Népsport, 1977. december (33. évfolyam, 285-310. szám)
1977-12-02 / 286. szám
XXXIII. 286, 1977. december 2 LABDARÚGÁS Kiküldött munkatársunk, Borbély Pál jelenti La Pazból: Ott leszünk Argentínában! Magyarország—Bolívia 3-2 (2-1) La Paz, Olimpiai stadion, 55 000 néző. Vezette: Corver (Berrevoete, Dijken), mindhárom holland. Magyarország: Gujdár — Martos, Kocsis, Kereki, Tóth J. — Halász, Pintér, Zombori — Fazekas, Törőcsik, Váradi. Bolívia: Galaria — Campos, Villalon, Taritolay, Dellano — Angulo, Aragones, Bastida — Aguilar, Romero, Mezza. Csere: Angulo helyett Espinosa a 30. percben, Bastida helyett Sanchez a szünetben, Fazekas helyett Pusztai, Váradi helyett Nagy, mindkettő a 67. percben. Góllövő: Törőcsik a 38. percben, Halász a 43. percben, Aragones (11-esből) a 47. percben, Dellano (öngól) a 80. percben, Aragones a 92. percben. Sárga lap: Kocsis a 12. percben, Kocsis a 49. percben, Espinosa az 51. percben. Már jóval a találkozó megkezdése előtt megindult a népvándorlás a stadionba, hiszen az 55 000 ülőhelynek csak mintegy negyven százaléka számozott, a többit az érkezés sorrendjében lehet elfoglalni, így érthetően mindenki igyekezett a lehető legjobb helyhez jutni. A magyar csapat — az utasításnak megfelelően — higgadtan, nyugodtan, visszafogott iramban kezdett. A hazaiak voltak kezdetben fölényben, Aguilar és Aragones lövését azonban Gujdár biztosan mentette. A 12. percben egy becsúszó szerelés után Kocsis sárga lapot kapott. A bolíviaiak fölényét szögleteik, s távoli lövések jelezték. A 18. percben Törőcsik és Angulo csapott össze, a bolíviai játékos megsérült, 1 5' nem tudta folytatni a játékot. Mintegy negyedóra elteltével a mieink egyre inkább belelendültek, a 38. percben pedig a vezetést is megszereztük. Fazekastól indult a támadás, a jobbszélső Halászhoz játszott, aki Töröcsiket indította. A középcsatár két védő között kiugrott, majd mintegy 10 méterről fantasztikus higgadtsággal a kapu jobb oldalába lőtte a labdát. 1-0 A magyar gólra viharos bolíviai támadások jelentették a választ, mégis a 43. percben újra Galarsa hálójába került a labda. Törőcsik futott el a bal oldalon, becsapta Villalont, egészen az alapvonalig vezette a labdát, beadása a védők között ■eljutott Halászig, s a középpályás 6 méterről biztosan lőtt a hálóba. 2-0 Két perccel túl járt már az óramutató a 45. percen, amikor szépítettek a hazaiak. Dellano nagyszerűen ismerte fel a helyzetet, s a balösszekötő helyén kiugró Mezzához adta a labdát. A csatár kapura tört, már túljutott Gujdáron is, amikor a magyar kapus a 16-oson belül elhúzta a lábát. A Corver játékvezető 11-est ítélt. A büntetőből Aragones óriási erővel bombázta a labdát a jobb felső sarokba. 2-1 SZÜNET UTÁN is a bolíviaiak kezdtek jobban, Aguilar és Campos próbálkozott lövéssel , sikertelenül. A 49. percben érdekes jelenet játszódott le. A magyar csapat jutott szabadrúgáshoz. Pintér a cipőfűzőjét igazgatta, s emiatt Kocsis késlekedett a labda elrúgásával. Corver játékvezető ismét — immár másodszor — sárga lappal figyelmeztette a magyar csapat középhátvédjét. Két perc múlva Espinosa is hasonló figyelmeztetésben részesült. Az 55. percben Váradi szabadrúgása szállt kapu fölé, majd a 67. percben következett a magyar csapat kettős cseréje. A 74. percben újabb gólt értünk el, de a partjelző Halász helyzetét lesállásnak minősítette, így az eredmény nem változott. A 80. percben Törőcsik ügyes egyéni játék után a kapu mellé lőtt. A 85. perc hozta a magyar csapat harmadik gólját. Zombori előreívelt labdáját Pusztai lefejelte, ezzel becsapta védőjét, majd a kifutó Galarsa mellett kapura lőtt, a labda a menteni igyekvő Dellano lábáról pattant a hálóba. 3-1 A második játékrész is tovább tartott két perccel, s a 92.-ben érték el a bolíviaiak második góljukat. Mezza Aragoneshez adta a labdát, s a középpályás 8 méterről Gujdár hálójába lőtt, után került be Galaria hálójába. Nem volt látványos mérkőzés, nem volt különösebben nagy az iram. Egy-két szép technikai megoldás, jó egyéni teljesítmény, néhány formás akció adta meg a találkozó rangját. A magyar csapat az utóbbi időben játszott már ennél sokkal jobban, de okosabban talán soha. Kocsis, Kereki, Gujdár és Törőcsik kivételével senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. De — figyelembe véve a rendkívüli körülményeket és a mindent egy lapra föltevő, a visszavágást szent ügynek tekintő, elszánt ellenfelet — a La Paz-i győzelem sokat sejtető és a közeljövőre nézve is szép reményeket tápláló siker. Csapatunk kifogástalan küzdőszellemről és taktikai fegyelemről tett tanúbizonyságot. A játékosok egyre jobban megértik és segítik egymást. Ha valaki hibázik, mindig akad egy, a legjobb pillanatban közbelépő, segítő csapattárs. A helyi sajtó az egységes magyar válogatott győzelméről áradozik. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Dél- Amerika labdarúgó-közvéleménye megemeli előttünk a kalapot. A szaklapok egyöntetűen elismerik, hogy ettől a magyar csapatól nem volt szégyen vereséget szenvedni még La Pazban sem. Csapatunk végül — 1934, 38, 54, 58, 62 és 63 után hetedszer — biztosan jutott be az argentínai VB 16-os döntőjébe. , Törőcsik Kocsis Legutóbbi tudósításomban már beszéltem azokról a rendkívüli nehézségekről, amelyekkel minden sportolónak számolnia kell, aki La Fazban, ebben a rendkívüli klímájú városban pályára lép, hogy megvívjon hazai ellenfelével. A magyar csapat Budapesten bebizonyította és mindenki előtt egyértelművé tette, hogy jobb, mint a bolíviai válogatott és biztosra vehettük, hogy a világ bármely alacsonyabban fekvő városában közel ugyanolyan magabiztosan fektette volna két vállra ellenfelét. Az oxigénszegény levegő hihetetlenül nagy terhet rótt a vezetők és főként a játékosok nyakába. Már a repülőtéren összeesett közvetlenül mellettünk valaki, és azután is állandóan láttunk oxigénpalackokkal életre keltett külföldi turistákat. Magunk is éreztük végtagjainkban, fejünkben, hogy szokatlanul gyengék vagyunk, szédelgünk, hányingerünk van. Tehát nyilvánvaló volt, hogy nem lehet „túlfutni”, túljátszani, helyezkedésekben felülmúlni az ellenfelet. Ezért elsősorban okos játékra kellett berendezkedni. A két félidő elején, amikor különösen erősen rohamoztak az ellenfelek, a magyar válogatott megerősített védelemmel játszott. Hátrább húzódtak a középpályások, helyükre visszajöttek a csatárok. Bár ezekben a percekben szakadatlanul az ellenfél rohamozott, érezhető volt, hogy szellemileg a mieink uralják a mérkőzést. A magyar játékosok teljesen elzárták a Gujdár kapuja felé vezető utakat, szorosan fedezték embereiket, így a bolíviaiak csak távoli lövésekkel kísérletezhettek. Próbálkozásaik között volt néhány jól eltalált, jobban célzott lövés, de különösebb veszélyt azért egyik sem jelentett. Ám nem kizárólag a védekezésben jeleskedett ezen a napon a magyar válogatott, mert játékosai — ahogy a labda birtokába kerültek — higgadtan támadásokat kezdeményezhettek, ugyanis mindig volt kit megjátszani. Az előretolt csatárok, különösen Törőcsik, ügyesen helyezkedtek, mind szélességben, mind a pálya hossztengelye mentén. Mindig meg lehetett őket találni a labdával. Középcsatárunk kitűnő taktikai érzékkel felismerte a lehetőségeket és váltogatta a megoldásokat. Volt, amikor gyorsan kapura tört, máskor pedig úgy helyezkedett, hogy magára vonja a védők figyelmét, így a második hullámban érkezők előtt adódjanak lehetőségek. Voltaképpen így született az első két magyar gól. A harmadik pedig — és ez is jellemző — egy teljesen ártatlannak, veszélytelennek tűnő helyzet Gujdár a mérkőzés elején kicsit idegeskedett, a távoli lövések után olykor kiejtette a labdát, de aztán nagyon belejött. Határozottan irányította a védelmet, biztosan hárította a nehéz lövéseket, bravúrokat is láthattunk tőle. Martos igyekezett szorosan fogni a nagyon veszélyes, gyors és mozgékony Mezzát, de a szélső semlegesítése alapjában véve nem sikerült. Szélsőhátvédünk nem mindig helyezkedett célszerűen, jó néhányszor átjátszottak, igaz viszont, hogy nehéz helyzetekben is tisztázott. Kocsis oszlopa volt a védelemnek. Rendkívül magabiztosan harcolt, nem félt az ütközésektől, kihasználta testi erejét, ügyesen alkalmazta a megelőző szerelékeket, kitűnt a szerelésben, a rombolásban, de tetszett taktikus, higgadt játékfelfogása is. Kereki legjobb formájára emlékeztető módon játszott. Fejjel sok támadást akasztott meg, számos alkalommal gyors közbelépéssel elcsípte a labdát. Amint módja volt rá, felzárkózott az ellentámadásokhoz, nemcsak középpályásszerűen játszott, hanem időnként csatárszerűen is. Tóth J. váltakozó harcot vívott szélsőjével, sokszor önfeláldozó közbelépésekkel mentett, valósággal beledobta magát a labda útjába. Lelkesen harcolt, de nem tudta megakadályozni, hogy jobb oldali támadások után középre ne kerüljön a labda, s a beadásokból mindig veszélyes helyzetek alakultak ki. Halász is azon játékosok közé tartozott, akik jó teljesítményt nyújtottak ezen a mérkőzésen. Nem játszott végig jól, de nagyon sokat fáradozott, meglepően jól bírta a klimatikus viszonyokat. Mozgékony volt és második válogatott mérkőzésén is rúgott gólt! Zombori annál nehezebben viselte el a tengerszint feletti nagy magasságot. Hamar elfáradt, s noha szünet után némileg feljavult, nem tudta megismételni azt a játékot, amit általában megszoktunk tőle. Kevés labdát szerzett meg és kombinálásai is elakadtak. Pintér az első félidőben meglehetősen sokat kapkodott, nem tudta elősegíteni a játék folyamatosságát, néha kifejezetten fáradtnak látszott. Szünet után belelendült, s a pálya tengelyében, a hátvédsor előtti területen sok támadást akasztott meg. Fazekas nagyon igyekezett, bátran vállalta a közelharcot, de nem mozgott eleget. Amikor támadásba lendültünk, nem tudott elszakadni őrzőjétől, ezért elöl nehéz volt megtartani a labdát. Törőcsik ezen a mérkőzésen is megcsillogtatta kivételes képességeit, okosan, higgadtan játszott. Gyorsan helyezkedett, ügyesen tartotta a labdát, rendre megjátszotta társait, s a kapura is nagyon veszélyes volt. Váradi lelkesen küzdött, hátrament segíteni, de — akárcsak Fazekas — ő sem tudta sokáig birtokolni a labdát. Kevés helycserét alkalmazott, az összjáték folyamatosságát nem tudta eléggé segíteni. Nagy és Pusztai csereként állt be. Nem sok idejük volt játékba lendülni, de dicséretükre legyen mondva, nagyon igyekeztek, s Pusztai érdemeket szerzett a 3. gólban. A hazaiak derekasan küzdöttek A kapuban Galaria a gólokat nem védhette. A hátvédek nagy erőfeszítéseket tettek a támadások visszaverésére, különösen a két szélsőhátvéd, Campos és Dellano. A hátvédnégyes két középső játékosa viszont többször megingott, főleg Törőcsik cikázásait nem bírták idegekkel. A középpályások sokat futottak, de néha elvesztették kapcsolatukat a védelemmel és a csatársorral. Elöl a két szélső nagyon veszélyes volt, főleg a gyors, mozgékony, lendületes, egyéni játékra is vállalkozó Mezza, valamint a gólratörő Aragones is. A holland Corver jól bíráskodott, ítéleteiben következetes volt, s megfelelő volt a kapcsolata a partjelzőkkel. Nyilatkozatok Kutas István, az MLSZ elnöke: — Amikor az MLSZ új elnöksége elkezdte a munkát, a világbajnoki 16-os döntőben való részvételt tűzte ki a legnagyobb feladatnak. Az eredmény megvan, de ez egyáltalán nem hagy időt pihenésre. További célkitűzéseink is vannak, mindenekelőtt az, hogy az argentínai világbajnokságon a lehető legmesszebbre kerüljön a magyar csapat. Krizsán József, az MLSZ főtitkára: — Nagy dolognak tartom, hogy több éves lelkiismeretes munkánk gyümölcse beérett. Most sokan élvezhetik a siker örömét, a játékosoktól kezdve a szurkolókig. Baróti Lajos: — Nagyon boldog vagyok, mégpedig azért, mert ez a mérkőzés méltó befejezése volt a világbajnoki selejtezőknek. A 6-0-ás budapesti győzelem , ellenére nem elégedtünk meg a döntetlennel, hanem győzelemre törtünk. Lelkesen, odaadóan játszott a csapat, a fiúk eleget tettek a kívánalmaknak. Gondolom, elismerés illetheti őket. Halász István: — Nagyszerű dolog a válogatott csapatban játszani. A pályán teljes a megértés, magasan szárnyal a küzdőkedv, néha úgy éreztem, mintha már hosszabb ideje együtt játszanám a többiekkel. Álmomban sem gondoltam arra, hogy a második mérkőzésen is gólt lövök. Azt hiszem, nincs nálam boldogabb játékos a földön! Isaac Alvarez: — A 0-6 után esélytelenül léptünk a pályára, nem is fűztünk különösebb reményeket ehhez a mérkőzéshez. Csupán azt vártuk, hogy játékosaink mindent megtesznek a sikeres helytállásért. Azt nem tagadom, hogy feltétlenül győzelmet reméltem. Ez azonban elmaradt, mert a magyar csapat nagyon okosan, kulturáltan, taktikusan játszott. A 2-3 ellenére dicsérem játékosaink küzdőképességét, azt hiszem, mindanynyian megtették a magukét, mi ennél sokkal jobban nem tudunk játszani. Meggyőződésem, hogy a kitűnő magyar válogatott Argentínában is megállja majd a helyét! A magyar válogatott helyi időszámítás szerint 15 órakor indult hazafelé La Pazból, s pénteken este 9 óra tájban érkezik a Ferihegyre. 3-2 Higgas Starc, okosan játszott válogatottunk Kocsis, Kereki, Törőcsik és Gujcsár volt a magyar csapat erőssége NÉPSPORT 3 A NOVEMBER JÁTÉKOSA: 1 2 tiba József A bejárati üvegajtó előtt megállt , udvariasain maga elé engedte a vezető edzőt. Az barátságosan hátbaveregette, majd rövid úton betuszkolta az előtérbe. — Menjél csak, és siess egy kicsit a fürdéssel, mert várnák rád az újságírók — mondta Lantos Mihály, mire a fiú kérdőn fordult felé. — Rám? — húzta fel a szemöldökét. — Persze, hogy rád. Arról akarnak írni, hogyan sikerül ilyen fantasztikusan sok és nagy gólhelyzetet kihagynod. Na... siess már... A csapzott labdarúgó elnevette magát, de azért sietett. Negyed óra sem telt el, s már kopogott az edzői rezidencia ajtaján. Az „újságírók” többes természetesen túlzó volt, s a készülő cikk alaptémája sem szűkült le azokra a bizonyos kihagyott gólhelyzetekre, mint ahogy azt a vezetőedző tréfásan bevezette. A szóban forgó beszélgetésre azért került sor, mert Szabó József, a Videoton csatára osztályzatainak átlaga alapján a november hónap játékosa lett. A közlést — miszerint ő a hónap legjobbja — kedélyes fintorral fogadta. Szemlátomást meglepte a hír, de nagyon, jólesően vette tudomásul. • A bajnoki év elején még nem gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor egy hónapon át a jók között is a legjobb lesz? — kezdtem a szócserét. — Ugyan. Mit mondjak? Dorogon valamikor még azt sem tudtam elképzelni, hogy egyáltalán valahol máshol NB I-es játékos legyek. • Ennyire kishitű? — Nem. Inkább túlságosan kötődtem a szülői házhoz. Dorogi születésű vagyok, ott él a család, természetes volt hát számomra, hogy ott is focizzak. Többször hívtak máshová, kedvezőek is voltak az ajánlatok, mégsem mentem. A Videoton meghívásán is nagyon sokat töprengtem, s most megmondom, nehezen szántam rá magam, hogy idejöjjek. De most már úgy érzem, jól választottam. Korábban a fővárosba is szívesen látták volna. Nem is akárhol! A Ferencvárosnál. — Igen. Szó volt róla. De valahogy sohasem vágytam Pestre. Túl nagy, túl zajos nekem az a város. Ezért nem is bánom, hogy nem jött létre egy esetleges budapesti klubcsere. © Pedig egy pesti nagycsapat nagyobb nyilvánosságot jelent. Közelebb a hírnév, a nagyobb karrier, mint vidéken. — Lehet, de ez sohasem foglalkoztatott. © Én, ha középpályás lennék, kétszer is meggondoltam volna, hogy a Videotonhoz igazoljak. Ahol egy sorban annyi jó futballista van, oda bátorság sokadiknak betársulni. Vagy nem? — Hát... tulajdonképpen így van. Itt hat középpályásból öt volt magyar válogatott már. Hogy mégis ide jöttem? Nos, hogyan is fogalmazzak... Talán azt mondhatom erre, hogy nagy volt a feladat, de nagy volt bennem is a bizonyítási vágy. Aztán még valami... Én annak idején, amikor elkezdtem futballozni, középcsatárt játszottam, vagyis gondoltam a később kialakult helyzetre. Mármint arra, hogy végül is itt középcsatár lett. — Igen. Mert egy kicsit számítottam is rá. Jó, akkor maradjunk a csatárkodásnál, a góloknál. Annak idején az NB II-ben szórta a gólokat. Aztán bekerültek tsz NB 1-be, ott viszont már alig csurrant-cseppent. Ráadásul a játék sem ment valami fényesen. Aztán eljött ide, s itt újból fordult a kocka. Ismét villog, ismét széles skálán mozog a játéka, s nem egy esetben újra gólok fűződnek a nevéhez. — Kezdjük hát az elején. Akkor a második vonalban azért könnyebb volt. Sokat vállaltam magamra, s soha elég sokat is hibáztam, mégis eredményes volt a teljesítményem. Ha eleldurrantottam is a labdát, senki sem tett szemrehányást, inkább biztatott, hát persze, hogy mindez még inkább ösztönzött. Aztán kissé váratlanul bekerültünk az NB I-be s ott más lett a módi A sorozatos balsiker szép lassan mindenkinek megrágta az önbizalmát, s elhittük, nem vagyunk képesek többre, jobbra. A végén tényleg úgy játszottunk, mint egy megyei bajnokságban szereplő csapat. Akkor már persze, hogy nem mertem sokat vállalni. Még keveset is alig. Ha belekezdtem egy cselbe, rettegtem attól, hogy nem sikerül, s akkor jaj, mit kapok kintről. A lelátóról. Kishitű lettem én is, mint anynyian mások és így még azt sem tudtam nyújtani, amennyire egyébként képes lettem volna. Aztán eljöttem ide, a felkészülés alatt alaposan megdolgoztam, felmértem a helyzetemet. Tudtam jól, hogy itt aztán jobban kell összpontosítani, mint Dorogon, az itteni szereplés többet kíván. Nem lehet könnyelműen elrugdosni a labdákat, nem akadhat el egy-egy kecsegtető akció kockázatos cselezgetésen. Itt szemének kell lenniök az átadásoknak, mert az érkező labdának is szeme van. Hamar világossá vált előttem, hogy tulajdonképpen senkinek sincs biztos helye a csapatban. Tizenhat játékosból a legtöbbet adók játszanak, tehát a bekerüléshez pluszt kell adni. Nem is keveset. Ezek szerint ez sikerült is. Azt a bizonyos pluszt Szabó József rátette a munkára .... — Reményein megdolgoztunk a felkészülés alatt, s jóformán azóta sincs könnyítés. De bebizonyosodott, hogy így van ez rendjén. A sok mozgást, a rohanást, a rengeteg ritmusváltást aligha bírná bárki, ha nem törné magát az edzéseken. Meg egyébként is! Amit most játszunk, azt csak egy feltétellel lehet eredményesen csinálni. Ha senki sem lóg ki a sorból, mindenki bírja az iramot. Tudniillik mindenkinek megvan az embere, azzal fut, azt nem engedi kibonatoozni, s róla indul ellentámadásra. A párviadalban pedig az győz, aki többet, gyorsabban fut, s akinek jobban engedelmeskedik a labda. Fárasztó, de végül is megéri csinálni. Mert van eredmény? — Persze. Azért. Mert győzni —■ nagyszerű dolog. Csodálatos. Felemelő. Én csak tudom, mert nekem volt részem a szenvedésben is. Abban, hogynap mint nap tréningeztünk, eredmény meg sehol. Aki nem ült sűrűn vert csapat öltözőjében, az nem tudja, milyen borzasztó ott a hangulat, hogy meg tud fagyni a levegő az emberek körül. Itt most más a helyzet. Van móka, van kabaré... Egyszóval, jobb napok járnak mifelénk. Én pedig tudom becsülni mindezt. Persze, azt is tudom, hogy nem fog ez mindig így menni, de ha az ember tisztességesen készül, nyugodt a lelkiismerete. — Megszokott már Székesfehérvárott? — Már kezdem megszokni a Várost, s most, hogy már nem munkásszálláson lakom, otthonosabban érzem magam. Négyen lakunk futballisták egy lakásban. Itt családiasabb a hangulat. Persze, ahogy tehetem, sietek haza, Dorogra. Misi bácsi nem egyszer az eredménytől, méginkább a játékomtól teszi függővé, hogy mehetek vagy sem. Hát ezért én külön is igyekszem ... Nekem ugyanis sokat jelent az otthon. Édesanyám gondnok, ő látta, hogy egyedül hogyan élnek a srácok. Mesélt is erről eleget. © Ha nem megy haza, s van szabad ideje, mivel tölti? — Tanulok. Híradástechnikai gépésznek készülök, még Dorogon kezdtem az iskolát, most itt, Fehérváron folytatom. Éppen vizsgák előtt, állok, tehát forgatni kell a könyveket. © Mit szeretne elérni a futballban? — Szeretnék a jól szereplő Videotonban tartósan játszani. Nem irreális óhaj, sőt remél- hetően fut még többre is ... . v. s. •