Népsport, 1977. november (33. évfolyam, 260-284. szám)

1977-11-07 / 265. szám

XXXIII. 265. ♦ 1977. november 8 ATLÉTIKA SZILÁGYI UTCAI REMÉNYEK A vezetőedző már sokszor mérte az időt, de még soha nem számította ki, hány kilométert tesz meg havonta azért, hogy gyönyörködhessen az új létesítményben, s ellenőrizze, segítse a tizenhárom edző rengeteg munkáját. Most azonban rádöbbent arra, hogy ő tulajdonképpen napi harminckét kilométert villamosozik, a Déli pályaudvartól az újpesti Szilágyi utcáig. De hát az atlétikában nem szokatlan a hosszú táv, ha lélegzettel bírja az ember. Horváth István dr. — az Újpesti Dózsa atlétikai stadionjába való megérkezésünk első percében — szélesre tárja szobájának ablakát és büszkén mutatja az elénk táruló festői képet, a szép környezetet. „Látja, reggel néma és mozdulatlan minden, de jöjjön ki délután! Mint egy hangyaboly. Ott a nyírfák mögött van a Szilas-patak. Azon túl épül majd a nyolcvanezres új lakótelep.” Bejön a szobába a sportiskola két fiatal edzője, hiszen itt mégiscsak az utánpótlásról lesz szó. Gézsi András is kifelé mutat. „Két kilométeres körzetben három atlétikai pálya is van. Az ott a Chinoiné, az a Voláné, az a Vasas Izzóé, a negyediket, a Testvériségét innen már nem látni.” Ezek szerint nagy a konkurrencia. „Igen, nem vagyunk könnyű helyzetben.” Az iskolákra gondol, ugye? „Persze. A tizenegy újpesti és a tizenöt palotai általánosra. Megállás nélkül toborozzuk a gyerekeket.” Legutóbb, hol voltak? „A Fóti útiakat tűztük műsorra — lelkesedik Láng Erzsébet. — ötszáz srácot hoztak ki a tanárok. Közülük százharmincat szemeltünk ki. Nemsokára újabb kiválasztást tartunk, marad negyven-itven tehetségünk.” Ezután? „Foglalkozni kezdünk velük.” Hogyan? „A kezdők egy héten háromszor 90—120 percet edzenek. De ezt játékos edzésnek képzelje el.” Versenyzés? „Néhány hónap után.” Szülői értekezlet? „Rendszeres.” Gézsi elmesél egy sztorit. Egy volt válogatott atléta tehetséges kislánya is elkezdte. Ragyogóan fejlődött, ám a papa eltiltotta a sportolástól, mert visszaesett a tanulásban. Hiába mondták neki, hogy ennek nem az atlétika az oka, hanem a rossz időbeosztás, vagy nem foglalkoznak eleget a gyerekkel. Ő kötötte az ebet a karóhoz. Kijelentette: a gyerek addig nem járhat le, amíg ötöst nem hoz! Egy nap énekből megkapta az áhított jegyet. Folytathatta. De ezzel még nem lett jobb a tanulmányi átlaga. Csak forgattam a könyvet a kezemben, mondta a kislány, és folyton az edzésre gondoltam. Az Újpesti Dózsa ebben a sokrétű, fontos sportágban gazdag hagyományokkal rendelkezik. Elég megemlíteni Somogyiné, Gremingerné, Németh Ida, Kleiberné, Bruzsenyák, vagy a férfiak közül Zsivótzky, Varjú, Krasznai, Földessy, Szentgáli, Csányi nevét. Világos: súlyt helyeznek az utánpótlás nevelésére is. Csak hát eddig sok problémájuk volt. A legnagyobb közülük — a létesítményhiány — csaknem megoldódott. Mérhető már az új lehetőségek kihasználásának az eredménye. A lila-fehérek az idén megnyerték a serdülő lányok országos bajnoki pontversenyét, a fiúk hatodikok lettek, s a hagyományos sportiskola ellenőrző versenyen — a DVTK és a Pécsi VSI mögött — a harmadik helyen végeztek. Az idén emelkedett a minősített versenyzőik száma is. S ha már a statisztikánál tartunk: a sportiskolában jelenleg 234 fiatalt tanít három fő- és három mellékfoglalkozású edző. A legtöbben az 1966-os korosztályból vannak (39-en), de kevés az 1968-asok száma (7), és a legjobban hiányzik az 1963-ban született ifjú atléta. Bizony, az ember az egyik kezén összeszámolhatja, hány „ilyen” korú serdülő leány van a szakosztályban. Nem véletlenül tűzték ki célul a vezetők a női utánpótlás fejlesztését! 1977-ben mindössze 11 élvonalbeli női versenyzőjük volt, közülük öten szültek, a 9 ifjúsági leányból pedig három a TF-re ment. A vezető edző a festői környezetet nézi — ha képzőművész lenne, talán megörökítené a vásznon is, a futófolyosóval együtt — fiatal kollégái nyilatkozata után azonban egy váratlan kérdést kap, amely kissé megzavarja az ábrándozásban. A sok versenyszám közül melyik rohamos fejlődését kívánja a legjobban? „Talán a kalapácsvetésben és a súlylökésben állunk a leggyengébben. Pedig már tizenkét dobókörünk van. És ráférne a közép- és hosszútávfutásra is a gyors erősítés.” Ezt mindenesetre nem szabad elfelejteniük az edzőknek a most kezdő fiatalok versenyágra irányításánál. Szóval, megint a fiataloknál kötünk ki. Ez most központi téma a szakosztályban. Tudják, hogy a mai gyerekeknek kell majd valóra váltaniuk az ő elképzeléseiket, a lila-fehér reményeket. Az iskolákra építenek. A Fóti úti után az Április 4. téri általános következik. Aztán a többi. Az Újpesti Dózsa atlétikai szakosztálya szép jövő előtt áll. Az új létesítmény — bár még nincs teljesen befejezve — kitárta kapuit, kissé felrázta a szakembereket, mozgósította a társadalmi aktívákat. A rendszeresen ülésező szakosztályi értekezleten is sokszor szóba kerül a nevelés. Mint ahogy Kincses Zoltán szakosztályi elnök és Somogyi Nándor elnökhelyettes megfogalmazta: „A jelenben mindent el kell követnünk a jövő érdekében. Az iskolára alapozunk elsősorban. Szerencsére a gyerekeket is vonzza a sok mindenre felkészítő atlétika. Új otthonunkban harminc százalékkal növekedett a fiatalok létszáma.” Délután van. Jönnek az első kipirult arcú lányok és fiúk, lóbálják táskájukat, rohannak az öltözőbe, hogy utána birtokukba vegyék, ami az övék, legyőzzék a másodperceket, a métereket. Örülhet, aki ebben a környezetben atlétizálhat... h. t. A volt sokszoros bajnoknő, dr. Kleiberné Kontsek Jolán, edzést vezet a Szilágyi utcai stadionban (Csehák Mihály felvétele) „Muhina edzés közben elhibázta a duplaszaltót. Arcra esett. Vérzett az orra, de mintha mi sem történt volna, folytatta a gyakorlatot és csak akkor hagyta abba, amikor már figyelmeztették. Csak egyetlen pillanatra lépett le a szőnyegről, amíg megtörölte magát.. . Egy Egervári talán, sőt... Biztos, hogy nem csinálta volna tovább!” Egy Egervári. Aki a történetet felidézi, nem más, mint Egervári Márta férje, és egyesületi edzője, Magyari László. „Egy gyerekkel mindent meg lehet csináltatni. Egy gyerek nem fél!” — jegyzi meg halkan Márta, hallván, hogy miről is beszélünk. „És egy felnőtt?” Komolyan mered maga elé, összpontosít, mintha valamelyik gyakorlata megkezdésére készülődne, aztán válaszolja: „Nemegyszer leesem. S bár tudom, hogy vigyáznak rám, hogy nagy bajom nem eshet, mégis tartok attól, hogy ez megismétlődik. Észérvekkel, rutinnal próbálom meg leküzdeni ezt az érzést...” Éppen a napokban, a Világ Kupát látva döbbentünk meg, amit ma Muhináék, Saposnyikováék a szerek között produkálnak, egyenesen hihetetlen, mármár felfoghatatlan. De Muhináék tizennégy, tizenöt évesek. Egervári Márta, az első számú magyar tornásznő 21 esztendős. „Ez az új ugrás, amely a Világ Kupa harmadik helyét hozta, már régóta benne volt Mártában. De hosszú ideig nem lehetett rávenni arra, hogy gyakorolja is. Ha van kezdtem volna, na, ma pedig ezt csinálod és kész! — biztos, hogy soha nem fog hozzá. Pedro akkor már meg voltam győződve arról, hogy képes rá. Mindenki tudta! Petekné Förstner Klára, a vezetőedző is örömmel segített. De Mártának még nem mertem mondani. Megkértem másokat, Csányit, Kottást meg a többi edzőt, hogy egy-egy megjegyzéssel ültessék el Mártában a dolgot. Nem azért, hogy ne féljen tőle. Szerintem Márta szorongása nem félelem. Az önbizalma hiányzik. Milliószor leesett már, a korláton sérülésveszélyes elemet tanult, de nem félt. Csakhogy benne, aki olyan tornásznőkkel versenyez együtt, mint Comaneci, Filatova, Ungureanu, kisebbségi érzések támadnak. Őket nézve nemegyszer megjegyzi magában: — na, ezt én úgysem tudom megcsinálni! — Később, egy napon, mintha semmi különöset nem kérnék, mégiscsak bedobtam: — Na. Egér, ma szuplézünk! — Az első ugrásnál előreesett, a másodiknál hátra, a harmadiknál térdre, a negyediket négykézláb fejezte be, az ötödiknél — tisztán megállt." Magyari elhallgat, most Mártáé a szó. Cseppnyi szünet után — ennyi kell, hogy a szerek közül egy másik világba érkezzen —, elmerengve mondja az edző felesége: „Nem tudnék edző lenni! Nem tudnék és nem is akarok. Nagyon sajnálnám ugyanis azokat, akik a kezem alá kerülnének. És a sajnálatból nem derülhetne ki semmi jó! Az az eredményes edző, aki egy kicsit kegyetlen. Azaz, bocsánat, a kegyetlen erős kifejezés. Inkább azt mondanám, aki rettenetesen kemény. Hát én ilyen rettenetesen kemény sem tudnék lenni. Két éve házasok. Magyari négy esztendővel idősebb Mártánál: 25 éves és nyolc (!) éve edző, hetedik esztendeje főfoglalkozásban. „Soha nem voltam igazán tehetséges versenyző, így aztán mindig szívesebben segítettem társaimnak, mint csináltam magam is a gyakorlatokat. Először kis gyerekeket bíztak rám, azután már nagyobbakat is, öt éve kerültem a Bp. Honvédhoz. Mártát addig csak úgy ismertem, hogy szervusz, szervusz. 1975-ben vettem feleségül. Nem én mondom, mások állítják, mint edzőnek is könnyebb a dolgom. Ha nem a férje lennék, soha nem tudnám rávenni azokra a korlát, ugrás és egyéb gyakorlatokra, amelyekre így ráveszem . .. Egy csehszlovák pontozónő a Világ Kupa után elsőként gratulált Egervárinak. „Nem is tudod, mennyire örülök, hogy bebizonyítottad: nincs idős tornásznő!” Károlyi Béla, Comaneciék edzője az év elején, mint valami különleges esetet mutatta lányainak Egervárit: „Nézzétek, egy férjes asszony is hozhat újat a tornasportban!” De a korát idén másként is emlegették. „Emlékszel, Márta, amikor idén kétszer kikaptál idehaza?” — idézi fel a férj. „Csak egyszer kaptam ki!” — állítja Márta. „Miért vitatkozol? Kétszer!" „Ja, igen...” — Márta elmosolyodik, mint egy rajtakapott gyerek: „Február végén az angol—magyaron Csányi, egy válogatón pedig Óvári vert meg . ..” „Akkor többen kijelentették: Márta öreg. Nem ártott neki... Márta akaratát, bátorságát pici dolgok táplálják, élesztik újra és újra. Például a korára vonatkozó célzások, elejtett megjegyzések. Hogy idősnek nevezik? Összeszorítja a fogát, nem szól, de látom rajta, hogy valami olyasfélét mondogat magában: azért is megmutatom!” „Öregnek érzem-e magam? Nem, egyáltalán nem. Csak felnőttnek. Attól a naptól fogva, hogy ráébredtem, a tornában esni is lehet, nagyot lehet esni, attól fogva ... De a siker mindent elfeledtet. Még három évet érzek magamban. Az olimpiáig szeretnék versenyezni. Aztán? Aztán anya szeretnék lenni, és megpróbálok alkotni, dolgozni valami más pályán, nem a tornasportban.” ... Magyari László a háttérbe, a sarokba húzódik, miközben felesége, életében először, a nyújtott testű szaltóra készül az ugrásban. Márta arcán nem tükröződnek érzelmek. Talán még a szerről való leérkezés pillanataiban sem kapcsol ki a maga külön kis világából. Aztán felocsúdik, tekintete megtalálja a terem másik sarkában álló férjét. Kérdőn néz rá, és Magyari bólint. Sikerült.. Bocsák Miklós , TORNA A siker mindent elfeledtet Egervári: „Nem vagyok öreg, csak felnőtt!" Egervári a gerendán (Záhonyi Iván felvétele) NÉPSPORT 5 Tízezer ünneplő Pilisnyergen Csupaszak a fák, a bokrok. Az őszi erdő pompájára már csak a földre hullott, de még ezer színben játszó levelek emlékeztetnek. Messzire jut a hang, semmi sem zavarja a távolba látást. Könnyű a tájékozódás. Nemcsak azért, mert a fák törzsére festett turistajelzések — a piros kör, a kék kereszt — messziről virítanak. Másért is. A tarka ruhás tömeg, fiatalok és idősek sokasága hullámzik. Huszas, ötvenes, százas csoportok kerülgetik egymást a csapáson. A többség felfelé igyekszik, mások már lefelé jönnek. A Pilisben most nem lehet eltévedni! Kicsinyek mögött bandukolunk. Arcuknál csak a kezükben szorongatott zászló pirosabb. Kék anorákos, megtermett, szemüveges férfi a vezetőjük. Amikor nagyobb tömeg közé ékelődünk, a férfi megáll, s hangosan mondja: — Sziget utcaiak, kezet föl! A kicsinyek, általános iskola alsótagozatosai — legfeljebb harmadikosok lehetnek — mint kotlóst a csibék veszik körül, s nyújtogatják kezüket. A férfi számol, megnyugodva bólint, s továbbmennek. Gyanús az út, a környék. Nem erre van Pilisnyereg. Mégiscsak eltévedtünk? — Nem — nyugtat meg valaki —, csak kitérőt teszünk, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban a Fekete-kőről! Ezrek lepik el a tisztást. Sátrak, „igazolóhelyek’’ fogják gyűrűbe az emlékművet. Néhány természetbarát — Budapestről, Dorogról — már az éjszakát is itt töltötte. — Az előkészítők, akik a dekorálást, a hangosítást végezték, s néhány magamfajta megszállott éjszakázott itt —mondja Kisfalvi János, a zuglói természetbarát szövetség vezetője. — Segítettünk, túráztunk, este pedig a tábortűz mellett elevenedett meg a harminckét év előtti történet... A tábori asztal mellett középiskolások szoronganak. A budapesti országjáró diákkörök tízfordulós túrapontversenye és az Edzett ifjúságért mozgalom keretében három irányból közelítik meg az emlékhelyet. Kovács Dezső, a BTSZ ifjúsági bizottságának vezetője örömmel újságolja: — Hatezer emléklapot készítettünk, s már csak néhányszáz van belőle! És az ipari tanulók, a diákok, az ifjúmunkások érkezésének még nincs vége! A szürke terméskőből emelt emlékmű mögött tablók sorakoznak. Korabeli fényképeken, hiteles jegyzőkönyvmásolaton látható, olvasható a történet. Fejkendős, sötét ruhás nénike helyezi orrára a szemüveget, ujját a sorokon tartva tagolja: „Azoknak az emlékére, akik tizenegy napon át hősiesen álltak ellen a fasisztáknak ... Emelték a dorogi bányászok és természetjárók ...” A képek előtt idős férfi magyaráz. Valamennyi eredeti felvételről van mondanivalója. Melyik, hol és mikor készült. A nevekre már nem emlékszik, de az arcok, a jellegzetes mozdulatok örökre nyomot hagytak ... Aki magyaráz: Hir József nyugdíjas, egykori bányagépkezelő. — Itt laktam, közöttük éltem — mondja. — Volt egy öreg masinám, s amikor meglátták, filmet hoztak, s kérték, örökítsem meg őket... Szívesen tettem, hiszen nagyon megszerettem, megszerettük valamenynyiüket... Társak, egykori bányászok, az emlékmű építői egyetértően bólogatnak ... + Déli tizenkét óra. Úttörők jönnek s állnak díszőrséget. Felcsendül a Himnusz. Cseh Károly, a Komárom megyei Természetbarát Szövetség elnöke lép a mikrofonhoz, s köszönti a megjelenteket. Közöttük Meczger Gyulát, a KISZ megyei bizottságának első titkárát, Kozmanovics Endrét, az OTSH főosztályvezetőjét, Papp Lajost, a Komárom megyei sporthivatal elnökét és Tóth, M. Lajost, az MTSZ elnökét. Steiner Tibor, a Komárom megyei Tanács elnökhelyettese mond ünnepi beszédet... És megindul a koszorúzók áradata. Százhúsznál is több intézmény képviselője helyezi el a megemlékezés virágait az emlékmű talapzatán, tízezernél is több helyszínre zarándokló nevében ... Az ünnepség különböző teljesítményeket igazoló és minősítő jelvények átadásával ér véget. Hivatalosan. Mert nehezen bomlik fel az ünneplő tömeg. Azt azonban már csak kevesen látják, hogy az előbb még a tabló írásait böngésző néni egy szál vörös szegfűt helyez a koszorúk tetejére. V. Gy. ÖKÖLVÍVÁS CSB A Debreceni MTE pontot rabolt A CSB Keleti csoportjában két mérkőzést bonyolítottak le legutóbb. A Honvéd Zalka SE — nagy meglepetésre — csak döntetlent ért el Debrecenben, mégpedig úgy, hogy a nehézsúlyban nyert, míg a Csepelnemrégen 22:0 arányú győzelmet „ajándékozott” az V. Dózsának, mert nem állt ki ellene), most is csak keservesen győzött, bár tetemes előnnyel indult Petőfibányán. KELETI CSOPORT Debreceni MTE—Honvéd Zalka SE 11:11 Debrecen, Városi Sportcsarnok, 500 néző. V: Nagy K., Sárközi. P: Cselkó, Kincses, Mezei, Szej. Eredmények (elöl a DMTE versenyzői) : Papírsúly: Huczik a 3. m.ben dr. Országh ellen, 2:0. Légsúly: Péter (H. Zalka SE) m. n. gy., 2:2. Harmatsúly: Benke ellenfelét, Csépányt a 3. m.-ben sér. miatt le, 4:2. Pehelysúly: Szarka a 3. m.ben dr. Ács ellen, 6:2. Könnyűsúly: Csíki m. n. v. Vargától, mert Csíki belázasodott, 6:4. Kisváltósúly: Juhász p. v. sz. Feritől, 6:6. Váltósúly: Fábián —Deák, döntetlen, 7:7. Nagyváltósúly: Boros p. gy. Pereszlényi ellen, 9:7. Középsúly: Takács (H. Zalka SE) m. n. gy., 9:9. Félnehézsúly: Kiss az 1. m.-ben dr. Vaka ellen, 11:9. Nehézsúly: Szöllősit az 1. m.-ben fejelés miatt leléptették Juhász L. ellen, 11:11. Még a legvérmesebb debreceni szurkolók sem remélték, hogy a 9 fővel kiálló hazai együttes döntetlent csikar ki az esélyes vendégektől. Csepel—Petőfibányai Bányász 12:10 Petőfibánya, Sportcsarnok, 300 néző. V: Horváth I., Gesztődi. P: Barabás, Berecz, Cseh József, Havasi. Eredmények (elöl a Csepel versenyzői): Papírsúly: Illyés m. n. gy., 2:0. Légsúly: Kiss F., m. n. gy., 4:0. Harmatsúly: Pető m. n. gy., 6:0. Pehelysúly: Sűrű ellen Berki a 2. m.-ben fa., 8:0. Könnyűsúly: Nagyot Puporka ellen a 3. m.-ben sér. miatt le, 8:2. Kisváltósúly: Galambos p. v. sz. Tóthtól, 8:4. Váltósúly: Juhász (Petőfibánya) m. n. gy., 8:6. Nagyváltósúly: Láng T. p. v. sz. Boróktól, 8:8. Középsúly: Marton ellen Harmos a 2. m.-ben fa., 10:8. Félnehézsúly: Kerekes p. gy. Szabó Z. ellen, 12:8. * Nehézsúly: Persőtzi Tari ellen az 1. m.-ben fa., 12:10. Meglepetés születhetett volna Petőfibányán, ha a Csepel nem 6:0- lal indul. A bajnokság állása: 1. Ú. Dózsa 7 7 ---- 125: 27 14 2. Zalka SE 8 5 1 2 106 : 70 11 3. Csepel 7 3 1 4 60: 94 6 4. DMTE 7 2 1 4 63: 89 5 5. Petőfi U. B. 7 ------- 7 40:114 6. Kecsk. SC törölve!