Népsport, 1978. október (34. évfolyam, 238-263. szám)

1978-10-02 / 239. szám

XXXIV. 239. ♦ 1978. október 2 . LABDARÚGÁS VARHIDI: Újra harcolt a csapat! — A kedvezőtlen előjel, a kupában elszenvedett fájó hazai vereség ellenére nyerni akartunk a rangadón és ennek megfelelően építettem fel taktikai tervünket. Várható volt, hogy a Vasas négy középpályást szenepaltét és ennek megfelelően mig középem szerepeltetettik a sérüléséből felépült Nagy Lászlót, Schumann pedig kifejezetten azt az utasítást kapta, hogy ha Müller játszik, akkor szorosan fedezze a Vasas karmesterét: igyekezzen kikapcsolni őt a játékból. Közvetlenül a kifutás előtt, amikor biztossá vált, hogy Mészöly a fiataloknak szavazott, nagyobb bizalmat, azt mondtam Schumannak, hogy társai még intenzívebben fognak támadni, ezért ő húzódjon egy ,kicsit hátrább és azt a Vasas-játékost vegye át, aki vele szemben érkezik. — Két középpályásunknak minden esetben kísérni kellett a támadásokat. Különösen aktív szerepet szántam Nagy Lacinak, aki igazán csatár, jól cselez, messziről is pontosan lő. Az előretolt csatároknak sokat kellett mozogniok, a széleken folyosót nyitni a hátulról érkezőknek. Az elképzelés nagy részét sikerült is megvalósítani. Végigtámadtuk a mérkőzést, kidolgozott helyzeteink voltak, Török Csíknek és Feketének az első félidőben el kellett volna dönteni a két porát sorsát! Mindannyian tudjuk, hogy az ennyire csúszós talajon nehéz pontosan végrehajtani a cseleket, vagy a kamu előtti harcban is ura maradni a labdának, de tapasztalt játékosoknak ilyen helyzeteket mindezt figyelembe véve sem szabadna kihagyniok... — A Vasas vezető gólja váratlanul ért bennünket. Nem azért, mert rosszul, játszott, hanem miért annyira ártalmatlannak látszott az a jobb oldali támadásuk. Nem vádaskodásból mondom: a fiúk a mérkőzés után is úgy érezték, hogy Gass lesen, állva kapta a labdát, de persze, ez nem mentség arra, hogy leálltak.. Hagyták, hogy átvegye a csatár a labdát, sőt, igazítson is rajta, és tetszés szerint kihasználja Rothermel szorult helyzetét. Jónéhányszor előfordult, hogy ilyenkor veszekedés kezdődött, meglazult a csapat fegyelme. Nagyra értékelem, hogy ez most nem következett be, sőt, a kapott gól csak fokozta a harci kedvet! Fekete is változatlan, lelkesedéssel rohamozta tovább a kaput és egy tulajdonképpen nem sokat ígérő helyzetből talált végül is Tamás hálójába. — Nagyot az előzetes megbeszélés alapján akkor cseréltem le, amikor kifutotta magát, elkészült erejével. A hosszú kihagyás után még nem nyerte viszsza régi formáját, érthetően nincs megfelelő erőtartaléka. — Nem szeretek egyénileg kiemelni, vagy elmarasztalni játékosokat a nyilvánosság előtt, elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Nem játszottunk jól a rangadón, de három nap alatt sikerült kilábalnia a társaságnak a kupamérkőzés okozta megrázkódtatásból. Ismét harcolt a gárda, s ezt bíztatónak tartom a szerdai újabb kemény próba, a Ferencváros elleni mérkőzés előtt. Ha ott is sikerülne helytállni, egy kicsit kifújhatnánk magunkat. Utána az ősszel még hatszor otthon játszunk és bár a Megyeri úton is meg kell harcolni a pontokért, de ott mégis csak mi vagyunk az esélyesek. Igazán csak sajnálni lehet azokat a játékosokat, akik szombaton este bő ingáztak a Népstadionban. Az időjárás nagyon megkeserítette az életüket. A zuhogó eső alaposan feláztatta a talajt, rendkívül nehéz volt elrugaszkodni, gyorsan irányt változtatni, cselezni, fordulni, vagy éppen hirtelen megállni, az ólomsúlyú labda pontos továbbítása pedig különleges értéket igényelt. Az első mérkőzésen, amikor még nem volt mély a pálya, alkalmazni lehetett tempírozott átadásokat, tértötelező szöktetéseket, de az örökrangadón már nemigen, mert itt-ott kifordult a gyepszőnyeg, kisebb víztócsák is éktelenkedtek, s az esőben elmerevedett izmoknak egyre nehezebb volt parancsolni. Dehát a szív, az alanzat átsegítette a nehézségeken a játékosokat, küzdőképességből valamennyien nagyszerűen vizsgáztak, s döntő többségük erőnlétből is! Az örökrangadó különösen gazdag volt fordulatokban, arról nem is beszélve, hogy milyen nagy volt a taktikai csata. A játék hitörpetükrözte, hogy a két szakedző, a két testnevelő tanár elméletileg is alaposan felkészült a mérkőzésre, s magasra hevítették játékosaik küzdőkedvét is. Ilyen vonatkozásban Mezey Györgynek volt nehezebb dolga, mert játékosainak meglehetősen régen volt részük sikerélményben, elillant az önbizalmuk, s kishitűen, félszegen várták a rangadót, tartottak a lendületben levő, újra megerősödött Ferencvárostól. És, hogy ez így volt, azt bizonyította egész alapfelállásuk, játékfelfogásuk is. Amit a mérkőzés nagy részében védekezésben produkáltak, az felcsillantotta előttünk a Mundialra jellemző hátsó játékbeli szervezettséget. Azt lehet mondani, hogy a saját térfelén nagyon jó, okosan, tudatosan játszott az MTK-VM. A Ferencváros bárhogyan is rohamozott, lényegében véve nem tudta meglepni ellenfelét, mert mindig felállt védelemmel találta magát szemben, szinte tizenegy ember várta a rohamokat. A fegyelmezett emberfogás béklyójából nehezen szabadult a Fradi, ha ugyanis a nagy rohamozások közepette át is játszották a pálya egy területét, nem sok idejütt maradt a legjobb megoldáson töprengeni, mert jött az újabb akadály, szembe találták magukat a tagoltan helyezkedő éllenféllel, s szinte minden talpalatnyi helyért meg kellett harcolnunk! Úgy összpontosított a védekezésre az MTK-VM, hogy közben nem mondott le az ellentámadásokról sem. A labda megszerzése után többen is megpróbáltak felfejlődni a támadásokhoz, sokáig meglehetősen kevés sikerrel, mert az ellenfél védekezésben rendszerint emberfölényben volt. A kék-fehérek támadó játékának hatékonyságát jelentős mértékben csökkentette az a tény, hogy ezen a mérkőzésen tulajdonképpen csak egy (!) előretolt csatárral játszottak. Tasmács volt az, aki jobbára a középcsatár helyén tanyázott, innen próbált jobbra-balra elmozogva rohamokat vezetni, vagy labdatartással megvárni társai felfejlődését. De mit tehetett egyedül? Sokszor kínos forgolódásra kényszerült, kétségbeesetten fürkészte, jön-e Koritár, Gruborovics, vagy éppen Burg, esetleg Kovács, azaz a középpályások valamelyike. Amint a mérkőzés után Friedmanszky Zoltán, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, számított az MTK-VM-nek erre a játékfelfogására. „Tudtam, hogy keservesen nehéz dolgunk lesz, mert a szék-fehérek nagyon értenek az emberfogáshoz, védőjátékuk nagyon szívós,szervezett, s azt is mondhatom, hogy kemény. Előre felhívtam a játékosok figyelmét, hogy csak akkor boldogulnak majd, ha minden eddiginél többet és gyorsabban mozognak, mégpedig labda nélkül is! Kértem, hogy kerüljék a felesleges labdatartást, az oldalpasszokat, igyekezzenek minél gyorsabban megközelíteni a kaput, s egy pillanatra se mondjanak le az állandó kezdeményezésről, mert csak bátor támadójátékal győzhetünk.” ifi s a ferencvárosi fiúk megtették azt, amit edzőjük kért. A régi csapatra emlékeztetett az a harcosság, az az akarat és a lendület, amellyel küzdöttek. Kezdeményezési készségben, támadó szellemű játékra való törekvésben magasan felülmúlták ellenfelüket, minden idegszálukkal a győzelemre törtek, látszott, hogy a döntetlent nem könyvelték volna el sikernek. Szembetűnő volt például az, hogy még a mérkőzés kritikus időszakaiban is — amikor 0-0 volt az eredmény — milyen bátran kockáztattak. Takács őrzésére például ott merték hagyni Vépit, anélkül, hogy söprögetővel biztosították volna a kapuhoz vezető utat. És állandó mozgásban, helyezkedésben volt az egész csapat, mégpedig Bálint vezérletével, aki most már hétről hétre valósággal magával ragadja társait, s példát mutat abból, miként kell egy söprögetőnek segítenie az egészséges támadójáték kialakulását. Nem tétlenkedik hátul, hanem, ha mód van rá, felzárkózik a középpályára, sőt, még előbbre is merészkedik, faképnél hagyja az ellenfeleket, s még a kaput is veszélyezteti. Aztán rohan hátra. S Bálint példájára próbálkoznak ezzel mások is, ily módon kiegyenlítik az ellenfélnek védekezésben jelentkező létszámfölényét. De a dicsérő szavak után mondjuk el azt is, hogy a Ferencvárosnak ez a kezdeményező készsége egyelőre inkább csak mezőnyfölényben jut kifejezésre, a befejezésekből hiányzik az átütő erő, a lendület, az egyéni vállalkozás, s egyáltalán nem kielégítő a szárnyjáték. És hogy ez menynyire így van, azt bizonyítja: Brünyit nem lehetett osztályozni, mert egy félidőn , át alig kapott labdát, s bár az első két gól távoli lövésből született, de csak Gáspár ügyetlensége miatt kerülhetett a hálóba a labda, a harmadik pedig Török durva hibájából, rövid hazaadáséból. Nyilván erre célzott a nyilatkozatában Iderey Györgyy is, amikor azt mondta: „Sajnos, saját magunkaat vertük meg!...” 3-0 után majdnem fordulat következett. Érdemes ezzel kapcsolatban meghallgatni Friedmanszky Zoltán véleményét: „A könynyelműségre majdnem ráfizettünk!... A háromgólos vezetés nagy megelégedettséget szült, s ennek egyenes következményeként lelohadt a harci kedv is. 3-1 után már egyre nyugtalanabbul fészkelődtem a kispadon, mert láttam, hogy az ellenfél többet kockáztat, támadó baj lehet. A mieink figyelme tompult, kevésbé összpontosítottak, amit bizonyít, hogy szögletrúgásokból kaptuk a gólokat, tehát igazán lett volna idejük jobban helyezkedni. Az első gól előtt Vépi embere, Takács, a másodiknál pedig a Martos gondjaira bízott Borsó szabadon maradt. 3-2 után kínos perceidet éltem át, azt hittem, soha nem lesz vége a mérkőzésnek__Azt mondják, a győztes mérkőzésből okul az okos. Bizonyára megteszi majd ezt a Ferencváros is, mégpedig a további helytállás érdekében. Friedmanszky biztosra veszi, hogy ez így lesz. Már az Újpesti Dózsa ellen is! A A Gól! Szokolai, az FTC csatára, a harmadik zöld-fehér gól után. Nyilasi társa köszöntésére siet (Koppány György felvétele) Két születésnapi találkozó előtt Kárpáti Béla nagyon szerényen értékelte együttesének esélyeit. Úgy mondta: „A Videoton jobb csapat, s azt hiszem, saját otthonában még egy tisztes vereséget sem kell szégyelliök tőle a mieinknek.. De hozzáfűzte azt is, hogy bízik abban, lelkes, odaadó játékkal megnehezítik majd a székesfehérváriak dolgát. Azt, hogy ezen a napon ünnepli 49. születésnapját, nem említette. Játékosai azonban tudták. Mindvégig rendkívül fegyelmezetten, óriási lelkesedéssel játszottak, nem ismertek elveszett labdát, s amikor a játékvezető, a mérkőzés végét jelezte, megvolt az edzői ajándék. Az egyik bajnoki pont. Nagy volt az öröm a vendégcsapat öltözőjében. A másikban annál csendesebb volt a társaság. Pedig ott is lett volna ünneplésre ok, hiszen Lantos Mihály vezetőedző nem csupán 50. születésnapját, hanem névnapját is e napon ülte. Ő is egy bajnoki pontot kapott csapatától, de ennek közel sem tudott úgy örülni, mint a másik öltözőben kollégája. Neki a kettő lett volna igazán becses ajándék, ám Szombaton a Tábor I10. utcában is ünnepelt egy sportember, aki szép jubileumhoz érkezett. A 350. NB I-es mérkőzéséhez. És ez a találkozó is olyan volt, mint a legtöbb a háromszázötvenből. Szűcs Lajos, az egykori bajnok, a sokszoros válogatott, mi több, világválogatott, most is a régi lelkesedéssel, akarattal vetette magát a küzdelembe, a régi tűzzel, a tőle oly sokszor megszokott lendülettel futballozott. Az összecsapásokat nem kerülte ki, a lábát nem vette vissza, nem háborgott, nem sértődött meg, mi több, nem is próbált törleszteni. A nála sok évvel fiatalabb csepeli hátvéd, Gondos szemlátomást nem tisztelte sem a múltját, sem pedig a korát, mert néhányszor látványosan elbuktatta Lajost, aki legfeljebb sóhajtott egy jó nagyot, mielőtt feltápászkodott, de aztán ismét rohant tovább. Nem csinált igazán látványos dolgokat. Csak egy volt azok közül, akik szívüket adták a győzelemért. Pál és Bódi. A■ két labta ■ ui v.ouvui. rug0 szombaton egymás ellen játszott, s mindkettő csapata legjobbjának bizonyult. Mindkettő középpályás volt, de Pál például játszott hátvédet is, középpályást is, csatárt is. Mikor merre vitte az útja. Túl azon, hogy osztogatta a labdákat középen, ment előre besegíteni a gólgyártásba. Hol a széleken viharzott el, hol középen buklant fel a dunaújvárosi védők legnagyobb bosszúságára. Ha maga nem is lőtt gólt, de kettőt előkészített, s fő részese volt csapata pontszerzésének. Boái hasonló szellemben játszott, mint a másik oldalon Pál. Ő is fáradhatatlan volt, rengeteget futott, szerelt, indított. Középpályás létére időnként a középcsatár posztján buzgólkodott, hogy minél több kellemetlenséget okozzon a vendégek védőinek, s hogy lekösse a Honvéd térfelén a vendégek válogatott középpályását, Pintért. A mérkőzés végén a pályáról jövet rövid kis párbeszéd zajlott le közöttük. Pál: „Ha az a kapufám bemegy, nézhettek .. Bódi: „Ha most, a végén, jobban célzok, ti is__” Mosolyogtak, s ezzel meg is tárgyalták a meccset. Számháború Legtöbb Szédzamnagoru, kési,hérvárott, ezúttal pedig Diósgyőrben okozott feltűnést a MÁV Előre labdarúgóinak számozása. A vasutasok úgy gondolták, a diósgyőrieket alaposan megtévesztik azzal, ha összevissza veszik magukra a mezeket. Mert mivel lehet jobban megdöbbenteni az ellenfelet annál, mint ha a jobbhátvéd a balszélső számát viseli, a balszélső meg a jobbszélsőét. Amazok töprenghetnek, ki kinek az embere, s ez miért van itt, a másik miért amott és így tovább. Míg az ellenfél oszt, szoroz, kivon, esetleg négyzetre emel, addig el lehet verni őket. A mérkőzés folyamán azonban kiderült, a hazai labdarúgókat egyáltalán nem zavarta, hogy ellenfelüknél ki milyen mezt viselt, s ha mérsékelt teljesítménnyel is, de egy góllal legyőzték a vendégeket. Ila azonban őket nem is, a nézőket zavarta a kuszaság! Megszokták ugyanis, hogy mostanában ilyesmikkel már nemigen „trükköznek” a csapatok. Mert ez utóbbi példa is bizonyítja , alacsony a hatásfoka. A legjobb védekezés a támadás. . Szombathelyen az első félidőben még túlnyomórészt a hazaiak irányították, ugyanis sokszor öthat emberrel is támadtak. Be is szorították a vendégeket. Szünet után azonban meglepő dolog történt. A vendégek — s ebben nyilván benne volt Lakat Károly dr. félidei eligazítása is — támadni kezdtek. Méghozzá a széleken, s két gyors emberük, Szoó és Berindán egyremásra okozott kellemetlen perceket a hazai kapu előterében. Az új harcmodor meg is hozta az eredményét, kiegyenlített az STC, s ez még nagyobb önbizalmat, harci kedvet adott a salgótarjániaknak. Ettől kezdve már ők irányítottak, s a Haladás kényszerült védekezésre. A hazai középpályások elfáradtak, szétesett, enervált lett a vasi gárda, s érezni lehetett, ez a társaság nem képes már az újításra. Nem így az STC. Náluk volt tartalék, a középpályások uralták a pálya közepét, a mozgékony támadók pedig egymás után vezették akcióikat. Ekkor már az történt a pályán, amit a vendégek akartak. S ők győzni akartak. A nagyon értékes két ponttal a harmadik helyre rukkolt előre az STC! A Haladás VSE viszont nagyon nehéz helyzetbe kerülhet. Egy és más . Messze van a kapu? NÉPSPORT . NB I MÉSZÖLY: A fiatalok bizonyítottak — Szerdán nem bíztam, magam a televízióra, a pályán néztem végig az V. Dózsa kupamérkőzést. Rögzítettük a mérkőzést képmagnóra is, ezt többször levetítettük, és alaposan átbeszélgettük a játékosokkal a Dózsának, illetve ellenfelének a játékát. Az eredmény senkit sem érdekelt, mert egészen biztosra vettük, hogy a lila-fehéreknél ez csak pillanatnyi rövidzárlat volt. Ilyen rosszul aligha fognak belátható időn belül még egyszer játszani! Az azonban feltétlenül figyelemre méltó volt, hogy a Brno milyen látukkal verte meg őket saját otthonukban. — A labdarúgás egyik régi szabálya, hogy győztes csapaton nem szabad változtatni. Én mégis előre leszögeztem: cserélni fogok, mert megítélésem szerint néhány fiatal játékosnak fontos tétmérkőzésen is lehetőséget kell adni a bizonyításra! Tartalékcsapatuunk kitűnően szerepel a bajnokságban, feltűnően kevés gólt kapott, s a jó szereplés mindenekelőtt Somogyinak, Silyének és Nagynak volt tulajdonítható. Silye hallatlanul sokat tud futni, önfeláldozó, lelkes harcos, Nagy és Somogyi pedig taktikailag képzett, fegyelmezett játékos, mindketten jól fognak embert. Ezeket a fiatalokat nemcsak betettem a csapatba, hanem fontos szerepet is szántam nekik. Nagy kapta Fazekast, Somogyi pedig Törőcsiket ... Előretudtuk, hogy mindkét válogatott csatár igyekszik majd megszabadulni őrzőjétől, nemcsak keresztbe mozognak, hanem hátrább is húzódnak, hogy már labdát szerezve érkezzenek védelmi vonalunkba. "Erre felkészültünk és bíztattam a fiatalokat, hogy húzódjanak ilyenkor előrébb, nyerjenek teret és ha a labda hozzánk kerül, vállalkozzanak a mezőnyben is. Különösen sokat vártam támadásban Silyétől, mert Tóth András megítélésem szerint nem tud annyit futni, mint ő. Ahogy Kovács a jobb szélről befelé kanyarodott, Silyének nyomban ki kellett használnia az oldalvonal mellett keletkezett folyosót és jobbszélsőként folytatni a játékot. — Már csütörtökön csapatot hirdettem, hogy senkit ne érjen váratlanul a döntés. Azt akartam, hogy a fiatalok lelkileg fel tudjanak készülni a feladatukra. A taktikai értekezlet után is megnéztük a kupamérkőzésről készített filmet, nyomatékosan felhívtam a figyelmet arra, hogy a csehszlovák csapat játékosai labda nélkül is rengeteget mozognak és két érintés, legfeljebb három után továbbadták. Futtatták a labdát!— Az eredménnyel kapcsolatban nem voltak számokban kifejezhető megérzéseim, de döntetlennél rosszabb szereplésre nem számítottam. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy kikaphatunk. Nehéz lenne ezt most hitelt érdemlően alátámasztani . . . Bíztam az idősebb játékosokban és úgy éreztem, hogy a fiatalok bekapcsolódása lökést ad nekik is. Ezek a fiúk minden szóra nagyon odafigyelnek, szemmel láthatóan akarnak. Örülök helytállásuknak, annak, hogy bizonyítani tudtak, lassan teljes értékű csapattagokká válnak. Akkor is helyet kell majd nekik biztosítani, ha Hegedűs, Zombor, Birinyi, Müller jó formába kerül. Minden csapat akkor válik igazán erőssé, ha valamennyi poszton harcban dől el a szereplés joga!