Népsport, 1977. november (33. évfolyam, 260-284. szám)

1977-11-07 / 265. szám

XXXIII. 265. ♦ 1977. november 8 NÉPSPORT 5 ATLÉTIKA SZILÁGYI UTCAI REMÉNYEK A volt sokszoros bajnoknő, dr. Kleiberné Kontsek Jolán, edzést vezet a Szilágyi utca] stadionban (Csehók Mihály felvétele) A vezető edző már sokszor mérte az időt, de még soha nem számította ki, hány kilométert tesz meg havonta azért, hogy gyönyörködhessen az új létesít­ményben, s ellenőrizze, segítse a tizenhárom edző rengeteg munkáját. Most azonban rádöb­bent arra, hogy ő tulajdonkép­pen napi harminckét kilométert villamosozik, a Déli pályaudvar­tól az újpesti Szilágyi utcáig. De hát az atlétikában nem szo­katlan a hosszú táv, ha léleg­zettel bírja az ember. Horváth István dr. — az Új­pesti Dózsa atlétikai stadionjá­ba való megérkezésünk első percében — szélesre tárja szo­bájának ablakát és büszkén mu­tatja az elénk táruló festői ké­pet, a szép környezetet. „Látja, reggel néma és mozdulatlan minden, de jöjjön ki délután! Mint egy hangyaboly. Ott a nyírfák mögött van a Szilas-pa- tak. Azon túl épül majd a nyolc­vanezres új lakótelep.” Bejön a szobába a sportiskola két fiatal edzője, hiszen itt mégiscsak az utánpótlásról lesz szó. Gézsi András is kifelé mu­tat. „Két kilométeres körzetben három atlétikai pálya is van. Az ott a Chinoiné, az a Voláné, az a Vasas Izzóé, a negyediket, a Testvériségét innen már nem látni.” Ezek szerint nagy a kon- kurrencia. „Igen, nem vagyunk könnyű helyzetben.” Az iskolák­ra gondol, ugye? „Persze. A ti­zenegy újpesti és a tizenöt pa­lotai általánosra. Megállás* nél­kül toborozzuk a gyerekeket.” Legutóbb, hol voltak? „A Fóti útiakat tűztük műsorra — lelke­sedik Láng Erzsébet. — ötszáz srácot hoztak ki a tanárok. Kö­zülük százharmincat szemeltünk ki. Nemsokára újabb kiválasz­tást tartunk, marad negyven-ijt- ven tehetségünk.” Ezután? „Fog­lalkozni kezdünk velük.” Ho­gyan? „A kezdők egy héten há­romszor 90—120 percet edzenek. De ezt játékos edzésnek kép­zelje el.” Versenyzés? „Néhány hónap után.” Szülői értekezlet? „Rendszeres.” Gézsi elmesél egy sztorit. Egy volt válogatott atlé­ta tehetséges kislánya is elkezd­te. Ragyogóan fejlődött, ám a papa eltiltotta a sportolástól, mert visszaesett a tanulásban. Hiába mondták neki, hogy en­nek nem az atlétika az oka, hanem a rossz időbeosztás, vagy nem foglalkoznak eleget a gye­rekkel. Ö kötötte az ebet a ka­róhoz. Kijelentette: a gye'rek addig nem járhat le, amíg ötöst nem hoz! Egy nap énekből meg­kapta az áhított jegyet. Folytat­hatta. De ezzel még nem lett jobb a tanulmányi átlaga. Csak forgattam a könyvet a kezem­ben, mondta a kislány, és foly­ton az edzésre gondoltam. Az Újpesti Dózsa ebben a sokrétű, fontos sportágban gaz­dag hagyományokkal rendelke­zik. Elég megemlíteni Somogyi- né, Gremingerné,. Németh Ida, Kleiberné, Bruzsenyák, vagy a férfiak közül Zsivótzky, Varjú, Krasznai, Földessy, Szentgáli, Csányi nevét. Világos: súlyt he­lyeznek az utánpótlás nevelésé­re is. Csak hát eddig sok prob­lémájuk volt. A legnagyobb kö­zülük — a létesítményhiány — csaknem megoldódott. Mérhető már az új lehetőségek kihasz­nálásának az eredménye. A lila-fehérek az idén meg­nyerték a serdülő lányok orszá­gos bajnoki pontversenyét, a fiúk hatodikok lettek, s a ha­gyományos sportiskola ellenőrző versenyen — a DVTK és a Pécsi VSI mögött — a harmadik he­lyen végeztek. Az idén emel­kedett a minősített versenyzőik száma is. S ha már a statisztiká­nál tartunk: a sportiskolában je­lenleg 234 fiatalt tanít három fő- és három mellékfoglalkozású ed­ző. A legtöbben az 1966-os kor­osztályból vannak (39-en), de kevés az 1968-asok száma (7), és a legjobban hiányzik az 1963-ban született ifjú atléta. Bizony, az ember az egyik kezén összeszá­molhatja, hány „ilyen” korú serdülő leány van a szakosztály­ban. Nem véletlenül tűzték ki célul a vezetők a női utánpót­lás fejlesztését! 1977-ben mind­össze 11 élvonalbeli női verseny­zőjük volt, közülük öten szül­tek, a 9 ifjúsági leányból pedig három a TF-re ment. A vezető edző a festői kör­nyezetet nézi — ha képzőművész lenne, talán megörökítené a vásznon is, a futófolyosóval együtt — fiatal kollégái nyilat­kozata után azonban egy várat­lan kérdést kap, amely kissé megzavarja az ábrándozásban. A sok versenyszám közül melyik rohamos fejlődését kívánja a legjobban? „Talán a kalapácsve­tésben és a súlylökésben állunk a leggyengébben. Pedig már ti­zenkét dobókörünk van. Es rá­férne a közép- és hosszútávfu­tásra is a gyors erősítés.” Ezt mindenesetre nem szabad elfe­lejteniük az edzőknek a most kezdő fiatalok versenyágra irá­nyításánál. Szóval, megint a fiataloknál kötünk ki. Ez most központi té­ma a szakosztályban. Tudják, hogy a mai gyerekeknek kell majd valóra váltaniok az ő el­képzeléseiket, a lila-fehér re­ményeket. Az iskolákra építe­nek. A Fóti úti után az Április 4. téri általános következik. Az­tán a többi. Az Újpesti Dózsa atlétikai szakosztálya szép jövő előtt áll. Az új létesítmény — bár még nincs teljesen befejezve — ki­tárta kapuit, kissé felrázta a szakembereket, mozgósította a társadalmi aktívákat. A rendsze­resen ülésező szakosztályi érte­kezleten is sokszor szóba kerül a nevelés. Mint ahogy Kincses Zoltán sziákosztályi elnök és So­mogyi Nándor elnökhelyettes megfogalmazta: „A jelenben mindent el kell követnünk a jö­vő érdekében. Az iskolára ala­pozunk elsősorban. Szerencsére a gyerekeket is vonzza a sok mindenre felkészítő atlétika. Üj otthonunkban harminc százalék­kal növekedett a fiatalok létszá­ma.” Délután van. Jönnek az első kipirult arcú lányok és fiúk, lóbálják táská­jukat, rohannak az öltözőbe, hogy utána birtokukba vegyék, ami az övék, legyőzzék a másod­perceket, a métereket. Örülhet, aki ebben a környe­zetben atlétizálhat... h. t. TORNA A siker mindent elfeledtet « , Egervári: „Nem vagyok öreg, csak felnőtt!" „Muhina edzés közben elhi­bázta a duplaszaltót. Arcra esett. Vérzett az orra, de mintha mi sem történt volna: folytatta a gyakorlatot és csak akkor hagy­ta abba, amikor már figyelmez­tették. Csak egyetlen pillanat­ra lépett le a szőnyegről, amíg megtörölte magát.. . Egy Eger­vári talán, sőt... Biztos, hogy nem csinálta volna tovább!” Egy Egervári. Aki a történetet felidézi, néni más, mint Egervári Márta férje, és egyesületi edzője, Magyari László. „Egy gyerekkel mindent meg Tehet csináltatni. Egy gyerek nem fél!” — jegyzi meg halkan Márta, hallván, hogy miről is beszélünk. „És egy felnőtt?” Komolyan mered maga elé, összpontosít, mintha valamelyik gyakorlata megkezdésére készü­lődne, aztán válaszolja: „Nemegyszer leesem. S bár tudom, hogy vigyáznak rám, hogy nagy bajom nem eshet, mégis tartok attól, hogy ez meg­ismétlődik. Észérvekkel, rutinnal próbálom meg leküzdeni ezt az érzést...” Époen a napokban, a Világ Kupát látva döbbentünk meg: amit ma Muhináék. Saposnyiko- váék a szerek között produkál­nak, egyenesen hihetetlen, már- m ár fel foghatatlan. De Muhináék tizennégy, tizen­öt évesek. Egervári Márta, az első számú magyar tornásznő 21 esztendős. „Ez az úi ugrás, amely a Vi­lág Kupa harmadik helyét hoz­ta. már régóta benne volt Már­tában. De hosszú ideig nem le­hetett rávenni arra. hogy gya­korolja is. Ha úau kezdtem vol­na: na, ma pedig ezt csinálod és kész! — biztos, hogy soha nem fog hozzá. Ped'o akkor már meg voltam győződve arról, hogy képes rá. Mindenki tud­ta! Peiekné Förstner Klára, a vezető edző is örömmel segített. De Mártának még nem mertem mondani. Megkértem másokat, Csányit, Kottáit meg a többi ed­Egervári a gerendán zőt, hogy egy-egy megjegyzéssel ültessék el Mártában a dolgot. Nem azért, hogy ne féljen tőle. Szerintem Márta szorongása nem félelem. Az önbizalma hiányzik. Milliószor leesett már, a korláton sérülésveszélyes ele­met tanult, de nem félt. Csak­hogy benne, aki olyan tornász- nőkkel versenyez együtt, mint Comaneci, Filatova, Ungureanu, kisebbségi érzések támadnak. Őket nézve nemegyszer meg­jegyzi magában: — na, ezt én úgysem tudom megcsinálni! — Később, egy napon, mintha sem­mi különöset nem kérnék, még­iscsak bedobtam: — Na. Egér, ma szuplézunk! — Az első ug­rásnál előreesett, a másodiknál hátra, a harmadiknál térdre, a negyediket négykézláb fejezte be, az ötödiknél — tisztán meg­állt." Magyari elhallgat, most Már­táé a szó. Cseppnyi szünet után — ennyi kell. hogy a szerek kö­zül egy másik világba érkezzen —. elmerengve mondja az edző felesége: „Nem tudnék edző lenni! Nem tudnék és nem is akarok. Na­gyon sajnálnám ugyanis azokat, akik a kezem alá kerülnének. (Záhonyi Iván felvétele) És a sajnálatból nem derülhetne ki semmi jó! Az az eredményes edző, aki egy kicsit kegyetlen. Azaz, bocsánat, a kegyetlen erős kifejezés. Inkább azt mondanám: aki rettenetesen kemény. Hát én ilyen rettenetesen kemény sem tudnék lenni. Két éve házasok. Magyari négy esztendővel idősebb Mártá­nál: 25 éves és nyolc (!) éve edző, hetedik esztendeje főfog­lalkozásban. „Soha nem voltam igazán tehetséges versenyző, igy aztán mindig szívesebben segí­tettem társaimnak, mint csinál­tam magam is a gyakorlatokat. Először kis gyerekeket bíztak rám. azután már nagyobbakat is. öt éve kerültem a Bp. Hon­védhoz. Mártát addig csak úgy ismertem, hogy szervusz, szer­vusz. 1975-ben vettem feleségül. Nem én mondom, mások állít­ják: mint edzőnek is könnyebb a dolgom. Ha nem a férje len­nék, soha nem tudnám rávenni azokra a korlát, ugrás és egyéb gyakorlatokra, amelyekre így rá­veszem . .. Egy csehszlovák pontozónő a Világ Kupa után elsőként gratu­lált Egervárinak. „Nem is tu­dod, mennyire örülök, hogy be­bizonyítottad: nincs idős tor­násznő!” Károlyi Béla, Comane- ciék edzője az év elején, mint valami különleges esetet mutat­ta lányainak Egervárit: „Nézzé­tek, egy férjes asszony is hoz­hat újat a tornasportban!” De a korát idén másként is emlegették. „Emlékszel, Márta, amikor idén kétszer kikaptál idehaza?” — idézi fel a férj. „Csak egyszer kaptam ki!” — állítja Márta. „Miért vitatkozol? Kétszer!" „Ja, igen...” — Márta elmo­solyodik, mint egy rajtakapott gyerek: „Február végén az an­gol—magyaron Csányi, egy válo­gatón pedig Óvári vert meg . ..” „Akkor többen kijelentették: Márta öreg. Nem ártott neki... Márta akaratát, bátorságát pici dolgok táplálják, élesztik újra és újra. Például a korára vonat­kozó célzások, elejtett megjegy­zések. Hogy idősnek nevezik? Összeszorítja a fogát, nem szól, de látom rajta, hogy valami olyasfélét mondogat magában: azért is megmutatom!” „öregnek érzem-e magam? Nem, egyáltalán nem. Csak fel­nőttnek. Attól a naptól fogva, hogy ráébredtem: a tornában es­ni is lehet, nagyot lehet esni, at­tól fogva ... De a siker mindent elfeledtet. Még három évet ér­zek magamban. Az olimpiáig szeretnék versenyezni. Aztán? Aztán anya szeretnék lenni, és megpróbálok alkotni, dolgozni valami más pályán, nem a tor­nasportban.” ... Magyari Lá=zló a háttér­be, a sarokba húzódik, miköz­ben felesége, életében először, a nyújtott testű szaltóra készül az ugrásban. Márta arcán nem tükröződnek érzelmek. Talán még a szerről való leérkezés pil­lanataiban sem kapcsol ki a ma­ga külön kis világából. Aztán felocsúdik, tekintete megtalálja a terem másik sarkában álló fér­jét. Kérdőn néz rá, és Magyari bólint. Sikerült.. Bocsák Miklós Tízezer ünneplő Pilisnyergen Csupaszak a fák, a bokrok. Az őszi erdő pompájára már csak a földre hullott, de még ezer színben játszó levelek em­lékeztetnek. Messzire jut a hang, semmi sem zavarja a távolba látást. Könnyű a tájékozódás. Nem­csak azért, mert a fák törzsé­re festett turistajelzések — a piros kör, a kék kereszt — messziről virítanak. Másért is. A tarka ruhás tömeg, fiata­lok és idősek sokasága hullám­zik. Huszas, ötvenes, százas cso­portok kerülgetik egymást a csapáson. A többség felfelé igyekszik, mások már lefelé jönnek. A Pilisben most nem lehet eltévedni! + Kicsinyek mögött banduko­lunk. Arcuknál csak a kezük­ben szorongatott zászló piro­sabb. Kék anorákos, megter­mett, szemüveges férfi a veze­tőjük. Amikor nagyobb tömeg kizé ékelődünk, a férfi meg­áll, s hangosan mondja: — Sziget utcaiak, kezet föl! A kicsinyek, általános iskola alsótagozatosai — legfeljebb harmadikosok lehetnek — mint kotlóst a csibék veszik körül, s nyújtogatják kezüket. A férfi számol, megnyugodva bólint, s továbbmennek. Gyanús az út, a környék. Nem erre van Pilisnyereg. Még­iscsak eltévedtünk? — Nem — nyugtat meg va­laki —. csak kitérőt teszünk, hogy gyönyörködhessünk a ki­látásban a Fekete-kőről! + Ezrek lepik el a tisztást. Sát­rak, „igazolóhelyek’’ fogják gyű­rűbe az emlékművet. Néhány természetbarát — Budapestről, Dorogról — már az éjszakát is itt töltötte. — Az előkészítők, akik a de­korálást, a hangosítást végez­ték, s néhány magamfajta meg­szállott éjszakázott itt —mond­ja Kisfalvi János, a zuglói ter­mészetbarát szövetség vezetője. — Segítettünk^, túráztunk, es­te pedig a tábortűz mellett ele­venedett meg a harminckét év előtti történet... A tábori asztal mellett kö­zépiskolások szoronganak. A budapesti országjáró diákkörök tízfordulós túrapontversenye és az Edzett ifjúságért mozgalom keretében három irányból kö­zelítik meg az emlékhelyet. Kovács Dezső, a BTSZ ifjúsági bizottságának vezetője örömmel újságolja: — Hatezer emléklapot készí­tettünk, s már csak néhány- száz van belőle! Es az ipari tanulók, a diákok, az ifjúmunkások érkezésének még nincs vége! + A szürke terméskőből emelt emlékmű mögött tablók sora­koznak. Korabeli fényképeken, hiteles jegyzőkönyvmásolaton látható, olvasható a történet. Fejkendős, sötét ruhás néni­ké helyezi orrára a szemüveget, ujját a sorokon tartva tagol­ja: „Azoknak az emlékére, akik tizenegy napon át hősiesen áll­tak ellen a fasisztáknak ... Emelték a dorogi bányászok és természetjárók ...” A képek előtt idős férfi ma­gyaráz. Valamennyi eredeti fel­vételről van mondanivalója. Melyik, hol és mikor készült. A nevekre már nem emlékszik, de az arcok, a jellegzetes moz­dulatok örökre nyomot hagy­tak ... Aki magyaráz: Hir József nyugdíjas, egykori bányagépke­zelő. — Itt laktam, közöttük éltem — mondja. — Volt egy öreg masinám, s amikor meglátták, filmet hoztak, s kérték, örö­kítsem meg őket... Szívesen tettem, hiszen nagyon megsze­rettem, megszerettük valameny- nyiüket... Társak, egykori bányászok, az emlékmű építői egyetértőén bó­logatnak ... + Déli tizenkét óra. Úttörők jönnek s állnak díszőrséget. Felcsendül a Himnusz. Cseh Károly, a Komárom megyei Természetbarát Szövetség elnö­ke lép a mikrofonhoz, s kö­szönti a megjelenteket. Közöt­tük Meczger Gyulát, a KISZ megyei bizottságának első titká­rát, Kozmanovics Endrét, az OTSH főosztályvezetőjét, Papp Lajost, a Komárom megyei sporthivatal elnökét és Tóth, M. Lajost, az MTSZ elnökét. Steiner Tibor, a Komárom me­gyei Tanács elnökhelyettese mond ünnepi beszédet... És megindul a koszorúzók áradata. Százhúsznál is több in­tézmény képviselője helyezi el a megemlékezés virágait az emlékmű talapzatán, tízezernél Is több helyszínre zarándokló nevében ... Az ünnepség különböző tel­jesítményeket igazoló és minő­sítő jelvények átadásával ér vé­get. Hivatalosan. Mert nehezen bomlik fel az ünneplő tömeg. Azt azonban már csak keve­sen látják, hogy az előbb még a tabló írásait böngésző néni egy szál vörös szegfűt helyez a koszorúk tetejére. V. Gy. ÖKÖLVÍVÁS CSB A Debreceni MTE pontot rabolt A CSB Keleti csoportjában két mérkőzést bonyolítottak le leg­utóbb. A Honvéd Zalka SE — nagy meglepetésre — csak döntetlent ért el Debrecenben, mégpedig úgy, hogy a nehézsúlyban nyert, míg a Csepel (nemrégen 22:0 arányú győzelmet „ajándékozott” az Ű. Dó­zsának, mert nem állt ki ellene), most is csak keservesen győzött, bár tetemes előnnyel indult Petőfibányán. KELETI CSOPORT Debreceni MTE—Honvéd Zalka SE 11:11 Debrecen, Városi Sportcsarnok, 500 néző. V: Nagy K., Sárközi. P: Cselkó, Kincses, Mezei, Srej. Eredmények (elöl a DMTE ver­senyzői) : Papírsúly: Hu.czik a 3. m.- ben df. Országh ellen, 2:0. Légsúly: Péter (H. Zalka SE) m. n. gy., 2:2. Harmatsúly: Benke ellen­felét, Csépányt a 3. m.-ben sér. miatt le, 4:2. Pehelysúly: Szarka a 3. m.- ben df. Ács ellen, 6:2. Könnyűsúly: Csíki m. n. v. Vargától, mert Csíki beláza­sodott, 6:4. Kisváltósúly: Juhász p. v. sz. Feritől, 6:6. Váltósúly: Fábián —Deák, döntetlen, 7:7. Nagyváltósúly: Boros p. gy. Pereszlényi ellen, 9:7. Középsúly: Takács (H. Zalka SE) m. n. gy., 9:9. Félnehézsúly: Kiss az 1. m.-ben df. Vaka ellen, 11:9. Nehézsúly: Szöllősit az 1. m.-ben fejelés miatt leléptet­ték Juhász L. ellen, 11:11. Még a legvérmesebb debreceni szurkolók sem remélték, hogv a 9 fővel kiálló hazai eevüttes dön­tetlent csikar ki az esélyes ven­dégektől. Csepel—Petőfibányai Bányász 12:10 Petőfibánya, Sportcsarnok, 300 néző. V: Horváth I., Gesztődi. P: Barabás, Berecz, Cseh József, Ha­vasi. Eredmények (elöl a Csepel versenyzői): Papírsúly: Illyés m. n. gy., 2:0. Légsúly: Kiss F., m. n. gy., 4:0. Harmatsúly: Pető m. n. gy,. 6:0. Pehelysúly: Sűrű ellen Ber­ki a 2. m.-ben fa., 8:0. Könnyűsúly: Nagyot Pu­porka ellen a 3. m.-ben sér. miatt le, 8:2. Kisváltósúly: Galambos p. v. sz. Tóthtól, 8:4. Váltósúly: Juhász (Petőfi­bánya) m. n. gy., 8:6. Nagyváltósúly: Láng T. p. v. sz. Boróktól, 8:8. Középsúly: Marton ellen Harmos a 2. m.-ben fa., 10:8. Félnehézsuly: Kerekes p. gy. Szabó Z. ellen, 12:8. * Nehézsúly: Persőtzi Tari ellen az 1. m.-ben fa., 12:10. Meglepetés születhetett volna Pe­tőfibányán. ha a Csepel nem 6:0- lal indul. A bajnokság állása: 1. Ú. Dózsa 7 7 ---- 125: 27 14 2. Zalka SE 8 5 1 2 106 : 70 11 3. Cseoel 7 3 — 4 60: 94 6 4. DMTE 7 2 1 4 63: 89 5 5. Petőfib. B. 7 ------- 7 40:114 — 6. Kecsk. SC törölve!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék