb lehet­ne... — Még nem az... — Ha még nem az, majd lesz. Addig is sokat tehet a tömeg­sportért, ha elfogadja azt, amit a sportmozgalom társadalmi ve­­tületéről mondtam. És ennek ol­csóbban is lehet bizonyítékát ad­ni. Például úgy, ahogyan a mi szocialista brigádjaink csinálták. Néhány nappal ezelőtt tettük le ünnepélyes külsőségek között Budakalászon az Omszk-park alapkövét. Ez az ötvenkét hek­táros terület a tömegsport és a szórakozás paradicsoma lesz. A budapesti és a Pest megyei pártbizottság kezdeményezésére épülő park tervezését és kivite­lezését mi koordináljuk. Az Óbuda tsz szocialista brigádjai védnökséget vállaltak az épít­kezés fölött. Ez mit jelent? Tár­sadalmi munkát. Mindjárt az alapkő letételekor elültettek két­száz facsemetét. Nem kértek ér­te pénzt, így is lehet. Ez az első lépés, his ez nemcsak a téeszekre vonatkozik, hanem az ipari üzemekre is. Az Omszk­­park a tömegsport egyik nagy bázisa lesz. A környékről — sőt, még a belvárosból is — nagyon könnyű megközelíteni. Itt van a közelében a békásmegyeri la­kótelep, amelyből lassan kisebb­fajta város lesz, tele gyerekek­kel. Ezek a gyerekek a mi sportegyesületünket is érdeklik, sőt a téeszt is , mint leendő munkások. Itt vagyunk, elég jó helyen. Nemsokára egyesülünk a Dunakanyar tsz-szel, így Óbudától Szentendréig a mi földjeinken terem majd a virág és épülnek a házak. Nem lehe­tünk érzéketlenek. Ahhoz, hogy kapjunk, adni is kell. — Vagyis: mindenkinek azt, amit adni tud. — Igen. Mindenki tegye le a maga obulusát az asztalra. Sajnos, belőlem csak erre a cikkre telt. Ezenkívül szívesen részt ven­nék a fák elültetésében. Ha csak egy csemete is ki­hajt jövő tavasszal, már nem éltem hiába. Szombathy István ATLÉTIKA Keretösszeállítás után Kérdések a vezető edzőhöz A MASZ-nak a tél folyamán elkészült olimpiai felkészülési terve és programja előírta, hogy októberben, az EB-év előtt, ki kell jelölni az olimpiai keretet. Ennek összeállításánál Fejes Zoltán vezető edző az idény eredményein, tapasztalatain kí­vül figyelembe vette az egye­sületek és a szakmai albizottsá­gok javaslatait. Most, hogy a szövetség elnöksége jóváhagy­ta a kétcsoportos keretet, né­hány kérdést tettünk fel a ve­zető­edzőnek. • Mi a különbség az A- és a B-keret között?­­ A jogok és a kötelezettsé­gek azonosak, a feltételek tekin­tetében jelentéktelen a különb­ség a két csoport tagjai között. Az érdekelt egyesületek figyel­mét felhívjuk arra, hogy ezek­nek a versenyzőiknek felkészü­lését mindenben támogassák. Az A-keret tagjaitól jövőre az Eu­­rópa-bajnokságon már komoly teljesítményeket, célkitűzéseink megvalósítását várjuk. A B-ke­­retben is vannak helyezésre esé­lyes versenyzők, mellettük azon­ban elég nagy számban szere­pelnek olyan tehetséges fiata­lok, akikről tudjuk, hogy Prá­gában még nem lehetnek pont­szerzők, de a várható fejlődés­sel Moszkváig beérhetnek. • Melyek a célkitűzések az Európa-bajnokságra?­­ A felkészülési terv 25 pont feletti teljesítményt, két-három érem megszerzését tűzi ki. Az elmúlt idény eredményei alapján ez valósnak látszik és teljesít­hető. A világ- és európai rang­listán jobban állunk, mint az előző évben. A célkitűzés meg­valósítása nagyon felelősségtel­jes feladatot ró elsősorban az A-kategóriás szakosztályokra, hi­szen a kerettagok kétharmadát adják. A prágai Európa-bajnok­­ság az olimpiai felkészülés ki­emelkedően fontos állomása. Ha 1977-et a kiválasztás évének te­kintettük, akkor 1978 az alap­vizsga éve lesz. A fiatalok to­vábbi lehetőségeit is elsősorban a következő idény munkája és eredményei alapján ítélhetjük meg.­­ Néhány ismert, idősebb válogatott versenyző nem szerepel a keretben. Van-e lehetőségük arra, hogy az EB-n számításba jöjjenek? — Ez az idényük az edzés­munka és az eredmény szem­pontjából nem sikerült úgy, ahogy vártuk, de ez nem jelen­ti azt, hogy már „leírjuk” őket. A kiküldetés elbírálásánál nem követelünk tőlük többet, mint a kerettagoktól. Lehet esélyük ar­ra, hogy kijussanak az EB-re és ottani megfelelő teljesítmény alapján bekerülhetnek a keret­be is. Nem a kor, hanem a tel­jesítmény a döntő! Véleményem szerint például a diszkoszvető Fejér, vagy a magasugró Major a korától még nyugodtan érhet el kiemelkedő eredményt, ha lelkileg is alkalmas lesz arra, hogy az ehhez szükséges mun­kát elbírja, elvégezze. • Mikor vizsgálják felül a jelenlegi keretet? — A következő idény végéig senkit sem veszünk be a keret­be, de aki nem megfelelően ké­szül, az év közben is kimarad­hat. Jövőre, szeptember köze­pén már tiszta képet kapunk ar­ról, hogy mi is történt az idény­ben. Akkor volt sikeres a mun­kánk, akkor lehet az olimpiai csapatépítés folyamatos, ha az eredmények alapján az A-keret létszáma bővül és a B-sek kö­zé is újabb versenyzőket sorol­hatunk. A kétcsoportos keret 1979 végéig fennáll, de a jövő évtől kezdve már szigorúbb fel­tételekhez kötjük a bekerülést. „ Lesz-e változás a fel­készülésben az előző évhez képest? — Rendszere nem változik és minden kerttagnak ebben a rendszerben kell felkészülnie. El kell érnünk, hogy az edzők kö­vetkezetesen az új, korszerű ed­zésmódszereket alkalmazzák. A dobóknak öt, a többi szakág képviselőinek négy alkalommal tartunk felmérést, ezeken kívül a kerettagok részt vesznek köz­ponti, közös felkészüléseken is. Az egyesületek továbbra is szer­vezhetnek közös edzéseket, de csakis a felkészülési ciklusok ritmusának megfelelő időpon­tokban. • A jelenlegi feladatok? — A keret tagjai, néhány sé­rült kivételével, november ele­jén megkezdték a munkát. Az egyesületi vezetés és a szakosz­tályi vezető edző által jóváha­gyott egész évi felkészülési ter­vüket a hónap végéig kell be­küldeni a szövetségnek. Eze­ket a végső jóváhagyás előtt a szakmai albizottságok vélemé­nyezik, s ha valamelyik nem fe­lel meg a központi előírásoknak, a szakmai követelményeknek, akkor visszaadjuk. Az edzők számára kötelező az egyes cik­lusokra a részletes operatív ed­zésterv elkészítése, a felkészülé­si munka ennek alapján ellen­őrizhető. Nagymértékben a rendszeres ellenőrzéstől függ, miként valósítjuk meg a ter­vet.­ Hogyan alakul az 1978-as idény felépítése? — Az idén néhány verseny­zőnk túl sok válogatott kötele­zettsége miatt nem tudta a várt teljesítményt nyújani. Alkalmaz­kodnunk kellett a nemzetközi versenynaptárhoz, és a tétver­senyek nem a megfelelő ritmus­ban követték egymást. A követ­kező évben mindezt már el tud­juk kerülni. A főidény megrö­vidítése mindenképpen bevált, jövőre is júniusban kezdődik és szeptemberben, a csehszlovákok elleni válogatott viadallal zá­rul. Nagyon fontos a jó átlag­forma, de ezt elsősorban az elő­re kijelölt versenyeken kell hoz­ni. Az országos bajnokság jú­liusban lesz, az olimpia idősza­kára esik. Ez az utolsó lehető­ség a prágai kiküldetésre, il­letve az EB-csapattagság meg­tartására. A jövő évi idény már az 1980-as, az olimpiai idény próbaköve lesz. • A többi keret?­­ Az előző évekhez hason­lóan felállítjuk a felnőtt A- és B-, továbbá az utánpótlás és ifjú­sági válogatott keretet, s ezen belül az idén külön IBV-keretet is. Ennek névsorát az elnökség legutóbb már jóváhagyta, a töb­bi keret végleges összeállítása rövidesen megtörténik. (s. z.) ______NÉPSPORT _ MŰKORCSOLYA Tánc a hullámain ANDRÁS: — Most jobban tetszett. KRISZTA: — A karom még egy kicsit lennt maradt és túl messzi álltunk egymástól. ANDRÁS: — Gyorsan for­dultam, a fejem meg lemaradt. (Szeretem nézni, amikor a festő dolgozik . . • Milyen izgalmas, ahogy kék, vörös, sárga, fehér foltokból össze­áll egy táj, vagy egy ked­ves arc képe. Ugyanilyen ámulattal figyelem a hűvös jégpályán a Regőczy Krisz­tina, Sallai András jégtánc­kettős edzését. Mert festő vagy szobrász munkájához hasonlít, ahogy egymás mel­lé „rakják’'’ a mozdulatokat, ahogy képekre bontják egy képmagnó segítségével tán­cukat. Például egy kézfogást tízszer, százszor megcsinál­nak egymás után, amíg tö­kéletes harmóniával, gyö­nyörű mozgással sikerül.) ANDRÁS: — Egy kűrt nem lehet kétszer ugyanúgy lefut­ni. Rengeteg gyakorlás után minden mozdulat bennünk él. Ez a váz, amelybe a versenye­ken színt, mosolyt, lelket kell belelehelnünk. KRISZTA: — A tavalyi körünk nagyon tetszett, s azt hittük, hogy nem csinálunk újat. Aztán, ahogy véget ért az idény, már elkezdődött a ter­­vezgetés. ANDRÁS: — Az első résziben Bach, a másodikban pedig egy tenger hullámzását utánzó szin­tetizátor zenéjére korcsolyá­zunk. Az új követelményeknek megfelelően a táncra összponto­sítottunk úgy, hogy azért nem adtuk fel egyéni stílusunkat. (A műkorcsolyázás nép­szerű sportág, de kevesen tudják, hogy hol van a Mil­lenáris, mert legtöbben csak a TV-ből ismerik. Egy vi­lágverseny alkalmával mil­liók szurkolnak Krisztináért és Andrásért. Néhány perc csillogás, fény, az árnyék­ról, a felkészülésről szinte semmit sem tudunk.) KRISZTA: — Július elején mentünk ki Londonba és ki­sebb-nagyobb megszakításokkal ott készültünk október közepé­ig. Közben voltunk egy bemu­tató körúton az NDK-ban, az NSZK-ban és Svájcban. ANDRÁS: — A felkészülés alatt fizikai edzéseket is végez­tünk. Naponta több kilométert futottam a Themze-parton. Még kánikulában sem strandra jár­tunk, hanem napi négy-öt órás edzésre a jégpályára. (A jégtáncnak népszerűsé­ge ellenére — talán irigy­ségből — vitatják a sport­­értékét. „Látványosság csak” — mondják sokan ...) ANDRÁS: — Az íjászatot vagy a lólengést sem lehet, ugyanúgy, mint a jégtáncot, például a maratoni futáshoz ha­­onlítani. A jégtánc a sport és a művészet ötvözete, ilyen né­zőpontból vizsgálva nagyon nagyra értékelem. KRISZTA: — Talán az ipar­­művészethez tudnám hasonlíta­ni. Egy gyönyörű faliszőnyeg vagy réztál értékét nem a ké­zit,e-kor felhasznált anyag ér­­ésve határozza meg. (Tömött bevásárló sza­tyorral a kézben két házi­asszony a 6-os villamoson — mint úgy általában — „folyamatosan” beszélget. Az egyik azt mondja: „Holnap fodrászhoz megyek, levága­tom a hajamat. Úgy aka­rom megcsináltatni, ahogy Regőczynek van. Láttad őket este a TV-ben?” Népszerűek, szeretik őket, ennek ellenére nagyon ke­veset tudunk róluk .­ KRISZTA: — Másodéves va­­l­gyok az orvosegyetemen. Az el­ső évről talán annyit, hogy nem v­olt egyetlen pótvizsgám sem. ANDRÁS:­­ Kevés volt a pontszámom, ezért nem vettek fel az ELTE bölcsészkarára, így továbbra is a BÁV-nál dolgo­zom, becsüs vagyok. Szeretem a munkámat, mert köze van a művészethez és nem kell ül­nöm, egész nap járkálhatok. Az antik bútorokat jobban kedve­lem. Konzervatív? Á, nem! Szeretem az újat, a modemet. KRISZTA: — Főzni? Hát, szoktam. Nyáron, amikor Lon­donban voltunk, felváltva főz­tünk. Mi? Hogy, ragadt a tojá­­sosnokedli? Ez nem igaz, And­rás! Te beszélsz, amikor örök­ké konzervvel etettél. Persze, a pörköltemről nem beszélsz, amit annyira dicsértél. ANDRÁS: — Sokan megkér­dezik ... Egyelőre nem házaso­dunk össze. KRISZTA: — Köszönöm a dicséretet. Én tervezem és var­rom a ruháimat. Hogy milyen lesz az új kűrruhám? Lila ala­pon nagy zöld virágok. Ugye, rettenetesnek tűnik, pedig cso­dálatos. (Jelenleg a téli sportágak — sí, korcsolya, jégkorong — versenyzői közül egyedül Regőczyék állnak a világ élvonalában. Mi a siker tit­ka?) KRISZTA: — Titokról szó sincs! Ehhez a sportághoz fa­natizmus és türelem kell. A mi életünk a jégtánc. Naponta 4— 5 órát edzünk. ANDRÁS: — Szerencsénk is volt. . . Amikor elkezdtünk együtt korcsolyázni, felfigyelt ránk egy angol bác­si és sokat segített nekünk. KRISZTA: — Az edzőnk, Callaway nem pénzért foglal­kozik velünk. Azt mondta, hogy amíg nem kerülünk neki pénz­be, addig nem kell fizetnünk. ANDRÁS: — Talán jobb len­ne, ha fizetnünk kellene, mert így ajándékokat adunk, de úgy érezzük, hogy mindig adósai vagyunk. KRISZTA: — Megfogadtuk, hogy az idén nem tűzünk ki magunk elé konkrét célokat, te­hát kikapcsoljuk a bírókat, a folytonos idegeskedést és sa­ját örömünkre korcsolyázunk. ANDRÁS: — Nem határoz­tuk meg, hogy hányadikok aka­runk lenni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem a maxi­mumot nyújtjuk majd a világ­versenyeken.­­Az ajtóból visszanézek. Már újra jégen vannak és ott folytatják, ahol abba­hagyták. A sárga sátortető­ről „visszahull” a zene. A tenger hullámaira Kriszta és András csodálatos táncot „fest” a jégre. Most nincs reflektor, nincs fény, nincs csillogás! Most edzés van, de arcukon látszik — öröm­mel teszik ) Salánki Miklós

Next