Népsport, 1977. december (33. évfolyam, 285-310. szám)
1977-12-02 / 286. szám
XXXIII. 286, 1977. december 2. ATLÉTIKA A hangyák szorgalmával — Másszon be a kerítésen, a sportolók is ezt csinálják — tanácsolja egy gyermekére váró anyuka a Bp. Honvéd-pálya Tüzér utcai bejáratánál, ahol boszszankodva olvasom a Bejárat csak a Dózsa György úton lejiratú táblát A mászásról gyorsan lemondok és elindulok visszafelé. A hideg északi szél vadul csapkod, de nincs mese: a riporthoz illően gyalogolok. A gyaloglásról jut eszembe: gyermekkoromban egyszer elindultam megnézni, hogy milyen messziről jönnek azok az apró hangyák, amelyek katonás sorban meneteltek az árokparton. Mentem, mentem, amíg meg nem untam a gyaloglást, így sohasem tudtam meg, hogy a kis rovarok milyen távolságot tettek meg. Azóta ahányszor gyaloglókat látok, mindig a hangyák jutnak az eszembe, mert ők is olyan szorgalmasak, kitartóak, mint azok a kis „mozgó mákszemek”. Az öltözőben meleg van és jó kedv... — Délelőtt 25 km-t gyalogoltunk a Népstadionban, most délután pedig 10 km-t futottunk a Margitszigeten — ismerteti az „étrendet” Tábori János, akinek a neve után hirtelen nem is tudom, hogy mit írjak: edzőt, vagy versenyzőt. — Néhány éve új edzésmódszer szerint kezdtem el dolgozni. Fokozatosan hozzám csatlakozott két klubtársam, Sátor és Szálas, majd az Építőkből Danovszky és a VM-KÖZÉRT versenyzője, Ruttkai. Egyelőre a fiúkkal, együtt edzem és csak tavasszal döntöm el, hogy indulok-e versenyeken. Jelenleg tehát a szakosztály versenyzője és társadalmi edzője vagyok. Ebben az évben, ahányszor csak gyaloglókkal beszélgettem, mindig szóba került a Táboricsoport munkája. A versenyzők úgy beszéltek a csoport erzéseiről, mint valami „sejtelmes” új erőről. Valóban csoda történik az edzéseken? — Szó sincs róla! Csupán a hazai, kicsit ósdi módszerekkel szakítva, az NDK-beli gyaloglók modern felkészülési elvei szerint dolgozunk. Néhány új, szokatlan dolgot is csinálunk az edzéseken, például hetente kétszer gyors ütemű, erősítő jellegű gyakorlatokat is végzünk, és bevezettük a váltakozó iramú gyaloglást is. Az országutak „koptató!” nem beszédes emberek, ezért Sátorék nem sértődnek meg, hogy eddig csak edzőjükkel beszélgettem. De ennek vége ... „Ébresztőnek” megkérdezem tőlük, hogy mire gondoltak délután, amikor, ki tudja, hányadszor futottak a szigeten. Sátor: — A hidegre... Szálas: — Hogy ne maradjak le! Damovszky: — Hogy mikor melegszik fel az aszfalt a sok futástól alattunk. A nem éppen bőbeszédű válaszoktól kicsit megijedve teszem fel a következő kérdést: — Hogyan értékelik ez évi szereplésüket? Lám, csoda történik, mert a versenyzőkből elkezd áradni a szó... Sátor: — Sokkal jobb eredményeket értem el az idén, mint azt előzőleg vártam magamtól. Mindkét távon országos bajnokságot nyertem, a Lugano Kupa elődöntőjén új csúcsot gyalogoltam 50 km-en, a kupadöntőn pedig hetedik lettem. — Kicsit megáll, gondolkodik. — A döntőn idegesebben versenyeztem, mint máskor, ezért a második 25 kilométer nem úgy sikerült, ahogy vártam. Ebben az is közrejátszott, hogy esett az eső és a csúszós talaj inkább a rövidlépésű versenyzőknek kedvezett. Szálas: — Jó kezdés után gyenge befejezés — kezdi mosolyogva. — Ez az egész idényre és a kupadöntőre is érvényes. Az év első felében 10—20 és 30 kilométeren utánpótláscsúcsot gyalogoltam, azután viszont már gyengébben muzsikáltam. Az az igazság — folytatja komolyabban —, hogy nem voltam jó formában, ezért az országos bajnokságon és a kupadöntőn is fájt a gyomrom. Tábori ehhez még hozzáteszi: — Szálas korábban kezdte tavaly a felkészülést, ezért hamarabb került formába. Tanulságos év volt ez számunkra. Danovszky: — Nálam éppen fordítva volt, az idény második felében szerepeltem jobban. Igaz, csak júniustól edzem Táboriékkal. ■+* A három versenyző közül Sátor az olimpiai A-, Szálas és Danovszky pedig a B-keret tagja lett. A Lugano Kupa döntőjében való gyengébb szereplés ellenére a szakvezetés tehát bizalmat szavazott a gyaloglóknak ... — A kupadöntő eredményei azt mutatták — magyarázza Tábori —, hogy a világ élvonala, különösen a rövidebb távon, ebben az évben nagyon megugrott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar gyaloglók helyzete reménytelen. Arra alapozom állításomat, hogy tudom, mennyit edzenek például a mexikóiak, és mennyit Sátorék. A világ legjobbjai havi ezer kilométert gyalogolnak, Sátor eddigi legerősebb hónapja 800 kilométer volt. Tehát még sok pótolnivalónk van és van mire rátennünk. Az önkritika szép dolog, de csak akkor van értelme, ha ennek a jövőben következményei is lesznek. Gyaloglóink Milton Keynes-ben — Sátor kivételével — csalódást okoztak. Most a hangyák szorgalmára van szükségük, hogy a szakvezetők bizalmát a jövő évben sikeres EB-szerepléssel meghálálják. Salánki Miklós KÉZILABDA Környe öröme Környe. Kevesen ismerik, pedig nem eldugott település. Kocsival alig negyedórányira lehet Tatabányától. Nemrégiben azonban — legalábbis, aki a sportban járatos — megtanulhatta mindenki a nevét. A megyei első osztályú férfi kézilabdacsapatuk, a MEDOSZ olyan eredményeket ért el ugyanis, ami az ország szinte valamennyi pályáján szóbeszéd. A Magyar Népköztársasági Kupa selejtezői során nagy skalpokat gyűjtött: több NB II-es, NB I B-s, sőt, NB I-es csapat legyőzésével, a sportág történetében szinte páratlan módon, a tizenkettes döntőbe került. Ezt követően pedig remekül helyt állt az NB 11-be jutásért megrendezett tatai osztályozón. Valamennyi ellenfelét két vállra fektette, s így sikerült a már öt éve várt előrelépés. Természetesen nagy volt Környén az öröm. A mezőgazdasági kombinátban, mert három kézilabdás kivételével valamennyi csapattag itt dolgozik, még ma is a játékosokat ünnepüik, nincs olyan nap, hogy tíz-tizenöt munkatárs ne gratulálna nekik, vagy ne elevenítené fel a legizgalmasabb öszszecsapások jeleneteit Hatarer János csapatkapitány is elsőként a küzdelmekről beszélt mikor meglátogattuk az együttest Környén. Hihetetlen, de szinte mindenre emlékezett ami a pályán történt . Álmunkban sem fordult elő az MNK-selejtezők kezdetén, hogy bejuthatunk a legjobb tizenkét csapat közé. A cél csak a játék volt. De, amikor két NB II-es ellenfelünket legyőztük, már gondoltunk arra, hogy jó volna folytatni a sikersorozatot. S bár döntetlenül mérkőztünk következő ellenfelünkkel, az NB I B-s Dunakeszivel, de mint alacsonyabb osztályú csapat a következő fordulóban így is mi játszhattunk. Ekkor már nagyon nagy volt a boldogság, pedig a java csak ezután jött. Több mint ötszáz néző szurkolása mellett fektettük két vállra a Komlói Bányászt, majd az NB 1-es Rába ETO.-t. Ilyen sikerélmények után léptünk pályára aztán az osztályozó mérkőzéseken az Egri Tanárképző, a Pásztói SE és a Mezőtúri AFC ellen. Bár kicsit fáradtak voltunk, de így sem okozott gondot egyik gárda legyőzése sem. — Ne gondolja senki, hogy különböző csapatoktól szedtük össze játékosainkat, s így sikerült elérni az eredményeket — vette át a szót Horváth Miklós, a MEDOSZ kézilabdaszakosztályának vezetője. — Környén hagyományai vannak ennek a sportágnak, s három fiú, Szigeti, Pavelka és Wittmann kivételével valamennyit mi neveltük. Már az ötvenes évek végén megkezdődött a községben a kézilabdás élet: férfi és női szakosztály is alakult. Bánáti István testnevelő tanár úr nagy lelkesedéssel oktatta az iskolában a gyerekeket a sportág alapelemeire, majd a tehetségesebbeket ő adta át a MEDOSZ-nak." A hatvanas évek végéig jórészt a nők értek el jobb eredményeket. Néhány kimagasló tudású játékost is sikerült nevelni. Innen indult el például, hogy csak a két legnagyobb nevét említsem itt több mint százszoros válogatott, olimpiai és világbajnoki harmadik Vadászná Vanya Mária, valamint a szintén sokszoros válogatott Németh Piroska is. Hathét évvel ezelőtt azonban már a fiúk vették át a váltóbotot, öt évig ostromolta férfi együttesünk az NB II-t, míg végre az idén sikerült... Horváth Miklós mosolyogva adja meg a választ a „hogyan ?”-ra is: — Az egésznek az a magyarázata, hogy az idén a korábbiaknál jóval többet s erőteljesebben edzettünk. Az év elején megállapodtunk valamennyi játékossal, azzal, hogy sikerüljön az NB 11-be való feljutás, rendkívül keményen kell dolgozni. A fiúk vállalták a megterhelést. Szigeti Ottó játékosedző irányításával olyan követelmények szerint edzett a csapat, amelyek teljesítése egy NB 1 B-s gárdának is komoly erőfeszítést okozna. Az alapozás során nem volt ritka a három, sőt négy kilométeres futás, hogy minél jobb állóképességre tegyenek szert a játékosok. Sok erőfejlesztő tornatermi gyakorlatot is végeztetett az edző. A formába hozó időszakban valamennyi foglalkozáson végigskáláztatta a legfontosabb technikai elemeket. Különösen sok időt fordítottak a különböző védekezési, valamint támadási kombinációk begyakorlására, a védekezés és a támadás összhangjának kialakítására. S remek lehetőségük volt ezeket a kétkapuzások során alkalmazni. Olyan csapatokkal játszottunk edzőmérkőzéseket, mint az NB 1-es Tatabányai Bányász, a H. Szondi SE vagy az NB I B-s Székesfehérvári MÁV Előre. Ezeknek az edzőmérkőzéseknek köszönhetjük, hogy fel tudtuk venni a a harcot az MNK küzdelmei során nagyobb tudású ellenfeleinkkel. — Persze a sikerekkel együtt most már más az elvárás is: többet és többet akarnak a szurkolók — kapcsolódott be a beszélgetésbe Rorbacher József, a szakosztály gazdasági vezetője. — A jövőben még megalapozottabb, az eddiginél is jobban felépített munkára van szükség. S ebbe beletartozik az utánpótlás-nevelés megoldása. Szeretnénk, ha nem következne be az a hanyatlás, ami a hatvanas évek végén a női együttesnél bekövetkezett. Ifjúsági csapatunk mellett serdülő együttest is akarunk jövőre indítani. A csapat szervezése már meg is kezdődött. Néhány jó adottságokkal rendelkező fiút már kinéztünk magunknak, s tárgyaltunk az általános iskola testnevelőjével is, hogy segítse munkánkat. Szívükön viselik tehát Környén a csapat jövőjét. A szakosztály vezetői a szakmai munka mellett sokat fáradoznak azon is, miként lehetne jobb körülményeket teremteni. Egyik jele ennek, hogy nemrégiben bitumenes pályát építettek a kézilabdázók részére. A munkából a lakosság is kivette a részét, mert ha kézilabdáról, a kézilabdások támogatásáról van szó , a környeieknek minden másodlagos. L. Kelemen Gábor ilí TÖBBRŐL VAN SZÓ... A lífízPlí míílf értékelése mellett a különböző sportmoCUÍNUS szövetségekben immár hosszú hónapok óta a következő év tervezése jelenti a fő feladatot. Az úszósportban alapvető változások lesznek a versenyrendszerben, s az illetékesek minden rendelkezésre álló eszközzel megpróbálják felgyorsítani ebben az alapúsportágban a fejlődést. Az úszás azon sportágak közé tartozik, amelyekben korai specializálódásról beszélünk. Magyarán: a tizenévesek már esetenként kialakult versenyzők (lásd az NDK úszólányai). Nem lehet egyetlen esztendőt sem elvesztegetni. Miután alapvető fontosságú kérdésekről van szó, az úszószakemberek munkája nem merülhetett ki a versenynaptár szolgai összeállításában, a versenyprogram mechanikus kialakításában. Másról, többről van itt szó. Talán nem haragszik meg két kiváló szakemberünk, ha nem burkoljuk őket az ismeretlenség homályába és név szerint is citáljuk véleményüket. Székely Éva és Széchy Tamás vitatkozott az 1978-as versenyek programjáról. Mint már korábban céloztunk rá, a Nemzetközi Úszó Szövetség elküldte ajánlásait a nemzeti szövetségeknek a korosztályok versenyprogramját illetően. Ebben még a 13—14 évesek számára is 200 méter a leghosszabb táv. A kérdés az volt, hogy mi mennyiben változtassunk az ajánlásokon, mert a változtatás szükségessége nem alkotta vita tárgyát. Csupán a „mennyi” volt kérdéses. És itt mondott ellent egymásnak a két edző. Érdekes és merőben váratlan módon ... Székely Éváról köztudott, hogy a rövidtávúszók képzésének talán legavatottabb és leglelkesebb hazai szószólója. Ugyanakkor Széchyt — az elmúlt tíz esztendő tapasztalatai, eredményei alapján — elkönyvelték a hosszú- és középtávúszás hívének. Walpmanunk pleinja felrúgott minden előzetes elképzelensenyemeVjejezelést, kialakult nézetet... Széchy elmondta, hogy ő azért nevelt szériában négyszázas vegyesúszókat és hosszútávú gyorsúszókat, mert rendre ilyen számokra alkalmas tanítványok kerültek a keze alá. Hangsúlyozta, hogy ő egyáltalán nem ellensége a vágtaszámoknak! Székely Éva viszont „keveselte” a Nemzetközi Úszó Szövetség által ajánlott számok méterszámát. Pontosan olyan érveket sorakoztatott fel a tízegynéhányévesek közép- és hosszútávú versenyeztetésével kapcsolatban, amilyenekkel annak idején Széchy harcolta ki versenyzői számára a hazai utánpótlásversenyek programjának megváltoztatását. Legjobb szakembereink testülete végül is kompromiszszumos döntést hozott, ennek a döntésnek az alapján alakult, illetve alakul majd ki a jövő évi program minden részlete. Elintézhettük volna ezt a határozathozatalt egyetlen rövidke, néhány soros hírrel, hiszen a kulisszák mögötti szakmai viták ritkán érdeklik a nagyközönséget. Mégsem egyszerűsítettük le a témát, noha nem szeretnénk túlértékelni sem... Csupán arról van szó, hogy képzett, az úszás minden apró részletével napra készen tisztában levő szakembereink vannak, élükön éppen a két említett edzővel. Ha ezek a tapasztalt emberek összedugják a fejüket, vitatkoznak, esetenként még veszekednek is, az kizárólag a magyar úszósportnak tesz elévülhetetlen szolgálatot. Mert az utánpótlás versenyprogramja sarkalatos kérdés, de ezenkívül is számos égető probléma vár megoldásra a medencék környékén. Nem várunk csodákat, nem remélhetjük, hogy szakmailag és emberileg egy csapásra barátivá válik a szellem, a szemlélet az uszodában. Viszont bizakodunk, hogy mindig akad majd olyan szakember, aki közelebb hozza egymáshoz a véleményeket, megpróbálja kialakítani a közös álláspontot. 17 Uradra Inkvan bármilyen mértékben is szembenálló BKlVCglC legyen Székely Éva és Széchy Tamás nézőpontja bizonyos kérdésekben, azt egyszerűen nem lehet elvitatni, hogy mindketten már-már megszállottként próbálják kimozdítani a magyar úszósportot jelenlegi helyzetéből. És ha ők ketten egyszer összefognak!?... Vagy valaki ötvözi kettőjük véleményét!?... Az csak hasznos lehet! S holnap talán folytatódik a párbeszéd... S. P. NÉPSPORT 5 FŐISKOLAI SPORT Üzenet a szám világnak A karikatúrák, szatírák klaszszikus alakja a könyökvédős könyvelő. Még napjainkban is. Pedig már jó néhány éve levették a könyökvédőt, legfeljebb abban hasonlítanak évtizedekkel ezelőtti elődeikre, hogy a számok világában dolgoznak. Arról már hallottunk (nem is ritkán), hogy egy-egy faluban a pedagógus, az orvos, az agronómus szervezze a sportéletet. Arról nemigen szól a fáma, hogy a számoszlopok, kettős könyvelés mellett — ugyanarról töprengene, mondjuk a tsz főkönyvelője ... Szó, ami szó, a főiskolákról, egyetemekről kikerülő fiatal diplomásoknak magukkal kellene vinniök a rendszeres mozgás szeretetét. A falvakba, az életbe is. Szinte mindenki A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán például az Edzett ifjúságért mozgalom jegyében már szinte minden hallgató sportol. Lelki szemeinkkel szinte már látjuk, hogy az olvasó felkapja a fejét. Hiszen az Edzett ifjúságért mozgalomban való részvétel önkéntes. Az pedig nehezen hihető, hogy máról holnapra tömegével lóduljanak a fiatalok a versenyekre. Azok, akik évek óta heti- vagy napirendjükbe beveszik a sportot, bizonyosan most is minden ágálás nélkül részt vesznek az Edzett ifjúságért mozgalomban. De a többiek? Hisz valójában értük hirdették meg a mozgalmat! Mi szállta meg őket, hogy egyszeriben ott teremnek a sportpályákon ? A tömegsportmozgalomnak egy tömegszervezet segített, a KISZ. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden KISZ-tagnak mozgalmi feladata a sportolás. A testnevelés tanszék tanárainak segítségével láttak munkához, s csoportonként sportfelelősöket választottak. Minthogy közös vállalásról van szó, az egyéni teljesítménylapok helyett — stílszerűen — itt kollektív értékelő lapok használatát vezették be. A sportfelelősök a hozzájuk tartozó körülbelül két tucat hallgató teljesítményét így gyorsan ellenőrizhetik. Ki hogy áll a követelményrendszer teljesítésében? Elmaradt a futással? Irány a legközelebbi verseny! Teljesítette az előírt penzumokat, de nem vett részt elegendő versenyen? Legközelebb ő is játszik mondjuk egy kosárlabdamérkőzésen. Így tehát az érdekes, új megközelítéssel minden egyes fiatal aktív részese az Edzett ifjúságért mozgalomnak. Legalábbis elvileg. Mert a végzősöket, a harmadéveseket, bizony, nehéz megmozgatni ... Belőtt Kupa Sikabonyi Györgyné, a főiskola egyik testnevelő tanára mondja: — Azt nehezen lehet elvárni bárkitől is, hogy egyik napról a másikra kezdjen olyasvalamibe, ami teljesen eltér eddigi szokásaitól. Fokozatosan kell tehát bevonni a gyerekeket a rendszeres munkába. Ma még a végzősök — persze, nemcsak nálunk — alig kaphatók a testedzésre. De jövőre, vagy két év múlva az akkori harmadikosoknál talán már nem lesz ilyen gond. Megszokják a sportot, tán még hiányérzetük is lesz, ha egy két hétig kimarad az életükből. Most azonban még nagyon jó, hogy a KISZ támaszként mögöttünk van, így ,ha valakin a kezdeti felbuzdulás után erőt vesz a kényelmesség, nem morzsolódhat le észrevétlenül. Kasnyik Judit, a kollégium sportfelelőse: — Azok a gyerekek, akik régebben kevesebbet mozogtak, ma sem állnak sorban a tornateremnél. Igyekezni kell, hogy nekik valahogyan kedvet csináljunk. A múltkor például megrendeztük a Befőtt Kupát. Így neveztük el, mert a helyezetteket befőttel jutalmaztuk. Játszottunk, vetélkedtünk, igazán jól éreztük magunkat. Persze, azt nem állíthatom, hogy mindenki határtalanul nagy lelkesedéssel vesz részt a közös programokban ... Azért már csinálják! Nemrég kihirdettük: megyünk úszni. A csoportom nyolcvan százaléka ott volt! Engem is meglepett, de azt hiszem, ez már mutatja, hogy haladunk ... Mire jó a meglévő ? Hogy úszni járnak, abban nincs semmi meglepő. Az viszont nem mindennapos dolog főiskoláinkon, hogy mindenkinek kötelező megtanulni úszni. A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán — kötelező. Nincs saját uszodájuk, hát a Széchenyibe járnak. Igaz, kicsit zsúfolt, de ott is meg lehet tenni néhány hosszt — mondják. A tornatermük nem hatalmas csarnok, de jól megférnek benne. A bitumenes kézilabdapályát tavasszal felbontják, de itt — ez nagy szó! — nem keresnek kifogásokat, kimennek inkább a közeli, Bosnyák téri Ifjúsági parkba. — A Pénzügyi és Számviteli Főiskola a kisebb intézmények közé tartozik — mondta Tubakos Ádám, az Oktatási Minisztérium Testnevelési és Sportosztályának előadója. — Nem tartanak fenn minőségi szakosztályokat, igaz, néhány csapatuk szerepel a Budapest-bajnokságban. Nem is céljuk az élsportot „üldözőbe” venni, a meglévő lehetőségek éppen csak arra elegendőek, hogy a hallgatók a maguk épülésére sportolhassanak. Igen, ez tökéletesen elég. Még arra is, hogy tovább fejlődjék az iskola sportélete. Talán még arra is, hogy idővel ne legyen annyi gondjuk bajuk az elhízással és a fővájóssal, ha az íróasztalok melé ülnek. Egyszer még tán azt is megérjük, hogy az egykor „könyökvédős”-nek emlegetett pénzügyi szakembereknek szívügyük lesz saját és a környezetükben dolgozók edzettsége. Ebben a feltételes jövőidőben nagy szerepe lehet a főiskolának, amely olyan kicsi, mint a borsszem, de már most is képes megmutatni, hogy — a közmondás tanulságával élve — csöppet sem gyenge! — boda —